A sajtó korunk társadalmának egy kiemelt szereplője, melyre sokan már-már egy különálló hatalmi ágként tekintenek, hisz - gondoljunk bele - hatalmas embertömegeket képes elérni, cikkein keresztül képes befolyásolni gondolatainkat, cselekedeteinket, s az általa közölt információkat javarészt mindannyian hitelesnek és valósnak fogadjuk el. Mint minden társadalmi szereplő, a sajtó sem működhet korlátok nélkül, melyek megszabják mozgásterét és befolyásolják működését. OTDK dolgozatomban ezen sajtót korlátozó jogintézmények egy különleges típusával, a sajtó-helyreigazítással foglalkoztam, bemutattam a sajtó kialakulását, fogalmának fejlődését, a sajtó-helyreigazítást, létének indokait, hatályos szabályozását, valamint egy egyéni kutatás keretében kritikát fogalmaztam meg a sajtó-helyreigazítás magyarországi hatékonyságával kapcsolatban, különös tekintettel a XXI. század technológiai változásaira.
Jelen tanulmányban ezen OTDK dolgozat egyes részeit, így különösen egyéni kutatásom eredményeit mutatom be.
A sajtó fogalmának meghatározása egy nehéz, a mai napig komoly vitákat kiváltó feladat. A szakirodalom nagy része csak óvatosan próbálja meg meghatározni korunk ezen meghatározó szereplőjének pontos definícióját. Általánosságban elmondható, hogy a sajtó az információ- és véleményközlés, illetve a kultúraközvetítés eszköze, mely fogalomba tágabb értelemben beletartozik minden időszaki kiadvány, szűkebb értelemben pedig a nyilvánosság, aktualitás és időszakosság követelményhármasnak megfelelő termék.[1]
A sajtó aranykorának vitathatatlanul a XV. századtól kezdődő időszakot, a Gutenberg-galaxis korát nevezhetjük, mikor a szedésnyomás adta lehetőségeknek hála tömegesen jelentek meg sajtótermékek, melyeket az új technológiával már nagy számban lehetett sokszorosítani, terjeszteni.[2] A sajtó létének technológiai feltételei tehát már ezen időszaktól kezdődően fennálltak, viszont a ma ismert működéséhez szükséges volt egy jogi (és filozófiai) háttér kialakulása is.
A sajtó történetének következő nagy áttörése a XVII. században, a felvilágosodás korában jött el. A régi renddel szembehelyezkedő forradalmi csoportok úgy vélték, a társadalom egyik komoly problémája az információ áramlásának hiánya, mely hiány ellenszerének a sajtót látták. Ezen időszaktól kezdődően a sajtó egyik kiemelt feladata lett a pontos és teljes körű tájékoztatás annak érdekében, hogy társadalmi helyzettől függetlenül mindenki részesülhessen a legfontosabb információkban, hírekben. A felvilágosodás másik fontos vívmánya az emberi jogok előtérbe kerülése, így a véleménynyilvánítás szabadságának, a szólás- és sajtószabadságnak a megjelenése.[3] Az írott sajtó, mint eszköz évszázadokon keresztül az egyetlen mód volt arra, hogy az emberek nagyobb közönség felé közvetítsék véleményüket, gondolataikat így szerepe mindinkább megnőtt, s a jogi szabályozás célkeresztjébe került.[4]
A sajtószabadság fogalma mai felfogásunk szerint két elemet foglal magába. A sajtószabadság része a lapalapítás szabadsága, mely a jogállamiság egyik elengedhetetlen eleme, minek nyomán a sajtótermékek engedélyezése helyett mindössze a hatóságnál történő bejelentés és nyilvántartásba vétel került előtérbe. A hatóság a lap nyilvántartásba vételét csak előre meghatározott, különleges esetekben tagadhatja meg.[5]
A sajtószabadság fogalmának másik fontos eleme a vélemények és gondolatok szabad közlésének szabadsága, mely magába foglalja az állami beavatkozás tilalmát.[6] Ezen tilalom nyomán az államnak tartózkodnia kell a sajtótermék tartalmának befolyásolásától, a cenzúrától. Ez elviekben lehetővé teszi, hogy minden vélemény és információ megjelenjen a sajtóban, viszont a demokratikus közvélemény kialakulásának alapvető feltétele a tárgyilagos és teljes körű tájékoztatás.[7] A sajtószabadság - akárcsak anyajoga, a véleménynyilvánítás szabadsága[8] - nem korlátlan, a jog gyakorlója felelősséggel tartozik a szabadsággal való visszaélésért és a törvény által meghatározott egyéb esetekben.
A magyar jogi szabályozás, követve a nemzetközi és történeti tendenciákat komoly figyelmet fordít a sajtóra s a véleménynyilvánítás szabadságára. A sajtó szerepének meghatározásával még Alkotmánybíróságunk is foglalkozott egy 1992-es döntésében amikor kimondta: "A sajtó nemcsak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban."[9]
Magyarország Alaptörvénye a sajtó szabadságának kérdéskörével foglalkozva kimondja azt, hogy "Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit."[10] Ezen alaptörvényi védelem mind az írott, mind az elektronikus sajtót megilleti, s ezt - mint a fent említett határozatában az Alkotmánybíróság is kimondta - elsősorban az állami be nem avatkozást garantálja.[11] A sajtószabadságnak elsősorban külső korlátai vannak, mely korlátokat a magyar jogszabályok körében a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (továbbiakban: Smtv.) foglalja össze: "A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével." [12]
A XX. és XXI. század új technológiai vívmányai, az internet és televízió megjelenése nyomán a klasszikus sajtó-formátumok az utóbbi években elkezdtek háttérbe szorulni, és megjelentek az online hírportálok és tartalommegosztó oldalak. Ezen online felületek lényegesen eltérnek a korábbi, klasszikus sajtótermékektől, és újra felvetik annak a kérdését, hogy mit is tekinthetünk sajtónak. Az internet világában, bár létezik "hivatásos sajtó", de számos olyan oldal is fellelhető, melyek - bár nagyszámú ember tájékozódik róluk - nem tekinthetők klasszikus fogalmaink szerint sajtóterméknek.[13] A napjainkban működő világhálót, a web 2.0-t meghatározza a tartalmak szabad gyártásának lehetősége, mely a technológia fejlődésének okán már szinte bármely internetfelhasználó számára nyitva áll. Bárki létrehozhat blogokat, üzemeltethet kommunikációs felületeket különböző közösségi oldalakon (például Facebookon, Twitteren stb.) vagy "becsatlakozhat" más által létrehozott felületek kommunikációs folyamába, kommentelhet, bejegyzéseket tehet közzé fórumokon és egyéb közösségi tartalommegosztó oldalakon. A kommunikációs eszközök fejlődésével pedig eljutottunk oda, hogy a különböző platformok (például asztali számítógép, mobiltelefon, táblagép, laptop stb.) között már teljes egészében szabad átjárás van, az egyik eszközön létrehozott közlemények, videók könnyűszerrel
- 27/28 -
megtekinthetők egy másik platformon. Ezt a folyamatot konvergenciának hívjuk.[14]
A XXI. század sok tekintetben nevezhető az online tartalomgyártás évszázadának, annak minden előnyével és hátrányával, melyekre a jogalkotónak is reagálnia kell. A régi sajtó-fogalmunk újragondolásával, esetleges kitágításával és a sajtószervekkel szembeni jogérvényesítési lehetőségek átalakításával, bővítésével tudunk választ adni a változások okozta kihívásokra. Ezen válaszok egyik példája az Európai Parlament és a Tanács egy 2006-os ajánlása[15], mely javasolja a tagállamoknak, hogy a válaszadás jogát - mely a sajtószervekkel szembeni jogérvényesítés egyik eszköze - terjesszék ki az online médiumokra is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
