"A fiú, akit szeretek, nem másodlagos erőből,
hanem önjogán lesz férfi,
Inkább gonosz, mint simulékonyságból vagy
félelemből erényes,
Kedvesét szerető, pecsenyéjét élvező,
Viszonzatlan szerelem vagy lenézés élesebb
kín neki az éles penge vágásánál...
(Walt Whitman)
1895-ben Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb íróját, költőjét és közéleti személyiségét, Oscar Wilde-ot két év kényszermunkával súlyosított fegyházbüntetésre ítélték "súlyos közszeméremsértés" miatt. Az angol társadalom súlyos csapást mért a nemi irányultságát túl nyíltan vállaló ír művészre, melynek hatására valóságos "homoszexuális kivándorlás" indult meg a jóval toleránsabb déli államokba, különösen Algírba, Franciaországba, vagy olyan szigetekre, mint Capri vagy Szicília. VIII. Henrik 1533-as törvénye (Buggery Act) még halállal büntette az ilyesfajta szexuális viselkedést, s bár az évszázadok múlásával fokozatos enyhítést tapasztalhatunk a szodómia büntetése kapcsán, az angol jog mégis rendkívül következetlenül bánt a büntetőjogi kategóriák és a büntetések kiszabásának meghatározásaival egyaránt. Így következhetett be az, hogy a XIX. században az Old Bailey (London központi kerületi büntetőbírósága 1674 és 1913 között) archívumainak tanúsága szerint 1806 és 1900 között összesen 8497 főt fogtak perbe az angol bíróságokon homoszexuális aktushoz vagy viselkedéshez kapcsolódó bűncselekmények (sodomy, buggery, unnatural crime, gross indecency) miatt, közülük 56 főt ki is végeztek, melyekből 46 végrehajtása 1810 és 1835 közé tehető.[1] 1800 januárja és 1899 decembere között az Old Baileyn 645 büntetőeljárást bonyolítottak le szodómia miatt.[2] Tanulmányom angol nyelvű, részben korabeli forrásokra támaszkodva tekinti át a változó büntetőjogi kategóriákat, büntetési tételeket és az egyes híres, hírhedt büntetőügyeket (vere street-i botrány, cleveleand street-i ügy, Stella és Fanny esete), kiemelve a viktoriánus jogrendszer visszásságait és azt a tényt, hogy a homoszexuális kapcsolatok bármiféle megnyilvánulásainak szankcionálásával éppen a rendszer nyitott utat számos új bűncselekmény (zsarolás, emberölés, kifosztás, kerítés) nagyobb számú elkövetéséhez, valamint az öngyilkosságok számának megnövekedéséhez. Jelen tanulmány az Oscar Wilde ellen lefolytatott perekkel azok jelentősége és részletessége miatt nem foglalkozik.
A homoszexualitás kifejezést a XX. századig nem alkalmazták, sokkal inkább a szodómia, vagy a pederasztia definíciókat használták az azonos neműek közötti viszonyok meghatározására.[3] Az angol jog meglehetősen következetlenül bánt a fogalommal, köszönhetően VIII. Henrik már említett törvényének. A jogszabály (1533, 25 Hen. 8, c. 6.) alapján szodómia ("buggery") alatt így a XVI-XVII. században a 12 év feletti férfiak, nők és állatok között megvalósuló szexuális kapcsolatot is értették. A törvény a férfiak egymással, valamint nőkkel folytatott anális közösülését, valamint a férfiak vagy nők állatokkal elkövetett nemi érintkezését is besorolta a büntetendő cselekmény körébe, s kötél általi halállal rendelte büntetni az elkövetőket. Ez természetesen mai fogalmaink szerint is abszurd, hiszen a jogszabályhely értelmében a mai jogi felfogás legmesszebbmenő esetekben is az állatkínzás meghatározását engedné megállapítani.
A szodómia-értelmezés eredete egészen a Bibliáig nyúlik vissza, ahol az Úr Szodoma és Gomorrha városát lakóinak bűnei miatt elpusztítja. A definíció másik eredete a görög Ganümédész-mítoszhoz kapcsolódik, melyben a fiatal fiút Zeusz elcsábítja és sas képben az Olümposzra viszi, ahol pohárnokává teszi. A XIV. századi reneszánsz szerzők, mint Peter Berchorius, majd a XVII. századi filológusok, köztük Thomas Blount is következetesen a "Ganümédész" jelzővel illették azokat a fiúkat, akiket szodómiába vontak be.[4]
A XVIII. század férfiközpontú társadalma miatt viszonylag sok helyen (iskolák, katonaság, tengerészet, egyéb munkahelyek) találkozhattak a férfiak, mely lehe-
- 25/26 -
tőségek a XIX. századra szűkültek. Így hiába a görög esztétizmus átitatta kultúra,[5] a XIX. századi homoszexuális kapcsolatok sokkal inkább a molly házakra,[6] bordélyokra és egyéb találkahelyekre (parkok, kikötők) korlátozódtak, mint az előző században. A parkok közül több szerző, így Anna Clarck is a Hyde Parkot és a Green Squaret emeli ki, ahol gyakoriak voltak a rendőrségi razziák is.[7] A XIX. századi homoszexuális szubkultúra egyre láthatóbbá és problematikusabbá vált, melyet kezelni kellett.
Ezt az 1828-as Offences against the Person Act tette meg, mely a Buggery Act rendelkezésein nem sokat változtatott, gyakorlatilag érintetlenül hagyta a teljes szabályozást.[8] A jogszabály 1861-es módosítása viszont a "buggery" büntetési tételét 10 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre változtatta. A jogszabály az érintkezés minden formáját büntette, beleértve a csókolózást, simogatást és egyéb intim közeledéseket is, így gyakorlatilag befejezetlen cselekményeket is büntetni rendelt, nyilvánvalóan kevesebb szankcióval sújtva azokat a befejezettekkel szemben, mely szörnyű elmaradást jelentett a büntető anyagi jog terén más európai országokhoz, például Franciaországhoz képest. Ahogy George E. Haggerty is kiválóan megjegyezte, ebben az időszakban Nagy-Britannia volt az egyetlen ország Európában, ahol teljesen a szőnyeg alá söpörték a problémát.[9]
Az 1885-ös Criminal Law Amendment Act a kormányválság hatására született meg. A jogszabály tizenegyedik szakasza, a Henry Labouchere képviselő nevéhez fűződő "Labouchere Act" bevezette a "súlyos közszeméremsértés" ("gross indecency") bűncselekményét, mely két év fegyházbüntetéssel és kényszermunkával szankcionálta azokat a férfiakat, akik azonos nemű személyt ilyen kapcsolatra rábírtak, azt megkísérelték, vagy el is követték azt, akár közterületen, akár saját házukban, vagy egyéb privát helyiségben. Mivel Viktória királynő számos forrás alapján el sem tudta képzelni, hogy nők között ilyenfajta tevékenység előfordulhat, illetve kivitelezhető, ezért a női homoszexualitás itt nem is került említésre és a peres jegyzőkönyvek tanúsága szerint nőket csak bordélyházak, vagy molly házak fenntartása miatt vonták felelősségre ezzel kapcsolatban.[10] A törvény szigora a szankció alacsonyabb mértéke ellenére igen nagy volt, mi sem példázná ezt jobban Oscar Wilde eseténél, aki röviddel szabadulása után külföldön elhunyt megtört egészsége és főként megtépázott hírneve miatt. A jogi felelősségre vonásnál ugyanis sokkal tovább, a perbe fogott élete végéig tartott az a kirekesztés és társadalmi megvetés, melyet az angol közélet tanúsított vele szemben. A korszak képmutatását jól jelzi, hogy nem egy ügyben a felső rétegbe tartozó, rossz hírbe került férfiakat éppen emiatt próbálták meg kivonni a büntetőeljárásokból, nevüket eltussolták, vagy titokzatos módon külföldre távoztak még a bírósági szakasz megkezdése előtt. 1895-re a Wilde-perek okozta felháborodás ellenére Earl Lind megalapította a "Cercle Hermaphroditos"-t, mely az első politikai indíttatású szervezet volt a homoszexuálisok szeparációja és megbélyegzése elleni harcban. 1897-ben George Cecil Ives, Wilde egykori barátja az első homoszexuális emberi jogokért küzdő szervezetet, a "Order of Chaeronea"-t hozta létre, mely fontos lépésnek tekinthető egy egészen 1954-ig, a Wolfenden-jelentésig tartó küzdelemben.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
