A hatályos büntető törvénykönyv a XX., "A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények" című fejezetében rögzíti a családi egységet, valamint a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődését, mint védendő jogtárgyakat veszélyeztető, sértő deliktumok körét. A Btk. XX. fejezetében szereplő, a gyermekek érdekét sértő bűncselekmények a gyermekek családban való, kielégítő nevelkedéséhez fűződő jogát és a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztetik, vagy sértik.
A gyermekek érdekét sértő bűncselekmények körében kiemelt jelentősége van a kiskorú veszélyeztetése bűntettének, amely a kiskorú fejlődését veszélyeztető magatartásokat rendeli büntetni, és amely az egyik leggyakoribb kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény.
A kiskorú veszélyeztetése kerettényállás, ezért annak jellegéből adódóan a tartalmát más jogágakhoz tartozó jogszabályi rendelkezések, valamint a jogrendszeren kívüli normák, erkölcsi szabályok, társadalmi szokások töltik ki, ezért az egyes tényállási elemek pontos értelmét, definícióját a büntető törvénykönyv nem határozza meg egyértelműen. Erre tekintettel a jogtudományra és a bíróság ítélkezési gyakorlatára hárul az szerep, hogy a törvény normaszövegét értelmezze, és a törvényi tényállás elemeihez kapcsolódó különféle társadalmi tényezők, körülmények, magatartások egységes értékelését elvégezze, azok gyakorlati jelentőségét meghatározza.
A tanulmány célja a Btk. 208. §-ban szabályozott kiskorú veszélyeztetése törvényi tényállás alakzata dogmatikai elemzésének bemutatása a releváns bírói gyakorlat egyidejű ismertetésével.
Kulcsszavak: kiskorú veszélyeztetése; ítélkezési gyakorlat; bírói gyakorlat; kiskorú veszélyeztetésének első alakzata; veszélyeztetési eredmény; súlyos kötelezettségszegés
A társadalomtudományok által általánosan elfogadott alapvetés szerint a család az ember számára a legfontosabb közösség, a társadalom alapegysége, "a társadalom fejlődésének függvénye, a rokonok kapcsolatának történelmileg változó formája, amely változásában követi a társadalmi viszonyok alakulását".[1]
A családoknak az emberek életében, valamint az emberi közösségek fejlődésében és fenntartásában betöltött alapvető szerepére tekintettel kiemelt érdek fűződik a gyarapodásuk és védelmük biztosításához. Ennek megfelelően az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy "Magyarország védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi."
Az Alaptörvény XVI. cikke az alapjogi fejezetben rögzíti a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz fűződő alapvető jogát, valamint azt, hogy a szülők kötelesek a gyermekükről gondoskodni, amely magában foglalja a gyermekük tanításának kötelezettségét is.
A jogalkotó a hatályos Btk. megalkotásakor - részben az Alaptörvény fentiekben hivatkozott rendelkezéseiből fakadó állam általi védelem követelményének érvényre juttatása érdekében - eltérve a korábbi szabályozási konstrukciótól, önálló részben, a Btk. XX. "A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények" című fejezetében rögzíti a családi egységet, valamint a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődését mint védendő jogtárgyakat veszélyeztető, sértő deliktumok körét. Ez a megváltozott szabályozási koncepció észlelhetően szemlélteti, hogy a Btk. megalkotásakor a gyermekek érdekeinek és a családok egységének büntetőjogi védelméhez fűződő különleges társadalmi érdek jelentősége az állam által is elismerésre került.
Ideális körülmények között a családokban megy végbe a gyermekek szocializációja és felkészítése a közösség által támasztott elvárásoknak megfelelő magatartás elsajátítására. A gyermekek családban történő nevelése biztosítja az emberi fejlődési folyamatok kiteljesedését, emellett pedig a család a legbiztonságosabb környezetet is nyújtja a gyermekek nevelkedése számára.
A Btk. XX. fejezetében szereplő, a gyermekek érdekét sértő bűncselekmények a gyermekek családban való, kielégítő nevelkedéséhez fűződő jogát és a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztetik, vagy sértik. Ezen törvényi tényállások védett jogi tárgya tehát elsősorban az Alaptörvény - fentiekben hivatkozott - XVI. cikkében foglalt, testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemre és gondoskodásra való gyermeki alapjog.
A jelen tanulmány tárgyát képező bűncselekmény törvényi szabályozása a kiskorú megfelelő, biztonságos nevelkedését mint alapvető társadalmi értéket sértő cselek-
- 656/657 -
ményeket hivatott - a büntetőjogi szankcionálás eszközével - visszaszorítani. A gyermekek érdekét sértő bűncselekmények körében kiemelt jelentősége van a kiskorú veszélyeztetése bűntettének, amely a kiskorú fejlődését veszélyeztető magatartásokat rendeli büntetni.
A kiskorú veszélyeztetése az egyik leggyakoribb kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény. A korábbi vizsgálatok szerint, a gyermekek érdekeit sértő és család elleni bűncselekmények körébe az elkövetések jelentős részét - a 2008. évben mintegy egyharmadát[2] - tette ki.[3] A kiskorú veszélyeztetése nem csak anyagi, hanem eljárásjogi szempontból is érdekes bűncselekménynek tekinthető, ugyanis annak nagyfokú látenciája mellett a legnehezebben bizonyítható bűncselekmények körébe tartozik.
Bár a kiskorú veszélyeztetéséhez kapcsolódóan már számos, dogmatikai elemzést leíró, tudományos igényességű mű született, a deliktum elkövetésének gyakoriságára, valamint a jogalkalmazás vonatkozásában a közelmúltban felmerült, újszerű megállapításokra tekintettel a bűncselekmény törvényi tényállásához kapcsolódó ítélkezési gyakorlat áttekintése jelenleg is aktuálisnak tekinthető. Jelen tanulmány célja a Btk. 208. § (1) bekezdéseiben szabályozott kiskorú veszélyeztetése első alakzatának dogmatikai elemzésének bemutatása a releváns bírói gyakorlat egyidejű ismertetésével.
A kiskorú veszélyeztetése első alakzatának elkövetője a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy lehet. A családjogi szabályok szerint a kiskorú felügyeletének, nevelésének, gondozásának feladata a szülőt, illetve a szülővel azonos jogállású örökbefogadót és a gyámot terheli. Foglalkozásuknál vagy közmegbízatásuknál fogva tartoznak felelőséggel azok a személyek, akik a kiskorúak oktatására, nevelésére, gyógykezelésére és gondozására szolgáló intézményekben, társadalmi szervezeteknél kiskorúakkal foglalkoznak. Hasonlóképpen felelősség terheli azt, aki nem intézményes keretek között, állandó vagy ideiglenes jelleggel megbízatást vállal arra, hogy a gyermekeket felügyelje, vagy róluk gondoskodjék.[4]
A kötelezettségek mindegyik szülőt, nevelőt és gondozót önállóan terhelik, így nem társtettesként, hanem önálló tettesként felelnek a kiskorúak fejlődését veszélyeztető cselekmények miatt.[5] Társtettesként vonhatók felelősségre ugyanakkor az együtt élő szülők, ha a szülői felügyeletüket együttesen gyakorolják, és a társtettességben való elkövetés feltételei, így különösen a szándékegység is fennállnak.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
