A patriarchális államelmélet alapján az uralkodók nemcsak a legfőbb hatalom birtokosai, hanem a társadalomnak mint nagycsaládnak a fejei is, ezáltal az atyai hatalom a közhatalommal átfedésbe kerül. Az elmélet első látásra már a kora újkorban is anakronizmusnak tűnhet, azonban a kora újkori politikai eszmetörténetben és államelméletben mégis a parlamentarizmus és a népszuverenitás ellenpontját képezte. Az elmélet és annak atyja, Robert Filmer célja a hatalom legitimációja az atyai uralkodó segítségül hívásával. Filmer elmélete Locke gondolatainak kereszttüzében a feledés homályába veszett, ugyanakkor a politika azon gyakorlata, amelyet a saját céljai legitimációjának az érdekében az érzelmek szándékos befolyásolásával visz véghez, a tömegkommunikáció révén ma is virágkorát éli.
Tanulmányomban egy eddig elfeledett kora újkori teoretikus, Robert Filmer nézeteit és fő munkáját, a Patriarchát teszem vizsgálatom tárgyává. A tárgyhoz jogtörténészként állok hozzá, amely szemléletmód bizonyos veszélyeket rejt magában, ezért néhány módszertani megjegyzést bocsátok előre, melyek a tanulmány megírása során vezettek, illetve a továbbiakban meghatározzák a kutatásaim irányát. Mivel mind a jogászokat, mind a történészeket szándékomban áll megszólítani, úgy ítéltem meg, hogy a kora újkori államelmélet vizsgálatát - amelyet a történészek inkább eszmetörténetként értelmeznek, az államelmélettel foglalkozó jogászok pedig gyakran az anakronizmus csapdájába esnek, azonban hasonlóan gyakran az eszmetörténet területére merészkedve elemeznek - a legkevesebb támadási felületet nyújtva úgy tudom elvégezni, ha alapvetően historikusan végzem el.
Ez a módszer természetesen csak az államelméleti kontextusba helyezett, tehát korabeli eszmetörténeti értelemben vett elemzésre irányul. Sajnos a jogbölcselők sokszor csak a textusra figyelnek, ami az oka az anakronizmusnak. A továbbiakban, egy későbbi tanulmányban ettől a céltól vezéreltetve úgy szándékozom Filmer vizsgálatát továbbfejleszteni, hogy nézeteit intézménytörténeti kontextusba helyezem, vagyis megvizsgálom, hogy az adott elméleti háttér vagy éppen az adott elmélet következményeként létrejövő intézményi reformok hogyan jelentek meg az angol jogtörténetben.
Így a szövegek egymással való kontextusát kiegészíteném reményeim szerint az intézménytörténettel. Ezzel már nézetünk szerint közel állunk ahhoz, hogy valódi komplex jogtörténeti elemzést végezzünk. Természetesen tisztában vagyunk módszerünk korlátaival, méghozzá azzal, hogy amikor mi jogászok írunk (akármilyen eszmetörténeti megközelítésből) a szuverenitásról, parlamentarizmusról, uralkodóról, az már a bölcsészek számára túl jogászi, az igazán dogmatikus szemléletű jogásznak pedig túl bölcsész. Mégis - vállalva a kockázatot -, úgy ítéljük, meg, hogy ez a komplexebb megközelítés közelebb vezethet minket a múlt egy szeletének a megismeréséhez.
Tanulmányom tartalmát Filmer viszonylag egyszerű gondolatmenete nyújtja, amely látszólag nem igényli a részletesebb elemzést, főleg, mert gondolatainak mélysége és nézetei is eltörpülnek a nagy kritikusa, John Locke zsenije mellett. Ugyanakkor a már leírt tények részbeni ismétlése, illetőleg újabb csoportosítása révén minden esetben más szemszögből láthatjuk a szerzőt, művét és ezáltal a kort. Sajnos Filmer önálló gondolatai, azaz amelyek a Patriarchában és részben a Free Holders Grand Inquestben találhatóak nem fejtenek, nem fejthettek ki akkora hatást, mint akár Hobbes, akár Locke munkái. Filmer egyszerű megállapításai ellenére, nézeteinek van relevanciája, egyrészt a rájuk adott reakció, másrészt azok utólagos felkarolása révén, vagyis, hogy a hatalom miért akar az "apánk" lenni.
- 66/67 -
Filmer szerencsétlensége, hogy őt magát is kizárólag ezen elmélet alapján ítélték meg és el. Jelen tanulmányban egyelőre csak a patriarchalizmus kora újkori előzményeinek rövid feltárását végzem el, melynek során vizsgálom az emberkép változását, és a társadalom felől, alulról jövő igényt rá, kiegészítve az uralkodó felől jövő igénnyel, azaz, hogy célzatosan vállalja fel, hogy apaként uralkodjon. Ennek a cselekménynek a legérdekesebb mozzanata a legitimációs célokat betöltő szerepe, méghozzá az, hogy (apai) érzelmekre hivatkozva uralkodjon egy államfő. Az érzelmekkel való uralomra sajnos a közelmúlt bőséggel szolgáltat példát, elméletileg megalapozott formája éppen II. Jakabbal jön el. Jóllehet uralkodásának négy éve természetesen kevés volt arra, hogy az érzelmi töltettel kiegészített uralkodás az abszolutizmus intézményrendszerének kiépítésével karöltve megvalósuljon, azonban ez egy későbbi tanulmány témája lesz.
Filmer erősebb mások elméletének megcáfolásában és olykor egészen vitriolos kritikával való illetésében, művén a cinizmus és az ebből következő fanyar humor is végigvonul. Műve és gondolatai a kortársakéival kontextusba helyezve adják meg vizsgálatának létjogosultságát, amelynek célja, hogy elhelyezzük őt a kora újkori államelmélet és politikai gondolkodás színpadának egyik (konzervatív/tory) sarkában, ahol a másik végpontot (liberális/whig) Locke képviseli.
A görög patriarkhész szóból származó latin patriarcha főnév szó szerint ősatyát, kiváltképpen pedig Ádámot jelenti. Az e szóból, illetve fogalomból kiinduló, és ezért patriarchálisnak nevezett állam- és hatalomelméletek különböző korokon és kultúrákon átívelve a családja fölött kisebb-nagyobb mértékű magánhatalmat gyakorló apa mintájára, a közhatalmat gyakorló uralkodók és más hasonló hatalmi tényezők helyzetére a két hatalmi modell közötti összefüggések sokrétű kiemelésével az e viszonyrendszereknek megfelelő fogalmak egész tárházát használja.
A szakirodalomban a patriarchális állam- és hatalomelmélet kialakulását, annak megteremtését a (nagyrészt a) XVII. század első felében élt neves angol gondolkodó, Robert Filmer Patriarcha című művéhez szokták kötni. Megjegyzendő, hogy a Filmer művében szereplő fő tétel, miszerint az uralkodó (elvontabban az állami főhatalom) mintegy családfői minőségében uralkodik a társadalom mint nagy család fölött, már Platón Az államférfi című művében is megjelenik, ám Platón az uralkodó személyiségéhez és tevékenységéhez hasonló foglalkozások közül a pásztort tartja a leginkább uralkodóhoz hasonlónak, jóllehet az atyát is számba veszi.[1]
Filmer elméletének kiindulópontja az, hogy Ádám az emberiség ősatyja, aki egyben az első uralkodó is. Minden további uralkodó Ádám hatalmát örökölte. Ugyanakkor Ádám az első családapa is, tehát az uralkodó egy személyben családapa is azon az alapon, hogy a társadalom egy kiterjedt családnak tekinthető. Ahogy az apának engedelmeskedni kell, úgy az alattvalóknak is engedelmeseknek kell lenniük uruk, királyuk, azaz atyjuk iránt. Filmer előtt mintegy két emberöltővel Shakespeare is erre utal a Hamletnek abban a jelenetében, amelyben a sírásók a következőket mondják: "Ádám nemesember volt?" - "A bizony, vele kezdődik a nemesi kar."[2]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
