Az egyenlő méltóság elve a tételes jog elé azt a követelményt állítja, hogy a jogrendszer normái a közösség tagjai között a jogi szabályozásban csak indokolt és ésszerűen igazolható különbséget tegyenek, olyanokat, amelyek a közösség egyik tagját sem kezelik értékesebbnek, fontosabbnak, mint a többieket.[1]
Az egyházak[2] autonómiájáról sokféle megközelítésben beszélhetünk, bizonyítják ezt a Fundamentum 2004-ben felkért szerzői által készített tanulmányok. Így került szóba az egyházak anyagi támogatása és ennek következtében az állami beleszólás lehetősége az egyházak életébe, a politikai filozófiai összefüggések az állami szuverenitás igazolására, az állam világnézeti semlegessége, az emberi jogok és az egyháztagsági mivoltból adódó önkorlátozás, az állam és az egyház intézményes összefonódásának kérdései, és még folytathatnánk a kapcsolódó tanulmányokkal a sort. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy egyes szerzők, így például Schanda Balázs kérdésessé teszi, hogy az állam és az egyházak vonatkozásában - mivel véleménye szerint közöttük nincs alá-fölérendeltségi viszony - beszélhetünk-e autonómiáról.[3] Vagy ahogyan Sajó András felhívja rá a figyelmet: jelentősége van annak, hogy "az állam az egyházakat nyilvántartásba veszi, s nem elismeri. Elvileg az egyház, ha nem is szükségképpen az állam előtt létező, de az államtól mindenképpen függetlenül létező entitás, mivel egy alapvető, nem az állam által adott szabadságnak, a vallásszabadságnak a szervezeti formája. A szabadság pedig az állam előtt vagy legalábbis az államtól függetlenül létezik, s nem az állam kegyelméből."[4] Feltehetjük a kérdést akként is, hogy megsérti-e az állam a vallásszabadságot, ha nem biztosít egy különálló, hazánkban "egyháznak" nevezett státuszt a vallásszabadság közösségi gyakorlásához, tehát szabadon enged szervezkedni minden vallási célú szervezetet, de közöttük semmilyen különbséget nem tesz a jogi státuszt illetően.
Ha nincs semmiféle kötelék, ami az egyházakat és az államot összekapcsolja, nem lesz semmiféle függőség a két szervezet között, nem ez fogja-e a legteljesebb autonómiát biztosítani a ma egyházainak számára? Az utóbbi esetben a további vizsgálódás szükségtelen. Ez ugyanis azt is jelenthetné, hogy az egyház teljes autonómiával rendelkezik, azaz rendelkezik a szabályozáshoz, a végrehajtáshoz és az igazságszolgáltatáshoz való jogosultsággal. Ha azonban az egyházak autonómiája csak részleges, ekként csak meghatározott életviszonyok között érvényesül, akkor vizsgálandók az autonómia területei és annak határai.
E tanulmányban a politikai filozófiai aspektusokat messzemenően figyelembe véve, de attól eltávolodva, az autonómia kérdéseit a jogi vagy állami szuverenitás, a jogrendszer, illetve az állam joghatóságának összefüggéseiben kísérlem meg felvázolni, keresve és kérve a válaszokat arra, hogy
a) Az egyház mint a civil társadalom történetileg legrégebbi és egyik legfontosabb intézménye igényel-
- 87/88 -
het-e az államtól a többi társadalmi szervezethez képest kiemelt, privilegizált helyzetet, mely helyzete folytán olyan önkormányzatot és benne olyan szabályzórendszert hozhat létre, amely korlátja lehet az állami szuverenitásnak?
b) Az egyházak számára biztosított pozitív diszkrimináció megvalósítható-e az alkotmányos egyenlőségi szabály megsértése nélkül?
c) Az egyház mekkora önállósággal rendelkezhet önkormányzata, belső szabályzórendszere meghatározása tekintetében?
d) Hol húzódnak a határok, amelyeken már biztosan megtörik az állami autoritativ döntések hatálya, ahol az állami jog már nem érvényesülhet, ahol az állami bíróságok joghatósága háttérbe szorul?
e) Terjedelmében és időben meddig terjedhet az alkotmányos alapjogok önkéntes korlátozása, vagyis az állam polgára és egyben egyháztag egyén jogi státuszát mely szabályrendszer határozza meg erősebben?
f) A vallás egyéni vagy kollektív gyakorlásának szabadsága érdekében az egyén más alapjogai közül melyek és milyen mértékben korlátozhatók az egyház által, amely mértéket az állam saját szuverenitásának korlátjaként még köteles tiszteletben tartani?[5]
1. Az állam megtehetné - és a történelem során sokszor meg is tette - hogy a rendelkezésére álló nézetrendszerek közül - amelyek lehetnek vallási vagy éppen ateista nézetrendszerek is - kiválaszt egyet, s azt helyesnek és igaznak jelentve ki a többi hasonló nézetrendszer fölé helyezi. Ez az állam kétféle utat jelölhet ki céljai megvalósításának. Az egyik út az, hogy az általa helyesnek tartott, kiválasztott nézetrendszert, illetve az ennek alapján kívánatos és elvárt magatartást szuverenitásából fakadó kényszerítő hatalma és eszközrendszere útján az állam valamennyi, tehát a kiválasztott nézetrendszerrel egyet nem értő, azzal azonosulni nem tudó vagy nem akaró egyénre is ráerőlteteti, ha nem tart igényt arra, hogy a minden polgárával szembeni kényszerhatalmát minden polgára számára elfogadható módon legitimálja. A másik út azt a lehetőséget kínálja, hogy az állam cselekedeteit az általa helyesnek tartott nézetrendszer indokainak felhasználásával igazolja, s arra törekszik, hogy magatartásainak következményei legyenek elfogadhatók polgárai számára. Ezért az állam céljainak megfelelően azonosulhat egy ideológiát megjelenítő szervezettel, neki sajátos státuszt biztosíthat (államegyház, pártállam), több ilyen szervezetet azonosan kezelve, velük laza kapcsolatot tartva az ideológiai pluralizmust teremti meg, vagy elutasíthat mindenféle kapcsolatot ezekkel a szervezetekkel, a teljes elválasztást valósítva meg. Az egymás mellett élő szervezetrendszerek kapcsolata a történelmi fejlődésük során folyamatosan változott. Paczolay Péter fontosnak tartja kiemelni, hogy a reformáció után az egyetemes európai birodalom és egyetemes egyház szuverén nemzeti államokra és nemzeti egyházakra darabolódott, s ennek következtében a vallás nem maradt univerzális közösségi érték, hanem viszonylagossá vált. Ettől kezdve a vallás a magánszférában korlátozhatatlan egyén számára jelentett abszolút értéket, míg az egyház és az állam csupán eszköz, funkciójához kötött és korlátozott. Ebből nőtt ki a korlátozhatatlan egyéni jogok és a korlátozott állam szembeállításának a koncepciója. S ezzel együtt a tolerancia története során elfogadásra került, hogy a mégoly igaznak tartott hitet sem lehet kikényszeríteni, különösen nem államilag, tehát az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lenni, s az összes vallási közösséget egyenlő jogok illetik meg.[6] Az állami szuverenitást tehát alapvetően korlátozza a korlátozhatatlan, avagy csak bizonyos szigorú feltételek esetén korlátozható emberi jogok, egyéni jogok, alkotmányos jogok megléte és egymáshoz való viszonyukban is élő rendszere, közöttük a vallásszabadság alapjoga.
Mindezek előrebocsátásával Bódig Mátyás alapján rögzíthetjük, hogy;
a) az állam autoritativ intézmények rendszere;
b) nem csak állami intézmények gyakorolhatnak autoritást az emberek fölött, hanem minden olyan intézmény, amely tagjaira nézve kötelező döntéseket hozhat, ilyen intézmény lehet az egyház, amelyben a belső szabályzórendszer hatályosulását és érvényesülését az egyháztagok önkéntes alávetettsége biztosítja;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
