Verebics János[1]: Elektronikus kormányzat és jogi szabályozás (IJ, 2004/1., (1.), 5-13. o.)

I. Az elektronikus kormányzat fogalmához

Az "E-Government", az elektronikus kormányzat, vagy elektronikus közigazgatás nem könnyen megragadható fogalom. Az olyan "információs társadalmi közhelyek", mint a "polgárbarát ügyintézés megvalósítása", "a kormányzati tevékenység infokommunikációs eszközökkel való hatékonyabbá tétele", nem segítenek valódi lényegének megértésében. Legegyszerűbben úgy szokás meghatározni, mint az Internet-technológiák, vagy némileg tágabb értelemben véve: az infokommunikációs technológiák és az informatikai eszközök az állami szervek által történő felhasználását.

A svájci szövetségi kormányzati rendszer összefüggéseiben az e-government kérdéseit a kilencvenes évek derekán vizsgáló Thomas Bernhard meghatározása szerint "Elektronikus kormányzat alatt a közigazgatás minden olyan intézkedése értendő, amelynek célja a közigazgatási szervek elsődlegesen külső, illetőleg meghatározott feladatokra vonatkoztatva belső viszonyrendszerében e szervek hatékonyságának javítása, vagy az ügyféligények kielégítése. Az ügyviteli folyamatok optimalizálásával és egyszerűsítésével, valamint a legmodernebb információs technológiák (Internet) igénybevételével végeredményként olyan kedvező közgazdasági és társadalmi hatásoknak kell kialakulnia, melyek révén a gazdasági állapotok úgy a vállalkozások, mint a gazdasági élet más szereplői számára megőrzik vonzerejüket."[1] Az elektronikus, infokommunikációs eszközök bevezetésével és széles körű használatba vételével a kormányzati munkában a minőségi váltás és áttörés lehetősége jelenik meg. Ennek előfeltétele, hogy a közigazgatás feladatait az ügyfelek részéről jelentkező igények kielégítése érdekében a modern technológia rendelkezésre állása mellett lássa el. Az eredmény sem korlátozódhat az "ügyfelek gyorsabb, eredményesebb kiszolgálására": a folyamatok optimalizálásával - élőerő és költségek megtakarítása révén - magának a szervezetnek is "nyernie kell" a változásokon. Ugyanígy tételezhető, hogy a "hagyományos" igazgatási módszerekről az elektronikus módozatra való áttérés csak akkor indokolt, ha azzal a társadalmi-és gazdasági eredmények ténylegesen elérhetők.

1. ábra: Az e-business kapcsolati modellje

E folyamatok az állam társadalmi szerepvállalásának a közigazgatás jellegét is érintő, XX-XXI. század fordulóját jellemző közegében mennek vége, mely az "elektronikus demokrácia"[2] szellemében az igazgatás (adminisztráció) szerveivel szemben is új követelményeket fogalmaz meg[3]. A "szolgáltató államra", közigazgatásra való áttérés, az állam hatalmi szervezetből gazdasági szervezetté alakulása[4] során a szervezet és alrendszerei által nyújtott teljesítmények valódi értékmérőjévé azok közhasznúsága válik. Az elektronikus kormányzat eszközrendszere egyszerre teszi lehetővé a gazdaságosabb (optimalizált teljesítményre törekvő) és a szolgáltatói jellegű igazgatás megvalósulását: a gazdaságossági-üzleti tényezők által meghatározott reinventing, reengineering, BPR (Business Process Reengineering) szemléletmód[5] az, ami nem engedi meg a "deficitet". Az üzleti életben, tervezésben kialakult kategóriák és követelmények (Total Quality Management, Lean production, a stratégiai és végrehajtási hatáskörök szétválasztása, teljesítményfinanszírozás stb.) a közigazgatásban való hasznosítására a New Public Management (NPM) szemlélet tett - már kilencvenes évek elején - kísérletet: az elektronikus kormányzat elképzelése bizonyos fokig e szemléletmód továbbfejlesztésének, az információs kor követelményeinek való megfeleltetésének is tekinthető[6].

Az e-Government fogalmi megragadásához az irodalom gyakran hívja segítségül az elektronikus kereskedelem- és üzletvitel leírásához használt modelleket. Az analógia indokolt: ahogy az elektronikus megoldások az üzleti kapcsolatrendszert átalakították, úgy formálják át a közigazgatás folyamatait is. Az elektronikus üzletvitel vállalat-középpontú: a vállalat kapcsolatrendszerét infokommunikációs eszközök (az üzleti partnerekkel zárt kommunikációs lehetőséget biztosító extranet-hálózatok, a vásárlókkal, ügyfelekkel nyílt hálózati kommunikációt lehetővé tevő számítógépes világháló) is efelől közelíti meg. A vállalkozáson belül a a kommunikációt ugyancsak számítógépek összekap-

- 5/6 -

csolt hálózata, az intranet biztosítja. Mindennek célja azonban a vállalati hatékonyság növelése: ez teszi szükségessé az infokommunikációs eszközök felhasználását.

Az elektronikus kormányzat (az e-government a német nyelvterület szerinti fordításában: az elektronikus közigazgatás) az egyes szereplők közötti kapcsolattartás szempontjából hasonló modellel írható le[7].

3. ábra: Az e-kormányzat szolgáltatási körei

Középpontjában a közigazgatási szerv, a "hivatal" áll, amely - az elektronikus vállalattal azonos módon - tart fenn kapcsolatot partnereivel, ügyfeleivel és a közigazgatás más szerveivel.

2. ábra: Az e-kormányzat kapcsolati modellje[8]

Egy részről tehát biztosítja az ügyfelek számára, hogy a közigazgatási szervvel - közvetett módon - kapcsolatba lépjenek, más részről lehetőséget ad a közigazgatási szerveknek, hogy az ügyintézési folyamatokat integrálja, leegyszerűsítse. Elvileg az állam területi alapon megszervezett működésének minden szintjén (helyi, regionális, országos) és hatalmi ág (törvényhozói, bírói, végrehajtói) vonatkozásában megvalósítható, de igény mutatkozik rá a nemzetközi együttműködés területén is.

Az "e-Government" a kilencvenes évek derekán kialakult ezen első modellje szerint míg a szervezeten belüli adatforgalmat intranetes hálózat teszi lehetővé, a "kiemelt" státusú partnerekkel és a közigazgatás más szerveivel való kapcsolattartást (ahol alapvető igény az állandó és nagyfokú megbízhatóságot igénylő kommunikáció) pedig az extranet hálózat(ok), az ügyfelekkel a közigazgatási szerv elsődlegesen az Internet lehetőségeit felhasználva érintkezhet. Napjainkban az Internet már jóval nagyobb szerepet játszik, a biztonságos kommunikációt segítő megoldásokkal (elsősorban az egyre szélesebb körben használt elektronikus aláírással) nyílt hálózatokon keresztüli kapcsolattartás sok helyen váltja ki az - igen költséges - extranet-hálózatokat.

Az elektronikus kormányzatról[9] beszélve alapvetően tehát annak belső és külső komponenseit kell megkülönböztetnünk. Előbbi az államigazgatás egy-egy szervezeti egységén belüli átalakuláshoz (az infokommunikációs eszközök használatba vételéhez, a szervezeti és döntéshozatali megújhodáshoz, a közigazgatási tudásmenedzsmenthez) kötődik - utóbbi e szervek az állampolgárokkal, üzleti vállalkozásokkal való az ügyintézéshez, illetőleg a más szervekkel való, kétirányú kapcsolattartáshoz (G2C és C2G: government to citizens, G2B és B2G: government to businesses, G2G: government to government). E kapcsolatrendszer szolgáltatásait Georg Aichholzer, az osztrák elektronikus kormányzati stratégiát előkészítő szakértői anyag egyik kidolgozója[10] három fő típusba sorolja: tájékoztatási, kommunikációs és tranzakciós, illetőleg - az alkalmazás szempontjából vizsgálva - adminisztratív, a politikai részvétel lehetőségét biztosító és a mindennapi szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokra.

A Gisler és Spahni[11] bevezette terminológia ez utóbbi szolgáltatási köröket azonosítja az e-adminisztrációval, az e-demokráciával, illetőleg az e-asszisztenciával, melyek információs, kommunikációs és tranzakciós tartalmát a következő táblázat érzékelteti: A szolgáltatási körök a szolgáltatás információs minőségéhez rendelve mátrixot alkotnak: a legalacsonyabb értékkel itt az egyirányú tájékoztatás, a legmagasabbal a tranzakciót lehetővé tevő, aktív, kétirányú hivatal-ügyfél kapcsolat bír. E modell az egyes szolgáltatásokat azok jellege és tartalma irányából, s nem a szolgáltató szervezet felől közelítve építi be az elektronikus kormányzat fogalmi és funkcionális mátrixába[13]. Az információs társadalom szereplői közötti lehetséges interakciók felől közelítve újabb mátrixhoz juthatunk, mely lehetővé teszi a részvételt biztosító elektronikus kormányzat[14] kapcsolatrendszerének feltárását is.

4. ábra: Gisler és Spahni szolgáltatási mátrixa[12]

Az elektronikus kormányzat G2G (közigazgatási szervek közötti) megjelenési formája lényegében azokat a folyamatokat jelenti, melyek az egyes közigazgatási szervek infokommunikációs eszközökkel való összekapcsolódását és az adatcserét biztosítják. Előfeltétele a digitalizáció (és az ehhez szükséges számítógépes infrastruktúra), melynek eredményeképp azonban lehetővé válik a papír nélküli munka, felgyorsulnak és költségkímélőbbé válnak az eljárások. A G2B (a közigazgatás szervei és az üzleti szféra közötti) elektronikus kormányzati megoldásoknak elsősorban a közbeszerzések terén van kiemelt szerepe, míg a G2C kapcsolatrendszer (a szűkebb értelemben vett e-

- 6/7 -

C= Citizen, Customer (polgár, fogyasztó); G= Government (kormányzati szerv); B= Business (üzleti szféra szereplői); N= Non Profit/Non Governmental Organisations (köszhasznú és nem kormányzati szervezetek)

5. ábra: az információs társadalom szereplőinek kapcsolatrendszere[15]

government) nyitja meg a tényleges, a hivatalokban való személyes megjelenést kiváltó elektronikus ügyintézés lehetőségét. Mindez természetesen a közigazgatás szerveivel szemben követelmények sorát veti fel: ezek egyrészt a szükséges technikai, másrészt szervezeti előfeltételek biztosítására vonatkoznak. Az alapvető technikai előfeltétel a kompjuterizáció s az Internet-hozzáférés biztosítása, s az információmozgás a szervezeten, vagy szervezeti rendszeren belüli lehetővé tétele. A rendszer(ek) információbiztonsági- és adatvédelme, a kommunikáció hitelességének és bizalmasságának megteremtése (kriptográfiai eszközök, elektronikus aláírás), s a rendszerek közötti interoperabilitást biztosító egységes műszaki feltételrendszer megteremtése ugyancsak nélkülözhetetlen. A szervezeti előfeltételek egyrészt a humán erőforrások követelményi rendszerére vonatkoznak (a szükséges szakképzés és a szemléletbeli váltásra való felkészítés), másrészt a szervezet a stratégiai-koncepcionális váltásra való felkészítésében. Magát a szervezetet kell (az általa ellátott feladatoknak megfelelően) "áttervezni": ehhez pedig ki kell alakítani az elektronikus kormányzat megfelelő stratégiáját, s biztosítani kell az annak végrehajtásához szükséges (jogi, pénzügyi, emberi stb.) feltételeket is.

Az, hogy az európai országok közigazgatási és igazságügyi[16] szervei - lényegében a hetvenes évek elejétől - az elektronikus eszközök és lehetőségek igénybe vételére törekednek, kezdetben nem valamely "politikai" döntésre vezethető vissza, hanem a felismert társadalmi és gazdasági szükségszerűségekre. A kompjuterizáció, majd a hálózatiasulás tette lehetővé, hogy a folyamatosan növekvő ügyszámmal, az ügyek egyre komplexebbé válásával a bíróságok (létszámgondok mellett is) lépést tudjanak tartani, feladataikat el tudják látni.

A szervezetek belső viszonyait érintő aspektusban e folyamat alapvető célja a - formai és tartalmi - egységesítés, az automatizálás útján történő egyszerűsítés, az eljárások és a határozathozatal felgyorsítása, az adatfeldolgozás ésszerűsítése és központosítása volt. Eredményeként - és természetesen a technikai ellátottság függvényében - alakultak ki az elektronikus iktatási, nyilvántartásvezetési, ügyiratkezelési és -szerkesztési, a joganyaghoz való - belső és külső - hozzáférést biztosító módozatok, s kerültek számítógépre olyan nagy fontossággal bíró, közhitelű regiszterek, mint az ingatlan nyilvántartás, vagy a cégjegyzék. Az Internet a kilencvenes évek elejétől való megjelenése új távlatokat nyitott[17]: lehetőséget adott a közhitelű nyilvántartásokhoz, a közcélú információkhoz való távolsági hozzáférésre, az állam polgárának a tájékoztatáshoz - és a hatályos joganyag megismeréséhez[18] - való joga kiteljesedésére.

A "spontán fejlődés" első szakaszát váltotta fel a kilencvenes évek derekától a tudatos és összehangolt tervezésen alapuló második szakasz: megalkotásra kerültek a nemzeti információs- és elektronikus kormányzati stratégiák, kialakultak az azok végrehajtásáért felelős szervezeti, intézményi feltételek, tervezhetővé váltak a szükséges költségvetési források[19]. A kilencvenes évek végétől kezdődő harmadik szakaszban Európában a közigazgatási és igazságügyi szervek információs társadalmi szerepével kapcsolatos három további, új igény jelentkezett: az első az elmélyülő európai integráció összefüggésében a szervek által kezelt adatok más szervek számára összeurópai szinten való elérhetővé tételének biztosítása, a második az Európai Közösség intézményeivel való kapcsolattartás lehetővé tétele, a harmadik (a növekvő Internet-penetráció által lehetővé tett) az elektronikus ügyintézés, ügyiratforgalom lehetőségének megteremtése volt[20]. Mindennek tükrében felmerült a már elfogadott nemzeti stratégiák és akciótervek továbbfejlesztésének, felülvizsgálatának igénye is: az újonnan kialakított, vagy épp kialakításra váró koncepciók megfogalmazásakor pedig már e komplex követelményrendszerre kellett és kell tekintettel lenni.

II. Elektronikus kormányzat és stratégiai tervezés

"... a nemzet élete nem izolálható és a külföldi haladás eredményei elől soha, s technikai és gazdasági téren a jelenben sem zárkózhatunk el, megállapítható, hogy a közigazgatás és állami berendezés terén sok kérdésben van lehetőség és szükség nagy fejlődésre. Közigazgatásunknak komoly reformra van szüksége. Annak lényegét úgy fejezhetjük ki, hogy preindusztriális közigazgatásból posztindusztriális közigazgatássá kell átalakulnia. A magyar közigazgatásnak az eredményesség követelményét kell előtérbe helyeznie és működését ennek szolgálatába állítania. Ez csak felülről kiinduló hatással járhatja át az egész közigazgatást. Evégből szükség van a kormány reformjára (szervezeti eredményesség), hogy a közhivatalnokok egyéni eredményessége teljesen érvényesülhessen és kiváltható legyen."[21] - Magyary Zoltán több, mint hatvan éve megfogalmazott szavai napjainkban, az ipar utáni társadalomról az információs társadalom korába való átlépés idején is érvényesek.

A posztindusztriális közigazgatás követelményrendszerének - melyet Magyary kora fejlett demokráciáinak példáival világított meg, s állított modellként a nemzet elé - csak az átfogó kormányzati reform következetes véghezvitelével lehetett megfelelni, s ugyanez érvényes a születőben lévő információs társadalom közegére is. A kormányzati, állami reformfolyamatok elindulása mindig valamilyen vezérlő elvhez, politikai célként megfogalmazott jobbító szándékhoz köthető: ez azonban a XXI. század küszöbén, az állami-közigazgatási szerepvállalás újradefiniálásának[22] korában már nem merülhet ki pusztán az eredményesség az új technológiák eszközrendszerének használatba vételével történő fokozásában.

A mai közigazgatási reformfolyamatok mögött komplex követelmények állnak, melyek legáltalánosabban az államigazgatás a jog "túlburjánzása" és a merev szervezetiség által jellemzett "bürokratikus" rendszeréről az "új irányítási rendszerekre[23]" való áttérés igényével ragadhatók meg: bár ezek alapvető céljainak is egyike a hatékonyság, de

- 7/8 -

annak fokozását, s szakmai munka minőségének javítását már más, a "bürokrácián kívüli" eszközökkel kívánja megvalósítani[24]. Mindemögött az állam szerepének a posztindusztrialitást követő korban való újbóli meghatározása, a közigazgatás helykeresése áll, melyet belső (a közigazgatás szervezeti, intézményi és a személyi állomány felkészültségének elégtelenségében megmutatkozó krízise) és külső (az igazgatási funkciókban megjelenő olyan "versenytársak", mint az önszabályozás, a szabványosulás, a feladatokhoz mérten szűkös erőforrások, regionalizáció, globalizáció) körülmények kényszerítenek ki. Az a bürokrácia-modell, amit Max Weber kora európai társadalmi kihívásaira a racionális, "ítélő és igazgató" állam vonatkozásában válaszul kidolgozott[25], korunk követelményeinek már nem felel meg - a reformkoncepciók kidolgozásaihoz mégis elengedhetetlen viszonyítási alapul szolgál: egyrészt abban, hogy az újradefiniált bürokrácia-modell jellemvonásait a régivel szembeállítva meghatározhassuk, másrészt azzal, amit a weberi megközelítésből ma is hasznosíthatunk[26].

A közigazgatás modernizációs folyamatai pontosan körülírható, a társadalom és gazdaság felől érkező kihívásokra kell, hogy választ adjanak: legegyszerűbben ez a köz-igazgatás köz-szolgáltatássá való átalakulásában ragadható meg[27]. A szemléletváltást leginkább az üzleti szféra felől érkező modellek (New Public Management) befogadása, a hagyományos hiearchikus szervezeti és felelősségi rend lebontása és decentralizációja, vállalati szférából átvett költségtervezési és elszámoltatási technikák, az információs technológiák beépítése, a folyamatorientált és optimalizált szervezeti rendszerek kialakítása jelzi[28].

Az irányváltás a polgár számára elsődlegesen a "feléje fordulással" válik érzékelhetővé, s a "közigazgatás a polgárokat szolgálja"[29] alapelvének gyakorlati valóraváltásával mérhető. A "befelé" forduló, saját szervezeti rendszerébe zárkózott, a változások iránt rezisztens, a polgárral szemben uralmi pozícióját érzékeltető "hatóság", "hivatal", s ezek hálózatai (épp a bürokratikus struktúrák belső törvényszerűségeiből adódóan) a nyitásra önmaguk erejéből képtelenek: az csak átfogó, pontosan megtervezett s következetesen végrehajtott reformkoncepciók révén érhető el[30].

Bár a modern technológiák eszközei (elektronikus adatfeldolgozás, folyamat optimalizáció stb.) a közigazgatás modernizációját célzó valamennyi mai reformkoncepcióban megjelentek, ezek "elektronikus kormányzatinak" (az e-government fogalmi sajátosságaiból adódóan) mégsem minősíthetők. Az elektronikus kormányzati stratégiák azonban igen sok esetben a már megkezdődött közigazgatási reformok eredményeire építenek, s azokat fejlesztik - az infokommunikációs lehetőségek teljesebb, tudatosabb, eredményesebb kiaknázására törekedve - tovább. Az elektronikus kormányzati stratégia felé vezető első lépés a "vízió" kialakítása: külső (nemzetközi példák, regionális követelmények, az adott állam versenyképességének javítása stb.) vagy belső (költségmegtakarí-

6. ábra: Az e-kormányzati vízió kialakításában közrejátszó tényezők[31]

tás, a közigazgatás hatékonyabb működésével elérhető szociális és gazdasági előnyök, a társadalom és a gazdaság irányából érkező igények) körülmények, de leginkább ezek egymást erősítő összejátszása nyomán kialakul egy elképzelés arról, hogy az elektronikus kormányzati koncepció mit kíván elsődlegesen szolgálni. Ez lehet a társadalmi részvétel lehetővé tétele, a "polgárközelibb", az ügyfelek igényeihez jobban igazodó közigazgatás, a közigazgatási munka hatékonyságának és minőségének javítása, az "olcsóbb" közigazgatás megvalósítása, vagy - egy országon belüli regionális stratégiák esetén - az adott régió "versenyelőnyének" elősegítése, vagy ezek kombinációja. A döntés hosszú távú, stratégiai természetű, s a társadalmi és gazdasági élet minden szereplőjét és szféráját érinti majd. Az e-kormányzati vízió tehát - hosszabb távra, legalább 10 éves időhorizontra előre tekintve - határozza meg azokat az alapvető célokat, amelyeket a társadalom el kíván érni.

Ezt a "mit", "hogyan", "mikorra", "miből" stb. egyszerű kérdéseinek megválaszolása követi: ezekről már átalakulásról szóló stratégiai döntésnek kell rendelkeznie. A stratégia az a terv, mely a célok eléréséhez vezető utat, a vízió valóra váltásának módozatait részletesen kijelöli[32]. Ennek időhorizontja általában öt év: körülbelül ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a döntéshozatali folyamatokban érintett minden fél bekapcsolódjék, s a tennivalók a reformfolyamat minden szintjén pontosan meghatározhatók lehessenek. A stratégia ugyanakkor nem lehet lezárt: ahol indokolt, az újabb fejlemények tükrében a megfelelő korrekciók befogadására kész kell lennie. Lényeges eleme a kommunikáció: egyrészt a tájékoztatás és információcsere biztosítása úgy az érintett szervezetek, mint a társadalmi szereplők között. Bár a reform "felülről" induló folyamat, az igények szempontjából "alulról" kell építkeznie, azaz fel kell mérni azokat a társadalmi szükségleteket, melyek kielégítésére az elektronikus kormányzat vállalkozni kíván, azonosítani kell a célzott ügyfélcsoportokat s az érintett közigazgatási szolgáltatásokat. A stratégia általános, átfogó jellegű megközelítést igényel, ugyanakkor nem nélkülözheti egyfajta prioritási sorrend felállítását: azokat a feladatokat kell előbbre sorolni, melyek megvalósítása kevésbé komplex követelményeket vet fel, és sokat kell időben későbbre tervezni, ahol a megelőző előkészítő munka (akár anyagi, akár szervezeti, intézményi vagy jogi akadályok miatt) maga is hosszabb időt vesz igénybe. Végrehajtása a kormányzat határozott elkötelezettségét követeli meg egyrészt a célok valóra váltásának igénye, másrészt a felállított ütemterv betartása iránt. A stratégia "vezérlő elvei" a hatékonyság, a rugalmasság, az átláthatóság és a részvétel.

Az elektronikus kormányzat kialakítása: folyamat, melynek egyes fő szakaszai funkcionálisan elkülöníthetők. E folyamat kulcsmozzanatának a stratégia tekinthető, melynek alapvetően hármas funkciója van: az elektronikus kormányzat a már elindult társadal-

- 8/9 -

7. ábra: Az e-kormányzati víziótól az egyedi projektekig

mi-közigazgatási reformfolyamatokba (információs társadalmi stratégia, a közigazgatás átalakítására vonatkozó koncepciók stb.) való integrációja, a következetesség (további részfeladatok lebontása, továbbfejlesztés, végrehajtás) és az átfogó jelleg (valamennyi érintett szereplő bekapcsolása) biztosítása. A közigazgatást, az igazságszolgáltatást és a politikai intézményrendszert azok minden szintjén egyaránt érinti, ebből adódóan specifikus (és a kötött szervezeti rendszerben nyújtott közszolgáltatások - pl. adó- és vámigazgatás, bíróságok stb. - meglévő hiearchikus rendszereire tekintettel levő) igényeket is ki kell elégítenie[33].

Bár az e-kormányzat alapvetően az adott ország belső viszonyrendszerében jelent megújulást, lényeges a nemzetközi mozzanat is: annak felismerése, hogy az Európai Unió szintjén bizonyos közszolgáltatásoknak adott körben (és egy soknyelvű környezetben) az EU más országokban élő polgárai számára is hozzáférhetőnek kell lenniük. A valamennyi e-kormányzati megoldásra irányadó alapelveket, cselekvési tervet, a koordináció és az ellenőrzés egységes rendszerét a (nemzeti) stratégiának kell rögzítenie, egyben a külön kompetenciákba tartozó stratégiai részfeladatokat tovább osztania.

9. ábra: A stratégiai folyamat

Maga a folyamat - melyben a vízió-stratégiakoncepció-projektcsoport-egyedi projektfelosztás csak az elképzelések megfogalmazásának, a feladatszabásnak és mindezek kommunikációjának egyes szintjeit jelöli - is modellizálható. Kiindulási pontja a politikai vezetés által követett alapvető elvek és elérni kívánt célok rögzítése, a kezdeményezés vagy vízió. Ezt követi az elemzés és tervezés szakasza, melynek célja a jogi, szervezeti, pénzügyi, technikai és politikai keretfeltétel-rendszer áttekintése, kritikus vizsgálata; annak komplex feltárása, hogy az e-kormányzati megoldások bevezetésével hol, milyen előnyök, milyen áron, s mely akadályok leküzdésével érhetők el. Az így feltártakon alapul a stratégia, s a stratégia végrehajtását célzó további lépések sora. A folyamat (részfolyamatok) lezárását a ktűzött célok értékelése, a szükség szerinti korrekciók megfogalmazása, s ezek függvényében esetleg új célok kitűzése követi.

8. ábra: Az e-kormányzat stratégiai igényszintjei

A folyamat sikeressége néhány jól behatárolható tényezőtől függ: mennyire képes a stratégia világos célok, s a célok nyomán reális, végrehajtható és végrehajtott cselekvési terv megalapozására, mennyire tiszta és áttekinthető a felelősségi rend, milyen, s milyené kell váljon az információtechnológa infrastruktúrája, mennyire, s milyen intézményi feltételek mellett valósítható meg a - kormányzati és nem kormányzati szereplők közti - kooperáció, biztosítottak-e, vagy hogyan biztosíthatók a pénzügyi-finanszírozási feltételek, mérhető-e, s ha igen hogyan a tényleges szolgáltatási minőség javulása, társadalmi hasznossága és annak megítélése. Mindezekkel már az induláskor számolni kell, a fejlődés egyes szakaszai pedig ezek fényében értékelhetők[34].

A stratégiának - az egyes célcsoportok (az állampolgárok, a nonprofit vagy a gazdálkodó szervezetek) - sajátos igényeinek figyelembevételével egyrészt differenciálnia kell, másrészt meg kell teremtenie az összhangot a célcsoportot érintő más kormányzati kezdeményezésekkel (pl. közigazgatási, gazdasági, egészségügyi reformok és kormányzati akciók), ezekkel együttesen, ezekbe beépülve kell a korszerű kormányzati munka megújításának komplex infokommunikációs felételrendszerét biztosítania. A leendő EU-tagállamok most kialakítás alatt álló, vagy újrafogalmazott stratégiáinak ezen felül tekintettel kell lennie mindazokra a célokra, követelményekre, melyek az Unió szintjén azonos mértékben jelentkeznek, s melyek eléréséhez az EU úgy az intézmények, mint a források és a jogalkotás terén támogatást is biztosít, illetve azokra a "legjobb gyakorlatokra", melyek alkalmazását és elfogadását a tagállamok konszenzusos alapon vállalták. Mindezek alapján joggal merülhet fel a kérdés, hogy az e-Government csakugyan a "közszféra egésze" szolgáltatásainak forradalmian új megközelítési módja lenne-e? A szakirodalomban van olyan álláspont, mely - véleményünk szerint joggal - tagadja ezt[35].

Újszerűsége, sőt, forradalmi hatása aligha vonható kétségbe ott, ahol az infokommunikációs technológiák tudatos felhasználásáról, a hagyományos ügyintézési formák kiváltásáról van szó - gyökerei azonban (mint rámutatni törekedtünk) a késő-XX. század közigazgatási reformfolyamataiból (mindekelőtt a szolgáltató, NPM-szemléletű közigazgatás koncepciójából) táplálkoznak, s igazán eredményes csak akkor lehet, ha az "elektronikus elemet" be, s nem ráépíteni kívánja azokra. Megváltoztatja, egyszerűsíti az ügyfélkapcsolatokat, lehetővé teszi a távolból való ügyintézést és felgyorsíthatja annak folyamatát, információhoz juttat, interakciót, véleménynyilvánítási lehetőséget biztosít, magasabb szinten teszi működőképessé a demokrati-

- 9/10 -

kus intézményeket: összességében a kommunikáció, az információcsere új módozatait vezeti be. Valójában azonban e lehetőségek csak bővítik, modernizálják a nyilvános szféra mai eszköztárát: a hagyományos módozatokat (papíralapú ügyintézés, személyes kontaktusra épülő ügyfélkapcsolati rendszer) azonban még jó ideig nem, vagy csak nagyon korlátozottan váltja ki.

III. Az állam megváltozott szerepe - a szabályozással szembeni kihívások

A modern állam és szervei működését, igazgatási feladatait az általuk nyújtott közszolgáltatások igénybe vételének lehetőségeit - rendszerezetten, s elsődlegesen közjogi intézményei révén - a jog szabályozza. A közjogi normák egy része (alkotmányjog) általános érvénnyel bír, hatálya mindenkire kiterjed, más részük csak a jogalanyok meghatározott köre vonatkozásában érvényesül; a norma címzettje lehet az állam közhatalmat gyakorló vagy igazgatási szerve, a természetes személy (mint az állam polgára, vagy a gazdasági élet szereplője), a jogi személy (gazdálkodó szervezetek, non-profit szervezetek) stb. A XX. század második felének meghatározó jelensége volt - az állam szociális funkcióinak erősödésével párhuzamosan - a magánjog "közjogiasulása", és az olyan "vegyes" jogágak (szabályozási alrendszerek) létrejötte, ahol az alapvetően autonóm jogviszonyokba az állam jogi eszközökkel közvetlenül avatkozott bele (pl. fogyasztóvédelmi jog): ez a magánjog-közjog közötti tradicionális kettősség lassú feloldódásához, egyes területek összemosódásához vezetett. Az e-government a nyilvános szférába való fokozatos beépülése - mint fentebb rámutatni törekedtünk - kezdetben spontán (infokommunikációs eszközök használata), majd egyre inkább tervezhető és tudatosan - stratégiailag, hosszú távra - tervezett folyamat, mely a szabályozási környezet irányába is minden szakaszában követelményeket fogalmaz meg[36]. A legáltalánosabb követelmény az "elfogadás", a hagyományos és elektronikus alapú folyamatok egyenértékűsítése, mely azonban nem egyszerű feladat, s az általános követelményeken kívül az e-kormányzati megoldások minden lehetséges nagy alkalmazási (közigazgatás, igazságszolgáltatás, jogalkotás stb.) és beépülési (országos, regionális, helyi stb.) körében specifikus igényeket vet fel. A változások a jogrendszer igen jelentős részét érintik: lényegében minden olyan elemét, ahol a "hagyományos", papíralapú eljárások és ügyintézési folyamatok mellett az elektronikus interakció lehetősége megjelenik. Azt, hogy a jogszabályi módosítások pontosan mely körben indokoltak, csak a funkcionalitási elv segítségével lehet teljes körűen kimutatni: a jogrendszer egészének olyan átvizsgálásával, mely - az elektronikus kormányzati feladatok összefüggésében - feltárja, s hierachikus összefüggésükben bemutatja a közvetlenül érintett joganyagot. Miután a jog - normák hierachikus rendszere, az alapvető változásokat először a legmagasabb rangú jogforrások, a törvények szintén kell megjeleníteni, majd - ezekkel összhangban, igény és szükség szerint kibontva - a hiearchia alsóbb szintjein is.

Az "általános", valamennyi lehetséges jogviszonyt érintő szabályozási igények az "elektronikus interakció" két alapvető sajátosságára vezethetők vissza: ez a felek fizikai értelemben vett távolléte, valamint a számítógép és a távközlő hálózatok használata. Az egyes szereplők közötti kommunikáció vonatkozásában olyan kérdések várnak szabályozásra, mint a a (természetes vagy jogi) személy azonosságának hitelessége (elektronikus aláírás), az információátvitel bizalmasságának biztosítása (titkosítás, kriptográfia), az elektronikus úton rögzített információ megőrzése és hozzáférhetővé tételének biztosítása (adatvédelem, adatbiztonság) s mindezek összefüggésében az ügyfélkommunikáció kétirányúságának lehetővé tétele (elektronikus hivatalos ügyintézés, közigazgatási vagy bírósági eljárás). Egy adott jogintézmény (pl. elektronikus aláírás, adatvédelem, adatbiztonság, információhoz jutás joga) egyaránt szolgálhatja a magánfelek (gazdasági és magántermészetű) jogviszonyait, a magánfelek az állammal való (hatósági ügyintézés) és az állam szerveinek egymás közötti kapcsolatait[37]. Ugyanakkor - csakúgy, mint a hagyományos életviszonyok körében - az állam saját szervei, illetőleg a hatósági ügyintézés vonatkozásában többletkövetelményeket is megállapíthat (elektronikus irattározási rend, adatbiztonsági követelmények). E szabályozásnak lehetőség szerint a tartósságra, egységességre és technológia-semlegességre kell törekednie, de a gyors technikai fejlődésre is tekintettel nyitva kell tartani a megújulás, az új viszonyokhoz való adaptáció lehetőségeit.

Az elektronikus kormányzat "specifikus" szabályozási igényei a normák címzettjeinek irányából jelentkeznek. Ebből a nézőpontból vizsgálva az alapvető elkülönítés lehetősége az állami szerv-állampolgár, állami szervgazdálkodó szervezet, állam-nonprofit szervezet, állami szerv-állami szerv kapcsolatok elkülönítésével teremtődik meg. Más szabályozási megközelítést igényelnek az állampolgári jogok gyakorlásával összefüggő eljárások és jogérvényesítő mechanizmusok (pl. a e-voting, információhoz való jutás joga, magánszféra védelméhez való jog), s mást az állam igazgatási funkcióival összefüggő eljárások. A büntetőjog alapvető funkciójából adódóan (a társadalmi életviszonyok védelme érdekében az állami büntetőhatalom érvényesítése) szabályainak teljes körűen (az "elektronikus" életviszonyokra is kiterjedően) kell érvényesülniük: az egyenértékűsítés feltételrendszerét e körben is meg kell teremteni.

A nemzeti jogi folyamatokra azonban olyan külső tényezők is hatnak, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni: a két-vagy többoldalú nemzetközi szerződések, a regionális jogegységesítés sorolható elsődlegesen ide. Az Európai Unió tagállamai vonatkozásában különös fontossággal bír a közösségi jog, mely az információs társadalmi jogalkotás terén már kimagasló eredményeket (egységes jogi megoldásokat) ért el. Maga a közösségi jog is folyamatosan változik, a tagállami jogok új területeire hatol be, vagy az elsőbbségi elv alapján e jogok ellenében is, közvetlenül érvényesül.

Az e-kormányzatot érintő közösségi joganyag (csakúgy, mint az elektronikus kereskedelmet érintő normák) sem gyakorlati, sem jogtudományi szempontból nem alkot elkülönült rendszert: tárgyalásához a szakirodalom is viszonylag kevés támpontot ad. A - szektoriális politikák alapján - rendszerezett másodlagos közösségi joganyagban sem alkot önálló alfejezetet. Az EU információs társadalmi politikái négy nagy területét (távközlés, az infokommunikációs technológiák technológiai fejlődésének támogatása, az európai ipar versenyképességének fokozása, a szállítási, energetikai és távközlési szektorban transzeurópai hálózatok kialakítása) jogi alapját négy, közvetlenül az Európai Közösséget Alapító Szerződésre vissza vezethető komponens képezi. A távközlési politikák esetében ez a 95. cikk (a belső piac létrehozását és működését segítő harmonizáció), a 81-82. cikkek versenyjogi, a 47. és 55. cikkek (a

- 10/11 -

letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága), az infokommunikációs technológiák technológiai fejlődésének támogatása körében a 163-172. cikkek, az európai ipar versenyképességének fokozása körében a 157. cikk, a transzeurópai hálózatok vonatkozásában pedig a 154., 155 és 156. cikkek.

10. ábra: Közösségi információs társadalmi jog - az elektronikus kormányzat joga

Az ide tartozó másodlagos joganyag igen szerteágazó, sok területet érint (távközlés, szerzői jog, elektronikus kereskedelem, fizetési rendszerek, szabványosítás stb.). Ugyancsak figyelembe kell venni azokat a normákat, melyek ugyan közvetlenül "információs társadalmi tartalmúnak" nem minősíthetők, de az infokommunikációs technológiák valamely területen való speciális alkalmazhatóságáról (információs társadalmi szolgáltatások, "elektronikus úton" való nyilatkozattétel vagy tájékoztatási kötelezettség teljesítésének megengedhetősége) rendelkeznek, s azokat, melyek - valamely, infokommunikációs szabályozási feladat összefüggésében - a közösségi vagy tagállami intézmények vonatkozásában állapítanak meg szervezeti-működési előírásokat. Mindez alapvetően három síkon (az EK és intézményei, az EK és a tagállamok kapcsolata, a tagállamok belső jogrendszere) jelentkezhet.

E komplex joganyagnak az e-kormányzatra vonatkozó szabályai teljes körűen csak az "informatikai prizma", egy, az infokommunikációs mozzanatot középpontba állító megközelítés bevezetésével tárhatók fel. A prizma háromszögének egyik oldala a szűrést a kommunikációs formából adódó sajátosságok felől teszi lehetővé: ide tartoznak mindazok a közösségi szabályok, melyek az elektronikus úton való kommunikációra vonatkoznak (adatvédelem, adatátvitel, hírközlés, számítógépes technológiák használata, információs biztonság, elektronikus aláírás stb.). A másik oldal az infokommunikációs technológiák révén elérhetővé tett kommunikációs tartalmat érintő szabályozás: a fogyasztóvédelem, elektronikus kereskedelem, reklámjog, szerzői jog, s - legújabban - a társasági jog, s gazdasági jog egyéb területei sorolhatók ide. E normák egy része mindenkire, vagy a szereplők meghatározott körére érvényes, más részüknek azonban kizárólag a kormányzati, közigazgatási szervek vonatkozásában van konkrét relevanciája (jogharmonizációs feladat elvégzése, a közösségi normában meghatározott ellenőrzési és szankcionálási mechanizmusok létrehozása és működtetése stb.). A szabályozás "külső gyűrűjét" az információs társadalmi életviszonyok büntetőjogi oltalmának igényét kielégíteni kívánó speciális normák (szerzői és szomszédos jogok megsértése, informatikai bűncselekmények, tiltott tartalom /rasszizmus, idegengyűlölet, gyermekpornográfia stb./) alkotják. Az e-kormányzatra vonatkozó közösségi jog anyagát mindezen elemek releváns összessége képezi. Ez két sávra vetítve jeleníthető meg: az elsőt az anyagi és eljárási normák összessége, a másodikat a szervezeti jelenti, mely az intézményi rendszeren belül a meglévő intézményekhez telepít új feladatokat, vagy új közigazgatási szervek létrehozását indukálja. E joganyag - az alakuló, folyamatosan továbbfejlesztett politikáknak megfelelően - folyamatosan változik. Ha a jogforrások típusát nézzük, vannak a nemzeti jogokban is közvetlenül érvényesülő elemei, nagyobbik részét azonban ma még az irányelvek teszik ki, melyek a nemzeti jogba való implementációjuk határidejéről is rendelkeznek.

A szabályozási tárgyból adódóan egyes normák eltérő jelentőséggel bírnak: a tagjelölt országok számára az eEurope+ 2003 akcióterv az acquis információs társadalommal összefüggő jogi szabályozási elemeinek átvételét[38] kiemelt fontosságúnak minősítette, s átvételüket (annak a körnek kivételével, melyre nézve az illető tagjelölt ország időleges mentességet kért) "amilyen gyorsan csak lehetséges" írta elő. Az eEurope+ összefüggésében "releváns acquis" fő elemei közé a távközlésre és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó szabályok kerültek[39]. Ez a - korántsem teljes lista - képezte alapját a tagjelölt országok felkészülését az eEurope+ 2003 akcióterv jogi és politikai követelményrendszerének teljesülését vizsgáló benchmarking-nak[40]. Időközben azonban maga a közösségi jog is változott, olyan normák kerültek elfogadásra, melyek (elsősorban a hírközlés terén) a korábbi szabályozási környezet részleges vagy teljes felváltását jelentették: e követelmények azonban a csatlakozási tárgyalások során megjelentek, így azokat a nemzeti jogharmonizációs programok tekintetbe tudták venni.

Az alapok lefektetése (2001-2003) után információs társadalmi jogunk fejlődésének következő szakaszában különösen két terültre kell összpontosítanunk: gazdasági jogunk modernizációjára, s ezzel szoros összefüggésben az elektronikus ügyintézési módozatok, az elektronikus kormányzat lehetőségeinek bővítésére. Az elektronikus kormányzati megoldások, az elektronikus ügyintézés előtti akadályok lebontására, az új elektronikus ügyintézési megoldások bevezetésére, az arra való felkészülésre csak a konzisztencia és egységesség követelményrendszerének teljesülése mellett, a már előírásra került feladatok végrehajtásának magas szintű összehangolásával, az informatikai ellátottság jelenlegi helyzetének - s a pénzügyi lehetőségek függvényében - jövőbeni alakulása figyelembe vételével egy tervezett, meghatározott prioritásoknak (az elektronikus ügyintézéshez nélkülözhetetlen háttérszabályozás megteremtése, a "huszas lista" szerinti különleges elektronikus eljárási módozatok lehetővé tétele) megfelelően zajló, koordinált folyamat keretei között kerülhet sor.

- 11/12 -

11. ábra: Jogharmonizációs feladatok az elektronikus kormányzati stratégia összefüggésében

Az e-kormányzatra vonatkozó stratégia összefüggésében indokolt az információs társadalmi joganyag "dualista" (távközlési és elektronikus kereskedelmi) megközelítésének a kiváltása, az előttünk álló feladatok több idősíkon való egyidejű vizsgálata. Ennek során komplex módon kell figyelemmel lenni a jogalkotást érintő politikai és jogszabály-alkotási folyamatokra: minden olyan területet fel kell tárni, jogharmonizációs vetületét pedig meg kell határozni, mely azonnali cselekvést, illetőleg - tervezhető módon - rövid-, közép- és hosszú távú intézkedéseket igényel.

Magyarországon 2003-ban az információs társadalommal összefüggő jogi szabályozásban új szakasz kezdődött: ezt már az Internet segítségével igénybe vehető elektronikus kapcsolattartási, tájékoztatási lehetőségeknek a joganyagba való következetes beépítésére törekvés jellemezte. A Magyar Információs Társadalom Stratégia, illetőleg az eKormányzat2005 stratégia és programterv - a hazánk közeli Európai Uniós tagságából adódóan vállalt kötelezettségek szellemében - az információs társadalom jogát a közösségi joganyag és a nemzetközi egyezmények révén formálódó egységjogi megoldások átvételével tudja majd kialakítani. ■

JEGYZETEK

[1] Thomas Bernhard: Electronic Government in der Bundesverwaltung, ISBE, 1997. p. 40.

[2] A kérdéskörhöz ld. Léo Scheer: Die virtuelle Demokratie, Rotbuch-Verlag, 1997.; Karl Rohe (Hrsg): Politik und Demokratie in der Informationsgesellschaft, Nomos, 1997.; Rainer Hofmann - Joseph Marko - Franz Merli - Ewald Wiederin (Hrsg.): Information, Medien und Demokratie, Ein europäischer Rechtsvergleich, Verlag Österreich, 1997.; Klaus Lenk: "'Electronic Democracy' - Beteiligung an der kommunalen Willensbildung". in: Herbert Kubicek et ald. (Hrsg.): Multimedia@Verwaltung. Jahrbuch Telekommunikation und Gesellschaft 1999, Hüthig, 1999. pp. 248-256; Anthony G. Wilhelm: Democracy in the Digital Age -Challenges to political Life in Cyberspace, Routledge, 2000.; Barry N. Hague -Brian D. Loader (eds.): Digital Democracy. Discourse and Decision Making in the Information Age, Routledge, 2002.

[3] Beate Kohler-Koch: The Evolution and Transformation of European Governance, IHS, 1998.; B. Guy Peters - Donald J. Savoie (eds.): Governance in the Twenty-first Century: Revitalizing the Public Service, McGill-Queen's University Press, 2000.; Booz Allen Hamilton (Hrsg.): E-Government und der moderne Staat. Einstieg, Strategie und Umsetzung. F.A.Z.-Institut, 2002.

[4] Sós Aladár: Elméleti általános közgazdaságtan. in.: Szabadság és gazdaság, Göncöl, 1991. p. 301.

[5] E törekvések kitűnő és aktuális összefoglalóját adja: Mészáros József - Mátyási Sándor - Schreiber László: Az újragondolt közigazgatás, BME Szociológia és Kommunikációs Tanszék, 2002.

[6] Dietrich Budäus: Public Management, Edition Sigma, 1998.; Dietrich Budäus-Georg Schreyögg-Peter Conrad: New Public Management - Managementforschung 8, de Gruyter, 1998.; Patrick Maier: New Public Management in der Justiz, Paul Haupt, 1999.; Wulf Damkowski-Claus Precht: Public Management - Neuere Steuerungskonzepte für den öffentlichen Sektor, Kohlhammer, 1999.; Kuno Schedler-Isabella Proeller: New Public Management, Uni-TB. GmbH, 2000.; Hans-Jürgen Schmidt: Betriebswirtschaftslehre und Verwaltungsmanagement - Eine Einführung,Uni-TB. GmbH, 2001.

[7] Vö.: Walter Gora - Harald Bauer: Virtuelle Organisationen im Zeitalter von EBusiness und E-Government. Einblicke und Ausblicke, Springer, 2000.

[8] Oliver Knechtenhofer: Die Leistungsfähigkeit interaktiver Websites der öffentlichen Verwaltungs, Price Waterhouse & Coopers Consulting, 2002. p. 19.

[9] Az e-Government kifejezés tágabb és szűkebb értelemben vehető. Tágabb értelemben véve az elektronikus eszközök a kormányzati munka szolgálatába való állítását jelenti, s magában foglalja az E-Governance, a "szabályozó" elektronikus kormányzás (az információs társadalom környezete alakulásának normatív eszközökkel való befolyásolása), az elektronikus politikák megalkotása (e-Policy) megnyilvánulási formáit is. A szűkebb értelemben vett e-Government alapvető jellemzője ezzel szemben az aktív részvétel, az egyéni és szervezeti interakció biztosítása. A következőkben az e-Government kifejezést ebben a - szűkebb -értelemben véve használjuk. (Ld. Erich Schweighofer - Thomas Menzel /Hrsg./: E-Commerce und E-Government - Aktuelle Fragestellungen der Rechtsinformatik, Verlag Österreich, 2000.)

[10] Georg Aichholzer - Rupert Schmutzer: E-Government - Elektronische Informationsdienste auf Bundesebene in Österreich. Studie im Auftrag des Bundeskanzleramts, Institut für Technikfolgen-Abschätzung der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1999.

[11] Michael Gisler - Dieter Spahni (Hrsg.): Electronic Government - Eine Standortbestimmung, Verlag Paul Haupt, 2001.p. 22.

[12] Michael Gisler - Dieter Spahni: im. p. 23.

[13] Ld. ehhez: Volker Herwig: E-Government. Distribution von Leistungen öffentlicher Institutionen über das Internet, Josef Eul-Verlag, 2001.

[14] Gisler és Spahni fogalom-meghatározásával: "A részvételt biztosító elektronikus kormányzat az elektronikus médiák nyújtotta interakciós lehetőségek rendelkezésre bocsátásával átfogja a közigazgatási rendszer valamennyi szintjén a hivatalok egymás közötti, valamint a hivatalok és azok szolgáltatásait igénybe vevők közötti kapcsolatok és folyamatok, valamint a politikai részvétel formáinak támogatását." Michael Gisler - Dieter Spahni: im. p. 16.

[15] Jörn Lucke - Heinrich Reinermann: Speyerer Definition von Electronic Government, Speyer, 2000. p. 2.

[16] Vö.: Cécile de Terwangne - Herbert Burkert - Yves Poullet (eds.): Towards a Legal Framework for a Diffusion Policy for Data held by the Public Sector, Kluwer, 1995.; Niklas Luhmann: Recht und Automation in der öffentlichen Verwaltung. Eine verwaltungswissenschaftliche Untersuchung. Duncker & Humblot, 1997.; Joachim Hempel - Arndt Kehler: Probleme der Kosten-Nutzen-Analyse für Informationssysteme in Öffentlichen Verwaltungen, Verlag Dokumentation, 1974.; Martin Wind: Technisierte Behörden. Verwaltungsinformatisierung und -forschung im Zeitalter der Computernetze, Deutscher Universitätsverlag, 1999.

[17] Joan F. Cheverie (ed.): Government Information Collections in the Networked Environment - New Issues and Models, Haworth, 1998.

[18] A problémakör korai áttekintése: Gottfried Baumgärtel: Gleicher Zugang zum Recht für alle. Ein Grundproblem des Rechtsschutzes, Heymanns, 1976.

[19] Vö.: Alexander Siedschlag - Alexander Bilgeri - Dorothea Lamatsch (Hrsg.): Kursbuch Internet und Politik. Bd. 1/2001: Elektronische Demokratie und virtuelles Regieren, Leske + Budrich, 2001.; Bernd Holznagel - Andreas Grünwald - Anika Han mann: Elektronische Demokratie. Bürgerbeteiligung per Internet zwischen Wissenschaft und Praxis, Beck, 2001.

[20] E legújabb szakaszhoz ld. Maria Wimmer (Ed.): Quo vadis e-Government: State-of-the art 2003, Österreischischer Computer Gesellschaft, 2003.

[21] Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás - A közigazgatás szerepe a XX. század államában; A magyar közigazgatás szervezete, működése és jogi rendje, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1942. p. 639.

[22] Vö.: Ficzere Lajos: Közigazgatás és gazdaság. in.: Ficzere Lajos-Forgács Imre: Magyar közigazgatási jog, Osiris Kiadó, 1999, pp. 16-17.

[23] A német szóhasználatban: neue Steuerungsmodells.

[24] Vö.: Dietrich Budäus: Von der bürokratischen Steuerung zum New Public Management - Eine Einführung. in.: Dietrich Budäus-Georg Schreyögg-Peter Conrad: im., pp. 1-11.

[25] "Weber szerint a modern bürokráciát a következők jellemzik: 1. a folytonosság, 2. a hatalom meghatározása személytelen szabályok segítségével; 3. hiearchia és ellenőrzés; 4. a magánélet és a hivatal elválása; 5. a tisztségek örökölhetőségének megszűnése; 6. írásbeli eljárás. Ideáltípusában végeredményben három elem tűnik lényegesnek: a személytelenség (a szabályok, eljárások és kinevezések személytelensége), a hivatalnokok szakértelme és szakosodása, az alávetettséget és ellenőrzést magában foglaló kötelező hiearchikus rendszer." (Michel Crozier: A bürokrácia jelensége, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981. p. 273).

- 12/13 -

[26] "Társadalomtudományi szempontból a modern állam éppúgy 'vállalkozás', mint a gyár: éppen ez benne a történelmileg specifikus. /.../ Az ítélő és igazgató állam felé haladás történelmileg is a legszorosabb össze függésben áll a modern tőkés fejlődéssel. A modern tőkés üzem mindekelőtt a kalkuláción alapuld. Létezéséhez olyan igazságszolgáltatásra van szüksége, amelynek működése - legalábbis elvben - éppúgy általános normák szerint racionálisan számítható ki, ahogyan egy gép előrelátható teljesítményét is ki lehet számítani." (Max Weber: Parlament és kormányzati rendszer az újjárendezett Németországban. in.: Huszár Tibor-Somlai Péter: A szociológia története 1917-ig. Szöveggyűjtemény, IV. kötet, Tankönyvkiadó, 1982. p. 236). Ebből a kiindulásból a gazdaság, a vállalati rendszer az ipar után korba való átlépéssel lezajló szükségszerű átalakulása mintegy természetesen kell, hogy visszatükröződjék a közigazgatás modelljében is: valójában napjainkban éppen ez történik.

[27] Helmut Klages: Verwaltungsmodernisierung: "harte" und "weiche" Aspekte, Speyer Forschungsberichte, 1997. p. 226.

[28] Vö.: Gerhard Banner - Christoph Reichard (Hrsg.): Kommunale Managementkonzepte in Europa. Anregungen für die deutsche Reformdiskussion. Verlag W. Kohlhammer, 1993.; Wulf Damkowski - Claus Precht: Public Management: neue Steureungskonzepte für den öffentlichen Sektor, Verlag W. Kohlhammer, 1995.

[29] Bernd Adamscheck - Herbert Grymer - D. Meyer-Pries: Management Handbuch Kommunalverwaltung, Decker, 1996. p. 24.

[30] Vö.: Jörn Ipsen (Hrsg.): Verwaltungsreform - Herausforderung für Staat und Kommunen, (Reihe "Kommunalrecht - Kommunalverwaltung", Band 19), Symposium, Nomos, 1996.

[31] Copyright by Cap Gemini Ernst &Young, 2002.

[32] Itt és a következőkhöz ld. különösen: Heinrich Reinermann - Jörg von Lucke (Hrgs.): Electronic Government in Deutschland, Speyerer Forschungsberichte 226, 2002.; Stefan Friedrichs - Thomas Hart - Oliver Schmidt: "Balanced E-government" Visionen und Prozesse zwischen Bürgernähe und Verwaltunsgmodernisierung, Politik und Zeitgeschichte, B 39/40/2002. pp. 12-23.

[33] Ld. különösen: Booz Allen Hamilton (Hrsg.): E-Government und der moderne Staat Einstieg, Strategie und Umsetzung. F.A.Z.-Institut, 2002.

[34] Vö.: Klaus Lenk: Electronic Government als Schlüssel zur Modernisierung von Staat und Verwaltung. in.: Dieter Spahni (Hrsg.): e-Government 2. Perspektiven und Prognosen, Verlag Paul Haupt, 2002. pp. 93-104.

[35] Vö.: Thomas Gross: Die öffentliche Verwaltung im Internet; Die Öffentliche Verwaltung, 4/2001. pp. 159-164.

[36] Az e-government fogalmát a jog összefüggésében szűkebb értelemben használjuk: az e-demokrácia olyan aspektusai, mint a kommunikáció vagy részvétel eredendően nem sui generis jogi szabályozást, hanem elkötelezett politikai döntést igényelnek (A kérdéshez lsd. Winand Gellner - Franz von Korff (Hrsg.): Demokratie und Internet, Nomos, 1998.; Lawrence K. Grossman: The Electronic Republic. Reshaping Democracy in the Information Age, Viking Penguin, 1995.; Jens Hoff -Ivan Horrocks - Pieter Tops: Democratic Governance and New Technology. Technologically Mediated Innovations in Political Practice in Western Europe, Routledge, 2000.; Otfried Jarren - Ulrich Sarcinelli - Ulrich Saxer (Hrsg.): Politische Kommunikation in der demokratischen Gesellschaft. Ein Handbuch mit Lexikonteil, Westdeutscher Verlag, 1998.; Klaus Kamps (Hrsg.): Elektronische Demokratie? Perspektiven politischer Partizipation, Westdeutscher Verlag, 1999.; Claus Leggewie - Christa Maar (Hrsg.): Internet und Politik. Von der Zuschauer- zur Beteiligungsdemokratie, Bollmann, 1998.; Arnold Picot - Hans-Peter Quadt: Verwaltung ans Netz! Neue Medien halten Einzug in die öffentlichen Verwaltungen. Springer, 2001).

[37] Vö.: Klaus Lenk - Ronald Traunmüller: Electronic Government als ganzheitlicher Ansatz. in: Erich Schweighofer - Thomas Menzel (Hrsg.): E-Commerce und e-Government: Aktuelle Fragestellungen der Rechtsinformatik 2000, Schriftenreihe Rechtsinformatik, Verlag Österreich, 2000. p. 69 skk.

[38] eEurope+2003, pp. 6-7.

[39] Az információs társadalmi jogalkotásban átvételre váró közösségi jogi szabályok körét alapvetően (de természetesen nem teljes körűen) a csatlakozási dokumentumok 19. fejezete állapította meg.

[40] Ld. eEurope+ Progress report, 2002, pp. 11-13.