Szászy István a magyar jogtudomány egyik legsokoldalúbb alkotója volt. Elsősorban a nemzetközi magánjog tudósaként emlékezünk rá, viszont nagyon sok, rendkívül magas minőségű magánjogi munkát is publikált - 1949 előtt. 1949-ben Szászy István magánjogászi pályája politikai okokból megszakadt. Személyét részlegesen mellőzték, a magánjogászi munkásságát viszont teljesen. Ezért érdemes megvizsgálni e mellőzés okait és azt, hogy célravezető-e az életmű magánjogi vonalát újra felvenni, rehabilitálni, kiteljesíteni. Elsősorban a magánjog általános részéről, és e kontextusban az összehasonlító jogi módszer alkalmazásáról kell vitát folytatni, mert ennek a problémakörnek a fontossága Szászy életművén is túlmutat.
Tárgyszavak: polgári jog, szovjet magánjog, magánjogi rendszertan, összehasonlító jogi szemlélet
Szászy Istvánnak 1947-48-ban jelent meg "A magyar magánjog általános része" című kétkötetes könyve,[1] illetve ennek rövidített változatát egyetemi jegyzetként publikálta 1949-ben, "A magánjog alapintézményei" címmel.[2] E kötetek alapját a Kolozsváron, majd Budapesten[3] tartott egyetemi előadásai képezték. "A magyar magánjog általános része" című kötete, amely mindmáig e témakörnek a legrészletesebb elemzése a magyar jogtudományban, 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia jutalmát is elnyerte.[4] Szászy szemléletmódja valóban újszerű volt, sőt, ma is az. A szerző saját maga mondta, hogy az "új kor új borát új tömlőbe önti", amikor "elfogódottan" lép köteteivel a "magyar tudományos világ" elé.[5] Kétkötetes művét tanítványi hálával ajánlotta Szladits Károlynak: ez a folytonosság jelzése is.
Ugyanebben az évben, 1949-ben Szászyt viszont kényszernyugdíjazták, és munkáit az elkövetkező időszakban mint "volt tanárunk" műveit vetette maró, megsemmisítő kritikai támadás alá Eörsi Gyula. Szászy István polgári jogászi pályája ekkor megtört, és életműve más jogterületeken (leginkább a politikailag semlegesebb nemzetközi magánjog területén) teljesedett ki. A modern polgári jog általában jóval kevésbé átpolitizált tudományterület, mint az alkotmányjog vagy a közigazgatási jog, azonban 1949-ben nem így tekintettek rá: mindennek politikai jelentősége volt.
Felmerül az a kérdés, hogy megalapozott volt-e a polgári jogász Szászyval szemben megfogalmazott kritika. A válaszom és a tételem lényege ez: a kritika megalapozott volt, de csakis az adott politikai-ideológiai kontextusban és egyáltalán nem szakmai mérték szerint. Szászy
- 49/50 -
polgári jogászi gondolkodásmódjától okkal féltek vagy ijedtek meg 1949-ben, nem akarták, hogy oktasson (polgári szemléletmóddal "fertőzze" a hallgatókat), és ugyanígy nem akarták, hogy műveivel hasson: "A magyar magánjog általános részé"-t ki kellett vonni a szellemi forgalomból. Nyilván ez a tétel bizonyítást igényel, és a további gondolataim ezt a bizonyítást szolgálják.
A Szászy-probléma 1949-ben abból fakadt, hogy mindvégig tudományos, rendszerező, összefüggéseket kereső, a mesterséges leegyszerűsítést elutasító, magánjogi és összehasonlító jogi módszereket alkalmazó szemléletmódja következtében a figyelmes olvasó számára túl gyakran bukkant elő a hivatalos ideológiával ellentétes valóság. Az ilyen olvasó számára túl könnyen volt levonható az a következtetés, hogy a szovjet típusú diktatúra ideológiai vezéreszméi tévesek. Ezért volt veszélyes a magánjogász Szászy.
A kor ideológiája a szovjet jogrendszert különös helyen emelte ki, amely "példakép az egész világon mindenki számára, aki a szocializmus híve."[6] Ezzel szemben Szászy rendszerszemlélete ezt a kiemelést, pódiumra helyezést és csodálatot nem tette lehetővé. A szemére vetették, hogy a szocialista szovjet jogot mint a szláv jogterület jogát vizsgálta, a germán-skandináv jogterület után és a muzulmán jogterület előtt,[7] a hatodik helyen, öt másik jogcsoport elemzése után. A kor felfogása szerint ez a hatodik hely rangsort, és nem egy racionális rendezési elvet jelzett. Egyszóval fő vétke az volt, hogy a valódi tudományos szemléletmóddal nem fért össze a szovjet jog különleges szerepének az elismerése.
Pedig Szászyt a szovjet jog nagyon is érdekelte: már 1945-ben megjelentette Kolozsváron "A Szovjetunió magánjogának alapelvei" c. könyvét. Szászy érdeklődése nem valami opportunista és újkeletű közeledésnek az eredménye. Az 1945-ben megjelent kötet a kolozsvári egyetemen 1942-től tartott előadásain alapult. A mű egyik recenziójában szögezték le, már a kötet "kommunista" értelmezése során: "nem kevés emberi és tudományos bátorság kellett hozzá: háború alatt az »ellenség« jogrendszerének megismerésére tanítani a diákságot."[8] A kötet amúgy nem tartalmaz politikai állásfoglalást, hanem a szovjet magánjog vázlatos ismertetését foglalja magában.
De az érdeklődés még korábbi, erre is találtam bizonyítékot. Szászy István a Budapesti Hírlapban 1932-ben közölt egy cikket "Szovjet-Oroszország jogrendszere" címmel.[9] Ebben kifejtette, hogy a vörös cárok országának, a Szovjetuniónak van magánjoga és Polgári törvénykönyve, ezért tulajdonképpen ez az állam eltávolodott a Marx és Lenin által kifejtett kommunista alapelvektől. A kommunista alapelvekből az következne, hogy a kommunista állam az egész magánjogot átutalja a közigazgatási jogba, és nem tart fenn a magántulajdon és a szerződési szabadság elvein nyugvó magánjogi rendszert.[10] Szászy szerint ezzel szemben a szovjet jogrendszer a kommunista világszemlélet legnagyobb ellenségét, a magántulajdont is ismeri, igaz, hogy korlátolt mértékben.
1945. júniusában "A Szovjetunió magánjogának alapelvei" nyomtatásban volt, amikor Szászyt az "Erdély" című kolozsvári szociáldemokrata napilap munkatársaként egyik volt tanítványa kereste meg,[11] hogy a szovjet tulajdonjogról beszéljen. Szászyt a szovjet jog vizsgálatára a tudományos érdeklődés vette rá. Az interjúban azt emelte ki, hogy a szovjet tulajdonjognak alapvető eltérése a magyar joghoz képest az, hogy "a tulajdonjog szociális funkció, amely a tulajdonost csak a köz, az ország produktív erőinek kifejlesztése érdekében illeti meg."[12] 1946-ban még dicséretet is kapott a kötet: "jellemző, hogy a kolozsvári egyetem magyar professzorai ismerték fel legelőször a szovjetjog ismertetése terén rájuk háruló feladatot."[13]
Szászyval szemben azt a további kifogást és kritikát is megfogalmazták, hogy magánjogi felfogása az absztrakt és elvont logika világából fakadt, azaz elszigetelte magát a társadalmi jelenségek világától. Az ok pedig a hibás elméleti álláspont, az érdekkutató és a fogalomelemző iskolák összekapcsolásából eredő módszer, amelyet Szászy követett. A kritikusok szerint "a polgári fogalomelemző és érdekkutató iskolák nem »modern« jogtudományi irányzatok; »modern« jogtudomány a marxista-leninista módszerrel dolgozó jogtudomány, amely a tételes jogot a társadalmi-gazdasági élettel összefüggésben és nem egy, a világtól elszigetelő, űrben lebegő logikai burokban vizs-
- 50/51 -
gálja, és amelynek feladata a népi demokrácia, majd a szocializmus jogrendszerének a kiépítése."[14]
Ezzel a kritikával (valójában kifogással) az a legnagyobb probléma, hogy sem a fogalomkutató, sem az érdekkutató jogtudomány nem kívánta a jogot a társadalmi-gazdasági összefüggéseiből kiragadni, egyszerűen a jogalkalmazásnak, az ítélkezés technikáinak, a jogértelmezésnek a kérdéseivel foglalkoznak.[15] Sőt, 1948-ban egy, a Jogtudományi Közlöny-ben megjelent cikkben azt is leszögezték, hogy "a helyesen alkalmazott érdekkutató-jogtudomány által posztulált módszertani irányzat egyik legerősebb biztosítéka annak, hogy a megváltozott élethez, főként a gyökerében megváltozott társadalmi és gazdasági rendhez simuló új jogelveknek a bírói jogalkalmazásban a múltból itt maradt nagyszámú törvények és jogszabályok formai fennállása alatt is végbemenő kialakulását elősegítse... A bíró nem a paragrafusok mechanikus alkalmazója, hanem a mindenkori állami, társadalmi és gazdasági rendnek a védője és gondozója lévén nem tekinthet el ítélkezésében az érdekhelyzetek értékelésében az állami főhatalom részén bekövetkezett... nagy eltolódástól..."[16] Vagyis pontosan az érdekkutató jogtudomány alkalmazását tekintette a szovjet típusú átalakulást támogató szerző annak a módszernek, amelynek segítségével a polgári kor még hatályos jogszabályait a népi demokrácia viszonyai között is alkalmazni lehet (azaz e normák eredeti értelmét kifordítva ki lehet szolgálni a szovjet típusú diktatúrát).
Valójában a magánjog átalakulását Szászy István igyekezett nem elszigetelten, hanem tágabb kontextusban értelmezni, rendszerbe helyezni. Ezért többek között azt állította, hogy Léon Duguit (1859-1928) francia jogász tanításain nyugszik a Szovjetunió jogászainak felfogása.[17] Szászy szerint a magánjogi és a gazdasági rend, különösen a második világháború óta "Magyarországon nagy átalakuláson megy át. Ez főleg abban jut kifejezésre, hogy mindjobban szövik át magánjogi intézményeinket közjogi elemek, ami viszont annak a következménye, hogy társadalmi gazdálkodásunk átalakulóban van: az állami beavatkozás mindjobban háttérbe szorítja az egyéni kezdeményezés szabadságát. Az egyéni szabadság lassan átalakul »szociális funkcióvá« (Duguit)."[18]
Igen, ezek a tételek a Magyarországon folyó átalakítások, a szovjet típusú diktatúra kritikájaként is értelmezhetőek voltak. Miért? Szászy álláspontja az volt, hogy az állami beavatkozás mindjobban háttérbe szorítja az egyéni kezdeményezés szabadságát. Az egyéni szabadság lassan átalakul szociális funkcióvá. És ez kétségtelenül közös vonása a totalitárius rendszereknek. Eörsi Gyula e megközelítést végiggondolva állapította meg, hogy "végső elemzésben ez a felfogás is arra a logikai következtetésre vezet, hogy népi demokráciánk a fasizmus folytatója, sőt fokozója."[19] Amit Eörsi kritikaként fogalmazott meg, sajnos nem Szászy István elvi álláspontját cáfolja, nem Szászy tételét semmisíti meg, hanem - mai szemmel - ez egy igenis helyes következtetés.
Ténykérdés volt, hogy a magánjogba behatoltak a közjogi elemek és ezek súlya megnövekedett. Amit hibaként róttak fel Szászynak, hogy e körben nem különítette el a rossz, imperialista állami beavatkozást a jó, szocialista állami beavatkozástól. Szászy formai alapon azonos jelenségnek vette az imperialista állam beavatkozását és azt, amikor a dolgozó nép állama vállalta magára a gazdasági élet szervezését és társadalmi tulajdonba vette, ellenőrzése alá vonta a termelőeszközöket.[20] Kritikusai szerint, ha a magánjog közjogiasodását Szászy a korábbi folyamatokkal állította párhuzamba, akkor nem ismerte fel, hogy 1945-tel teljesen új, minőségileg más, pozitív folyamat kezdődött.
Ezzel szemben Szászy a Szovjetunió jogi valósága alapján levezette, hogy magánjog mindig és mindenütt lesz, mert az állam nem veheti át a magánosoktól minden feladat teljesítését.[21] A magánjog fennmaradásának, elpusztíthatatlanságának Szászy-féle elve e korban nagyon radikális és rendkívül veszélyes nézeteket hordozott magában: ha a magánjog elpusztíthatatlan, akkor a kommunizmus utópia. A már említett figyelmes olvasó Szászy Istvánnak a magánjog általános részéről szóló szövegeit olvasva észlelhette, hogy a kor polgári jogi gondolkodásának legfőbb vezérlő elve nem igazán érthető, nélkülözi a logikát és a szilárd alapokat. Szászyt olvasva arra lehetett rájönni, hogy a magánjog helyére lépő szocialista polgári jog nem tudja az egyénnek a soha nem látott és fennhangon hirdetett kibontakozását biztosítani, mert a szocialista polgári jog lényege pontosan az, hogy nem az egyén a lényeges, hanem a társadalmi osztályközösség.
Ezért nem volt szükség a polgári jogász Szászyra 1949-ben és az ezt követő években. 1949 időszakában nemcsak Szászy István, hanem egy teljes generáció szorult ki a jogtudományi pályáról, a magyar jog és a jogtudomány szerves fejlődése megtört.
- 51/52 -
Láttuk a fentiek szerint, hogy Szászy István - a magyar magánjog általános részét elemző - könyveinek az idő próbáját mégsem sikerült kiállnia. Nem azért, mert a polgári jog általános részével foglalkozó munkái erre nem lettek volna alkalmasak, tudományos színvonaluk révén nagyon is azok voltak. Az idők változtak meg, ő pedig képtelen volt az elvárt mértékben átállni az új idők által megkövetelt, nem a tudományos módszert, hanem az ideológiát első helyre helyező szemléletmódra. Nem igaz, hogy "leragadt" volna a "polgári maradványok" szintjén, ahogy kritikusai állították. Nagyon is pontosan követett minden változást. Az alapvető probléma e kötetekkel nyilván az volt, hogy csak elszigetelten tartalmazták a marxista-leninista jogtudománynak a tételeit, de a maga egészében attól nagyon távol álltak.[22]
Ha ezek a tudományos és oktatási célú munkák megjelenésük után ideológiai okokból nem juthattak előre, felmerül a kérdés, hogy szükség van-e ma Szászy szemléletmódjára a magyar polgári jog általános részének vonatkozásában? Van-e ma tudományos jelentősége a polgári jogász Szászynak?k?
Szerintem a válasz egyértelműen igen. Érdemes Szászyt aktualizálni, hatni engedni.
A kritikák ideológiától át nem hatott egyetlen elemét is fel kell eleveníteni. Megállapították, hogy "függetlenül attól, hogy mi mindennek a tudományos értéke, egyetemi tananyagról lévén szó, kérdéses, hogy hasznát veheti-e az ilyen módszernek valamikor is ... a ... joghallgató, kérdéses, hogy alkalmas lehet-e ez arra, hogy az elsőéves hallgatóban érdeklődést és szeretetet keltsen a magánjog iránt."[23] Az általános rész kétkötetes, részletező kiadása is jól követhető, logikusan tagolt. A törzsszövegtől eltérően, kisebb betűvel vannak szedve azok a részek, amelyek kiegészítő információkat nyújtanak, a vizsgára való felkészülés ezek elolvasása nélkül is lehetséges volt. A grafikai elkülönítésnek köszönhetően, ha valakit "csak" a magyar tételes jog érdekelt, akkor át tudta "ugrani" ezeket az egyébként nagyon érdekes elemzéseket. Valóban sok Szászynál az összehasonlító jogi elem, de ez a kötet tudatos vállalása: mindez módszertani célként fogható fel. Már az alcím is jelezte ezt a szemléletmódot (a kérdésre a jelen tanulmány 3. részében visszatérek).
Ki kell térni a kötetek tudományos tartalmára is. Előrebocsájtható álláspontom szerint Szászynak a polgári jog általános részét tárgyaló művei a téma magyar jogtudományban legszínvonalasabb elemzését adják. E könyvei azért nem futhatták be "normális" pályájukat, mert egész egyszerűen rossz időpontban születtek.
A polgári jog szabályozásának és tudományának rendszertani kérdései közül kétségtelenül az általános rész problematikája a legbonyolultabb. A személyi, dologi, kötelmi, öröklési jogi részekre történő felosztás szinte természetesen formálódik, ha nem is kritikáktól mentesen. Erre elég Szászy-Schwartz Gusztávnak már a XX. század elején leírt álláspontját megemlíteni, hogy ez a felosztás "repedéses", olyan, mintha az embereket így osztályoznánk: szőkék, barnák, férfiak, gazdagok. Mert az öröklési jog és a családjog is tulajdonképpen vagy dologi, vagy kötelmi jogviszonyokból áll.[24] Szászy-Schwartz egyébként azt is leszögezte, hogy "a dologi és kötelmi részen belül nem kevésbé illogikus a rendszer. A dologi jogon belül ugyanis az egyes jogokat az ő tartalmuk szerint különböztetjük: a tulajdonjognak más a tartalma, mint az idegen dolgon való jogoknak és ezek az utóbbiak mindegyikének ismét más-más a tartalma. A kötelmi jogon belül azonban az egyes kötelmeket nem tartalmuk szerint csoportosítjuk, hanem keletkezési tényalapjuk szerint: ügyleti, vétségi és »egyéb keletkezésű« kötelmekről... szólunk."[25]
Ennek ellenére történelmi és alapvetően bevált felosztásról van szó, akkor is, ha nélkülözi a matematikai logika precizitását. Esetleg olyan kérdésekről lehet vitázni, hogy a zálogjogot dologi jogként a dologi jogi könyvbe érdemes-e foglalni, és a dologi jogi tárgy keretében oktassák-e; vagy a zálogjog helye hitelbiztosítékként inkább a kötelmi joghoz tartozik. Mindkét megközelítés mellett szólnak érvek, és bármelyik győzedelmeskedik, a zálogjog attól teljesen funkcionális marad. Ráadásul a személyi, dologi, kötelmi és öröklési jog vonatkozásában a Ptk. megfelelő könyveinek megfeleltethető egy-egy polgári jogi tudományterület és egy-egy egyetemi tantárgy is.
A fentiekkel ellentétben az általános rész minden szempontból vitatott: van-e Ptk.-nak általános része; ha van, akkor szükséges-e, hogy legyen; ha nincs, akkor hiányzik-e; mivel átfogó általános része az összehasonlító jogban a legtöbb polgári törvénykönyvnek nincs, akkor mint tudományterület és mint egyetemi tantárgy mivel is foglalkozik az általános rész? Szászy Istvánnak gyakorlati jelentőségű és ma is megfontolandó válaszai voltak a fenti kérdésekre. Szászy újító felfogása a magánjog rendszeréről önmagában nem volt a megszülető szocialista polgári jog felfogásába illeszthető, viszont a rendszerváltozás következtében az elemzések visszanyerték aktualitásukat.
- 52/53 -
A hatályos magyar Polgári Törvénykönyv nem tartalmaz általános részt. Hat paragrafusból álló rövid bevezető rendelkezéseket viszont magába foglal. A polgári jog általános része ezek szerint ezzel a hat paragrafussal foglalkozik?
E körben egyértelműen különbséget kell tennünk a polgári törvénykönyvek általános része és a polgári jog általános része között. Az, hogy a polgári törvénykönyveknek legyen általános része, nem szükségszerű, sőt, ahogy már említettem, a legtöbb polgári törvénykönyvben hasonló rövid bevezetéssel találkozunk, mint a már említett magyar megoldás esetében. Kérdésként merülhet még fel, hogy a polgári jog tudományának van-e általános része olyan államok esetében, amelyek polgári törvénykönyve nem tartalmaz részletes általános részt. Erre a válasz igenlő. A polgári jog általános részének megléte nem feltételez közvetlen megfeleltetést a polgári törvénykönyvekben.
Akkor mi is lehet az általános rész tartalma?
A polgári jog általános része semmiképpen nem a polgári jog egészének rövidített összefoglalása. Semmi értelme nincs röviden ismertetni azt, amit más részterületek részletesen kibontanak. A "madártávlat" a polgári jogban fontos, az általános résznek kell is egy ilyen felülnézeti, átfogó rálátást nyújtania a polgári jogra. De ez nem a polgári jog más területeinek vázlatos, rövidített, szükségszerűen felületes elemzése.
A legegyszerűbb, ha kizárásos alapon közelítjük meg ezt a kérdést: mi nem tartozik az általános részbe. Ahogy már korábban is említettem, a polgári jog általánosan elfogadott részterületei a személyek joga, a dolgok joga (dologi jog), a kötelmi jog (a szerződések és a kártérítés joga), az öröklési jog és a családi jog. Mi lehet az, ami ezeket a rendkívül változatos kérdéseket összeköti, mindegyik részterületen megjelenik, közös elemként egységes jogággá összefogja ezt a hihetetlenül sokszínű joganyagot? Ha erre megadjuk a választ, akkor megkapjuk, mi is a polgári jog általános része.
Szászy szerint kétségtelenül az általános részhez tartozik két alapkérdés és ezeknek a leágazásai. Az első a polgári jogi jogszabály, vagyis a tárgyi jog kérdésköre. Valamennyi fent említett területet polgári jogi norma szabályoz, ezért a polgári jogi normákra vonatkozó ismereteinket (más kifejezéssel a polgári jogi jogszabálytant) valamennyi polgári jogi részterületet átfogó módon összegeznünk kell. Itt aktuális kérdésként felmerülhet, hogy a jogszabálytan a polgári jog általános részébe tartozik-e. Szászyval egyetértve a válasz szerintem egyértelműen igen. Egyáltalán nem az alkotmányjogi jogszabálytan kérdése a polgári jogi jogforrástan, a magánjogi kógencia és diszpozitivitás, a polgári jogi kodifikáció, az intertemporális magánjog, az általános és különös norma viszonya a magánjogban, a polgári jogi jogszabály értelmezés stb. Érvként érdemes megemlíteni Grosschmid Béni monumentális jogszabálytanát is, amely egyébként a "Magánjogi előadások" fő címet viseli.[26]
Szászy szerint a magánjog általános részének második vizsgálati tárgya a jogviszony, a jogviszonytan, vagyis az alanyi értelemben vett polgári jog és az ehhez kapcsolódó kötelezettség egysége. A jogviszony is átfogja az összes polgári jogi részterületet, a polgári jog különös részét.
Szászy István álláspontja e két témakör kapcsán az, hogy a jogi normának és a jogviszonynak is van nyugvó és dinamikus állapota, és mindkét állapot más-más szemléletmód érvényesítését teszi lehetővé. E felfogásban a magánjogi jogszabály statikáját a jogszabályok tipológiája, illetve logikai szerkezete képezi, dinamikáját pedig a jogszabály keletkezése, alkalmazása és megszűnése. A jogviszony statikáját a jogviszony elemei (tartalom, alany, tárgy), a dinamikáját pedig a jogok keletkezése, módosulása és megszűnése, azaz a magánjogi tények (jogügyletek, jogellenes magatartások) képezik.
Ez a szemléletmód ma is precíz, pontos, legitim megközelítése a magyar polgári jog általános részének. Szászy így foglalta össze álláspontját: "az általános rész azokat a részjogszabályokat tartalmazza, amelyek a különös rész magatartási szabályaiban általában benntalálhatók."[27]
Egyébként Szászy újító szemlélete leginkább a magánjog különös részének a strukturálásában ragadható meg. Erre is szükséges kitérni, tekintettel arra, hogy álláspontom szerint, bár e felosztás recepciója nem történt meg, valóban eredeti és egyedi szellemi teljesítmény, viszont félreértésére túl nagy az esély.
Szászy szerint (álláspontját itt csupán vázlatosan ismertetve) a különös részt a következő négy fő részre lehet felosztani:[28]
1. a magánjogi követelések joga: a jogosult mástól meghatározott magatartást követelhet, és a másik személy a követelt magatartást tanúsítani tartozik (követelés - kötelezettség);
2. a magánjogi hatalmasságok joga: a jogosult maga tanúsíthat más személlyel szemben meghatározott magatartást, és a másik személy a jogosult magatartásának ki van szolgáltatva (hatalmasság - kiszolgáltatottság);
3. a magánjogi mentességek joga: a jogosult megakadályozhatja másnak vele szemben tanúsított magatartását, s a másik személy vele szemben magatartást nem tanúsíthat (mentesség - tehetetlenség);
4. a magánjogi adósjogok joga: a jogosult elháríthatja magától a más által tőle megkövetelt magatartás tanúsítá-
- 53/54 -
sát, és a másik személy tőle magatartást nem követelhet (adósjog - követelésnélküliség).
Azt a jogviszonyt, amelyben a felek meghatározottak, kétpólusú, polarizált jogviszonyként, az abszolút jogokat magukba foglaló jogviszonyokat viszont egypólusú, nem polarizált jogviszonyként nevesíti. A követelés-kötelezettség és a hatalmasság-kiszolgáltatottság jogviszonyok lehetnek kétpólusúak és egypólusúak is, amikor a jogosulttal szemben áll mindenki, akivel szemben az ilyen természetű jog egyáltalán gyakorolható. Következésképpen a magánjogi követelések joga a dologi jogot és a kötelmi jogot is magában foglalja. "A jogilag megkötött személy oldalán nempolarizált, egypólusú követelési jogok a máris meglevő állapotokat, a máris megszerzett élethelyzeteket védik s ezért az élet statikájának a szabályozói. A jogilag megkötött személy oldalán polarizált, kétpólusú követelési jogok ezzel szemben ezeknek az élethelyzeteknek a megszerzésére, a javak forgalmára, mozgására, a változásoknak a jogi szabályozására szolgálnak, tehát az élet dinamikájának a szabályozói."[29]
A mentességek joga és az adósjogok joga a két elsődleges jelentőségű alaphelyzetre, a követelési jogra és a hatalmasságra vezethetők vissza. Csupán annak a kifejezésére szolgálnak, hogy a követelési joggal, vagy a hatalmassággal szemben állnak fenn. A mentességek jogába olyan kérdések tartoznak, mint a biztosítékadás joga a visszatartási hatalmassággal szemben, míg az adósjogok jogába például a beszámítási, elévülési kifogás, a kezes sortartási kifogása tartozik. Mind a négy fent említett jognak megvan a maga várományi állapota és mindegyikhez kapcsolódik a birtokviszonyok joga, amelyeket Szászy szerint szintén tárgyalni kell. Ez az összegzés rendkívül vázlatos, de egyértelmű, hogy Szászy a magánjog rendszerének új kereteit vázolta itt fel.
Az öröklési jogról azt állapította meg Szászy, hogy az valóban nem szerepel ebben a felosztásban. Ennek oka, hogy az öröklési jog nem külön alanyi jog, hanem vagyonátszállás, dologi erejű jogváltoztató tény, amely jogokat ad ugyan, de amelyből különleges, az átszállott jogoktól különböző öröklési alanyi jog nem származik. Az öröklési jog ezért az általános részhez, a jogviszony dinamikájának köréhez tartozik. Ennek ellenére nem tárgyalja Szászy az öröklési jogot az általános részben, mert munkája túlságosan terjedelmes lett volna, ha az öröklési jogot is felvette volna annak keretébe.[30] Azt is elismeri, hogy e felosztásban a családjog több részre szakad (ezért képez a családjog tulajdonképpen csak tematikai és nem logikai egységet a polgári jog rendszerében).
E felosztásról a jelenben kritikusan állapították meg, hogy ez az egyik legtanulságosabb, de elvetélt próbálkozás a jogszabályok egységes logikán felépített osztályozására. Az egységes logikán alapuló felosztás lehetetlenségét pontosan Szászy kísérlete igazolja. "A Szászy által konstruált egységes logikai felosztás semmiféle korábbi hagyományt nem követ, és ezzel a magánjog legfontosabb gerincét, az évszázadok alatt kijegecesedett gondolati kapcsolatokat törte ketté. Ebből is látszik, hogy a jog nem pusztán a formális logika és a megalkotott szabályok matematikai rendbe sorolt halmaza."[31] A fenti megközelítés kétségkívül megfontolandó, viszont az "elvetélt" minősítés talán túlzó. A kép árnyalására legalább három tényezőt kell figyelembe venni.1. Elsősorban a megközelítés újszerűsége kétségtelenül riasztó lehet a megszokott, rutinná vált gondolati sémákhoz viszonyítva. Viszont álláspontom szerint Szászy István nem kapta meg az esélyt a történelemtől, hogy e felosztás alapján dolgozza ki a magánjog különös részét, mert ez lehetett volna bizonyíték arra, hogy a tradicionális magánjogi rendszerszemlélet - amelynek pontatlanságai általánosan elismertek - forradalmasítható, megújítható és vele szemben felkínálható funkcionális alternatíva. Vagyis a kudarc még ma sem bizonyított.
2. Másodsorban egyáltalán nem tartom bizonyosnak, hogy Szászy a klasszikus felosztást meg akarta volna általánosan szüntetni. Elmélete a hagyományos megközelítéssel párhuzamosan fennálló rendszerként is felfogható és kezelhető, sőt fejleszthető, tovább formálható. Ennek a rendszerszemléletnek kétségkívül vannak előnyei, a jogviszonyok végtelen változatosságát egységes rendszerbe foglalja.
3. Harmadsorban ez az elmélet a magyar magánjog általános része két kötetének csak töredéke, a két kötet 636 oldalából talán csak a 600-adikat meghaladó rész foglalkozik részleteiben ezzel a felosztással. Ténylegesen ez a leginnovatívabb rész, viszont az általános rész egészében csak részkérdés. A kötet egyéb részei a klasszikus felfogással sokkal inkább összhangban vannak, tehát a könyvet nem szükséges ezen elmélet miatt félretolni: akinek ellenérzései vannak e rendszerezési módszerrel szemben, nem ennek alapján kell a munka egészét megítélnie.
A polgári jog általános része kapcsán az is felmerül, hogy ez egyetemi tantárgyként hogyan épül fel. Legalább két felfogás létezik. Először lehet a cél az, hogy e tárgy a joghallgatóknak általános, tömör képet adjon a polgári jogról, bevezető tárgyként, amelyet a későbbi tárgyak részleteznek. Másodszor lehet a cél az, hogy a polgári jog konkrét területeinek normaanyagát elemezve próbálja azokból a közös szabályokat szintetizálni, és így bevezető jellegét szinte elveszítve válik önálló tárggyá. Eörsi Gyula is leszögezte: a joghallgatóknak "felesleges tételes magánjogunkat tömören, előzetes jelentésként előadni", illetve "nem lehet feladat ugyanannak rövid, tömör, tehát gyak-
- 54/55 -
ran nehezebb formában való tanítása, aminek részletes oktatására egy-két év múlva úgyis sor kerül."[32] Tanárként Szászy is a második koncepció híve volt: ebben egyetértettek Eörsivel. Kétségtelen, hogy a polgári jog általános részének az oktatása igen komoly kihívás: a magas absztrakciós fok az egyik legnehezebb polgári jogi stúdiummá teszi.[33] Ennek ellenére úgy vélem, hogy a gyakorlati példákat megfelelően hasznosító, az összehasonlító jogban is felmerülő jogeseteket is feldolgozó oktatási módszer akár oktatói sikertörténet is lehet. És itt térnék rá az összehasonlító jogász Szászy Istvánra.
Nem lehet elsiklani a Szászy István munkásságát mindvégig elkísérő, és "A magyar magánjog általános rész"-ében is hangsúlyosan jelentkező összehasonlító jogi szemléletmód felett sem. A kötetnek az alcíme is jelzi ezt az irányt: "Különös tekintettel a külföldi magánjogi rendszerekre".
E szemléletmód lényege, hogy az általános részt tárgyaló köteteiben az összehasonlító jog nem mint mellékes, kiegészítő, magyarázó rész jelenik meg, hanem mint a magyar magánjoggal szervesen összekapcsolódó, a hasonlóságok és a különbségek révén pontosan a magyar magánjogról alkotott képünket hihetetlenül élesítő technika. Az azonosságok és eltérések játéka miatt a magyar jogi megoldások ismerete is mélyül az olvasóban, a lehetséges szabályozási és értelmezési alternatívák felvázolása pedig segít felismerni az egyes megoldások akár helyhez és időhöz kötött előnyeit is. Szászy egyik későbbi írásában újra hitet tett az összehasonlító jog mellett. Megállapította, hogy "Magyarországon az összehasonlító jogtudomány eddig kevéssé örvendett népszerűségnek. Ennek oka főleg abban keresendő, hogy Grosschmid hatása alatt a magyar magánjogot főleg történeti alapon tárgyalták, és jogtudósaink erős harcot folytattak a külföldi és különösen az osztrák és német jogrendszereknek a magyar jogfejlődésre gyakorolt hatásának visszaszorítására. Újabb monográfiairodalmunk azonban belátta az összehasonlító módszer nagy fontosságát, sőt még maga Grosschmid is élete végén »Werbőczy és az angol jog« című munkájával összehasonlító jogi irodalmunkat gyarapította."[34]
Szászy összehasonlító jogi megközelítésmódja semmit sem vesztett frissességéből és aktualitásából. És az összehasonlító jogi módszer mellett tett állásfoglalása is aktuális: a magyar magánjog tudományának eddig egyik legnagyobb hibája az volt, hogy majdnem kizárólagosan az osztrák és ezen keresztül a német jogtudomány befolyása alatt állt, és ennek következtében egyoldalúvá vált, elvesztette kapcsolatát a világ többi jogrendszerével. Az innovatív jogi megoldások "versenyeztetése", szerves integrálása a jog fejlesztésének alapvető eszköze. Az összehasonlító jogi módszer alkalmas a külföldi jogi hatások "megszűrésére": egyes hatások érvényesülését legitimizálhatja, másokat indokolt módon elutasíthat, amikor a létező vagy a magyarországi eredeti megoldások szolgálják jobban a megvalósítandó magánjogi értékeket.
Az összehasonlító jogi szemléletmód és kutatások aktualitását a jelenben újabb szempontok még inkább alátámasztják. Az európai jogharmonizáció és a jogegységesítés folyamatában az összehasonlító jogi vizsgálatok tudnak információt adni a megfelelő döntésekhez, hogy mit szükséges vagy mit érdemes egységesíteni vagy harmonizálni, és mit nem. A hangsúly sokszor a "nem"-re is kerülhet, mert a polgári jog, a magánjog kulturális vívmány, amelynek feloldása valamilyen egységes, kompromisszumokkal terhelt közös szabályozásban minden valószínűség szerint nem a leghatékonyabb és a legjobb minőségű jogot eredményezi.[35] Az európai irányelvek esetében a "hogyan" kérdésének a vizsgálata is hasznos lehet, egyes tagállamok tapasztalata is hordozhat tanulságokat. Ez a joganyag az összehasonlító jognak új területévé vált, amely az egységes jog adott esetben eltérő tagállami bírósági értelmezését is vizsgálja és az európai jogegységesítési folyamatot (és ennek részeként az előzetes döntéshozatali eljárás keretében fejlődött európai bírósági ítélkezési gyakorlatot) a tagállami jogértelmezéssel is ütközteti.
A hatályos Ptk. kodifikációja során sikerrel lehetett érvényesíteni azt az elvet, amely a polgári jog magyar hagyományait az innovatív külföldi megoldások figyelembevételével fejlesztette tovább. A Szászy István által jelzett és elvárt módszertani megújulás, az összehasonlító jognak a magyar jog művelésének és fejlesztésének érdekében történő alkalmazása az egyik legérdekesebb és legfontosabb jogtudományi szellemi kihívás a XXI. században. Jelentősége Szászy korához képest csak fokozódott. Azt, hogy az összehasonlító jog művelése nem csak öncél, az is jelzi, hogy az összehasonlító jog jelenleg mindennapi "munkaeszközzé" válik a magyar jog fejlesztése során. ■
JEGYZETEK
* A Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet által 2020. szeptember 16-án, Budapesten szervezett Szászy István Emlékkonferencián elhangzott előadás szerkesztett, bővített változata. (Szerk.)
[1] Szászy István: A magyar magánjog általános része különös tekintettel a külföldi magánjogi rendszerekre. I-II. kötet. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1947-48.
[2] Szászy István: A magánjog alapintézményei. Budapest, Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) Jogász Kör, 1949. Szászy Istvánról lásd még Burián László: Szászy István (1899-1976). In: Magyar jogtudósok. II. kötet (szerk. Hamza Gábor). Budapest, Professzorok Háza, 2001. 147-168., illetve Vékás Lajos: Szászy István törvénytervezete a nemzetközi magánjog kodifikációjának történeti tükrében. Jogtudományi Közlöny. 2020/5. sz. 185-190.
[3] Szászy István 1942-1945 között a kolozsvári, 1945-1949 között kényszernyugdíjazásáig a budapesti egyetem professzora volt.
[4] Vö. Szabad Nép. 1949. május 29. 15. Szászy István 1945-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
[5] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. Előszó (oldalszámozás nélküli kötetrész).
[6] Eörsi Gyula: A magánjog alapintézményei c. egyetemi tantárgyról. Jogtudományi Közlöny. 1949/23-24. sz. 535.
[7] Szászy: i.m. (2. jegyzet). I. kötet. 46-54.
[8] Névai László: A Szovjetunió magánjogának alapelvei. Szászy István monográfiája. Jogtudományi Közlöny. 1946/5-6. sz.100.
[9] Vö. Budapesti Hírlap 1932. január 17. 11.
[10] Lenin Kurszkij igazságügyi népbiztoshoz írt levelében azt szögezte le, hogy "mi semmi »magánügyet« nem ismerünk el, számunkra a gazdaság területén minden közjogi és nem magánjogi." Vö. Lenin összes művei. 36. kötet. Budapest, Kossuth, 1972. 574.
[11] A volt tanítvány Mezey Gy. Lóránd. Szászy István professzort ekkor még lelkesen köszöntötte ("milyen csodálatos is a sors, hogy egy ilyen kitűnő felkészültségű embert küldött nekünk erdélyieknek, hogy a legszebb tudományra nevelje az ifjúságot..."). Szászy Istvánnak azonban el kellett hagynia Erdélyt és 1945. őszétől már Budapesten oktatott tovább. Az összehasonlító magánjogi és nemzetközi magánjogi tanszék vezetője lett, 1947-től pedig átvette Kolosváry Bálint I. számú magyar magánjogi tanszékét. A részletekről és a vonatkozó levéltári forrásokról lásd Schweitzer Gábor: A "Pázmány"-tól az "Eötvös"-ig. Adalékok a budapesti jogi fakultás történetéhez. Múltunk. 2011/4. sz. 32. Az interjút készítő tanítvány, Mezey Gy. Lóránd (1920-1985) szintén Magyarországra költözött és református lelkészként tevékenykedett.
[12] Vö. Szászy professzor, a közismert nemzetközi magánjogász beszél a szovjet tulajdonjogról. Érdekes eltérések és hasonlatosságok a szovjet és a nyugati jogrendszerekben. Erdély. 1945. június 3. 4. Lásd még A Szovjetunióban magánjogi szerződés a házasság. Szászy István egyetemi tanár előadása a szovjet családi és örökösödési jog köréből. Erdély. 1945. június 2. 4..
[13] Vö. Névai László: A házassági jog legújabb fejlődése a Szovjetunióban. Jogtudományi Közlöny. 1946. 3-4. sz. 51.
[14] Eörsi: i. m. (7. jegyzet). 535.
[15] Részletekről lásd Nizsalovszky kitűnő tanulmányát. Vö. Nizsalovszky Endre: A fogalomkutató és az érdekkutató jogtudomány. Debreceni Szemle. 1933/9. sz. 341-345.
[16] Túry Sándor Kornél: Az érdekkutató jogtudomány mai jelentőségéről és szerepéről. Jogtudományi Közlöny. 1948/23. sz. 452.
[17] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 9.
[18] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 17.
[19] Eörsi Gyula: Hozzászólás. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei. II. kötet, 1952/3-4. sz. 279. Szükséges itt József Attila 1936-ban írt Világosítsd föl című, a rendszerváltás előtt rejtegetett versére is utalni: "Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét..."
[20] Eörsi: i. m. (7. jegyzet). 535.
[21] Eörsi: i. m. (7. jegyzet). 535.
[22] Eörsi: i. m. (7. jegyzet). 534.
[23] Eörsi: i. m. (7. jegyzet). 534.
[24] Schwartz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, Athenaeum, 1911. 206-207. Egyébként Szászy István is átvette, minimális módosítással, ezt az érvelést. Szerinte is olyan ez a felosztás, mintha az embereket így osztályoznánk: az emberek egy része fekete bőrű, a másik része magas, a harmadik része kékszemű, a negyedik szemüveget hord. Vö. Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 13.
[25] Schwartz: i. m. 207.
[26] Grosschmid Béni: Magánjogi előadások. Jogszabálytan. Budapest, Athenaeum, 1905.
[27] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 13.
[28] A felosztás részletezéséről és indokolásáról lásd Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 12-16.
[29] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 15.
[30] Szászy: i. m. (2. jegyzet). I. kötet. 16.
[31] Lásd Csehi Zoltán: Van-e általános része a magyar magánjognak? Polgári Jogi Kodifikáció. 2000/1. sz. 24.
[32] Eörsi Gyula: i. m. (7. jegyzet). 533-534.
[33] Csehi Zoltán szerint "vannak olyan nézetek - egyelőre még csak szóban hangzottak el -, miszerint nincs is szükség általános részre, különösen nincs az egyetemi oktatásban, vagy némiként ezt módosítva, hát ha nagyon kell, akkor az egyetemi stúdiumok végén..." Csehi: i. m. 23.
[34] Szászy István: A "Dokumentációs Szemle" és az összehasonlító jogtudomány. Állam és Igazgatás. 1967/12. sz. 1143.
[35] A kérdésről részletesen lásd Veress Emőd: A közös európai adásvételi jog megalkotásának kudarca (2011-2015). Korunk. 2020/3. sz. 59-66.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, kutatóprofesszor, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet (Budapest).
Visszaugrás
