Varga Zs. András[1]: Csemegi Károly, a modern magyar bírósági szervezet megálmodója[1] (KD, 2026/9., 1533-1534. o.)

Igen tisztelt Alkotmánybírósági Elnök Úr, Legfőbb Ügyész Úr, tisztelt Dékán Asszony, Elnök Urak, Alkotmánybíró Asszony, tisztelt Kollégák!

Csemegi Károly, a későbbi kúriai tanácselnök a róla elnevezett első büntetőkódex, az 1878. évi V. törvénycikk megalkotásával olyan hírnévre tett szert, hogy még a képzett jogászok is hajlamosak megfeledkezni korábbi munkáiról, köztük a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk, valamint a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló, a királyi ügyészségről szóló, az ideiglenes bűnvádi eljárásról szóló, illetve az ügyvédi rendtartásról szóló törvénycikkek megszövegezéséről. Pedig ezek is ugyanúgy maradandó értékek. Elég csak arra utalni, hogy a bíróságok függetlenségét és szervezeti modelljét megteremtő 1869. évi törvénycikk évfordulója, július 15. a Bíróságok Napja, a királyi ügyészségről szóló 1871. évi törvénycikk kihirdetésének évfordulója, július 10. pedig az Ügyészség Napja. Hasonlóan, az ügyvédi rendtartásról szóló 1874. évi törvénycikk december 10-i kihirdetéséhez kapcsolódó napon, november utolsó előtti szombatján ünneplik a Magyar Ügyvéd Napot. Vagyis mindhárom igazságszolgáltatási hivatásrend ünnepnapja Csemegi-műhöz kapcsolódik.

Bármiféle túlzás nélkül elmondható tehát, hogy Csemegi Károly a modern magyar igazságszolgáltatás atyja volt. Ha az általa szövegezett törvények közül kiemelünk egyet - és most a Kúria elnökeként én a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket emelem ki -, azt látjuk, hogy hatása kimutathatóan a mai napig érvényesül, mert nagyon szilárd alapokra épült. A politikai kiegyezést ugyanis nem kevesebb, mint hat évvel megelőzte a jogi-igazságszolgáltatási kiegyezés. 1861. január 23-án összeült az Országbírói Értekezlet rövid időn belül a magyar jog hatályának felélesztéséhez és a Kúria működésének 1861. április 3-án, húsvét nyolcadának szerdáján bekövetkezett helyreállításához vezetett. Ez pedig ma azért fontos, mert lényege az a tapasztalat, hogy független és pártatlan bíróság nélkül nincs, mert nem maradhat fenn sem ország, sem társadalom. A kiegyezés azért kezdődött és kezdődhetett 1861 -ben a magyar jog hatályának felélesztésével és a magyar törvénykezési szervezet működésének újrakezdésével, mert ez kidolgozott, már akkor is több mint egy évszázados rendszert tudott maga mögött. Alapjai pedig több mint fél évezredre nyúltak vissza. Csemegi Károlynak ezt az építményt kellett a kor szükségleteihez igazodva felújítania.

Mindeközben Európában elterjedt a napóleoni modell néven ismert igazságszolgáltatási (magisztrátusi) rendszer, amelynek két lényegi eleme a közigazgatás és a klasszikus rendes (büntető és polgári) igazságszolgáltatás elkülönítése, illetve a hierarchikus rendben felépülő bíróságok bíráinak ítélkezési függetlenségét garantáló törvényi szabályok megalkotása. Volt tehát egy megoldandó feszültség a helyreállított ősi magyar törvénykezési szervezet és az aktuális európai megoldások között. A feszültség látszólag feloldhatatlan volt, ezért volt szükség bölcs, talán nem túlzás azt mondani, zseniális elképzelésre a látszólag feloldhatatlan ellentét rendezésére. Ezt a lépést tette meg Csemegi Károly. Feltűnő, hogy miről nem rendelkezik az 1869. évi IV. törvénycikk: az igazságszolgáltatás szervezetéről. Ezt ugyanis a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában megalkotott 1868. évi LIV. törvénycikk első négy §-a már elvégezte. A törvény jelentősen átalakította a másodfokú és legfelsőbb fokú ítélkezést. Formális státuszváltozás nélkül, egyszerűen eljárási szabályként szétválasztotta a Királyi Curiát. A Királyi Táblát másodfokon eljáró bíróságként határozta meg, és mellette rendelkezett - a kiegyezés hatására Magyarországhoz visszatért erdélyi területek vonatkozásában - a Marosvásárhelyi Királyi Tábláról. Ezeket pedig már nem a Curia részeként kezelte. Az 1868. évi LIV. törvénycikket 1868 decemberében hirdették ki az Országgyűlésben, míg az 1869. évi IV. törvénycikket 1869 júliusában. Kizárt tehát, hogy Csemegi Károly, aki 1868 tavaszától miniszteri tanácsos volt a Királyi Igazságügyminisztériumban, erről ne tudott volna. Az viszont bizonyos, hogy a szervezeti kereteket az általa írt törvény töltötte ki tartalommal. Mégpedig olyan tartalommal, amely a több mint száz évvel később felállított Alkotmánybíróság mint a sajátos, ősi magyar igazságszolgáltatásba beoltott új bíróság számára is helyet biztosított. Az 1869. évi IV. törvénycikk 19. §-a ugyanis úgy rendelkezik, hogy "[a] biró a törvények, a törvény alapján keletkezett

- 1533/1534 -

s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni. A rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem veheti, de a rendeletek törvényessége felett egyes jogesetekben a bíró ítél". Legalább a 19. század utolsó harmadától létezett tehát normakontroll Magyarországon, még ha korlátozott mértékben is. Csemegi Károly törvényei így az alkotmánybíráskodás és a rendes bíróságok vonatkozásában is megválaszolták a legfontosabb kérdéseket: Ki a bíró? Mitől bíró a bíró? Mitől bírói egy állami tevékenység? A törvényt olvasva azt a választ kapjuk, hogy a bíró jogot alkalmaz; véglegesen dönt, mégpedig konkrét kérdésekről (jogvita); független, más hatalmi ág nem befolyásolhatja, ő maga viszont más hatalmi ág tevékenységét megítélheti. Ez teszi a bírót bíróvá. Bízvást mondhatjuk, hogy Csemegi Károly a valaha volt legnagyobb hatású magyar jogászok egyike. Amint a Kúria honlapjának róla megemlékező cikke is indít - idézve az Új Idők folyóirat halála kori megemlékezését: "Volt egy világhírű' emberünk, aki akkora munkát végzett, a mekkorára Verbőczy óta senki ember fia nálunk nem vállalkozott". Éppen ezért egy manapság nem divatos figyelmeztetését is érdemes emlékezetünkbe idéznünk: "ha a bírói testület annyira független, hogy kiegészíti, örökíti magát, akkor túlhatalmat nyer az államhatalom rovására. Ha az összes hatalom egy testületben összpontosul, annak absolutismus a következménye. A bírói hatáskörbe administratív kérdések bevonatván, megszűnik a biró függetlensége, mert felelőssé válik. Kinevezés nem birói functio s ezért az a bíróságra ne bízassék."

A bírói függetlenségnek nem része, sem feltétele az, hogy karrier-bírók legyenek, miként a bírói korporáció sem. A bírói függetlenségnek része viszont a személyes tartás, a ragaszkodás ahhoz, hogy a függetlenség kérlelhetetlen parancs. Parancs minden befolyás, még a saját személyes megfontolások figyelmen kívül hagyására. És mindenki más számára parancs, hogy ne kíséreljen meg beleszólni a bíró dolgába.

Köszönöm a figyelmet, eredményes tanácskozást kívánok! ■

JEGYZETEK

[1] Elhangzott 2026. március 25-én a Csemegi 200 Emlékkonferencián, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke és a Magyar Jogász Egylet szervezett Csemegi Károly születésének 200. évfordulója alkalmából. Az előadás hosszabb változata megjelent: Varga Zs. András: Csemegi Károly, a modern magyar bírósági szervezet megálmodója, In: "Csemegi csak egy volt". Csemegi Károly emlékkötet (szerk.: Czine Ágnes), Orac Kiadó Kft., 2024, 110-116.