A bíróság jogerőre emelkedett ítélete a felek házasságából született gyermeket a felperesi anyánál helyezte el. Az elhelyezéssel egyidejűleg kötelezte az alperesi apát, hogy a gyermeket 3 napon belül adja ki a felperesnek.
Az anya a teljesítésre kitűzött határidő eredménytelen elteltére tekintettel a végrehajtás kikényszerítése érdekében a bírósághoz fordult.
A végrehajtható okirat kibocsátásakor a bíróság felhívta a gyámhatóságot - az illetékes gyámhivatalt -, hogy a kötelezett önkéntes teljesítését mozdítsa elő és eljárásának eredményét az okirat kézbesítésétől számított 15 napon belül közölje a végrehajtóval.
A végrehajtási lap kézhezvétele napján a végrehajtás jogosultjaként szereplő anya bejelentette a gyámhatóságon, hogy a gyermek apja megjelölte a gyermek önkéntes átadásának időpontját és helyét. A végrehajtási lap kibocsátására is tekintettel kérte, hogy a hatóság legyen jelen a gyermek átadásakor.
Az átadásra megjelölt helyen és időpontban a végrehajtást kérővel együtt két gyámügyi és gyermekvédelmi ügyintéző, valamint a település gyermekjóléti szolgálatának érintett családgondozója megjelent. A végrehajtás kötelezettje a hatóság képviselőihez a kilenc éves gyermeket a karjában hozta, s zaklatott állapotára hivatkozva türelmet kért, amíg a már telefonon értesített orvos a helyszínre nem érkezik. A gyámhatóság képviseletében eljáró személynek az átadásra történt felszólítását figyelmen kívül hagyta. Az időközben megérkezett orvos a helyzetre utalva jelezte, hogy a gyermeket megfelelően fel kell készíteni átadás előtt, s jó lenne, ha pszichológus vagy pszichiáter is megvizsgálná. Az apa kérdésére jelezte azt is, hogy kórházi kezelésre nincs szüksége. Az apa a hiányos öltözékben levő gyermekkel a karjában a kapubejárónál várakozó anyához ment, a gyermek átadása azonban nem történt meg. Dulakodás kezdődött az anya és a rátámadó személyek (apa, apai hozzátartozók) között, az átadandó gyermeket apjáról leválasztani nem lehetett, majd vele az apa visszafutott a lakásba.
A közbenjáró gyámhatóság megállapítása az esetről az volt, hogy a gyermeket az átadásra a kötelezett nem készítette fel, az önkéntes teljesítésre nem került sor. Minderről az ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtót és a végrehajtást foganatosító bíróságot is tájékoztatta.
A végrehajtó az ügy iratait a végrehajtás foganatosító bírósághoz beterjesztette, a végrehajtás további módjának meghatározása végett.
Tekintettel az önkéntes teljesítésre irányuló tevékenység eredménytelenségére, a végrehajtás kérő beadványára az illetékes bíróság elrendelte, hogy a szóban forgó gyermek elhelyezésére vonatkozó bírósági határozatot rendőrség közreműködésével kell kikényszeríteni.
A bíróság "A bírósági végrehajtásról" szóló 1994. évi LIII. tv. (továbbiakban: Vht.) 180. §-a szerint alkalmazandó 174. § a)-d) pontjai alapján rendelte el a meghatározott cselekménynek a rendőrség közreműködésével való kikényszerítését, megállapítva, hogy a kötelezettel szemben pénzbírság alkalmazása a rendelkezésre álló adatok szerint nem volna célravezető.
A kötelezett e végrehajtási ügyben fellebbezést nyújtott be, kérte az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és a gyermek kiadásának karhatalom közreműködésével való kikényszerítése mellőzését. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság végzése megalapozatlan, mert a gyermek érdekét nem szolgálja a jogerős ítéleti rendelkezés teljesítése, a megszokott környezetből való kiszakítása. Mindez testi-, szellemi fejlődését veszélyezteti. A gyermek maradni akar, amit a végrehajtást kérőnek és a bíróságnak is figyelembe kell vennie.
A másodfokú bíróság a végrehajtási ügyben fellebbezési eljárásban meghozott határozatában rámutatott arra, hogy a végrehajtás elrendelésére és a végrehajtási eljárás foganatosítására illetékes elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel azt, hogy a további huzavonák elkerülése, az ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében a karhatalom igénybevétele mutatkozik célszerűnek, a végrehajtás e módja szolgálja leginkább a felek és a gyermek érdekét, ezért "A polgári perrendtartásról" szóló 1952. évi III. tv. (továbbiakban: Pp.) 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdésében írtakra utalással azt helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy -nem vitatott adatok szerint - a gyermek apjának, mint kötelezettnek a gyermek elhelyezését meghatározó jogerőssé vált bírósági ítélet alapján önként ki kellett volna adnia a végrehajtást kérő anya részére nevezett gyermeket. Az sem volt vitás, hogy a kötelezett a jogerős ítéletben írt kötelezettségének az ítéletben meghatározott teljesítési határidő alatt önként nem tett eleget, minden erejével azon van, hogy a jogerős ítéletben írt kötelezettségének teljesítését megakadályozza.
A bíróság hangsúlyozta azt, hogy a jogerős bírósági ítéletek tiszteletben tartása általában társadalmi érdek, de a gyermek elhelyezése tárgyában hozott ítélet végrehajtása ezen túlmenően a gyermek érdekét is szolgálja. A bíróságoknak a gyermek elhelyezése kérdésében való határozathozatalánál ugyanis a gyermek érdeke a legfőbb szempont; a bíróságok a gyermek érdekét vizsgálták az eljárásuk során és döntésük is a gyermek érdekét szolgálja. Az azzal szembehelyezkedő álláspont pedig a gyermek érdekeivel áll szemben.
Az ítélet végrehajtása nem tehető függővé a gyermek akaratától és a kötelezett sem hivatkozhat arra, hogy a gyermek nem hajlandó az anyjához menni. A kilenc éves gyermek nyilvánvalóan a kötelezett és hozzátartozói (apai nagyszülők) befolyása miatt vonakodik az anyjához menni, egyébként erre oka nem volna. A kötelezett az, aki a gyermekben erősíti az anyjával szembeni ellenérzést, holott a kötelezettől éppen az lenne az elvárható, hogy készítse fel a gyermeket az édesanyjának való problémamentes kiadása érdekében.
Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság megkísérelte a végrehajtásnak a gyámhatóság közbejöttével való előmozdítását, ez azonban az apának az anyával - a végrehajtást kérővel - szembeni erőszakos, tettlegességtől sem mentes, durva fellépése miatt nem vezetett eredményre, ezért az elsőfokú bíróságnak az volt a kötelessége, hogy határozzon a végrehajtás módjáról.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta azt, hogy a további huzavonák elkerülése, és az ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében a karhatalom igénybevétele mutatkozik a legcélravezetőbbnek, ezért a végrehajtásnak ez a módja szolgálja leginkább a felek és a gyermek érdekét.
A gyámhatóság számára a Vht. 180. § bekezdése teszi kötelezővé a közreműködést a gyermek átadására vonatkozó kötelezettség végrehajtásának foganatosításában. Tekintettel a gyermek mindenekfelett álló érdekére, még a végrehajtás elrendelését követően is elsődleges az, hogy gyorsan, kíméletesen történjék meg a gyermek átadása. Ennek megfelelően a gyámhatóság elsődleges kötelezettsége a Vht. 180. § (2) bekezdése szerint pusztán arra terjed ki, hogy készítsen környezettanulmányt a gyermek elhelyezési körülményeiről és a kötelezett önkéntes teljesítését mozdítsa elő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
