Az emberi jogok, és ezen belül a személyiségi jogok erősödése, a gyermeki jogok nagyobb hangsúlyhoz jutása, az ítélőképes korú gyermek megfelelő tájékoztatásához juttatásának igénye az őt érintő kérdésekben, valamint a családi viszonyok más, ezekkel összefüggő vagy ezektől független változásai is több, a családi élet területére tartozó, eddig megválaszolást nem igen igénylő kérdést vetettek fel. Számos, a családi élet viszonyait is érintő döntés született az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, ahol az idők folyamán a családi élet fogalma is változó, egyre kiterjesztőbb értelmezést nyert, és egyáltalán nem kivételes, hogy családjogi kérdések szabályozása alkotmányosságának eldöntéséért akár közvetlenül az érdekeltek, akár bíróságok az adott ország Alkotmánybíróságához fordulnak.
Egy ilyen viszonylag újonnan felmerült, a nemzetközi érdeklődés homlokterében álló, de megválaszolását illetően az egyes jogrendszerekben korántsem egységes szemléletről tanúskodó, egyes részkérdéseit illetően több ország Alkotmánybíróságát is megjárt kérdés a származás megismeréséhez való jog és ennek korlátainak kérdés is.
A származás megismeréséhez való jog egyre szélesebb körben képviselt nézet szerint az ember személyiségi jogának, az emberi méltósághoz való jognak része, alkotó eleme - anélkül mégis, hogy bárki is ennek a jognak a korlátlanságát állapítaná.[1] A korlátokat, a határokat alapvetően a más ember személyiségének személyiségi jogainak tisztelete, adott esetben a házasság, a családi élet békéjének figyelembevétele, a kiskorú gyermek érdeke, vagy más jelentős védelmet érdemlő érdek, esetleg a joggal való élés joggal való visszaélésnek minősülő gyakorlásának kiküszöbölése kell hogy megszabják, hogy meghatározzák. Emellett éppen a korlátok, a határok megvonása az, amelyben az egyes jogrendszerek kiindulópontja és a jogtudomány képviselőinek álláspontja is eltérnek egymástól.
Ha megnézzük, melyek azok a kérdések, amelyekben a származás megismeréséhez való jog felmerül, és jelentőséghez jut vagy juthat, választ kaphatunk arra is, hogy a kérdés miért csak az utóbbi néhány évtizedben kapott jelentőséget.
Ezek a kérdések a következők:
- Az apasági vélelmekkel kapcsolatos kérdések: ezek közül sajátos módon elsősorban a házasságból születés vélelmének vitatása, megtámadása, különösen ha ez a biológiai apa megállapíthatása céljából történik, rendezése köréből pedig egyfelől az, vajon mennyiben vizsgálható, a gyermeket elismerni kívánó férfi tényleges apasága, másfelől az, vajon kötelezhető-e az anya, vagy a vélelmezhető apa személyéről tudomással bíró valamely intézmény a származás megállapíthatása, a származás felfedése érdekében az apa vagy a feltehető apa személyének felfedésére.
- Az örökbefogadás kérdéskörében a vérszerinti szülők személyének feltárása vagy fel nem tárása, és a vérszerinti szülők személyének feltárása esetén emellett akár a velük való kapcsolatfelvétel biztosításának lehetősége is.
- És végül, de korántsem utolsó sorban heterolog inszeminació útján történő mesterséges megtermékenyítés esetén a sperma donor anonimitásának védelme, vagy éppen a donorra vonatkozó adatoknak a származás megismerése érdekében való feltárhatása.
Ami a kérdések első csoportját illeti: amíg a házasságon kívüli születés súlyosan negatív megítélés, jelentős diszkrimináció alá esik, az anya férjétől való származás apasági vélelmének sikeres megtámadása pedig értelemszerűen azzal jár, hogy a gyermek a házasságból született státuszból a házasságon kívül született státuszába kerül, az anya pedig az ugyancsak rendkívül negatív meg-
- 1/2 -
ítélés alá eső házasságtörő feleség státuszába, az anya férjére vonatkozó apasági vélelemnek pusztán a származás megismerése céljából való megtámadása nyilván fel sem merül.
A házasságon kívül született gyermeknek az apa részéről való elismerése inkább csak az anyával való utólagos házasságkötés esetén volt elismert, a nem a tényleges apától származó elismerés pedig fel sem merült. A házasságon kívül született gyermek származásának apasági perrel való tisztázására hosszú időn át alig, vagy legalábbis a mainál sokkal szűkebb körben volt lehetőség,[2] az a gondolat pedig, hogy az anya kötelezhető lehetne ilyen esetben az apa személyének felfedésére, e kor szemléletétől igen messze állt.
Ami az örökbefogadás kérdéseit illeti, az örökbefogadás hosszú időn át a maiénál sokkal kisebb mértékben szolgált elhagyott, a szülők, különösen az egyedülálló anya részéről felnevelni nem képes olyan alacsony életkorú gyermekek örökbefogadására, családbafogadására, akik még nem ismerhették szüleiket, családjukat, ahol tehát az örökbefogadás elfedhette volna a gyermek eredeti származását. Ahol mégis ilyen gyermekek örökbefogadására került sor, ott döntően olyan szülők fogadtak örökbe csecsemőket, akiknek nem lehetett saját gyermekük, környezetük előtt is titkolni kívánták. Ezek a szülők feltehetőleg mindent elkövettek azért, hogy a gyermek ne kutathassa, ne ismerhesse meg tényleges származását.
Végül a donor spermájával történő mesterséges megtermékenyítés értelemszerűen csak később vált gyakorlattá, és csak akkor vethette fel a donor anonimitáshoz való jogának és a származás megismeréséhet való jognak az ütközését.
A származás megismerésére való igény, a származás kutatása, kutathatása mégis későbbi, mint akár a házasságon kívül születés megítélésében bekövetkezett változás, akár az örökbefogadás kérdésében bekövetkezett változás. Hogy etekintetben a változások mikortól számíthatóak, az pontosan aligha állapítható meg, az nyilván egy - ha nem is hosszan lejátszódó - folyamat eredménye.[3]
A kérdés azonban az 1980-as évek óta egyértelműen az érdeklődés homlokterébe került. Erre mi sem jellemző inkább, mint az, hogy az egyes országok családjogi jogalkotásának és joggyakorlatának jelentősebb eseményeiről évenként számot adó The International Survey of Family Law az 1990-es évek eleje óta minden évfolyamában közöl ilyen tárgyú cikket, vagy cikkeket, a 2000. évre szóló kötetben pedig már legalább hat tanulmány foglalkozik, ha nem is általában, de vagy az apaság kérdésének a rendezése, vagy az örökbefogadás, vagy éppen a mesterséges megtermékenyítés kérdésével összefüggésben a származás megismeréséhez való jog kérdéseivel. Ugyanígy az International Society of Family Law Parenthood in Modern Society - Legal and Social Issues for the Twenty-first Century címen megrendezett VII. világkonferenciájának számos előadása is ezt a kérdést választotta témájául.[4] Fokozott jelentőséghez jut a kérdés a származás megismeréséhez való jogot leginkább preferáló német jogtudományban és joggyakorlatban, ideértve a német Alkotmánybíróság gyakorlatát is, amely utóbbi számos európai ország szabályozására kiterjedő szakvéleményt is készíttetett.[5]
A származás megismerése iránti igény jogossága elismerésének a Gyermekek Jogairól szóló 1989. évi New York-i ENSZ Egyezmény is lökést adott, nevezetesen egyfelől az Egyezmény 7. cikkében megfogalmazott azzal az igénnyel, hogy a gyermek lehetőség szerint ismerje szüleit és azok neveljék, másfelől az Egyezmény 8. cikkében megfogalmazott azzal a követelménnyel, amely a gyermek számára személyazonossága megtartásának tiszteletben tartását teszi az Egyezményben részes államok kötelességévé.
A származás megismeréséhez való jog határainak megvonása során mégis indokolt lehet figyelemmel lenni arra, hogy a biológiai családdal nem feltétlenül azonos tényleges családi kapcsolathoz fűződő jog sem jelentőség nélküli. Sőt, hogy az erre a tényleges családi kapcsolatra irányuló igény a kiskorú gyermeken kívül a már felnőtt, nagykorú gyermek számára, és emellett a gyermek számára a családi kapcsolatot nyújtó, a gyermekhez ragaszkodó szülők irányában is védelemre érdemes, jogos igény lehet.
A származás kutathatásának, feltárhatásának minden bizonnyal vannak olyan esetei, amelyek a tényleges családhoz, a tényleges családi kapcsolatokhoz fűződő jogokat, igényeket sem a gyermek, sem a szülők oldalán nem sértik. Ilyen például az apaság rendezésére irányuló igény akkor, ha az anya férjére vonatkozó törvényen alapuló apasági vélelem mögött az anya olyan házassági köteléke áll, amely de facto már évek óta "halott" házasság, ahol a vélelmezett apa a gyermeket nem is ismeri, sohasem ismerte.[6] De ilyen, legalábbis a tapasztalat szerint, a már felnőtt örökbefogadottnak az örökbefogadó szülőkkel szembeni az az igénye, hogy tájékoztatást kaphasson mind örökbefogadott voltáról, mind vérszerinti családjáról.
- 2/3 -
De vannak a vérszerinti származás kutathatásának olyan esetei is, amelyek, ha a gyermek érdekeit nem is sértik, de sérthetik a gyermeket korábban hosszabb-rövidebb időn át nevelő szülők tiszteletben tartandó érdekeit, vagy akár harmadik személyek érdekeit is. Ebből a körből is néhány példa: az egyedülálló anya érdekeit, intimszférájához való jogát sértheti, ha a származás megismerhetése érdekében túlfeszítik a húrt az általa bármely okból megnevezni nem kívánt nemző apa megnevezésére való kényszerítésében, vagy akár az is, ha a nehéz helyzetében örökbe adni kényszerült gyermekét jogosítják fel vele szemben származása megismerésére. A vélelmezett apa érdekeivel állhat szemben az, ha az addig sajátjaként felnevelt gyermeke vagy esetleg a gyermek anyja lépnek fel vele szemben apaságát vitatva a gyermek valódi származásának tisztázása érdekében.
A származás kutatása, a származás feltárása járhat tehát tényleges családi kapcsolatok felborításával, de az sem kizárt, hogy az meglévő, tényleges kapcsolatokat közvetlenül legalábbis nem érintik.
Harmadik személyek, más családok érdekét, békéjét is sértheti a származás kutatása például az anyával szemben akarata ellenére különösen a gyermek szülését követő hosszú idő után támasztott igény esetén gyermeke nemzőjének vagy potenciális nemzőjének megnevezésére, heterolog inszemináció útján fogant gyermek esetén pedig a donornak a származás megismerhetése érdekében való "feladása" mind a donor, mind a donor családjának érdekeivel ütközhet.
Az itt említett kérdések mindegyike, sőt itt nem említett hasonló esetek is foglalkoztatták már az ítélkezési gyakorlatot, egy részük a jogalkotást is, és a szembenálló érdekek mérlegelése nem volt mindig könnyű feladat.
Külön kérdésként merülhet fel, vajon a származás megismeréséhez, különösen a származás kutatás útján való megismeréséhez való jog csak nagykorúsága után illesse-e meg a gyermeket, vagy ehhez, esetleg szülői vagy hatósági segédlettel, már kiskorúsága alatt is legyen-e joga. Egyes kérdésekben, mint például, ahol ez egyáltalán megengedett, a donor adataihoz való hozzájárulást illetően, vagy örökbefogadás esetén a vérszerinti szülő adataihoz való hozzájutást illetően, többé-kevésbé általánosan elfogadott álláspont szerint a származás megismeréséhez való jog a nagykorú gyermeket kell, hogy megillesse, más kérdésekben, különösen a származásnak az apasági vélelem megdöntése útján való tisztázása esetén a kérdésre nem adható ilyen egyértelmű válasz. A származás megismeréséhez való jognak a Gyermekjogi Egyezmény szabályaival való megtámasztása során mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy ez az Egyezmény a kiskorú gyermek védelmében született, és így rendelkezései, mint az már az Egyezmény 1. cikkéből is kitűnik, a kiskorú gyermekekre vonatkoznak.
A magyar jogban a származás megismeréséhez való jog kérdése - először az Alkotmánybíróság 1991. évi, már említett, egy az apasági vélelem megtámadásával kapcsolatos ügyben hozott határozatában merült fel, amelyben - többek között - hangsúlyozásra került, hogy a vérségi származás kiderítése, az önazonossághoz való jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított általános személyiségi jog része, amelynek alkotmányos korlátozhatósága - megfelelő határok között - mégsem zárható ki,
- ezt követően az 1997. évi Gyermekvédelmi törvényben (1997. évi XXXI. törvény), amely a gyermeki jogok körében mintegy általános érvényű szabályként mondja ki, hogy a gyermeknek joga van származása, vérszerinti családja megismeréséhez [Gyermekvédelmi törvény 7. § (4) bek.], ugyanez a törvény szabályozza - a Családjogi törvényt egy új 53/A §-al kiegészítve - a származás megismeréséhez való jog mikéntjét örökbefogadás esetén,
- és végül az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) szabályozza a származás megismeréséhez való jog határait donor spermájával történő mesterséges megtermékenyítés esetén (Eütv. 172. és 179. §).
Az Alkotmánybíróság döntésére, az örökbefogadással és a donor spermájával történő mesterséges megtermékenyítésre vonatkozó szabályokra még visszatérünk. A Gyermekvédelmi törvénynek a származás megismeréséhez való jogot általános érvénnyel kimondó szabályáról, amely nézetünk szerint aligha tekinthető minden vonatkozásban szerencsés szabálynak, hadd szóljunk itt néhány szót.
A szabály kétségtelen pozitívuma lehetne, hogy a származás megismeréséhez való jog valahol a magyar jogban is megfogalmazásra került. Ennek a jognak általános szabályként való kimondása azonban, anélkül, hogy lehetséges korlátaira akár csak utalás is történnék, minden bizonnyal megkérdőjelezhető.
A kérdés lehet az is, vajon a származás megismeréséhez való jog megállapításának egyáltalán a Gyermekvédelmi töményben volt-e a helye. Ami ellene szól, az az, hogy a származás megismeréséhez való jog az esetek nagyobb részében a jogrendszerek többségében a nagykorú gyermek számára biztosított jog, a Gyermekvédelmi törvény pedig alapvetően a kiskorú gyermekek érdekeit hivatott biztosítani. A származás megismeréséhez való jognak "gyermeki jog"-ként való megfogalmazása több mint vitatható.
A Gyermekvédelmi törvény idézett szabálya minden bizonnyal a Gyermekjogi Egyezmény már szintén említett 7. és 8. cikkén alapszik, a lehetséges kivételek vonatkozásában azonban nincs figyelemmel az Egyezmény differenciáltabb fogalmazására például. Így az Egyezmény csak azt írja elő, hogy a gyermek lehetőség szerint ismerje szüleit, és a gyermek személyazonosságát alkotó elemeitől vagy azok egy részétől való megfosztása esetén is csak akkor kíván az Egyezményben részes államok részéről segítséget és védelmet, ha ez a megfosztás törvénytelen módon történt.
A származás megismeréséhez való jog szempontjából aligha szerencsés, hogy a Gyermekvédelmi törvény 7. § (4) bekezdése összekapcsolja a gyermek jogát a származása, a vérszerinti családja megismeréséhez való jogával és a kapcsolattartáshoz való jogával. Ez az összekapcsolás annyiban mindenképpen megkérdőjelezendő, hogy azoknak a kérdéseknek a többségében, amelyekben a származás feltárása, a származás megismerése megfelelő
- 3/4 -
korlátok, megfelelő határok között elismert, korántsem kell, hogy az ilyen módon felderített vérszerinti családdal való valamelyes kapcsolatfelvételt is biztosítsa.
Az talán érthető, hogy a származás megismeréséhez való jog megvalósulását illetően csak származás megismeréséhez való jog és az örökbefogadás összefüggései álltak a Gyermekvédelmi törvény megalkotóinak szeme előtt, hogy az egyéb olyan kérdésekre, amelyekben a származás megismerése problémákat vethet fel, a jogalkotó figyelme nem terjedt ki.
A mi vizsgálódásunk - ha a teljesség igénye nélkül is - ilyen kérdésekre is ki fog terjedni.
a) Az apasági vélelmek közül minden ország joga az anya férjére vonatkozó apasági vélelemnek biztosít feltétlen elsőbbséget - rendszerint, bár ma már nem teljesen kivétel nélkül úgy, hogy ez a vélelem csak az apaság bíróság előtti megtámadásával dönthető meg. A nem az anya férjétől való származás megismerésének az első lépése tehát az apasági vélelem megtámadása, majd a második az apaságnak a tényleges apa által történő elismerése vagy apaságának az ellene indítandó perben való megállapítása. A német Alkotmánybíróság előtt felmerült ugyan az a gondolat is, hogy legyen mód a házasságból való születés státuszának érintése nélkül, az apasági vélelem peres úton való megdöntése nélkül is a származás tisztázására, ez a gondolat mégis elvetésre került.[7]
Az anya férjére vonatkozó apasági vélelem megtámadásának azonban minden ország jogában vannak szűkebb vagy tágabb körben megállapított korlátai, amelyek, ha nem is ez a rendeltetésük, a származás megismerésének, tisztázásának akadályát is képezhetik.
A korlátok egyike, hogy minden ország joga - rendszerint éppen a gyermek érdekében, de nem feltétlenül csak ezért - határidőkhöz köti a megtámadás lehetőségét, melyek elteltével általában legalábbis a származás megismerése érdekében sem lehet az apasági vélelmet megtámadni. Abban a kérdésben, hogy ezek a határidők menynyiben veszik figyelembe az azokról a körülményekről való tudomásszerzést, amelyeken a megtámadás alapszik, vagy mennyiben adnak a körülmények későbbi megismerése esetén lehetőséget a határidők újbóli feléledésére, az egyes jogokban különböző szabályok vannak.
A korlátok másika a megtámadásra jogosultak körének megvonása. Megtámadásra korábban a jogrendszerek jelentős többségében csak a vélelmezett apa jogosult, az ő megtámadási joga azonban nyilvánvalóan nem a gyermek számára volt hivatott a származása megismerését biztosítani. Annak elismerésére, hogy az anya férjére vonatkozó apasági vélelmet a gyermek is megtámadhatja, a jogrendszerek többségében csak később került sor, abban pedig, hogy az anyát is megilleti-e ez a jog, a mai jogok sem egységesek. Doepfel például egy az európai országokra kiterjedő jogösszehasonlító vizsgálatában arra a következtetésre jut, hogy az anya megtámadási joga szinte ugyanannyi jogban megengedett, mint amennyiben nem.[8]
Az anyát megillető megtámadási jog hiánya egy ügyben mégis - a Kroon és társai kontra Hollandia ügyben - az Emberi Jogok Európai Bíróságának elmarasztaló ítéletét vonta maga után. Igaz, olyan ügyben, amelyben a gyermek az anya házassági kötelekének megszakadását követő hét évvel született az anyának egy a házassági életközössége megszüntetését követő élettársi kapcsolatából, és az apasági vélelem megtámadása annak lehetővé tételét szolgálta volna, hogy a tényleges apa a nem vitásan nem az anya férjétől származó gyermeket elismerhesse.[9]
Ami a gyermek megtámadási jogát illeti - és ennek a származás megismerése, megismerhetése szempontjából nagyobb jelentősége lehet - a kétirányú korlátozás alatt áll, vagy állhat.
A gyermek kiskorúsága idején ennek a megtámadási jognak a gyakorlásához a legtöbb ország joga, éppen a gyermek érdekében, valamiféle - gyámhatósági, vagy egyéb - kontrollt ír elő, úgy, hogy a kontroll gyakorlójának vizsgálnia kell, hogy a gyermek érdekében áll-e az apasági vélelem megtámadása, vagy legalábbis, hogy ez nem áll-e a gyermek érdekével szemben. Kiskorú gyermek esetén tehát a gyermek érdeke, így különösen a vélelmezett apjával való rendezett családi kapcsolatának megőrzése, a vélelmezett apával való apa-gyermek kapcsolat háborítatlan maradása megelőzheti a gyermek biológiai származásának tisztázását, annak kiderítését, hogy a gyermek nem a tényleges szülői jogokat gyakorló apától származik.
Mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy voltaképpen mindazok a jogrendszerek, amelyek - ha kontrollal is - a kiskorú gyermek számára lehetővé teszik az apasági vélelem megtámadását, szükségképpen az anyának adják ebben a kérdésben a kezdeményező szerepet, és ezáltal akaratlanul is szembekerülnek azzal a követelménnyel, hogy az ebben a kérdésben való döntés az erre jogosult,
- 4/5 -
adott esetben a gyermek személyes joga lehessen. Az ilyen rendezés azonban aligha kerülhető el. Egy olyan megoldás, amely szerint az anya férjére vonatkozó apaság vitatására - ha az nem a vélelmezett apa részéről történik - kizárólag a gyermek nagykorúvá válása után kerülhessen sor, nyilvánvalóan a számos esetben igazságtalan eredményre vezethetne, mégpedig akár a gyermek számára, akár a vélelmezett apával szemben.
A gyermek nagykorúságának elérése után viszont figyelmet érdemelhet, hogy a származása megismeréséhez való jogának az apasági vélelem megtámadása útján való biztosítása adott esetben a család békéjével, a házasság védelmével vagy annak az apának a tiszteletével kerülhet szembe, aki az immár nagykorúvá vált gyermeket sajátjaként felnevelte. E most említett szempontoknak a figyelembevétele mégsem általános. Azok közül a jogrendszerek közül, amelyek ezt ma figyelembe veszik csak akkor engedi meg a nagykorú gyermek számára az anya házassági kötelékén alapuló apasági vélelem megtámadását, ha a szülők közös háztartása az ő kiskorúsága alatt megszűnt, a belga jog pedig kizárja a nagykorú gyermeknek az anya férjére vonatkozó apasági vélelem megtámadásához való jogát akkor, ha az anya férje a gyermeket sajátjaként nevelte fel. Ezekben a jogokban tehát ezek a szempontok a származás megismeréséhez való jognál erősebb védelmet élveznek.
A svájci és a belga jogban követettéhez hasonló, a család békéjét, a házasság védelmét a származás megismeréséhez való jog elé helyező szabályok rendezték az apasági vélelemnek a nagykorú gyermek részéről való megtámadhatását a német jogban is. Németországban azonban ez a megoldás a német Alkotmánybíróság 1989. január 31-i határozatával az ellenkezőjére fordult: a származás megismeréséhez való jog a házasság védelménél, a család békéjénél erősebbé vált. Az Alkotmánybíróság döntése a nagykorú gyermek számára a biológiai származása megismeréséhez való jogának biztosít mondhatnók feltétlen elsőbbséget, és az Alkotmánybíróság döntése nyomán - mint arra Frank rámutat - drámaian megnőtt a nagykorúságukat elért gyermekek részéről az apák ellen megindított perek száma annak megállapítása iránt, hogy apjuk nem a vérszerinti apjuk. Emellett, mint erre Frank ugyancsak rámutat, ezek a perek szolgálhatják ugyan valóban azt a célt, hogy a nagykorúvá vált gyermekek tisztázhassák genetikai apjuk személyét, de az sincs kizárva, hogy ezeket a pereket egy jobban kereső apa keresése, vagy esetleg egy későbbi, nagyobb örökséghez jutás reménye motiválja, sőt az sem, hogy kizárólag a gyermeknek a szüleivel szembeni bosszúja vezérli ezeket.[10] Az Alkotmánybíróság határozata, a származás megismeréséhez való jog előtérbe helyezése, néha túlhangsúlyozása emellett jelentősen befolyásolja a további német jogfejlődést - legyen szó akár a jogi szabályozásról, akár a joggyakorlatról.[11]
A származás megismeréséhez való jog az anya férjére vonatkozó apasági vélelem megdöntése útján elérni kívánó sajátos, e jog határait valóban szétfeszítő esetről számol be a holland jogban C. Forder. Az adott, 1997-es ügyben a felperes, akinek komoly aggályai merültek fel biológiai származását illetően, azzal a kereseti kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy az kötelezze szüleit, hogy vessék alá magukat DNS vizsgálatnak. A bíróság egyetértett azzal, hogy a gyermeknek a Gyermekjogi Egyezmény 7. cikke alapján is joga van a származása megismeréséhez, de a gyermeknek ezzel a jogával szemben az alperesek jogait is mérlegelendőnek ítélte, és a konkrét ügyben az alperesek jogait ítélte olyanoknak, amelyek többet nyomnak a latban, mint a felpereséi.[12] Az ítéletből azonban az, hogy a bíróság általában kétségbe vonná, helytelenítené a nagykorú gyermeknek a szüleivel szemben támasztható ezt az igényét, egyáltalán nem cseng ki.
Említést érdemelhet, hogy az osztrák jogban sem az anya, sem a gyermek nem támadhatják meg az anya férjére vonatkozó apasági vélelmet. Igaz, az apán kívül az ügyésznek joga van erre, sőt az ügyészt megillető megtámadási jog nincs is határidőhöz kötve. A gyermek számára tehát a származása megismeréséhez való jog az ügyész által gyakorolható megtámadása folytán elvileg korlátlanul biztosított.
Sajátos, hogy a származás megismerésének lehetőségét az apasági vélelem megdöntése útján biztosító jog gyakorolhatása más-más aspektusból került a német és a magyar Alkotmánybíróság elé. Míg a német Alkotmánybíróság nagykorú gyermek esetén a származás megismeréséhez való jog elé állított törvényi korlátokat kívánta lebontani, és a származás megismeréséhez való jog lehetőségét arról az oldalról vizsgálta, hogy minek jár inkább elsőbbség: a család békéjének, a házasság védelmének, vagy amennyiben ez ezekkel szemben állna, a származás megismeréséhez való jognak, a magyar Alkotmánybíróság két döntésében is azt sérelmezte, hogy a magyar jog azzal, hogy ha de jure nem is, de facto mégis a gyermek egész kiskorúsága alatt az anya kezébe adja az apasági vélelem megtámadásának kezdeményezéséhez való jogot, ezzel megfosztja a gyermeket attól, hogy nagykorúságának elérése után maga döntsön abban a kérdésben, hogy származása megismerése érdekében meg kívánja-e támadni az apasági vélelmet, vagy inkább azzal a jogával kíván-e élni, hogy azt nem támadja meg.[13] A Családjogi törvény az első alkotmánybírósági döntést követő
- 5/6 -
módosításával, az 1992. évi XVI. törvényben megalkotott szabályával nézetünk szerint megfelelő egyensúlyba hozta a kiskorú gyermeknek a róla addig gondoskodó tényleges, bár nem vérszerinti apja családjához való jogát a származása megismeréséhez való jogával. Eszerint az apaság vélelmének megdöntése iránti per megindítása előtt a gyámhatóságnak cselekvőképtelen kiskorú esetén - elháríthatatlan akadályt kivéve - az anyát és a vélelmezett apát meg kell hallgatnia, és a perindításhoz csak akkor járulhat hozzá, ha a származás kiderítése és a családi jogállás rendezése a kiskorú érdekében áll. Ha az anya és a vélelmezett apa között a gyermek elhelyezése vitás, a gyámhatóság a hozzájárulást csak kivételesen indokolt esetben adhatja meg [Csjt. 44. § (4) bek.]. Említést kíván, hogy a második Alkotmánybírósági határozathoz fűzött két különvélemény ezt a megoldást sem tartja kielégítőnek, mert ezzel sem látja biztosítottnak, hogy nagykorúsága elérése után a gyermek saját jogán tisztázhassa származását.
Olyan szabályt, amely a házasság védelme vagy a család békéje érdekében a nagykorú gyermek oldalán korlátozná az anya férjére vonatkozó apasági vélelem megtámadásához való jogot, a magyar jog nem ismer, de ennek hiánya a bírói gyakorlat, vagy legalábbis a publikussá vált bírói gyakorlat tanúsága szerint eddig sem vezetett méltánytalan eredményre.
b) A nem házasságból született gyermek apaságának rendezése ma széleskörű statisztikai adatok tanúsága szerint Európa szerte sokkal nagyobb számban történik az apaság elismerésével, mint az apaság megállapítása iránti perben hozott ítélettel. A vérszerinti származás valódiságának vizsgálatára azonban általában csak az apaság perbeli megállapítása során kerül sor. Az apaság elismeréssel történő rendezése esetén korántsem kizárt, talán nem kivételes, hogy az apaságot elismerő férfi nem az, akitől a gyermek származik. Ez történhet akár ún. szívességi elismerés esetén, akár olyan esetben is, amikor az elismerő férfi abban a feltevésben teszi meg elismerő nyilatkozatát, hogy a gyermek tőle származik.
A jogrendszerek többsége magának az apai elismerő nyilatkozatnak a megtételénél nem kívánja meg annak vizsgálatát, hogy az elismerő valóban a gyermek biológiai apja-e, az elismerésen alapuló apasági vélelem utólagos megtámadására azonban lehetőséget adnak, sőt egyes jogok erre szélesebb körben adnak lehetőséget, mint az anya férjére vonatkozó apasági vélelem megtámadására. Az olasz és a svájci jogban például az elismerésen alapuló apasági vélelmet az elismerés valótlansága címén bárki, akinek ehhez érdeke fűződik, megtámadhatja - így akár az is, aki magát szemben az elismerővel a gyermek valódi szülőjeként tartja -, és ez a megtámadási jog nincs is határidőhöz kötve. Az osztrák jog pedig abban az esetben, ha alapos kétely merül fel az elismerő tényleges apaságát illetően, az ügyészt jogosítja fel perindításra a feltehető apa apaságának megállapítása iránt, azzal, hogy ennek a pernek a sikeressége esetén a korábban elismerő apa apasága hatálytalanná válik.[14]
Emellett az apai elismeréshez a jogrendszerek többsége - így a magyar jog is - megkívánja az anya, és bizonyos életkoron felül a gyermek hozzájárulását is. Az mégis, hogy ennek a hozzájárulásnak olyan kontroll szerepe volna - mint azt például Csiky feltételezi -, hogy ez a nem az apától való származást kiszűrné,[15] több mint kérdéses.
Ami a magyar jogot illeti, a Családjogi törvény a teljes hatályú apai elismerést illetően úgy fogalmaz, hogy a törvényben meghatározott további feltételek fennállása esetén az a férfi ismerheti el magáénak a gyermeket, akitől a gyermek származik [Csjt. 37. § (2) bek.], de egyetlen olyan hatóságot sem jogosít fel arra, hogy vizsgálja, hogy a gyermek valóban az elismerőtől származik-e, amely előtt az elismerő nyilatkozat megtehető.[16] A Csjt.-nek az utólagos házasságkötés során történő elismerést szabályozó 39. §-a pedig ezt a - valójában már a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat esetében sem kontrollálható - feltételt sem fűzi az elismeréshez. Az apai elismerésen alapuló apasági vélelem egyébként ugyanolyan feltételekkel, ugyanabban a határidőben és ugyanazoknak a keresetindítási joga alapján támadható meg, mint az anya férjére vonatkozó apasági vélelem. Hogy ez a megtámadás menynyiben célozza a valódi származás megismerhetését és mennyiben szolgál egyéb célt, aligha deríthető fel.
c) Inkább a házasságon kívüli születésnek a külvilág felé történő elrejtését szolgálja a magyar családjognak az a szabálya, amely szerint abban az esetben, ha a gyermek apasága nem kerül rendezésre, akkor számára a születési anyakönyvbe fiktív személyt kell apaként bejegyezni [Csjt. 41. § (1) bek.].
d) A nem házasságból született gyermek származása megismerésének kutatása, felderítése terén sajátos kérdésként merült fel egyes országok jogában az a kérdés, vajon kötelezhető-e ilyen esetben az anya a gyermek irányában arra, hogy az apa vagy a potenciális apa személyét megnevezze.
Ismét egy olyan kérdés, amelyben az anya személyiségi joga, intimszférájához való joga, esetleg annak a családnak a respektálása, amelyet az anya a gyermek származása fel nem tárásával tiszteletben kíván tartani, és a gyermek joga a származása megismeréséhez ütközhetnek egymással.
- 6/7 -
Ennek a kérdésnek a megválaszolásában is a német jog, a német bírói gyakorlat az, amelyik a gyermek jogát a származása megismeréséhez a leginkább abszolutizálja. A jogirodalom számot ad olyan német Alkotmánybírósági ítéletről, amely ilyen esetben az anya és a gyermek szembenálló alapjogainak összemérését bírói mérlegelésre bízza,[17] de olyan német bírósági ítéletekről is, amelyekben a bíróság elismeri a nagykorú gyermeknek azt a jogát, hogy anyját valamennyi potenciális nemzője nevének és címének megnevezésére kötelezze, és az erre kötelező ítéletet a német polgári perrendtartás szabályai szerint rendelkezésre álló eszközökkel ki is kényszeríthesse.[18]
A kérdés a skandináv országokban is felmerült, de nem kapott egyértelmű megválaszolást. Bár a többség az anya kötelességének tartaná az apa személyének feltárásában a megfelelő intézményekkel való kooperálást, ennek elmulasztása esetén szankcionálásáig nem igen mennének el. Dániában felmerült a gondolat, hogy vajon bírósággal sújtható-e az anya tájékoztatás megtagadása miatt, kivéve, ha a tájékoztatás megadása a gyermek érdekével szembenálló volna, anélkül mégis, hogy a gyermek számára juttatandó speciális támogatások ennek a tájékoztatásnak a megadásától volnának függővé tehetők. Svédországban csak azzal a hátránnyal sújthatnák a kooperálás megtagadása esetén az anyát, hogy ez esetben elveszítené a tartásdíj megelőlegezéséhez való jogát - de a gyakorlatban ez is ritkán kerül alkalmazásra. A jogirodalomban a nézetek megoszlanak, abban mégis egységesek, hogy vannak esetek, amelyekben akár az anya tiszteletben tartandó érdeke, akár a gyermek érdeke ezeknek az adatoknak a fel nem tárását kívánja meg.[19]
A svájci jogirodalomban Hegnauer veti fel a kérdést, a válaszában mégis megáll ott, hogy bármennyire joga is a gyermeknek a származása megismerése, és kötelessége lehetne is az anyának az apa, vagy a potenciális apa megnevezése, ez utóbbira mégsem lehet őt kényszeríteni.[20]
Nem a házasságon kívül született gyermek anyját terhelő tájékoztatási kötelezettség, hanem egy ilyen, korabeli szóhasználattal élve "bukott" anyákat befogadó intézményt terhelő, a gyermek apjára vagy feltehető apjára vonatkozó tájékoztatási kötelezettség vált vitássá a hollandjogban az 1991-ben, majd 1994-ben elbírált Valkenhorst ügyekben, amelyekben az intézmény az anyák befogadásakor a befogadott anyáktól gyermekük apjáról vagy feltehető apjáról azzal a céllal vezetett nyilvántartást, hogy a gyermekek fenntartásához szükséges hozzájárulást kérhessen tőlük. Utóbb, sok évvel később, a nagykorú gyermekek az intézményt perelték ezeknek az adatoknak a kiadása iránt és a Legfelsőbb Bíróság az 1994-ben elbírált ügyben - szemben az alsóbíróság ezzel ellentétes ítéletével - olyan álláspontot képviselt, hogy az ügy elbírálása során csak a gyermeknek a származása megismeréséhez való joga és az anyának a magánéletéhez, az intimszférájához való joga összemérésének lehet jelentősége, az anyákat befogadó intézmény érdekei nem jöhetnek figyelembe. Az alsóbíróság még az intézmény érdekeit és azokat a káros következményeket, vagy legalábbis lehetséges káros következményeket is mérlegelendőnek ítélte, amelyeket a születendő gyermekek az intézmény korábbi gyakorlatának megváltoztatása folytán szenvedhetnek.[21]
A magyar Gyámrendelet tartalmaz ugyan olyan rendelkezést, amely szerint a gyámhivatal a családi jogállás rendezésére irányuló eljárást hivatalból is megindítja, ha az anyakönyvvezető szülő nélkül anyakönyvezett gyermek születéséről küld értesítést, vagy ha egyéb más eljárás során észleli, hogy a gyermek családi jogállása rendetlen [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 54. § (1) bek.], azonban az, hogy ki ellen indítja meg ilyenkor a gyámhivatal az eljárást, megválaszolatlanul marad, az pedig, hogy az esetleg meggyőzni próbálás eszközén kívül bármilyen eszközzel is kényszeríthetné a gyámhatóság az anyát arra, hogy akarata ellenére a gyermek apját vagy potenciális apját megnevezze, az idézett rendelkezésből nyilvánvalóan nem következik.
Az örökbefogadás engedélyezése, szabályai, titkos vagy nem titkos volta legalább három érdek összehangolását kívánják meg: elsősorban az örökbefogadásra váró, illetve már örökbefogadott gyermekét, de emellett mind az örökbefogadó szülőét, mind a gyermekét örökbefogadó, rendszerint örökbeadni kényszerülő vérszerinti szülőét.[22] Ezt a három érdekkört, ha súlyuk nem is egyenlő, a származás megismeréséhez való jog elismerése tekintetében is indokolt figyelembe venni.
- 7/8 -
A származás felfedésének, megismerésének kérdése két lépcsőben jelentkezik: az első az örökbefogadott tájékoztatása arról, hogy örökbefogadó szüleinek nem vérszerinti gyermeke, a második az örökbefogadott tudomásszerzéshez segítése vérszerinti szülője személyéről, személyi adatairól, ami együtt járhat, de nem feltétlenül jár együtt a vérszerinti szülőkkel való személyes kapcsolatteremtéssel is.
Az első kérdést illetően az a szemlélet, hogy az örökbefogadott és az örökbefogadó szülők érdekét is az örökbefogadás tényének titokban tartása szolgálja inkább, bár mint már utaltunk rá, egy folyamatos változás eredményeként, de már korábban megdőlt, és noha az örökbefogadási titok felfedésére való kötelezés jogi eszközökkel aligha rendezhető, aligha kényszeríthető ki, a ma általánosan uralkodó nézet szerint az örökbefogadott érdekét ennek a titoknak a minél alacsonyabb életkorban való felfedése szolgálja inkább, és ez az örökbefogadó szülők számára sem jelent hátrányt.
A vérszerinti szülők adatainak megismertetése, kutathatása már nehezebb kérdés. Az elmúlt évtizedek során fokozatosan erre is egyre erősödő igény mutatkozik, különösen nagykorúságukhoz közeledő, vagy már nagykorú örökbefogadottak részéről, de az sem kivételes, hogy jóval idősebb korú örökbefogadottak részéről is. Ebben a kérdésben azonban már szembekerülhetnek egymással a vérszerinti szülők adatait megismerni kívánó örökbefogadottak - sokszor gyökereik megismeréséhez fűződő igen erős, több mint emocionális - érdekei, azoknak a vérszerinti szülőknek az érdekeivel, akik bármely oknál fogva gyermekük örökbeadására kényszerültek, de ezzel az örökbefogadással életük egy korábbi, elrontott szakaszát le is szándékoztak zárni, hogy azután egy új út keresése is lehetővé váljék számukra.[23] A jogalkotónak tehát lehetőség szerint a két igény mérlegelésével kell a kérdést rendeznie.
A vérszerinti szülők adataihoz való hozzájutás módja egyszerű lehet: megengedni, lehetővé tenni az örökbefogadottak számára az egyéként titkos eredeti születési anyakönyvi irataikba való betekintést. Kérdéses lehet mégis, egyfelől az, hogy ezt milyen életkorú örökbefogadottak számára biztosítsa a jog, másfelől az, hogy ezt csak a vérszerinti szülő hozzájárulásával, vagy anélkül is biztosítsa-e. Az életkort illetően általános a már nagykorú, vagy nagykorúsághoz közelálló örökbefogadottak részére biztosított ez a jog. A második említett kérdésben pedig a származás megismeréséhez való jogot előtérbe helyező országok joga ezt a lehetőséget általában a vérszerinti szülő hozzájárulása nélkül is biztosítják, az ezt kevésbé előtérbe helyező országok a vérszerinti szülők érdekeinek mérlegelésére is inkább figyelemmel vannak.
A helyes választ, a helyes határokat ebben az utóbbi esetben is nehéz megtalálni. A vérszerinti szülőkkel való személyes kapcsolatfelvételnek természetesen mindegyik esetben előfeltétele, hogy erre a vérszerinti szülő is készséget mutasson. A "felkutatott" vér szerinti szülők nyilván nem kényszeríthetők arra, hogy azt követően, hogy életük másként rendeződött, évtizedekkel korábban örökbeadott gyermekükkel a kapcsolatot felvegyék, vagy akár arra, hogy az örökbefogadásukkal kapcsolatos körülményekről számára tájékoztatást adjanak. Más kérdés, hogy az ilyen kapcsolatfelvétel szociális munkások segítségével, más megoldások, más segítségnyújtás keresésével esetleg előmozdítható. Egyes nyugati országokban vannak is ilyen, a személyes kapcsolatteremtést segítő sikeres megoldások.
Az örökbefogadó szülők érdekeit a vérszerinti szülők adatainak felkutatása általában nem érinti, a tapasztalatok szerint még a vérszerinti szülők megtalálása sem szokta az örökbefogadott gyermek és az örökbefogadó szülők közötti kapcsolatot megrontani. Emellett a vérszerinti szülők adatainak megismerésével feltárt igazság - szemben az apasági vélelmek megdöntésével - nem érinti az örökbefogadással elnyert státuszt, az örökbefogadás fennmaradását.
A magyar jogban a kérdéskör a Családjogi törvény 1997. évi módosításáig egyáltalán nem volt rendezett.
A kérdésnek azt az oldalát illetően, hogy tájékoztatást kapjon-e az örökbefogadott gyermek arról, hogy örökbefogadó szülei nem a vérszerinti szülei, bár jogi szabályozása nem volt, a szakemberek körében, így az örökbefogadás kérdéseivel foglalkozó jogászok körében is, az volt az uralkodó nézet, hogy az örökbefogadott érdekeit az szolgálja, ha ő örökbefogadó szüleitől megfelelő időben és életkorától függő megfelelő módon felvilágosítást kap.[24] Jogi eszközökkel az örökbefogadó szülőt mégsem lehetett, és voltaképpen ma sem lehet a valóság ezen oldalának a feltárására sem kötelezni.
Ami a származás megismeréséhez való jog másik oldalát, a vérszerinti szülők adataihoz való hozzájutást, esetleg a vérszerinti szülőkkel való kapcsolat felvételét illeti, ez a magyar jogi gondolkodástól távol állt, az örökbefogadás titkosságát hosszú időn át ennyiben mind az örökbefogadott gyermek, mind az örökbefogadó szülők érdekeit jobban szolgálónak tekintették, a vérszerinti szülők adatairól való tájékozódás lehetősége ennél fogva nem is volt biztosított.
Ebben a vonatkozásban annak nyomán, hogy Gyermekvédelmi törvény, mint már utaltunk rá, minden korlátozás nélkül gyermeki joggá tette a származás megismeréséhez való jogot, a Családjogi törvény 1997. évi szabálya és annak a gyámhatósági gyakorlatban kialakult ér-
- 8/9 -
telmezése - megítélésem szerint a indokoltnál előbbre szaladva - egyszerre megváltoztatta az addigi helyzetet.
A származás megismerésének lehetősége, más országok jogi szabályozásától eltérően, nem az eredeti anyakönyvi adatokba való betekintés lehetővé tételével, hanem a gyámhivataltól kérhető tájékoztatásadással került megoldásra. A Családjogi törvény új 53/A. §-a szerint az örökbefogadott tájékoztatást kérhet a gyámhivataltól vérszerinti szülőjének adatairól, és erről az örökbefogadási eljárás során a feleket (nyilván a vérszerinti szülőket és az örökbefogadó szülőket) is tájékoztatni kell. A törvény további rendelkezése szerint a tájékoztatás megadásához a vérszerinti szülő meghallgatása, valamint ha az örökbefogadott még kiskorú (kiemelés tőlem) az örökbefogadó (vagy más törvényes képviselő) meghallgatása is szükséges [Csjt. 53/A. § (1) és (2) bekezdés].
A törvény idézett szabálya nem rendelkezik arról, hogy egyáltalán milyen életkortól kérhet "a még kiskorú" a gyámhatóságtól vérszerinti szüleinek adatairól felvilágosítást, és arra nézve sem ad útmutatást, hogy hogyan kerüljön a vérszerinti szülő meghallgatása értékelésre akkor, ha ő a meghallgatása során adatainak kiadását ellenzi. Az elsőként említett kérdésben a Gyámrendelet ad meglehetősen kétes értékű tájékoztatást. Eszerint ugyanis: a 14. életévét betöltött örökbefogadott gyermek a vérszerinti szülője adatainak megismerése iránti kérelmét személyesen, törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül is előterjesztheti [149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 53. § (1) bekezdés] - tehát (de ezt a Gyámrendelet kifejezetten már nem mondja ki) törvényes képviselőjének hozzájárulásával ezen aluli bármilyen alacsony életkorban kérheti a kiskorú ezt a tájékoztatást. A Családjogi törvény és a Gyámrendelet csak arra nézve adnak további útmutatásokat, hogy hogyan védje a gyámhivatal a kiskorú örökbefogadottat akkor, ha kérelmének teljesítése mégis az érdekével szembenállónak mutatkozna.
Arra nézve, hogy a vérszerinti szülő ellenzésének van-e, és ha igen mennyiben van, vagy lehet jelentősége az örökbefogadott számára kiadandó adatainak megadását illetően a Gyámrendelet sem tartalmaz szabályt. A gyámhivatalok ebben a kérdésben azt az értelmezést teszik magukévá, hogy a 14. életévét betöltött gyermeknek a vérszerinti szülő adatainak megismeréséhez való joga a szülő ellenkezésével szemben is elsőbbséget élvez, amit azzal az indokolással is alátámasztanak, hogy a szülő számára a gyermeket megillető tájékoztatáshoz való jog számukra nem újdonság, hiszen őket erről a lehetőségről - mint már említettük - az örökbefogadási eljárás során tájékoztatni kellett.
Annak elismerése mellett, hogy az örökbefogadottnak nyomós okai lehetnek a vérszerinti szülők adatainak felkutatásához, ezekhez az adatokhoz való hozzájutáshoz, hadd fűzzünk mégis az ismertetett rendelkezésekhez néhány kritikai észrevételt.
Az első: a vérszerinti szülő adataihoz életkori megkötöttség nélkül való hozzájutás lehetőségének elismerésében egyedül állunk a világban! A második, és talán fontosabb: mi lesz a szülő adataihoz való hozzájutás sorsa azoknak az örökbefogadásoknak az esetében, amelyek még a Családjogi törvény 1997. évi módosítása előtt jöttek létre, amelyekben tehát a gyermekéről közvetlenül annak megszületése után lemondó, annak inkognito örökbefogadásához hozzájáruló szülőt ilyen szabály nemlétében nem is tájékoztathatták arról, hogy személyi adatai gyermeke részére akár tiltakozása ellenére is bármikor kiadhatók lesznek. Meggyőződésem szerint egy ilyen, mélyen az anya intimszférájába belenyúló jogszabályváltoztatásnak visszaható hatályt biztosítani minden jogi és erkölcsi érzékkel szemben állna. Hogy erre - kifejezett jogszabályi utalás hiányában - a gyámhatósági gyakorlatot is oda fog-e figyelni, sajnos kétséges.
És ide kívánkozik még egy észrevétel: az a szabály, amely egyik napról a másikra szinte minden korlátozás, minden mérlegelési lehetőség nélkül lehetőséget biztosít az örökbefogadott kérelmére a vérszerinti szülő adatairól való tájékoztatásra, attól tartok, nem a legalkalmasabb időben született. A jogalkotó az örökbefogadott gyermek személyiségi jogait etekintetben szinte feltétlen biztosítani akarván nem vette kellő súllyal figyelembe azt a sajnálatos körülményt, hogy drámai módon növekszik azoknak a csecsemőknek a száma, akiket az anyjuk közvetlenül a megszületésük után, esetleg ellátatlanul elhagy, sőt akiket tehetetlenségében, tanácstalanságában meg is öl. Ezeknek az anyáknak és csecsemőiknek kívánt - ha nem is mindig sikerrel - segítséget nyújtani először egy, majd néhány további szülészeti osztállyal is rendelkező kórház azzal, hogy lehetővé teszik az ilyen csecsemőknek inkognito módon a kórház bejáratánál elhelyezett inkubátorban való elhelyezését. Az ilyen módon elhelyezett csecsemő anyja biztos lehet abban, hogy gyermekéről anélkül fognak megfelelően gondoskodni, hogy személyét fel kellene fedni. A gyermek, a csecsemő életben maradása ilyenkor biztosan fontosabb, mint a származás megismeréséhez való jog. Eddig arra is lehetőség volt, hogy a csecsemőjéről végleg lemondani kényszerülő anya ne csak ilyen módon tudjon inkognitóját megőrizve gyermeke sorsáról örökbeadhatás útján gondoskodni. Ez a lehetőség most - igaz, a gyermek vagy más gyermekek jövőbeli jogaira tekintettel, de az ilyen sorsú anyák és csecsemőik sorsát nem mérlegelve - megszűnt. Csak reménykedni lehet abban, hogy ha a közvetlen összefüggés nem is lesz kimutatható, az új rendelkezés folytán nem fog a gyermeküktől megszabadulni kényszerülő anyák száma megnövekedni.
Donor spermájával történő mesterséges megtermékenyítés esetén a gyermek biológiai származása és a gyermek tényleges szülője, akár házastársi kapcsolatban él az anya, akár élettársi kapcsolatban, szükségszerűen eltér-
- 9/10 -
nek egymástól. A korábban - akár jogszabályban is rögzítetten, akár jogszabályban nem rögzítetten, mégis - egyértelműen elfogadott álláspont szerint a donornak feltétlen joga volt a titokban maradáshoz, az anonimitáshoz. A donor apaságának megállapítására, noha a gyermek biológiai értelemben tőle származott, nem kerülhetett sor.
Ezt a többé-kevésbé általánosan elfogadott álláspontot, amelyet különben a magyar Csjt. is követett, kérdőjelezte azután meg a biológiai származás megismeréséhez való jog előtérbe kerülése: mégpedig elsősorban a donor anonimitáshoz való jogának és az érintett számára a biológiai származása megismeréséhez való jogának ütközése folytán, de emellett a szülők intimszférájának védelme, tiszteletben tartása és a gyermek számára a származás megismeréséhez való jog elismerésének ütközése tekintetében is.
Az új helyzetben a kérdésre adott válaszok között - legyenek azok a jogtudomány, a bírói gyakorlat vagy a jogalkotás válaszai - megtalálhatók a származás megismeréséhez való jogot feltétlenül előtérbe helyező álláspontok, a kompromisszumot kereső megoldások, de emellett, egyelőre legalábbis nem is kisebbségben, a korábban követett megoldást változatlanul követőek is.
A származás megismeréséhez való jog kérdéseinek alakulását vizsgálva néhány ezt előtérbe helyező, néha akár extrémnek tűnő módon előtérbe helyező álláspont érdemel ehelyütt figyelmet.
Ezek között elsőként talán a svájci jogtudomány egyik jeles képviselőjének, Hegnauernek az álláspontja érdemel említést. Hegnauer a donor anonimitáshoz való joga és a gyermek jogát a származása megismeréséhez összemérve annak a következtetésnek a levonásáig jut el, hogy a heterolog inszemináció útján fogant gyermek voltaképen diszkriminált helyzetben van a normál szexuális kapcsolatból született gyermekkel szemben, mert meg van fosztva attól az alapvető lehetőségtől, hogy azonosítsa magát szüleivel, hogy ismerje őket, hogy velük nőjön fel. Erre figyelemmel a heterolog inszemináció etikailag védhető voltát is vitatja. A gyermeknek - álláspontja szerint - alapvető joga van a származása megismerésére, a gyermektelen szülőknek ezzel szemben nincs alapvető joguk donor útján szerzendő gyermekre.
A heterolog inszemináció útján született gyermeket az örökbefogadottal egybevetve arra a következtetésre jut, hogy míg az örökbefogadás - még ha az adott esetben a biológiai származás megismerésének korlátját jelentheti is - szülőkre szoruló gyermekről való gondoskodást szolgál, a heterolog inszemináció ezzel szemben gyermekre vágyó szülők gyermek iránti, nem feltétlenül támogatandó vágyának kielégítését. Ehhez még azt is hozzáfűzi, hogy míg a gyermek felnevelésének valódi vagy képzelt öröme csak mintegy a gyermeket felnevelő szülők életszakaszának egy negyedére szól, a gyermeket a genetikai származása és pszichológiai identitása körüli problémák egy életen át végigkísérik.[25]
Egy másik, ha nem is magát a heterolog inszeminációt, de a spermadonor anonimitásának jogszerűségét igen élesen bíráló dán szerző, L. Nielsen, már címében is figyelemfelkető cikkben: Right to a Child versus the Rights of a Child fejti ki álláspontját. Álláspontja szerint a gyermeknek származása megismerhetése érdekében joga kell, hogy legyen a tájékoztatásra mind a donor útján való fogantatása tekintetében, mind a donor identitásáról. Ezek feltárásának a hiánya - mint írja - a gyermek autonómiájának és békéjének károsodásával is járhat, amely őt egész életen át érintheti, sújthatja.[26]
A legbehatóbban talán a származás megismeréséhez való jog elismerésének, biztosításának követelésében élenjáró német jogirodalom foglalkozik a kérdéssel, és a német jogban alakult ki a származás megismerésének heterolog inszemináció esetén is a legmesszebbmenően biztosító joggyakorlat is.[27]
A jogtudomány magát a heterolog inszeminációt a személy szabad kibontakozása kifejezéséhez tartozónak ítéli ugyan, amely ennélfogva nem ütközik az emberi méltóságba, de a donor anonimitásának elismerését - legalábbis az e kérdésben széles körben uralkodó nézet - a gyermek emberi méltóságába ütközőnek, azt sértőnek ítéli, minthogy az tudatosan és akartan megfosztja a gyermeket attól a lehetőségtől, hogy akár megtudhassa, hogy honnan származik.[28] Ez a nézet a német Alkotmánybíróság már idézett, bár nem a heterolog inszeminációval összefüggésben hozott, 1989. évi ítéletével csak felerősödik, igaz felerősödnek az ezen állásfoglalással, és ennek kiterjesztő értelmezésével szembeni álláspontok is.
A német joggyakorlat pedig még ennél is továbbmegy. Az ítélkezési gyakorlat már 1989 előtt is egységes volt, és ezt követően is egységes maradt abban, hogy az anya férjét akkor is feljogosítja a heterolog inszemináció útján fogant gyermeke tekintetében az apaságának megtámadására, ha ehhez az inszeminációhoz korábban hozzájárult, sőt még az erről a megtámadásról lemondási jogát sem ismeri el. Az apasági vélelem sikeres megtámadása után pedig megnyitja a lehetőséget a donorral szembeni apasági per indítására is. A gyakorlat tehát nemcsak az anonimitással szemben nem védi a donort, hanem arra is lehetőséget biztosít, hogy apasága megállapításra kerüljön.
- 10/11 -
Az apasági vélelmet megtámadó apának, ha a heterolog inszeminációhoz hozzájárult, csak szerződéssel vállalt tartási kötelezettsége marad gyermeke irányában. Az apasági vélelmet emellett nemcsak az apa, hanem a megtámadásra különben rendelkezésre álló időn belül az anya is megtámadhatja.
Az apasági vélelem megtámadása iránti perek e körben egyáltalán nem kivételesek - és azok olyan esetekben is előfordulnak, amikor ezek korántsem szolgálják a gyermek érdekét, vagy akár az ő igényét a származása megismerésére. Ilyen inkább negatív példaként említendő például a BGH 1995. május 3-i ítéletével elbírált az az eset, amelyben azt követően, hogy a férj hozzájárulásával történt heterolog inszemináció eredményeként a házastársaknak ikergyerekei születtek, a házastársak elváltak, majd az anya azért támadta meg a férjére vonatkozó apasági vélelmet, hogy volt férjét a láthatási jog se illethesse meg gyermekei irányában. A perben az, hogy az anya sikerrel támadhatta meg az apasági vélelmet, sikerrel vonhatta kétségbe férje apaságát, nem is volt vitatott, hanem csak az, hogy ilyen esetben is felelős marad-e a volt férje a gyermekek tartásáért, anyagi támogatásáért.[29]
Az a kör, amelyben a gyermek megtámadhatja az apasági vélelmet, az 1989. évi alkotmánybírósági ítélet után jelentősen bővült. Akkor mégis, ha ő támadja meg ezt a vélelmet, ezzel elveszíti az apjával szemben tartási és öröklési igényét. Ilyenkor, mint azt a jogirodalom hangoztatja, azelőtt a választás előtt áll, hogy vagy ragaszkodik a genetikai származása, a gyökerei feltárásához, de ekkor elveszíti a most írt jogait, és legfeljebb apja (vagy már nem apja) önkéntes szolgáltatásaira utalt marad, vagy, ha ezekre az anyagi szolgáltatásokra ráutalunk, akkor le kell mondania a "számára olyan fontos" biológiai származása megismeréséről.[30]
A jogirodalom az olasz bírói gyakorlat két olyan, egy 1956-ban és egy 1994-ben kelt, majd a fellebbviteli bíróság ítéletével 1995-ben megerősített ítéletéről is számot ad, amelyek az olasz Codice Civile 235. cikkelyének értelmezésével szintén elismerték a heterolog inszeminációhoz hozzájáruló férjnek azt a jogát, hogy a nem tőle való származás címén a gyermek apaságát megtámadja. A két ítélet közötti periódusban, tehát 1956 és 1994 között azonban nem született olyan publikált ítélet, amely ezt a jogszabályértelmezést követte volna, az 1994-ben hozott ítélet pedig a jogtudományban jelentős vitát váltott ki. Azóta egy harmadik hasonló ügyben a nápolyi bíróság 1997. áprilisában éppen a gyermek személyiségi jogainak védelmében az Alkotmánybírósághoz fordult a Codice Civile vitatott rendelkezése alkotmányellenességének megállapítása iránt.[31]
Törvényi szabály, amely kétségbe vonja a donor anonimitáshoz való jogát, és lehetőséget biztosít a heterolog inszemináció útján fogant gyermek részére biológiai származásának és a donor adatainak teljeskörű megismerésére, viszonylag kevés van az európai jogalkotásban. Elsőként Svédország törvényhozása lépett erre az útra, az 1984. december 20-i törvénnyel, újabban pedig Svájcnak van 1998 óta ilyen törvénye, az 1998. évi december 18-i törvény. Hollandiának egy 1997-es törvényjavaslata van, amelyek vitája azonban még folyamatban van. A gyermeknek a biológiai származása megismeréséhez való joga, és a donor anonimitásának elejtése azonban egyik törvény szerint sem érinti az anya férjére vonatkozó apasági vélelmet, feltéve természetesen, hogy a donor spermájával történt megtermékenyítés a férj beleegyezésével történt - és egyik jog sem ad lehetőséget ez esetben a donor apaságának megállapítására, vagy a donorral szembeni bármely más igény támasztására.
A donor anonimitásának védelme és a származás megismerhetésének konfliktusa kérdésében csaknem mindenütt képviselt a jogirodalomban az illető ország törvénye vagy joggyakorlata által követettel ellentétes álláspont is. A donor anonimitását védő jogokban a származás megismerhetése melletti állásfoglalás, és fordítva, a származás megismeréséhez való jogot a donor anonimitása elé helyező jogokban a donor anonimitását védő álláspont.
Emellett a donor anonimitásával szemben a származás megismeréséhez való jogot előtérbe helyező álláspontok is kénytelenek elismerni egyfelől azt, hogy ez a megoldás hátrányokkal is járhat, és másfelől azt is, hogy az ilyen szabályozás sem mindig képes a származás felfedéséhez vezetni. A megoldás legszembetűnőbb hátránya, hogy alaposan feltehető, hogy a potenciális donorok jelentős része anonimitásuk el nem ismerése esetén nem vállalná a donor szerepét, annál kevésbé, mert mint arra egy legutóbb Angliában e témakörben rendezett tudományos vita során rámutattak, ez a megoldás a donor személyén kívül a donor családjának, feleségének, saját gyermekeinek az érdekeit is sérthetné, kitéve őket akár annak is, hogy a spermadonáció eredményeként született gyermek egyszer csak megjelenik a lakásuk ajtajában.[32]
De hátrányt okozhat a donor adatainak, vagy magának a donornak a származás megismerhetése céljából való kutatása azzal is, hogy családi konfliktust eredményezve szembeállíthatja egymással a származást kutató gyermeket vagy fiatal felnőttet és a róla addig gondoskodó, származása körülményeiről őt nem tájékoztató családját.
A származás megismerésének akadálya lehet természetesen az is, ha a szülők magánéletük tiszteletben tartására figyelemmel nem világosítják fel gyermeküket donortól való származásáról. Ilyen tájékoztatási kötelezett-
- 11/12 -
séget csak nagyon szélsőséges nézetet vallók tehetnének magukévá, a donortól származó gyermek születési bizonyítványából, vagy más születési okmányaiból pedig - szemben az örökbefogadott olyan születési okmányaival, amelybe a nagykorú gyermek a jogrendszerek többségében már betekinthet - a donortól való származás ténye nem tűnik ki.
Külön kérdés, amelyhez hasonlót a vérszerinti szülő adatainak megismeréséhez való jog kapcsán az örökbefogadás kérdéskörében is felvetettünk, hogy vajon az olyan szabály, amely a korábbi, a donor anonimitását védő szabállyal szemben, azzal szöges ellentétben, most a donor identitásának feltárására ad lehetőséges, bírhat-e visszaható hatállyal. A válasz erre a kérdésre csak nemleges lehet, és ennek nemcsak jogi, de súlyos etikai okai is vannak. Ez esetben viszont a származás megismeréséhez való jog a heterológ inszemináció útján fogant gyermekek tekintetében kizárólag az azt követően fogant gyermekekre vonatkozhat, vagy fog majd vonatkozhatni, ha nagykorúságukat elérik, akiknek ilyen fogamzásra, ilyen születésére már azt követően került sor, hogy az illető ország joga a donor anonimitását védő szabályt eltörölte.[33]
Hadd szóljunk még a magyar jog e kérdéskört rendező, bár nem mindenben vitathatatlan, de megítélésünk szerint az érdekek kellő összeméréséről tanúskodó szabályairól. A magyar jogban feltehetően a Gyermekvédelmi törvény szabályainak hatására, a Gyermekvédelmi törvény túlzott általánossággal megfogalmazott szabályának e kérdéskörre való átültetéseként az Egészségügyi törvényben (Eütv.) került sor a gyermek, vagy pontosabban a már felnőtté, nagykorúvá vált gyermek származása megfelelő korlátok közötti megismerhetésének szabályozására. Az Eütv. 179. § (1) bekezdése elismeri az ivarsejt, illetőleg embrió-adományozás eredményeként fogant, illetve született gyermeknek azt a jogát, hogy nagykorúságának elérését követően fogamzásának, illetve származásának körülményeit - a rendelkezésre bocsátható adatok körére kiterjedő módon! - megismerje. A rendelkezésre bocsátható adatok tekintetében azonban meglehetősen széles körben biztosítja a donor anonimitáshoz való jogát. A rendelkezésre bocsátható adatok közül ugyanis a törvény 172. § (2) bekezdése kifejezetten kiveszi a donor nevére és lakcímére vonatkozó adatokat, és emellett más adatot is csak a donor személyazonosítására alkalmatlan módon enged közölni.
A gyermek számára a törvényben biztosított, a származása körülményeinek megismeréséhez szükséges tájékoztatást a törvény rendelkezései szerint a gyermek szülője, illetőleg az a személy jogosult megadni, aki a gyermeknek közvetlenül nagykorúságának elérése előtt törvényes képviselője volt [Eütv. 179. § (2) bekezdés].
Noha a törvény a gyermek jogaként írja elő a fogamzása, születése körülményeinek megismerhetését, az Eütv-nek nyilvánvalóan nem tiszte a szülők számára az erről való tájékoztatást kötelezettségként is előírni. De az ilyen kötelezettség, ha erre hivatott jogszabály írná is elő, nyilvánvalóan nehezen volna kikényszeríthető. A származás körülményeinek megismeréséhez való jog elismerése emellett kétségtelenül nemcsak a donor érdekeit sértheti, nemcsak a donor irányában kívánhat megfelelő korlátok közé szorítást, hanem az szembeállhat a szülők olyan tiszteletben tartandó intimszférájával is, amely addig, amíg az a nagykorúvá vált gyermeknek valamely ennél nyomósabb érdekét nem sérti, védelmet érdemel.[34]
Hadd jegyezzük még meg, hogy az Eütv. tudatosan vagy nem tudatosan nem ad választ arra a kérdésre, vajon annak a nagykorúvá vált gyermeknek, aki más módon, más forrásból tudomást szerez, vagy vélhető tudomást szerez fogamzásának, származásának körülményeiről, van-e közvetlen joga is az egészségi intézménytől az e körben rendelkezésre bocsátható adatokra nézve információt kérni és kapni. A törvény - akart vagy nem akart, valószínűleg inkább nem akart - szabályaiból az következik, hogy erre nincs joga, hogy ezt a tájékoztatást csak szüleitől, illetve más törvényes képviselőjétől szerezheti meg.
Az elmondottakban - nem véletlenül - a származás megismeréséhez való jog körében felmerült néhány szélsőséges kérdésfelvetésre és ezek nem egyszerű ugyancsak szélsőséges megválaszolására is igyekeztünk felhívni a figyelmet.
Anélkül, hogy a származás megismeréséhez való jogot - legyen az az ember személyiségi jogának, az emberi méltósághoz való jogának az alkotóeleme vagy nem - eleve vitatnánk, és azt a valóságot megkérdőjeleznénk, tagadni kívánnánk, hogy az emberek egy részében él, és minden bizonnyal erősödik is a gyökereik megismerése iránti igény, hadd fejezzük be gondolatainkat azzal, hogy azokat a megoldásokat tartjuk e témakörben követendőnek, azokat tartjuk elfogadhatónak, amelyek úgy teszik a helyükre ezeket a kérdéseket, hogy közben a másik fél védelemre érdemes érdekeit is kellőképen mérlegelik, és a tényleges családokat arra tekintet nélkül igyekeznek védeni, hogy adott esetben egyezőek vagy éppen nem egyezőek a biológiai értelemben vett családdal. ■
JEGYZETEK
[1] Ezt az álláspontot teszi magáévá a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága is 57/1991. XI. 8., majd 879/B/1992. AB határozataiban.
[2] A magyar jog például 1946-ig, az 1946. évi XXIX. törvényig nem adott erre lehetőséget, legfeljebb arra, hogy a gyermek házasságon kívüli nemzőjétől vagy feltehető nemzőjétől az anya társadalmi állásának megfelelő tartást követelhessen. A holland jog pedig csak egy 1997. december 24-i törvénnyel nyitotta meg az apaság bírói megállapítással való rendezésének lehetőségét.
[3] Charlesworth például az örökbefogadás ausztrál gyakorlatát vizsgálva jut arra a következtetésre, hogy nehéz megmondani, mikor kezdődött az örökbefogadott irányában a korábbi elhallgatással szemben ennek az attitűdnek a megváltoztatása. Ausztráliában azonban - mint írja - már az 1970-es és 80-as évek longitudinális felmérései arról tanúskodnak, hogy a vérszerinti szülők keresésében való elmélyedés számos örökbefogadott számára fontossá vált. L. S. Charlesworth: Ensuring the Rights of Children in Inter-Country Adoption: Australian Attitudes to Access to Adoption Information. In: Parenthood in Modern Society 253.
[4] L. Parenthood in Modern Society - Legal and Social Issues for the Twenty-first Century, ed. by J. Eekellaar and P. Sarcevic, 1993.
[5] L. Ehelichkeitsanfechtung durch das Kind - a Max-Planck Institut für Ausländisches und Internationales Privatrecht kiadásában, 1990.
[6] Ilyen ügyekben született a Kroon és társai kontra Hollandia ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságának később tárgyalandó ítélete.
[7] L. a német Alkotmánybíróság 1989. évi január 31 -i határozatát és annak indokolását, többek között in: Ehelichkeitsanfechtung durch das Kind 170-190.
[8] L. az előző lábjegyzetben i.m. 117.
[9] A Bíróság szerint a "családi élet tiszteletbentartása" megköveteli, hogy a valóságos biológiai és társadalmi helyzet erősebb legyen, mint egy törvényes vélelem, amely homlokegyenest ellentétes a megállapított tényekkel és az érintett személyek óhajával, anélkül, hogy valójában bárkinek is érdekét szolgálná. L. Vincent Berger: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata, 358. és köv., 1994. október 27-én kelt ítélet.
[10] L. R. Frank: Blood versus "mere" social ties. The Annual Survey of Family Law, 1992. University of Louisville Journal of Family Law 1993-1994. 335-336.
[11] A változással a jogirodalomban olvasható álláspontok többsége egyetért, de nem kivételes az e nézet túlhajtásából eredő következmények bírálata sem.
[12] C. Forfer: in The International Survey of Family Law, 2000. Edition, 261.
[13] L. a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának 57/1991. XI. 8. és 879/B/1992. AB határozatait.
[14] Az idézett külföldi jogokra nézve 1. in Entwickkklungen des europäischen Kindschaftsrechts, 2. Aufl. 70., 121. és 92.
[15] Csiky-Bujdosó-Váczy: Apasági perek, apaságvizsgálat. 30.
[16] Egy ilyen szabály, igaz nem a származás megismerhetése érdekében, egy esetben mégis indokolt volna. Akkor nevezetesen, amikor korlátozottan cselekvőképes személy tesz ilyen, voltaképen egy éltre szólóan elkötelező jognyilatkozatot. Ehhez a jognyilatkozathoz a hatályos jog szerint törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, hozzájárulását azonban, ha annak megadásában tartósan gátolva van, vagy azt nem adja meg, a gyámhatóság pótolhatja [Csjt. 37.§ (3) bek.].
[17] A német Alkotmánybíróság 1997. május 6-i határozata, 1. többek között in Familie und Recht, 1997. 277-278. és Gaul: Die Neuordnung des Abstammungsrechts durch das Kindschaftsrechtsreformgesetz, FamRZ 1997. 1444.
[18] L. például legutóbb az OLG Bremen ítéletét in DA Vorm 1999. 722. Ennek az ítélkezési gyakorlatnak a kritikáját pedig többek között Frank/Helms: FamRZ 1977. 1258, 1261. és köv., legutóbb pedig R. Frank: 100 Jahre BGB - Familienrecht zwischen Rechtspolitik, Verfassung und Dogmatik, AcP 2000. 423.
[19] A. Eriksson and A. Saldeen: Parenthod and Science - Establishing and Contesting Partentage, in: Parenthood in Modern Society, 82. és köv. oldalak.
[20] Hegnauer több munkájában is, legutóbb: Das schweizerische Kindesrecht, in Entwicklungen des europäischen Kindschaftsrechts, 2. Aufl. 120.
[21] L. részletesebben C. Forder: An Identity Crisis... in: The International Survey of Family Law 1994. 357-360. Forder arra is utal, hogy a holland Legfelsőbb Bíróság ítéletének meghozatala során a német Alkotmánybíróság 1989. évi határozatára is támaszkodott.
[22] L. erről más vonatkozásban is Weiss E.: Az örökbefogadás néhány társadalmi és jogi kérdése. Magyar Tudomány 1997. 184. és köv.
[23] L. I. Baer: Adoptees Searching for their Origins. A New Development seen from an International Standpoint, és S. Charlesworth: Ensuring the Rights of Children, Intercountry Adoption: Australian Attitudes to Access to Adoption Information, mindkettő in: Parendthood in Modern Society, 244. illetve 252.
[24] L. például Bacsó J.: Az örökbefogadás. 1968. 233.
[25] L. C. Hegnauer: Human Rights and Artificial Procreation by Donor, in: Parenthood in Modern Society 210-211 .o., és uő. már korábban Grundriss des Kindesrechts, 3. Aufl. 1989. Bern, 45-46.
[26] L. Nielsen: The Right to a Child versus the Rights of a Child, in: Parenthood in Modern Society 213-221. Dánia egyébként a donor anonimitását védő szabályt követ.
[27] L. különösen C. Starck-Dagmar Coester-Waltjen: Die künstliche Befruchtung beim Menschen - Zulässigkeit und zivilrechtliche Folgen, Gutachten A/B zum 56. Deutschen Juristentag, 986., de ezt követően is számos, zömmel az uralkodó álláspontot elfogadó, kisebb részben azt vitató tanulmányt és folyóirati cikket.
[28] L. részletesebben az előző lábjegyzetben i.m. A 23-24. és 27-28. és B 45., 49-52. és 65-69.
[29] Az ítéletet 1. FamRZ 1995. 865., NJW 1995. 203. és további két ítélettel együtt, de az ilyen rendezést a jövőre nézve mégis megkérdőjelezve Frank: The need for reform in parentage law, in: The international Survey for Family Law 1995. 177.
[30] L. Dagmar Coester-Waltjen i.m. B. 63.
[31] L. Maria Donata Panforti: Waiting for the law: assisted reproduction in Italy, in: The International Survey of Family Law 1997. 186-188.
[32] L. Wilson: Biomedicine, the Family and Human Rights - the Judicial Perspective, in International Family Law April, 2000. 24-25.
[33] Hasonlóan Wilson is az előző lábejegyzetben i.m. 24.
[34] Nem a származás megismeréséhez való jog körébe tartozó kérdés, és nem feltétlenül csak már nagykorú gyermeket érinthet, ha a származás körülményeinek megismerése, ideértve annak a körülménynek a megismerését is, hogy a gyermek nem vérszerinti szüleitől származik, valamely egészségi okból, például valamely betegség örökletes voltának feltárása okából, vagy például szerv- vagy szövetátültetés okából válik szükségessé.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, ELTE (Budapest).
Visszaugrás
