A Kormány 2008 júniusában benyújtotta az Országgyűlésnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által készített Ptk. tervezetet (IRM Tervezet vagy Tervezet).1 Az olvasók előtt bizonyára nem ismeretlen, bár részleteiben ismereteim szerint meglehetősen szűk körben tanulmányozott az a Szakértői Javaslat, amelyet a Vékás Lajos professzor által vezetett törvényelőkészítő csoport készített el (Szakértői Javaslat vagy Javaslat).2 A Szakértői Javaslat a korábbiakban született Koncepció és Vitatervezet3 által elfogadott elvek és megoldások mentén került megalkotásra. Vékás Lajos a Magyar Jogban írott összefoglaló cikkében4 kísérletet tett arra, hogy az IRM Tervezet bírálatával összekapcsolva világítsa meg, miben különbözik a Tervezettől a Szakértői Javaslat, a Tervezet milyen hibái azonosíthatók, és milyen kritikai észrevételek gyakorolhatnának pozitív hatást a parlamenti vitára bocsájtott törvénytervezetre. Írását eljuttatta a parlamenti frakciók számára is. A döntéshozatal során hangadó politikusok jól-roszszul hivatkoznak is összegzésére, amelyből azt olvassák ki, amellyel az írás zárul. Vékás Lajos szerint az IRM Tervezet csakis "megfelelő átdolgozással tehető elfogadásra alkalmassá; e nélkül gondolni sem lehet törvénnyé válására".5 Én Vékás professzor cikkének induló gondolatához térnék vissza, ahhoz, hogy miként lehet a bírálat és a jobbító észrevételek olyan elegyét kialakítani, amely esélyt ad arra, hogy ne vesszen kárba több mint tíz év munkája, küzdelme, intellektuális eredménye.
Nem vagyok naiv, nem is kívánnám annak tettetni magam. Tisztában vagyok azzal, hogy komoly, alkalmasint feloldhatatlan ellentét alakult ki Vékás professzor és Gadó Gábor civilisztikai szakállamtitkár között. Annak pontos természetét nem ismerem. Ebben az írásban, éppúgy, mint az életben, az iránt sem indítok oknyomozó feltáró vizsgálódást, hogy miért és miként alakult ki az ellentét. Annak tényét - őszinte sajnálattal - tudomásul veszem. Azt gondolom, hogy a témát alaposabban ismerők számára eléggé nyilvánvaló, hogy a konfliktus nagy mértékben kihatott mind az IRM Tervezet, mind a Szakértői Javaslat tartalmára és, még fokozottabban, azok megítélésére. Előrebocsájtom, hogy Vékás Lajos és kollégáinak teljesítményét elismerem és nagyra értékelem. A közvélekedéssel ellentétben nem pusztán azért, mert Vékás professzor egyben akadémikus is, és a Szakértői Javaslat a Magyar Tudományos Akadémia egyik rendezvényén debütált, bár felfogásom szerint annak nincs köze az akadémikus tudományhoz,6 hanem azért, amit abban találtam, olvastam. Hasonlóképpen, az IRM Tervezetet is igyekeztem annak alapján megítélni, amit abból saját kapacitásommal tanulmányozhattam. Ennek alapján a Tervezetben számos olyan dolgot fedeztem fel, amely támogatható, és úgy vélem, ha valóban a konstruktív bírálat módszerével próbálunk kompromisszumokat találni, erre bizonyára van mód.
Még egy dolgot megjegyeznék elöljáróban, csupán a tárgyszerűség kedvéért. Az igazságügyi minisztériumtól soha egy fillért sem kaptam, bár 2003 és 2005 között sok örömmel és legalább annyi csalódással vettem részt a társasági törvényt előkészítő kodifikációs bizottság munkájában,7 és azt követően két témában is felkért a minisztérium, hogy írásban fejtsem ki véleményem. Mindkét írás elérhető a nyilvánosság számára.8
A téma megközelítése és a lehetséges kompromisszumok azonosítása során kézenfekvő módszert választok. Írásomban áttekintem Vékás Lajos cikkének főbb állításait és érvelését, és ezekhez kapcsolódva fejtem ki, miként állnak az új polgári törvénykönyv esélyei a parlamenti végszavazás előtt és azt követően. Megvizsgálom továbbá, hogy melyek az IRM Tervezet újításai és gyengéi, az egyes érzékeny társadalmi kérdésekben elfoglalt megoldásai. Érzékeny társadalmi kérdéseknek nevezem az olyan természetű intézményekre, státuszra és életvitelre vonatkozó szabályozást, amelyek tudatos értékválasztást tükröznek, és olykor nem tudják elkerülni a minden országban zajló kultúrharc terepét. Ilyen a házasság, az élettársi kapcsolat és azok megszűntetése, az azonos nemű személyek együttélésének családjogi keretei, öröklési lehetőségei, a szellemi fogyatékosok jogkorlátozásának kezelése. Természetesen mind koncepcionális, mind praktikus szempontból igen különböző természetű és súlyú kifogások kerültek fel Vékás professzor lajstromára. Írásom esetleges egyenetlensége a lajstrom heterogén tartalmának tudható be. Így ebben az írásban én magam sem válogattam az egyes felvetések természetét, súlyát és jelentőségét illetően.9 Arra szorítkoztam, hogy a saját kútfőmből származó kritikai észrevételeket igen rövidre fogjam. Nyilván egy más megközelítésben, egy más értékelés kapcsán Vékás Lajos is más prioritásokat venne figyelembe. Alkalmasint ennek is eljön majd az ideje. Ha én is kifejezhetem őszinte óhajtásomat, ez abban állna, hogy az olykor markánsan eltérő álláspontok színvonalas kifejtése és megvitatása valóban járuljon hozzá jogi kultúránk fejlődéséhez. A közös nevező kétségtelenül fennáll, hiszen Vékás professzor a nagy öreg, Oliver Wendell Holmes fiatalos megállapításával zárta az Akadémián tartott előadását: "The life of law has not been logic; it has been experience."10
Vékás professzor elsősorban az igazi magánjogi törvényjavaslattól joggal elvárható újításra való törekvés hiányát kéri számon a Tervezettől. Bírálatának egyik központi állítása abban áll, hogy a Tervezet több tekintetben is deficites. A bátortalanság - álláspontja szerint - mindenekelőtt a kódex tartalmi határainak megvonásánál jelenik meg.11
Vékás Lajos álláspontja szerint jelentős hiány fedezhető fel az újításra törekvés bátorságát illetően, valamint olykor elvtelen kompromisszumok róhatók fel a Tervezet terhére, bár ezek azonosítása nem mindig sikerül az olvasó számára. Szerinte négy területen jelenik meg az újításra törekvés hiánya.
a) A gazdasági társaságok joga
A koncepcionális deficit egyik megnyilvánulása abban áll, hogy az IRM Tervezet nem integrálta a törvénybe a gazdasági társaságok szabályait és az egyesületekre vonatkozó szabályozást. A magam részéről úgy látom, hogy a kérdés és a követendő megoldás tekintetében a legjobb esetben is megosztott a mérvadó szakmai közvélemény, és még azt is megkockáztatnám, hogy ha ma kellene szavazniuk a Szerkesztőbizottság12 tagjainak, vagy egy reprezentatív szakmai grémiumnak, a társasági jog Ptk.-ba történő integrálása nem kapná meg a többségi voksot. Ismereteim és emlékeim szerint 2005 végén eléggé egyértelműnek tűnt, hogy a 2006. évi társasági törvény elfogadásával a magyar szabályozás nem kívánja a társasági jogi szabályozást a Ptk.-ba emelni. Ennek több praktikus és valamivel kevesebb elvi oka volt, amelyekre ezen írás keretei között nem tudok kitérni.13 Vékás professzor szerint a 2006. évi IV. törvény az "uralkodó szakmai vélemény szerint" távolról sem sikerült olyan jól, mint elődjei. Ráadásul a törvényt már hatálybalépése előtt módosítani kellett, amely erősíti a rossz bizonyítványt. Álláspontja szerint a sietség nem volt igazolható, a Ptk. Vitatervezet14 ekkorra már elkészült, be lehetett volna várni a kódex teljes kimunkálását és elfogadását. Nem tudok egyetérteni ezzel az értékeléssel. Először is, a 2006. évi Gt. egyáltalán nem rosszabb, mint elődjei, legfeljebb elvárásaink, így a saját elvárásaim, nőttek meg érthető módon.15 Kétségtelen, hogy a koncepcionális témaköröket tekintve számos kérdés tekintetében nem történt érdemi előrelépés, és a kógencia-diszpozitivitás néven ismert dilemma elkenése sem könnyíti meg a törvény alkalmazását.16 Ezen hiányosságoknak és az akkor elmulasztott lehetőségeknek én magam is hangot adtam.17 Mindezek mellett úgy látom, hogy a Gt. alkalmazása során kevesebb probléma merült fel rövidtávon, a fő bajok a hatályba-léptető rendelkezésekkel és a cégtörvénnyel kapcsolatban keletkeztek. A cégtörvényt (és az elektronikus cégeljárás szabályait) viszont a Szakértői Javaslat sem emelné be a kódexbe. A jogalkalmazás problémáinak egy jelentős része ebből az eljárási, logisztikai helyzetből származott. De készséggel elismerem: Kisfaludi András magas színvonalon mutatta meg, hogy a társasági jog egy tekintélyes része harmonikusan beépíthető a Ptk.-ba. Ráadásul az is igaz, hogy Kisfaludi tervezete számos kardinális kérdésben meghaladja a hatályos törvény narratíváját és szabályait. Erről - kis képzavarral - azt is elmondhatnám, hogy olvasása "zene füleimnek". Félve teszem hozzá, hogy bárcsak a Gt. kodifikációs bizottságában küzdött volna keményebben Kisfaludi András. Sajnálatos, hogy az idősíkok és a gondolkodási platformok nem találkoztak ebben az időszakban. Így most már csak azt rögzíthetem, hogy Kisfaludi matériája igen jó alap lehet a Gt. soron következő módosítása során. Példálózva említem meg, hogy mely területeken lép merészen előre. Megnyugtatóan rendezi a kógencia-diszpozitivitás érvényesítését (bár a részletek terén az általa papírra vetett szabály még nyilvánvalóan alakítható), számos tabut tüntet el (természetes személy lehet egyszerre több korlátlan felelősséggel bíró társaság tagja), megszüntetné a kötelező törzstőke előírást a kft. esetében. Mindezek mellett azt is tudni kell, hogy "matériája" nem teljes, nem kívánta lefedni a társaságok reorganizációját, az egyesülés-kiválás jogát,18 a "konszernjognak" nevezett csúfságot, és vállalatelvásárlás szabályozását.19
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
