A tanulmányban befejezem a munkaerő-kölcsönzés vizsgálatát, azzal, hogy a jogintézmény általános ismertetése, valamint a nemzetközi szabályozás[1] és más államok jogalkotási és jogharmonizációs törekvéseinek bemutatását[2] követően a hatályos magyar szabályozást járom körbe, melynek kritikája során támaszkodom a korábbiakban kifejtettekre. Ennek oka, hogy a hatályos szabályok álláspontom szerint értékelhetetlenek nemzetközi kitekintés nélkül. Emellett továbbra is kérdésként merül fel: vajon a következőkben leírtak ismeretében nem üresítik-e ki egymást a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 1., 66. és 220. §-ának rendelkezései?
1. A hatályos magyar szabályozás
1.1. A kölcsönbeadóra vonatkozó követelmények - a hazai jog hatályának vitatható kiterjesztése
1.2. Munkavállalói biztosítékok a szabályozásban - a munkáltatói jogkör megosztása
1.3. Az egyenlő bánásmód - kivételekkel
1.4. A munkaviszony megszüntetésére irányadó különös szabályok
1.5. A kártérítési felelősségre vonatkozó speciális rendelkezések
2. A hatályos magyar szabályozás kritikája, az uniós szabályoknak való megfelelés, a szabályozás hiányosságainak értékelése
2.1. Az Mt. céljai
2.2. A kikölcsönzés tartama
2.3. A munkaerő-kölcsönzés funkciójának megvalósulása
3. Következtetések - a szabályozás orvoslása
Az uniós szabályozás, valamint a magyar szabályozás fejlődési ívének ismerete után, továbbá az Európai Unió jogalkotását meghaladó kitekintést követően időszerű a hatályos magyar szabályozás ismertetése. Az uniós szabályokat bemutató részt együtt kezelve a magyar szabályozás kialakulását ismertető fejezettel, látható a belső jog fejlődésének teljes pályája a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénybe (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) való bevezetéstől a hatályos Mt.-ig.
Az Mt. XVI. fejezete rendezi a munkaerő-kölcsönzés különös szabályait. A hatályos szabályozás látszólag követi az uniós elvárásokat, bár megítélésem szerint ezt időnként csupán felületesen teszi. Akárcsak a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló, 2008. november 19-i európai parlamenti és tanácsi 2008/104/EK irányelv (a továbbiakban: 2008/104/EK irányelv), a magyar szabályozás is fogalommeghatározásokkal operál.
Az Mt. szabályai közül mindenekelőtt a 214. § (2) bekezdése érdemel említést, mely kimondja, hogy a kikölcsönzés időtartama nem haladhatja meg az öt évet, ideértve a meghosszabbított, vagy az előző kikölcsönzés megszűnésétől számított hat hónapon belül történő ismételt kikölcsönzést, függetlenül attól, hogy a kikölcsönzésre irányuló megállapodást mely kölcsönbeadóval köttetik.[3] Az időtartamra irányuló megkötés 2001-től 2010-ig nem volt tartalmi eleme a munkaerő-kölcsönzés jogi fogalmának.[4] Az idézett rendelkezéssel a 2008/104/EK irányelv vonatkozó előírásának átültetése történt meg, bár az irányelv konkrét időtartamot nem határozott meg, csupán a kikölcsönzés ideiglenességét írta elő. Az ötéves kikölcsönzésbe beleszámítanak azok az időtartamok is, amelyek alatt a munkavállaló törvény alapján mentesült a munkavégzés alól (ilyen például a keresőképtelen betegség tartama). A szabály értelmében a számítás alapja kizárólag
- 64/65 -
a kikölcsönzés ténye, függetlenül attól, hogy az érintett munkavállalót ugyanaz vagy eltérő kölcsönbeadó biztosítja-e a kölcsönvevő számára. Ennek megfelelően, ha egy munkavállaló folyamatosan ugyanahhoz a kölcsönvevőhöz kerül kikölcsönzésre, de a kölcsönzést más-más kölcsönbeadók végzik, az ötéves szabály irányadó, amennyiben a kikölcsönzések között legfeljebb hat hónapos megszakítás történt.[5]
Az Mt 215. §-a szabályozza a kölcsönbeadói tevékenység folytatásának feltételeit. Kölcsönbeadó lehet az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) államában székhellyel rendelkező vállalkozás, amely jogszerűen végez munkaerő-kölcsönzést, vagy egy belföldi székhelyű, a tagok korlátolt felelősségével működő gazdasági társaság, illetve szövetkezet, amely nem áll tagsági viszonyban a munkavállalóval. A kölcsönbeadó tevékenységének feltétele, hogy megfeleljen az alkalmazandó jogszabályi követelményeknek, és szerepeljen az állami foglalkoztatási szerv nyilvántartásában. Amennyiben a kölcsönbeadót törlik a nyilvántartásból, a munkaszerződések érvénytelenségéből eredő jogkövetkezményeket kell alkalmazni, ezzel biztosítva, hogy csak jogilag megbízható és szabályosan működő szervezetek végezhessenek munkaerő-kölcsönzést.[6]
Az idézett törvényhely jelentős változáson ment keresztül.[7] Az Mt. 215. § (1) bekezdésében foglalt, közlönyállapot[8] szerinti szabályozás alapján kölcsönbeadóként kizárólag EGT-államban székhellyel rendelkező, a rá irányadó jog alapján munkaerő-kölcsönzést folytató vállalkozás, illetve belföldi székhelyű, meghatározott társasági formákban működő szervezet járhatott el. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról 2012. évi LXXXVI. törvény módosítása révén azonban már az EGT-állambeli kölcsönbeadónak is meg kell felelnie a magyar jogszabályok által előírt feltételeknek. Ez a változtatás számos jogi problémát vet fel, mivel a 2008/104/EK irányelv csak indokolt esetben engedi meg a kölcsönzési tevékenység korlátozását, különösen általános érdek alapján, a munkavállalók védelme és a visszaélések megelőzése céljából. A 2008/104/EK irányelv (22) preambulumbekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a munkaerő-kölcsönzők nyilvántartására és engedélyezésére vonatkozó tagállami szabályok nem sérthetik a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságát.
A szabályozás potenciálisan összeütközésben áll az uniós joggal, amely szerint a külföldi kölcsönbeadókat nem érheti hátrányos megkülönböztetés a székhely szerinti országukban meghatározott jogi formájuk miatt. A közjogi szabályok, amelyek a kölcsönbeadók nyilvántartását és működését rendezik, fontos garanciákat nyújtanak a munkaerőpiac átláthatóságának biztosítására, de nem terjedhetnek ki az uniós jog által védett szabad mozgás korlátozására.[9]
A belföldi székhelyű kölcsönbeadókkal szemben támasztott követelmények, így a meghatározott társasági forma előírása (kizárva például a betéti társaságokat), biztosítékot jelentenek a tevékenység szabályszerűségére, de ezeknek az előírásoknak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét alaposan vizsgálni kell. Az Mt. 214. §-ának módosításai alapján létrehozott "minősített kölcsönbeadó" kategóriája[10] új lehetőségeket nyit meg a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatására, de a jogalkotónak ügyelnie kell arra, hogy a magyar szabályozás ne menjen szembe az uniós alapelvekkel. A munkaerő-kölcsönzési tevékenység átfogó szabályozásában tehát egyensúlyt kell teremteni a nemzeti munkaerőpiaci érdekek és az uniós jog által megkövetelt szabad mozgás biztosítása között. Az Európai Unió Bíróságának C-298/09. számú döntése[11] világosan meghatározza, hogy a munkaerő-kölcsönzés szabályai nem nyújthatnak előnyt a belföldi székhelyű vállalkozások számára.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
