Ha az ember külföldi sajtótermékeket szemléz, számos olyan esettel találkozik, amely felveti az érintett közszereplők személyiségvédelmét, és a nemzetközi jogorvoslat kérdését.
- Az ismert rockegyüttes benyújtott keresete alapján a bécsi fellebbviteli bíróság elismerte, hogy jogosulatlanul neveztek el egy bécsi kávéházat Rolling Stones-nak. Mick Jagger a Rolling Stones együttes vezetője és társai már 1998-ban követelték Stefan Wirglertől, a kávéház tulajdonosától, hogy változtassa meg a kávéház nevét, 1999 októberében pedig beperelték őt a Rolling Stones már jogellenes - kereskedelmi célokat szolgáló - használata miatt. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.1
- Az olasz ellenzék vezetőjének, Berlusconinak a fellebbezési bíróság által történő vesztegetés bűncselekménye alóli felmentése során drámai vita folyik Olaszországban az ország jövőjével kapcsolatban a jobb és baloldal között. A bíróság Berlusconit a terhére rótt cselekmények egyike tekintetében felmentette, míg másik három bűncselekményt elévültnek nyilvánította. Berlusconit 1998-ban kétévi és 9 hónapi szabadságvesztésre ítélték, mert az ítélet szerint részt vett adótisztviselők megvesztegetésében. Berlusconi a felmentést az igazság győzelmeként értékelte.2
- Rágalmazásért megbüntették a volt bolgár miniszterelnököt. A szófiai kerületi bíróság Zsan Videnov volt miniszterelnököt a szocialisták (korábban kommunisták) volt vezérét 500 leva pénzbüntetésre ítélte Atanasz Tilev üzletember megrágalmazása miatt. Nemrég megjelent könyvében a volt kormányfő azt állítja, hogy Tilev a kommunista biztonsági szolgálat utasítására vette feleségül a finn miniszterelnök lányát.3
- Az angol törvények és a bírósági gyakorlat - szemben a magyar bírósági gyakorlattal - jelentős nagyságú drasztikus kártérítéseket ítélnek meg nem vagyoni kártérítési ügyekben.4
P. George Golloway parlamenti képviselő a brit Munkáspárt tagja beperelte a "The Daily Telegraph" újságot, amely öt a Szaddam Husszein rezsimjével kötött illegális olajügyletekkel rágalmazta meg. A Londoni Felsőbíróság 150 ezer font (kb. 54 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára.5
- A sajtószabadság és bulvárlapok. A brit bulvársajtó különösen gátlástalan abban a vonatkozásban, hogy nyakló nélkül rágalmaz meg embereket. 2002-ben egy tanítónőt azzal vádoltak e lapok, hogy nemi kapcsolatot létesített serdülő tanítványaival. A bíróság előtt azonban kiderült, hogy az illető fiatalok pénzt kaptak az illető laptól, hogy hamisan tanúskodjanak a bíróság előtt tanítónőjükről.
A fenti esetek bemutatása az alábbi tendenciákra mutat rá:
- A demokráciákban kiemelten fontos a szabad véleménynyilvánítás, mint például a Berlusconi ügyben.
- Fontos, hogy a nagyközösség tagjai információt kapjanak a közszereplők, különösen pedig a társadalom felső rétegének viselt dolgairól, bűncselekményeiről, mint pl. a bolgár miniszterelnök rágalmazás miatt történő elítéléséről és bukásáról.
- Végül is fontos a véleménynyilvánítás határainak megvonása és a nemzetközi jogorvoslat. Erre mutat rá a saját tanárnőjüket megrágalmazó diákok esete.
A közszereplőkkel kapcsolatos személyiségi jogvédelem mindenképpen egységes, harmonizált szabályok, különösen az egységes Európában - nemzetközi jogi előírások alapján képzelhető el.
Az általános gyakorlat nemzetközi vonatkozásban is az, hogy a közszereplőknek lényegesen többet kell elviselniük az emberi méltóság, jó hírnév, becsület sérelme esetén. Az egyént becsületet sértő véleménynyilvánítások általában akkor jutnak el az írott és elektronikus sajtó közreműködésével a szélesebb nyilvánosság elé, ha azok olyan emberekkel kapcsolatosak, akiknek az élete közfunkciójuknál vagy társadalmi ismertségüknél (művészek, tudósok, sportolók, stb.) fogva sokkal inkább a nyilvánosság előtt zajlik, mint az átlagembereké.6 A magasabb tűrésküszöb előírását a közügyek minél szélesebb vitathatósága indokolja a nemzetközi gyakorlatban.
Az Amerikai Egyesült Államokban a híres Sullivan ügyet lehet megemlíteni. Az ügyet egy feketék jogaiért szószóló egész oldalas hirdetés robbantotta ki, amelyet a feketék jogaiért harcoló szervezet jelentetett meg a New York Times-ban 1960 márciusában.7
A szöveg "példátlan terrorhullámról" szólt, amellyel a rendőrség a békés megmozdulásokra reagált, pl. Montgomery városában. L. B. Sullivan, Montgomery városának nyugalmazott rendőrbiztosa a szöveg rágalmazó állításai által elrendezett kára miatt Alabama államban magánjogi pert indított a lapkiadó és a hirdetést feladók ellen. Az USA legfelsőbb bírósága az újság és a hirdetők javára döntött.
Az ítélet a közvélemény kinyilvánítását fontosabbnak tartja, mint a magánszemélyek becsülete védelmét.
A döntés logikája magáért beszél: "A közlés elfojtására nem jogosít fel sem ténybeli hiba, sem sértő tartalom, sem a kettő keveréke (...) Tilos kártérítés megítélése köztisztviselő hivatalos tevékenységére vonatkozó rágalmazó állításáért, kivéve, ha a panaszos bizonyítja, hogy azt rosszindulattal közölték, azaz annak tudatában, hogy az állítás valótlan, ill. gondatlanul figyelmen kívül hagyták annak igazságát és hamisságát. (...) A hibás állítás elkerülhetetlen egy vitában (...) és azt védelemben kell részesítenünk, különben megfojtjuk a kifejezés szabadságát (...) Egy szabály, amely arra kényszeríti a hivatalos magatartás bírálóját, hogy szavatolja minden egyes ténybeli kijelentésének igazságát - és tegye ezt lényegében korlátlan összeggel fenyegetett rágalmazási ítéletek büntetésének terhe mellett - "öncenzúrához" vezet.8
Európában az 1970-es évek második felében tárgyalt Heinrich Böll ügy ad a közszereplők becsületének, jó hírnevének védelmére példát. A Karlsruhe-i bíróság 1978-ban döntött a Böll ügyben. 1974 novemberében az NSZK egyes számú közszolgálati televízióállomásának hírműsora egy szélsőbaloldali terrorista merénylet áldozatának temetése kapcsán megvádolta az írót a terroristák támogatásával. Böll valóban írt a terroristák elleni kegyetlen hajtóvadászatról. Az író személyiségi jogai sérelmére tekintettel kártérítést követelt a tévétársaságtól. Az Alkotmánybíróság helyt adott Böll panaszának, megállapította, hogy egy többértelmű megnyilatkozás interpretálása során a kritikus köteles felhívni a közönség figyelmét arra, hogy az idézett szavak az ő értelmezésében hangzanak el.9
A nemzetközi gyakorlatban magas rangú egyházi vezetők, ismert írók, rendőrtisztek, politikusok, előadóművészek közéleti szereplőnek minősülnek.
Ma már az emberi jogok, személyhez fűződő jogok legfontosabb dokumentuma Magyarország számára az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló 2004. szeptember 29-én aláírt szerződés. Ennek második részét képezi az Unió Alapjogi Chartája.10
A személyiségi jogok vonatkozásában számos nemzetközi egyezmény és más dokumentumok fontos befolyással bírnak, így további
- Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. 1948. "Az emberi jogok Magna Chartája". Az ENSZ által hozott legjelentősebb személyiségi jogokat biztosító dokumentum;11
- A Gazdasági-Szociális-Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1966. New York;12
- Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 1966;13
- A Római Egyezmény, 1950, amelyet a szakmai közvélemény Európai Emberi Jogi Egyezményként nevez. Az egyezmény hivatalos neve: Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény.14
A média és a személyiségi jogok vonatkozásában számos Európai Tanács dokumentum is született, így pl.
- Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról;15
- Egyezmény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során;16
- Határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény.17
A személyiségi jogok körében meg lehet említeni azokat a pápai enciklikákat, amelyek nem jogszabályként funkcionálnak, hanem erkölcsi tekintélyük és jelentős tömegbefolyásuk miatt jelentősek:
- A Vatikáni Zsinat 1963-ban VI. Pál Pápa Inter Mirifica c. dokumentumát adta ki, amely a tömegtájékoztatásról és annak problémáiról szól. A II. Vatikáni Zsinat hozta létre a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsát, amely az alábbi két fontos dokumentumot fogadta el:
- Communio et Progressio 1971-ben
- Aetatis Novae nevű dokumentum 1991-ben.18
Az 1. pontban ismertetett esetek elvezetnek ahhoz a kérdéskörhöz, hogy a szabad véleménynyilvánítás és a közszereplők bírálata milyen határig mehet el. Ebben a vonatkozásban legfontosabb jogi előírás az EU valamennyi országára irányadó, a már korábban ismertetett Európai Emberi Jogi Konvenció (Európai Emberi Jogi Egyezmény), melynek hivatalos neve Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről19,20 a továbbiakban csak Egyezmény- nek nevezzük.21 Az Egyezményt 1950-ben kötötték. A szocialista magyar kormányok szándékosan nem csatlakoztak hozzá. Az Egyezmény ratifikálása az EU-csatlakozás alapfeltétele volt, arra hazánkban csak 1992-ben került sor.22 Az Egyezmény 10. cikke a véleménynyilvánítás szabadásáról szól, amely a közszereplők személyiségvédelmének alapvető kérdése. "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió, televízió vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék."
Az Egyezmény 10. cikk (2) bekezdése a véleménynyilvánítás korlátait jelöli ki. "E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságainak fenntartása céljából."23
A véleménynyilvánítást több szempontból is korlátozni engedik, tehát:
- nemzetbiztonsági okokból;
- a közbiztonság fenntartása érdekében;
- zavargások megelőzése végett;
- a közegészség védelme ürügyén;
- az erkölcsök védelme okából;
- a bizalmas értesülés közlésének kiszivárogtatása megakadályozása céljából;
- a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása érdekében.
A) Perna kontra Italia ügy.
A véleménynyilvánítás megengedett
határainak túllépése
a) A szólásszabadság akkor illeti meg az újságírót, ha megtartja az újságírókra kötelező szakmai elveket.
Gioncarlo Perna olasz újságíró cikket írt az Il Gornale c. napilapban G. Caselliról, aki Palermó ügyésze volt. A cikk kritizálta Caselli politikai harcosságát, és azt írta a továbbiakban, hogy amikor csatlakozott az igazságszolgáltatáshoz, hármas hűségesküt tett: Istennek, a törvénynek és a via Botteghe Oscure-nek (korábban a Kommunista Párt székhelye).
- Az írás azt állította továbbá,
- hogy Caselli részese volt annak a tervnek, melynek értelmében át kell venni az ellenőrzést a különböző olasz városok ügyészségei felett, másrészt azzal,24
- hogy Caselli kizárólagos célja Andreotti elnök politikai karrierjének tönkretétele volt
- Perna szerint Caselli azzal vádolta lejáratás céljából Andreotti volt köztársasági elnököt, hogy kihasználta Buscetta, a maffia volt bűnbánó tagja vallomását annak tudatában, hogy bizonyítékok hiányában az eljárást úgyis megszüntetik.
A monzai kerületi bíróság első fokon megállapította a rágalmazást. Az elsőfokú döntés ellen Perna fellebbezett. Bizonyítást javasolt, egyrészt újságok becsatolását, másrészt pedig olyan újságírók és politikusok tanúkénti meghallgatását javasolta, akik Casellihez hasonlóan a szocialista párt tagjai voltak. A milánói fellebbviteli bíróság 1997. október 28-án szintén elítélte Pernát.
Az újságcikk megkérdőjelezte Caselli függetlenségét és pártatlanságát kommunista létére és érzelmeire tekintettel, másrészt azzal vádolta Casellit, hogy stratégiát dolgozott ki az ügyész irodák ellenőrzésének átvételére és Buscetta vallomását Andreotti ellen akarta felhasználni. Az olasz bíróságok megállapítottnak minősítették Caselli politikai elkötelezettségét és Buscettához fűződő kapcsolatát. A hivatkozott tanúk csupán ennek az ismételt megállapítására lettek volna alkalmasak. Mindez azonban szerepelt a rágalmazás miatt benyújtott keresetben. Nem volt teljesen világos, hogy milyen tényleges bizonyítékokra kívánt Caselli hivatkozni. Pernát 1,5 millió lírás pénzbüntetésre és 60 millió lírás kártérítésre kötelezték.
Perna az Európai Jogok Emberi Bíróságához panasszal fordult. Álláspontja szerint az olasz bíróságok megtagadták az általa javasolt tanúk meghallgatását, ugyanakkor azt sem engedélyezték számára, hogy bizonyos újságcikkeket csatoljon az aktához.
b) Az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapításai
A bizonyítékok megítélése a nemzeti bíróságokra tartozik. A Strasbourgi Bíróság feladata ebben az ügyben az volt, hogy vajon az eljárás - a bizonyítással együtt tisztességes volt-e.
Nem elegendő tehát az, ha a vádlott kifogásolja, hogy nem engedélyezték számára egyes tanúk meghallgatását. Ki kell mutatni, hogy a ténymegállapítás szempontjából a bíróságnak kötelessége lett volna a tényállás helyes megállapítása szempontjából a tanúk meghallgatása.
Perna egyetlen olyan tanút sem nevezett meg, akiknek a vallomásai a Caselli által sérelmezett tényállásokat bizonyítottak volna, főleg a különböző városokban működő ügyészi hivatalok ellenőrzésével és Buscette bűnbánó maffiafőnök vallomásának Andreotti politikai karrierje tönkretételére történő felhasználásával kapcsolatos állításokat. Az ügyészi hivatalok fölötti ellenőrzés megszerzése mögött az a tendencia állt, hogy a kommunista szimpatizáns ügyészek törvénytelenül félreállítsák ellenfeleiket.
Perna tehát nem mutatta ki, hogy az általa szorgalmazott bizonyítékoknak jelentőségük lenne az ügy elbírálása szempontjából. Azaz az olasz bíróságok nem sértették meg az Egyezmény 6. cikk (1)25 és (3/d)26 bekezdéseit.
Az Egyezmény 10. cikk megsértése vonatkozásában a bíróság az alábbiakat állapította meg, miután az Európai Emberi Jogi Bíróság külön is megvizsgálta az újságcikk minden részét.
A bíróság külön figyelmet fordított a tényállításoknak az értékítéletektől történő elválasztására. A tények fennállása kimutatható volt, az értékítéletek valós alapja nem bizonyítható. Az újságcikk megtámadott mondata jelképes tartalmú volt és bírálatot fejezett ki Caselli, mint a volt kommunista párt tagja politikai tevékenységéről. Ezt a fellebbviteli bíróság 1997. október 28-i ítéletében megerősítette - mivel a cikk burkoltan arra utalt-, hogy Caselli pártja politikai utasításainak tett eleget. A felperest éppen ezért bírálták. A bíróságnak ellenőriznie kellett, hogy vajon a bírálat összhangban állt-e az újságírók szakmai (etikai) elveivel. Ez a körülmény fontos a Megállapodás 10. cikkének alkalmazásában.27
A bírósági tisztviselőket meg kell óvni az alaptalan támadásoktól, annál is inkább, mert nincs joguk válaszadásra.28
A bíró vagy ügyész, mint politikai párt aktív tagja ebben a minőségében jogosan támadható és saját pártatlanságát és függetlenségét veszélyezteti, pedig az igazságot pártatlanul és függetlenül kell szolgáltatnia. Ebben az esetben a sajtótámadásokkal szembeni védelem már nem indokolt.
A bíróság hangsúlyozta, hogy az újságírói szabadság bizonyos túlzásra, sőt provokációra is lehetőséget ad. Előfordulhat, hogy a bíróság nem ért egyet az újságírók által használt polémikus, sőt agresszív hangnemmel, azonban a Megállapodás 10. cikke nemcsak az elhangzó információk és eszmék tartalmát védi, de közlési formájukat is.
Ezért nem voltak túlzottnak tekinthetők a Caselli politikai tevékenységére vonatkozó kommentárok, melyek kétségbe nem vonható tényállásokon alapultak.
Az ügyész vonatkozásában elhangzott, az elfogultságára vonatkozó vádak állításként történő megfogalmazása nem lépte túl a megengedett bírálat határait, tényalapjuk nem volt29.
A másik vonatkozásban, miszerint a baloldal törvényellenesen meg kívánta szerezni az ügyészek fölötti ellenőrzést és T. Buscetta bűnbánó maffiozó vallomását Caselli Anderotti lejáratására kívánta felhasználni, megállapítható volt a véleménynyilvánítási szabadság túllépése.
c) Az Európai Bíróság ítélkezési szempontjai
A bíróság minden egyes alakalommal hangsúlyozza, hogy a demokratikus társadalomban a szólásszabadságnak alapvető jelentősége van. A szólásszabadság a demokratikus társadalom alappillére. Amikor a strasbourgi bíróság áttekinti a nemzeti bíróságoknak a rendelkezésükre álló szabadság keretei között hozott döntéseit, mindig elbírálja, hogy a sajtóval szemben alkalmazott szankciók arányosak-e. Egyrészt vizsgálják, hogy:
- a sajtó átlépte-e a megengedett bírálat határait, másrészt azt,
- hogy olyan kijelentésekről van-e szó, amelyeket megillet-e a Megállapodás 10. cikkében biztosított védelem.
Az Európai Bíróság véleménye szerint a szólásszabadság vonatkozásában tett kivételeket mindig pontosan kell értelmezni.
Perna elítélése az ügyészségre és Buscettára vonatkozó bírálat miatt, megfelelő és elegendő alapokra épült. Azonban az elfogultság vonatkozásában Pernának igaza volt. Caselli ügyész bírálata megalapozott volt abban a vonatkozásban, hogy mint kommunista elfogult volt, mivel állami szolgálatba lépése után háromszor is engedelmességet fogadott pártjának. Ez a bírálat közérdekű volt és tényalapra épült.30
Ebben a vonatkozásban nem volt megállapítható volt az Egyezmény 10. cikk megsértése.
A bíróság nem ítélt meg elégtételt a Perna által elszenvedett erkölcsi sérelemért. A konvenció 10 cikke megsértésére viszont tekintettel Olaszország 9 millió líra perköltséget fizetett panaszosnak.31,32,33
B) A rágalmazó újságírók esete
Pederson és Baadsbaard kontra Dánia ügy
a) A tényállás
Jürgen Pederson és Sten Kristian Baadsbaard Dániában, Koppenhágában két tévéműsort készített egy gyilkossági ügyről:
1990. szeptember 17-én "Gyilkosságért ítélték el" és
1991. április 22-én " A rendőrség vak" címmel.
A két televíziós újságíró sorozatban tették fel kérdéseiket, amelyeket az alábbiak zártak le: Miért tűnt el a taxisofőrnő vallomásának egy fontos részlete és vajon ki a felelős ezért a rendőrségen vagy az ügyészségen?
Ezzel véleményüket juttatták kifejezésre e tanúvallomások valóságtartalmáról, amivel azt a benyomást kelthették a nézőkben, hogy 1981-ben a taxisofőrnő valóban tett ilyen tanúvallomást a rendőrségnek ez a vallomás rendelkezésre is állt, később azonban eltüntették azt.
Az újságírók effajta kérdéseket tettek fel: Vajon (a név szerint megemlített) rendőrfőnök döntött-e arról, hogy a jelentést nem kell az ügy aktáihoz csatolni? Vajon a rendőrfőnök és a nyomozótiszt rejtették-e el a tanúvallomást a védelem, a bírák és az esküdtszék elől? Ezzel azt a látszatot keltették, hogy a rendőrfőnök egyedül vagy másik rendőrtiszttel együtt döntött a taxisofőrnő 1981-ben tett tanúvallomása fontos részleteinek eltűntetéséről.
1993. január 19-én a két televíziós újságírót rágalmazásért beperelték a rendőrkapitány feljelentése alapján. Az ügy fellebbezés folytán megjárta a dán legfelsőbb bíróságot is, amelynek az álláspontja szerint a büntető törvénykönyvet kellett alkalmazni. A dán bíróságok figyelembe vették azt, hogy a műsort az egész országban látható közszolgálati tévé fő műsoridőben sugározta.
A dán joggyakorlat szerint a közszolgálati funk- ciókat ellátó személyek megengedhető bírálata bizonyos körülmények között a magánszemélyek bírálatánál is tovább mehet. Ugyanakkor nem állítható az, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó személyeket minden kiejtett szavukért vagy minden cselekedetükért tudatosan olyan aprólékos ellenőrzés alá kell helyezni, mint a politikusokat és az utóbbiakhoz hasonlóan kell elbírálni őket.
Azaz szükség lehet arra, hogy megvédjék e személyeket szolgálati kötelességeik teljesítése idején a sértő, erőszakos szóbeli támadásoktól. Ilyen közfunk- ciókat ellátó személyek többek között az ügyészek és a vezető funkciókat ellátó rendőrtisztek.
b) A tényállás tisztázása hivatalból
A tévéműsorok során eljárás indult annak tisztázására, hogyan folytatták a nyomozást a szóban forgó ügyben. Kiderült, hogy a friderikshavni rendőrség nem mindig tette lehetővé a tanúk számára, hogy a vallomásaikból készült jegyzőkönyvet elolvassák, mielőtt azt aláírnák. Néhány hónappal "A rendőrség vak" c. tévéműsor után a legfőbb ügyész szerencsétlennek és elítélendőnek minősítette ezeket a hibákat. Azonban semmi jel nem utalt arra, hogy a friderikshavni rendőrség meghamisított volna valamilyen bizonyítékot az adott ügyben.
Az újságírók utánajártak és megszerezték a taxisofőrnő 1981-es tanúvallomásának a másolatát. Nem bukkantak azonban annak a nyomára, hogy e vallomások valamely részlete elsikkadt volna. Azt sem lehetett megállapítani, hogy a tanúvallomásokról készült volna egy másik jegyzőkönyv. A műsorban a taxisofőrnő nem állította azt, hogy a rendőrök beírták a tanúvallomásáról szóló jegyzőkönyvbe, miszerint látta X-t az elkövetőt a bűncselekmény színhelyén, csak azt állította, hogy szólt erről az 1981-es kihallgatáson.
1990. szeptember 13-án jóval "A rendőrség vak" című műsor sugárzása előtt X elkövető perújítást kezdeményezett ügyében. A különleges revíziós bizottság 1991. novemberében hozzájárult a perújításhoz. Az öt bíró közül csak ketten vélekedtek úgy, hogy a vallomásokból új bizonyítékok kerülnek elő, amelyek alapján X-t felmenthették volna. Nem állta meg a helyét az, hogy a taxisofőrnő vallomásai komolyan befolyásolhatták a perújítást. Azaz az újságírók ilyen megállapításait nem lehetett megalapozottnak és elegendőnek nyilvánítani.
c) Az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapításai
A bíróság megállapította, hogy a dán hatóságok nem sértették az észszerű határidőn belül lefolytatandó büntetőeljáráshoz való jogot, amelyet az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése34 írt elő, mivel a szóban forgó ügy körülményei között az eljárás teljes hossza nem lépte át az ésszerű határidőt.35, 36
A második hivatkozás sem volt megalapozott. A bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy a dán hatóságok nem sértették meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10. cikkének előírásait.
A bíróság álláspontja szerint a beavatkozás törvényes volt és más személyek jó hírnevének a védelmét szolgálta. A bíróság megvizsgálta azt is, vajon szükséges volt-e a beavatkozásra a demokratikus társadalomban és hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni tényekről elhangzó nyilatkozatok és értékítéletek között. A bíróság szerint a tények bizonyíthatók, az értékítéletek nem.
A dán újságírók nyilatkozata értékítéletet jelentett és azt sugalmazta, hogy a fridrikshavni rendőrkapitány súlyos bűncselekmény bizonyítékainak eltüntetésében vétkes.
Ami a beavatkozás szükségességét illeti, a bíróság azt állapította meg, hogy a dán hatóságok eljárása összhangban áll az Emberi Jogok Európai Egyezmény 10. cikk (2) bekezdésének előírásaival.
A bíróság értékelte azt az ellentmondást is, amely az információközléshez fűződő jog és más személyek jó hírneve és jogai között kialakult. Az újságírók tevékenységének megítélése a média szerepének megfelelő értékeléséből adódott, de nem volt jogalapjuk olyan súlyos vádakra, annál kevésbé, mivel a televíziós műsorok tartalma és célja figyelembevételével ez egyáltalán nem volt szükséges.37,38
C) Az ártatlanul meghurcolt és bebörtönzött kurd újságíró esete
Münir Ceylan - kontra Törökország
a) Előzmények
Münir Ceylan kurd szakszervezeti vezető a Yeni Ülke (= Új ország) című Isztanbulban kiadott hetilap 1991. július 21-28-i számában cikket jelentetett meg "Eljött az idő, hogy a munkások beszéljenek, holnap már késő lesz" címmel. Az újságcikk - többek között - az alábbi véleményt tartalmazta:
"Az imperializmus által irányított monopolkapitalista körök megpróbálják elhallgattatni és megfojtani a kurd népet, ezért a munkásosztály és a proletáriátus cselekvése elkerülhetetlen lesz."
Ezt követően 1991. szeptember 16-án az isztanbuli állambiztonsági bíróság mellett működő legfőbb ügyész gyűlöletre és ellenséges cselekedetre való izgatás miatt vádat emelt Münir Ceylan ellen. Hangsúlyozta, hogy nem kívánt viszályt és széthúzást szítani, továbbá hivatkozott arra, hogy véleményét nyilvánította, amelynek szabad nyilvánítása és elfogadása a demokratikus országokra jellemző.
b) A török bíróságok döntése
Az állambiztonsági bíróság ellenséges cselekedetre izgatás miatt Münir Ceylant egy év és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, valamint százezer török font pénzbeni mellékbüntetést szabott ki rá, továbbá eltiltotta a politikai tevékenységtől.
A bíróság ítéletének indokolása szerint Ceylan Állítása szerint a kurd népet hallgatásra kényszerítik elnyomják és lemészárolják Törökországban. A bíróság úgy minősítette, hogy Ceylan állítása szerint a kurdok ellen népirtás folyik.
A végkövetkeztetés az volt, hogy Ceylan ellenségeskedést és gyűlöletet váltott ki.
A kurd vezető az ítélet ellen a semmítőszékhez fordult, amely hatályában fenntartotta az állambiztonsági bíróság ítéletét. (1993. december 14.)
c) Az Európai Bíróság döntése
Ezt követően Ceylan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mivel úgy találta, hogy a török méltóságok megsértették az Európai Emberi Jogi Egyezmény szabad véleménynyilvánításról szóló előírásait.
Ceylan elsősorban azt sérelmezte, hogy az általa előadottak a szabad véleménynyilvánítás általánosan elfogadott határait nem haladták meg.
- cikke semmiféle erőszakra való felhívást sem tartalmazott, semmiféle illegális szervezet említésére sem került sor, továbbá
- nem propagálja a kurd területek elszakadását Törökországtól.
A török kormány álláspontja az volt, hogy a bíróság utasítsa el a panaszt, mert a török hatóságok nem sértették meg az Európai Emberi Jogi Egyezmény szabad véleménynyilvánításról szóló 10. cikkének előírásait.
Az ügyben Törökország képviselőjének érvelése ellenére elmarasztalták és kártérítés megfizetésére kötelezte Törökországot. A bíróság ítélete indokolásából az alábbiakat érdemel kiemelni:
- Ceylan szakszervezeti vezetői minőségben nyilatkozott a török politikai élet aktív szereplőjeként és a szóban forgó cikk erőteljessége ellenére nem késztetett senkit sem erőszak alkalmazására, sem fegyveres ellenállásra, sem felkelésre.
- A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapvető eleme, az emberek fejlődéseinek és személyiségük kiteljesedésének egyik elengedhetetlen feltétele.
- A véleménynyilvánítás szabadsága a megütközést, vagy nyugtalanságot keltő megnyilvánulásokra is kiterjed, így kívánja a pluralizmus, a tolerancia és nyíltság szelleme, amelyek nélkül nincs demokratikus társadalom.
Az ítélet végkövetkeztetése az volt, hogy a török hatóságok az újságíró elítélésével megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének szabad véleménynyilvánításra vonatkozó előírásait.
Az Európai Bíróság véleménynyilvánítás esetén kívánatosnak tartja azt, hogy mellőzzék a büntetőjogi eszközöket. Ezeket visszafogottan kell alkalmazni, mindenekelőtt akkor, ha más út nincs az igazságtalan, vagy ellenséges kritikák, vagy támadások megválaszolására.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye egyáltalán nem engedi meg a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását a politikai beszédek, vagy az általános... érdeklődésre számot tartó kérdések körében.39
D) A szabadság és Demokrácia Pártjának (ÖZDEP) jogellenes betiltása Törökországban
a) Előzmények
A kérelmező a Szabadság és Demokrácia Pártja (ÖZDEP) 1992. október 19-én Törökországban alapított politikai párt volt. A semmítőszék mellett működő főügyész indítványozta a török Alkotmánybíróságnál, hogy oszlassa fel az ÖZDEP-t, mivel annak a programja a területi integráció, a nemzet egysége és az állam laikus volta ellen uszít. Az alkotmánybíróság döntését az ÖZDEP alapítói nem várták meg. Az ügy tárgyalása még zajlott, amikor az ÖZDEP alapítóinak gyűlése a párt feloszlatása mellett döntött. E döntés mögött az a törekvés állt, hogy a párt alapítóit és tisztségviselőit mentesítsék mindazoktól a hátrányos következményektől, amely a párt hivatalból való feloszlatásával jártak, nevezetesen más politikai jellegű szervezetekben való részvételtől való eltiltástól. A török Alkotmánybíróság 1993. július 14-én kimondta az ÖZDEP feloszlatását.
A kérelmező párt sérelmezte az alkotmánybíróság által történő feloszlatást, hivatkozással az Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. cikkének előírásaira.40
b) A Kormány előzetes kifogása
A Bíróság elutasította a Kormány előzetes kifogását, amely szerint az ÖZDEP nem tekintheti magát a feloszlatás áldozatának, mivel önmagát osztotta fel, mielőtt az alkotmánybíróság a feloszlatást kimondta volna. A bíróság úgy vélte, hogy amennyiben a belső jog szerint önmagukat feloszlató pártok a továbbiakban léteznek, azért, hogy az alkotmánybíróság fel tudja őket oszlatni, akkor a kormány nem hivatkozhat arra a Bíróság előtt, hogy a feloszlatás idejében az ÖZDEP már nem létezett.
c) Az Európai Bíróság döntése
A Bíróság nem talált semmi olyat az ÖZDEP programjában, ami az erőszakra való felhívásnak minősült volna. Nem volt megállapítható az alkotmányos elvek alól történő kibúvás vagy az alkotmányos elvek visszautasítása sem a párt részéről. A párt programja éppen ellenkezőleg a demokratikus elvek tiszteletben tartását írta elő.41
A Bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy az ÖZDEP programjának vitatott pontjai lényegében olyan előírásokat tartalmaznak, amelyek a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása mellett olyan társadalmi rend felépítését célozzák, amely a török és kurd népet egyaránt magába foglalja. Az ÖZDEP programjában szó esik ugyan nemzeti és vallási kisebbségek önrendelkezéséről, azonban a szövegkörnyezetből egyértelműen megállapítható, hogy a kisebbségeket pártoló rendelkezések célja nem a török államtól történő függetlenedés volt. A párt a kurdok szabad akaratának demokratikus úton történő kifejtését hangsúlyozta az érdekérvényesítésben.
A Bíróság nem fogadta el jogi érvként azt, hogy a kisebbség érdekeinek demokratikus képviselete, politikai programja összeférhetetlennek minősül a török állam jelenlegi felépítésével és elveivel.
A demokrácia lényege a Bíróság szerint - hogy lehetővé teszi egymástól eltérő politikai programok megfogalmazását és vitáját, még azokét is, melyek az állam fennálló felépítését vitatják, feltéve, hogy a demokráciát magát nem támadja.
A Bíróság felhívta a figyelmet a sérelmezett intézkedés kíméletlenségére és radikalitására: ÖZDEP-t azonnali és végleges hatállyal feloszlatták, vagyonát felszámolták és ipso jure a kincstárnak adták át, és a tisztségviselőit a politikai tevékenységtől eltiltották.
Egyébként a Kormány - ahogyan ez a bíróság ítéletéből kiderül - még adós annak magyarázatával, hogy az ÖZDEP hogyan lehetne felelős - ahogyan állítja - azokért a problémákért, amelyeket a Törökországban elkövetett terrorcselekmények vetnek fel, mert az ÖZDEP-nek nem volt lehetősége számottevő politikai tevékenység kifejtésére.
Következésképpen az ÖZDEP feloszlatása aránytalan volt a kitűzött célhoz képest, és az indokolatlannak minősült, vagyis megállapították az Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. cikkében foglalt előírásokat.
A kérelmező pártnak nem vagyoni kártérítés címen 30 000 francia frankot, költségtérítés címén 40 000 frankot ítéltek meg, hivatkozással az Európai Emberi Jogi Egyezmény 41. cikkében foglaltakra.42 ■
JEGYZETEK:
1 Rolling Stones nie godzili sie. Rzeczpospolita 2000. febr. 14.
2 Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2000. május 11.
3 Suchowiejkom: Rágalmazásért megbüntették a volt bolgár miniszterlelnököt. Jogi tudósító 2001/12.
4 Magyarországon a legsúlyosabb esetekben - két végtag elvesztése, a test bőrfelület 80% megégése - nem ítélnek meg többet, mint 10 millió forintot. A jóhírnév sérelme esetén a kártérítés maximuma 3 millió forint.
5 MTI sajtópert nyert a brit képviselő - Magyar Nemzet, 2004. december 03.
6 Emberi jogok. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila szerk. Osiris, Budapest, 2003. 478. old.
7 New York Times V. Sullivan 376. U. S. 254. (1964.) In: l. 6. jegyzet.
18 L. 8. jegyzet 479. old.
19 B. V. ert GE. 54. 208. (1980.) In: L. 6. jegyzet
10 Az Európai Alkotmány széles körben ismertetésre került. Lásd pl. a Hegedüs István által szerkesztett: Magyarok krónikája 2000-2005. Melléklet. "Dokumentumok" címmel.
11 Hazánkban kihirdette az 1956. évi C. tv.
12 Kihirdette az 1976. évi 8. tvr.
13 Kihirdette az 1976. évi 8. tvr.
14 Kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.
15 Convention sur les Droits de l' Homme et la blomédecine. Magyar Közlöny 2002/29.
16 Convention pour la protection des personnes á l'égard du traitement automatise des données à caractére personnel. Magyar szövege megjelent a Magyar Közlöny 1998/13. számában.
17 Convention européenne sur la télévision transfrontiére. Magyar szöveg: Magyar Közlöny 1998/99. és 2003. évi 13. számban.
18 Murányi László: A tömeg tájékoztatása. Egyetemi jegyzet, Budapest, 2001. 64. old.
19 Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms
20 Convention de Sauvegarde des Droits de l'Homme et les Libertés fondementales.
21 A jelenleg aktuális szöveg, amely a 11. kiegészítő jegyzőkönyvet is tartalmazza, a Magyar Közlöny 1998/90. számában nyert közzétételt.
22 1994-ben az Európai Emberi Jogi Egyezményt ahogy azt az 1993. évi XXXI. törvény kihirdette, 8 kiegészítő jegyzőkönyvet tartalmazott, az Egyezmény jelenleg 11 jegyzőkönyvet tartalmaz.
23 Az Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről. Kiadta az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja 1998.
24 Itt lényegében arról van szó, hogy az ügyészi hivatalok, a kommunista-szimpatizáns ügyészek révén felügyeleti jogot szerezzenek és félreállítsák politikai ellenfeleiket.
25 A Megállapodás 6. § (1) bekezdése azt tartalmazza, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyel a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
26 Az Egyezmény 3. cikk 1. pontja azt mondja ki, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van legalább arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentőtanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják.
27 Az Európai Emberi Jogi Bíróság 2003. május 6-án hozott ítélete a 48898/99. sz. ügyben.
28 A 10. cikk második bekezdés utolsó mondata szerint a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozható a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.
29 Az ügyet részletezi tovább Acta Humana 2003/3. sz.
30 Eur Court H.R. Case of Perna v. Italy judgement of 25 juli 2001.
31 Meddig terjed ki az újságírói szabadság? Jogi tudósító, 2002/1.
32 Nowiczki M. A. Bardziej polityk niz prokurator: Rzeczpospolita, 2001. augusztus 30.
33 Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága Nagykamarája 2001. július 25-én 06. 05. 2005. számon hozott végleges döntést.
34 Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: Mindenkinek joga van arra, hogy az ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
35 Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága 4901/99. számon 2003. június 19-én hozott döntést.
36 Az ügyben az Európai Emberi Jogi Bíróság Nagykamarája 2004. december 17-én 4901/99. számon hozott ítéletében jóváhagyta az Európai Emberi Jogi Bíróság döntését.
37 A dán újságírók tévéműsorban rágalmazták a rendőrséget. Jogi Tudósító 2005/2.
38 Nowiczki M. A: Pytania z odpowiedzia w srodky. Rzeczpospolita, 2003. július 16.
39 Szakács Árpád: Szólásszabadság nélkül nincs demokrácia. Magyar Nemzet, 2004. február 12.
40 Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. cikk (1) bekezdés a békés célú gyülekezési és egyesülési jogot deklarálja.
41 Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 117. cikk (2) bekezdés szerint a gyülekezési és egyesülési szabadságot nemzetbiztonság, közbiztonság biztosítása, zavargás és bűnözés megakadályozása érdekében valamint közegészség, az erkölcsök, mások jogai és szabadságai védelme céljából lehet csak korlátozni.
42 European Court H. R. Case of Parti of the Liberty and the Democracy (ÖZDEP) v. Turkey judgement of 8 december 1999. BH 2001/3.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Tattay Levente PPKE-ÁJK
Visszaugrás
