Herke Csongor: Súlyosítási tilalom a büntetőeljárásban című monográfiája 2010-ben, Pécsett jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar kiadványaként.
A Szerző korábban már két önálló monográfiát jegyzett*, a súlyosítási tilalomról szóló legújabb könyvével pedig az MTA doktori (DSc) fokozatszerzést alapozta meg.
A monográfia majd 300 oldal terjedelemben mutatja be mind a hazánkban, mind pedig egyes külföldi államokban (így többek között Németország, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Bosznia-Hercegovina stb.) érvényesülő súlyosítási tilalmat. A mű 8 fejezetre oszlik, amely felosztással a Szerző formabontó volt, hiszen külföldi - elsősorban német - mintát követve a történeti áttekintést és a nemzetközi kitekintést követően előbb a súlyosítási tilalom hatályos szabályozását, majd annak gyakorlatát mutatja be, és csak ezt követően vázolja elméleti hátterét. Ennek keretében ütközteti a súlyosítási tilalom elvét a jogállami büntetőeljárással, majd pedig előbb a legalitás és opportunitás, aztán a büntetéskiszabás tükrében értékeli a súlyosítási tilalmat. Ezt követően kriminálpolitikai megfontolásokat is tesz, végül összegző fejezetben foglal állást az egyes kérdések tekintetében akként, hogy saját véleményét is kifejezésre juttatja.
A Disszertáns a bevezető fejezetben leszögezi, hogy a súlyosítási tilalom nem kizárólag a büntetőeljárás sajátossága, hiszen a másodfokon, harmadfokon, megismételt eljárásban, rendkívüli perorvoslatokban és a különeljárások némelyikében megjelenő reformatio in peius tilalma létezik a szabálysértési jogban és a polgári eljárásjogban (ne ultra petitum elve) is.
A súlyosítási tilalom jellegét a Szerző több jogtudós állásfoglalásának felsorakoztatásával határozza meg. Sauffert szerint a súlyosítási tilalom kapcsán az elsőfokú ítélet tekintetében a helyesség vélelme érvényesül, Grethlein álláspontja szerint az egy eljárási védőjog, Kretschmann véleménye alapján a pszichológiai kényszerszituáció kikerülése, míg Molnár László "félelemmentes fellebbezés" elveként tekint rá.
A súlyosítási tilalom fogalmának kialakulása kapcsán kifejti, hogy a 18. századot megelőzően ismeretlen volt, először Gönner német jogtudós munkájában merült fel. Ezt követően több jogtudós is saját fogalmat használt, amely a mai napig sem tisztult le teljesen. A magyar jogi terminológiában két fogalmat ismernek, az egyik maga a súlyosítási tilalom fogalma, a másik pedig a reformatio in peius tilalma, amelyek a Szerző szerint a német behatásnak köszönhetőek, hiszen a német jogi szaknyelv is e két kifejezést használja.
Az író még mindig a bevezető fejezetben a súlyosítási tilalom egyetemes és hazai történetét is górcső alá veszi. Újra megállapítja, hogy a fogalom - bár rendelkezik római kori gyökerekkel - csak a 18. században jelent meg először, a Constitutio Criminalis Carolina-ban, majd pedig a modern korig a német jog volt az intézmény úttörője.
A súlyosítási tilalom hazai fejlődését a XIX. századtól a XXI. századig húzódó öt kodifikációs hullámon keresztül vizsgálja, amelyet az 1896. évi Bp. ismertetésével kezd. Ezt követően előbb az 1951-es Bp.-t, majd az 1954-es Bpn. és a 1958-as Bpn. szabályait, aztán pedig 1962-es Be. súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezéseit ismerteti. Végül a hazai fejlődés jelenleg utolsó, már nem hatályos törvényét, az 1973-as Be.-t vizsgálta meg.
A mű nemzetközi kitekintést is magába foglal. E körben a mű csak a kontinentális jogrendszer országait taglalja, hiszen az angolszász országokban a súlyosítási tilalom intézménye ismeretlen.
Elsőként a disszertáció a súlyosítási tilalom zászlóshajójának számító Németországban érvényesülő súlyosítási tilalmat vázolja, amellyel kapcsolatban kifejti, hogy a második világháború óta a szabályozás gyakorlatilag - a magyar változásokkal ellentétben - kialakult. A német StPO szerint teljes súlyosítási tilalom érvényesül, tehát amennyiben csak a vádlott és a védő (vagy akár a terhelt javára az ügyész) nyújtanak be perorvoslatot, úgy az ítéletet a terhelt hátrányára megváltoztatni nem lehet. A monográfia készítője azonban leszögezi, hogy a német jogban sincs enyhítési tilalom, tehát ha csak a terhelt terhére jelentenek be fellebbezést, a döntést akkor is lehet a terhelt javára változtatni.
A fő hatást kiváltó német jog részletesebb ismertetése mellett kitér a szintén németajkú osztrák jogra, emellett vizsgálja Olaszország és Spanyolország megoldását is. Mindezen országok mellett igen széles körű kutatás eredményeként röviden vázolja Svájc, Albánia, Franciaország, Norvégia, Oroszország, Moldávia, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró ide vonatkozó rendelkezéseit is.
A hatályos szabályozás vizsgálatát a Szerző a súlyosítási tilalom osztályozásával kezdi meg. A felosztás szerint megkülönböztet abszolút vagy relatív; teljes vagy részleges; kogens vagy excepcionális súlyosítási tilalmat, majd pedig ezek magyarázatát is megadja.
- 510/511 -
Ezt követően a Be. szerint differenciálja a súlyosítási tilalmat, amely megjelenik a másod- és harmadfokú eljárásban, a megismételt eljárásban, a tárgyalás mellőzéses eljárásban, a katonai büntetőeljárásban, a tárgyalásról lemondásos eljárásban és a rendkívüli perorvoslatok során. E felsorolást a műben - a pécsi mintát hűen követve - táblázat szemlélteti, amelyben a három osztályozási szempont alapján be is sorolja az egyes eljárásokban felmerülő súlyosítási tilalmakat.
A műben a Disszertáns nem elégszik meg a törvény adta lehetőségekkel és felveti, hogy a súlyosítási tilalom egyes vetületi akár a nyomozás során is érvényesülhetnek és ezzel kapcsolatban érveket is felsorakoztat, amelyek alapján indokolt lenne annak bevezetése. Így a Szerző álláspontja szerint fontolóra kellene venni a bizonyíték-hiányos nyomozásmegszüntetés és a vádelhalasztás kapcsán is a módosítást. Előbbinél éppen a teljes ártatlanság tudatában való panasz benyújtása "üthet vissza", utóbbival kapcsolatban pedig joggal fejti ki a Szerző, hogy a magatartási szabályok megállapításával hozott vádelhalasztás elleni panasz esetén sem érvényesül a súlyosítási tilalom, holott az súlyosabb szankciónak minősül, mint a próbára bocsátás intézkedés. Mindezekkel kapcsolatban az Író az ügyészi mérlegelés, a legalitás és opportunitás tükrében fejti ki véleményét.
A monográfia külön kitér a Be.-ben szabályozott egyes súlyosítási tilalmakra, alfejezetekben elemzi azok hazai szabályait.
A súlyosítási tilalom gyakorlati oldalát Herke Csongor ügyvédi pályáján szerzett tapasztalata és a szakmára való nagyfokú rálátása egyértelműen a monográfia egyik nagy erényévé teszi, amelyet az egyes felmerülő problémák kapcsán hozott bírósági döntéseken keresztül vezet le. E fejezetben négy fontos kérdést vet fel. Elsőként a terhelt terhére bejelentett fellebbezés kérdéskörét járja körbe, hiszen annak eldöntése, hogy mi minősül a terhelt terhére bejelentett fellebbezésnek, több esetben is foglalkoztatta a bíróságokat. A gyakorlat számos eseti döntést is hozott a kérdésben, amelyeket ismertet a monográfia. Külön kitér a fellebbviteli főügyészség módosított ügyészi fellebbezésének hatályára, a terhelt terhére bejelentés vélelmének elvetésével és az ügyészi átirattal is foglalkozik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
