Közokirat készítése során nem túl gyakran, de találkozunk, találkozhatunk azzal, hogy az ügyfél az egészségügyi nyilatkozatát közokiratba kívánja foglalni. Saját tapasztalatom szerint leggyakrabban a reprodukciós eljárásban résztvevő élettársak keresik fel a közjegyzőt közokirat készítése céljából, pedig az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban Eütv.) rendelkezései szerint más esetekben is lehetőség van az egészségügyi nyilatkozat közokiratba foglalására.
Az Eütv. több helyen akként rendelkezik, hogy a beteg - mely fogalom alatt az Eütv. az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részülő személyt érti (Eütv. 3. § a) pont) - a nyilatkozatát közokirati formában vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban is megteheti. Néhány esetben arra is találunk szabályozást, amikor a beteg a nyilatkozatát kizárólag közokiratban teheti meg.
A jelen cikksorozat célja, hogy bemutassa a közjegyző közreműködésének lehetséges és kötelező eseteit az egészségügyi nyilatkozatokkal kapcsolatban.
Mielőtt rátérnék arra, mely esetekben merülhet fel a közjegyző közreműködése az Eütv. alkalmazása során, fontos tisztázni a betegek jogai és kötelezettségei körében a jelen téma szempontjából legfontosabb betegjogokat.
- 48/49 -
Ahhoz, hogy a beteg a saját egészségügyi állapotával tisztában legyen és a lehetséges ellátásokat megismerhesse, azok elfogadásával, vagy elutasításával kapcsolatban döntési helyzetbe kerüljön, és nyilatkozatot tudjon tenni bármilyen formában, akár szóban, akár írásban (közokirati, magánokirati formában), akár ráutaló magatartással, a fentiekről tájékoztatást kell, hogy kapjon. A beteg tájékoztatáshoz való joga nemzetközi szinten is szabályozásra került. Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt egyezménye: Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról 5. cikke az alábbiakat rögzíti:
"Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta. Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól. Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja".[1]
A beteg tájékoztatáshoz való jogát az Eütv. részletesen szabályozza, a törvény indokolása rögzíti, hogy "a törvény a betegek alapvető jogává teszi, hogy egészségi állapotukról általános jelleggel folyamatosan tájékoztatást kapjanak. Ezen túlmenően a beteget az egyes beavatkozások megkezdése előtt az egészségi állapotával kapcsolatos minden lényeges körülményről tájékoztatni kell, mert a megfelelő tájékozottság képezi alapját a beteg egészségi állapotával kapcsolatos döntéseinek."[2]
Az Eütv. szabályozásáról elmondható, hogy egyrészről általánosságban rögzíti, hogy a beteg jogosult a teljes körű tájékoztatásra, másrészről részletesen szabályozza, hogy a tájékoztatásnak mire kell kiterjednie.
"Eütv. 13. § (1) A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.
(2) A betegnek joga van ahhoz, hogy a rá vonatkozó személyes adatok kezelésével összefüggő információkon felül részletes tájékoztatást kapjon
a) egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
b) a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
c) a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
d) a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
- 49/50 -
e) döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
f) a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
g) az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
h) a további ellátásokról, valamint
i) a javasolt életmódról."[3]
A fentieken a túlmenően az Eütv. 13. § (3)-(4) bekezdése az alábbiakat rögzíti:
"(3) A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdezésre. (4) A betegnek joga van megismerni ellátása során az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően azok eredményét, esetleges sikertelenségét, illetve a várttól eltérő eredményt és annak okait. [...]"[4]
A beteg tájékoztatáshoz való joga nem csak az Eütv. 13. §-ban került szabályozásra, az Eütv-ben több helyen találunk e körben rendelkezéseket. Például az Eütv. 134-135.§-ban a kezelőorvos szempontjából a tájékoztatást kötelezettségként rögzíti, itt kerül szabályozásra, hogy a kezelőorvos kit és milyen módon tájékoztat. További példaként említem meg az Eütv. 168. § (2) bekezdését, mely jogszabályhely további szabályokat tartalmaz arra nézve, hogy az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások során a tájékoztatásnak milyen többlet elemekre kell kiterjednie.
Számos bírói döntésben is megjelenik a beteg tájékoztatáshoz való jogának jelentősége. Például a BDT 2009.1946. számú eseti döntés kimondta, hogy: "A műtét előtt álló betegnek a kockázatokról és a szövődményekről adott tájékoztatás akkor felel meg a jogszabályi követelményeknek, ha részletes és egyéniesített. Különösen ki kell térnie a tájékoztatásnak az ellátás folyamatára és várható kimenetelére, annak lehetőségére, hogy a műtét folytán a vártnál rosszabb eredmény, akár negatív következmény is előállhat. Ha a beteg már meglévő egészségromlása, vagy más, egyéni adottsága (a konkrét esetben az, hogy cukorbetegként kíván esztétikai célú plasztikai sebészeti beavatkozást igénybe venni) fokozza a szövődmények bekövetkezésének lehetőségét, erre külön figyelmeztetni kell."[5]
Az önrendelkezéshez való jog nem jelent mást, mint, hogy "a betegnek joga van arra, hogy az egészségügyi ellátásával kapcsolatos döntési folyamatban részt vegyen. [...] Az önrendelkezéshez való jog értelmében a - fő szabály szerint - a cselekvőképes beteg maga dönti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és ha igen, akkor annak során milyen beavatkozások elvégzésébe egyezik
- 50/51 -
bele, illetve melyeket utasít vissza. Az önrendelkezési jog tehát lényegében a kezelésekbe történő beleegyezés jogát jelenti, ha beteg nem adja beleegyezését a kezeléshez, akkor visszautasítja azt."[6]
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének II. II.1.3. (7) pontja a beteg önrendelkezési jogával kapcsolatban rögzíti, hogy: "A beteg ellátásbeli önrendelkezési jogát az orvosoknak tiszteletben kell tartaniuk, mind annak személyes értelmében, mind pedig az egészségügyi ellátás során. [...]"[7]
Az Eütv. 15. § az önrendelkezéshez való joghoz kapcsolódóan a következő szabályokat tartalmazza:
"15. § (1) A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.
(2) Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza, figyelembe véve a 20. §-ban előírt korlátozásokat.
(3) A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Az e törvényben foglalt kivételeiktől eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a továbbiakban: beleegyezését) adja.
[...].
(4) A beteg a (3) bekezdésben foglalt beleegyezését szóban, írásban vagy ráutaló magatartással megadhatja, kivéve, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.
(5) Az invazív beavatkozásokhoz és a 197. § szerinti önkéntes gyógykezelésbe vételhez a beteg írásbeli vagy - amennyiben erre nem képes - két tanú együttes jelenlétében, szóban vagy más módon megtett nyilatkozata szükséges.
(6) A beteg a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. [...]."[8]
A fenti szabályozásból látható, hogy e két betegjog, nevezetesen a tájékoztatáshoz való jog és az önrendelkezéshez való jog együtt teremti meg annak lehetőségét, hogy a beteg egészségügyi nyilatkozatot tegyen, beleegyezését adja bármely egészségügyi beavatkozás elvégzéséhez vagy éppen visszautasítsa azt.
- 51/52 -
Az Eütv. szabályait megvizsgálva megállapítható, hogy az egyes nyilatkozatok tekintetében a beteg választhat, hogy a nyilatkozatát közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalja, míg néhány esetben a nyilatkozatok kötelezően közokirati formában tehetők meg. Az Eütv. alábbi fejezeteiben merül fel a közokirat készítése:
I) II. Fejezetének 2. cím "A betegek jogai és kötelezettségei"
II) IX. Fejezet "Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások, a művi meddővé tétel",
III) XI. Fejezet - "Szerv- és szövetátültetés"
IV) XII. Fejezet - "A halottakkal kapcsolatos rendelkezések".
A jelen alkalommal az Eütv. II. Fejeztének 2. címében szabályozott a beteg nyilatkozatával kapcsolatos rendelkezéseket vizsgálom meg.
Eütv. 16. § (1) bekezdése szerint "[a] cselekvőképes beteg - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy - írásképtelensége esetén - két tanú együttes jelenlétében megtett nyilatkozattal
a) megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni, illetve, akit a 13. § alapján tájékoztatni kell,
b) az a) pontban meghatározott személy megjelölésével vagy anélkül a (2) bekezdés szerinti személyek közül bárkit kizárhat a beleegyezés és a visszautasítás jogának helyette történő gyakorlásából, illetve a 13. § szerinti tájékoztatásból. [...][9]
(6) Az (1) bekezdés szerinti rendelkezéseket a 16. életévét betöltött kiskorú személy esetén is alkalmazni kell."[10]
A cselekvőképes beteg tehát előzetesen megnevezhet egy másik cselekvőképes személyt, hogy helyette gyakorolja a beleegyezés és a visszautasítás jogát, illetve akit az orvosoknak tájékoztatniuk az Eütv. 13. §-a alapján. A cselekvőképes beteg e jognyilatkozatában akár megnevez egy másik cselekvőképes személyt, akár
- 52/53 -
nem, kizárhatja az Eütv. 16. § (2) bekezdésében felsorolt személyeket a beleegyezés és a visszautasítást helyette történő gyakorlásából, valamint a tájékoztatásból.
Az Eütv. 16. § (2) bekezdésében felsorolt személyek a következők:
"a) a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában
b) a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes
ba) házastársa vagy élettársa, ennek hiányában
bb) gyermeke, ennek hiányában
bc) szülője, ennek hiányában
bd) testvére, ennek hiányában
be) nagyszülője, ennek hiányában
bf) unokája;
c) a b) pontban megjelölt hozzátartozója hiányában a beteggel közös háztartásban nem élő, cselekvőképes
ca) gyermeke, ennek hiányában
cb) szülője, ennek hiányában
cc) testvére, ennek hiányában
cd) nagyszülője, ennek hiányában
ce) unokája."[11]
Az Eütv. kommentárja szerint: "Az előzetes rendelkezés egyik formája az az Eütv. 16. §-ában szabályozott rendelkezés, amikor a beteg megnevezi azt a személyt, aki helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolja. [...] Ez lényegében az egészségügyi ellátással kapcsolatos tartós meghatalmazásnak tekintendő."[12]
Ez a nyilatkozat megtehető közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban, írásképtelenség esetén két tanú együttes jelenlétében megtett nyilatkozattal.
Az Eütv. tehát nem teszi kötelezővé e nyilatkozat estében a közokirat formát, ez csupán lehetőség, hiszen a törvény megengedi, hogy a beteg teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan tegye meg nyilatkozatát.
Fontos kiemelni, hogy "az egészségügyi ellátással kapcsolatos tartós meghatalmazás" tekintetében a 16. életévét betöltött kiskorú a cselekvőképes beteggel esik egy tekintet alá, és a fenti jognyilatkozatot önállóan megteheti [Eütv. 16. § (6) bekezdés].
- 53/54 -
A cselekvőképtelen beteg helyett, amennyiben nincs nyilatkozattételre jogosult személy, úgy az Eütv. 16. § (2) bekezdésében felsorolt személyek jogosultak a törvényi korlátok között nyilatkozatot tenni.
Abban az esetben, ha azok, akik egy sorban jogosultak nyilatkozattételre ellentétes nyilatkozatot tesznek, akkor a beteg egészségi állapotát várhatóan legkedvezőbben befolyásoló döntést kell figyelembe venni [Eütv. 16. § (3) bekezdése].
A cselekvőképes beteg az önrendelkezési jogának gyakorlása során az Eütv.-ben meghatározott korlátozásokkal eldöntheti, hogy mely egészségügyi beavatkozásokat utasít vissza.
Az Eütv. rögzíti, hogy mely esetekben nem gyakorolhatja a beteg az ellátás visszautasításának jogát.
Az Eütv. 20. § (1) bekezdés értelmében a cselekvőképes beteg nem utasíthatja vissza azokat a beavatkozásokat, amelyek elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. A Eütv. 20. § (6) bekezdése külön is nevesíti, hogy a várandós beteg, aki képes a gyermeke kihordására nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozásokat.
Az Eütv. 20. § (1) bekezdése rögzíti:
"A cselekvőképes beteget - a (2)-(3) bekezdésekben foglaltakra tekintettel, illetőleg a (6) bekezdésben foglalt eset kivételével - megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. [...][13]
(6) A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására."[14]
- 54/55 -
Az Eütv. 20. § (2) bekezdése értelmében a beteg minden olyan ellátást, aminek az elmaradása a beteg egészségi állapotában
- várhatóan súlyos vagy
- maradandó károsodást idéz elő
azt csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza.
A visszautasítás formai követelményei megegyeznek az Eütv. 16. §-ában foglaltakkal, vagyis a visszautasítást tartalmazó jognyilatkozatot, melynek következtében a beteg egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következik be, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, illetve írásképtelenség esetén két tanú együttes jelenlétében lehet visszautasítani.
E pontnál mindenképpen meg kell említeni az eutanázia kérdéskörét. Az eutanázia szó jelentése jó vagy kegyes halál. Az eutanázián belül megkülönböztetjük az aktív és a passzív eutanáziát.
Az aktív eutanázia a halál tevőleges előidézését jelenti, míg passzív eutanáziáról akkor beszélünk, amikor szigorú törvényi feltételek fennállása esetén életfenntartó vagy életmentő beavatkozás abbahagyása, vagy annak hiánya a beteg halálához vezet.
A magyar jogban az Eütv. hatályba lépése előtt az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény volt hatályban, melynek 43. § (2) bekezdése az orvos kötelezettségévé tette, hogy a gyógyíthatatlan beteget is a legnagyobb gondossággal gyógyítsa.
Az Eütv. hatályba lépésével azonban lehetővé vált, hogy a gyógyíthatatlan beteg az Eütv-ben szabályozott feltételek fennállása esetén visszautasítsa az életmentő vagy életfenntartó beavatkozást.
Az aktív és passzív eutanázia kérdésében az Alkotmánybíróság 22/2003. (IV.28.) határozatában foglalt állást. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, miszerint az Eütv. "alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát azáltal, hogy nem teszi lehetővé számukra életük orvosi segítséggel történő befejezését" [15] elutasította.
Az Alkotmánybíróság szintén elutasította azt az indítványt, miszerint az
Eütv. "15. § (2) bekezdése, 20. § (3) és (4) bekezdése, 22. § (4) bekezdése és 23. §
- 55/56 -
(1) bekezdése alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegeknek az életfenntartó vagy életmentő orvosi beavatkozás visszautasítására vonatkozó önrendelkezési jogát [...]."[16]
A fentiekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság határozatában rögzítette, hogy:
"6.1. A gyógyíthatatlan beteg döntése arról, hogy életének a rá váró szenvedésekkel teli hátralévő részét nem akarja végig élni, a beteg önrendelkezési jogának része, így vonatkoznak rá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének rendelkezései. A saját haláláról való döntés ugyanis mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy egészséges vagy beteg, és ha beteg, betegsége az orvostudomány szerint gyógyítható-e, vagy nem. [...] A világnézeti szempontból semleges alkotmányos alapokon álló jogrendszer ugyanis sem helyeslő, sem helytelenítő álláspontot nem foglalhat el az ember saját életének befejezését elhatározó döntésével kapcsolatban, itt olyan szféráról van szó, melytől az államnak főszabályként távol kell magát tartania. Az állam e körben csak annyiban jut szerephez, amennyiben ezt az élethez való jogra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettsége elkerülhetetlenül szükségessé teszi.
6.2. A fentiekből az Alkotmánybíróság álláspontja szerint két következtetés adódik.
Egyrészt az, hogy gyógyíthatatlan beteg arra vonatkozó elhatározása: életét akár fájdalmainak, szenvedésének megrövidítése érdekében, akár más meggondolásból nem kívánja végigélni, ezért visszautasítja az életben tartásához feltétlenül szükséges orvosi beavatkozást, önrendelkezési jogának olyan része, melynek gyakorlását törvény más alapjog védelméhez elkerülhetetlenül szükséges mértékben korlátozhatja ugyan, de nem vonhatja el. Alkotmányossági megítélés tárgya legfeljebb ezen önrendelkezési jog korlátozásának indokoltsága lehet, például az, hogy a törvény e lehetőséget a várandós anyáknak nem biztosítja, illetőleg, hogy a jog gyakorlását bizonyos eljárási követelmények teljesítésétől teszi függővé.
Másrészt az, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek az a kívánsága, hogy életének nem pusztán az életfenntartó, életmentő orvosi beavatkozás visszautasításával, hanem az orvos tevőleges segítségével vessen véget, alkotmányossági megítélés szempontjából már nem tekinthető az életével, illetőleg halálával kapcsolatos önrendelkezési joga olyan részének, melyet a törvény más alapjog védelme érdekében akár teljes egészében is ne vonhatná el. Ebben az esetben ugyanis más személy: a beteg orvosa is cselekvő részesévé válik annak a folyamatnak, melynek során a beteg az élete befejezésének a méltóságával összeegyeztethető módját választja. Az orvos szerepe nem csak a beteg elhatározásának a teljesítésében áll; a kezelőorvos szükségképpen közreműködik, gyakran meghatározó
- 56/57 -
módon, már a beteg döntésének kialakításában is, annak folytán, hogy felvilágosítást ad részére betegségének természetéről, várható lefolyásáról, életkilátásairól, a betegséggel járó fájdalom vagy szenvedés enyhítésének lehetőségéről."[17]
Az Alkotmánybíróság az aktív eutanáziával kapcsolatos indítványt elutasította, míg a passzív eutanáziát lehetővé tevő törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban kimondta, hogy a gyógyíthatatlan betegek életbentartó, életmentő kezelések visszautasításának joga az önrendelkezési jognak olyan része, melynek gyakorlását törvény a szükséges mértékben korlátozhatja, de nem vonhatja el.
A szabályozás az 22/2003 (IV.28.) AB határozat óta sem változott, ma a hatályos szabályozás alapján az aktív eutanázia bűncselekménynek minősül. A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 160. § az emberölés tényállását, a 162. § az öngyilkosságban való közreműködés tényállását szabályozza. A két tényállás közötti elhatárolás az alapján történik, hogy kinek a cselekménye vezetett a halálhoz, az öngyilkosé, vagy a másik személyé. Ha az öngyilkosé, akkor az öngyilkosságban való közreműködés tényállása, míg ha a másiké, akkor az emberölés tényállása valósul meg.
A Btk. 162. § -hoz fűzött kommentár szerint: "[...] Ugyanez a helyzet a halálos beteg kegyes halálba segítése (eutanázia) esetén is, ahol az elhatárolást még a passzív alany öngyilkossági szándékát érintő szempont is kiegészíti. A kivételt az Eütv. 20. § (3) bekezdése szerinti ellátás-visszautasítási jog gyakorlása jelenti, amikor is a beteg az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást akkor utasíthatja vissza, ha olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Ilyenkor a beteg döntése nem más, mint az öngyilkossági szándékának kifejezése, aminek érvényesülését a jog megengedi. Így a visszautasításnak megfelelően cselekvő orvos sem emberölést, sem öngyilkosságban közreműködést, sem pedig foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést nem fog elkövetni a jogellenesség kizárása (jogszabály engedélye) okán."[18]
Természetesen a törvényi szintű szabályozáson túlmenően a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódex II. II.1.3.(17) is rögzíti, hogy: "Az orvos nem segédkezhet öngyilkosságban és nem segítheti betegét a halálba. Ennek megszegése kirívóan súlyos etikai vétség."[19]
- 57/58 -
Az Eütv. 20. § (3) bekezdése alapján kizárólag akkor lehet a 20. § (2) bekezdése szerinti alaki előírások betartásával visszautasítani az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha
- a beteg olyan súlyos betegségben szenved, ami
- az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és
- gyógyíthatatlan.
A három feltételnek egyszerre kell fennállnia.
A fenti szabályhoz fontos tisztában lenni azzal, hogy mit jelent az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás fogalma. Erre maga az Eütv. adja meg a választ:
Az Eütv. értelmében az életfenntartó beavatkozás fogalma a következő:
"a beteg életének mesterséges módon történő fenntartására, illetve egyes életműködéseinek pótlására irányuló egészségügyi tevékenység"[20] míg az életmentő beavatkozás jelentése: "sürgős szükség esetén a beteg életének megmentésére irányuló egészségügyi tevékenység"[21]
A beteg az életfenntartó, illetve életmentő beavatkozás visszautasítására irányuló nyilatkozatát közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban teheti meg, írásképtelensége esetén pedig két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. A közokirati forma e nyilatkozat megtételénél sem kötelező.
Az alakiságok betartásán túlmenően az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítása az Eütv. 20. § (4) bekezdése értelmében csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság is megvizsgálja a beteget és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy az Eütv. 20. (3) bekezdés szerinti feltételek fennállnak, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon - két tanú előtt - ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe.[22] A "bizottság tagjai a beteg kezelőorvosa, egy - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő -, a betegség jellegének megfelelő szakorvos, valamint egy pszichiáter szakorvos".[23]
Az egészségügyi ellátások visszautasításának szabályait az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI.16.) Korm.rendelet szabályozza. E Korm.rendelet 2. § (2) bekezdése rögzíti, hogy: "Ha a beteg az ellátás visszautasítására irányuló szándékát továbbra is
- 58/59 -
fenntartja, haladéktalanul biztosítani kell számára e jog gyakorlásához szükséges törvényi feltételeket, azonban a közokirat elkészíttetésének költségei a beteget terhelik. Ennek keretében intézkedni kell annak érdekében, hogy a beteg nyilatkozatát az Eütv. által megkívánt alakiságok [Eütv.20. § (2)-(3) bekezdés, 22. §] megtartásával tehesse meg. [...]"[24]
Összegezve elmondható, hogy a cselekvőképes beteg az ellátás visszautasítására irányuló jognyilatkozatát nem köteles közokiratba foglalni, azt legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kell megtennie, írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében, szóban kell megtennie.
Az Eütv. 20. § (8) bekezdése szerint a beteg a visszautasításra vonatkozó nyilatkozatát bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonhatja, ebből következik, hogy akár szóban is vissza lehet vonni a korábban teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, vagy közokiratba foglalt visszautasítást tartalmazó jognyilatkozatot.
Az Eütv. 21. § (1) bekezdése szerint a cselekvőképtelen beteg, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg az Eütv. 20. § (2) bekezdése szerinti ellátást, vagyis minden olyan ellátást, aminek az elmaradása a beteg egészségi állapotában
- várhatóan súlyos vagy
- maradandó károsodást idéz elő nem utasíthatja vissza.
Az Eütv. 16. § (4) bekezdése rögzíti, hogy a helyettes döntéshozó döntési jogosultsága milyen terjedelmű.
Az Eütv. 16. § (2) bekezdésében felsorolt (lsd. 3.1. pont) személyek nyilatkozata az Eütv. 13. §-ban foglalt tájékoztatást követően a kezelőorvos által javasolt invazív beavatkozásokhoz történő beleegyezésre terjedhet ki. Ez a nyilatkozat azonban - a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével - a beavatkozással fölmerülő kockázatoktól eltekintve nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, így különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodáshoz.
- 59/60 -
Ha a cselekvőképtelen beteg, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg esetén az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltatónak keresetet kell indítani a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. [25] A bíróság nemperes eljárásban soron kívül jár. Az eljárás tárgyi költségmentes.[26]
Az Eütv. 16. § (5) bekezdése általánosságban rögzíti, hogy az egészségügyi ellátással kapcsolatos döntésekben a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg véleményét a szakmailag lehetséges mértékig figyelembe kell venni abban az esetben is, ha a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát az Eütv. 16. § (2) bekezdés szerinti személy gyakorolja.
Élő végrendelet elsőre furcsán hangzik, hiszen a végrendelet szó hallatán a halál esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazó okiratra gondolunk. Mi is az az élő végrendelet? És mi a közjegyző szerepe az élő végrendelet elkészítése során?
Az Alkotmánybíróság megfogalmazásában "az előzetes nyilatkozat, avagy élő végrendelet a tájékozott ember (későbbi beteg) számára biztosít lehetőséget arra vonatkozóan, hogy sorsáról egészségi állapota romlása esetére is szabadon gondoskodjon"[27]
Kétféle élő végrendelet létezik:
Egyrészről az Eütv. 22. § (1) lehetőséget teremt arra, hogy a cselekvőképes személy - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban visszautasítsa
a) az Eütv. 20. § (1) bekezdése szerinti egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat,
b) az Eütv. 20. § (3) bekezdése szerinti beavatkozásokat, valamint
- 60/61 -
c) egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.[28]
Másrészről az Eütv. 22. § (2) bekezdése alapján a cselekvőképes személy - cselekvőképtelensége esetére - közokiratban megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki az Eütv. 22. § (1) bekezdés szerinti jogát helyette gyakorolhatja.[29]
Az Eütv. 22. § (4) bekezdése értelmében:
"A (2) bekezdés szerinti cselekvőképes személy beavatkozást visszautasító nyilatkozata esetén a 20. § (4) bekezdése szerinti bizottság nyilatkozik, hogy
a) az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak, továbbá
b) a (2) bekezdés szerinti személy döntését annak következményei tudatában hozta meg."[30]
Tehát a háromtagú orvosi bizottságnak - egyik tagja pszichiáter - kell nyilatkozni arról, hogy az Eütv. 22. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, illetve, hogy a nyilatkozó személy a döntését annak következményei tudatában hozta meg.
A korábban hatályban lévő szabályozás szerint az előzetes jognyilatkozat abban az esetben volt érvényes, ha pszichiáter szakorvos egy hónapnál nem régebbi szakvéleményében igazolta, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. A pszichiáter szakorvos szakvéleménye a közokirat mellékletét képezte. A nyilatkozatot két évente meg kellett újítani, és e nyilatkozatot bármikor vissza lehetett vonni alaki kötöttségek nélkül.
Ezt a szabályt az Alkotmánybíróság a 24/2014. (VII.22.) AB határozatával megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság 24/2014. (VII.22.) AB határozatában rögzítette, hogy "[158] A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 111. § (2) bekezdése értelmében a közjegyző által a Kjtv.-ben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles kiadmánya és hiteles másolata: közokirat. A közjegyző eljárása során a feleket kioktatással segíti jogaikgyakorlásában és kötelezettségeik teljesítésében, továbbá a 120. § (1) bekezdésének megfelelően okirat készítésekor köteles meggyőződni a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról, továbbá valódi szándékáról, köteles tájékoztatni a felet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, és - többek között - köteles meggyőződni arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának.
[159] Az állam intézményvédelmi kötelezettsége körében tehát megfelelő biztosítékot nyújt a nyilatkozattevő személy cselekvőképességének vizsgálatára, azaz
- 61/62 -
annak megállapítására, hogy képes-e a nyilatkozatot tevő személy felmérni döntése következményeit. [...]
[161] A fenti szabályokat is figyelembe véve olyan felesleges korlátozás a pszichiáter vizsgálatának az előírása, amely részben az ismertetett közokirati követelmények és a közjegyzői eljárás által már biztosításra kerül, hiszen a közjegyző bármely közokirat elkészítésekor köteles vizsgálni a nyilatkozattevő személy cselekvőképességét, másrészt a nyilatkozattétel szabad gyakorlása ellen hat - részben felmerülő költségként is - a pszichiáter ilyen irányú vizsgálata.
[162] Az Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben - mivel kizárólag cselekvőképes személy tehet az Eütv. 22. § szerinti nyilatkozatot - a közokirati forma megkövetelése, valamint az Eütv. 20. § (4) bekezdés szerinti bizottsági vizsgálat elegendő feltétel, és ekként arányos alapjog-korlátozás, a pszichiáteri szakvélemény azon túli megkövetelése sérti az emberi méltóságot, így az Alaptörvény II. cikkét is - figyelembe véve különösen azt is, hogy a nyilatkozat kizárólag egy jövőben esetleg bekövetkező, bizonytalan állapot (a beteg cselekvőképtelensége) esetén hatályosul'."[31]
Az Alkotmánybíróság az élő végrendelet készítése körében a közjegyző szerepét kiemelte, hangsúlyozta, hogy a közjegyző törvényi kötelezettsége a nyilatkozattevő cselekvőképességének vizsgálata, így a pszichiáter vizsgálatát felesleges korlátozásnak minősítette és a vonatkozó törvényi szabályozást megsemmisítette.
Az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI.16.) Korm.rendelet melléklete tartalmazza az Eütv. 22. §-ának (1) bekezdésében megjelölt közokirat kötelező tartalmai elemeit - természetesen a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény rendelkezéseinek betartása mellett -melyek a következők:
1. Az ellátás visszautasításáról nyilatkozatot tevő személy (a továbbiakban: érintett személy) személyazonosító adatai.
2. Az érintett személy betegsége/balesete esetén nem járul hozzá az alábbi diagnosztikus és/vagy terápiás eljárások alkalmazásához:
A visszautasított ellátásokat tételesen kell nevesíteni, illetve oly módon rögzíteni, hogy az egészségügyi intézmény, illetőleg az orvos számára egyértelmű eligazítást adhasson. Így például:
a) ki kell tűnni, hogy a visszautasított ellátáshoz az érintett általános jelleggel nem járul hozzá, vagy konkrét esetben utasítja csak vissza (pl. az életfenntartó beavatkozások visszautasíthatók általános jelleggel, de visszautasíthatók úgy is, hogy az érintett meghatározza azt az időtartamot, amelyet követően már nem járul hozzá életének mesterséges meghosszabbításához, illetve meghatározza azt az egészségi állapotot - pl. a kezelés következtében megmaradt szellemi vagy
- 62/63 -
fizikai képességének minimális szintjével -, amelynek bekövetkezését követően az ellátást visszautasítja),
b) a visszautasított ellátás meghatározható egy beavatkozási csoport meghatározásával (pl. amputáció) vagy egy konkrét beavatkozás kizárásával (pl. végtagvagy mellamputáció),
c) a visszautasított ellátások meghatározhatók
- a magyar nyelvben általánosan használt megnevezéssel (pl. vér vagy más vizsgálati anyag vétele, vér vagy vérkészítmény beadása, gyógyszeres kezelés általában vagy csak egyes gyógyszerekkel, műtéti beavatkozás kizárása általában vagy csak egyes konkrét műtétek tekintetében, mesterséges táplálás vagy lélegeztetés általában vagy időtartam, illetve esetszám meghatározásával),
- tételesen az Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozásában szereplő elnevezéssel, de ez esetben az egyes beavatkozásokat az általánosan ismert megnevezéssel is fel kell tüntetni,
- a beavatkozások nevesítése nélkül a konkrét betegség megnevezésével általános jelleggel (pl. amennyiben rosszindulatú daganatos megbetegedésem lesz, nem járulok hozzá annak gyógykezeléséhez, vagy amennyiben olyan betegségem lesz, vagy baleset következtében olyan állapotba kerülök, hogy önmagam ellátására képtelen lennék, nem járulok hozzá a gyógykezelésemhez).
3. Az érintett személy
a) nem járul hozzá, hogy cselekvőképtelensége esetén más személy további ellátásokat visszautasítson, vagy
b) hozzájárul ahhoz, hogy későbbi cselekvőképtelenné válása esetén (személyazonosító adatok) helyette további ellátásokat visszautasítson, vagy teljes körben gyakorolja az ellátás visszautasításának jogát.
4. Az érintett személy nyilatkozata arról, hogy akaratát annak tudatában nyilvánította ki, hogy
a) az általa visszautasított ellátások elmaradása egészségi állapotában súlyos vagy maradandó károsodást okozhat, illetve életét jelentősen megrövidítheti, vagy halálához vezethet,
b) amennyiben a 2. pont szerinti nyilatkozatból nem állapítható meg konkrétan a visszautasított ellátások köre vagy terjedelme, vélelmezni kell, hogy a konkrétan nem visszautasított ellátás nyújtható. [32]
Az élő végrendelet az Eütv. 22. § (3) bekezdése alapján bármikor - cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül - visszavonható.
- 63/64 -
Összefoglalva a fent ismertetett szabályokat megállapítható, hogy az Eütv. II. Fejezetében szabályozott egészségügyi nyilatkozatok kapcsán a beteg az önrendelkezési jogának gyakorlása során közokiratban is tehet nyilatkozatot, az úgynevezett élő végrendeletek esetében pedig a közokirati forma kötelező. A közokirat készítése során a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény rendelkezésein túlmenően minden esetben figyelemmel kell lenni az Eütv-ben és a 117/1998. (VI.16.) Korm.rendeletben és annak mellékletében foglalt rendelkezésekre is.
Véleményem szerint a fent ismertetett egészségügyi nyilatkozatok és azokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések csak szűk körben ismeretesek. Ezek széleskörű elterjedésével - figyelemmel arra, hogy ezeknek a nyilatkozatoknak komoly következménye van - átgondolandó lenne a közokiratba foglalás követelménye, azzal a kivétellel például, hogy a közvetlen és/vagy sürgős beavatkozások esetén az egészségügyi intézményben teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy írásképtelenség esetén két tanú együttes jelenlétében szóban tett nyilatkozatok is elfogadhatók.
Az egészségügyi nyilatkozatok közokiratba foglalásának előírásával a közjegyzők tudnák segíteni a nyilatkozatot tevőt a jogai gyakorlásában, nem mellesleg a közjegyző a Kjtv. 120. § (1) bekezdésének megfelelően az okirat készítésekor köteles meggyőződni a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról, továbbá valódi szándékáról, köteles tájékoztatni a felet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, és - többek között - köteles meggyőződni arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának. A közokiratba foglalt egészségügyi nyilatkozat garancia lenne arra, hogy az abban foglaltakat valóban a nyilatkozatot tevő fél tette és valóban az az akarata.
Célszerű lenne a közokiratba foglalt egészségügyi nyilatkozatok számára egy központi, elektronikus nyilvántartás kialakítása, hasonlóan például a Végrendeletek Országos Nyilvántartásához.
E nyilvántartást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működtethetné, hasonlóan a Végrendeletek Országos Nyilvántartásához.
A nyilvántartás kialakítása során átgondolandó lenne, hogy az milyen adatokat tartalmazzon, továbbá, hogy abból ki és milyen módon kérhet adatokat, figyelemmel arra is, hogy ezen nyilvántartás a személyes adatok és különleges adatok kezelésére vonatkozó jogszabályoknak is megfeleljen.
Az egészségügyi nyilatkozatok nyilvántartásának előnye az lenne, hogy az abban nyilvántartott egészségügyi nyilatkozatok nem vesznének el, azok hozzáférése megfelelő jogosultságokkal rendelkező személyek számára biztosított lenne. ■
JEGYZETEK
[1] Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására való tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt egyezménye: Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról 5. cikk.
[2] 1997. évi CLIV. törvény indokolása - az egészségügyről, Részletes indokolás a 13-14 §-hoz.
[3] Eütv. 13. § (1) és (2) bekezdés.
[4] Eütv. 13. § (3) és (4) bekezdés.
[5] BDT2009.1946
[6] Kommentár az egészségügyi törvényhez 49. oldal - Dósa/Hanti/Kovácsy - Közigazgatási és Jogi Kiadványok, kiadó Walters Kluwer Kft. - Budapest 2016.
[7] Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének II. II.1.3. (7) pontja.
[8] Eütv. 15. § (1)-(6) bekezdés.
[9] Eütv. 16. (1) bekezdés a) és b) pont.
[10] Eütv. 16. § (6) bekezdés.
[11] Eütv. 16. § (2) bekezdés.
[12] Kommentár az egészségügyi törvényhez 53. oldal - Dósa/Hanti /Kovácsy - Közigazgatási és Jogi Kiadványok, kiadó Walters Kluwer Kft. - Budapest 2016.
[13] Eütv. 20. § (1) bekezdés.
[14] Eütv. 20. § (6) bekezdés.
[15] [22/2003. (IV.28.) AB határozat 1.]
[16] [22/2003. (IV.28.) AB határozat 3.]
[17] [22/2003. (IV.28.) AB határozat IV.6.1. és 6.2.]
[18] Karsai Krisztina (szerk.) Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez [online]. In: Közjegyző Jogtár. Wolters Kluver Hungary Kft., Budapest 2022. -
[19] Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódex II. II.1.3.(17).
[20] Eütv. 3. § o) pont.
[21] Eütv. 3. § n) pont.
[22] Eütv. 20. § (3) bekezdés.
[23] Eütv. 20. § (4) bekezdés.
[24] 117/1998. (VI.16.) Korm.rendelet 2. § (2) bekezdés.
[25] Eütv. 21. § (2) bekezdés.
[26] Eütv. 21. § (4) bekezdés.
[27] 24/2014. (VII.22.) AB határozat [142]
[28] Eütv. 22. § (1) bekezdés.
[29] Eütv. 22. § (2) bekezdés.
[30] Eütv. 22. § (4) bekezdés.
[31] Alkotmánybíróság 24/2014. (VII.22.) AB határozat [158] - [162]
[32] 117/1998. (VI.16.) Korm.rendelet melléklete alapján.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tartós helyettesként kirendelt közjegyzőhelyettes, Tatabánya közjegyzőhelyettes, Budaörs.
Visszaugrás
