Megrendelés

Karoliny Eszter[1] - Szappanyos Melinda[2]: Vendégoktatóként Koreában (JURA, 2009/2., 240-241. o.)

Dél-Korea harmadik legnagyobb városában, a két és félmillió lakosú Daeguban működik a Kyungpook National University (KNU), mely a PTE-hez hasonlóan többkarú, állami egyetem. A KNU, számos más koreai egyetemmel együtt, nagy hangsúlyt helyez a nemzetközi kapcsolatok ápolására. E hagyomány keretében működik többek között a vendégoktatói (Visiting Scholar) program. E program részesei voltak - két egymást követő szemeszterben - e cikk szerzői.

A koreai oktatási rendszerben és társadalomban az egyetemi képzettség igen jelentős státust biztosít: a rangos egyetemekről megfelelő tanulmányi eredménnyel diplomázó diákok egész életükben számíthatnak jó állásra, előmenetelre. A legjobb egyetemekre bekerülők még a kötelező katonai szolgálat alól is felmentést kapnak. Nem csoda tehát, hogy mind a felvételire felkészülésben, mind az egyetemi évek alatt nagyon motiváltak és ennek megfelelően a magyar viszonyokhoz képest sokkal jobban terhelhetőek a diákok - a rendszer árnyoldala viszont a feszített munkatempó okozta idegi túlterheltségben, és a túlzásba vitt tökéletességre törekvésben jelentkezik. (Az egy-két szemesztert külföldön töltő koreai diákok "idegen" érdemjegyeit például automatikusan a legjobb koreai jegyként ismeri el az egyetem, különben nem lenne elég vállalkozó a tanulmányutakra, féltve a tanulmányi átlagot.)

A Visiting Scholar Program célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a diákok számára külföldi oktatók, szakemberek előadásait hallgatni, így az ő perspektívájukból megismerni egy-egy témát. A program keretében folyó oktatás két rövid "szemeszterben", a téli és a nyári oktatási szünet 3-4 hetében zajlik, angol nyelven.

Mivel a KNU szinte valamennyi tudományágban hirdet képzéseket, nincs korlátja a vendégoktatók által oktatni kívánt témáknak; a képzések azonban hangsúlyosan alapszinten, az adott tudományágban előképzettséget nem feltételezve zajlanak, hogy minél több hallgató kapjon lehetőséget a részvételre (Európajogi témájú szemináriumon volt kémia szakos hallgató! - Karoliny Eszter). A Programban való részvételre önéletrajzzal és összeállított tematikával lehet pályázni. A tematika elbírálása - a szakmai ellenőrzés - a KNU "illetékes" tanszékének feladata, de minden mást a Nemzetközi kapcsolatok osztálya intéz.

A KNU komolyan veszi azt a lehetőséget, hogy miközben más országból - sőt más kontinensről - érkezett oktatók új, nemzetközi perspektívát hoznak a koreai felsőoktatásba, a koreai felsőoktatásról pozitív kép alakulhat ki a külföldi oktatókban, mely pozitív képet ők hazatérve közvetíthetnek. Ezért a Nemzetközi kapcsolatokért felelős Iroda munkatársai mindent megtesznek azért, hogy az oktatók utazása, ott tartózkodása a lehető legjobban szervezett és tartalmas legyen. Ez nem csak a hivatalos programok szervezését jelenti, hanem kirándulások szervezését, amelyek célja, hogy az oktatók (nemzetközi cserediákokkal együtt) megismerkedjenek a koreai kultúrával, tradíciókkal is.

A közel egy hónapos program alatt minden oktató mellett áll segítségképpen egy egyetemi hallgató (student assistent), akinek az a feladata, hogy segítse az eligazodást mind az egyetemi ügyintézésben, mind a mindennapi feladatokban. Ezek a hallgatók komoly versenyben nyerik el a lehetőséget, hogy asszisztensek lehessenek és feladatukat nagyon lelkiismeretesen, nagy szorgalommal végzik, és nagyon komolyan veszik azt. Céljuk a nyelvgyakorlás, de legtöbbjük szívén viseli azt, hogy a külföldi oktató minél többet tudjon meg a koreai kultúráról, ezért vacsorákat, koncerteket, kirándulásokat szerveznek.

A Visiting Scholar Program elsődleges célja - mint már említettük -, hogy a koreai diákok lehetőséget kapjanak, hogy angol nyelven és olyan témáról halljanak előadást, amely nem hangsúlyos országukban, esetleg ismeretlen számukra. A program időtartama 3-4 hét, mely időtartam alatt 45 óra előadást kell végighallgatniuk. Ez napi három óra tanítást jelent az oktatóknak (a négyhetes program esetén heti egy nap pihenővel), ami komoly előzetes felkészülést igényel. (A fő nehézséget a felkészülésnél az jelenti, hogy a hallgatók képességei, nyelvtudása, előzetes ismeretei nagyon különbözőek, de ezek felmérése -makacs hallgatásuk miatt - még a helyszínen is szinte lehetetlen.) Azonban minden fáradtságot megér az a lehetőség, hogy egy teljesen más, szokatlan közegben taníthatunk. A jogi kar épülete 2 éve esett át egy nagyon komoly felújításon. Minden teremben beépített projektor, számítógép, interaktív tábla, internet segíti az oktatót és a hallgatókat. A kari infrastruktúra szintén kiváló, a vendégoktatók külön irodát kapnak a felkészüléshez és az adminisztrációs személyzet mindenben a segítségükre van (nyomtatás, technikai berendezések kezelése).

A legnagyobb élmény azonban kétségkívül a diákok hozzáállása a hónapos kurzushoz. A vállalkozó

- 240/241 -

szelleműek kifejezetten élvezik a koreai kultúrától eltérő oktatási módszereket - a vendégoktatói program pedig lehetőséget biztosít a "külföldi" oktatás kockázatmentes kipróbálására. A hallgatók nagyon komolyan veszik a tanulást, semmiféle lazaságot nem tűrnek saját maguktól annak ellenére, hogy ez a program oktatási szüneteikben zajlik. Érdeklődőek, megdöbbentően szorgalmasak és tisztelettudóak, érdeklődésük nem ér véget a vizsga anyagánál. (Három héttel hazaérkezésem után is kapok kérdéseket, véleményeket a kurzus témájával kapcsolatban. - Szappanyos Melinda). Persze a hallgatóknak itt is van egy nagy hibájuk: a félénkség. Társaik előtt szinte sosem nyilvánulnak meg, minden olyan feladatot, melynek célja véleményük nyilvános kifejtése örömmel fogadnak, de szenvedve hajtják végre. A legtöbb kérdés e-mailben vagy az előadás végén személyesen érkezik, az előadást szinte sosem akasztják meg kérdéssel. Emiatt sok energiát emészt fel az előadás során a visszakérdezés, annak ellenőrzése, hogy a hallgatók megértették-e az anyagot, megemésztették-e a hallottakat. Azonban szorgalmuk és lelkesedésük olyan élmény, ami megerősíthet egy oktatót/oktatónak készülőt abban, hogy a megfelelő úton jár.

A KNU - bár komoly hangsúlyt fektet az oktatás színvonalának emelésére - alapvetően a tudományos kutatást tartja fő feladatának. Az egyetem és nemzetközi programjainak az is deklarált célja, hogy külföldi oktatók meghívásával közös kutatási programok létrejöttét ösztönözze. Ezért minden oktató mellé kijelölnek egy helyi oktatót (host professor), aki hasonló területen végez kutatásokat abban a reményben, hogy ezzel ösztönöznek egy hosszabb távú tudományos együttműködést. Bár ez a cél a deklarációk szintjén nagyon hangsúlyos, mégis ez a terület, ahol a program még komoly fejlesztésre szorul. (A mellém kijelölt host professorral például sosem találkoztam, a jogi kar dékánjával is csak egyetlen alkalommal, kutyafuttában. - Szappanyos Melinda. Az én vendéglátóm is csak az első tanítási napon mutatott be a diákoknak, és elköszönésünkig nem találkoztunk többet. - Karoliny Eszter) A cikk szerzői azonban úgy látják, hogy egy ilyen kutatási együttműködés nagyon gyümölcsöző lehetne mindkét félnek, ezért mindketten tervezik, hogy immár több tapasztalattal, határozottabb célokkal újra pályázatot nyújtanak be a közeljövőben, és próbálják - sikeres pályázat esetén - a következő alkalommal ezt a lehetőséget is kiaknázni.

Cikkünkkel szeretnénk mindenkit arra ösztönözni, hogy segítse a két egyetem közötti kapcsolatok építését, és ha teheti, ne hagyjon ki egy ilyen élményt. A program mindkét szemeszterére annak kezdete előtt öt hónappal (a nyári szemeszterre februárban, a télire júliusban) kell önéletrajzzal és óratervvel jelentkezni. A programról hivatalos információkat a http://knuglobal.knu.ac.kr/ címen lehet találni, e cikk szerzői pedig szívesen szolgálnak további felvilágosítással és számolnak be egyéb élményeikről. (Karoliny Eszter: karoliny@ajk.pte.hu, Szappanyos Melinda: szappanyos@ajk.pte.hu).■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző európajogi szakreferens

[2] A szerző PhD-hallgató.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére