A könyv megkísérli feldolgozni a halálbüntetésnek, a létező legsúlyosabb büntetőjogi jogkövetkezménynek a történetét az ókortól napjainkig. A könyv célja, hogy e szankciónak ne csak egy-egy speciális történeti aspektusát tekintse át, hanem - bizonyos ésszerű kereten belül - átfogó jelleggel bemutassa a halálbüntetés intézményének történetét a primitív társadalmak kialakulásától kezdve egészen - Magyarország vonatkozásában - 1990 októberéig, a halálbüntetés Alkotmánybíróság általi eltörléséig, illetve - az egyetemes jogtörténet vonatkozásában - 2010-ig, a könyv szövege lezárásának időpontjáig. A könyv tematikáját e két dimenzió, a térbeli, illetve az időbeli dimenzió határozza meg. Szerző először végigköveti a halálbüntetés egyetemes történetét az ókortól a XXI. századig, majd annak magyarországi intézménytörténetét a törzsszövetségi jogtól 1990-ig, sőt az 1990 után történt visszaállítási kísérleteket is bemutatja.
A könyv első, egyetemes jogtörténeti részének I. fejezete az ókori jogrendszerekkel foglalkozik. Ennek során elemzésre kerül nemcsak a számunkra, európaiak számára leginkább fontos római jog, illetve a bibliai büntetések rendszere, hanem az erre épülő zsidó háláchikus jog, a (részben) ennek alapjaként szolgáló babiloni jog (különös tekintettel Hammurapi törvényeire), illetve az európaiak által sokszor lenézett vagy mellőzött, világtörténeti hatását tekintve azonban az előbbi kettőnél semmivel sem kevésbé fontos iszlám, kínai és ind jog is. Az első rész II. fejezete a halálbüntetés középkori és kora újkori történetét dolgozza fel, előbb bemutatja a kortárs büntetőjog általános jellemzőit, majd részletezi a főbb európai országok és az egyházi (katolikus) büntetőjog ezzel kapcsolatos (szintén elsősorban tételes jogi) szabályozását.
Végül az első rész III. fejezete bemutatja a halálbüntetés eltörlésének célját vállaló ún. abolicionista mozgalom létrejöttének okait és körülményeit, illetve az abolicionista eszme térhódításának azt a folyamatát, amely oda vezetett, hogy a Föld országainak többsége nem alkalmazza ezt a büntetési nemet. A könyv ismerteti a fontosabb európai országok, illetve az Egyesült Államok halálbüntetésre vonatkozó szabályozásának időbeli változásait, bepillantást enged a Föld államainak jelenlegi helyzetébe is, külön kitérve - természetesen - arra, hogy mely országokban van jelenleg (azaz a könyv lezárásának 2010-es időpontjában) a jogi szabályozás szintjén halálbüntetés, és melyekben nincs, illetve ahol van, ott tényleg alkalmazzák is ezt a jogkövetkezményt vagy nem, és ha igen, akkor milyen gyakran; ahol pedig nincs, ott mikor és milyen (alkotmányi, törvény, alkotmánybírósági, bírói vagy államfői kegyelmi/ moratóriumi) szinten törölték azt el.
A könyv második része a halálbüntetés magyarországi szabályozásával foglalkozik. Ennek keretében a IV. fejezetben mindenekelőtt szól a magyar feudális büntetőjog általános vonásairól, majd azokról az eljárási normákról, amelyek a halálbüntetés kiszabására irányadóak voltak, végül ismerteti azokat a konkrét bűncselekményeket, amelyek esetében lehetőség volt e szankció igénybevételére. Ez utóbbi vonatkozásában egy olyan klasszifikációt használ, mely azon alapul, hogy az adott bűncselekmény elkövetőjével szemben milyen szankció alkalmazható. Így Szerző a törvény által meghatározott bűncselekményeket (praktikus és didaktikai okokból idesorolva a Tripartitumban találhatóakat is) három csoportba osztja: a fő- és jószágvesztéssel büntethető hűtlenségi (nota infidelitatis), a fő- vagy jószágvesztéssel fenyegetett hatalmaskodási (potentia, actus potentiae), később "nagyobb hatalmaskodási" (potentia maior, actus maioris potentiae), illetve a "sima" halálbüntetéssel szankcionált közönséges vagy nyilvános bűncselekmények (casus criminales) körébe. E törvényi (vagy inkább: írottjogi) bűncselekményeket Szerző teljes körűen végigveszi; ennek érdekében feldolgozza a teljes Corpus Juris Hungaricit, és utal minden olyan dekretális szabályozásra, amelynek szankciójaként a halálbüntetés is lehetséges, avagy éppen kötelező volt. E fejezet zárásaként pedig a könyv számbaveszi azokat a bűncselekményeket is, amelyeket a nem írott (azaz a szokás-) jog szabályozott (ide nem értve a Hármaskönyvet) úgy, hogy bizonyos korszak(ok) ban és egyes földrajzi területeken azok elkövetése halálbüntetést is maga után vonhatott.
Az V. fejezet bemutatja a felvilágosodás kori és a magyar reformkori szabályozást, illetve azokat
- 253/254 -
a törekvéseket, amelyek arra irányultak, hogy megszülessen Magyarország első büntető törvénykönyve. Részletesen elemzi a XIX. században már-már rendes (amennyiben folyamatosan hatályban levő) processzussá vált "rendkívüli" (elsősorban a statáriális) szabályozást. Bemutatja a Csemegi-kódexnek a témába vágó rendelkezéseit, valamint az ehhez kapcsolódó eljárási és végrehajtási normákat. E korszak (a XIX. század vége, XX. század eleje) azért különösen figyelemre méltó, mert a magyar történelem más korszakaihoz képest olyan kevés halálos ítélet született, és a kiszabott halálbüntetéseket olyan kis számban hajtották végre, hogy sokakban felmerülhetett az a gondolat, miszerint nincs már messze az az idő, amikor a halálbüntetést legalább a köztörvényes bűncselekmények vonatkozásában teljesen eltörölhetik. Amint azonban a szerző a VI. fejezetben bemutatja, ez az elképzelés az I. világháború, illetve az arra való készülődés miatt illuzórikussá vált, és nemhogy csökkent volna a halállal fenyegetett bűncselekmények és a kiszabott halálos ítéletek száma, hanem a sokszorosára emelkedett. Ebben leginkább az ismét széles körben alkalmazott statárium, majd a Tanácsköztársaság forradalmi bíráskodása játszott szerepet, melynek során olyan anyagi jogi normák alkotására került sor, melyek az emberi életet közvetlenül nem érintő deliktumok széles körére tették lehetővé a legsúlyosabb ítélet kiszabását is.
A Horthy-korszak első két évtizede ebben a vonatkozásában mind a jogalkotás, mind a törvénykezés konszolidációját jelentette; bár a statárium megmaradt, és időről időre születtek a rögtönbíráskodásra vonatkozó (néha azt kiterjesztő, néha korlátozó) jogszabályok, egy rövid időszakot (1931/32) leszámítva a halálbüntetés újra a legsúlyosabb köztörvényes bűntettek elkövetőinek kivételes büntetésévé vált. A II. világháború azonban ismét megakasztotta ezt a lassú abolicionista tendenciát, és 1939-től egyre-másra jelentek meg azok a jogszabályok, amelyek újabb és újabb bűncselekményekre tették lehetővé a halálbüntetés alkalmazását, illetve a későbbiekben a rögtönítélő eljárás igénybe vételét. Ezek a rendeletek teljes körű és részletes ismertetése megtalálható a könyvben. A háború és a német megszállás végével a statárium visszaszorult, de nem szűnt meg, sőt új bíráskodási formák jelentek meg (illetve kaptak egyes régi fórumok új hatáskört), melyeknek halálbüntetés meghozatalára is lehetőségük volt. Így az átmenet éveiben nemcsak a rendes, a katonai és a rögtönítélő bíróságok, hanem a háborús és emberiesség elleni bűntettek miatti felelősségre vonásra jogosult népbíróságok, továbbá a (gazdasági jellegű deliktumok elkövetői feletti ítélkezést végző) uzsorabíróságok, illetve az uzsorabírósági különtanácsok is szabhattak ki saját hatáskörükben halálbüntetést. Mindezen fórumoknak a halálbüntetés meghozatalának jogát érintő eljárási és anyagi jogi szabályainak kimerítő elemzése úgyszintén fontos része a könyvnek, mint ahogy az államszocializmus első évtizedének kaotikus szabályanyagát is (beleértve az 1956-os megtorlások alapjául szolgáló normákat is) rendszerbe foglaltan bemutatja a szerző.
Végül a könyv VII. fejezete a konszolidált államszocializmus büntetőjogát tárgyalja, melynek kezdetét (és egyszersmind az 1912-től a magyar büntetőjogot jellemző "rendkívüli büntetőjog" korszakának a végét) 1962-től, az új Btk. (1961. évi V. törvény) hatályba lépésének évétől számítja. E fejezet keretében a szerző végigveszi a büntető törvénykönyv(ek) halálbüntetést (is) lehetővé tevő anyagi jogi normáiban történt változásokat, valamint az eljárási és végrehajtási jogszabályok szabályozásának módosulásait, végül a halálbüntetés 1989/1990-ben megvalósult kétlépcsős eltörlésének folyamatát (melynek során előbb az 1989. évi XVI. törvénnyel eltörölték a politikai, vagyis az állam elleni bűncselekmények halállal büntethetőségét, majd 1990 októberében az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést, és megsemmisített minden ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezést). A könyv azzal a konklúzióval zárul, miszerint "a politikai környezetet tekintve jelenleg úgy tűnik, hogy 1990-ben a halálbüntetés korszaka Magyarországon egy teljes évezred után egyszer s mindenkorra véget ért". ■
JEGYZETEK
*Századvég Kiadó, Budapest 2010. 385 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd KRE ÁJK.
Visszaugrás
