Tanulmányomban egy Vas megyei praedium birtokosainak változásán át szeretném bemutatni, hogy miként érvényesült a birtokadomány és a fiúsítás jogi hatása a XV-XIX századig. Az első jegyzett birtokos család nova donatio útján erősíttette meg birtokjogát 1456-ban, majd a magszakadás miatt a fiúsítás elérésével tette lehetővé az egyenesági leszármazottak öröklését. A XVIII. században szintén a leányág számára tett birtokadomány biztosította a birtok részleges megőrzését, nem különben a XIX. század elején, amit viszont már az érintett felek többoldalú egyezsége készített elő. A birtok átszállásának konkrétumainak taglalását írásom első részében együtt tárgyalom a két jogintézménnyel kapcsolatos elméleti megfontolások rövid összefoglalásával.
A nova donatio és a fiúsítás két olyan jogintézmény, amelyet Anjou királyaink vezettek be, és kisebb nagyobb megszakítással évszázadokig fellelhetők voltak a királyi gyakorlatban. Mindkét jogintézmény a királyi kegyből fakadt, birtokadományozással, vagy privilégium biztosításával kapcsolatos, amely biztosította, hogy az adott birtok a király politikai akaratának megfelelően öröklődjön, tehát közvetett módon eszköze volt a hatalom megtartásának. A nova donatio-nak és a fiúsításnak elméletileg nincs köze egymáshoz, hisz az új adomány az adománylevélben megjelölt személyekre és azok leszármazottaira - többnyire fiági örököseire - terjedt ki, míg a fiúsítás a leány utódok fiúként való öröklésére vonatkozott, még pedig az atyai szerzeményi és nemzetségi birtokok esetében. A két jogintézmény hatásában azonban volt egy fontos hasonlóság, mindkettő kivette a birtokot a kedvezményezett személy, vagy személyek érdekében a nemzetségi öröklés köréből, tehát a hazai régi joggyakorlattal szembe ment. Nem véletlen, hogy mindkét intézmény az Árpádház kihalása után terjedt el királyi gyakorlatban. A fiúsítást elsőként Károly Róbert alkalmazta 1332-ben[1], a nova donatio-t egy új értelemben pedig Nagy Lajos az 1343-as évtől[2] kezdődően. A jogtörténészek mindkét jogintézményt az európai hűbéri jogra vezetik vissza, amelynek hatásai az Anjou királyaink alatt jelentek meg a magyar jogalkalmazásban.
Az új adomány jogintézményének keletkezését a magyar jogtörténetírás különbözőképpen értelmezi. A magyar jogban nova donatio, vagy új adomány névvel azokat a birtokokat illették, amelyeket a birtokos vagy családja régen már békességgel birtokolt, de valamilyen ok következtében szükség volt az adomány megismétlésére. Az új adomány a XIII. században a régi privilégiumok megújítására szolgált, ahogy azt Gerics József és Ladányi Erzsébet közös cikkükben bemutatták[3] és az oklevelek alapján az Árpád-kori királyaink idejére teszik létrejöttét. A szerző páros összeköti az új adományok egy részét az örökségrész, azaz a hereditario portio kihasításával a korábbi kollektív birtoklási egységből, mivel az adománylevelek gyakorta felsorolták a településeket, vagy azok részeit az okiratban,[4] különösen pontosan akkor, ha a birtok egyrésze a királyhoz, vagy az egyházhoz tartozott. Az új adománynak tehát nem volt feltétele, hogy szerzeményi birtok legyen, amelyet vagy adománnyal, vagy egyéb módon szerzett a felkérő valamelyik őse. Az új adomány eredeti értelmében nem ment szembe a magyar szokásjoggal. Béli Gábor 1995-ben megjelent cikkében elfogadja a jogintézmény XII-XIII. századi eredetét, és Illés József azon nézetét, hogy az Anjouk idején a nova donatio idegenjogi hatásokra fejlődött ki.[5] Korai frank-német forrásokban vizsgálva a jogintézmény nyomait, Béli arra a következtetésre jut, hogy a nyugati hűbériség forrásanyagaiban a jogi formulák és
- 124/125 -
tartalmak is hasonlók - különösen a XIII. században - az akkori hazai adományleveleinkben találhatókhoz, tehát a nova donatio magyarországi kialakulása már a XIV. század előtt sem volt mentes az európai joghatásoktól.[6]
Illés József hangsúlyozta, hogy a birtokadományozás jelentőségét az adta, hogy kezdetben a nemesítésnek ez volt az egyetlen módja, és minden királyi adomány a ius regium-on alapult. Az egyszerű adomány esetében a király kezében volt a birtok, s ahhoz az adományozottnak eredetileg semmi joga nem volt. A peres adománynál, ami nem volt a király kezén, hanem egy harmadik személynél volt, az uralkodó a megajándékozottra bízta, hogy perben bizonyítsa, hogy a birtokon a királyi jog valóban fennállt. Az új adományt az adományok különös nemének tartotta, mert míg a közönséges adománynál a koronára magszakadás, vagy hűtlenség okán háramlott birtokot kérték, addig az új adomány esetében a saját birtokára kérte a megerősítést a kérelmező, aminek vagy maga, vagy felmenői birtokában voltak.[7] Az Anjouk idején meghonosodott új adomány azonban más értelmet nyert, mivel nem a birtokjog megerősítésére, hanem új birtok megszerzésére irányult. A XV. század második évtizedében Zsigmond király idején tértek vissza a korábbi gyakorlatra, hogy az új adomány jogalapja nem lehet más, mint a felkérő békés birtoklása.[8]
Engel Pál álláspontja szerint az Anjou királyaink új értelemben kezdték használni az új adomány formulát. A XIII. században valóban megjelent az adománylevelekben az új jelző, de nem az adományra vonatkozott, mint korábban, hanem a titulusra. Nagy Lajos királynak tulajdonította azt az adományreformot, amelynek írott nyoma nem maradt fenn, de számos oklevél formuláival igazolta korabeli létezését.[9] Engel összekapcsolta a nova donatio új jelentését Nagy Lajos korától azzal, hogy az 1400-as évektől az adománybirtokok egyenes ágon öröklődtek, az oldalági rokonok kizárásával.1343-tól kezdve az adománylevelekbe belefoglalták az örökösök körét, kizárva mindazokat, akik nem szerepeltek benne.[10] Zsigmond király idejében pedig egyre gyakrabban jelent a de novo (újból) mellett az ex novo (újólag) kifejezés ; az "újból" kifejezés az időbeliségre utal, hogy a korábbi birtokjogokat megerősíti, az "újólag" kifejezés értelme ettől különbözik, mivel ebben az a szemlélet jelenik meg, hogy az adományos mintha királyi kézből kapná újólag valóban új adományként, de még sem új szerzeményként.[11] Ez a rafinált megoldás egyesíti magában a megújított adomány és a valóban új adomány előnyeit, hiszen minden tekintetben nem azonos a régi, elveszett, megrongálódott, vagy sosem volt adománylevéllel. Ezzel a megoldással az uralkodó kizárhatja az oldalági rokonokat a nova donatio-ból és csak az adományos egyenesági leszármazottait juttatja kedvezményhez, korlátozva az adományban részesülők körét.
A vizsgált Vas megyei birtok esetében 1456-ban az uralkodó három fiútestvért részesít abban a kegyben hűségükre tekintettel, hogy új adománnyal megújítja birtokjogukat Lapsa praediumán, amit mások jogtalanul bitorolnak. Az V. László adománylevele Tarródfalvi Imrét, Lászlót és Pétert V. László Lapsa puszta birtokába helyezte, amit korábban hosszú ideje békésen bírtak ugyan, de egy ideig a Hollósi nemesek elfoglalva tartottak.[12] Az adománylevél azon új adományok körébe tartozik, amelyek megújítják a régi birtokjogot, erre utal az a formula is, amely a felmenők hosszú ideig tartó békés birtoklására utal. "[...] in cuius pacifico Dominio idem Emericus, Ladislaus, et Petrus progenitores ipsorum ab antiquo [...]"[13] Az adománylevélben természetesen szerepelt a "nove nostre donationis titulo" formula is, amely az új adományok esetében a XIV. századtól általában minden esetben. A király által 1456. április 18.-án kiállíttatott adománylevélben örökre és visszavonhatatlanul a Tarródfalvi testvéreknek, azok örököseinek és valamennyi jövőbeli leszármazottaiknak jutatta Lapsa birtokot. Az örökösök kifejezés mindig a fiági leszármazásra utal" [...] prefatis Emerico, Ladislao et Petro de Tharrod-falva, ipsumque heredibus et posteritatibus universis nove nostre donationis titulo dedimus, donaviinus contulimus, imo damus, donamus et conferimus Jure perpetuo et irrevocabiliter tenendum, possidendum pariter et habendum, [...]"[14] Az
- 125/126 -
adomány megfogalmazása kitért a szokásos formában arra, hogy az adomány idegenek jogát nem sértheti ("Salvo Jure alieno").Az adomány nem zárja ki a távolabbi rokonok öröklését semmilyen formulával, de a három megjelölt személyen és örököseiken és azok jövőbeli örökösein kívül nem foglal bele mást az adományba.
A három Tarródfalvi fiú életéről és leszármazottairól semmit nem tudunk, de feltehetően annak a Tarródy család ősei lehettek, akik Taródházát[15] bírták a XVI-XVII. században. Taródháza nevét birtokosairól kapta, egyébként gyakran Lapsaként is emlegették egészen a XVIII. végéig. Az adomány után több mint száz év múlva találunk forrást a családról és a birtok sorsáról. Tarródy Benedek és Lóránt Bora gyermekeként született Tarródy Boldizsár birtokolta a XVI. század utolsó évtizedeiben Taródházát. Feleségétől, Nádasdi Darabos Krisztinától, két fia és egy lánya született, közülük Tarródy András birtokába került Taródháza és a hozzátartozó jószágok. Tarródy Andrásnak (felesége Gereczy Bora) egyetlen leánygyermeke született, akit apja 1628-ban fiúsíttatott Tarródháza-Lapsa birtokban.[16]
A fiúsítás volt Anjou királyaink alatt bevezetett másik jogintézmény az új adomány mellett, amely a lehetővé tette, hogy a király által jutalmazott személy fiági defektusa esetén is leszármazottai örököljék a birtokait. Az Árpád korban, mielőtt a fiúsítás jogintézménye megjelent volna, az apa fiúutód híján leányára csak akkor hagyhatta birtokait, ha a királytól a szabad rendelkezés privilégiumát kérte, vagy egyenesen azt a kegyet, hogy kifejezetten leányára hagyhassa birtokait, a harmadik lehetőség az volt, hogy vejét örökbe fogadta. Fügedi Erik szerint az Árpádok alatt a különös királyi kegyből nyert szabad rendelkezés volt az egyetlen lehetőség arra, hogy a fiú utód nélkül maradt apa szabadon örökíthesse akár az ősi birtokait.[17] A XIV. században megjelent korlátozott adomány[18] és a fiúsítás megjelenése a szerzeményi birtokok öröklését az egyenesági örökösökre korlátozta.
A nők birtoköröklése elsősorban az anyaági jószágra korlátozódott, amelyben a fiúkkal egyenlő porciójuk volt a leányoknak. Az atyai birtokból azonban csak a leánynegyed erejéig részesülhettek, azt is csak akkor, ha más mód nem volt ennek kifizetésére. A leánynegyedet, a hozományt, és minden nőnek járó vagyoni jogot elsősorban ingósággal vagy pénzzel elégítettek ki, bár nem egy példa volt az ingatlannal történt kifizetésre is. A női jogok körébe nem tartozott az ősi vagy szerzeményi birtokból való öröklés, ezeket a birtokokat legfeljebb a leánynegyed és az özvegyi jog keretében a birtokhasználat érintette. A nő után a leánynegyedet mindkét nembeli gyermekei örökölték, ahogy az anyaági birtokokat is, és nem csak a jószágot, hanem magának a követelésnek a jogát is, sőt az unokákra is átszállt ez a jog.[19] A hitbér, a jegyajándék és a hozomány (dos, parapherna, res allatae) öröklése hasonlóképpen zajlott, azzal a különbséggel, hogy ezekre a nő rokonai (cognati, consanguinei, proximi, de generacione, proles, posteritas) is jogot formálhattak, ha nem volt lemenő.[20]
A fiúsítás azt jelentette, hogy a leány fiú örökösként örökölte az apai birtokot, de ezen belül két jogi alkotóelemet különböztet meg Holub József; magát a fiúsítást (hogy fiúként örökölt a leány) és az adományt.[21] Holub szerint, azért nem lehet a fiúsítást csupán adományként felfogni, mint azt Werbőczy állítja[22], mivel az olyan birtokot, amely már a király kezénél van, akár idegennek is adhatná, itt azonban vérségi alapon adja a leányoknak, akik mintegy fiúörökösként A válnak az örökség várományosává. Ezért hívják a fiúsító leveleket "praefectionales et donationales"-nek.[23] Anjou királyaink a nyugati hűbérjogot szem előtt tartva vezették be a fiúsítás jogintézményét, tekintettel arra, hogy ennek segítségével megjutalmazhatták hűséges politikai híveiket, harcosaikat, s nem utolsó sorban tekintettel tudtak lenni ezen intézmény felhasználása során azokra szükséget szenvedő leányokra, akik apjuk halála után egyedül maradtak. A magyar fiúsítási gyakorlat, még abban is a longobárd hűbéri jogot követte, hogy ha a fiúsítási levélben nem volt kifejezetten kimondva, hogy a leányág örököl, akkor a fiúsított lány után mindig a fiág örökölt. A fiúsítás visszavonható volt, ha később született fiúutódja a királyi kegyben részesített apának,
- 126/127 -
de újra is fiúsíthatta a visszavonás után a lányt. Ha több leánya volt, nem kellett mindet fiúsítani, de azt is megtehette. A fiúsítás nem csak az apa, hanem a testvér, nagybáty javaiban is történhetett.[24]
A fiúsítás joggyakorlata azonban Erdélyben és Magyarországon különbözött, míg Erdélyben a praefectio natruralis volt a gyakorlat; azaz fiú utód híján a leányörökös úgymond "beöltözött" fiúnak és elfoglalta a birtokot, addig Magyarországon ez csak királyi engedéllyel (praefectio regis) volt lehetséges.[25] A két országrész jogi státusának különbsége, és a hűbériség érvényesülésének eltérő módja, valamint a kapcsolódó történeti joggyakorlat az oka a fiúsítás eltérő feltételrendszerének.
A Taródháza öröklési viszonyai jól példázzák, hogy milyen nehezen szállt vissza a fiskusra ősi birtok, ha volt bárki, aki valamilyen jogalapot fel tudott mutatni a birtok megszerzésére. Az 1456-ban nova donatioként történt birtokjog megerősítés egyértelművé tette Taródháza-Lapsa birtok adomány jellegét. Amikor Tarródy András leánya fiúsításáért folyamodott, még nem háramlott vissza a birtok a királyra, hiszen a kérelmező életben volt. Tarródy Orsolyát II. Ferdinánd 1628. 12. 07-én fiúsította Tarrod-Lapsa birtokában. A fiúsítása ellen a Nádasdi Darabos család fiai László, Gergely és Gáspár 1630-ban tiltakoztak, de igényük nem egészen világos, mivel a per iratai nincsenek meg. A királyi rendelkezés sérthetett birtokrészre vonatkozó fennálló zálogjogot, vagy alapulhatott Nádasdi Darabos Krisztina (Tarródy Boldizsár felesége volt) leány negyedének követelésén is. Az előnyös házassági pozícióba került fiúsított Tarródy Orsolya Nádasdy Boldizsárhoz ment férjhez, akinek apja Nádasdy Tamás Vas vármegye viceispánja volt, anyja pedig lengyeltóti Lengyel Katalin abból a Lengyel családból, akiknek később még lesz szerepük Tarródháza öröklésében. Nádasdy Boldizsár, aki később szintén Vas megye alispánja (1648-1667-ig) lett és a Nádasdy család köznemesi ágához tartozott, feleségül vette a fiúsított Tarródy Orsolyát. A házasságkötés a fiúsítás után történt, és erősítette a család helyzetét politikai értelemben.
Az előnyös házasodás ellenére Tarródy Orsolya beiktatása nem volt egyszerű és gyors folyamat, mert a birtok sorsának rendeződésére mintegy ötven évig kellett várni. Nem lehet tudni, hogy a Nádasdi Darabosokkal folytatott per húzódott el ilyen sokáig, vagy - talán éppen emiatt - a király visszavonta a fiúsítást. Tarródy András élt még, amikor unokái megszülettek, és ajándékozással próbálta megoldani a jogi helyzetet, amihez szintén királyi engedély kellett, mivel a birtok nova donatio volt. Az 1628-as fiúsítás valószínűleg érvényét vesztette, mivel 1678-ban történt egy újabb fiúsítás, de ez már nem csak Orsolyára vonatkozott. Nádasdy Boldizsár és Tarródy Orsolya házasságából három leány és két fiú született, az utóbbiak - Nádasdy Tamás és András - anyai ágon örökölték a castellumot és a birtokot, még pedig oly módon, hogy 1678. 08. 06-án I. Lipót anyjukat újra fiúsítja, immár fiúutódaival (András és Tamás) együtt.[26]. Előfordult a magyar joggyakorlatban, hogy ha a fiúsításnak valaki ellentmondott, de előbb-utóbb egyezségre kerül sor, s újra megtörtént a fiúsítás. Ezekben az esetekben vagy a férjjel, vagy a leszármazottakkal együtt fiúsították a nőt. Meglehetősen ritka azonban, hogy fiúgyermekeivel együtt fiúsították az anyát. Az első fiúsítás és a második között 50 év telt el, sajnos sem az első, sem a második fiúsítás adománylevele nincs meg, ahogy a közbülső időszak peres iratai sem állnak rendelkezésre. Feltehetően a Nádasdyak súlya, továbbá a két, öröklésre alkalmas fiúgyermek a korábbi királyi döntést megerősítette, hiszen immár biztosítékul szolgált arra, hogy a birtok megnyugtató módon, fiágon öröklődik tovább, ahogy az a fiúsításoknál elvárt. Tarródy Orsolya és Nádasdy Boldizsár gyermekei közül Nádasdy András birtokába került Taródháza, Tamás pedig Molnárit bírta.[27] Valószínűleg a nagykorú fiúk osztályt tettek és az öröklött birtokokat elosztották, kifizetve leánytestvéreiket is. Az örökség területi megosztása azt az elvet követte, ami a történelem során Lapsán, mint nagyobb egységen belül szokásos volt; a Sorok menti birtokok és Rába mellettieket külön egységeket képeztek.
- 127/128 -
1688-ban Lipót király újra megerősítette Nádasdy András birtokjogát Taródházán, aki még ugyanebben az évben felújította a castellumot. A birtokjog megerősítésére külön nem lett volna szükség, valószínűleg a castellum átépítéséhez kellett királyi engedély.[28] A XVII. században a Tarródy család Vas megyei ága és birtokai beleolvadtak a Nádasdy család köznemesi ágának jószágaiba.
Nádasdy András a Nádasdy rokonságból nősült, felesége Telekesi Török Margit, szintén fiúsított lány volt.[29] Két fiúgyermekük született, közülük Nádasdy Imre érte meg a felnőtt kort (1681-1737), aki így számos birtok gondatlan gazdája lett.[30] Nádasdy Imre felesége Márffy Anna volt, egy leányuk született, Terézia. Fiú leszármazott hiányában a Nádasdyak ezen ága fiágon kihalt, de ugyanez történt Tarródy Orsolya és Nádasdy Boldizsár másik fia, Tamás ágán is. A magszakadás következtében az adománybirtok ismét a királyra háramlott.
Nádasdy Imre halála után, a fiág kihalása miatt a környék nagyhatalmú földesura Gr. Batthyány Lajos királyi főkancellár magának kérte az uralkodótól a fiscusra visszaszálló Nádasdy javakat, magszakadásra hivatkozva. Tekintettel azonban arra, hogy az özvegy Márffy Anna özvegyi jogon, Nádasdy Terézia pedig leánynegyed címén a hagyaték egy részére jogot formálhatott, a hosszú pert megelőzte és alkut ajánlott az özvegynek. Márffy Anna lemondott a nádasdi, halogyi, rádóczi községben levő birtokrészeiről, Almásd, Maczfa és Németfalu pusztaföldjeiről, a bokrácsi szőlője harmadáról és vállalta a rábahidvégi malom javításának költségeit.[31] 1743-ban Batthyány Lajos adományt kapott Mária Teréziától a megszerzett Nádasdy birtokokra[32], de a beiktatáskor 1743-ban Márffy Anna is ellentmondott további két másik személlyel együtt. Márffy Anna a megmaradt birtokrészekre, amelyek magszakadás miatt a koronára háramlottak felkérőként lépett fel, az impetráló levélben elsősorban özvegy mivoltára és felnevelésre, gyámolításra szoruló leánya árvaságára hivatkozott.[33] Az özvegy és leánya új adományt kaptak a királynőtől, az adománylevélben Márffy Annát és Nádasdy Teréziát jelölte meg név szerint, azzal szokásos feltétellel, hogy Nádasdy Teréziának csak a fiági leszármazottai örökölhetnek az adományban. Az adomány az un. vegyes adományok közé tartozott, azaz anyagi ellenszolgáltatást kötött ki az uralkodó. Mária Terézia 1744. január 10-én kelt adománylevele, amely lényegét tekintve új adomány, ugyanakkor fiúként való öröklést tett lehetővé mindkét nő részére. Az adománylevél érdekessége, hogy egyszerre új adomány és fiúsítás, anélkül, hogy ezeknek a jogintézményeknek minden -a korábbi korokra jellemző - formuláját tartalmazná. A XVIII. században a nők számára nyújtott birtokadományok, gyakorlatilag egyszerre tartalmazzák az adomány és a fiúsítás elemeit. A Vas megyei Taródháza birtok átszállása során három esetben fordult elő ez a jogi megoldás, kettő a XVIII. században és egy a XIX. század elején.
A Márffy Annának és Nádasdy Teréziának nyújtott adomány mellett, 1744-ben az uralkodónő pár hónap múlva az elhunyt Nádasdy Imre unokatestvérét Nádasdy Klárát és férjét részesíti hasonló adományban. A Nádasdy köznemesi család másik ágán (Nádasdy András testvére, Tamás ágán) ugyan ebben az évben, Jakabházi Sallér István és felesége Nádasdy Klára is birtokadományban részesült. Az adománylevélben név szerint csak Sallér István és felesége voltak megemlítve, valamint fiági törvényes örököseik.[34] A két adománylevél összekapcsolódik, mert mindkettőben Nádasdy Imre fiági defektusa folytán a koronára visszaszálló birtokokról volt szó. Valószínűleg jakabházi Sallér István és felesége szintén felkérőként jelentkeztek az uralkodónál. A két adománylevél hasonlósága, hogy mindkettő ellenszolgáltatáshoz kötött vegyes adomány, továbbá, hogy egyaránt nők számára (is) biztosították a szerzeményi birtok öröklését. Különbség, hogy a második adománylevélben Sallér István koronához való hűsége és szolgálatai külön említésre kerültek, míg Márffy Anna esetében erről nem esett szó. Míg Sallér
- 128/129 -
István hivatali pozíciója erős volt, addig az özvegy és árvájának felkérése legfeljebb a méltányos elbírálás alá esett.
Nádasdy Terézia leánynegyede és anyja özvegyi jogainak kielégítéséhez szükséges vagyonelemek becslése csak hozzávetőleges lehet, de bizonyára indokolttá tették az uralkodó jóindulatát. A Nádasdy Teréziának járó quarta valószínűleg nagyobb lett volna, mint az apja halála után maradt vagyon egynegyede. A leánynegyed a szerzeményi birtok után akkor is jár, ha a szerzőnek nem volt leányutódja, akkor a következő fokon adják ki a leányutódnak. Nádasdy Andrásnak fia született (Imre), így nem kellett quartát fizetni a halála után, de Nádasdy Imre lányának járt a leánynegyed, amit a nagyszülői szerzemény után kellett volna elszámolni.[35] Nádasdy András felesége Telekesi Török Margit volt, akinek az anyja fiúsított lány volt, így eleve tisztes hozománnyal érkezett a házasságba, ami anyaági vagyonként jelentkezett. Nádasdy Imre halála után Márffy Anna kénytelen volt alkut kötni és a birtok-együttes egy részéről lemondani. 1743-ban a Batthyányi Lajos által felkért birtok a hagyaték része volt, nem különben a Sallér István és Nádasdy Klára által felkért és adományként megszerzett birtokok is. A két 1744-ben történt birtokadomány között átfedések voltak több település tekintetében. A XVIII. század közepére Nádasdy Imre hagyatéka fiúörökös híján feldarabolódott; egy része a Sallér családhoz került, másik része Batthyány Lajoshoz, a taródházi uradalom maradéka jutott Nádasdy Teréziának.
Nádasdy Terézia férjhez ment lengyeltóthi Lengyel Lajoshoz és egy fiúk született; Lengyel Imre. Lengyel Lajos (1702- 1762), sok adósságot halmozott fel, így özvegye nehéz körülmények közé került, mivel a hagyaték záloggal és adósággal volt terhelt. Tudott, hogy a férj rendelkezett felesége jószágaival is, Lengyel Lajos valószínűleg a taródházi birtokot is megterhelte. Férje adósságát Nádasdy Terézia megtérítette[36], anyagi helyzete viszont, olyan mértékben megromlott, hogy birtokainak eladására kényszerült. Erről tanúskodik gr. Festetich Pállal kötött adásvételi szerződését megelőző levél 1766-ból, amikor felajánlja megvételre döröskei és döbörhegyi birtokrészeit. Leveléből kiderül, hogy az adósságok miatt már saját megélhetése is veszélybe került, ami jogi értelemben lehetővé tette birtokrészek eladását. "[...] Mely kérésemre és sok ízbeli könyörgésemre Eő Excellentiája hajulván. föllebb is megnevezett Derecske és Döbörhegyi helységeket mindennemű azokhoz tartozandó... mezeivel, erdejivel, kaszálóival, halászó vizeivel, malmaival, szőleivel, jobbágyaival, egyszóval minden akár mely néven nevezendő beneficiumaival és haszonvételeivel egyetemben Negyvenkétezer eötszázhatvanegy forintokért és eötvenhárom krajczárokért, melly summát is Eő Excellentiája rész szerint creditoraimnak, rész szerint pedig kezemhez fogyatkozás nélkül lefizetett. [...]"A magam súlyos sorsát megfontolván, hogy az illetén bölcstelenségemet elmellőzhessem, mind pedig továbbá által látván azt is, hogy creditoraim által minden javaimból kivetkőztetvén, szükséges táplálásomra egyéb módon nem maradna, hanem hogy ha ollyatin jószágaimnak örökjétől megválnék, mellyek némely hasznosabban tartó creditiok alat volnának elzálogosítva.[...] NA Vas vármegyében helyeztetett s engem illető Dereske és Döbörhegye nevezetű helységeknek, mellyek mostanságh ugyan Eő Excellentiójának birtokában zálogképpen vannak, s általam nagy summának letételével válthatnának vissza, örökségével, el tökéllett szándékomból és szabad akaratomból megkínáltam[...] Az illetén örökségért kezemhez veendő pénzzel... az exegualt és zálogosított jószágaimnak egy részét kiválthatnám és azoknak jövedelméből képesleg élhessek, következésképpen egyedül ezen móddal mind az becsületemet megtarthatnám.[...]"[37]
Festetich Pált "Úr Bátyámnak" nevezi Nádasdy Terézia, mivel annak fia, György vette feleségül Sallér Juditot, aki a fentebb említett Sallér István és Nádasdy Klárára leánya volt. Ha hitelfelvételre kényszerült a magyar nemes, szívesebben vett fel a kiterjedt famílián belül kölcsönt, mint azon kívül, mert ha kénytelen a birtoktól megválni, akkor az legalább a családon belül maradt. Festetich Pál Nádasdy Terézia jószágainak egy részét már eddig is zálogbirtokosként használta, de Lengyel Imre is szívesebben kért kölcsön a család tagjaitól, mint mástól. A korabeli jog szerint, ha a tartozást a tulajdonos megfizetni nem tudta, több
- 129/130 -
ízben birtokrészeket ajánlott fel megvásárlásra a hitelezőnek. Az ősi, vagy szerzeményi (adomány) birtokrészek eladására csak kivételes esetekben kerülhetett sor, pl. ha rabságból kellett családtagot kiváltani, vagy ha az életkörülményei olyan mértékben romlottak meg a birtokosnak, hogy megélhetése veszélybe került.[38] A fentebb idézett szöveg tartalmazza azokat a hivatkozásokat és kifejezéseket -"szükséges táplálásomra egyéb módom nem maradna", "több rendbéli ell kerülhetetlen szükségeimtől viseltetvén", "el tökéllett szándékomból és szabad akaratomból megkínáltam" -, amelyek igazolják a birtokrészek eladásra történő felajánlásának jogosságát és érvényességét
Nádasdy Terézia 1766 után halt meg, és egyetlen fia Lengyel Imre örökölte a taródházi kastélyt és a még meglévő birtokrészeket. Az öröklés az 1744-es adomány szerint teljesült, fiágon öröklődött tovább a birtok. Mária Terézia Úrbéri Tabellái szerint Taródházán még Lengyel Lajosné 109 holdon (4,376 telken) 6 jobbággyal és 1 házatlan zsellérrel birtokos volt, valamint Gyanóban birtokolt még 193 holdat 10 jobbággyal.[39] Taródházát és a kapcsolódó birtokokat még a Mária Terézia-féle adományban kapta, ez nem kapcsolódott össze férje hagyatékával, ha csak annyiban nem, hogy Lengyel Lajos, majd Imre ezeket is záloggal terhelte meg. Nádasdy Terézia halála után 21 év körüli fia nem maradt Taródházán, hanem valószínűleg bérbe, vagy zálogba adta azt. Lengyel Imre (1745-1799) a nála pár évvel idősebb Majtényi Esztert[40] vette feleségül 1767-ben, és egy leányuk született, Anna Krisztina (1768- 1843). Lengyel Imre a lengyeltóti kastélyban lakott, ahol látványos és költséges társadalmi életet élt, a kor számos politikusa és irodalmára vendégeskedett nála. Lányát 18 éves korában hozzáadta Kiss Ignáczhoz[41], aki ügyes, jómódú ember volt, valamint hg. Galánthai Esterházy Miklós ozorai járási javainak képviselője, továbbá Vas, Zala és Tolna megyék táblabírája volt. Lengyel Imre 1799-ben halt meg, leánya örökségét az apai és az anyaági vagyonból megmaradt birtokok rajzolják ki és a hozzájutás jogi lehetőségei. Lengyel vagyon már Lengyel Lajos életében megfogyatkozott, fia pedig tovább apasztotta az apai örökséget a folyamatosan felvett kölcsönökkel, amelyeket kamatostól kellett visszafizetnie. Vejétől és leányától is kölcsönt vett fel, amit egy 1786-ban keletkezett tűzeset miatt keletkezett kárral indokolt.[42] Zálog- és használati jogot adott a Zala megyei birtokaira lányának és vejének, ugyanakkor halála esetére az ingóságokban örökrészt biztosított lányának. Lengyel Anna leánynegyede valószínűleg már a házasságkötéskor kiadásra került, így apja neki a zálogkölcsönökön kívül mással nem tartozott. A gazdálkodáshoz szükséges eszközök, valamint az állatállomány és egyéb használati jogok ingatlannak minősülnek és nem ingónak.[43]
Lengyel Imre 1786 után is haláláig vett fel további kölcsönt leányától és annak férjétől, ahogy más személyektől is. Adósságai az idők során tovább növekedtek, s halála után a törvényes örökösökön kívül több hitelező próbálta megszerezni a különböző birtokrészeket. Különösen nagy összeggel tartozott Boronkay Józsefnek, aki szintén a rokona volt. 1794-re Lengyel Imre adósságai és a tőkék kamatai olyan mértéket értek el (különösen Boronkay felé), hogy elrendelték a végrehajtást. Ettől az időponttól 1803-ig Boronkay József kezelésébe került a lengyeltóthi birtok.[44]. Boronkay azonban nem vette magához a birtokot, hanem bérbe adta Kiss Ignácznak és Lengyel Annának. Kiss Ignácz és Boronkay között nem egy vita volt bizonyos helységek tekintetében. Boronkay sikerrel megszerezte a Vraszlói uradalmat, Kiss Ignácz pedig Szigligetet, Gamást, Dörögdöt, Taródházát és később Lengyeltótit is. 1819-ben Kiss Ignác halála után Lengyel Anna átengedte (haszonvételekkel és adósságokkal) leányának és vejének a lengyeltóthi uradalmat, de a tulajdonjogát megtartotta. Taródházi Kiss Teréz férjével Inkey Antallal megpróbálták a gazdaságot talpra állítani, nem sok sikerrel. Lengyel Imre hagyatékának másik részét, az anyaági vagyont ekkor már csupán Taródháza és Gyanó alkotta, összesen 202 hold, továbbá a korábban elzálogosított és vissza nem váltott birtokrészek. Az örökhagyó vagyonának összeírásakor a taródházi castellumot 13.000 forintra becsülték.
- 130/131 -
A Nádasdy Terézia által örökített birtokok nem estek azonos elbírálás alá az atyai jószágokkal az öröklés tekintetében, és nemcsak azért, mert anyaágon örökölte Lengyel Imre, hanem mert adománybirtok volt. Lengyel Imre nem adhatta el és halála után a fiskusra kellett visszaszállnia, mivel 1744-es adománylevél értelmében csak Nádasdy Terézia fiági leszármazottai örökölhették volna."[...] Lengyel Imre fiúi maradékok nélkül történt halála után azon jószágok melyeket édes Asszony-anyja néhai Tekintetes Nádasdy Therésia az 1744. esztendőben dicsőült emlékezetű Felséges Mária Therézia császárné és Magyar Országi királynétul Donatio és capputive Prosotionalis mellett a Nádasdiana csupán a Fiu Ágra impetrált és a tőle származott fiúknak. Feljebb nevezett Lengyel Imre Úrnak Fiú Ágban való defectusával a Királyi fiscusra ismét visszaszállani kellenék [...]"[45] Ennek ellenére Kiss Ignácz és Lengyel Anna birtokba vették Taródházát, valószínűleg már 1799 előtt, de apja halála évében már egészen biztosan. A birtokbavételt csak a Kiss Ignácz és felesége által nyújtott és vissza nem fizetett zálogkölcsön indokolhatta, továbbá a jószág lappangó anyaági jellege, aminek érvényesülését a korlátozott adomány nem tette lehetővé. A Lengyel Annának járó leánynegyedet azonban már férjhezmenetelekor, ki kellett adni, ami egybeesik azzal a dátummal, amikor Lengyel Imre átadott bizonyos birtokrészeket lányának és vejének. A leánynegyedet ingóságban, vagy pénzben szokták kiadni, de a zálogbirtok is ingóságnak minősül, mivel hasznait élvezi a zálogbirtokos.
A taródházi birtok-együttes felkérésében három család volt érintett, különböző okokból. Gróf Festetich György felesége, Sallér Judith családjának régi jogán részben[46], továbbá szintén hitelezőként egyes birtokrészek tekintetében. Kiss Ignácz zálogbirtokosként a birtokban lévő jogán, továbbá felesége, Lengyel Anna Krisztina révén. A birtok fölkérőjeként jelentek meg a Mikos testvérek, Mihály és László. A Mikos család nemességet kapott már 1669-ben, de nemesi előnevük nem volt. Mindkét testvér elismert, tekintélyes ember volt. Mihály kancelláriai tanácsos, László pedig már a XVIII. század végén jelentős országos pozíciókat töltött be (a Királyi Tábla személynöke, országbírói ítélőmester stb.).[47] Mikos Mihály nem lakott a megyében, így Taródháza megszerzése körüli jogi ügyeket László intézte. A korábbi századokban a királyi udvarban méltóságot viselők többnyire öröklési joggal kaptak földbirtokot, vagyis adományban részesültek. Ennek a jogi hagyománynak okán keresett Mikos László egy olyan birtokot Vas megyében - ahol a megszerzett birtokainak többsége volt -, ami a kincstárra visszaszállt és királyhoz benyújtott kérelemmel adományként felkérhető volt. A Mikosok jómódúak voltak, László számos kisebb-nagyobb birtokot szerzett már a megyében és Szombathelyen.[48]
A taródházi birtok megszerzésében érintett családok megegyezésre törekedtek, mivel komoly esély volt arra, hogy egy hosszú és költséges per után a birtokban lévő Kiss Ignác és felesége Lengyel Anna jogait erősítik meg egy újabb adománnyal. Ha valaki birtok iránt perelt, a birtokos nem volt köteles jogcímét bizonyítani, hanem ellenfelének kellett erősebb jogát kimutatnia.[49] Ennek megfelelően a birtokban lévő a jószágot csak akkor volt köteles kiadni, ha az erősebb jog be lett bizonyítva, és azt az eljárt bíróság valósnak fogadta el. A jóhiszemű birtokosnak joga volt a dolgot használni, hasznait húzni, a zálogba adott dolog átadására csak a követelés kiegyenlítése után lehetett kötelezni. Az érdekelteknek tehát tiszta helyzetet kellett teremteni - kielégíteni Kiss Ignácz és felesége Lengyel Anna igényét - ahhoz, hogy a felhagyjon a birtoklással. Ennek hiányában csak egy vesztes pernek néztek volna elébe, s az uralkodó a birtok iránti kérelmet elutasította volna.
Elsőként Mikos László kötött egyezséget gr. Festetich Györggyel 1799-ben. Az egyezsége elején Mikos László (bírva testvére Mihály szándékát és beleegyezését is) világosan kimondta, kérelmet szándékozik előterjeszteni a Magyar Királyi Kamara hivatalán keresztül az uralkodóhoz a birtok megnyerésére. Vallotta,
- 131/132 -
hogy a birtok részét képező Döröske és Döbörhegy teljes helységeit gr. Festetich birtokában meghagyja és az azokkal kapcsolatos minden jussról örökre lemond. Ezek voltak azok a birtokrészek amelyeket, annak idején Nádasdy Terézia vételre felajánlott nagy szorultságában a Festetich Pálnak. A Mikos testvérek ajánlatában szerepelt, hogy abból a donatióból, amit 1744-ben Nádasdy Imre özvegye Márffy Anna, valamint Terézia lánya kapott, csupán a Tarodházi egész helységét és az oda tartozó gyanói részjószágot kívánja megtartani. Ez, az a rész volt, amely Mária Terézia Urbáriumának kiadása idején még Lengyel Lajosné Nádasdy Terézia birtokában volt. Gróf Festetich György vállalta az ajánló szerepét, s felhívta Mikos Urak figyelmét arra, hogy legalább annyit, ha nem többet kell ajánlaniuk a donatió megnyeréséért[50], mint más ajánlattévők, jelesül Kiss Ignácz és felesége Lengyel Anna. Mikos László és gr. Festetich család között bizalmi kapcsolat volt, ami megalapozta, hogy kölcsönösen kérhettek egymástól szükség esetén szívességet. Ez meg is történt, Mikos Lászlónak gr. Festetich Pál és György egyaránt évtizedekig tartozott, dokumentumok tanúsága szerint.[51] Ezt a bizalmi viszonyt pecsételték meg később Mikos Ferenc (Mikos László idősebb fia) és gr. Festetich Johanna házasságával 1823-ban.[52]
A három érintett 1800. február 24-én jutott egyezségre, és a következőképpen rendezték a Nádasdy-donatio sorsát. Az egyezség első részében (1) a felek rögzítik a kontraktus célját és a fennálló állapotot; miszerint Lengyel Imre fiági defectusa miatt az 1744-es Donatioban adott jószág a Királyi Fiscusra visszaszáll, s ezért Mikos lászló és testvére Mihály, valamint Kiss Ignácz és felesége Lengyel Anna együttesen folyamodnak a fenti jószágok collatiojáért. Rögzítik, hogy Kiss Ignácz assessor a donationalis jószágok közül a taródházi egész helységnek, és a gyanói egy részének valóságosan birtokában van, és " [...] Mi, Mikos Mihály és László sem azokhoz, sem pedig a jószágokhoz, amelyek idegen kezeknél vannak hosszas és költséges perek nélkül hozzá nem juthatnánk, ha szintén a Donatiót megnyernénk is [...]", ezért Kiss Ignáczal összekapcsolt kérvényt nyújtanak be az említett jószágokra.[53] Az egyezség a következő kötelezettségvállalásokat tartalmazza; (2) a donatió elnyerése esetén Kiss Ignácz maga és leánya fiági defectusa esetén a birtokokat átadja Mikos Lászlónak és Mihálynak, vagy fiági örököseinek, de a fiág lejártáig ne háborgassák, ne impetrálják sem Őt, sem Kis Asszonyát, sem fiúi maradékaikat! A fiág lejártával a Mikos testvérek, vagy azok fiági örökösei akadály nélkül beléphetnek a birtokba, és Kiss Ignácz és lánya (és örökösei) kötelezi magát, hogy ez alatt az idő alatt minden eladást semmisnek tekintenek. Kiss Ignácz kötelezi magát (és örököseit) továbbá, hogy ha a fiág kihal, a leányág fizeti ki utólag azokat a summákat, amelyek az eljárás során felmerültek, továbbá (3) amíg birtokban vannak, fizetik a birtokok költségeit, amit a Mikos testvéreknek csak akkor kell kifizetni, ha a felkért jószágokat a kezükhöz veszik. (4) Gr. Festetich György örökös fassio mellett bírja Döröske és Döbörhegy helységeket, de vannak részjószágok, amelyek idegen kezekbe jutottak és a gróf által visszaváltattak, és birtokában vannak. Ezeket is impetrálni szándékoznak a kérvényt benyújtó felek, de ezeket örökösen átadják gr. Festetich Györgynek és feleségének Sallér Juditnak, és maguknak semmilyen előjogot nem tartanak fenn ezekkel a jószágokkal kapcsolatban. Hiteles helyen vállalják az örökös felvallást; Dereske és Döbörhegy esetében hatezer forrintért, a többi részjószág felvallását egy ezer forintért. Az összegből kétezer forintot a Mikos fivérek, ötezret Kiss Ignácz kapott az egyezség szerint.. Ezen kívül Kiss Ignácz bejelentette igényét Festetits méneséből hat hibátlan fiatal lóra, amelyek hat évig hibátlanok és kocsiba való tisztességes járásra alkalmasak. (5) Festetich György elfogadta a 4. pontban rögzítettek minden elemét, és hozzá tette, hogy amennyiben az Őt érintő birtokrészeken lévő terhek meghaladják, azok becsértékét, kötelezi magát és örököseit annak kifizetésére. Az egyezség végén biztosítékként kikötöttéj; ha valamelyik fél nem teljesíti ígéretét, a sértett fél részére egyezer forint bírságot köteles fizetni, amelyre a szolgabíró fogja rá szorítani.[54]
- 132/133 -
Az egyezséget február 25-én kiegészítették egy Mikos László és Kiss Ignác közötti megállapodással, amely szinte minden elemében elfogadta az előző napi egyezséget, kivéve azt a kitételt, hogy a gr. Festetich György által fizetendő - az idegen kezekben lévő jószágok megszerzésére fordítandó - teljes összegre, azaz a Mikos testvéreknek járó kétezer forintra is, Kiss Ignácz tartott igényt, mintegy "elégtétel" gyanánt. Az utóegyezségben Mikos László (és testvére) vállalta, hogy a processzust saját költségén folytatja, és a rajtuk lévő terheket kifizeti.[55] Nem tudjuk milyen sérelem érte Kiss Ignácz Urat előző nap, amelyért elégtételt várt el, de láthatóan pénzügyekben nem ismert tréfát, nem véletlenül tudta megszerezni Lengyel Imre hagyatékából végül Lengyeltóti részt is, valamint Dörögd, Szigliget, Tardt és Gamás földesuraként hunyta le a szemét 1816-ban.
Az egyezség legérdekesebb, s egyben kritikus pontja volt az a kitétel, hogy "a Contractusban foglalt Birtokokat és respective proprietakat usque Defectum mei et Filia mea in Sexu Masculino fenntartottam...",[56] azaz a saját és leánya Kiss Terézia fiági defectusának bekövetkeztéig Kiss Ignácz és családja Taródháza és Gyanó birtokában marad, s csak a fiág kihalása után kerülnek át a birtokok a Mikos testvérekhez. Tehát, Kiss Ignác az egyezségben a felkérők közé feleségén kívül, aki Lengyel Imre egyetlen törvényes leszármazottja volt, még kiskorú leányát is besorolta. Kiss Ignácz fiági defectusa nyilvánvaló volt, mivel fia nem volt, leánya is csak egy, így vállalta a kockázatot, de mégis biztosította lánya jövőjét. Az a tény, hogy zálogbirtokosként Ő és felesége birtokban voltak elég ideig biztosította volna a bírhatást, de nem feltétlenül véglegesen. Az együttes birtokigénylés a Mikosokkal szinte biztossá tette a donatió elnyerését. A kockázatot a leánya fiú utód nélkül maradása jelentette, viszont addig is húzta a birtokok hasznait, az adománnyal pedig, a "taródházi" előnevet is elnyerte, amire leginkább szüksége volt maga és leánya társadalmi státusának emeléséhez. Hasonlóképpen gondolkodtak a Mikosok is, akiknek számos birtokához nem hiányzott éppen Taródháza és Gyanó, ami hiányzott, az egy királyi adomány volt és az előnév. Valószínűleg ezért vállalta Mikos László[57] az egyezségben annak kockázatát, hogy az akkor kilenc éves Kiss Teréziának majdan fiú utódai lesznek, ami nem volt jellemző sem a Lengyel, sem a Kiss családra.
Az érintettek benyújtották az uralkodóhoz összekapcsolt felkérésüket és három év múlva megkapták a birtokadományt a következő helységekre; Taródháza, Dereske, Döbörhegy, Domonkosfalva, Gyanó, Petanecz, Petend, Andrecz, Ivanecz, Kökös-Kitzevölgye, Markócz, Csipencz, Bogrács. Ezek a települések alkották hajdan azt a birtoktestet, amit Nádasdy Imre fiági defectusa után 1744-ban Mária Terézia királynő az özvegy Márffy Annának és leányának, Nádasdy Teréziának, valamint annak fiági leszármazottainak adományként juttatott. Ezek közül a helységek közül Dereske és Döbörhegy gr. Festetich Györgyé, Taródháza és Gyanó Kiss Ignáczé és felesége Lengyel Annáé volt, egyes települések részei Sallér Judit érdekeltségi körébe tartoztak, a többit pedig a Mikosok szabadon visszaválthatták a zálogbirtokosoktól, az "idegen kezektől". A "taródházi" előnevet nem csak Mikos László, Mihály, hanem Kiss Ignácz és leánya is használta, továbbá az előnév használatát mindkét nemű leszármazottaikra kiterjesztette az 1804-es adomány.[58] Majd pár hónap múlva a király megismétli az adományt, már csak a Mikos testvérek javára, de ekkor már Taródháza hiányzik a felsorolásból.[59] Taródháza sorsa a továbbiakban az egyezségben foglaltaknak megfelelően, Kiss Ignácz tervei szerint alakult.[60] Láthatóan a királyi birtokadomány egy olyan felsőbb, átfogó jogi aktus volt, amit a birtoklás szempontjából a felek egyezsége pontosított. A helyzet érdekessége, hogy a felek között egy előzetes birtokfelosztás, valamint biztosítékokkal megerősített megállapodás előzte meg a királyi adomány felkérését, s az adomány mintegy legitim jogi keretet alkotott csupán.
Taródháza és hozzátartozó jószágok adománybirtokok voltak a XV. századtól kezdődően. Ez a birtok együttes, leszámítva a zálogba adások intervallumait, négy család kezén fordult meg az évszázadok alatt. A
- 133/134 -
Tarródyak még fiágon kapták a birtokot, de már a Nádasdiakhoz női ágon jutott Tarródy Orsolya fiúsítása révén. A Nádasdyaktól a lengyeltóti Lengyelekhez hasonló módon került a birtok, bár nem fiúsítással, hanem donatioként. Nádasdi Imre özvegye Márffy Anna és leánya Nádasdy Terézia azzal a kikötéssel kapták meg Mária Teréziától 1744-ben a birtokokat, hogy azt csak a fiág örökölheti. Így került anyai ágról Taródháza és a hozzátartozó birtok együttes Lengyel Imréhez. Lengyel Imre fiági defectusa folytán leánya már nem örökölhette Taródházát, zálogbirtokként azonban birtokba vehette férjével együtt. A XIX. század elején a királyi fiscusra visszaszállt birtok felkéréséhez az érintett felek egyezségére volt szükség ahhoz, hogy Kiss Ignác és felesége, Lengyel Anna meg tudják tartani, majd lányuknak tovább örökíteni Taródházát. Taródházi Kiss Terézen keresztül jutott a pallini Inkeyekhez Taródháza birtoka, immár csökkenő birtoknagysággal ugyan, de tartósan.
Taródháza és a hozzátartozó jószágok a XVII. században anyaági birtokká váltak, s bár nem ezen a jogalapon öröklődtek tovább, de mindig a leányágnál maradtak, ahogy arról a XVIII. századi és a XIX. század eleji adománylevelek is tanúskodnak. A taródházi birtok sorsa jól illusztrálja a magyar rendi társadalom jogrendjének összetettségét, azt a rögzített, ugyanakkor rugalmas rendszert, amely lehetővé tette a birtokok megőrzését a családok számára, még akkor is, ha a szerencse nem kedvezett nekik. ■
JEGYZETEK
[1] Holub József: A fiúsításról, Gróf Klebersberg Emlékkönyv Különnyomat, Budapest 1925. 304-319. o. 309. o.
[2] Engel Pál: Nagy Lajos ismeretlen adományreformja. Történelmi Szemle 39. évf. 1997. 137-157., 152 o.
[3] Gerics József - Ladányi Erzsébet: Az" új adomány" jogintézménye a 13. századi magyar okleveles gyakorlatban. Levéltári Szemle 1986. 1. sz. 21-30. o.
[4] Gerics - Ladányi: i.m. 24. o.
[5] Béli Gábor: Az új adomány eredete és önálló intézménnyé válása In: (Máthé Gábor - Zlinszky János szerk.): Degré Alajos Emlékkönyv, Unió kiadó, Budapest 1995. 59-64. o.
[6] Béli (1995): i.m. 60-64. o.
[7] Illés József: A nova donatio (új adomány) jogi természete. In: Notter Antal Emlékköny, Szent István Társulat. Budapest 1941. 635. o
[8] Illés (1941): i.m. 639- 642. o.
[9] Engel Pál: Nagy Lajos ismeretlen adományreformja. Történelmi Szemle 39. évf. 1997. 137-157. o.
[10] Engel: i.m. 148 o.
[11] Engel: i.m. 139 o.
[12] "[...] Predium Laapsa vocatum in Comitatu Castriferrei habitum, in cuius pacifico Dominio idem Emericus, Ladislaus, et Petrus progenitores ipsorum ab antiquo pleno Jure perstitisse, nunc vero apud manus quorumdam Nobilium de Hollos occupative ac sine omni iusta Causa assererent existere [...]" Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon I-VI/1,X, XI k. Emich Gusztáv, Pest 1852-1863. 504-505. o.
[13] Uo. 504. o.
[14] Teleki: i.m. 505 o.
[15] Taródháza, vagy Tarródháza, az írásmód a különböző forrásokban váltakozó. Ma a hivatalos elnevezés: Taródháza.
[16] Az első fiúsításról szóló okiratot 1628 12.17-én állították ki, ebben apaként Tarródy de Németszecsőd András, anyaként pedig, Gereczy Borbála van megnevezve. MNL OL Magyar Kancelláriai Levéltár A 57 Libri Regii 7.k. 804. o.
[17] Fügedi Erik: A köznemesi klán szolidaritása. Századok 1984. 118. 950-971. o., Fügedi Erik: Az Elefánthyak, Magvető Kiadó, Budapest 1992. 98. o.
[18] Fügedi kifejezése az új adomány XIV. századtól elterjedő változatára. A korlátozott adomány az örökösöket korlátozza az adománylevélben felsorolt kedvezményezettek egyenes ági örököseire.
[19] Illés József: Öröklés a női vagyonban az Árpádok korában. Atheneum, Budapest 1906. 208. o.
[20] Illés (1906): i.m. 211. o.
[21] Holub: i.m. 311. o.
[22] Werbőczy István: Hármaskönyv 1514. I. rész 50 c.
[23] Holub: i.m. 311. o.
[24] Holub: i.m. 313-314. o.
[25] Gáspár Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomban. Jura 2007. 2. sz. 39-49. o.
[26] A második fiúsítás során Nádasdy Andrást és Tamást anyjukkal Németszecsődi Tarródy Orsolyával együtt fiúsítják 1678. 08.06-án Tarródháza-Lapcha birtokban. MNL OL Magyar Kancelláriai Levéltár A 57 Libri Regii 16.k. 421 o.
[27] Egy odacímzett 1681-ben írt levél tanúsága szerint MNL OL Festetich Levéltár Sallér fasc.47 Nr.27.
[28] Koppány Tibor: A kastélyépítés folyamata a 16-17. századi Magyarországon a királyi engedélytől a befejezésig. http://real.mtak.hu/37434/1/096.2015.43.3-4.6.pdf
[29] Nádasdy Tamás öccse Kristóf és Choron Margit lányának Nádasdy Orsolyának második férje volt Gersei Pethő Gáspár, lányuk pedig Margit. Gersei Pethő Margit lánya volt Telekesi Török Margit, második férjétől Telekesi Török Istvántól (vagy Jánostól). Nádasdy András Telekesi Török Margitot vette feleségül, Nádasdy Orsolya unokáját. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Nagyivan-nagy-ivan-magyarorszag-csaladai-1/nyolcadik-kotet-6DB3/nadasdy-csalad-nadasdi-grof-fogarasfold-orokos-ura-6E02/
[30] Nádasdy Imre halála után Batthyányi Lajos birtokfelmérést kezdeményezett azokon a területeken ahol mindkettejüknek birtokaik voltak, amit egy körmendi gazdász végzett el. Horváth László (Hausz Attila szerk.): Batthyányiak ideje Halogyon 1732-1848. Polder Tanácsadó és Kiadó Bt., Budapest 2007.15. o.
[31] Horváth: i.m. 16. o.
[32] Mária Terézia Batthyány Lajos kancellárnak adja magszakadás miatt 1743 01.03-án a következő Vas megyei birtokokat: Győrvár, Szentelek, Nádasd, Halogy, Maczflva, Iklád, Almásd, Egyházasrádócz, Pusztarádócz, Németszecsőd-Taródszecsőd, Szecsőd-Terestyenyfa, Doroszló, Kémes,
- 134/135 -
Keményesmál, Bogrács MNL OL Magyar Kancelláriai Levéltár A 57 Libri Regii 39 k. 225. o.
[33] A 35 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Conceptus Expeditionum - 1744 - N°. 24.
[34] 1744. 03.09-én magszakadás miatt birtokadományban részesíti Mária Terézia Jakabházi Sallér Istvánt és feleségét Nádasdy Klárát. A birtokok a következők: Petancz-Petend, Andrócz,Ivanócz, Kökösk-Kicze Völgye, Markócz, Csipencz, Péterháza. A birtokok egy része azonos Márffy Annáéval..MNL OL Magyar Kancelláriai Levéltár A 57 Libri Regii 39.k. 526 o. E227 Magyar Kancellári Levéltár Libri donationem 21k. 427 o A 35 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Conceptus Expeditionum -1744 - N°. 44.
[35] A quarta puellaris, magyarul leánynegyed, a nemes leány törvényes örökrésze az ősi, illetve bizonyos esetekben, a szerzeményi birtokokban. " A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző leányának vagy leányainak együtt (in stirpes helyettesítéssel). Ha a szerzőnek nem voltak leányai, úgy a következő fokon is kijárt a negyed az ősi vagyonból azonos elv szerint, de csak egyszer." Mezey Barna (szerk.) Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Budapest 2004. 61. o.
[36] 1762-ben 29 lovat küldött Taródházáról a lengyeltóti ménesbe. A lovak között 18 vemhezni való kanca volt, amelyek még abban az évben további 7 csikóval gazdagították a ménest. Kesztyűsné Csuti Judit: A tóti Lengyel család, Lengyeltóti városi önkormányzat kiadása, Central Press '99 Kft. 2016. 30. o.
[37] MNL OL P. 236. Festetics család, Birtokjogi iratok I., 5. csomó, 9. Vasvári uradalomra vonatkozó iratok: 1540-1911.
[38] Ősinek számít az adománybirtok is, ha a feltételekből következően az a leszármazás szokásos rendjébe illeszkedik, azaz fiágon öröklődik tovább. Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2000. 73. o.
[39] https://archives.hungaricana.hu/hu/urberi/vas-tarodhaza/?list=eyJxdWVyeSI6ICJNRUdZPVZBUyJ9
[40] Majtényi Eszter (1742-1769) Sztrányai Júlia Majtényi Györggyel kötött házasságából (Lengyel Gáspár második férje volt) származó leánya.
[41] Nem azonos nemeskéri Kiss Ignáccal.
[42] MNL SML XIII.22. Nedeczky család iratai (Lengyeltóti Lengyel család iratai) 89-90 o.
[43] Béli (2000): i.m. 67. o.
[44] Kesztyűsné: i.m. 37-38. o.
[45] Részlet a szerződésből, amely Mikos László, gr. Tolnai Festetics György és Kiss Ignácz között köttetett 1800. február 24-én. MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 3. d. III. kútfő 202, továbbá egyezség Kiss Ignácz és Mikos László között. uo. 201
[46] Nádasdy Boldizsárnak, aki Tarródy Orsolyát vette feleségül egyik fia volt András (Taródháza birtokosa), másik fia Tamás volt. Tamás lánya volt Nádasdy Klára, aki Sallér István alnádor felesége lett, az Ő lánya a fiúsított Sallér Judit, aki az ország egyik leggazdagabb hajadonaként lett gr. Festetits György felesége.
[47] Mikos László 1791-ben A Királyi Tábla személynöke, 1796-ban országbírói ítélőmester lett, 1802-ben királyi udvari kamarai tanácsos, 1814-ben államtanácsos. Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 18251848 I-II. kötet, Argumentum kiadó - Országgyűlés Hivatala, Budapest 2011 694.o
[48] A Mikos-család irataiban az 1600-as évek második feléből származó több iratban tűnik fel Taródháza, az aláírás alatt Lapsa-ként. Taródházát Lapsaként emlegetik Mikos László régi irataiban is, sőt ingatlanai összesítésében is. MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 2. d. III. kútfő
[49] Béli (2000): i.m. 70. o.
[50] Nem teljesen világos a szövegből, hogy a "pro Iure Regii" eljárási díjon felüli összeg pontosan mi célt szolgált, ahogy Festetits ezzel kapcsolatos kötelezettségvállalása sem. Tízezer forint. megfizetéséről van szó, amit a Mikos fivéreknek kell letennie, további négyezer forintot pedig Taródháza és a gyanói birtok megszerzése miatt. Szó esik a Kiss Ignácz által fizetendő tizennegyezer forint. Festetits az ügylethez tízezer Ft foglalóra vállal kötelezettséget, de nem világos, hogy a sikertelenség esetére-e. A szöveg nagyon halvány és nehezen olvasható. MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 3. d. III. kútfő 200
[51] VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 1. d. 27, 76 .
[52] Mikos Ferenc (1779-1829) Mikos László idősebb fia, királyi tanácsos, főrendházi tag, felesége gr. Festetits Johanna (18001860), gr. Festetits József lánya. Egy gyermekük született Mikos József (1825-1873), aki belépett a jezsuita rendbe. MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 1. d. III. d. 35, 54
[53] MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 3. d. III. kútfő 202
[54] Uo.
[55] MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 3. d. III. kútfő 201
[56] Uo.
[57] Mikos László 1825-ben bárói címet kapott, a legtöbb forrás a "taródházi" előnevet a bárói cím adományozásával köti össze, noha ez nem így van. Egy 1820-ban kelt szerződésben Mikos László már a "taródházi" előnevet használja. MNL VAML XIII. 24. A Taródházi Mikos család levéltára 2. d III. kútfő 72
[58] I.Ferenc 1804.08.31-én birtokadományban részesítette Mikos Mihályt és Lászlót, valamint Kiss Ignáczot és nejét Lengyeltóthi Lengyel Anna Krisztinát. MNL OL. Magyar Kancelláriai Levéltár Libri Regii 61 k 410 o. Nr: 3681
[59] A második birtokadomány 1804 12.07-én kelt. MNL OL. Magyar Kancelláriai Levéltár Libri Regii 61 k.495 o.
[60] Taródházi Kiss Terézia férjhez ment Inkey Antal somogyi alispánhoz négy fiúk és két leányuk született. A leszármazottak közül Inkey Zsigmond ága költözött Taródházára; első fia Béla (1847- 1921), aki tudós ember volt és nem nősült meg, valamint Gabriella (1846- 1916), aki férje, Kendeffy Árpád halála után lakott ott.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, PTE BTK Társadalom- és Médiatudományi Intézet Szociológia Tanszék.
Visszaugrás
