Jelen cikkben áttekintjük és elemezzük a sztrájk két típusára (általános sztrájk, szolidaritási sztrájk) vonatkozó hazai szabályokat, és ráirányítjuk a figyelmet azokra a szabályozási hiányosságokra, amelyeknek a jogalkotó részéről való orvoslását a jövőben indokoltnak tartjuk. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 2019. január 1-jén hatályba lépett módosítása hatalmas társadalmi feszültséget és ellenállást keltett, amelynek hatására több szakszervezet országos munkabeszüntetéseket helyezett kilátásba. Ez volt az az indítóok, amely miatt a cikk megírására vállalkoztunk.
1. Alapvetés - a sztrájkhoz való jog
1.1. A sztrájkjog a nemzetközi egyezményekben
1.2. A sztrájkjog és az Európai Unió joga
2. A sztrájkjog alapjogi jellege
3. A sztrájkjog hazai szabályozása, a sztrájk speciális típusai
3.1. A szolidaritási sztrájk
3.2. Az általános sztrájk
4. Záró gondolatok
Az Mt. 2019. január 1. napjától több ponton módosult. A módosító rendelkezések között kettő különösen nagy figyelmet kapott. Az első a harminchat hónapos munkaidőkeret lehetősége, míg a másik az önként vállalt túlmunka intézményének bevezetése.
Az Mt.-módosítás 2019. január 1-jétől lehetővé teszi a reprezentatív szakszervezettel kötött kollektív szerződésben a harminchat hónapos referenciaidőszak (munkaidőkeret, elszámolási időszak) alkalmazását, amely példátlan rugalmasságot biztosíthat a munkáltatók számára a munkaidő beosztására és a munkaidőkereten felüli, illetve elszámolási időszakon felüli rendkívüli munkavégzés mértékének redukálására.[1]
Emellett az Mt.-módosítás lehetővé teszi, hogy a rendkívüli munkavégzés éves mértékére vonatkozóan az Mt. által szabályozott kétszázötven órától ne csak a kollektív szerződés térhessen el (maximum háromszáz óra/év)[2], hanem a munkáltató és a munkavállaló közötti, a munkavállaló általi önkéntes vállalás is (maximum négyszáz óra/év).[3] Amellett, hogy vitatható, hogy ez a megállapodás mennyire önkéntes[4],
- 34/35 -
súlyos kockázatokkal jár az a tény is, hogy az esetlegesen önkéntes megállapodást a munkavállaló csak a tárgyév végével mondhatja fel.
A törvénymódosítás hatalmas társadalmi feszültséget és ellenállást keltett, amelynek hatására a szakszervezetek munkabeszüntetéseket helyeztek kilátásba. Jelen tanulmánynak nem célja az Mt.-módosítás egyes rendelkezéseinek értékelése és elemzése, pusztán azért tartottuk fontosnak a bevezetőben e körülményeket röviden bemutatni, mert ezek voltak azok a pontok, amelyek létrehozták azt a társadalmi feszültséget, amely miatt felmerült az általános sztrájk, valamint az ehhez kapcsolódó szolidaritási sztrájk gondolata. Ez volt az az indítóok, amely miatt arra vállalkoztunk, hogy e tanulmány keretében áttekintjük és elemezzük a sztrájk e két típusára vonatkozó hazai szabályokat és ráirányítjuk a figyelmet azokra a szabályozási hiányosságokra, amelyeknek a jogalkotó részéről való orvoslását a jövőben indokoltnak tartjuk.[5] A tanulmány a sztrájk két speciális típusának, a szolidaritási sztrájknak, valamint az általános sztrájknak a jogi lehetőségeire fókuszál.
A sztrájkjog nemzetközi szabályainak részletes bemutatásától eltekintünk, azonban a munkabeszüntetés jogi jellegének bemutatását fontosnak tartjuk. Mivel az Szt. csak rendkívül elnagyoltan (hét paragrafusban) szabályozza a sztrájkjogot, így az eljáró bíróságok sok esetben vizsgálják a vitás kérdések esetén a munkabeszüntetés jogának alapjogi jellegét, nemzetközi standardjait.
A sztrájkhoz való jog a munkavállalókat megillető alapjog, amely az ún. második generációs gazdasági, szociális, kulturális alapjogok körében nyert megfogalmazást. A szociális alapjogok területén a legfontosabb nemzetközi dokumentumok az Európai Szociális Karta, az Egyesült Nemzetek Szervezete (a továbbiakban: ENSZ) égisze alatt elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, továbbá az Európai Unió jogalkotásában az Alapjogi Charta.
Az Európa Tanács égisze alatt több nemzetközi dokumentum is rögzíti a sztrájkhoz való jogot. Az Európai Szociális Karta (1961. október 18.) 6. cikke fogalmazza meg a kollektív alkuhoz való jogot, amelynek keretében rögzíti a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) ezzel szemben kifejezetten nem deklarálja a sztrájkhoz való jogot, e dokumentumban az csak az egyesülési jogból vezethető le.[6] Az EJEE által rögzített alapjogok védelmére hivatott az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB), melynek gyakorlatában több ízben is megjelennek a sztrájkjog értelmezésével kapcsolatos megállapítások.
Az ENSZ égisze alatt is született olyan nemzetközi dokumentum, amely külön foglalkozik a szociális jogokkal.[7] Külön kiemelendő a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. Az egyezségokmány védelemben részesíti és elismeri a szakszervezeti szervezkedés szabadságát és az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (a továbbiakban: ILO) keretei között elfogadott nemzetközi egyezményekben nincs kifejezett szabályozás a sztrájkjogra vonatkozóan, de mindenképpen megemlítendő az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló 87. számú, valamint a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló 98. számú egyezmény. Emellett fontosak azok a standardok, amelyeket ún. puha jogként (soft law) az ILO munkált ki.[8]
Az uniós jogon belül két jogforrás tartalmaz rendelkezést a sztrájkjogra vonatkozóan: az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Alapjogi Charta).
Az EUMSZ 153. cikke kifejezetten kizárja az Európai Unió (a továbbiakban: EU) hatáskörét a sztrájkjogra vonatkozóan: "e cikk rendelkezései a díjazásra, az egyesülési jogra, a sztrájkjogra vagy a kizárás jogára nem alkalmazhatók". E szabállyal tehát az EUMSZ kifejezetten kivonja az unió hatásköréből a sztrájk kérdéskörét.
Ezzel szemben az Alapjogi Charta expressis verbis rögzíti[9] a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jogot, melybe deklaráltan beleérti a sztrájkjogot is. Az Alapjogi Charta az EU-n belüli alapjogvédelem szempontjából bír kiemelkedő jelentőséggel, hiszen az EU-n belül gyakorlatilag az első olyan dokumentum, amely alapjogokat deklarál az uniós polgárok számára.
2009-ben a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével elsődleges uniós jogforrássá vált az Alapjogi Charta, ezzel az EUMSZ és az Alapjogi Charta látszólag összeütközésbe került. Az EUMSZ azt rögzíti, hogy a sztrájkjog körében az EU nem szabályozhat, ez azonban álláspontunk szerint nem ellentétes azzal, hogy az EU az Alapjogi Chartában alapjogként deklarálja a sztrájkhoz való jogot.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
