A 2010-es országgyűlési választásokat követően a közjogi rendszer átalakítása vette kezdetét Magyarországon. Ennek a folyamatnak az egyik kardinális eleme az alkotmányozás volt: 2011-ben az Országgyűlés új alkotmányt fogadott el (Magyarország Alaptörvénye 2011. április 25.). Az Alaptörvény a hazai és nemzetközi közéletben egyaránt kiemelt figyelmet kapott, és szakmai viták eredője lett. Az alkotmányozásról, és az Alaptörvényről az elsősorban nemzetközi közönségnek íródott angol nyelvű kötetek sorában jelen kötet a harmadik. Elsőként, röviddel az alkotmányozás után jelent meg a The Basic Law of Hungary, First Commentary[1] című, általános, áttekintő, az Alaptörvényt és az általa hozott változásokat üdvözlő kötet.
Nem sokkal később - néhány hónappal az Alaptörvény hatályba lépése után -, egy másik, az Alaptörvényt kritikus perspektívából elemző tanulmánykötet jelent meg, amely mára a nemzetközi szakirodalomban széles körben ismert. A Tóth Gábor Attila által szerkesztett Constitution for a Disunited Nation, On Hungary's 2011 Fundamental Law[2] című kötet a politikai közösség integrációjának lehetőségét kutatja az ésszerű pluralizmus keretei között, és az alkotmány szerepét e folyamatban. A tanulmányok körüljárják a legitimitás elméleti kérdéseit, illetve az alkotmányozási eljárás és az Alaptörvény legitimitását. Átfogó - összehasonlító alkotmányjogi, jogelméleti és politika filozófiai perspektívájú - áttekintést nyújtanak az Alaptörvény rendelkezéseiről, az azzal kapcsolatos problémákról, illetve arról, hogy ezek az alkotmányos változások hogyan alakították át a magyar államszervezetet. A kötet egyik központi kérdése, hogy az Alaptörvény mennyiben képes eleget tenni a demokratikus alkotmányoktól elvárt azon követelményeknek, hogy olyan elveket és eljárásokat biztosítson, amelyekre vonatkozóan a politikai közösség tagjai között konszenzus van, és amely által megvalósulhat a közösségi döntéshozatal. A szerzők álláspontja az, hogy az Alaptörvény ezeknek az elvárásoknak nem tud megfelelni, a közösséget nem egységesíti, hanem inkább megosztja.
A 2015-ben megjelenő, Challanges and Pitfalls in the Recent Hungarian Constitutional Development, Discussing the New Fundamental Law of Hungary című kötet három évvel az Alaptörvény hatályba lépése után keletkezett. Akkor, amikor a parlamenti többség az Alaptörvény eredeti szövegét már öt alkalommal módosította, melynek következtében az eredeti szöveg nagymértékben megváltozott. Az Alaptörvényt övező hazai és európai alkotmányos, és politikai diskurzus egyik új eleme ez a kötet, amely az Alaptörvény keletkezését követő meghatározó változások során felmerülő újabb problémákra is figyelemmel lehetett. Ennek következménye az is, hogy a szerzők az Alaptörvény keletkezése óta készült szakirodalmi források és az alkotmánybírósági gyakorlat egy részét is fel tudták dolgozni.
A kötetben lévő tanulmányok öt témakör köré rendeződtek. Az első rész az "Alkotmányos értékek, alkotmányos identitás az új Alaptörvényben" címet kapta. Ebben a fejezetben a tanulmányok főként az Alaptörvény - a megszokottnál jóval terjedelmesebb - preambulumának, a Nemzeti Hitvallásnak az alkotmányos rendszerre való lehetséges hatásait vizsgálják. Felvetődik, hogy a Nemzeti Hitvallás egyes rendelkezései - főként a történeti alkotmány vívmányai és a nemzeti identitásra vonatkozó részek - mennyiben kötelezik az alkotmány értelmezőit. Figyelemre méltó Giuseppe Franco Ferrari összegzése a Nemzeti Hitvallást illetően. Eszerint az Alaptörvény megpróbálja a polgárok egy ideáltípusát felállítani: keresztény, heteroszexuális házasságban élő, nemzőképes személy, aki középosztálybeli, van állása, nem hajléktalan, magyar származású vagy hosszú ideje Magyarországon él. Ennek következtében a Nemzeti Hitvallásban szereplő értékek csak szeletív módon működhetnek, és jellemző, hogy a
- 619/620 -
modern alkotmányoknál szokásosaktól - így szabadság, egyenlőség, helyi autonómia, demokrácia, arányosság, de főként az emberi méltóság - eltérően sokkal inkább ideológia orientáltak, mint értéksemlegesek.
E gondolatmenethez kapcsolható az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című fejezetéről szóló második rész kritikus hangvételű, első tanulmánya. Ebben Pap András László rámutat arra, hogy a politikai közösség tagjait az Alaptörvény kizárólagos módon írja körül, és normatív módon preferálja a keresztény-konzervatív életstílust. Az Alaptörvény szerinti ideális polgár jellemzőit a tanulmány egyenként elemzi és rámutat az azokkal kapcsolatos problémákra.
A harmadik fejezet az "Alkotmányozó hatalom dilemmái" címet viseli. Találóan, hiszen a számos gyakorlatban felmerülő kérdés mellett a rész szerzői között sincs egyetértés az alkotmányozó hatalom meghatározásában. Nicola Lupo tanulmányában - kiemelve a magyar sajátosságokat is - abból a hipotézisből indul ki, hogy Magyarország metaforája azoknak a nehézségeknek, amivel az európai alkotmányosság küzd az elmúlt években. A rendszerváltó alkotmányt és az Alaptörvényt sem tartja valóban új alkotmánynak. Az alkotmány szerinte azért nem az alkotmányozó hatalom terméke, mert alkotmánymódosításként fogadták el, míg az Alaptörvény azért nem, mert tartalmában folytatása a korábbi alkotmánynak. A szerző bírálja a magyar Alkotmánybíróságot, amiért széleskörűen élt hatásköreivel. A láthatatlan alkotmány koncepciót, mint jogi alkotmányosság-felfogást pedig az alkotmány gyenge társadalmi támogatottságának ellensúlyozásaként interpretálja. A belső problémák mellett az Európai Unió demokrácia-deficitjét is a politikai alkotmányosság felé tolódás okának tekinti, végül röviden párhuzamba állítja az Orbán- és a Berlusconi-érát. A szerző szerint az alkotmány napi politikába való bevonása az alkotmány legitimitásának gyengítését célozza azért, hogy a többség csökkentse a döntéseire vonatkozó alkotmányos megkötések erejét. Lupo úgy látja, hogy Olaszország Magyarországgal ellentétben három tényező miatt tudta elkerülni az alkotmányos válságot: a 2006-os népszavazás, az olasz alkotmánybíróság helyes döntései és a hosszabb demokratikus hagyományok miatt.
A negyedik egység a kormányzati rendszer és a hatalommegosztás új trendjeit igyekszik feltárni. Mandák Fanni a prezidencializáció jeleiről ír. Úgy tűnhet, és igaz is, hogy a kormány hatásköre, működése, struktúrája alapvetően nem változott az Alaptörvény elfogadásával, de a tanulmány kimutatja, a részletekben rejlő több módosítás hogyan alakította át az intézményt. A szerző a rendszerváltást követően bemutatja a kormányok működésének alakulását, és elemzi a legújabb változtatásokat, mint a kormány hatáskörének általános meghatározását, a Miniszterelnökség megalakítását, a csúcsminisztériumok és a miniszterelnök-helyettesi pozíció létrehozását. Ezek mind a miniszterelnököt erősítő módosítások, hasonlóan ahhoz, hogy az alkotmányba foglalták a kormány általános politikájának miniszterelnök általi meghatározását. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan erősödik a miniszterelnök pozíciója, és a 2010 óta bekövetkezett változások is ebbe a sémába illeszthetőek be.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
