Először a 65. születésnapja alkalmából megjelent ünnepi kötetben volt módom tisztelegni Sárközy Tamás előtt. Nagy szomorúság, hogy másodszor ezt már végső tiszteletadásként kell megtennem. Fiatal legfelsőbb bírósági bíróként 1988-ban ismertem meg a "Mestert", akitől - akárcsak oly sokan - én is rengeteget tanulhattam. Három társasági törvény megalkotásában, valamint a Ptk.[1] kodifikációja során dolgozhattam mellette, mint a "csapata" tagja, hogy az olyan "apróságokat", mint az átalakulási törvény vagy a dereguláció, ne is említsem. Sárközy Tamás nemcsak kiemelkedő tudású, makroszinten gondolkodó, a gazdasági jog és a civiljog számos területéhez értő elméleti professzor, hanem kodifikátorként egyben gyakorló jogász is volt. Jogalkotási munkáját is nagy precizitással, de az őt olyannyira jellemző szarkasztikus humort sem nélkülözve végezte. Erre jó példa az egyik kodifikációs ülésen elhangzott következő mondása: "Az egyértelmű törvény a tudományos tevékenység halála."
Mivel Sárközy Tamás nagyon aktívan részt vett a Ptk. kodifikációjában is - tagja volt a legmagasabb szintű kodifikációs testületnek, a Szerkesztőbizottságnak -, jómagam pedig a Legfelsőbb Bíróságon (Kúrián) eltöltött 32 éves kötelmi jogi bírói pályafutást tudhatok magam mögött, most a Ptk. Kötelmi Jogi Könyvéhez kapcsolódó problémacsokorral emlékezem rá. Az alábbi cikkben szereplő jogértelmezési kérdésekkel a Kúria mellett 2014-től működő Ptk. Tanácsadó Testület - amelynek magam is tagja vagyok - is foglalkozott, így ez a cikk arra is alkalmat nyújt, hogy e testület - szerintem méltatlanul kevéssé ismert - munkájának legalább egy szeletét is bemutassam.
A Ptk. elévülésre vonatkozó szabályaival kapcsolatban nagyon hamar felmerült az a nagy fontosságú kérdés, hogy mennyiben tekinthetők ezek a normák eltérést engedő szabályoknak, konkrétan, hogy bővíthetők-e szerződéses úton az elévülésmegszakadás okai. Az egyik álláspont szerint a Ptk. elévülésre vonatkozó szabályai kógensek, mert a 6:1. § (3) bekezdésből következően az eltérés csak a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályok esetén megengedett, az elévülési szabályok azonban nem tartoznak ebbe a körbe. Az elévülés jogintézményénél a jog ugyanis az állami igényérvényesítés korlátját határozza meg, vagyis hogy meddig fordulhat a fél az államhoz a követelései kikényszerítése érdekében. Az elévülési szabályok kógens jellege alól a Ptk. csak annyiban tesz kivételt, hogy szabadságot ad a feleknek az elévülés idejének meghatározására a 6:22. § (3) bekezdéssel, azonban azzal a korláttal, hogy az elévülést kizáró rendelkezés semmis. Ugyanilyen szabadságot azonban az elévülést megszakító okok bővítésére nem ad a törvény.
A másik álláspont abból indul ki, hogy mivel a felek az elévülési időt is meghatározhatják, ebből az következik, hogy az elévülést megszakító okok körét is bővíthetik. Egyedül az olyan kikötés tilos, amely az elévülést kizárja. Ez az álláspont tehát az elévülést megszakító okok körének meghatározását nem az elévülés jogintézményének lényegéhez tartozó kérdésnek, hanem az elévülési idő tartamát érintő kérdésnek tekinti: az elévülést megszakító okok bővítése nem más, mint az elévülési idő megengedett meghosszabbítása.
Az elévülést megszakító okok diszpozitív vagy kógens jellegének problémája konkrétan amiatt került az érdeklődés homlokterébe, mert a Ptk. a megszakításra vezető okok közül elhagyta a "követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítást". Kérdés, hogy az 1959-es Ptk.-hoz[2] képest történt változtatás milyen jogalkotói megfontolásból történt. Azért, mert ez a megszakítási ok ellentétes a jogintézmény lényegével, mert nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő meghosszabbítására ösztönöz - amiből az következik, hogy ilyen megszakítási okot szerződésben sem lehet kikötni -, vagy csak arról van szó, hogy a Ptk. "mintaszabályként" nem preferálja ezt a megszakítási okot, azonban nem is tiltja azt, amiből viszont az következik, hogy a Ptk. diszpozitív szabályozási alapállása lehetővé teszi, hogy a felek a szerződésükben az írásbeli felszólításhoz az elévülést megszakító hatást fűzzék.[3]
A bevezetőben említett Ptk. Tanácsadó Testület több ülésén behatóan foglalkozott az elévülést megszakító okok szerződésben való bővíthetőségének kérdésével, azonban nem tudott egységes álláspontot kialakítani, ehelyett csak az előbbiekben vázolt két - egyenértékű, ugyanakkor ellentétes - álláspont érvelését rögzítette és tette közzé a Kúria honlapján. Személyes véleményem a kérdésben az, hogy az elévülés szabályai - az elévülési idő meghatározásának kivételével - fogalmilag kógensek, mert nem a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályok. Kógens tehát az elévülés megszakítására vezető okok törvényi szabályozása is, mert itt az elévülés jogintézményének lényegét érintő - és nem az elévülési időre vonatkozó - szabályról van szó. Kógens jogintézménynél csak ott van diszpozitivitás, ahol azt a Ptk. kifejezetten kimondja.
A Ptk. 6:22. § (4) bekezdéséből szerintem nem lehet olyan következtetést levonni, hogy csak az elévülést kizáró megállapodás semmis, minden más elévülési sza-
- 10/11 -
bály diszpozitív. A Ptk. 6:22. § (4) bekezdése csak a (3) bekezdéssel együtt értelmezhető, tehát csak az elévülési időre vonatkozó megállapodás korlátját jelenti. A kógencia melletti álláspontomban megerősít, hogy pontosan tudom, miért és milyen indokkal maradt ki a Ptk.-ból a "követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás" mint az elévülést megszakító ok. Ez a megszakítási ok eredetileg szerepelt volna a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvényben, amelyet azonban Sólyom László köztársasági elnök nem írt alá, hanem visszaküldött az Országgyűlésnek többek között ezt a szabályt kifogásolva, mondván, hogy az ellentétes a jogintézmény lényegével, mert nem az igény érvényesítésére, hanem csak az igényérvényesítési idő meghosszabbítására irányul. "Ha a jogosult érvényesíteni akarja a követelését, akkor bíróság előtt érvényesítse." - írta az akkori köztársasági elnök, akinek álláspontjából következik, hogy egyértelműen kógensnek tekintette az elévülés megszakítását eredményező okokat. A Ptk.-ból aztán ennek a véleménynek a következtében maradt ki ez az ok.
Úgy gondolom, nem helyes az olyan jogértelmezés, amely megengedné, hogy a felek megállapodással "visszacsempésszenek" a jogviszonyukba egy olyan elévülést megszakító okot, amelyet a jogalkotó tudatosan vett ki a kódexből. Ugyanakkor határozott véleményem, hogy hiba volt kivenni a Ptk.-ból ezt a megszakítási okot, mert arra a gyakorlatnak szüksége lenne. Különösen így van ez a tömegszolgáltatást nyújtó vállalkozások - például a közüzemi szolgáltatók díjkövetelései - vagy a közös jogkezelés körébe tartozó szerzői jogdíjak megfizetésével kapcsolatos igények esetében. Ezekben az esetekben az írásbeli felszólításnak aligha az a célja, hogy az elévülést megkerülő módon, visszaélésszerűen tartsa életben a követelést. A tömegszerződések körében az elévülés írásbeli felszólítással való megszakításának kikötése a vállalkozás általános szerződési feltételei között történik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
