A következőkben néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni a művi terhességmegszakítás (művi vetélés: abortus arteficialis) etikai elemzéséhez. Megkísérlem bemutatni, hogy milyen erkölcsi normákat kell (kellene) figyelembe vennie a művi terhességmegszakításban érintettek körének, tehát elsősorban a várandós nőnek (az anyának), a gyermek apjának, hozzátartozóiknak (ebbe a körbe tartozhatnak a szülők, rokonok, barátok, akik véleményükkel gyakorolnak hatást az anyára), illetve az abortuszt végző orvosnak (továbbiakban ezt a csoportot "érintetti körnek", illetve morális helyzetbe került személyeknek nevezem). Ebben az írásban etikai szempontból közelítek a problémához, és ez azt is jelenti, hogy nem csupán az erkölcsi "van" bemutatása a célom, hanem normatív követelmények megfogalmazását, a "kell" elvárásainak hangsúlyozását is fontos feladatnak tekintem.
Az erkölcsi aspektus természetesen nem választható el a kérdés biológiai, orvosi, pszichológiai, társadalmi-szociális és jogi vonatkozásaitól, ehhez a problémához csak komplex szemlélettel lehet közelíteni. E szemlélet szükségességét a következő folyamatleírás jól érzékeltetheti. Különböző okok vezethetnek oda, hogy abortuszra kerül sor, minden eset egyedi jellemzőket hordoz, de a szóba jöhető főbb indikációk általában a következők: az anya életének vagy egészségének veszélyeztetettsége (egészségügyi ok), a magzat fejlődési rendellenessége (eugenikai indikáció), a nő erőszakos közösülés áldozatává vált, s az így megfogant magzatot nem kívánja megtartani (kriminológiai ok), a nőnek (az apának és hozzátartozóiknak) olyan rossz az anyagi-szociális helyzete, amely képtelenné teszi őt a gyermekvállalásra (szociális ok), illetve nagyon gyakori, hogy a nővel kapcsolatos súlyos személyes problémák (amelyet a magyar "abortusztörvény", az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről "súlyos válsághely-
- 153/154 -
zetnek" nevez) vezetnek a terhesség megszakításához. Az abortusz előtt álló nőnek döntést kell hoznia a terhességmegszakítás mellett, ez egy meghatározott társadalmi és jogi szituációban meghozott erkölcsi döntés, amelynek során a döntéshozónak különböző morális normákat kell (kellene) figyelembe vennie, amelyek egy biológiai-orvosi hátterű, filozófiai természetű, az élet értelmezésére vonatkozó kérdés megválaszolásának fontosságát hangsúlyozzák. A döntés után a törvény által szabályozott indikációk valamelyikének fennállására hivatkozva, az időbeli korlátozásokat betartva, meghatározott eljárási rend szerint van lehetőség az abortusz végrehajtására (itt egy olyan jogi helyzetet veszünk alapul, amely törvényi korlátokat állít a művi terhességmegszakítás elé, de bizonyos feltételek fennforgása esetén lehetővé teszi azt; ez jellemzi a magyar jogi szabályozást is). Az abortuszt a törvényes rend betartása esetén orvos hajtja végre, akinek szintén erkölcsi döntést kell hoznia az abortusz mellett, és a műtét során hivatása szabályai szerint kell eljárnia. A nőnek a beavatkozás után gyakran további egészségügyi, pszichológiai (Post Abortion Syndrom) problémákkal kell szembenéznie.
Ha felmerül az abortusz elvégeztetésének lehetősége, akkor morális helyzetbe kerül a magzat anyja, apja, illetve az esetek többségében hozzátartozóiknak is szembe kell nézniük a problémával. Egy orvos, aki művi terhesség-megszakításokat is végző egészségügyi intézményben dolgozik, szintén morális helyzetbe kerül, döntenie kell arról, hogy vállalja-e a beavatkozások elvégzését. A fenti személyeknek, az "érintetti körnek" erkölcsi döntést kell hozniuk az abortusz elvégeztetésével, illetve elvégzésével kapcsolatban, tehát arról, hogy a méhmagzat folytathatja-e életét vagy sem. De ki vagy mi a méhmagzat, akinek a sorsáról dönteni kell? Ez a probléma vonatkozásában a legnehezebb és legfontosabb kérdés, amelyre sokféle választ adtak filozófusok, természettudósok, az egyes vallások képviselői, hatást gyakorolva véleményükkel a társadalom tagjainak állásfoglalására. A kérdés lényegében kétféleképpen vethető fel. Erkölcsileg embernek tekinthetjük-e a méhmagzatot (rendelkezik-e morális személyiséggel), illetve jogilag embernek minősül-e a méhmagzat (jogi értelemben személy-e)? Az első kérdésre adott válasz befolyásolja a másodikra adott feleletet.
Nézzük először az első kérdést: erkölcsileg embernek számít-e a méhmagzat? Ebben a kérdésben a magyar társadalomban nincs konszenzus (ahogy a legtöbb nyugati társadalomban sincs): különböző, egymástól gyakran teljesen eltérő meggyőződésekről beszélhetünk. A három markáns álláspontot röviden a következőképpen foglalhatjuk össze: 1/ A méhmagzat fogantatásától fogva ember (konzervatív álláspont); 2/ A méhmagzat nem ember, csak a születés után beszélhetünk emberről (az anya önrendelkezését hangsúlyozó szélsőséges liberális álláspont); 3/ A méhmagzatot fejlődésének egy stádiuma után tekinthetjük embernek (közvetítő álláspont). A véleményekből, amelyek mögött eltérő elméleti megfontolások állnak, természetesen következtetéseket is levonnak megfogalmazóik, így az első meggyőződés elfogadása esetén az abortusz nem megengedett, illetve csak igen kivételes esetekben van rá lehetőség; ha a második felfogással értünk egyet, akkor abortuszra a terhesség folyamán bármikor sor kerülhet, csak a törvényi korlátok érvényesülnek; a harmadik álláspont alapján az abortusz egy bizonyos fejlődési szakasz eléréséig megengedett.
Az első kérdésre adott válaszok sokfélesége, tehát az erkölcsi konszenzus hiánya az oka annak, hogy a második kérdésre is többféle válasz adható, különféle szabályozási lehetőségek közül választhat a törvényhozó.[1] Ma Magyarországon a méhmagzat jogilag nem ember (jogi értelemben nem személy), tehát nem jogalany, így jogai sem lehetnek, ebből következően nem illeti meg a legfontosabb alkotmányos alapjog, az élethez és emberi méltósághoz való jog.[2] A törvényhozó ennek ellenére védelemben részesíti a magzatot, csak meghatározott feltételek fennállása esetén lehet elpusztítani az életét, mert életről van szó, ezt a törvényhozó sem vitatja: a magzat élete, amely sajátosan kötődik az emberhez, védelmet érdemel, de a magzat jogilag nem ember, ezért az embereket megillető védelem nem jár neki.[3] Tulajdonképpen "köztes utat" választott a törvényhozó: elismeri, hogy a magzati élet védelmet érdemel, de bizonyos törvényi feltételek fennforgása esetén lehetővé teszi a művi terhességmegszakítást, amelynek végrehajtásakor (a törvény felfogása szerint) emberi életben nem esik kár.
Véleményem szerint a magyar szabályozás alapvetően helyes, eleget tesz az állami semlegesség követelményének, amely a kérdés vonatkozásában azt jelenti, hogy abortuszra lehetőséget kell adni a társadalmi erkölcsi konszenzus hiánya miatt, de csak meghatározott feltételek fennállása esetén, a magzati élet értékének elismeréséből következően. A magyar törvény indikációk (alapvetően négy indikáció jön számításba: egészségügyi ok, eugenikai indikáció, kriminológiai ok, illetve az állapotos nő súlyos válsághelyezete) és időbeli feltételek meghatározásával állít korlátokat a terhességmegszakítás elvég-
- 154/155 -
zése elé. Terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha azt az állapotos nő egészségét veszélyeztető ok indokolja; ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; ha a terhesség bűncselekmény következménye, illetve ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van. A terhesség az előbbi feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, továbbá ha a terhességét neki fel nem róható egészségi illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége a 12 hetes időtartamot. A terhesség a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig - szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. A terhesség időtartamától függetlenül szakítható meg az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.[4]
Kis János rámutat, hogy lehetetlen olyan állami szabályozást alkotni, amelyet nem fog sérelmezni egyik fél sem, de ezek a sérelmek korántsem azonos súlyúak: akinek meggyőződése szerint a magzat személy, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz megengedett, illetve aki szerint a magzat nem személy, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz tilos. De amíg az előbbi esetben a teher csupán közvetett (politikai közösségünk megengedi másoknak azt, ami az ő felfogásában bűn), addig az utóbbi esetben a teher közvetlen lehet: a terhes nő számára megtiltják azt, ami az ő felfogásában nem bűn.[5] Ronald Dworkin: Life's dominion c. könyvében kifejtett álláspontja szerint a kényszeralkalmazásnak két jól megkülönböztethető célja lehet: konform magatartás kikényszerítése, ekkor az egyén olyan szabályokhoz igazodik, melyek a többség felfogása szerint a legjobban védik és tisztelik az élet szentségét; illetve felelős magatartás előírása, amikor az egyén a terhesség folytatására vagy megszakítására vonatkozó döntésével mint erkölcsileg súlyos döntéssel nézz szembe: felismeri, hogy alapvető értékek forognak kockán, alapos mérlegelés után, meggyőződéseit gondosan szemügyre véve dönt. Az államnak az abortuszkérdés tekintetében a felelős magatartás kikényszerítésére kell szorítkoznia a következő okok miatt: 1/ az élet értékének tárgyában a közvélemény mélyen megosztott (az emberek máshogyan értelmezik az élet szentségét, lásd az erről később kifejtetteket); 2/ a nézeteltérés nem közömbös, vagy lényegtelen kérdések körül forog: az, hogy hogyan értelmezhető, illetve értelmezendő az élet értéke, minden ember számára alapvető fontosságú erkölcsi kérdés; 3/ a döntés maradandó, mély hatást gyakorol az egyén és családja sorsának alakulására, így a döntésbe való indokolatlan hivatalos beavatkozás is súlyos következményekkel jár; 4/ ha az állam betiltaná az abortuszt, ezzel elkötelezné magát az élet szentségének egy vitatott felfogása mellett, ily módon ez egy bizonyos erkölcsi nézetet kényszerítene rá a közösség egészére.[6]
Az abortuszkérdés erkölcsi aspektusból történő vizsgálatakor egy olyan helyzetből indulok ki tehát, amely megfelel a mai magyar helyzetnek: a) Egy olyan társadalomról van szó, ahol nincs erkölcsi konszenzus a társadalmon belül a művi terhességmegszakítást illetően. b) A jogi szabályozás bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az abortuszt, egyes feltételek fennállását azonban nehéz ellenőrizni (pl. a "súlyos válsághelyzet" egyes eseteit). Egy ilyen társadalomban az abortuszkérdés elsősorban erkölcsi problémának tekinthető. Fontos kiemelni ismét, hogy társadalmi szinten nem eldöntött, hogy személy-e a méhmagzat vagy sem. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy ha nem eldöntött, akkor "morális helyzetben", az "érintetti kör" tagjaként sem kell végiggondolni a kérdést. Erkölcsileg megengedhetetlen az ilyen hozzáállás: nagyon fontos, hogy a morális helyzetbe került személyek végiggondolják és választ adjanak lelkiismeretüknek megfelelően az abortusz erkölcsi megengedhetőségével kapcsolatos kérdésre, amely két alkérdésre bontható:
a) Embernek tekintem-e a méhmagzatot?
b) Ennek alapján elvégeztethetem-e, illetve elvégezhetem-e a művi terhességmegszakítást?
a) Az első kérdés arra utal, hogy a társadalmi morális konszenzus hiánya nem ment föl bennünket a kérdés megválaszolása alól. Meg kell válaszolnom a kérdést, azaz el kell fogadnom valamelyik álláspontot, ez egy konkrét morális helyzetben meghozott erkölcsi döntéssé válik (egy ilyen helyzetben természetesen megváltoztathatom korábbi álláspontomat, de nagyon fontos, hogy ezután már következetes legyek). Az orvos esetében más a helyzet, itt az általános állásfoglalás minősül erkölcsi döntésnek.
b) A második kérdésre adott válasz az első kérdésre elfogadott meggyőződésből következik, és az abból levont következtetést állapítja meg (esetleg további tényezők figyelembevételét követeli meg): van-e erkölcsi lehetőség abortusz végeztetni, végezni, illetve abortuszt támogató véleményt kifejteni?
- 155/156 -
Az abortusz erkölcsi megengedhetőségével kapcsolatos kérdés megválaszolásánál lényegében a következő erkölcsi normákat kell (kellene) figyelembe vennünk. 1/ az élet tiszteletének és a magzati élet védelmének szabálya, 2/ az emberi élet védelmének szabálya, 3/ az egyéni erkölcsi döntés kötelezettsége és a döntéshez kötöttség szabálya. Nézzük meg sorban, hogy mit jelentenek ezek a normák, illetve milyen alkalmazási problémák adódnak vonatkozásukban.
1. Az élet tiszteletének és a magzati élet védelmének szabálya
A nyugati kultúrában még nem vált általánosan elfogadott erkölcsi normává az élet tiszteletének, minden életmegnyilvánulás tiszteletben tartásának szabálya. A keresztény alapú nyugati gondolkodás alapvető erkölcsi normája, a Tízparancsolat 5. Parancsolata kimondja az ölés tilalmát, de ezt a keresztény dogmatika és a közgondolkodás is szűkebben értelmezi, mint például a buddhisták az öt fő erkölcsi norma közül is legjelentősebb Ne ölj! szabályt. A buddhista felfogás szerint ez általános életvédelmi parancsként érvényesül, amelyben az összes élőlény iránti szeretet és együttérzés kívánalma fejeződik ki: nem szabad megölni sem embert, sem más élőlényt, sőt a buddhizmus hangsúlyozza, hogy az élet minden formája egyenlő értékű (mert az újjászületések révén az emberi élet nem csupán emberi életként folytatódhat).[7] A keresztény parancs lényegében a gyilkolás tilalmát mondja ki, nem szabad meggyilkolni embertársainkat (tilos az ártatlan emberi élet kioltása), tilos az öngyilkosság, tilos állatok indok nélküli lemészárlása is, de a parancs nem tiltja azok megölését, sőt bizonyos jól körülhatárolt esetekben nem minősül bűnnek az emberölés sem (ekkor nem ártatlan emberi élet kioltásáról, tehát nem gyilkosságról van szó). A keresztény álláspont alapján az emberi élet képviseli a legnagyobb értéket az összes életmegnyilvánulás között (Isten az embert a saját képmására teremtette), nem beszélhetünk tehát minden élőlény azonos megítéléséről.[8] Ennek ellentmond, hogy például a bibliai aranyszabály egy lehetséges kiterjesztő értelmezéséből levezethető az élet általános tiszteletének kívánalma: "Ne kívánd másnak azt, amit nem kívánnál, hogy mások tegyenek veled", tehát ha azt kívánom, hogy tartsák tiszteletben az életemet, akkor én sem cselekedhetem máshogy és nemcsak embertársaim, hanem az összes élőlény vonatkozásában sem.
Az újabbkori nyugati etikai irodalomban az antropocentrikus (emberközpontú) elméletek mellett megjelentek a patocentrista szemléletű gondolkodók, akik szerint nem csupán az ember, hanem minden szenvedésre képes lény erkölcsi értékkel rendelkezik (már J. Bentham is ezt az álláspontot képviselte). Ezt meghaladó szemlélet szerint az élet maga, így minden élőlény morális értelemben értékhordozó. Ennek a meggyőződésnek adott hangot Albert Schweitzer Kultur und Ethik (Kultúra és etika, 1922) című művében: "Az etika annak a kényszerítésnek az átélésében gyökerezik, hogy megadjam minden életakarásnak ugyanazt az élet iránti tiszteletet, mint sajátomnak."[9] A környezeti etika művelői közül a biocentrikus (életközpontú) szemléletmód fontosságát nem kevés szerző hangsúlyozza, például P. W. Taylor kifejti: "Minden organizmus, a fajok minden populációja és minden életközösség önmagában jó", illetve minden élőlény inherens értékkel rendelkezik, azaz minden élőlény önmagában és önmagától értékes.[10]
Az élet tiszteletének szabálya, amely szerint minden életmegnyilvánulás tiszteletet érdemel, "gyenge" erkölcsi szabály többféle ok miatt: egyrészt különböző felfogásokkal találkozunk abban a tekintetben, hogy milyen feltételek fennállása esetén veheti el az ember más (nem ember) élőlény életét (egyes felfogások szerint nem lehet kellő indokunk erre), másrészt ennek a szabálynak az elfogadása feltételezi minden életjelenség önértékének elismerését, ezt azonban nem tekinthetjük általánosnak napjainkban. Témánk vonatkozásában fontos rámutatni, hogy a méhmagzat embervoltának kétségbe vonása esetén is érvényesül az élet tiszteletének "gyenge" szabálya, amely itt "megerősödik" azáltal, hogy itt nem csupán egy élőlényről beszélünk a sok közül, hanem emberek által biológiai reprodukció révén létrehozott potenciális emberi lényről, amely egy emberi egyedben fejlődik. Az anya és a méhmagzat kapcsolata különleges: az anya biológiai oka a magzat létrejöttének (bár lehet, hogy a fogantatás szándéka ellenére történt), illetve genetikai rokonságban vannak, hogy csak a legfontosabb tényezőket említsük. Ezeket a jellemzőket ellenérvként szokták felhozni azzal az állásponttal szemben, amely szerint a magzati élet tiszteletének szabálya nem foglalja magában a magzati élet fenntartásához szükséges segítség megadására vonatkozó kötelezettséget. Ebben az esetben a tisztelet nem értelmezhető az aktív védelemtől függetlenül, illetve a köztük lévő kapcsolat alapján nem mondhatjuk azt, hogy a magzat csupán használója az anya testének, ennek ellenére
- 156/157 -
előfordulhatnak olyan tényezők amikor a magzati élet fenntartásához nyújtott segítség megszüntetése valóban indokolható (lásd lent).
Az emberi élet (s az ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódó emberi méltóság) tiszteletének és védelmének elve mélyen gyökerezik a nyugati gondolkodásban. Mára a nyugati államokban általánosan elfogadottá, alkotmányi szinten védett alapjoggá vált az ember élethez és méltósághoz való joga, mint legfontosabb érték. Az emberi élet önértékének elfogadása tehát jóval jellemzőbb kultúránkban, mint minden életjelenség önértékének elismerése. Erre utal Dworkin is, amikor rámutat: az élet önértékkel rendelkezik, értékes volta nem függ attól a haszontól, élvezettől, kedvező állapottól, amelyet köszönhetünk neki, tehát az élet szent. Miért ítéljük meg másképp az emberi életet, mint a többi életmegnyilvánulást? Dworkin szerint azért, mert az egyedi emberi élet kétfajta teremtés, a biológiai evolúció és a kulturális teremtés keresztútján található: minden életben benne van a természet műve, de benne van a szándékos emberi cselekvés is, mert az emberi egyedből nem csak az lesz, amivé szervezete megérik, hanem az is, amivé társadalmi környezete alakítja, s amivé teszi magát.[11]
Az emberi élet védelme általános elvvé vált, amelynek gyökere a nyugati gondolkodásban a már említett bibliai ötödik parancsolat, a Ne ölj! szabály, amely tiltja embertársaink meggyilkolását (és az öngyilkosságot), de a keresztény felfogás szerint és az ezen alapuló nyugati etikai álláspontok szerint vannak olyan kivételes helyzetek, amikor az emberölés erkölcsileg nem elítélhető. Ilyen helyzet például a jogos védelmi helyzetben történt emberölés, a háborúban bizonyos szabályok betartása mellett elkövetett emberölés, illetve a halálbüntetés alkalmazása, amely egyre inkább visszaszorul, mert lassan nyilvánvalóvá válik, hogy az emberi élet és méltóság legfőbb értékként való elismerésével nem fér össze a halálbüntetés büntetőjogi szankcióként való alkalmazása (megállapítást nyert, hogy a halálbüntetés erkölcsileg nem igazolható, de jogilag sem indokolt fenntartása, ennek ellenére egyes államokban még alkalmazzák ezt a büntetést). Ezen kivételek megfogalmazásának elvi hátterében az a felfogás áll, hogy ezekben az esetekben nem ártatlan emberi élet kioltása történik, s védelmet csak ártatlan emberi élet érdemel. Ez a megközelítés napjainkban már tarthatatlanná vált, a maga elé magas erkölcsi normát állító, valóban humanista ember nem vesz részt háborúban, illetve igyekszik elkerülni azt, jogos védelmi helyzetben megkísérli elkerülni az ölést, és nem támogatja a halálbüntetést.
A nyugati kultúrákban tehát erkölcsi konszenzusról beszélhetünk az emberi élet és méltóság legfőbb értékként való elismerésében. Véleményem szerint az emberi élet és méltóság tiszteletben tartásának legfontosabb aspektusai: 1/ minden ember életét és méltóságát tiszteletben kell tartani és védeni kell, nem különböztethetünk emberek között kor, nem, faj, világnézeti, vallási hovatartozás, értelmi-testi képességek alapján; 2/ tiszteletben tartásról és védelemről van szó, tehát aktív cselekedetekkel kell elősegíteni az emberi élet és méltóság megőrzését; 3/ ezt kell tenni minden élethelyzetben, az egyén nem állapíthat meg önkényes kivételeket, ennek alapján kell cselekedni jogos védelmi helyzetben (a szabály elfogadása nem szünteti meg a jogos védelemhez való jogot) és háborús körülmények között is, és a halálbüntetés ennek megfelelően nem igazolható büntetési eszköz; 4/ természetesen, mivel az emberek, ill. az emberi képességek és a társadalomban betöltött szerepek különbözőek, mindenkitől más várható el az emberi élet és méltóság tiszteletben tartásával, védelmével kapcsolatban, de nagyon fontos, hogy mindenki a tőle elvárható legmagasabb szintnek megfelelően cselekedjen; 5/ fontos továbbá az alapelv elfogadása esetén, hogy az egyénnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy embertársai is az emberi élet és méltóság tiszteletben tartásának szellemében cselekedjenek.[12]
Mit jelent mindez az abortuszkérdéssel összefüggésben? A legfontosabb erkölcsi norma e vonatkozásban a döntési kötelezettséget előíró szabály, amelynek révén el kell döntenem, embernek tekintem-e a méhmagzatot vagy sem. Amennyiben úgy döntök, hogy embernek tekintem a magzatot, érvényes lesz számomra az emberi élet védelmének alapszabálya, amelyet kötelezettségként a méhmagzat vonatkozásában is alkalmaznom kell.
E norma két részből áll, nézzük először az első összetevőt.
Ez a szabály az abortusz erkölcsi megengedhetőségével kapcsolatos kérdés első alkérdésének megválaszolási kötelezettségét mondja ki. Arra kell választ adnom tehát, embernek tekintem-e a méhmagzatot. Említettem, hogy nincs társadalmi konszenzus a kérdésre adott válaszok tekintetében, ezért minden embernek, de elsősorban a morális helyzetbe került embereknek egyéni erkölcsi kötelességük választ adni a kérdésre.
- 157/158 -
Ez egyéni döntés, amelyet különböző filozófiai, vallási-világnézeti, biológiai, orvosi tényezők figyelembevételével hozhatók meg, illetve erkölcsi döntés, mert a saját lelkiismeretemnek megfelelően kell elfogadnom valamelyik álláspontot "jó" álláspontnak. Ebből pedig az abortusz erkölcsi megengedhetőségével kapcsolatos kérdés második alkérdésének megválaszolása következik: elvégezhetem, illetve elvégeztethetem-e az abortuszt?
A szóba jöhető felfogások, mint fent említettük, három főbb álláspontba sorolhatók, így három meggyőződéstípus közül választhat a morális helyzetbe került személy:
1. Ha meggyőződésem szerint a méhmagzat fogantatásától fogva ember, akkor a magzatot minden életszakaszában, fejlődési stádiumában embernek kell tekintenem, akire vonatkozik az emberi élet védelmére vonatkozó erkölcsi norma. Ha a morális helyzetbe került személy ezt a felfogást vallja, akkor nem végezhet, illetve végeztethet abortuszt (nem adhat abortusz elvégzését támogató tanácsot), az egyedi, speciális esetek kivételével.
2. Ha azt az álláspontot fogadja el az "érintetti körbe" tartozó személy, hogy a meghatározott fejlettséget elért méhmagzatot tekinti embernek, akkor csak e fejlettségi szint előtt végeztethet, illetve végezhet abortuszt. Nézzünk néhány példát, milyen határpontok jöhetnek szóba. Az agytörzsi agyszületés koncepciójának elfogadása esetén a már működő agytörzs jelenti az emberi élet kezdetét, tehát a terhesség 8. hete után lehet emberi lénynek tekintetni a magzatot, a művi terhességmegszakítás elvégzésére csak ez előtt van lehetőség. A módosított agytörzsi agyszületés elmélete szerint akkor beszélhetünk emberről, ha a szervek végleges struktúrája legalább kezdetlegesen kialakult (ez az embrionális fejlődés befejeződésekor, a 10. hét végén jön létre), ez alapján a 11. hét előtt nem tekinthető embernek a magzat, eddig van lehetőség a beavatkozás elvégzésére. Egy harmadik álláspont képviselői a corticalis működés kialakulásához kötik a magzat morális jogokkal való felruházását (ez a 22-24. hétig alakul ki), egy biztonsági határ meghúzása a 20. hét előtt indokolt az abortusz elvégezni, elvégeztetni.[13] Sokan tartják a közvetítő álláspontot, illetve egyes koncepcióit meggyőzőnek, véleményem szerint az elhatárolás sokszor önkényes és bizonytalan. Ekkor a magzati élet tiszteletben tartásának szabálya kap szerepet addig a pontig amig az "érintetti kör" tagja nem tekinti embernek a magzatot, ezt válta fel ezután az emberi élet védelmére vonatkozó erkölcsi norma. Természetesen ha a közvetítő álláspont valamelyik elmélete szolgál a cselekvés alapjául, akkor a törvényi korlátokat is figyelembe kell venni, hiszen előfordulhat, hogy arra a meggyőződésre jut valaki, hogy egy bizonyos fejlődési stádium befejeződéséig számára erkölcsileg megengedhető az abortusz, de ennek elvégzése esetleg törvényi akadályokba ütközik megfelelő indokok hiányában vagy a törvényi időkorlátozás miatt.
3. A harmadik fő meggyőződéscsoport képviselői szerint az emberré válás feltétele a születés, a méhmagzatot nem tekinthetjük embernek, morális szempontból személynek, így az abortusz elvégzésének törvényi korlátai vannak, illetve érvényesülnie kell (kellene) a magzati élet védelmét kimondó erkölcsi szabálynak.
Az egyéni erkölcsi döntés kötelezettségéhez szorosan kapcsolódik a vonatkozó erkölcsi norma második összetevője, a döntéshez való kötöttség szabálya. Ez a norma azt mondja ki, hogy az abortusz erkölcsi megengedhetőségével kapcsolatos kérdésre adott válaszhoz kötve van a "konkrét morális szituációban" az "érintetti körbe" tartozó személy, véleményét, illetve az abból levont következtetést csak a méhmagzat érdekében változtathatja meg, ez következik az élet általános tiszteletének szabályából.
Felmerülhet a kérdés: ha az meggyőződése a morális helyzetbe került személynek, hogy a méhmagzat fogantatásától fogva ember, illetve bizonyos fejlődési stádium elérése után tekinthető annak, tehát vonatkozik rá az emberi élet védelmének szabálya, van-e lehetőség abortuszra? Véleményem szerint kivételes esetekben van rá lehetőség, de ezeket az eseteket nem lehet taxatíve felsorolni. Az ilyen esetek felismeréséhez is lelkiismeretünket, belső erkölcsi érzékünket hívhatjuk segítségül, mert nehéz elméletileg megindokolni a művi terhességmegszakítást. Mégis, tegyünk kísérletet a magzat embervoltának elfogadása esetén a terhességmegszakítás indokoltságát alátámasztó elméleti alap meghatározására.
Nézzük meg, sikerrel hivatkozhatunk-e a jogos védelem szabályára az abortusz bizonyos eseteiben?
Megállapítottuk, hogy az emberi élet védelmének szabálya nem tiltja a jogos védelem lehetőségét, amely lényegében azt jelenti, hogy nem ítélhető el erkölcsileg az a cselekmény, amely a saját, illetve a mások személye, javai (esetleg a közérdek) ellen irányuló, illetve ezeket az életviszonyokat közvetlenül veszélyeztető erkölcsi (és jogi) normákba ütköző támadást hárít el a szükségszerűség és az arányosság követelményének figyelembevételével. A szükségszerűség azt jelenti, hogy a támadás elhárításához szükség volt az elhárító cselekményre, az arányosság követelménye azt mondja ki, hogy az
- 158/159 -
elhárító cselekedet nem okozhat nagyobb sérelmet, mint amit a támadó cselekedet okozott vagy okozhatott volna.[14] Egy emberi élet kioltása csak akkor nem ítélhető el erkölcsileg, ha az emberi élet tiszteletben tartását kimondó erkölcsi normába ütköző cselekedet másképpen nem hárítható el, csak a támadó életének kioltásával. Egyes vélemények szerint ilyen jogos védelmi helyzet keletkezik, ha a méhmagzat az anya életét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti. A probléma ezzel az érveléssel, hogy támadást aktív magatartással lehet megvalósítani, esetleg passzív magatartással is elő lehet idézni jogos védelmi helyzetet, de a magzat sem aktív, sem passzív magatartással nem járul hozzá ilyen helyzet létrejöttéhez, így nem is sérthet meg semmiféle erkölcsi normát.
Sikeresebben érvelhetünk ebben az összefüggésben J. J. Thomson híres példájából (a magzat és a hegedűművész) levezetett következtetését felhasználva: az ember élethez való joga ugyan kötelezettséget keletkeztet minden ember számára ennek a jognak védelmére és tiszteletben tartására, de senki nem kötelezhető arra, hogy saját élete feláldozása árán nyújtson segítséget más ember életének fenntartásához: az élethez való jog nem foglalja magában az élet minden áron és minden eszközzel való fenntartásához való jogot (az élethez való jog nem tartalmazza, hogy minden eszközhöz így mások testéhez is jogunk volna, amelyekre életünk meghosszabbításához szükségünk lenne). Ezt elfogadva a művi terhességmegszakítás a méhmagzat embervoltának elfogadása esetében is indokolható, bár a szóba jöhető indikációk vitára adhatnak okot a tétel szűkebb vagy tágabb értelmezésének megfelelően, de az anya életének és egészségének súlyos veszélyeztettsége esetén elegendő elméleti alapnak bizonyul. Thomson érvelését fejleszti tovább Fr. Kamm, aki öt konjuktív feltétel fennállása esetén teszi lehetővé az abortuszt, utalva arra, hogy bizonyos esetekben a terhesség megszakítása, mint nem kötelező segítségnyújtás visszavonása "megengedett szétkapcsolás". Természetesen azt, hogy mikor jön létre az anya életét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető állapot, orvosnak kell eldöntenie, amely szakmai döntés, ez alapján dönthet az anya a terhességmegszakítás mellett. Az anya dönthet úgy is, hogy a kockázat ellenére sem vállalja a beavatkozást, de ez az önfeláldozó (hősies) magatartás nem várható el senkitől.
A problémás esetek közé tartozik elméleti szempontból az erőszakos közösülés áldozatává vált és teherbe esett nő esete is, bár Thomson szerint ha a terhesség "nem önkéntes", akkor kihordása nem kötelező, Kamm még további feltételeket határoz meg az abortusz végrehajtásának morális megengedhetőségéhez. Az elméleti nehézségek ellenére sem feltétlenül találjuk az ilyen helyzetben elvégeztetett abortuszt erkölcsileg elvetendőnek (gondoljunk pl. egy 12 éves kislányra, aki erőszakos közösülés következtében esett teherbe, ekkor még ha képes is lenne a magzat kihordására, az életvédelem szabálya sem kötelezheti a magzat megtartására). Vannak tehát speciális esetek, amelyeket egyedi módon kell megítélnünk, de ha egy anya méhmagzatát embernek tekinti, véleményem szerint nincs erkölcsi lehetősége, hogy személyes vagy lelki problémákra, szociális okokra vagy az eugenikai indikációra hivatkozva kérje terhessége megszakítását (az utóbbi esetben csak akkor, ha a magzat fejlődési rendellenessége az anya életét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti).
Az előbbiekben felvázoltuk, hogy milyen erkölcsi normákat kell (kellene) figyelembe venni a művi terhességmegszakítás vonatkozásában morális helyzetbe került személyeknek. Ezek a normák mint a helyes magatartás normái az "erkölcsiség" (az erkölcs tárgyi, objektív oldalának) részét képezik a nyugati kultúrában, ezeket az egyénnek belsővé kell tennie, tehát el kell fogadnia azokat, a személy moralitásának (az erkölcs alanyi, szubjektív oldalának) részévé kell válnia. Lelkiismeretünk alapján a társadalom erkölcsi normáinak figyelembevételével, belsővé tételével kell választ adnunk az abortusz megengedhetőségével kapcsolatos kérdésre. A morális helyzetbe került személynek el kell döntenie, hogy ismeretei, életfelfogása, világnézeti hovatartozása, filozófiai-vallási meggyőződése szerint embernek tekinti-e a méhmagzatot, és ebből le kell vonnia a következtetést: elvégeztetheti-e, vagy elvégezheti-e az abortuszt? Ezeket a kérdéseket megválaszolni a legfontosabb erkölcsi kötelesség a művi terhességmegszakítás vonatkozásában. Ha valaki elfogadja a magzat embervoltát, akkor ebből az állásfoglalásából egy újabb erkölcsi kötelezettség, az emberi élet védelmének kötelezettsége következik, amely kizárja az abortuszt, egyes speciális, egyedi elbírálás alá eső eseteket kivéve. Ha az "érintetti kör" tagja nem ismeri el embernek a méhmagzatot, akkor is figyelemmel kell lennie az élet általános tiszteletének szabályára, amelyből a méhmagzat életének védelmére kötelező szabály következik, mint az általános életvédelmi norma egy speciális megvalósulása. Tehát ebben az esetben is csak megfelelő okok fennállása esetén, az időbeli korlátozásokat betartva lehet abortuszt végeztetni, illetve végezni, a törvényi szabályozásnak megfelelően, amely mint "viszonyítási pont" jelentősen befolyásolja az "érintetti kör" tagjainak er-
- 159/160 -
kölcsi hozzáállását.
Kívánatos lenne, hogy minél többen cselekedjenek felelős módon, az erkölcsi döntési kötelezettségnek megfelelően, illetve az életvédelem vonatkozó szabálya alapján. A cél az, hogy azok is, akik nem tartják embernek a méhmagzatot, a magzati élet védelmének szellemében cselekedjenek. Az életvédelem gondolatának általánossá tétele fontos kulturális feladata az államnak (és egyéb módon is hozzá kell járulnia az abortusz megelőzéséhez), de az egyéni erkölcsi példa is sokat jelenthet a művi terhességmegszakítások számának visszaszorításában. ■
JEGYZETEK
[1] Fontos, hogy egy jogállamban legalább törvényi szinten rendelkezzenek a művi terhességmegszakítással kapcsolatos kérdésekről. Ezt állapította meg Magyarországon a 64/1991. (XII. 17.) sz. AB határozat: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a terhesség megszakítására vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározása alkotmányellenes." Az AB álláspontja szerint a törvényhozó feladata megállapítani, ember-e a méhmagzat vagy sem, mert "A magzat jogalanyiságának kérdése az Alkotmány értelmezésével nem dönthető el." [64/1991. (XII. 17.) AB hat. indoklás D.] Ezt követően született meg a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX törvény. Az Alkotmánybíróság a 48/1998 (XI. 23.) sz. AB határozatában is visszautasította az arra irányuló indítványt, hogy az AB állapítsa meg, ember-e a méhmagzat.
[2] Ettől eltérő véleményt képvisel pl. Lábady Tamás alkotmánybíró, aki a 64/1991 (XII. 17.) sz. AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében (8. pont) a következő álláspontot fejti ki (visszautalva a halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító AB határozathoz [23/1990 (X. 31.) AB hat.] fűzött párhuzamos véleményére): "Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében írt »az élethez és emberi méltósághoz való jog« valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára voltaképpen transzcendens, hozzáférhetetlen. »Az élethez és méltósághoz való jog« tulajdonképpen csak imagináriusan létezik. Az emberi élet és méltóság ugyanis a jog »előtt« létező értékek, ennek elválaszthatatlan egysége az ember elidegeníthetetlen immanens, lényegi sajátja, így ezek nem mint alapjogok, hanem mint a jogi értékeket megelőző kategóriák, az alanyi jogok forrásai szerepelnek az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban." Lábady Tamás a 48/1998. (XI. 23.) sz. AB határozathoz fűzött különvéleményében a következőket fejti ki: "álláspontom szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéséből a méhmagzat élethez való jogának feltétlen elismerése és az államnak a nasciturusra is kiterjedő abszolút életvédelmi kötelezettsége következik..... Meggyőződésem szerint a magzati életnek az emberi élettől eltérő jogi minősítésére törvényhozónak nincs alkotmányos lehetősége, mert a magzatot - akár az anyatestben van, akár azon kívül, mesterséges körülmények között - fogantatásának pillanatától kezdve embernek, vagyis jogalanynak, jogképes személynek kell tekinteni, amiből következik, hogy a méhmagzatot az élethez való jog anyjával szemben is megilleti."
[3] 1992. évi LXXIX. törvény: "A fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel" (preambulum); illetve 1. §: "A női és férfi ivarsejt egyesüléséből létrejött, az anyaméhben kifejlődő magzatot és a gyermeket váró nőt támogatás és védelem illeti meg"; továbbá 5. § (1): "A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg"; az 5. § (2): "Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz".
[4] 1992. évi LXXIX. törvény 6. § (1)-(4) bek.
[5] L. Kis János: Az állam semlegessége (Atlantisz, Budapest 1997) 262. o.
[6] L. Kis János i.m. 254-255. o.
[7] L. dr. Bárdi László: A keleti világvallások története és eszmevilága (Janus Pannonius Tudományegyetem Ázsia Központ, Pécs 1999) 63-64. o.
[8] A keresztény álláspontot lásd pl. Boda László: Emberré lenni vagy birtokolni? (Budapest 1991) Boda így határozza meg a gyilkosság fogalmát: "A gyilkosság ártatlannak minősülő személy életének kioltása direkt vagy indirekt módon". Lásd továbbá a Ne ölj! paranccsal kapcsolatos beszélgetést Hankiss Elemér: A Tízparancsolat ma c. könyvében (Helikon Kiadó 2002), 219-269. o. Heller Ágnes utal rá, hogy a "Ne ölj!" parancsolat hiteles fordítása: "Ne gyilkolj!".
[9] A. Schweitzer művét idézi: Hársing László: Az európai etikai gondolkodás c. könyvében (Bíbor Kiadó, Miskolc 2001) 183. o.
[10] L. Molnár László (Szerk.): Legyenek-e a fáknak jogaik? (Környezeti-etikai Szöveggyűjtemény, Typotex 1999), P. W. Taylor: A természet iránti tisztelet etikája, 175-178. o.
[11] Kis János i.m. 245-260. o.
[12] Az emberi élet és méltóság tiszteletben tartásának és védelmének jogi értelmezését, az élethez és emberi méltósághoz való jog tartalmának kifejtését az Alkotmánybíróság végzi (lásd különösen a már hivatkozott halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó határozatot, illetve az ún. abortusz-határozatokat). Jelentős kérdés ehhez kapcsolódóan az eutanáziaprobléma: az eutanáziát az Alkotmánybíróság az élethez és emberi méltósághoz való jogból kiindulva értelmezte a 2003. április 28-án kihirdetett 1236/B/1993. sz. határozatában.
[13] Ezen álláspontok részletes leírását lásd Kovács József: A modern orvosi etika alapjai (Bevezetés a bioetikába. Medicina, Budapest 1999) 320-336. o.
[14] Ezen alapul a büntetőjogban a büntethetőséget kizáró okok közé sorolt jogos védelem. Lásd 1978. évi IV. tv. a Büntető Törvénykönyvről 29. § (1) bekezdés, illetve Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest 1997) 136-143. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
