"Annyi bizonyos, nem kis gond nagy summa pénzt tartani a háznál. Az a szerencsés, aki minden vagyonát jó kamatra adja ki, s csak annyit hagy magánál, amennyi épp a konyhára, miegymásra kell. Az ember igazán nem tudja, az egész házban hol találhatna valami biztos rejtekhelyet..." (Moliére: A fösvény; negyedik jelenet: Harpagon)
Elemzésünk során a magyar Kereskedelmi Törvényben* szabályozott kereskedelmi társaságok vagyonjogi előírásainak számbavételére vállalkozunk. A vagyonjogi rendelkezések vizsgálatánál három főbb szabályozási csomópontra koncentrálunk. Ez a három szabályozási csomópont nevezetesen a következő: - a vagyon képzés re irányuló rendelkezések csoportja, - a vagyoni előnyhöz jutást meghatározó előírások köre és - a vagyonjogi kategória átruházását rögzítő szabályok sora.
Az egyes kereskedelmi társaságok vagyonjogi szabályait külön-külön értékeljük azzal, hogy törekszünk rámutatni az adott társaság jogi természete és a vagyonjogi rendelkezések között fennálló összefüggésekre. Ezen túlmenően összehasonlítjuk az egyes kereskedelmi társaságokra irányadó alapvető vagyonjogi rendelkezéseket utalva az azok között kimutatható hasonlóságokra avagy eltérésekre. Tesszük ezt azért, hogy a vagyonjogi rendelkezések feldolgozásával a kereskedelemi társaságok általános - és különös jellemvonásainak meghatározásához segítséget nyújtsunk.
A kereskedelmi társaságok általános jellemvonásainak meghatározhatósága érdekében a Kereskedelmi Törvényt magyarázó magánjogászok két főbb elemzési körre összpontosítottak. Először is megkísérelték a kereskedelmi társaság alapvető jellemvonásait kimutatni azáltal, hogy azokat összehasonlították a magánjogi társasággal, másodszor pedig az egyes kereskedelmi társaságokat külön-külön elemezve mutattak ki speciális egy, vagy csak néhány kereskedelmi társaságra vonatkoztatható ismérvet, ugyanakkor ezzel az elemzési módszerrel határozták meg az általában tipikusnak minősíthető jellemvonásokat is. Az egyes kereskedelmi társaságokra irányuló vizsgálatoknál kiindulópontként az szolgált, hogy noha a kereskedelmi társaságok alfajai alapvető rokonvonásokat mutattak is, lényeges jellemvonásokban egymástól eltértek. Ezeknek az eltérő jellemvonásoknak a számbavétele azért nem volt kikerülhető, mert az adott kereskedelmi társaság jogi természetének lényege e jellemvonásokban rejlett. Az elemzéseink során e szempontokat tartjuk szem előtt.
Az 1875. évi XXXVII. tc-ben rögzített Kereskedelmi Törvény négy kereskedelmi társaságot nevesített. Ez a négy kereskedelmi társaság a következő: - részvénytársaság; - szövetkezet; - közkereseti társaság; - betéti társaság.[1]
A kereskedelmi társaságok általános definícióját Kuncz Ödön a következőképpen rögzítette: " A keres-
- 99/100 -
kedelmi társaságok az embereknek gazdasági célra szervezését valósítják meg; tehát fokozzák azokat az eredményeket, amelyeket e téren a magánjogi társaság elért."[2] Apáthy István a kereskedelmi társaságok jellemzésnél elsősorban azt emelte ki, hogy azokra "a forgalom sajátszerű szükségletei" a "társas kereskedés" folytatása hatott leginkább.[3] A definícióból és a jellemzésből kitűnik a KT.-ét elemző magánjogászoknak azon általánosnak tekinthető elméleti kiindulópontja miszerint a kereskedelmi társaságok ismérvei - amelyeket a kereskedelmi forgalom követelményei alakítottak ki - a magánjogi társaságok kellékein alapultak. Nagy Ferenc nézete szerint a kereskedelmi társaságok "a közönséges magánjogi társaságra (societas) vezetendők vissza".[4] Klupathy Antal elemzései során a társaság fogalmát általánosan határozta meg, oly módon hogy "Társaság alatt két vagy több személynek egy bizonyos czélra szervezett egyesülését értjük. Lényeges tehát minden társaságnál: két vagy több személy és ezeknek egyesülése valamely (megengedett) czél elérésére."[5] Álláspontja szerint a kereskedelmi társaságokra ez a meghatározás ugyanúgy alkalmazható mint a magánjogi társaságokra. Abban az esetben azonban, ha a társaságokon belül megkülönböztetni és szabályozni akarunk, egy különös "categoriát", akkor fel kell vázolni annak legfontosabb jellemző jegyeit. A kereskedelmi társaságok általános jellemvonásai pedig akkor kristályosodhatnak ki, ha rávilágítunk azokra a szempontokra, amelyek megkülönböztetik a kereskedelmi társaságokat a magánjogi társaságoktól. Klupathy szerint annak a kérdésnek a megválaszolása szükséges, a kereskedelmi társaságokat illetően, hogy "mi az az ismérv, mely azokat a magánjogi societásoktól megkülönbözteti."[6]
A magánjogi- és kereskedelmi társaságok elhatárolására több szempont is kínálkozott. Az egyik ilyen szempont az ügylett forgalom felé történő irányultság tartalma. A két társasági forma kifelé - az ügyleti forgalom felé - történő megjelenése más és más volt. A kereskedelmi társaság a megcélzott gazdasági előnyök fokozása érdekében szervezetten, önálló céggel rendelkezve jelent meg az ügyleti forgalomban. További elhatárolási szempontul szolgált a vagyon és a szervezet kérdése is. A kereskedelmi társaság olyan saját vagyonnal rendelkezett, amely tagjai magánvagyonától teljes mértékben elkülönült, emellett külön szervezete volt, önálló jogképességgel rendelkezett. "Ezzel szemben a magánjogi társaságban a tagok személyisége dominál, a jogok és a kötelezettségek alanyai maguk a tagok, nincs külön "társasági" vagyon, "társasági" tartozás vagy követelés, per esetében maguk a tagok a peres felek."[7] Noha a "szervezettség" szintjét és a jogképesség kérdését illetően a kereskedelmi - és magánjogi társaságok az előzőek szerint kifejtettek alapján lényegesen különböztek egymástól Kuncz ezeket az eltéréseket viszonylagosaknak minősítette. Álláspontja szerint a közkereseti- és a betéti társaság erőteljes hasonlóságot mutatott a magánjogi társasággal, lévén e kereskedelmi társaságok "a magánjogi társaság kommercializált válfajai"-ként értékelendők.[8] Csak a részvénytársaság és a szövetkezet esetében állítható, hogy e kereskedelmi társaságok a szervezetettség szintjében alapvetően különböztek a magánjogi társaságoktól. Ugyanakkor nézete szerint a magánjogi társaságot maximálisan szervezetlen alakulatként felfogni még sem helyes. A kereskedelmi társaság önálló jogképessége pedig nem homályosíthatja el azt a körülményt, hogy a kereskedelmi társaságnál "gazdaságilag mégis csak a tagok a fontosak; a vagyon végeredményben a tagoké" nincs külön társasági érdek és tagi érdek mert, a társaság a tagok érdekeinek kielégítését biztosította.[9] Nagy Ferenc a szervezettség és a jogképesség vonatkozásában Kunczhoz képest egy árnyalattal határozottabban foglalt állást. Felfogása szerint e két jellemvonást illetően "alig állapítható meg" rokonság a kereskedelmi- és a magánjogi társaság között,[10] a kereskedelmi forgalom állandóan fejlődő, új kihívásokat keletkeztető jellemzője miatt.
Az ide vonatkozó elemzések szerint egyéb elhatárolási szempontok is szóba jöttek. Ilyen szempont például a tagok felelősségének kérdése, a társasági forma homogén vagy eklektikus volta, a társaság céljának tartalma. Az elhatárolás körében különös jelentősége volt a felelősségi kérdéseknek. A magánjogi társaságok esetében a tagok a "közösen vállalt" tartozásokért, az egész vagyonukkal feleltek. A felelősség főszabályként korlátlan, közvetlen és feltétlen volt. Fontos azonban, - miként arra Kuncz rámutatott - hogy a tagok "csak a reájuk eső hányad erejéig (részenkint, aránylagosan)" feleltek.[11] A kereskedelmi társaságok tagjai, a társaság
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
