Ahogy az 1960-as évektől kezdve a polgári jogi felelősség volt a hazai civiIisztika vezető témája, úgy az utóbbi néhány évben a polgári jog generális klauzuláiról jelent meg több monográfia. Ezek közé tartozik Menyhárd Attila könyve is. A generális klauzulák iránti érdeklődést nemcsak a folyamatban levő Ptk.-kodifikáció motiválja, hanem az a tény is, hogy a rendszerváltozás nyomán jelentős mértékben új tartalmat, sőt részben új elnevezést is kaptak a Ptk. generális klauzulái, így pl. a [nyilvánvalóan] a jóerkölcsbe ütköző szerződéseket az 1991-ig hatályos Ptk. szöveg "[nyilvánvalóan] a társadalom érdekeibe ill. a szocialista együttélés követelményeibe ütköző"-nek nevezte. A generális klauzulák aktuális tartalmának kifejtésével a hazai szakirodalomban nemcsak újat lehet mondani, de fontos is, hogy az alakuló bírói gyakorlat olyan releváns elméleti reflexiókat kapjon, amelyek segítik a tisztánlátást és a judikatúra fejlődését.
Persze nem mindenki örül a generális klauzulák felvirágzásának, sőt, sokak szerint az lenne a legjobb, ha azok minél előbb kikerülnének a Ptk.-ból. E vélemények mögött korántsem csak olyan jogászok állnak, akik érdekeltek abban, hogy a törvény hézagait fel lehessen használni különféle visszaélésekre. Ezeket az aggodalmakat sok felelősen és reálisan gondolkodó jogász is osztja. Utóbbiak egyrészt attól tartanak, hogy önkényes vagy nem eléggé képzett bírák kezében veszélyes fegyverré válhatnak a generális klauzulák. A jóerkölcs vonatkozásában fokozott mértékben hivatkoznak arra is, hogy a mai társadalom pluralista értékrendje mellett nem lehet az ilyen metajurisztikus fogalmak tartalmát a jogbiztonság követelményével összeegyeztetett formában megállapítani. A generális klauzulák bírálói időnként Kelsen tiszta jogtanára és a különféle pozitivista jogelméletekre is szoktak hivatkozni.
De még a jóerkölcsbe ütközés generális klauzulájának fenntartását pártoló jogászok véleménye is megoszlik abban a tekintetben, hogy mi az, ami nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Egyáltalán mit jelent az, hogy jóerkölcs?
- 217/218 -
E fogalom, mint arra Menyhárd Attila is rámutat, a római jogból származik, és személy szerint az egyik legnagyobbnak tartott római jogtudóshoz, Papinianushoz köthető. Ő mondta ki egy erkölcstelen feltételt tartalmazó végrendelet kapcsán a Kr u. III. szd. elején, hogy "Quae facta laedunt pietalem, existimationem, verecundiam nostram, et, ut general iter dixerim, contra bonos mores fiunt, nec facere nos posse credendum est".
E mondattal kapcsolatban sok félreértés uralkodik még a szakemberek körében is. Először is szeretném leszögezni, hogy a boni mores az ókori latinban nem volt pleonazmus, mert beszéltek a római jogtudósok mali moresről is, amellyel a rossz erkölcsökre, a tisztességtelen ember magatartására utaltak. Tulajdonképpen a modern jogász magyarázza bele - egyébként helyesen - a jó-erkölcs vagy jó erkölcsök (gute Sitten, bonnes mœurs, buoni costumi) fogalmába azt a jelentést, miszerint itt nem általában véve az erkölcsről, hanem csak meghatározott, a mindenkori jogrend által elismert erkölcsi normákról van szó. De az is félreértés lenne, ha Papinianusról és a római jogtudósokról azt feltételeznénk, hogy ők a boni morest azonosították a tisztességes emberek által támasztott erkölcsi követelmények összességével. Hiszen Papinianus az idézett mondatban egyrészt ad egy példálódzó felsorolást, amelyből kitűnik, hogy itt tényleg csak a legfelháborítóbb, pl. a szeméremsértő vagy éppen kegyeletsértő cselekményekre kell gondolni, másrészt nem is azt mondja, hogy az ilyen elemi normákba ütköző jogügyletek a contra bonos mores jellegük miatt semmisek, hanem egy sokkal finomabb jogászi érvelést alkalmazva azt mondja, hogy úgy kell tekintenünk, hogy mint tisztességes emberek nem is vagyunk képesek contra bonos mores eljárni, az ilyen jogügyletek tehát azért semmisek, mert lehetetlen szolgáltatásra irányulnak vagy lehetetlen feltételt tartalmaznak. Papinianus tehát úgy állt hozzá a kérdéshez, hogy ha végső esetben be kell vetni a nagyágyút, akkor is az ágyú méretét lehetőleg kisebbnek tüntessük fel. Hiszen Papinianus bölcs és óvatos jogász volt, és nem pl. egy buzgó etikatanár. Más kérdés, hogy sajátmagával szemben a legmagasabb erkölcsi követelményeket támasztotta, és mint ismert, az igazság melletti bátor kiállása miatt szenvedett mártírhalált,
Nem kétséges, hogy a jóerkölcsbe ütközés generális klauzulája veszélyes fegyverré is válhat a nem eléggé képzett, bölcs és/vagy tisztességes bíró kezében. E veszélyek ellenére úgy vélem, hogy a Ptk.-t előkészítő kodifikációs bizottság helyes úton jár, amikor a generális klauzulák pozícióját megerősítette (ez kitűnik az új Ptk. I. könyvének néhány napja közzétett tervezetéből is). E tervezetből is kitűnik, hogy a generális klauzulák valóban a polgári jog nagyágyúi, amelyek csak ultima rati óként alkalmazhatók, akkor, ha nincs más alkalmas eszköz bizonyos jobbára kivételes esetek, helyzetek megoldására.
- 218/219 -
Ebben a kontextusban különösen fontos Menyhárd Attila könyve, amely hitet tesz a generális klauzulák, adott esetben a nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmának fenntartása mellett, és rengeteg támpontot ad a "nagyágyú" helyes használatához.
Talán nem is szükséges ecsetelnem, hogy a szerző által választott téma amilyen szép, éppolyan veszélyes is, mintha festői, de zátonyokkal teli tengerpart mentén akarna a szerző hajózni. Menyhárd Attila azonban biztos kézzel vezeti hajóját, nem enged a szirénhangok csábításainak, és minden szélsőségtől bölcsen tartózkodik. Tudatosan nem megy bele a téma filozófiai, etikai vonatkozásainak elemzésébe, mint ahogy minden politikai, aktuális közéleti vonatkozást is kirekeszt az elemzés köréből.
A szerzőnek e célszerű és helyeselhető önkorlátozások mellett is hatalmas mennyiségű jogtörténeti és összehasonlító jogi anyagot kellett feldolgoznia. A nehéz feladatot sikeresen oldotta meg. Nagy áttekintőképességet és szakismereteket bizonyítva, bölcs lényeglátással válogatta össze azt az anyagot, amely a könyv elsődlegesen gyakorlati, a magyar judikatúra fejlődésére tekintő céljainak figyelembevételével szükséges volt, és éppen annyi anyagot mutat be és elemez, amennyit kell: nem túl sokat, hiszen az túlterhelné az olvasót, de nem is túl keveset, hiszen akkor nem adhatná meg azokat a támpontokat, amelyekre a gyakorló jogásznak, különösen a bíráknak is feltétlenül szükségük van.
Jobbára dióhéjban, de érdemi kérdésekbe is belemenve, mesteri tömörítéssel rajzolja meg a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmának fejlődését az ókori római jogtól a középkori és koraújkori ius communén keresztül a modern jogokig. Itt is látszik, hogy a szerző sokkal többet tud annál, mint amit az olvasó számára átad, és biztosíthatok mindenkit arról, hogy az ilyen szép, világos tudományos fejtegetéseket korántsem olyan könnyű megírni, mint azokat elolvasni és megérteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
