A rendszerváltás idejének a büntetőjogot átalakító törvényei érintetlenül hagyták a Btk. bűncselekmény fogalmát,1 így a társadalomra veszélyesség abban szereplő elemét is.3 Az új Btk. 2000-ben megindult előkészítése során azonban - bizonyos korábbi várakozásoknak is megfelelően3 - végül többségbe is került azon álláspont, amely szerint vissza kell térni a bűncselekmény formális törvényi meghatározásához, és abban így (értelemszerűen) nem kell értékesíteni a társadalomra veszélyesség elemét.4 A rendszerváltozás utáni jogtudomány nagy többsége (pl. Tokaji, Wiener, Nagy) pedig már korábban sem tekintette a társadalomra veszélyességet a bűncselekmény önálló fogalmi elemének, viszont újra értékesítette a materiális jogellenesség - a német nyelvű büntetőjog-tudományban és a szocializmus előtti hazai irodalomban5 elfogadott -kategóriáját.6
Vannak azonban a hazai jogirodalomban olyan szerzők is (pl. Földvári) akik - kifejezetten vagy hallgatólagosan, de - továbbra is hangoztatják azt a (szocializmusban még érvényes) tételt, hogy a materiális jogellenesség fogalom mellőzését a társadalomra veszélyesség kategóriájával való azonossága indokolja.7 Tanulmányunk e nézetek kritikáját és cáfolatát kívánja nyújtani, tekintettel arra, hogy azoknak sem kiindulópontja, sem végkövetkeztetése nem fogadható el. Egyrészt a két kategória esetleges azonossága - a rendszerváltás után -már korántsem indokolja önmagában a társadalomra veszélyesség fogalmának előnyben részesítését [1]. Másrészt a helyes szemlélet szerint a társadalomra veszélyesség és a materiális jogellenesség bűncselekménytani szerepe - az igen elterjedt ellentétes vélekedéssel szemben - nem azonos [2].
A rendszerváltás után megszűnt a társadalomra veszélyesség fogalmi elemének fenntartására irányuló addig ellenállhatatlan ideológiai nyomás.8 Ennek következtében már nem elegendő (Földvárihoz hasonlóan) leszögezni, hogy a társadalomra veszélyesség kategóriája elsőbbséget élvez más fogalmakkal (pl. a materiális jogellenességgel) szemben.9 Most már érvelni kell(ene) amellett, hogy (a megszokáson, rosszabb esetben nosztalgián kívül) mi indokolja a szocializmus terminológiájához való ragaszkodást, illetve mi teszi szükségessé a - német nyelvű büntetőjog-tudományban és a szocializmus előtti hazai irodalomban elfogadott - materiális jogellenesség fogalom elvetését.
A terminológia használata ugyanis nyilvánvalóan szimbolikus jelentőségű értékválasztást is tükröz, amit a következő ellentétpárokkal próbálunk illusztrálni: jogállam vagy önkényuralom, az 1871. évi (jelentősebb mértékben 1975-ben megreformált) német vagy az 1926. évi szovjet-orosz Btk., Franz von Liszt10 vagy Pasukanisz." A választás eredménye - legalábbis szerintünk - nem lehet(ne) kétséges. Azt egyébként a társadalomra veszélyesség fogalmát előnyben részesítők is érzik, hogy "szeretett fogalmuk" múltja kissé pecsétes, különben mi indokolná az olyan kijelentéseket, mint pl. a társadalomra veszélyesség törvényből való eltávolítását a rendszerváltás után semmiképpen nem lehet azzal indokolni, hogy "honnét került be hazai büntetőjogunkba",12 vagy a "fogalom a rendszerváltás éveiben [... ] megtisztult a szovjet jogból átvett, pártállami politika célokat szolgáló tartalmától".13 E feltételezések azonban tévesek, legfeljebb szerecsenmosdató buzgalomként értékelhetők, hiszen "ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése [..,]"14
A következőkben nemcsak azt mutatjuk be, hogy miben tér el a materiális jogellenesség és a társadalomra veszélyesség bűncselekménytani szerepe, hanem azt is, hogy ez a különbség miért indokolja az előbbi fogalom előnyben részesítését.
A XIX. század végének klasszikus büntető kódexei megelégedtek a bűncselekmény törvényi fogalmának formális meghatározásával, azaz tulajdonképpen a nul-lum crimen / nulla poena sine lege elv kodifikálásával,15 amely megközelítés a nyugat-európai jogállamok többségében - átfogó általános részi reformok ellenére - mindmáig nem változott.16 A századforduló német nyelvű büntetőjog-tudománya - Franz von Liszt és Ernst von Beling nyomán - a bűncselekményt a törvényi fogalomnál több ismérvvel, nevezetesen tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekményként határozta meg.17 Ez a felfogás hazánkban csak bizonyos késéssel az 1930-as évekre vált uralkodóvá (Heller, Schultheisz munkáiban).18
A tudományos bűncselekmény fogalmakban a jogellenességet kezdetben formálisan értelmezték, azaz a fogalmon egyszerűen a jogszabállyal való ellentétességet értették.19 Ezt követően dolgozták ki (elsősorban Franz v. Liszt) - a formális mellett - a jogellenesség materiális felfogását. A jogellenesség materiálisan a jogtárgy olyan sérelmét (veszélyeztetését) jelenti, amely más nagyobb értékű érdek megmentése végett nem szükséges.20 A materiális jogellenesség tana - a németekhez képest kissé megkésetten és kevésbé elfogadottan, de - hazánkban is megjelent (pl. Schultheisz munkáiban).21
A német jogirodalomban kezdetben formális jogellenességről szóltak törvényen alapuló jogellenességet kizáró okok, míg materiális jogellenességről a törvényfeletti jogellenességet kizáró okok hiánya esetén.22 A szóhasználat később egyes szerzőknél (pl. Baumann) átalakult. Ezek a tényállásszerű cselekményt tekintették formálisan jogellenesnek, materiálisan pedig azt, amelynél nem áll fenn jogellenességet kizáró ok.23 Ahogy azonban Roxin rámutat ez a szóhasználat nemcsak, hogy nem célszerű, hanem egyenesen tévedésre vezet. Az 1975 óta a Btk.-ban szabályozott jogellenességet kizáró végszükségben, vagy más jogszabály alapján hivatali hatáskörben elkövetett cselekmény nemcsak materiálisan, hanem formálisan sem jogellenes.24 Érdemes kiemelni, hogy a jelenleg uralkodó német tudományos felfogás szerint tehát a materiális jogellenesség nem képez önálló bűncselekmény-fogalmi szintet, hanem más fogalmi elemek, méghozzá nemcsak a jogellenesség, hanem a tényállásszerűség (mint típus jogellenesség) körében érvényesül.25
A materiális jogellenesség vonatkozásában kezdettől fogva felmerült a jogbiztonság veszélyeztetésének gondolata. A német jogirodalomban jelenlegi uralkodó álláspont (pl. Jescheck) szerint a materiális jogellenesség generál klauzulaként megfogalmazva - ilyen például a Dohna által kidolgozott "helyes eszköze a helyes célnak ("rechtes Mittel zum rechten Zweckist") formula - soha nem alkalmazható közvetlenül az adott esetre, hanem minden esetben konkretizálást igényel.26 A materiális jogellenesség tehát csak közvetetten nyer alkalmazást a konkrét esetre, a) Egyrészt a teleologikus (azaz a jogszabály célját figyelembe vevő) - a büntetőjogban jog tárgy-harmonikusként is jelentkező - értelmezés körében,27 b) másrészt a nem törvényen, hanem a szokásjogon (Gewonheitsrecht) alapuló (más kifejezéssel törvényfeletti) jogellenességet kizáró okokon keresztül.28 A materiális jogellenesség ilyen - a jogértelmezés,29 illetve szokásjog30 útján való - érvényesülése (ha a német példához képest kisebb arányban és tartózkodóbban is) elismert volt a szocializmus előtti magyar büntetőjog irodalmában és gyakorlatában is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
