Az Európai Unió polgári eljárásjoga az európai közösségi jog egyik legdinamikusabban fejlődő területe napjainkban, annak ellenére, hogy pár évtizeddel ezelőtt a polgári eljárásjog kérdésköre még tabunak számított az Európai Közösségekben1 tekintettel az akkor uralkodó álláspontra, mely szerint, a polgári eljárásjog szigorúan a tagállami szuverenitáshoz tartozik, ezért annak szabályozására kizárólag az adott tagállam jogosult. Ez a szabályozási technikák szemszögéből nézve egyet jelentett az államok közötti, nemzetközi szerződések útján történő hosszadalmas normaalkotási lehetőséggel.2 Az azóta eltelt alig negyven esztendő alatt olyan mértékű szemléletváltás következett be, amely előbb lehetővé tette a polgári eljárásjog bizonyos területeinek közösségiesítését, majd az ezredforduló után pár évvel már azt is, hogy a jogterület a közösségi jogalkotás egyik leghangsúlyosabb témakörévé váljon, olyannyira, hogy a 2011. január elsejétől az Európai Unió soros elnöki tisztségét hat hónapon át betöltő Magyarország programjának egyik központi elemét képezze.
Mindezek tükrében különösen aktuális az európai polgári eljárásjog fejlődésének bemutatása, a jogterületen elért kiemelkedő eredmények összefoglalása és rendszerezése, amelyre a következőkben tennék kísérletet, hogy a soros magyar elnökség alatt várható újabb vívmányokat ne csak önmagukban, hanem egy folyamatosan fejlődő és egységesülő rendszer részeként is értékelhessük majd.
A polgári eljárásjog közösségiesítésének lehetősége az EGT létrehozásakor magától értetődően még fel sem merült, a nemzetközi szerződések útján történő együttműködést ellenben maga az EGK-t létrehozó Római Szerződés is szorgalmazta oly módon, hogy a szerződés 220. cikkével az aláíró államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy közös tárgyalásokat folytatnak a bírósági döntések és ítéletek kölcsönös elismerését és végrehajtására vonatkozó formaságok egyszerűsítését illetően.3 A nemzetközi szerződések útján történő jogalkotás nehézségeit jól példázza, hogy közel harminc év alatt kizárólag a polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó joghatóság és bírósági határozatok végrehajtásának tárgykörében sikerült egységes, multilaterális szerződésbe foglalt szabályokat kialakítani. Ezzel együtt az óvatos léptekkel és több mint tízéves előkészítő munkával készült a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27-én Brüsszelben kelt Egyezmény (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) és a hozzá tartozó későbbi Csatlakozási Szerződések4 egy olyan egységes struktúrát teremtettek meg az egész integrációs térségben, ami példa nélkül állónak volt tekinthető a jognak ezen a területén.5
Az Egyezmény eredményeire az akkori tagállamokon kívül, más, a közösségekhez hivatalosan még nem tartozó - elsősorban az EFTA-hoz csatlakozott - államok hamar felfigyeltek. Az egyezményhez - annak zárt volta miatt - azonban nem csatlakozhattak, tekintettel arra, hogy "az egyezmény részesei kizárólag az Európai Közösségek tagállamai lehettek, azoknak viszont kötelességük állt fenn az egyezmény elfogadására.6 Ezért az EK-hoz nem csatlakozott országok egy, a Brüsszeli Egyezmény mintájára alkotott ún. párhuzamos egyezményt hoztak létre. A Brüsszeli Egyezményhez hasonlatosan, a párhuzamos egyezmény előkészítésének gondolatától az egyezmény elfogadásáig majd egy évtizedet kellett várni. A megállapodást - amely tartalmában szinte azonos a Brüsszeli Egyezménnyel - 1988. szeptember 16-án írta alá tizennyolc ország képviselője.7 A hatálybalépésre azonban nem ekkor, hanem később, hosszabb felkészülési idő után, az egyes részeseknél eltérő időpontban, 1992 és 1997 között került sor.
Így bár vitathatatlanul a Luganói Egyezmény érdeme, hogy egy kibővített Európai Térben is megvalósította a Brüsszeli Egyezmény vívmányait8, nem sokkal az egyezmény hatályba lépését követően beértek azok a folyamatok, amelyek a polgári eljárásjogi jogalkotás minőségi változását alapozták meg, és amelyekkel, a jogterületen kezdetét vehette a közösségi jogalkotás is.
Az első nagy áttöréseket a Maastrichti (1992), illetve az Amszterdami Szerződés (1997) hozta meg. Előbbi azzal, hogy a bel- és igazságügyi együttműködés tárgykörét az EK célkitűzéseként deklarálta és beemelte az EK hárompilléres szerkezetébe. A harmadik pillérben való elhelyezés azonban még továbbra is azt jelentette, hogy az együttműködés csak kormányközi alapon képzelhető el, azzal a kiegészítéssel, hogy a tagállamoknak módjukban áll a Közösség intézményrendszerének felhasználása.
Az Amszterdami Szerződés viszont már az EK első pillérébe helyezte a bel- és igazságügyi együttműködés néhány lényeges elemét, utat nyitva e terület másodlagos közösségi jogforrások útján történő szabályozásának. A Szerződés szerint az együttműködés legfontosabb tárgykörei a bírói és egyéb igazságszolgáltatási dokumentumok határon átnyúló kézbesítésének, a bizonyítás terén történő együttműködésnek, a polgári és a kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésének és végrehajtásának javítása és egyszerűsítése, a kollíziós normák és hatásköri (joghatósági) összeütközés területén a tagállami szabályok harmonizálása, a polgári perek gyors lefolyását gátló akadályok kiküszöbölése, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárásjogi szabályok közelítése.9 A jogirodalom10 e rendelkezést az Amszterdami Szerződés egyik legjelentősebb érdemeként tartja számon, mivel általa a bel és igazságügyi kérdésekben még csak formálódó, és óvatosan megfogalmazott együttműködés konkrét tartalmat kaphatott, valamint célja is megfogalmazásra került.11
Az Amszterdami Szerződés tehát új irányt és lendületet adott a polgári eljárásjog területén történő jogharmonizációnak, melyet több szerző az európai polgári eljárásjog területén bekövetkezett paradigmaváltásnak, rendszerváltásnak tekint12 Még akkor is, ha a Szerződés nyomán a kezdetekben megalkotott rendeletek egyike sem tekinthető előzmény nélkülinek, vagyis a közösségi joggá válás először nem tartalmában, hanem inkább a szabályozás módjában hozott új irányokat. "egy régi német mondás plagizálásával a régi bort új hordókba töltötték."13
Az európai polgári eljárásjog fejlődésében bekövetkező új korszak az Amszterdami Szerződés nyomán kialakított 1998. évi bécsi cselekvési tervvel (Vienna Action Plan), valamint az 1999. évi tamperei programmal vette kezdetét. Megfogalmazódott az újabb elérni kívánt mérföldkő; az ún. Európai Igazságügyi Térség létrehozása, melynek funkciója, hogy a jogalanyok számára minden tagállamban azonos jogvédelmet nyújtson, azaz egyetlen jogalany számára se legyen nehezebb a jogérvényesítés, más tagállamban, mint saját tagállamában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
