Az állami tulajdonban levő vagyonnal való gazdálkodás rendjében választóvonalat jelentett a rendszerváltozás folyamata. A rendszerváltozás egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a társadalmasított tulajdonformák lebontásával, magántulajdonon alapuló szociális piacgazdasági rendszer épüljön ki Magyarországon.
A rendszerváltozást megelőzően a társadalmi tulajdon fokozott jogi védelem alatt állt, ami közjogi értelemben azt jelentette, hogy az egyes tulajdonformák között megkülönböztetést tettek (lásd pl. fokozott büntetőjogi védelem, az állami tulajdon elbirtoklási tilalma). Erről rendelkezett az Alkotmány rendszerváltozást megelőzően hatályban volt 6. § (1) bekezdése: "A Magyar Népköztársaságban a kizsákmányoló osztályok megszüntetésével uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A gazdasági rend alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona." Ennek megfelelően a társadalmi tulajdon két alapvető típusa jött létre: állami tulajdon, és a szövetkezeti tulajdon. Az említett fokozott jogi védelem alapját az jelentette, hogy az állami tulajdon esetében sem a jog, sem pedig a gyakorlat oldaláról nézve nem váltak szét az állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványai. Az állami tulajdon így egységes, és oszthatatlan volt. Erre figyelemmel nem is alakult ki olyan szervezet, amely speciálisan az állami tulajdonnal összefüggő vagyongazdálkodási feladatokat látta volna el. Jellemző példa erre az időszakra, hogy az állami vállalatok egyben vagyonkezelői is voltak az állami vagyonnak, amely jogot - ingatlan esetében - be is jegyeztek az ingatlan-nyilvántartásba. A speciális jogi szabályok következtében pedig egyes állami tulajdonban levő vagyonelemek (pl. föld, erdő, bank, távbeszélő, rádió, televízió stb.) a gyakorlatban forgalomképtelenek voltak, hiszen az Alkotmány e vagyonelemeket az állami tulajdon kizárólagos tárgyának tekintette [Alkotmány 8. § (1)-(2) bekezdése]. Az állami tulajdon alanyának pedig a "dolgozó nép"-et tekintették .
A rendszerváltozást követően vetődött fel az az igény, hogy a társadalmi tulajdon lebontása mind alkotmányjogi, mind pedig intézményi tekintetben rendezést nyerjen. Az Alkotmánybíróság számos, még 1990-92-ben meghozott, a rendszerváltozás alkotmányos alapjait érintő határozatában értelmezte az Alkotmány azon rendelkezéseit, amelyek a társadalmi tulajdon lebontásával voltak összefüggésben [lásd: 21/1990. (X. 4.) AB határozatot, 16/1991. (IV. 20.) AB határozatot, 29/1992. (V. 19.) AB határozatot]. Ezen határozatok érintették a tulajdonformák egyenjogúságát, valamint a korábbi tulajdoni sérelmek rendezését (kárpótlás).
Az Alkotmány preambuluma államcélként fogalmazza meg a szociális piacgazdaság megteremtését, amelynek előfeltétele a társadalmi tulajdon lebontása, és helyette egyenjogú tulajdonformák létrehozása. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése értelmében Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelemben részesül. Ezen alkotmányos alapelv alapján szüntettek meg minden olyan speciális szabályozást, amely a társadalmi tulajdon két formájának, az állami-, illetve a szövetkezeti tulajdonnak a fokozott védelmét jelentették (pl.: speciális végrehajtási szabályok bizonyos intézménytípusok javára; a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett hanyag kezelés büntetőjogi védelme; társadalmi szervezetek használatában álló ingatlanokon a kezelői jogának megszüntetése stb.).
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése csak két, egyenrangú tulajdonformát ismer: köztulajdon, illetve magántulajdon. Az Alkotmány 10. § (1) bekezdése értelmében a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. E rendelkezés alapján - összevetve az Alkotmány 2. § (2) bekezdésével - az állami tulajdon alanyának a népet kell tekinteni [vö. Alkotmány 2. § (2) bekezdése: "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé……"].
Az állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványainak szétválasztása, a köztulajdon, és ezen belül is az állami tulajdon vagyonkezelése, a tulajdonosi jogok gyakorlása, az új tulajdonviszonyok rendezése (privatizáció, kárpótlás) új intézményi struktúra kialakítását is szükségessé tették. Ilyen vagyonkezelői feladatokat láttak el kezdetben a minisztériumok, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1996-os megalakulásáig a Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézménye, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság majd később a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet. Az állam vállalkozói vagyonának kezelésével, hasznosításával kapcsolatos feladatokat a rendszerváltozást követően az Állami Vagyonügynökség látta el. A Kárpótlási Hivatal pedig a korábbi társadalmi tulajdon lebontásában és magánosításában játszott meghatározó szerepet.
A köztulajdonba tartozó vagyonelemek összessége a közvagyon. A köztulajdonba tartozó vagyon (a közvagyon) az államháztartás egyes alrendszereihez kapcsolódik, amelyről az Országgyűlés törvényben rendelkezik. Az Áht. értelmében az Országgyűlés a közvagyonnal való felelős gazdálkodást az Állami Számvevőszék útján ellenőrzi.
Az Alkotmány 10. § (1) bekezdése szerinti állami tulajdon, nemzeti vagyon két részre osztható:
a) kincstári vagyonra, illetve
b) az állam vállalkozói vagyonára.
Az állami közvagyonba (más néven kincstári vagyonba) tartozó egyes vagyonelemek közösségi szükségletek kielégítéséhez, illetve állami feladatvállaláshoz kapcsolódnak, így azok tartós állami tulajdonban tartása indokolt. Ezen vagyonelemek természetüknél fogva közösségi célokat szolgálnak, így e vagyon esetében az elsődleges cél nem az, hogy az államháztartás többlet forrásokhoz jusson.
A kincstári vagyon körébe tartozik többek között az állami tulajdonban levő:
1. védett természeti terület,
2. termőföld, ha törvény másként nem rendelkezik,
3. erdő,
A kincstári, illetve a vállalkozói vagyon között éles határvonalat nem lehet húzni, hiszen pl. az állam gazdasági szerepvállalásának szűkülésével összefüggésben egyes vagyonelemek a kincstári vagyonból a vállalkozói vagyon körébe kerülhetnek.
A nemzeti vagyon hasznosításából származó bevételek az államháztartás egyes alrendszerei között a külön jogszabályokban meghatározottak szerint oszlanak meg. A központi költségvetés megtervezésekor ugyanis mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalon számolnak azzal, hogy a nemzeti vagyont hasznosítják, illetve azzal költségek is felmerülnek.
A nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemekkel való gazdálkodás tekintetében különbséget kell tenni:
a) az állam mint tulajdonos,
b) az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szerv, valamint
c) az állami vagyon vagyonkezelője között.
A Ptk. 28. §-a értelmében az állam jogi személy, azaz önálló jogalany, így jogok, kötelezettségek alanya lehet, szerződéseket köthet, vagyoni tartalmú jognyilatkozatokat tehet, perelhet, illetve perelhető. A piacgazdaság működésének egyik fontos eleme, hogy amikor az állam polgári jogviszonyok alanya, akkor alkotmányjogi értelemben nem rendelkezhet többlet jogosítványokkal. A polgári jogviszony ugyanis mellérendeltségi viszonyt feltételez, szemben a közigazgatási (államigazgatási) jogviszonnyal, ahol az állam közhatalmi jogosítványai érvényesülnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
