1. A közbirtokossági gyűlés
A közbirtokosság (compossessoratus) a társas birtoklás egyik fajtája, az erdőközösség legfejlettebb formája volt. Kezdetben a közbirtok használata általában minden család számára biztosítva volt. A községi és némely más erdők és kopár területek állami kezeléséről, továbbá a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan közös tulajdonában lévő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének szabályozásáról szóló 1898. évi XIX. törvénycikk (röviden: közbirtokossági törvény) létrehozta a közös birtokosok gyűlését, amely a közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyeit intézte. A közös birtokosok gyűlésén szavazati joggal a tényleges birtokosok rendelkeztek, s a gyűlés határozatokat is hozhatott, amelyek végrehajtását az elnök és a végrehajtó közegek (választmány, erdőgazda, pénztárnok stb.) végezték. A közbirtokossági törvény meghatározta, hogy a gyűlés hatásköre mely ügyekre nem terjed ki: "a közösen használt erdők és kopár területek állagának elidegenítésére, egyénenkint való felosztására és megterhelésére[1]". A határjelek kijavítása és kiigazítása körül felmerülő vitás kérdéseket azonban érdemben intézhette a gyűlés. A közösen használt erdők és kopár területek jövedelmét a jogosultak között a jogosultság arányában kellett felosztani - a közös terhek és költségek fedezése után. Ha a közösen használt erdők és kopár területek jövedelméből a közös terheket és költségeket nem lehetett fedezni, "a közös birtokosok gyűlése a közös terhek és költségek fedezésére járulékot vethet ki, vagy pedig a közös munkával teljesíthető gazdasági teendőknek természetben való lerovását határozhatja el[2]". A közös birtokosok gyűlésének határozataival szemben a közigazgatási bizottsághoz előterjesztett panasznak volt helye. A panaszt minden érdekelt fél benyújthatta. A közös birtokosok gyűlésének határozata ellen emelt panasz egymagában nem akadályozta a határozat végrehajtását, de "a közigazgatási bizottság olyan esetekben, midőn a panasz érdemében azonnal nem határozhat, a megtámadott határozat végrehajtását előzetes intézkedéssel megtilthatja[3]". A közigazgatási bizottság határozatával szemben a Magyar Királyi Közigazgatási Bírósághoz lehetett előterjeszteni panaszt.
2. A legelőtársulatok
Az osztatlan közös tulajdont képező legelők esetében az érdekelt birtokosok közgyűlésének intézménye már a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. törvénycikkben megjelent, mely gyűlés állapította meg a legelőrendtartást, valamint a legeltetés, az állattenyésztés s az apaállattartás módozatait. Az osztatlan közös legelőkről szóló 1913. évi X. törvénycikk 1. § alapján az osztatlan közös legelőkben részes felek (tulajdonostársak) társulattá voltak kötelesek alakulni a közösségből folyó ügyeik vitele végett. A fentiek alapján létrehozott társulatok közgyűlései - a teljesség igénye nélkül - az alábbi kérdésekben hozhattak határozatokat: a legelőrendtartás, a legeltetés és az apaállattartás módozatai előírása, ingatlan szerzése, kölcsönök felvétele, a társulat ingó tőkevagyonának felosztása, elidegenítése és megterhelése, legeltetési és egyéb használati díjak szedése és nagyságuknak megállapítása, tagsági járulékok kivetése, a természetben lerovandó közös munka meghatározása. A társulat határozatai ellen a közigazgatási bizottsághoz lehetett panaszt előterjeszteni, amely a határozat végrehajtását felfüggesz-
- 495/496 -
tette, "de a közigazgatási bizottság indokolt esetekben a határozat végrehajtását, amennyiben a határozat hatósági jóváhagyásra nem szorul, előzetes intézkedéssel megengedheti[4]". A közigazgatási bizottság határozataival szemben a földmívelésügyi miniszterhez lehetett fellebbezni - amennyiben ezt a törvény nem zárta ki. A társulat aktusaival szemben azonban volt egy speciális jogorvoslati lehetőség, ugyanis a társulat "minden törvényellenes rendelkezése, határozata vagy intézkedése miatt, amely a társulat kötelékébe tartozó ingatlan tekintetében a tagok tulajdoni vagy használati illetőségét vagy azon alapuló tagsági jogát sérti, amennyiben a sérelem a jelen törvényben megengedett jogorvoslat útján elhárítható nem volt, az érdekelt igényét a társulat ellen a rendes magánjogi elévülési idő alatt bírói úton érvényesítheti[5]". Ilyen speciális jogvédelmi eszközt vehetett igénybe az, akit a tagok névjegyzékébe nem vettek fel, vagy illetőségét, szavazati jogát nem állapították meg helyesen. A társulat a földmívelésügyi miniszter és a közigazgatási bizottság felügyelete alatt működött, gazdasági-pénzügyi jellegű zavarok esetén pedig a miniszter a társulati ügyek vitelére miniszteri biztost küldhetett ki.
3. A legeltetési bizottságok
A legeltetési bizottságokat a legelőgazdálkodás részletes szabályozásáról szóló 75/1950. (III. 11.) MT rendelet hozta létre - visszautalva a legeltetési társulatokra és a legelőbirtokosságokra is. A legeltetési bizottságoknak az volt a feladatuk, hogy a községek (városok), földműves-szövetkezetek, legelőbirtokosságok és legeltetési társulatok legelőit egységes kezelésbe vonják. A bizottságot községben az elöljáróság, városban a polgármester alakította meg. A legeltetési bizottság tagjait az alábbiak küldik ki: egy tagot és egy póttagot a községi elöljáróság (polgármester), egy tagot a DÉFOSZ helyi szervezete, egy tagot a községben (városban) működő valamennyi állami gazdaság együttesen, egy tagot a községben (városban) lévő valamennyi, a földművelésügyi miniszter engedélyével működő termelőszövetkezeti csoport együttesen, egy tagot a községben (városban) működő valamennyi földműves-szövetkezet együttesen, végül két tagot a községben (városban) lévő valamennyi legeltetési társulat és legelőbirtokosság együttesen.[6] A legeltetési bizottságok éves legelőgazdálkodási terv alapján dolgoztak, s megállapították a legelő használati díjakat is. A legeltetésben részt vevő szervek és személyek, valamint az általuk kihajtható állatok számának, fajának és korának a megállapítása is a bizottságok hatáskörébe tartozott. A legeltetési bizottság "akkor határozatképes, ha az elnökön kívül a tagoknak legalább fele jelen van. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt."[7] A legeltetési bizottságok a földművelésügyi miniszter felügyelete alatt működtek.
4. A községi földigénylő bizottságok
Az ideiglenes nemzetgyűlés által elfogadott, 1945. március 15. napján kibocsátott a nagybirtokrendszer megszüntetése és a földmíves nép földhöz juttatása címet viselő 600/1945. ME szám alatti rendelet (a továbbiakban: ME-rendelet) az 1945. évi VI. törvénnyel emelkedett törvényerőre. Az ME-rendelet célja az volt, hogy "a nagybirtokrendszer megszüntetésével valóra váltsa a magyar földmíves nép évszázados álmát és birtokába adja ősi jussát, a földet[8]". Magyarország azt várta a törvénytől, hogy "egy demokratikus átalakulás indul meg biztosítva a fejlődést, továbbá azzal, hogy a földesúri birtokok lényegében meg-, illetve felosztásra kerülnek, a törvény a parasztok részére lehetőséget ad egyfajta szellemi, politikai, társadalmi és gazdasági felemelkedésre[9]".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
