A vád törvényességének és megalapozottságának kérdése túlmutat e rövid írás keretén, amely valójában arra koncentrál, hogy lehet-e törvényes egy vád, ha túlnyomórészt vagy éppen teljes egészében jogellenesen beszerzett bizonyítékokon alapul. Már itt jelezni kívánom, hogy ezen utóbbi problémakör is rendkívül szerteágazó, így valójában csak vitaindítóként, problémafelvetésként értékelhető e cikk.
A gyakorlatban két eljárási hiba következtében szembesültem a vád törvényességének értelmezésével. Egyrészt a nyomozati szakban jogellenesen figyelmeztetett tanúk vallomására épülő vád jelentette a problémát, de idesorolhatók azok az eljárási hibák is, amelyek a gyanúsítotti figyelmeztetéshez, a helytelen gyanúsításhoz vagy éppen a kötelező védelem hiányában történő gyanúsítotti kihallgatáshoz kapcsolódnak. Legújabban pedig a nyomozási bíró határozatának hiányában újra megindított büntetőeljárásban emelt vád veti fel a vád törvényességének témáját.
A 2006. évi LI. törvény 41. §-a a Be. 85. § (3) bekezdését 2006. július 1. napjától kezdődő hatállyal módosította. A módosítás értelmében, "ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a mentő körülmény elhallgatását a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzőkönyvbe venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe".
A kihallgatási jegyzőkönyv formanyomtatványok aktualizálásának hiánya miatt sok esetben 2006. július 1-jét követően sem történt meg a tanúknak a mentő körülmény elhallgatása következményeire való kioktatása, ez a mulasztás pedig több esetben az egész eljárás Achilles sarkává vált, ítéletek hatályon kívül helyezését eredményezve.
"A jegyzőkönyv adataiból megállapíthatóan egyes tanúk figyelmeztetésénél a 'mentő körülmény elhallgatását' kitétel, a figyelmeztetésnek ez a része elmaradt. Ezért a Be. 85. § (3) bekezdésének kötelező rendelkezése folytán az említett tanúk vallomásai bizonyítási eszközként nem vehetők figyelembe. Miután a tanúvallomások a törvény kifejezett tiltó rendelkezései szerint bizonyítékként nem vehetők figyelembe, azokat a tényállás megállapításakor mellőzni kellett. Ebben a helyzetben nincs olyan egyéb bizonyíték, amely az ítéleti tényállásban foglaltakat alátámasztaná, hiszen a kirekesztett tanúk a kérdéses eljárásban döntő szerepet játszottak, előadásaik mással nem pótolhatók. Tanúvallomásaik nélkül a tényállás a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontja alapján megalapozatlan."[2]
Hasonló megállapítást tett a Pest Megyei Bíróság, kiemelve, hogy "az elsőfokú bíróság a sértettet, (....) tanúkat nem a Btk. 243. §-a szerinti mentő körülmény elhallgatásának (...) következményeire figyelmeztette. Ezért e tanúk vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.(...) A megalapozatlanság a tényállás túlnyomó részét érinti, így az a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki".[3]
A fenti végzésekből világosan látszik, milyen eljárásjogi következménnyel jár, ha a tényállás megállapítása alapjául szolgált vallomások megtételére a megfelelő törvényi figyelmeztetés hiányában került sor, és ezt a hibát a bíróság a másodfokú eljárásban észleli.
A kérdés tehát az, hogy ha a vád teljes egészében vagy túlnyomó részében jogellenesen beszerzett, azaz fel nem használható bizonyítékokra épül, akkor az ilyen vád alapján folytatható-e a büntetőeljárás, megtartható-e a tárgyalás.
Másképp fogalmazva, a vádnak mennyire kell törvényesnek, illetve megalapozottnak lennie ahhoz, hogy bírósági tárgyalás alapjául szolgálhasson, illetve mit jelent a vád törvényessége és megalapozottsága e vonatkozásban.
Ebből következően pedig felvetődik, hogy mi a következménye annak, ha a vádemelés alapjául szolgáló bizonyítékok a Be. 85. § (3) bekezdése alapján bizonyítási eszközként nem vehetők figyelembe.
A Be. 2. § (1) bekezdése értelmében "A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el.
(2) Törvényes a vád, ha a vád-
- 459/460 -
emelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi".
A törvényszöveg tehát nem említi kifejezetten a vád megalapozottságát, mint a vád törvényességének kritériumát. A vád megalapozottságának és törvényességének összefüggését támasztják alá ugyanakkor az alábbi jogirodalmi álláspontok.
Király Tibor akadémikus, a büntetőeljárás professzora a Be. hivatkozott módosítása előtt írott munkájában a következőképpen nyilatkozik: "Nem tekinthető törvényesnek a vád, ha az eljárásnak bármilyen természetű akadálya van: akár büntetőjogi, akár büntető eljárásjogi, akár más természetű (...) Az eljárás akadályai a 6. § (3) bekezdésben, valamint a nyomozás megszüntetésének okai között találhatók, és ezek többsége abszolút akadály, vagyis nem háríthatók el.(...) A törvény olyan általános követelményt, hogy a vád legyen törvényes és megalapozott, kifejezetten nem fogalmaz meg, a törvény más rendelkezéseiből - az eljárás megindítására, a vádiratra, a nyomozás, az eljárás megszüntetésére, a felmentő ítéletre vonatkozó rendelkezések alapján - azonban az említett követelmények világosan előtűnnek. A Be. 373. § kimondja, hogy a fellebbezési eljárásban hatályon kívül kell helyezni az ítéletet, 'ha az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el'.[4]
"A jog az ügyésztől azt igényli, hogy megalapozott gyanú esetén emeljen vádat. Ez objektív kritérium és az ügyésznek a vádemelésben erről kell a bizonyítási eszközök felsorakoztatásával számot adnia."[5]
Király professzor szerint továbbá "Megalapozott a vád, ha olyan bizonyítékokon alapul, amelyek törvényes bizonyítási eszközökből származnak".[6] Következésképpen nem lehet megalapozott a vád, amely a Be. szerint figyelembe nem vehető bizonyítékokon alapul. A megalapozott vád tehát a törvényes vád része, csak a megalapozott vád lehet törvényes. Erre utal ismételten Király professzor:
"Törvényes a vád, ha
- a vádemelésre jogosulttól származik,
- azt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt emelik,
- azzal szemben, aki a magyar törvények szerint büntetőjogi felelősségre vonható",[7]
- törvényes bizonyítási eszközökből származó bizonyítékokon alapul.[8]
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a nyomozás, így annak kulminációja, a vád sem üresítheti ki a bírósági szakot, mint ahogy a bírói szak sem helyettesítheti a nyomozati szakaszt. Vagyis a vád megalapozottsága nem jelenthet egyet az ítélet kétséget kizáró bizonyítottsági fokával, de meg kell haladnia a gyanúsítás "megalapozott gyanú" szintjét. Vagyis, "A bűncselekmény "megalapozott" gyanúja, amely már meghatározott személyre, mint bűnelkövetőre irányuló gyanú, a megalapozottság magasabb fokát feltételezi, mint a bűncselekmény "egyszerű" gyanúja.(...) A vádemelés a gyanú megalapozottságának még magasabb fokát feltételezi: azt, hogy az ügyész szerint már elegendő bizonyíték van az ártatlanság vélelmének megdöntésére a bírósági eljárásban".[9] Természetesen az ítélet pedig a Be. 4. § (2) bekezdése alapján a kétséget kizáróság szintjére kell, hogy emelkedjen. Ez azt jelenti, hogy a büntetőeljáráson végigvonul a bűncselekmény, illetve az elkövető személyének valószínűsége az egyszerű gyanútól a megalapozott gyanún át, a vádemelésben megjelenő ügyészi személyes meggyőződésen keresztül, mely arra irányul, hogy a bizonyítékok alkalmasak a kétséget kizáróság alátámasztására, a kétséget kizáróság bíróság általi megállapításáig (természetesen bűnösítő ítélet esetén).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
