A Kúria Polgári Kollégiuma által szervezett tudományos tanácskozás célja az volt, hogy a jogtudomány és a joggyakorlat képviselői megvitassák a polgári eljárásjogi szabályozás állapotát.
A konferenciát Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg. Stratégiai célként utalt arra, hogy az ítélkezés magas szakmai színvonalú, időszerű legyen, és feleljen meg az alkotmányos követelményeknek. Bár e cél eléréséhez számos igazgatási eszköz (létszámgazdálkodás, ügyviteli szabályok betartásának ellenőrzése) áll rendelkezésre - a bíró, a felek és képviselőik felkészültsége mellett - az is meghatározó, hogy milyen az eljárás rendje. A hatályos Pp.-t rengetegszer módosították, ugyanakkor számos perjogi kérdés (elektronikus eljárás; mediáció; nyilvánosság; tájékoztatás; egyes alapelvek érvényesülése; adatvédelmi szempontok; a bíró szerepe a pervezetésben, a bizonyításban, a jogvita tárgyának meghatározásában; a jogcímhez kötöttség kérdése stb.) megnyugtató rendezése még várat magára. Hangsúlyozta, hogy az új Pp. széles körű szakmai előkészítését - a jogtudomány és a különböző hivatásrendek (bírák, ügyészek és ügyvédek) bevonásával - már most el kell kezdeni, hogy megfelelő színvonalú segítséget tudjon adni az új Pp. megalkotásához.
A konferencia első felében a jogtudomány képviseletében egyes egyetemi jogi karok Polgári Eljárásjogi Tanszékeinek vezetői tartották meg előadásaikat.
Elsőként Dr. Kengyel Miklós, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának "Kell-e új polgári perrendtartás?" című előadása hangzott el. Az előadó kiemelte, hogy a jogalkotási előfeltételek (új alkotmány, bírósági szervezeti törvény és Ptk. elfogadása) bekövetkeztére tekintettel ma már valójában nem is az a kérdés, hogy szükség van-e új polgári perrendtartásra, hanem az, hogy annak megalkotására milyen tartalommal, illetve eljárásban kerüljön sor. Elhangzott, hogy az új Pp. megalkotására a jelenlegi szabályozással kapcsolatos aggályok és észrevételek figyelembevételével, a polgári eljárásjog nemzetközi fejlődési irányvonalainak és a technikai fejlődésből adódó lehetőségek és kockázatok feltárását és széleskörű, a jogtudomány és joggyakorlat, illetve az érdekvédelmi szervezetek által történő megvitatását követően, szakmai konszenzus alapján kell sort keríteni. Annak ellenére, hogy a polgári eljárásjog korszerűsítése terén jelentős a lemaradásunk a közép-európai országokhoz képest, az új törvény megalkotására elegendő (3-5 év) időt kell hagyni. A kodifikációs munkálatok kapcsán egyfelől óvott a divatos, de nem kellőképpen átgondolt, illetve egyoldalú jogpolitikai irányvonalak követésétől, másfelől felhívta a figyelmet az uniós perjogból fakadó követelmények figyelembevételének és a nemzeti jog határai kijelölésének fontosságára, valamint a választottbíráskodás és a közvetítés szerepének növekedésére. Az előadó kiemelte, hogy az új Pp. koncepciójának kialakítása során elengedhetetlenül fontos három alapvető kérdés megválaszolása, nevezetesen, hogy mi a polgári per tulajdonképpeni célja, milyen módon történjék a peranyag összegyűjtése, és mi legyen a bíró szerepe az eljárásban. Álláspontja szerint a per célját ki kellene egészíteni a valós tényállás megállapítására való törekvéssel, és ennek kapcsán - a nemzetközi tendenciáknak megfelelően - nagyobb teret lehetne engedni a bíró hivatalbóli eljárásának, illetve a bíróság és a felek együttműködésének a peranyag szolgáltatása és a pervezetés körében. Megoldandó kérdésként vetette fel az elsőfokú eljárás egységes szabályozásának feladását, a csoportos perlés lehetővé tételét, az elektronikus eljárás és a bírósági közvetítés kiterjesztését és beillesztését az általános szabályok közé, a keresetváltoztatásra vonatkozó szabályok egységesítését, a tárgyalás alaposabb előkészítését (ez utóbbi kapcsán óvott a formalizált eljárás bevezetésétől beiktatásától). Óva intett ugyanakkor a kötelező jogi képviselet további kiterjesztésétől. Felvetette azt is, hogy célszerű lenne, ha a perköltségről - akár igazságügyi alkalmazottak közreműködésével - külön határozatban döntene a bíróság, és felhívta a figyelmet a költségkedvezményekre vonatkozó jelenlegi szabályozás túlságosan bonyolult voltára azzal, hogy az egységesített és egyszerűsített szabályozást a perrendtartás keretein kívül kellene elhelyezni.
Másodikként Dr. Szabó Imre, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára "Csak a Pp. beteg?" című előadását hallgathatták meg a résztvevők. Bevezetésként utalt az előadó a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi változások közvetett perjogi hatásaira, valamint az Alkotmánybíróság joggyakorlatának úttörő szerepére. Az előadás első részében felhívta a figyelmet arra, hogy a per társadalmi jelenség, ezért a perjogi szabályok megfelelőségét csak szélesebb összefüggésben lehet értékelni. Gáspárdy László professzorra hivatkozással emlékeztetett, hogy a perindítást objektív (jogsérelem súlya, a jogérvényesítés költségei) és szubjektív (az igazságszolgáltatásba vetett bizalom, a felek közti személyes viszony) tényezők befolyásolják. A jogérvényesítés (időbeli és pénzbeli) költségei kapcsán kitért a jogviták alternatív rendezésére szolgáló eszközökre is, utalva arra, hogy ezek a gyakorlatban még nem töltik be szerepüket a kívánatos mértékben. A per közben zajló bírósági közvetítés részletes szabályozását szorgalmazta, kiemelve e körben a nyugdíjas bírák közreműködésének lehetőségét. Kívánatosnak tartotta a gazdasági pereken kívül a legalább részben államilag finanszírozott, a per megindítását megelőzően is igénybe vehető országos bírósági közvetítői hálózat kiépítését annak érdekében, hogy a felek közti viszony elmérgesedését megakadályozzák, mert ennek társadalmi költségei rendkívül magasak lehetnek. Ezt követően utalt arra, hogy a jogvita keletkezésének társadalmi-gazdasági környezetét is meg kell vizsgálni, mielőtt egyértelműen kimondhatnánk, hogy a perjogi szabályok módosítására van szükség. E társadalmi környezetből adódó tényezők sokszínűségét röviden szemléltette az orvosi műhibaperek és a ki nem elégített hitelezői igények példáján. A polgári eljárás időtartamára kiható tényezőket sorra véve az előadó kiemelte, hogy az általa helyeselt és a magyar hagyományoknak is megfelelő négyszintű bírósági szervezeten belül az ügyteher nem megfelelően oszlik el, az újonnan bevezetett értékhatárok pedig tovább
- 100/101 -
torzítják a rendszert, ezért szükségesnek látta a főváros és környékére kiterjedő illetékességű, önálló kereskedelmi bírósági szervezet létrehozatalát. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a bírák száma ezer lakosra vetítve nem rosszabb az európai átlagnál, az igazságügyi alkalmazottak arányát a bírósági szervezeten belül jelentős mértékben (50-70%-kal) meg kellene emelni, és a nemperes eljárásokat a bírósági titkárok hatáskörébe kellene utalni. Szükségesnek tartotta, hogy - a bírák és ügyészek összehangolt képzése mellett - az ügyvédek képzésére és továbbképzésére is nagyobb hangsúlyt fektessenek; e körben a szakvizsga-rendszer átalakítását és kreditrendszerű továbbképzés bevezetését javasolta. Úgy ítélte, hogy a bíróságok tekintélyét - akár a sajtóval szemben is - védeni és növelni kell, mert ennek hiányában az ítéletek tekintélye és az igazságszolgáltatásba vetett hit sem fog erősödni. Felrótta egyfelől a bírósági infrastruktúra (épületek, számítástechnikai eszközök) nem megfelelő állapotát, másfelől a jogalkotó kompromisszumokat nem ismerő ragaszkodását az új technikai megoldások kötelező alkalmazásához. A jogalkotás színvonalát is kritizálta: hiányolta a szakmai egyeztetést, kifejezetten károsnak ítélte az egyéni képviselői módosító indítványok és a zárószavazás előtti módosító indítványok hatását. Végül javaslatot tett a valódi sommás eljárás bevezetésére, a kötelező jogi képviselet kiterjesztésére a jogorvoslati eljárásokban, az ügyvédi díjazás a munka mennyiségén alapuló rendszerének egy a munka minőségére alapított rendszerrel való felváltására, a keresetváltoztatás lehetőségének szűkítésére, a csoportos perlés intézményének megteremtésére, és hitet tett a jogcímhez kötöttség szigorú értelmezése mellett.
Ezt követően Dr. Varga István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensének "Polgári perjogunk állapota - a szabályozás lehetséges kiindulópontjai a magyar perjogi tradíció és a nemzetközi tapasztalatok fényében" című előadása hangzott el. Az előadó kiemelte, hogy a per megfelelő működésének elsődleges feltétele, hogy a bíró személyében tiszteletet ébresszen, és tudásában a felek és képviselőik felett álljon, így biztosra vehessék, hogy a jogszabályi lehetőségekkel való visszaélés révén nem tudják a pert elhúzni. E cél érdekében lényeges, hogy a jogászképzés elitképzés legyen, és a legjobb jogászok válasszák a bírói hivatást. A megfelelően felkészült bírák a mai Pp. alapján is megfelelően le tudják vezényelni a pert, ennek ellenére lehet és kell egy új Pp. megalkotásáról gondolkodni. Kifejtette: az új Pp. megalkotásának elsődleges indoka nem a szabályok korszerűsítésének szükségessége, hanem a számos módosítás miatt szétzilált perrendtartás rendszere helyreállításának a fontossága. Bár gyakran hangoztatják a modernizáció (ideértve az elektronikus eljárás, asszimetrikus jogviszonyok leképezése, gyorsítás, egyszerűsítés, csoportos perlés) szükségességét, a maga részéről nem lát valódi paradigmaváltást. A teljes mértékben elektronikus eljárás bevezetésére a nagy nemzetközi ügyvédi irodák és választottbíróságok sincsenek technikailag felkészülve, a közvetlenség elvének feladása pedig nemkívánatos társadalompszichológiai következményekkel járna. Az alapvető kérdés, hogy feladata-e a perrendtartásnak az, hogy a felmerülő infrastrukturális vagy gazdasági problémákra valódi vagy látszat-megoldásokat adjon. E körben hangsúlyozta: az infrastrukturális kérdéseket nem lehet a Pp. eseti módosítgatásával megoldani, szükség van a bírósági szervezetet érintő átfogó, tényleges személyzeti és infrastrukturális fejlesztésekre. Azt is komolyan kellene vennie a jogalkotónak, hogy a perjog a közjog része, így alapvető jellemzője a szabályok kogenciája; a megfelelő, összefüggő és következetes szankciórendszer hiányában azonban ez a jellege elenyészik. Fontos elv, hogy az anyagi jogi szabályokat nem szabad az eljárásjogi szabályokkal kiüresíteni, emiatt az asszimetrikus anyagi jogi jogviszonyokban sem szabad - vélt vagy valós - érdekvédelmi szempontokra tekintettel felborítani a felek fegyveregyenlőségét. A csoportos perlés intézményének bevezetésével egyetértett, feltéve hogy azt a külföldi modelleket feltáró alapos jogösszehasonlító vizsgálat és a hazai viszonyokat feltáró jogszociológiai vizsgálatok előzik meg, és nem valamely külföldi minta szolgai átvételére, hanem sajátos, a magyar viszonyokhoz igazított rendszer kidolgozására kerül sor. Az előadó követendőnek tartotta azt a nemzetközi irányvonalat, amely a jogorvoslati lehetőségek szűkítésének irányában hat, ugyanakkor óva intett az értékhatár differenciálatlan használatától. Álláspontja szerint meg kell haladni a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban foglalt elveket, és a Kúria hatáskörébe kellene utalni a felülvizsgálati ügyek érdemi elbírálásának engedélyezését, hogy csak a valóban fontos jogkérdéseket felvető kérdések kerüljenek a Kúria elé. Szükségesnek tartotta a közjegyzők igazságszolgáltatási szerepének elvi éllel történő körülhatárolását, és a közjegyzők képzésének, illetve a rájuk vonatkozó szabályok kialakítása során ennek figyelembevételét. A bírósági mediáció kapcsán elmondta, hogy ahhoz nem fűz túlzottan sok reményt. A választottbíróságok előretörését az állami bíróságok szempontjából sem tartotta fenyegető jelenségnek, és - utalva a német példára - kívánatosnak tartotta az állami bíróságok bíráinak választottbíróként való eljárására vonatkozó tilalom feloldását. Jó megoldásnak tartotta továbbá - ugyancsak a német példára utalva - a legfontosabb uniós jogi eredetű perjogi rendelkezések beillesztését a perrendtartás rendszerébe annak érdekében, hogy azokra az eljáró bírák figyelmét felhívják.
A konferencia második felében a joggyakorlat képviseletében a bírósági szervezet különböző szintjein tevékenykedő, gyakorló bírák előadásai hangzottak el.
Elsőként Dr. Virág Csaba, a Budapest Környéki Bíróság bírájának "A polgári per igazságossága a jogcímhez kötöttség szempontrendszerében" című előadása hangzott el. Az előadó rámutatott, hogy a polgári per céljáról, ezen belül az alaki és anyagi igazságosság szempontjairól a jogirodalmi viták mintegy 120 éve szinte ugyanazon tartalommal vannak napirenden a mai napig is. Az előadó bemutatta, hogy az elsőfokú bírák többsége (majd kétharmada) az anyagi igazság kiderítését támogatja, azonban a törvényszéki elsőfokú bírák többsége ugyanilyen arányban a jogcímhez kötöttség szigorú értelmezése melletti álláspontot foglal el. A helyi és a törvényszéki elsőfokú bírák többségének álláspontja szerint az aktív bírói munka a felek jogérvényesítését segíti, és e körben a kérelmek tartalma szerinti elbírálása, és a jogcímhez nem kötődő bírósági eljárás a felek önrendelkezési jogát sem sérti. Ugyanakkor a bírák többségének álláspontja az, hogy a jogcímhez nem kötött eljárás bizonyos kérdésekben, így a kereset kimerítése [Pp. 213. § (1) és 215. §], az anyagi jogerő értelmezése [Pp. 229. § (1) bek.], és a perbeli aktív legitimáció körében is bizonytalanságot eredményez, illetve eredményezhet. Az előadó ezt követően bemutatta
- 101/102 -
a VI. és VIII. Pp. novellák paradigmaváltásának jogirodalmi visszhangját, kimutatva, hogy a magánjogi jogvédelem alapjául szolgáló keresetben a felperesnek jogilag releváns tényelőadást kell tennie, amely magában foglalja a határozott jogállítást is a Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja alapján. E körben nem mellőzhető az alanyi jogosultság érvényesítése körében a tárgyi jog megnevezése. A releváns jogállítást a feleknek a más jogtól való megkülönböztethetőség, az individualizáltság Magyari által lefektetett elve alapján kell megtenniük; azonban a konkrét jogszabályhely megjelölésére a perbeli felek nem kötelezhetőek a hatályos Pp. rendelkezései alapján. A szerző utalt továbbá az Európai Bíróság Van Schijndel C-430/93 és C-431/93 egyesített ügyére, amelyben az Európai Bíróság kimondta, hogy nem ellentétes a közösségi joggal, ha a bíró a kereseti kérelmen belül marad, és nem vizsgálja hivatalból, hogy van-e az ügynek uniós vonatkozása is. Az előadás második részében azt az esetkört vizsgálta a polgári per igazságossága és a tényállás valóságossága körében, amikor a szabad bizonyítási eljárás keretében a felek emlékezete, valamint a tanúk, illetve szemtanúk emlékezete áll rendelkezésre a releváns és valóságos tényállás megállapítása körében. Ismertette az e tárgykörben elsődlegesen angolszász emlékezet-tudományi kutatások eredményeit, bemutatva az emberi emlékezet szerkezetének felépítése körében feltárt tudományos ismereteket. Utalt a tudományos kísérletek és vizsgálatok alapján arra, hogy a szemtanú emlékezete nagyon pontatlan és megbízhatatlan, illetve hogy az emlékezet konstruktív szerkezetű: a konkrét események felidézése során a felek és a tanúk nem azt idézik fel amit tapasztaltak, hanem amit benyomásaikból leszűrtek, amit tapasztalataikból absztraháltak. Utal az előadó arra, hogy kifejezetten a tanúk emlékezetének javítására Fischer és Geislemann egy kognitív interjú elnevezésű kérdezéstechnikai eljárást fejlesztett ki, amelyet módszerrel jelentősen javítható az emlékek felidézése és azok pontossága. Az előadó végezetül utalt arra, hogy a jogcímhez kötöttség a Polgári perrendtartásban történő alapelvi és részletszabályozásainak inkoherenciája szükségessé teszi ezen intézmény újra szabályozását. E körben az előadó javaslatot tett arra, hogy a főszabálytól eltérő, hivatalbóli bizonyítási cselekmények lefolytatását lehetővé tevő eljárások körét bővíteni kellene, utalva kifejezetten a dologi jogi perekre. Ezzel szemben a kötelmi jellegű, magánjogi jogviták és kifejezetten a kötelező jogi képviselőt igénylő, és gazdálkodó szervezetek egymás közötti pereiben a jogalkotónak egyértelműen kellene szabályoznia a jogcímhez kötöttséget a Pp. 2. § (1) bekezdésének hatékony érvényre juttatása érdekében.
Ezt követően Dr. Ribai Csilla, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesének [azóta elnökének] "Az alanytöbbség problémája a polgári perben" című előadását hallgathatták meg a résztvevők. Előadása első részében a csoportos igényérvényesítés hatályos jogunkban meglévő eszközeit tekintette át. Részletesen bemutatta az általános polgári perjogi eszközöket, így különösen az egyszerű pertársaság intézményét, a polgári jogi anyagi eszközöket, így különösen a faktoring és engedményezés szabályait, végül a Tpvt. 92. §-ában szabályozott, a Gazdasági Versenyhivatal által indítható csoportper szabályait. Az előadás második részében áttekintette a csoportos perlés fogalmát, főbb alkalmazási területeit és alapvető modelljeit, e körben külön kitérve a perindításra jogosultak körére, a csoportban való részvételre, illetve az ítéletben alkalmazható jogkövetkezményekre. Részletesen ismertette majd összevetette az amerikai és európai (uniós, francia, svéd és angol) modellek jellemzőit, társadalmi környezetét és jogi szabályozásának főbb vonalait. Az előadás harmadik részében az előadó a magyar szabályozás lehetőségeit vizsgálta. Kiemelte, hogy a hatályos szabályozás alkalmatlan a valódi csoportos perlés lehetőségének biztosítására, különösen az önmagukban csekély jelentőségű polgári igények esetében, mert a csoport megszervezésének költségei nem háríthatók át az alperesre, a perbeli képviseletre vonatkozó szabályok korlátozzák a megfelelő képviselő kiválasztását, az engedményezés útján történő igényérvényesítés kockázata és költségei pedig túlságosan magasak. A csoportos perlés lehetővé tétele ugyanakkor szükséges lenne, mert ennek hiányában az önmagukban csekély jelentőségű ügyek nem kerülnek a bíróság elé, ami gyengíti a polgári jog preventív hatását és a jogbiztonságot, továbbá aláássa a megfelelő, hatékony jogorvoslathoz való jogot. A csoportos perlés lehetővé tétele ezzel szemben mind a felek, mind a bíróságok szempontjából - az ügyek számának csökkenése révén - gyorsítaná az eljárást és költségmegtakarítást jelentene. A lehetséges szabályozás alapgondolatai között de lege ferenda javaslatként elhangzott, hogy a csoportos kártérítési igények elbírálását a bíróság hatáskörébe kellene utalni; a felperes lehetne közigazgatási szerv, társadalmi szervezet vagy a csoport valamely tagja; az egyedi kártérítési igények teljesítését pedig - akár a pervesztes alperes által bírói letétbe helyezett összeg terhére - nemperes eljárásban kellene lehetővé tenni.
Végezetül Dr. Osztovits András kúriai bíró "A modern igazságszolgáltatás követelményei és a Pp. perorvoslati rendszere" címmel tartotta meg előadását. Az előadó két részre osztotta az előadását: először helyzetképet vázolt fel a Pp. jelenlegi perorvoslati rendszeréről, majd azt vizsgálta, hogy melyek a XXI. századi modern igazságszolgáltatás elvárásai e szabályozással kapcsolatban. Az előadó utalt arra, hogy a törvényalkotó a legnehezebben a felülvizsgálati eljárás szabályaink pontos helyét találta meg a Pp.-ben: a rendszerváltás óta három eltérő modellel is próbálkozott. A legszerencsésebb az lenne, ha az elvi kérdést felvető jogkérdések kerülhetnének a Kúriára felülvizsgálatra, egy ilyen szabályozás megalkotását azonban rendkívül megnehezíti az Alkotmánybíróság vonatkozó joggyakorlatában, különösen a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban lefektetett korlátok. A bírósági gyakorlat új kihívás elé került az új típusú, vagy másképpen valódi alkotmányjogi panasz 2012. január 1-jei hatályba lépésével; a szabályozás töredezettsége miatt számtalan eljárásjogi kérdést kell majd a joggyakorlatnak megválaszolnia. A modern igazságszolgáltatás egyik legnagyobb elvárása a perorvoslati rendszerrel kapcsolatban az időtényező: ezért különösen is meg kell gondolni ezen, az eljárás befejezését szükségszerűen elhúzó eszközök szabályozását. A magyar jogalkotónak egyúttal figyelemmel kell lennie az Európai Unió és annak bírósága által támasztott követelményeke is.
A konferencia zárásaként Dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője - mint a konferencia levezető elnöke - összegzésképpen megállapította: a jogtudomány és a joggyakorlat képviselőinek egyhangú véleménye, hogy szükség van egy új polgári perrendtartásra, amelynek kodifikációját minél előbb meg kell kezdeni.■
Visszaugrás
