A jogalkotást ma már nem az a gondolat vezérli, hogy a törvény legyen tömör és homályos. Homályos pontokra azonban mindig akadhatunk a jogrendszer bármely részegységében. A választottbíráskodás magyar jogi szabályozása sem mentes a tisztázatlan kérdésektől. Ezek közül néhányat vettem számba az alábbiakban.
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 8. § (1) bekezdése szerint az a bíróság, amely előtt a választottbírósági szerződést képező ügyben keresetet indítottak - kivéve az ún. érvénytelenítési keresetet - a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy bármelyik fél kérelmére a pert megszünteti, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan. A per megszüntetésére irányuló kérelmet az alperes legkésőbb a keresetlevélre benyújtott érdemi ellenkérelmében terjesztheti elő.
A törvény nyelvtani értelme világos: ha a keresetlevélből és mellékleteiből megállapítható, hogy a választottbírósági kikötés érvényesen létrejött, hatályos és betartható, a bíróság a hatáskörének a hiányát ex offi-cio megállapítja (nem várva be, vajon az alperes is önként aláveti-e magát a rendes bíróság eljárásának), és a keresetlevelet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 130. § (1) bekezdés b) pontja alapján elutasítja idézés kibocsátása nélkül. Ha viszont a keresetlevél alapján sor került a tárgyalás kitűzésére, hivatalból már nem szüntetheti meg a pert a Pp. 157. § a) pontjának alkalmazásával. Nemcsak akkor nem, ha az első tárgyalás kitűzése és a felek megidézése előtt figyelmetlenségből nem észlelte a választottbírósági kikötést, hanem akkor sem, ha lehetősége sem volt arról értesülni, mert a felperes előle akár gondatlanul, akár tudatosan elhallgatta, és nem csatolta az erre vonatkozó okiratot. Ez a felperesi perbeli magatartás pedig gyakori.
A Pp. 121. § (2) bekezdése a keresetlevél alaki kellékeit illetően beéri a keresetlevélben bizonyítékként hivatkozott okirat kivonatának csatolásával, ami lehetővé teszi, hogy pl. az ún. Általános Szerződési Feltételek benyújtásától eltekintsen a felperes, holott általában e szerződésrész tartalmazza a választottbírósági kikötést. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az eljárás fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel indul, hiszen a Pp. 315. § utalószabálya folytán ez esetben is meg kell elégedni a relevánsnak hivatkozott "kivonattal", és az ellentmondás folytán - az esetleges illetékkiegészítés után - ki kell tűzni az ügyben az első tárgyalást. Ezekben az esetekben a bíróságnak nincs eljárásjogi alapja a tárgyalás kitűzését addig halogatni, amíg nem történik meg a szerződés teljes terjedelemben való csatolása, legfeljebb arra van lehetősége, hogy a tárgyalás kitűzésével egyidejűleg hívja fel erre a felperest, ami után már nincs lehetőség a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására. Még védhetetlenebb a helyzet, ha nincs anyagi jogi szerződés (pl. kártérítési per), ha nem az ún. anyagi jogi szerződésbe, hanem önálló szerződési okiratba foglalták a felek a választottbírósági megállapodásukat, vagy pedig nem az az anyagi jogi szerződés tartalmazza a compromis-sumot, ami az érvényesíteni kívánt anyagi jogot keletkeztette (pl. egy gazdasági társaság tagjai közötti, szindikátusi szerződésből eredő jogvitában a keresetlevél alapján nem tűnik relevánsnak a választottbírósági klauzulát tartalmazó társasági szerződés) - és erre nem utal a felperes (jogosult), nem is csatolja a beadványához. Az ilyen eljárási magatartáshoz semmilyen jogkövetkezmény nem fűződik.
Ezzel önmagában nem lenne gond, ha az a megfontolás húzódna a szabályozás mögött, hogy - a kölcsönösen egybehangzó választottbírósági kikötés ellenére - biztosítandó a felek részére a választottbírósági megállapodásuknak a rendes bírósági eljárásnak történő alávetéssel történő hallgatólagos megszüntetésére vonatkozó lehetőség (ilyen jogalkotói szándékra egyébként nem utal a törvény indokolása). A probléma a szabályozás következetlenségében rejlik. Az előbbi megfontolás esetén ugyanis nem lehetne megadni a bíróságnak azt a jogot sem, hogy a keresetlevelet hivatalból elutasítsa a választottbírósági kikötésre utalással. Ha viszont a bíróságnak erre megvan a joga, akkor indokolatlan ettől elzárni a tárgyalás kitűzése után, hiszen a Pp. 157. § a) pontja értelmében ebben az esetben is köteles lenne hivatalból megszüntetni az eljárást.
Nem biztosít egyenlő jogokat a törvény a peres feleknek sem annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy a tárgyalás kitűzése ellenére elfogadják-e a rendes bíróság eljárását és döntését. A per megszüntetésére irányuló kérelmet az alperes ugyanis legkésőbb a keresetlevélre benyújtott érdemi ellenkérelmében terjesztheti elő. Amint a törvény indokolása rámutat: ez a szabályozás kizárja, hogy az alperes az ügy befejezésének elhúzása érdekében a tárgyalás későbbi szakaszában támasszon hatásköri kifogást a bíróság eljárása ellen, a választottbírósági kikötésre hivatkozással.
A felperesnél ugyanakkor sem ilyen, sem ehhez hasonló vagy ezzel egyenértékű megszorítást nem találunk. Ha tehát a felperes akár az ítélethozatalt közvetlenül megelőzően is úgy ítéli meg, hogy számára kedvezőtlen irányba halad a bizonyítás illetve az eljárás, kérheti a per megszüntetését, és e tekintetben a bíróságnak mérlegelési lehetősége sincs: a pert megszünteti. Ettől nem tekinthet el, mert a Pp. 28. §-a értelmében a hatásköre az alperes érdemi ellenkérelmének előadásával csak azokban a perekben rögzül, amelyekben a per tárgyának értékétől függ - itt azonban nem erről van szó.
Továbbmenve: az sem kizárt, hogy a felperes a rá nézve kedvezőtlen elsőfokú bírósági ítélet elleni fellebbezésben hivatkozzon a választottbírósági kikötésre, kérve az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a per megszüntetését. Ezt a fellebbezésnek a Pp. 235. § (1) bekezdésébe foglalt korlátai sem zárják ki, hiszen a törvény kifejezetten megengedi az új tényállításnak fellebbezésbe foglalását és az új bizonyíték előadását, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul. Az elsőfokú ítélet pedig kétségen kívül jogszabálysértő, ha azt az elsőfokú bíróság hatásköri felhatalmazása hiányában hozta meg - ez az ítélet hatályon kívül helyezésére ad okot.
A törvényi szabályozás tehát olyan tisztességtelen perbeli taktikázásra ad lehetőséget a felperesnek, amit az elsőfokú bíróság semmilyen módon nem tud megakadályozni, és az alperes is csak akkor, ha a hatásköri kifogást ő terjeszti elő - a reá szabott korlátozás megtartásával. Számos oka lehet azonban annak, hogy az alperes - bár tudatában van, hogy a peresített jogvita választottbírósági útra tartozik -, mégis hajlandó elfogadni a rendes bíróság eljárását, a felperessel hallgatólagos akarategységre jutva e kérdésben. Ha ezt teszi, önmagát és a bíróságot is annak a veszélynek teszi ki, hogy hiábavaló és értelmetlen minden perbeli erőfeszítés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
