Megrendelés

Közéleti események (Fontes, 2017/3., 53-56. o.)

(2017. június-szeptember)

Az Igazságügyi Minisztérium teljesítette jogalkotási feladatait

Az Igazságügyi Minisztérium teljesítette jogalkotási feladatait; megszülettek a nagy eljárási kódexek, és elfogadták az ügyvédségről szóló törvényt - jelentette ki Trócsányi László budapesti sajtótájékoztatóján. Az igazságügyi miniszter elmondta: mikor 2014-ben a kormány tagja lett, a miniszterelnök azt a feladatot szabta a számára, hogy erősítse az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Miután az előző ciklusban már megszülettek a nagy anyagi jogi kódexek - a Btk., Ptk. - ez a munka az eljárási törvények megalkotásával folytatódhatott. Ebben a kormányzati ciklusban elfogadta a parlament a polgári perrendtartás, a közigazgatási eljárásról, majd a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt, és a héten megszavazta a büntetőeljárási kódexet is. Trócsányi László kiemelte: a törvény-előkészítés során a szakmai és a politikai párbeszédre egyaránt törekedtek. Az új büntetőeljárási kódex kapcsán egyeztettek például a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, az ügyészség, a Belügyminisztérium és az ügyvédi kamara vezetőjével, továbbá olyan civil szervezetekkel, mint a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International, valamint a politikai pártokkal. A vitákat sikerült konszenzusos alapon lezárni, így a büntetőeljárási törvény nem ügyvéd-, nem ügyész- és nem bíróbarát, hanem a különféle szempontok, érdekek összehangolását tűzi ki célul.

(2017. június 19.)

Az Áldozatsegítő Központ küldetése a személyre szabott segítség

- mondta az igazságügyi miniszter az ország első, a főváros VII. kerületében, a Wesselényi utcában megnyílt Áldozatsegítő Központjának ünnepi megnyitóján. Trócsányi László szerint az áldozatsegítés megvalósulhat védelemmel, meghallgatással vagy a jogokról és lehetőségekről történő információnyújtással, tájékoztatással. Úgy fogalmazott: a minisztériumnak van egy kemény, a jogalkotásban és a jogvitákban edzett kodifikátor arca, emellett pedig van egy lágyabb vonású, szociálisan érzékeny arca, és a jogi segítségnyújtás ebbe a körbe sorolható. A központ létrehozása jól példázza tárcája évek óta tartó elkötelezettségét az áldozatsegítés iránt - jelentette ki. A társadalmi jogtudatosság fontosságát hangsúlyozva a miniszter külön kiemelte a civil szervezetek, az egyházak, az önkéntesek szerepét. A lehetséges áldozatokat is védeni kell, amihez szükséges egy áldozatsegítési központú társadalmi szemlélet megteremtése. A családon belüli erőszak esetében például, ha egy áldozat nincs tisztában a jogaival, az újabb bűncselekmények forrása lehet, mert azt gondolhatja, hogy neki tűrnie kell - mondta.

(2017. június 21.)

Eredményes munkát végzett az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája

Eredményes munkát végzett a megalakulása óta eltelt másfél évben az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája - jelentette ki az igazságügyi miniszter 2017. július 3-án, Szegeden. Trócsányi László, a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködésben létrehozott jogakadémia tevékenységét értékelő konferencián elmondta, az emberek elvárása, hogy az igazságszolgáltatás alrendszereihez tartozó és a működéséhez nélkülözhetetlen szereplők függetlenül, hatékonyan, magas színvonalon végezzék munkájukat. Az igazságügyi szakértők, végrehajtók, áldozatsegítők, pártfogó felügyelők, jogi segítségnyújtók, felszámolók, mediátorok, vagyonfelügyelők, az igazságügyi szolgálatok dolgozói iránti közbizalom a képzésekkel javítható. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország versenyképessége szempontjából fontos munkát végző hivatásrendekről van szó. Szabó Imre, a jogakadémia vezetője elmondta, hogy a másfél év alatt 5300-an vettek részt a szervezet képzésein. A tematikát a hivatásrendekkel egyeztetve határozták meg, a képzéseket egyetemi oktatók, bírák és gyakorló szakemberek tartják.

(2017. július 3.)

A visegrádi együttműködés ma sokkal több tartalommal bír, mint korábban,

és olyan fontos fórum, amely egyszerre tudja megjeleníteni az Európai Unióval folytatott együttműködést és annak fontosságát, hogy a térségek eltérő igényeit ne tapossák el -mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a visegrádi együttműködés magyar elnöksége alkalmából rendezett bécsi eseményen az MTI-nek. Az államtitkár aláhúzta: ugyan az elnökségváltás önmagában csak egy protokolláris esemény, de ha a visegrádi országcsoportról beszélünk, meg kell adni a súlyát, hiszen a tagok komolyan gondolják a közös munkát és megtiszteltetésnek veszik, ha az elnökségben rájuk kerül a sor. Ügy vélte, hogy Nagy-Britannia unióból való kilépésének ténye is bizonyítja, hogy nem lehet a nemzetállamokat felülírva vinni az ügyeket. "Nemcsak az értékeinkre, hanem az érdekeinkre is figyelni kell" - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában.

(2017. július 4.)

"Az UNCITRAL és Magyarország" konferencia Bécsben

Az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) éves plenáris ülése keretében az Igazságügyi Minisztérium és az UNCITRAL Főtitkárságának közös

- 53/54 -

szervezésében 2017. július 3-án konferenciát rendeztek Bécsben "Az UNCITRAL és Magyarország" címmel. A rendezvényt Martonyi János, az UNCITRAL újonnan megválasztott elnöke, Dán Károly, Magyarország ENSZ Állandó Képviseletének nagykövete és Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára nyitotta meg. Kecsmár Krisztián emlékeztetett arra, hogy a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő UNCITRAL Magyarország szempontjából azért különösen jelentős, mivel a szervezetet annak idején magyar kezdeményezésre hozták létre. A későbbiekben is fontos szerepet játszottak a magyar szakértők a szervezet munkájában: a legjelentősebb UNCITRAL-egyezményt, az ún. bécsi vételi egyezményt elfogadó ülésen Eörsi Gyula professzor elnökölt.

(2017. július 4.)

Martonyi Jánost választotta elnökévé az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága

2017. július 3-án Martonyi János egyetemi tanárt, volt külügyminisztert, az Igazságügyi Minisztérium Tudományos Tanácsadó Testületének elnökét választotta elnökévé az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL). Martonyi maga is nemzetközi választottbíró, a nemzetközi kereskedelmi jog egyik hazai szaktekintélye. A nemzetközi gazdasági és kereskedelmi jog egységesítéséért felelős ENSZ-szervezet Bizottsága 2017. július 3-21. között tartotta Bécsben 50., jubileumi plenáris ülését. Martonyi János megválasztására a plenáris ülés kezdőnapján, az UNCITRAL Közép-európai Államok Csoportjának jelölésése alapján került sor, elnöki megbízatása az UNCITRAL szabályzata szerint egyéves időtartamra szól.

(2017. július 4.)

Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európai Unió tagállamai közötti büntető igazságügyi együttműködés szervének (Eurojust) elnökével, Michèle Coninsx asszonnyal tárgyalt Budapesten

A tárgyalásokon szó volt a szervezet és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, az Eurojust intézményi reformjáról, illetve az elkövetkező évek várható közös feladatairól. Az Eurojust a nemzeti nyomozó- és ügyészi hatóságok közötti koordinációt és együttműködést segíti a több tagállamot érintő kiemelt büntetőügyek esetében. Ebből fakadóan jelentős szerepe van a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem és a terrorizmus elleni harcban egyaránt. Trócsányi László hangsúlyozta, hazánk szemszögéből az Eurojust az európai büntető igazságügyi együttműködés egyik sikertörténete, és hozzátette, hogy az elmúlt években a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy jelentős hozzáadott értékkel bír a szervezet. Mint mondta, a magyar igazságügyi hatóságok nagyra értékelik az Eurojust közreműködését a kiemelt büntetőügyek során az együttműködés megkönnyítésében.

(2017. július 14.)

A kormány nem enged a kvótaügyben

A kormány nem enged kvótaügyben, és ezt egyértelművé tette az Európai Bizottsághoz eljuttatott válaszában is - jelentette ki Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára 2017. augusztus 23-ai budapesti sajtótájékoztatóján. A bizottság véleményére adott válaszában a kormány kifogásolta a kettős mérce és a szokatlanul rövid határidők alkalmazását - mondta az államtitkár. Kifejtette: a kettős mércét azért említette válaszában a kormány, mert annak ellenére, hogy szinte egyetlen tagállam sem tartja be a kvótahatározatot, csak hárommal szemben indult eljárás. Azok a tagállamok sem hajtják végre a határozatot, amelyek megszavazták azt, vagy a kvótaperben ellenérdekű félként léptek be, ellenük mégsem indul semmilyen eljárás - mutatott rá. Az államtitkár kitért rá: a kormány kifogásolja továbbá, hogy sürgősségi eljárás keretében folyik a kötelezettségszegési eljárás, és bár egy lassan két éve elfogadott, két évig alkalmazandó határozatról van szó, csak most indult eljárás annak be nem tartása miatt.

(2017. augusztus 23.)

Sikeres az Áldozatsegítő Központ munkája

A fővárosban működő Áldozatsegítő Központhoz forduló ügyfelek visszajelzései alapján valóban személyre szabott segítséget kaptak, az intézmény tehát beváltotta a hozzáfűzött reményeket - mondta a Magyar Hírlapnak Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára. Elmondta, hogy a Budapest VII. kerületében két hónapja megnyitott központot csaknem negyvenen keresték fel. A hozzájuk fordulók mintegy 40 százaléka nem budapesti volt. Ez is bizonyítja, hogy mielőbb szükség van más városokban is hasonló központok kialakítására, a tervek szerint Miskolcon és Szombathelyen nyílhatnak a következő áldozatsegítő központok - fűzte hozzá. Az államtitkár fontosnak tartja, hogy a központ híre minél több olyan emberhez eljusson, aki valamely magas látenciájú bűncselekmény, például párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás vagy az egyre terjedő digitális zaklatás áldozata. Arra számítunk, hogy ezáltal kevesebb ilyen eset marad titokban, célunk továbbá, hogy csökkenjen az ilyen típusú bűncselekmények száma - fejtette ki Vízkelety Mariann.

(2017. augusztus 29.)

Trócsányi László kitüntetést adott át Spyridon Flogaitisnek, az Európai Közjogi Szervezet (EPLO) elnökének

Áder János köztársasági elnök Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozott Spyridon Flogaitisnek, aki korábban Görögország belügyminisztere és európai

- 54/55 -

ügyekért felelős minisztere is volt. A kitüntetést Trócsányi László igazságügyi miniszter adta át az EPLO éves közgyűlésén. A tárcavezető méltatta a szervezet tevékenységét, amely nagymértékben hozzá tud járulni az európai egység erősítéséhez és a tagállamok nemzeti identitásának megőrzéséhez.

(2017. szeptember 8.)

Megkezdődött a bírók képzése a jövő januárban hatályba lépő új közigazgatási perrendtartásról a Magyar Igazságügyi Akadémián

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a képzés megnyitó ünnepségén hangsúlyozta: az ügyfelek és az állami szervek közötti jogviták elbírálásakor a közigazgatás legkülönbözőbb szakterületi kérdései is fel fognak merülni. A közigazgatási bíróknak ezért az általános szabályok elsajátítása és magabiztos alkalmazása mellett folyamatos szellemi készenlétben kell lenniük egy-egy közigazgatási részkérdés elbírálásakor. Kiemelte, hogy a közigazgatási eljárási kódexszel az államnak a legnagyobb adósságot kellett törlesztenie, hiszen a közigazgatási bíráskodás 1949-es eltörlése után nem volt olyan perrendtartás, amely a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának sajátosságait kellően meg tudta volna jeleníteni. A közigazgatási per és a polgári per közötti alapvető különbség, hogy a közigazgatási eljárásában már egy lezajlott alapeljárás történéseit kell feltárni, amelyben a szereplők nem voltak egyenlőek. A perbeli egyenlőség ennél az eljárásnál nem természetes, hiszen a közhatalom áll szemben az ügyféllel - tette hozzá. Ebből a körülményből fakadnak a közigazgatási bíróság különleges feladatai: a hézagmentes jogvédelem, a "fegyveregyenlőség" biztosítása, valamint az időben és tartalmában is hatékony jogvédelem - fogalmazott.

(2017. szeptember 19.)

Nem különösebben bölcs dolog rákényszeríteni valamit Közép-Európára

- címmel interjút közölt Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a Die Welt című német konzervatív lap a hírportálján a kvótaperrel kapcsolatban. A miniszter elmondta, hogy Magyarország tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét, bár nem ért egyet az indoklással. Kiemelte, hogy a legtöbb uniós tagállam nem hajtotta végre a döntést, csupán 27 ezer menedékkérőt fogadtak be, így "ez nem sikertörténet a bizottság számára". Arra a felvetésre, hogy a bizottság éppen ezért kötelezettségszegési eljárásokat indított, rámutatott, hogy csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen. Rámutatott: nem ér "retorzió" egy tagállamot, ha befogad 15 menedékkérőt, és ezzel kvótája 0,7 százalékát teljesíti. Kérdés, vajon miért baj, ha egy tagország nem így jár el, hanem "politikailag és jogilag feltesz egy elvi kérdést". Talán az gond, hogy ez "politikailag nem korrekt"? A magyar kormány inkább "elvi szinten fogalmazta meg álláspontját, mert ezt tartotta őszintének". Ezért viszont Magyarország "keményebb elbánásban részesül, mint a többiek", ami "nyitva hagy kérdéseket a tagállamok egyenlőségét illetően" - mondta Trócsányi László. Természetesen "le lehet szavazni a közép-európaiakat és rájuk lehet kényszeríteni dolgokat", de ez "nem különösebben bölcs, és az EU erősítése helyet elmélyíti a repedéseket Európában" - mondta a miniszter. Hangsúlyozta: jobb a tárgyalás és a konszenzus lehetőségét keresni, "mi mindig készen állunk erre". Arról is beszélt, hogy a következő lépés remélhetőleg nem az állandó menekültkvóták bevezetése lesz. Kifejtette, hogy a menekültpolitika feletti kompetencia megoszlik az EU és a tagállamok között, és a kérdés az, vajon szabad-e ezt a megosztott kompetenciát kiüresíteni a tagállamok rovására. A bevándorláspolitika egyértelműen tagállami hatáskör, de most "a migrációs politika és a menekültpolitika összekeveredik", és nehéz szétválasztani őket.

(2017. szeptember 20.)

Eörsi Gyulára, a 20. század második felének kiváló magyar polgári jogász professzorára emlékezett Trócsányi László a Budapesti Ügyvédi Kamarában megtartott emlékülésen

"Bár sajnos már több mint 25 éve elhunyt, egykori tanítványai még szerencsére köztünk élnek és aktívan dolgoznak azért, hogy a fiatalabb jogász nemzedékek is tudjanak, halljanak róla" - kezdte beszédét. A tárcavezető beszélt arról is, hogy Eörsi Gyula kiemelkedő szerepet játszott a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény megalkotásában.

(2017. szeptember 21.)

Uniós állampolgárok is lehetnek közjegyzők Magyarországon

A közjegyzőkről szóló és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításával egyfelől egy uniós bírósági döntésnek kell megfelelni, másfelől a változtatással a végrendeletek országos nyilvántartási adattartalmát szeretnék kiegészíteni - ismert ette az általános vitát megnyitó Völner Pál 2017. szeptember 20-án az Országgyűlésben. Az igazságügyi tárca államtitkára hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Bírósága (EUB) szerint Magyarország megszegi a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós előírásokat azzal, hogy a közjegyzői hivatal gyakorlását magyar állampolgársághoz köti. Ezentúl az egyenlő feltételeket az uniós tagállamok, az unión kívüli Európai Gazdasági Térséghez tartozó államok és Svájc állampolgárai számára is biztosítani kell. Az indítvány emellett továbbra is fenntartja a közjegyzői tevékenység ellátásához szükséges nyelvi és szakmai feltételeket.

(2017. szeptember 21.)

- 55/56 -

Az áldozatok, köztük a terrorizmus áldozatainak jogairól egyeztettek a visegrádi és a Benelux-országok igazságügyi miniszterei

Trócsányi László igazságügyi miniszter a találkozó kapcsán hangsúlyozta, hogy terrortámadás esetén az áldozatok "merőben új kategóriája" jelenik meg: ártatlan emberek, akik utcán sétálnak vagy szórakozóhelyen vannak, mint a párizsi Bataclan klubnál. A visegrádi országok soros elnökségét júliustól egy éven át látja el Magyarország, ennek keretében tartottak igazságügyi miniszteri találkozót, amelyre Hollandia, Belgium és Luxemburg igazságügyi miniszterét is meghívták. A tárgyalásokon szó volt a jogi eljárások elhúzódásáról is. "Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom egyik alapköve, hogy az eljárások mikor fejeződnek be, és úgy gondolom, hogy ezen a téren sosem lehetünk elégedettek" - emelte ki a tárcavezető, aki szerint az igazságszolgáltatásban is a hatékonyságot kell szem előtt tartani, úgy, hogy a vádlottak és az áldozatok jogai is maradéktalanul érvényesüljenek. "A Benelux-országok és a visegrádi országok az áldozatok oldalán állnak. Az áldozatok védelmét kell megerősíteni, olyan tisztességes eljárásokban, amelyek lehetővé teszik az ügyek gyors befejezését" -mondta az igazságügyi miniszter. A tárcavezetők a jogállamiság kérdését is érintették. "Megállapítottuk, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége alapvető követelmény valamennyi országban" - hangsúlyozta Trócsányi László, aki elmondta: a megbeszélésen lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország és Lengyelország is kifejtse álláspontját.

(2017. szeptember 25.)

* * * A Közéleti hírek rovat zárása: 2017. szeptember 30. * * * ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére