A jog célja végső soron az, hogy a társadalmi viszonyokat rendezetté, kiszámíthatóvá és az általa szabályozott területeken számonkérhetővé tegye. A társadalmi rendszerek között nem a jog az egyetlen olyan jelenség, amely ezeket a célokat szolgálja, hiszen ilyen például az erkölcs is. A jogrendszert elemeinek kölcsönhatása révén térképezhetjük fel. A jog rendszerének elemei a komplex társadalmi rendszeren belül jól elkülöníthetők és rendszerbe foglalhatók, külső és belső kölcsönhatásaik megfigyelhetők és leírhatók. Ennek köszönhető az, hogy egyáltalán jogrendszerről beszélhetünk. A joggal szemben a fent megfogalmazott célok függvényében elvárás a következetesség. Ez az elvárás a jogról való gondolkodásra is rányomja a bélyegét. Amikor pedig azt tapasztaljuk, hogy ennek az elvárásnak a jog nem felel meg, az elvárás és a tapasztalt tények közötti ellentmondást rendszerint a jogalkotás, vagy a jogalkalmazás során vétett emberi hibára, az emberi tökéletlenségre vezetjük vissza, megnyugodva abban, hogy nagyobb körültekintéssel vagy talán majd az "első általános célú exponenciális technológia"[2] az ún. Mesterséges Intelligencia, a gépi tanulás és a prediktív analitikák segítségével, ezek a hibák kiküszöbölhetők lesznek.
Ebben a tanulmányban a rendszerelmélet egy speciális területe, a komplex rendszerek felől közelítjük meg és írjuk le a jogot. Ennek során egy nagyobb komplex rendszernek, az emberi kultúrának azt a területét vizsgáljuk, amit jogrendszernek nevezünk. Egyúttal választ keresünk arra, hogy vajon csakugyan elvárható-e a jogtól, a jogrendszertől a teljes következetesség. Mi az oka annak, hogy ezzel az elvárással ellentétes tapasztalataink vannak, hogyan határozhatók meg a jogrendszerben az ún. nemlinearitás régiói, és mindebből milyen további következtetéseket vonhatunk le a pozitív jogi szabályozást és a jogi folyamatok automatizációját illetően?
Ha megkérdezem a kollégáimat arról, hogy egy modern, minden elérhető technológiával felszerelt autót komplexnek tartanak-e, rendszerint igennel válaszolnak. Nincs igazuk. Ez az autó nem komplex, csak bonyolult, azaz nagyon összetett. Túl bonyolult azok számára, akik megfelelő ismeretek hiányában nem ismerik pontosan a szerkezetét és a működését. Azonban, ha valaki veszi a fáradtságot, és pontról pontra megtanulja ennek az autónak felépítését, az egyes elemek működési tulajdonságait és kölcsönhatásait, akkor ebből kiindulva képes lesz pontosan megérteni és leírni, sőt "megjósolni" az autó működését. Másképp fogalmazva: az autó egyenlő az alkatrészei összegével, működése pedig leírható lineáris folyamatok összegeként, amelyekből az autó működése vonatkozásában a jövőre nézve is pontos következtetéseket lehet levonni.
Az autó tehát összetett, de nem Komplex jelenség . Egy autó önmagában annyira pontosan leírható jelenség, hogy ha csak az autókon és a beléjük épített technológián múlna, már jó néhány éve az önvezető autók uralnák a közutakat. Amiért ez nem így van, annak az az oka, hogy az autó következetes rendszerével rendszerint egy másik elem is kölcsönhatásra lép, mégpedig az autó humán sofőrje. Ennek a kölcsönhatásnak a következtében pedig az autó működésével kapcsolatos, jövőre vonatkozó pontos jóslások lehetősége is egy csapásra megszűnik.
Az autó az azt vezető emberrel együtt már komplex rendszert alkot, az autóval való közlekedés pedig komplex problémává válik. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért vet fel nehezen megválaszolható kérdéseket az önvezető autókkal kapcsolatos jogi szabályozás. Amíg az autó működése - annak lineáris leírhatósága miatt - matematikai modellekkel jól jellemezhető folyamat, annak humán környezettel kialakuló kölcsönhatásai - a rendszerben fellépő humán beavatkozás miatt[3] - a matematikai modellezést jelentősen megnehezítik, sok esetben lehetetlenné teszik.[4]
- 538/539 -
Látni fogjuk, hogy a jogrendszer humán tényezői esetében is hasonló jelenséget figyelhetünk meg, amely ugyancsak azt igazolja, hogy a jogrendszer nem pusztán összetett, hanem komplex rendszer.
A jogrendszer maga is egy nagyobb, komplex társadalmi rendszer beágyazott alrendszere és miként a társadalmi rendszerben a jog működését más intézményrendszerekkel való kölcsönhatásában ismerhetjük meg.[5] A jogrendszert magát is elemeinek kölcsönhatásai révén térképezhetjük fel.
Az emberi tényező minden területen magával hozza speciális, az adott egyénre/jogalanyra jellemző, biológiai és társadalmi kölcsönhatás rendszeréből fakadó motivációit. Vagyis a jogrendszer minden egyes alanyi interakciójában, a jogi relevanciájú norma alkalmazásának minden területén ún. visszacsatolásokat[6] lehet megfigyelni. Különösen jellemző ez a jogrendszernek azokon a területein, ahol a mérlegelés és a méltányosság teret kap, valamint ahol normakollízió vagy az egyértelmű pozitív jogi rendelkezés hiánya tapasztalható.
A társadalmi fejlődés következtében, amely korunkban az infokommunikációs technológia révén forradalmi változások színterévé vált, a humán rendszerek összetettsége egyre magasabb szintre lép. Ez egyre több területen éri el és haladja meg a komplexitási határt és ez alól a jogrendszer sem kivétel. Ennek megfelelően a jogrendszer is több mint az alkotóelemei összessége, ezért működése sem írható le az elemei működésének puszta összegeként.
Az euro-atlanti régió jogrendszereinek alapját képező alkotmányos alapjogok mai rendszere egy olyan időszakban fejlődött ki, amikor az emberiség lélekszáma néhány száz millióról az egymilliárdhoz közelített, és amely korszakot nem jellemezte a globális humán hálózatok sokasága. Ezzel szemben jelenleg a csaknem nyolc milliárd lelket számláló világnépesség egy globális humán hálózatok által átszőtt világban él. Napjainkban csupán a World Wide Webnek köszönhetően a népesség több mint felének lehetősége van arra, hogy közvetlen kapcsolatba/kölcsönhatásra lépjen egymással. Ennek folytán a humán interakciók és ezekkel együtt a jogalanyi interakciók és jogviszonyok száma is exponenciálisan nő, melyek egyre kevésbé vannak tekintettel a közhatalmi szférákra és az államhatárokra. Ezeknek a komplex társadalmi rendszereknek a megértéséhez, leírásához és irányításához ma már nem elegendőek a hagyományos rendszerelméleti megközelítések. Ezeknek a társadalmi rendszereknek a vizsgálatát a komplex rendszerekhez mért megközelítéssel, új módszerekkel és új szemlélettel kell kiegészíteni, annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk róluk. Így jobban megérthetjük ezeket a komplex rendszereket és ezáltal nagyobb eséllyel tarthatjuk meg fölöttük az irányítást.
A rendszerelméletnek erről a speciális területéről[7] - a komplexitás elméletről (komplexitás tudomány) és komplexitás kutatásról - csak a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveitől beszélhetünk. Megjelenése olyan fizikusok és közgazdászok nevéhez kötődik, mint a Nobel- díjas Murray Gell-Mann részecskefizikus, valamint az ugyancsak Nobel-díjas Kenneth Arrow és Brian Artur közgazdászok. Ők azt követően kezdték el kutatni ezt a sajátos területet, miután megfigyelték, hogy a különféle rendszerek az összetettség egy bizonyos szintjét elérve másként kezdenek el viselkedni, új tulajdonságokat mutatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
