"Az ember nem csak egyéni életét éli mint elkülönülő személy, hanem tudatosan, vagy öntudatlanul kora és kortársai életét is."
Thomas Mann
A sajátos nevelési igényű tanulók támogató környezetén nagyon sokan munkálkodnak. A közoktatásban érdekelt szakmai szereplők - gyógypedagógusok, tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, szakértők, szaktanácsadók, intézményvezetők - és fenntartók, oktatásirányítók mindannyian. A támogatás természetesen akkor éri el a kitűzött célját, ha azonos irányban hat, azonos cél mentén - lehetőleg úgy, hogy figyelembe veszi az egyéni sajátosságokat, szükségleteket, és ehhez képest hozza létre a leginkább támogató környezetet - bevonva a döntésbe magukat az érintetteket is. Magyarországon napjainkban egymás mellett párhuzamosan folyik a sajátos nevelési igényű tanulók speciális intézményekben való nevelése és a többségi intézményekben az integrált nevelése. Tudjuk, hogy egy gyermek iskoláztatása idején minden percnek, órának megvan a célja, feladata. Mindannyiunk felelőssége, hogy érdeke ne sérüljön. Bármilyen helyszínen is folytatja tanulmányait, a számára legjobbat, legkiválóbbat kapja.
A sajátos nevelési igényű gyermekek-tanulók integrált formában történő nevelésének-oktatásának igénye a világ különböző országaiban más- és más módon jelentkezett.
Az ENSZ közgyűlése 1993-ban fogadta el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzatot1, amelyben megfogalmazták, hogy "A tagállamok biztosítsák integrált formában az egyenlő alap-, közép- és felsőfokú oktatási lehetőségeket a fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek részére." Ugyanitt azt is kimondták, hogy a többségi iskolarendszer valószínűleg nem tudja kielégíteni valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek igényeit, ebben az esetben szóba jön a speciális iskolarendszer. A gyermekek jogairól 1989-ben New Yorkban született nemzetközi egyezményhez való csatlakozást a Magyar Köztársaság az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki. Ezzel annak szabályai a magyar jogrendszer szerves részévé váltak.
A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésének-oktatásának gyakorlati megvalósítására a közoktatási törvény először 1993-ban adott lehetőséget hazánkban. Az együttnevelés (integrált) vagy speciális intézményekben történő nevelés dilemmája mára már szakmai kérdéssé vált.
Az elkülönült speciális intézményhálózatot egyre több kritika éri amiatt, hogy noha legtöbbször magas szakmai színvonalon látja el feladatait, nem mozdítja elő kellő mértékben az általa nevelt gyermekek társadalmi integrációját, sokszor a tanulók életesélyeit csökkentő oktatási parkolópályaként működik. Az elmúlt tíz évben elsősorban a szülők, de a többségi és a speciális intézmények kezdeményezésére is, megjelentek hazánkban a befogadás - a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésének - egyedi, esetleges, intézményekhez kötött megoldásai. A speciális intézmények közül többen módszertani központtá alakultak, és szolgáltatásaikkal, aktív együttműködésükkel spontán kapcsolatok működtetésével segítették a befogadás eredményességét. Kezdeményezéseik egyediek, nem adhatnak általános megoldást. A többségi intézmények befogadási attitűdjének kialakulásához, a szakmaközi együttműködések megvalósításához megvan a kormányzati szándék, a törvényi és finanszírozási háttér egyaránt. Mi hát a baj?
Bár Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországon is felértékelődnek azok az oktatásszervezési módok, amelyek a sajátos nevelési igényűek befogadására és ezzel az esélykülönbségek csökkentésére törekszenek, a magyar oktatási gyakorlatot jellemző egységes, a tanulók eltérő hátterét figyelmen kívül hagyó tanulásszervezési módok alkalmazása, a merev értékelési rendszer, a tantervi célok teljesíthetőségétől való félelem, a merev szervezeti keretek, a szolgáltatói, tanácsadói, mentori hálózat hiánya egyaránt hátráltatja a sajátos nevelési igényű tanulókat a beilleszkedésben.
Ugyanakkor az integrált nevelés a fejlett gyógypedagógiai intézményhálózattal rendelkező országokban - hazánkban is - azt a célt tűzi ki, hogy minden gyermek, függetlenül attól, hogy valamely sérülés vagy egyéb ok következtében fejlődésében akadályozott, megkülönböztetés és elkülönítés nélkül vehessen részt az intézményes nevelésben. Az integráltan nevelkedő általános iskolások aránya az 1993-as törvényalkotás óta emelkedett.
Az OECD által készített nemzetközi összehasonlító tanulmány2 a speciális oktatási szükséglet három nagyobb csoportját különböztette meg. Ennek értelmében az "A" kategóriába tartoznak a szervi rendellenességen alapuló fogyatékosságból, a "B" kategóriába tartoznak a nem szervi rendellenességen alapuló tanulási nehézségekből fakadó szükségletek, a "C" kategóriába pedig az olyan speciális szükségletek tartoznak, melyek alapja valamilyen társadalmi, kulturális vagy nyelvi jellemző (például kisebbségek vagy bevándorlók). Magyarországon a sajátos nevelési igényű tanulók a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, valamint a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozottak. A nevelésüket-oktatásukat végző iskola helyi tantervét az iskolatípusra kiadott - választható - kerettantervek és a "Sajátos nevelési igényű ta-nulók iskolai oktatásának irányelvében"3 foglaltak figyelembevételével készíti el, illetve fogadja el. Az együtt oktatott tanuló egészségügyi és pedagógiai célú rehabilitációját központilag kiadott egyéni fejlődési lapon dokumentálja.
Ez a századforduló a harmadik a magyar történelemben, amikor a gyógypedagógia is jelen van a magyar társadalmi valóságban. A sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-oktató speciális intézmények közül van olyan hazánkban, amelyik 1903 óta áll a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában, a vakok oktatása 185, a hallási fogyatékosoké több mint száz, az értelmi fogyatékos gyermekek/tanulók nevelése-oktatása is közel száz éves. A magyarországi gyógypedagógiai nevelés és a gyógypedagógiai intézményrendszer születésénél sok emberbarát volt jelen. Segítő szándékuk által vezérelve alakultak ki a speciális intézmények, tanítottak a gyógypedagógusok és fejlődött a gyógypedagógiai oktatás tartalmi, módszertani eszköztára. Céljuk mindenkor a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók speciális szükségleteihez alkalmazkodó nevelési-oktatási feltételek megteremtése volt, és nem az intézményes elkülönítés szándéka.
Magyarországon hagyományosan, jogszabályban is deklaráltan speciális intézményekben ("elkülönítetten") oktatták/nevelték a sajátos nevelési igényű (fogyatékos) gyerekeket. Jelenleg zajlik a hagyományos forma egyedüliségének feloldása olyan értelemben, hogy csak azok a tanulók részesüljenek speciális intézményi ellátásban, akiknek állapota ezt kívánja, a többiek a "többségi" oktatási intézménybe kerüljenek beiskolázásra. A fogyatékossággal kapcsolatos kérdések megközelítése napjainkban az integrációt tekinti kulcskérdésnek a sérült emberek aktív társadalomba illeszkedése területén. Mára már nem az a kérdés, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése együtt történjen-e ép társaikkal, vagy külön a speciális intézményekben: a kérdés így módosult: hogyan?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
