A Legfelsőbb Bíróság az érvénytelenség polgári jogi jogintézménye körében országos vizsgálatot rendelt el elsősorban a jogalkalmazásban felmerült számos gyakorlati kérdés egységes megoldása érdekében, de azért is, hogy a kialakuló jogi megoldások lehetőség szerint megfeleljenek az új Ptk.-ban foglalt, több ponton eltérő szabályozásnak is.
A vizsgálat kiterjedt az érvénytelenségi perek eljárásjogi kérdéseire is. Az érvénytelenség eljárásjogi kérdéseiről szóló, itt közzétett összefoglaló tanulmány a bíróságok által készített munkaanyagokban felvetett problémákat, illetve azoknak a többségi álláspont szerinti jogi megoldásait tartalmazza, emellett néhány ponton kitér a szerző által észlelt további kérdésekre is.
A tanulmány tehát nem tekinthető a Legfelsőbb Bíróság hivatalos álláspontjának, hanem olyan munkaanyagnak, amely annak alapjául szolgál majd. Az elkészült munkaanyagokat még számos bírói fórum megvitatja, így legutóbb a civilisztikai kollégiumvezetők tanácskozásának napirendjén szerepeltek. Ennek ellenére célszerűnek látszik, ha az egyes jogalkalmazási kérdésekben a bírói gyakorlatban kialakult többségi álláspont - pl. ezzel a közzététellel - szélesebb körben, más jogalkalmazók által is megismerhetővé válik.
A különvéleménynek nevezett anyag kizárólag a szerző "eretnek" gondolatainak az összefoglalása, nemcsak az eljárásjogi kérdésekkel kapcsolatban, hanem a vizsgálat anyagi jogi megállapításaival összefüggésben is. A szerző általában a kisebbségben maradt álláspont mellett szóló további érveket próbálja felsorakoztatni, illetve eddig még a szerző által választott szempontból nem vizsgált kérdésekkel összefüggésben mutat rá arra, hogy az új szempontok elfogadása, érvényesítése új jogi megoldásokat is lehetővé tenne. A szerző célja ezzel mindössze a figyelem felhívása volt arra, hogy a társadalmi viszonyok és a jogi környezet változása a látszólag évtizedek óta változatlan jogszabályi rendelkezésnek is új értelmet, új funkciót adhat, amely szükségessé teszi a bírói gyakorlat újragondolását.
A vizsgálat tapasztalatai szerint a bíróságok ismerik, és megfelelően alkalmazzák a Legfelsőbb Bíróságnak a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szóló 1/2005. (VI. 15.) számú kollégiumi véleményét, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezzel kapcsolatban egyáltalán ne merültek volna fel értelmezési kérdések. A legtöbb aggály amiatt merült fel, hogy a semmisségi ok hivatalból történő észlelése nem jelent-e prejudikálást a bíró részéről. A többségi vélemény szerint a kollégiumi vélemény szerinti tájékoztatás nem valósít meg prejudikálást, mert a bíró nem arról nyilatkozik, hogy hogyan fog dönteni és nem az anyagi jog tartalmáról ad tájékoztatást, hanem csupán azt közli, hogy az addigi adatok alapján meghatározott semmisségi ok fennálltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség és lehetőséget ad a felek érdemi nyilatkozatainak a megtételére. Így foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának tanácselnöki értekezlete is a 2009. november 11. napján megtartott ülésén.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a tájékoztatás semmiképpen sem terjedhet ki a kereset (viszontkereset) anyagi jogi tartalmára, és különösen nem annak várható eredményességére. A bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie, (EBH 2008/1/1766.) arra azonban semmiképpen sincs módja, hogy a semmisség megállapíthatósága érdekében hivatalból bizonyítást folytasson le (BH 2007/6/191.).
A hivatalbóli észlelés kötelezettsége valamennyi semmisségi okra vonatkozik, ha annak fennállta nyilvánvaló, a bíróság tehát nem mérlegelhet, nem "válogathat" az egyes semmisségi okok között, hiszen semmisség esetén maga a törvény ítélte az érdeksérelmet olyan súlyúnak, hogy a felek akaratától függetlenül megtagadta a célzott joghatás elérését. Kivételt ez alól csak az ún. relatív semmisség esetei [Ptk. 13/B. §, Ptk. 16/A. §, Ptk. 209/A. § (2) bekezdés] jelentenek. Így foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2009. november 11-i tanácselnöki értekezlete. Ugyanezen értekezlet álláspontja szerint a bíróságnak a szerződés létre nem jöttét is hivatalból kell észlelnie, méghozzá logikailag a semmisségi ok hivatalbóli észlelését megelőzően. Az egyértelműen megállapítható semmisségi ok hivatalbóli észlelésének a kötelezettsége nem csak akkor terheli a bíróságot, ha a felperes a szerinte érvényes szerződésre alapítja a keresetét, hanem akkor is, ha a kereset más semmisségi okon vagy a szerződés megtámadásán alapul.
A semmisségi ok észlelése a másodfokú eljárásban.
Egységes a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy a semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettség. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az elsőfokú eljárás adatai alapján a semmisség egyértelműen megállapítható. Új tények, illetve új bizonyítékok figyelembevételével a semmisség a fél kérelmére akkor állapítható meg, ha fennállnak a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglalt feltételek.
Nem egységes a gyakorlat abban a kérdésben, hogy a semmisség hivatalbóli észlelésében korlátozza-e a másodfokú bíróságot a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és ellenkérelem tartalma. Pl. az elsőfokú bíróság több jogcím megvizsgálása után elutasította a keresetet és a felperes csak az egyik jogcím elutasítása miatt fellebbez. Az egyik álláspont szerint a másodfokú bíróság túlterjeszkedik a fellebbezési kérelmen, ha olyan kérdéssel foglalkozik, amely sem a fellebbezésben, sem a fellebbezési ellenkérelemben nem szerepelt. A kérelemhez kötöttségre vonatkozó ezen álláspont elfogadása kizárná a másodfokú eljárásban a semmisségi ok hivatalbóli észlelését is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
