Megrendelés

Tolmár Gyula: Zálogjogi nyilvántartás 2001. (KK, 2002/3., 17-21. o.)[1]

2001. évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Zálogjogi Nyilvántartásának központi számítógépes programrendszerét átalakítottuk a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően. A legfontosabb változásokat a vagyont terhelő zálogjog ingóvá alakításának módja, valamint a bankhitelt biztosító zálogjog, mint új kategória megjelenése jelentette.

A programrendszer megváltoztatásával egyidőben, működési szünet nélkül, a számító központ minden tekintetben korszerűsített kivitelben áttelepült a MOKK új székházába és 2001. augusztus 21.-től üzemszerűen ott működik.

1997. végén 6700 zálogbejegyzést tartottunk nyilván, számuk 1998. december 31-ig 16 350-re növekedett. Az 1999-es évet 25 175 zálogszerződéssel zártuk, ami 2000. év végére 34 835-re emelkedett. Jelenleg 45 837 zálogszerződésnél tartunk.

Változatlanul a Budapesti és a Miskolci Kamarákhoz tartozó közjegyzőket keresik fel leggyakrabban az ügyfelek zálogjogi bejegyzéssel kapcsolatban.

A rendszer "élő" mivoltát a törlések és módosítások nagy száma is jelzi. Eddig mintegy 10 000 zálogszerződést töröltek az abban foglalt feltételek teljesítése után.

A zálogszerződések döntő többsége ingó jelzálogszerződés. A bankhitelt biztosító zálogjog bejegyzési lehetőségének megteremtése nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ebben a kategóriában összesen 364 bejegyzés készült. Az ehhez szükséges program-módosítások költsége messze meghaladta az új zálogbejegyzés típusból származó szerény árbevételt.

A legtöbb zálogkötelezett 1 db zálogbejegyzéssel rendelkezik, de létezik olyan zálogkötelezett cég is, amelynek 110 zálogbejegyzése van.

A zálogkötelezettek és a zálogjogosultak nagy része cég, zálogjogosultak esetében döntően bankok és pénzintézetek.

A biztosított követelések több mint duplájára emelkedtek a 2000. évihez képest.

Összefoglalva, 2001. évben mintegy 11 000 új zálogszerződés került bejegyzésre a Zálogjogi Nyilvántartásba, ez az előző évhez viszonyítva cca. 20%-os növekedést jelent. A rendszer pénzügyi-gazdasági jelentőségét a biztosított követelések több mint 100%-os növekedése mutatja.

Főbb statisztikai adatok:

- Tranzakciók típusonkénti alakulása

Időszak: 1997. 05. 05. - 2001. 12. 31.

Tranzakció típusa1997. év1998. év1999. év2000. év2001. évÖsszesen
Lekérdezés11 77415 75415 39916 65618 04977 632
Zk. felvitel5 9166 4054 6964 4434 23125 691
Zb. első felvitel6990999491559 86210 64546 646
Zk. módosítás2713703455254861997
Zb. módosítás2931 1951 590139013585 826
Zsz. törlés1561 3112 1732 8333 1679 640
Rangh. mód.102420191689
Rangh. lemond.4917332588
Rögzítés325565843185
Mindösszesen25 41735 08733 45135 81938 020167 794

JELMAGYARÁZAT:

Zk. Zálogkötelezett

Zb. Zálogbejegyzés

Zsz. Zálogszerződés

Rangh. Ranghely

- Tranzakciók típusonkénti alakulása (összegzés)

Időszak: 1997. 05. 05-2001.12. 31.

Tranzakció típusaÖsszesen
Lekérdezés77 632
Zk. felvitel25 691
Zb. első felvitel46 646
Zk. módosítás1997
Zb. módosítás5 826
Zsz. törlés9 640
Rangh. mód.89
Rangh. lemond.88
Rögzítés185
Mindösszesen167 794

Tranzakciók száma kamaránkénti bontásban

Időszak: 1997. 05. 05-2001. 12. 31.

IdőszakTranzakciók számaÖsszesen
BudapestGyőrMiskolcPécsSzeged
1997. év
(05. 05-12. 31.)
6 8982 91364024 2514 95325 417
1998. év
(01. 01-12. 31.)
10 0544 3808 8185 5196 31635 087
1999. év
(01. 01-12. 31.)
10 56541857 2765 8585 56733 451
2000. év
(01. 01-12. 31.)
11 2654 6507 9965 8986 01035 819
2001. év
(01. 01-12. 31.)
12 0315 0978 45461336 30538 020
Mindösszesen50 81321 22538 94627 65929 151167 794

- Zálogszerződések típusonkénti megoszlása

Időszak: 1997. 05. 05-2001. 12. 31.

Zálogszerződések típusaZálogszerződések száma
Ingó jelzálog26 564
Önálló ingó jelzálog163
Önálló vagyont terhelő jelzálog68
Vagyont terhelő jelzálog8 236
Keretbiztosítéki jelzálog5 271
Keretbiztosítéki vagyont terhelő jz.5 170
Bankhitelt biztosító zálogjog364
Összesen:45 836

- Egy zálogkötelezettet terhelő zálogjogok számának alakulása

Időszak: 1997. 05. 05-2001. 12. 31.

Zálogszerződések számaZálogkötelezettek száma
1 db14 711
2 db4163
3 db1 796
4 db961
5 db600
6 db348
7 db233
8 db153
9 db97
10 db68
11 db51
12 db41
13 db26
14 db20
15 db13
16 db20
17 db11
18 db7
19 db6
Zálogszerződések számaZálogkötelezettek száma
20 db2
21 db3
22 db3
23 db1
24 db1
25 db3
26 db1
27 db2
28 db3
30 db1
31 db1
34 db1
36 db1
42 db1
51 db1
70 db1
85 db1
110 db1

- Zálogkötelezettek számának alakulása

TerületHónapok
1997. év havi átlagos értéke1998. év havi átlagos értéke1999- év havi átlagos értéke2000. év havi átlagos értéke2001. év havi átlagos értéke
Budapest158,6127,5102,396,4107,8
Győr82,964,846,250,942,8
Miskolc169,6121,378,677,269,6
Pécs109,175,764,358,553,8
Szeged139,191,363,266,759,4
Összesen659,3480,6354,6349,7333,4

- Zálogjogosultak számának alakulása

TerületHónapok
1997. év havi átlagos értéke1998. év havi átlagos értéke1999. év havi átlagos értéke2000. év havi átlagos értéke2001. év havi átlagos értéke
Budapest206206,7207,6223,1257,7
Győr97,998,593,3113,8107,3
Miskolc213,7212,4177,7198220,2
Pécs140,2131,8136,3134,3145,2
Szeged179,5158,9131,5146154,9
Összesen837,3808,3746,4815,2885,3

- Zálogszerződések összesített táblázata

IdőszakZálogszerződések számaÖsszesen
BudapestGyőrMiskolcPécsSzeged
1997. év
(05. 05-12. 31.)
1 6487831 73411221 4366 723
1998. év
(01. 01-12. 31.)
2 4801 1822 5491 5811 9079 699
1999. év
(01. 01-12. 31.)
2 4911 1202 13216351 5788 956
2000. év
(01. 01-12. 31.)
2 67713662 3761 6121 7529 783
2001. év
(01. 01-12. 31.)
30921 2872 6421742185910 622
Mindösszesen12 3885 738114337 6928 53245 783
IdőszakZálogjogosult-Bankok számaÖsszesen
BudapestGyőrMiskolcPécsSzeged
1997. év
(05. 05-12. 31.)
1 20455514339291 13256 253
1998. év
(01. 01-12. 31.)
167981216891 20914576 846
1999. év
(01. 01-12. 31.)
15746931 28899211485 695
2000. év (01.01-12. 31.)178498813999971 1236 291
2001. év
(01. 01-12. 31.)
2 24788216241 1281 2867 167
Mindösszesen8 4883 9307 4335 255614631252

- Zálogkötelezettek és zálogjogosultak státusz szerinti megoszlása

HónapZálogkötelezettZálogjogosult
CEMKCEMK
1997. év összesen3 80761685206 192484530
1998. év összesen3 98292285568 58710048523
1999. év összesen2 810738678288 1107018660
2000. év összesen2 694859610388 76585410174
2001. év összesen2 579836540449 7576759298
Összesen15 8723 9713 53511641 4113 718417255

Jelmagyarázat:

C = gazdálkodó szervezet

E= egyéb

M= magánszemély

K= külföldi nem magánszemély

- A biztosított követelés összegének alakulása

PÉNZNEM2000. évben összesen2000. évben összesen forintban (2000-es árfolyamon)2001. évben összesen2001. évben összesen forintban (2001-es árfolyamon)
HUF519 447,7 M519 447,7 M647 345 M647 345 M
USD1814 M542 113,9 M6 332,8 M1 741 140 M
DEM323 M43 504,9 M517,3 M64 833,2 M
ATS2 393,7 M45 815,4 M1 783,1 M31 757 M
CHF12,6 M2 178,2 M16,3 M2 696M
NLG263,1 M31 450,9 M315 797,-35 M
FRF21,2 M851,4 M1,5 M56,1 M
ITL256 M34,8 M--
SEK11 M341,1 M10 091,5 M269 745,8 M
GBP134,8 M58 894,1 M300,4 M119 009,5 M
NOK0,7 M22,9 M--
EUR2 733,4 M720 059,6 M5 328,1 M1 306 023,9 M
JPY14,1 M39,2 M28 M58,2 M
PLN800 000-52,6 M--
CAD--386,9 M66 550,7 M
ÖSSZESEN:-1 964 806,7M-4 249 250,4 M

1997. év (581 539,9 M) + 1998. év (886 506,9 M) + 1999. év (1 490 581 M) + 2000. év + 2001. év = 9 172 684.9 M Forint

M= millió

Az árfolyamok a HVG-ból és az OTP Bank Rt.-tól származnak. ■

Lábjegyzetek:

[1] Tolmár Gyula főigazgató

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére