A fiduciary duty a common law jogcsaládban egy természetes fogalom, ugyanakkor a kontinentális jogcsaládok számára teljesen ismeretlen felelősségi forma. Gondolatban egy hosszú utat kell bejárnunk ahhoz, hogy megértsük ennek a jogintézménynek a jelentőségét és hasznát az amerikai társasági jogban. Ehhez azonban vissza kell térnünk az angol jog bölcsőjéhez, és a történelem mélyére kell ásnunk, mivel a fiduciary duty a trust-hoz hasonlóan az angol bíróságok gyakorlatán keresztül alakult ki, és csak az elmúlt 150 évben vált önálló jogintézménnyé.[1] Elsődleges célja ennek a cikknek a fiduciary duty megismertetése az olvasóval, és nem a common law jogrendszer bemutatása, mivel az önmagában is több ezer oldalt ölelhetne fel.
A cikkben az eredeti angol kifejezést a fiduciary duty-t használom. Ennek az az oka, hogy magyar megfelelője nincs ennek az angolszász jogintézménynek így magának a terminus technicusnak sincs, így megfelelőnek találtam az eredeti fogalom használatát. Így jártam el a general partnership, mint gazdasági társasági forma esetén is, hiszen bár hasonlít, mégsem azonos a magyar közkereseti társasággal.
Ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljünk a fiduciary duty fogalmához a common law jogrendszert történeti síkon kell megközelítenünk,[2] A common law, mint jogrendszer, stílusjegyeivel határozható meg a legjobban. A legfontosabb jegyek a következők: a common law jogrendszer
(1) a kontinentális jogrendszerektől eltérően folyamatosan fejlődött és nem megalkották;
(2) mentes a római jog meghatározó szerepétől;
- 5/6 -
(3) mentes a kodifikált jog meghatározó szerepétől, és nincs írott alkotmánya;
(4) a bíróságoknak alapvető szerep jutott a jogfejlesztésben, mert a bíró a precedenseken keresztül 'megtalálja' a jogot. Megtalálja, mert a jog már megvan emberemlékezetet meghaladó időkből. Tehát a jogot nem kell megalkotni, hanem a bírónak meg kell azt találnia. Ez a folytonosság adta meg a common law legitimitását.
Ez a megközelítés a kontinentális gondolkodással szöges ellentétben áll, hiszen a római-germán jogrendszerekben a végrehajtó hatalomnak csak másodlagos, származtatott hatalma van, és élesen elválik a jogalkotó és a jogalkalmazó szerepe.
A common law jogrendszernek három nagy területe van: maga a common law, az equity és a statute law, amelyeket időben is fejlődési szakaszokra tudunk bontani.
Témánk szempontjából az equity-nek van jelentősége, hiszen a fiduciary duty a kancellária bíróságok gyakorlatában fejlődött ki.
A fiduciary duty egy sajátos felelősségi forma, amit sokan a trust-tal azonosítanak. Tény, hogy a fiduciary duty a trust-nál egyértelműen jelen van, és ezt minden amerikai jogász tudja is, azonban már jóval a trust megjelenése előtt az angol bíróságok kifejlesztettek egy jogorvoslatot, amit a fiduciary duty gyökerének tekinthetünk.
Az angol földbirtokosok gyakran harmadik személyt kértek meg a bérleti díj beszedésére, amivel ezek a megbízott személyek nem mindig számoltak el. A földbirtokos pert (action of account) indított annak érdekében, hogy a befolyt bérleti díjakat megkapja. Az elszámolást megtagadó alperest a börtön fenyegette. A bíróságok ezt a fajta jogorvoslatot elkezdték kiterjesztően alkalmazni minden olyan esetben, amikor a képviselő azért kapott pénzt, hogy azzal a megbízója javára ügyletet bonyolítson le. Ezekben az esetekben a bíróságok egy sajátos felelősségi mércét alakítottak ki, ugyanis nem a kezdetben odaadott (befektetett) pénz volt a kártérítés alapja, hanem - ahogyan egy bíró 1379-ben megfogalmazta - az az összeg, ami az észszerűen várható nyeresége lett volna a megbízójának.[3] A képviseleti jogviszonyban a képviselőnek a megbízója felé kialakuló sajátos felelősségi formája lett a fiduciary duty alapja.
Ezt a pertípust idővel megtöltötték a common law bíróságok tartalommal: olyan kötelezettségek váltak elvárássá: mint a lojalitás (duty of loyalty), a megfelelő gondoskodással (duty of care) és a körültekintéssel (duty of prudence) való eljárás. A kancelláriabíróságok átvették ezt az eljárást a common law bíróságoktól, tovább fejlesztették, alakították és töltötték meg tartalommal.
A másik pertípus, ahol a fiduciary duty gyökerei megtalálhatóak, az, ahol a földesúr a bérlője örökösének nagykorúvá válásáig kezelte az ingatlant. Anglia legelső törvényei már tartalmaztak jogorvoslatokat azokkal a földesurakkal szemben, akik ezeket a vagyonkezelői jogokat megsértették. A Magna Charta első öt cikkelye, az 1275-ben kiadott I. westminsteri statutum, az 1267-es marborough-i statutum, vala-
- 6/7 -
mint a glouchester-i statutum (1278) is tartalmaztak olyan rendelkezéseket, amelyek a vagyonkezeléssel megbízottak ellen biztosítottak jogorvoslatot, abban az esetben, ha azok az örökös nagykorúvá válása előtt elherdálták a vagyont, vagy megtagadták annak kiszolgáltatását azt követően, hogy az örökös 21. életévét betöltötte.[4]
Professzor Seipp szerint ezekre a gyökerekre vezethető vissza a mai jogban ismert fiduciary duty kialakulása. Mindegyik esetben közös jegy, hogy egy személy átmenetileg más személy vagyona felett uralmat szerez, és a fiduciary duty az ezzel való visszaélésekkel szembeni fellépést biztosítja.
Bár a kancelláriabíróságok gyakorlatában évszázadokon át együtt fejlődött a trust és a fiduciary duty, azonban a két jogintézmény mégsincs szoros átfedésben egymással. Fiduciary duty az a felelősségi alakzat, amellyel a trust jogviszonyban a trustee tartozik a beneficary irányában. Ebből is látható, hogy ez a kötelezettség egyirányban áll fenn, mindig a képviselő kötelezettségét jelenti a megbízójával szemben. Alapeleme a lojalitási kötelezettség, melynek értelmében a kötelezett saját érdekei elé helyezi a másik fél érdekeit.[5]
Az amerikai bírói gyakorlat a munkáltató és a munkavállaló, az ügyvéd és ügyfele, a gazdasági társaság vezető tisztségviselője és annak tagja, valamint a pszichiáter és a beteg között is nevesítette már ezt az egyirányú felelősségi alakzatot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a bírósági döntések precedensek lennének. Habár a fiduciary duty behatárolására születtek kísérletek, nincs és nem is lesz taxatív felsorolás azon jogviszonyok tekintetében, ahol ez a felelősségi forma jelen van. Mindig a bírói gyakorlat dönti el, hogy az adott jogviszonyban ez a szigorú felelősségi mérce alkalmazandó-e vagy sem. Erre klasszikus példa az 1928-as Meinhard v. Salmon ügy, ahol Cardozo bíró először mondta ki, hogy partnership-ek tagjai között fiduciary duty áll fenn.[6] Ezt a határozatot New York Legfelső Bírósága hozta, mégis minden tagállamban találunk több határozatot, mely erre hivatkozik, annak ellenére, hogy a döntés kizárólag New York állam alsóbb bíróságait kötik.
Számos jogtudós megkísérelte már definiálni a fiduciary duty-t. D. Gordon Smith szerint a legfontosabb fogalmi elemei a következőek: fiduciary duty olyan kötelezettség, ahol az egyik fél (fiduciary) a másik érdekében (beneficiary) különös körültekintéssel jár el. Ebben a jogviszonyban egy "érték" kerül a fiduciary birtokába, ami eredetileg a beneficiary-t illet meg.[7] Szándékosan olyan terminológiákat használt Smith, ami az angol nyelvben is képlékennyé teszi a fogalmat. Az 'érték' fogalom azt testesíti meg, hogy az, aki más érdekében más képviseletében annak vagyonával kizárólagosan rendelkezik, az fiduciary duty alá esik. Természetesen a trust ennek a klasszikus esete. Azonban a bíróságok kiterjesztően alkalmazták és alkalmazzák ezt a felelősségi for-
- 7/8 -
mát olyan jogviszonyokra is, ahol nem pénz vagy ingatlan, hanem más érték, például bizalmas információ átadása történik.
A fiduciary duty-nak vannak egyéb fontos közös jegyei. Így a fiduciary olyan helyzetbe kerül, hogy a másik fél kiszolgáltatottá válik, mert az ingatlana, ingósága, pénze, titkai egy másik személy birtokába kerülnek. Ezért kiemelten fontos tartalmi eleme ennek a felelősségi formának a lojalitási kötelezettség (duty of loyalty).
Másik közös ismertetőjegy, hogy mindig kontraktuális jogviszonyokban jelenik meg. így természetesen azonnal felmerül a kérdés, hogy a felek kizárhatják-e vagy korlátozhatják-e azt.[8] Erre a cikk a későbbiekben választ ad.
Említést érdemel még J. C. Shepherd meghatározása, miszerint fiduciary duty-ról beszélünk, ha egy személy bármilyen "hatalmat" kap, azzal a feltétellel, hogy azt nemcsak jogosult, de köteles is használni a másik fél legjobb érdekének megfelelően, és ez a személy használja is ezt a kapott hatalmat.[9]
Márkus Eszter két fogalmi meghatározást emel ki, az egyik Ribstein-é, melyet úgy fordított le, hogy a fiduciary duty egy sajátos szerződési feltétel, nevezetesen az "önzetlenség" kötelezettsége, amely ellenkező megállapodás hiányában érvényesül abban az esetben, amikor valamely tulajdonos - azaz a dolog feletti ellenőrzésre, valamint a dologból folyó hasznok szedésére jogosult személy - meg nem határozott időtartamra a dolog feletti irányítás jogát egy másik személy részére engedi át.[10]
A fiduciary duty saját meghatározásom szerint egy olyan egyoldalú felelősségi forma, ahol az egyik fél (képviselő) bizalmi pozíciója révén a másik (képviselt) felet megillető vagyoni érték (vagyontárgy, jog, információ stb.) birtokában a képviselt fél érdekében (lojalitás) a tőle elvárható legnagyobb gondossággal (duty of care) és körültekintéssel kell eljárjon.
Smith szerint tipikus és atipikus fiduciary duty-val kapcsolatos jogviszonyokat különböztethetünk meg. Tipikus jogviszonyok azok, amelyek évszázadok alatt a bírói gyakorlatban alakultak ki, és napjainkban már nem vizsgálják, hogy ezekben a jogviszonyokban fennáll-e ez a kötelezettségi forma, azt evidenciaként kezeli a gyakorlat. Ide sorolható például a trustee és a beneficiary, a gazdasági társaság tagjai egymás irányában, az igazgatóság és a részvényes, valamint ügyvéd és ügyfele közti jogviszony. Ezekben az esetekben a bíróság nem elemzi a jogviszonyt abban a tekintetben, hogy vajon fennállnak-e a fiduciary duty elemei.
Az atipikus fiduciary duty-t tartalmazó jogviszonyok esetről esetre változnak.[11]
- 8/9 -
Vannak olyan bírósági döntések, melyek bizonyos szerződéseknél kifejezetten azt mondják ki, hogy a felek között nem állapítható meg fiduciary duty fennállása pl. a franchise szerződésnél a franchisor és a franchisee között.[12] Itt a bíróság azzal is foglalkozott, hogy hogyan lehet egy szerződésről megállapítani, hogy fiduciary duty áll-e fenn a felek között (vagyis, hogy atipikus szerződések esetében hogyan lehet megállapítani a fiduciary duty fennállását):
- az egyik fél kiszolgáltatott helyzetben van, míg a másik fél dominanciája jellemző a jogviszonyban (függőségi jogviszony van a felek között, ami egészségi állapot, életkor, mentális állapot vagy bármi más miatt is indokolt lehet);
- a kiszolgáltatott helyzetben lévő fél vagyona (ingó, ingatlan, üzleti érdekeltség stb.) az uralkodó fél birtokába kerül;
- a kiszolgáltatott fél ezzel lemond a függetlenségének egy részéről;
- az uralkodó fél befolyásolni tudja a kiszolgáltatott fél magatartását, cselekedeteit;
- bizalmi jelleg (ez önmagában még kevés lenne, hiszen a kontraktuális jogviszonyokban alapvetően jelen van a felek közötti bizalom pl. akár franchise szerződésnél is); itt azonban a kiszolgáltatott fél fokozott bizalommal kötődik a domináns félhez.[13]
Számos döntés született abban a kérdésben, hogy vajon a családjogi viszonyok fiduciary duty-t tartalmazó jogviszonynak minősülnek-e. A bíróságok egységesen azt az álláspontot követik, hogy bár számos elemében közös jegyek fedezhetők fel, a családjogi jogviszonyok mégsem tartoznak ebbe a körébe.[14] Ennek ellenére van olyan álláspont, amely szerint a szülő-gyermek közötti jogviszonyban a szülő kötelezettségét fiduciary duty-nak kellene minősíteni. Elisabeth és Robert Scott szerint a képviseleti jogviszonyból levezethető a szülő, mint törvényes képviselő fiduciary duty-ja a gyermek irányában.[15] Magát a szülő-gyermek jogviszonyt az igazgatósági tagok és a részvényesek viszonyával állítják párhuzamba.
- 9/10 -
A családtagok egymás között állhatnak olyan jogviszonyban, ahol fiduciary duty megállapítható ugyanúgy, mint kívülálló harmadik személyekkel szemben, például ha képviseleti jogviszony, ügyvéd-ügyfél vagy akár pénzügyi tanácsadásra szóló jogviszony is fennáll a családtagok között.[16] Az Economopoulos v. Kolaitis ügyben a felek között (akik családtagok is voltak egyben) 17 évig üzleti kapcsolat állt fenn, de az a jogvita előtt 7 évvel már megszakadt, ezért a bíróság nem állapította meg a fiduciary duty fennállását a felek között.
A United States v. Chestman ügyben a bíróság kimondta, hogy a házassági kötelék nem hoz létre fiduciary duty-t annak ellenére sem, hogy a felek bizalmas információt osztanak meg egymással.[17]
A fiduciary duty-t a leggyakrabban a képviselő (agent) és a megbízott (principal) viszonyában értelmezik. Ebben a jogviszonyban ugyanis a fiduciary duty nevesített kötelezettség. A képviselő és a képviselt viszonyában fennálló olyan kötelezettség, amely kizárólag a képviselőnek áll fenn a megbízója felé. Tehát a megbízónak a képviselővel szemben fennálló kötelezettségei természetüket tekintve nem fiduciary jellegűek.[18]
A képviseleti jogviszonyban fennálló bizalmi viszonyból eredő kötelezettségnek a megértése azért is fontos, mert az Egyesült Államokban ebből származtatnak sok, a társasági jogban alkalmazott felelősségi formát. Így fiduciary duty áll fenn a partnership tagjai között egymás irányában, a vezető tisztségviselőknek a társasággal szemben,[19] és meghatározott esetekben a vezető tisztségviselőknek a tagokkal szemben. A gazdasági társaságok, mint a partnership, limited partnership, limited liability company vagy a corporation a képviseleti jogviszony mindkét oldalán állhatnak, így a kötelezettség nem kizárólag természetes személyekre korlátozódik. Másrészt, amikor a törvény kimondja, hogy a partnership minden tagja a társaság 'képviselőjeként' járhat el, akkor ez magába foglalja a fiduciary duty fennállását a partnership irányába.[20] Ahhoz, hogy ezt megértsük, a képviselet körében kell megvizsgálnunk ennek a kötelezettségnek a tartalmát.
A fiduciary duty keretében a képviselőnek eljárása során a legmagasabb elvárhatósági mérce alapján kell felelnie a megbízója felé. Ezt a kötelezettséget a bírói gyakorlat
- 10/11 -
töltötte meg tartalommal, ám amióta megjelent az American Law Institute[21] képviseletről szóló iránymutatása, azóta ez a nem kötelező erejű jogforrás jelentős hatást gyakorol a joggyakorlatra, és a jogalkalmazók követik azt.
Jelenleg a legfontosabb jogforrása a képviseleti jogviszonynak a Second Restatment of Agency (1958) és a Third Restatment of Agency (2006), mindkettőt az American Law Institute bocsátotta ki, és ezek tulajdonképpen a common law szabályok rendszerezését foglalja magába. Tartalmát tekintve a két iránymutatás jelentős átfedést mutat, bár a 2006-ban hatályba lépett szabály éppen a fiduciary duty-ra vonatkozó részt bővítette ki jelentősen. Az időben egymást követő, és tartalmukat tekintve jelentős átfedést mutató ajánlásokat párhuzamosan alkalmazzák a joggyakorlatban.
A két iránymutatás a következőképpen definiálja a képviseletet: "a képviselet egy fiduciárius jogviszony (fiduciary relationship), amely a megbízó (principal) és a képviselő (agent) közötti konszenzuson alapul, ahol a képviselő a képviselt érdekében, annak ellenőrzése mellett jár el."[22]
A második iránymutatás kimondja azt is, hogy a képviselő a képviseleti jogviszony körében fiduciary-nek minősül.[23]
Általánosságban a fiduciary duty azt jelenti, hogy a képviselőnek a képviseleti jogkörében fokozott gondossággal kell eljárnia. Az iránymutatások a fiduciary duty két legfontosabb fogalmi elemének tekintik a lojalitási (duty of loyalty) és megfelelő körültekintéssel való eljárás (duty of care) kötelezettségét.
D. Gordon Smith szerint, míg a megfelelő körültekintéssel való eljárás minden kontraktuális jogviszonyra igaz (the duty of care is not distinctively fiduciary), addig a lojalitási kötelezettség egy olyan fogalmi elem, ami azokban a jogviszonyokban jelenik meg fokozottan, ahol fiduciary duty fennállását állapítja meg a bíróság. Maga a lojalitás egyfajta önzetlenséget feltételez abban a tekintetben, hogy a kötelezett a saját érdekeit háttérbe szorítva kizárólag a másik fél érdekeit szem előtt tartva jár el.[24]
A lojalitási kötelezettség (duty of loyalty) keretében:
- a képviseltnek minden haszonnal el kell számolnia a megbízó irányába, amit a jogviszonyból eredően szerzett;[25]
- a képviselő kizárólag a megbízója érdekeit tarthatja szem előtt, sajátját és másét nem;[26]
- 11/12 -
- a képviselő a megbízó tudomása nélkül nem léphet be az ügyletbe mintha harmadik kívülálló személy volna, illetve nem képviselhet ellenérdekű felet;[27]
- a képviselő nem kerülhet versenyhelyzetbe megbízójával képviseleti jogkörében eljárva;[28]
- a képviselő nem használhatja a megbízója tulajdonát (ideértve a bizalmas információkat) saját vagy harmadik személyek javára.[29]
A megfelelő körültekintéssel való eljárás (duty of care) azt jelenti, hogy a képviselőnek a képviseleti jogviszony keretében gondosan, szakértelemmel, szorgalommal kell eljárni úgy, mint ahogy az adott helyzetben egy képviselőtől elvárható. Ha a képviselő azt állítja, hogy ő speciális szaktudással rendelkezik, akkor az elvárhatósági mérce az adott szakértelemmel eljáró személyek gondossági szintjéhez igazodik.[30]
A lojalitás és a körültekintés mellett a fiduciary duty fogalmi eleme még a megfelelő tájékoztatási kötelezettsége a megbízó irányába (duty to provide information), és a képviseleti jogkör átlépésének tilalma (duty to act only as authorized). A tájékoztatási kötelezettség keretében a képviselő köteles minden észszerű erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy a megbízó megfelelő tájékoztatást kapjon ügyletével kapcsolatban. Ennek a tájékoztatási kötelezettségnek csak harmadik személyhez fűződő 'erősebb' kötelezettség lehet a korlátja (a superior duty to a third person).[31]
Az amerikai general partnership egy legalább két tagból álló társulás profitszerzés érdekében. Lényegét tekintve hasonlatos a magyar közkereseti társasághoz, bár van néhány lényeges eltérés. Egyik legfontosabb véleményem szerint az, hogy a general partnership a felek azon megállapodásával létrejön, hogy nyereségszerzés végett üzleti tevékenységet folytatnak, vagyis nem feltétel a társaság bejegyzése. Mivel a tagok felelőssége mögöttes, de korlátlan a társaság tartozásaiért, ezért egyik tagot sem lehet kizárni az ügyvezetésből. Ez fontos tény a fiduciary duty szempontjából, hiszen a bíróságok ebből vezetik le a tagok társasággal szemben és a tagok egymással szemben is fennálló ilyen jellegű kötelezettségét. Benjamin Cardozo híres döntéséhez a Meinhard v. Salmon ügyhöz köthető annak kimondása, hogy a társaság tagjai egymás irányában fiduciary duty-val tartoznak.[32] Az esetben Cardozo bíró a tagok egymás irányába fennálló lojalitási kötelezettséget emelte ki, és egy szigorú elvárhatósági mércét fogalmazott meg ("punctilio of an honor"), amellyel egymás irányában felelnek. A Bane v.
- 12/13 -
Ferguson ügyben az is megállapítást nyert, hogy a tagok egymás irányában fennálló fiduciary duty-ja a tagsági viszony megszűnésével együtt megszűnik.[33]
A general partnership-re eddig két modell törvényt alkottak szövetségi szinten, amit ajánlás jelleggel átvehetnek a tagállamok. Az elsőt az 1914-es Uniform Partnership Act-et (UPA) Louisiana kivételével minden tagállam átvette, míg annak felülírt anyagát (Revised Uniform Partnership Act 1997-RUPA) már csak 37 tagállam vette át eddig. Vannak tehát tagállamok, ahol még mindig az UPA van hatályban (pl. New York). Ezért mindkét modelltörvény fiduciary duty-ra vonatkozó szabályait meg kell vizsgálni.
Az egyetlen rendelkezés az UPA-ban, ami a fiduciary duty-ra vonatkozik kimondja, hogy a tag köteles megőrizni és elszámolni bármilyen nyereséggel, amit a többi tag hozzájárulása nélkül szerez, és ami a társaság alapításával, működésével, megszűnésével kapcsolatban kerül hozzá, vagy ami a társaság tulajdonának hasznosításából származik.[34] A jogszabály indoklása szerint ez a szabály elsősorban egy a társaság vagyonának megőrzését szolgáló rendelkezés, annak ellenére, hogy a bíróságok erre alapozva évtizedeken keresztül hoztak a fiduciary duty körébe eső döntéseket.[35] Az UPA egyebekben semmilyen egyéb meghatározást vagy utalást nem tesz a tagok fiduciary duty-jára, annak kitöltését az egyedi ügyekben a bíróság tette meg több mint 50 éven keresztül.
A RUPA teljesen másképpen definiálja a tagok fiduciary duty-ját, amikor kimondja, hogy a tagnak a társasággal, illetve a tagokkal szemben fennálló fiduciary duty-je két elemet foglal magába: a lojalitást és a megfelelő körültekintéssel való eljárás kötelezettségét. A modelltörvény ezek tartalmát is meghatározza.
Abban mindenki egyetért, hogy a fiduciary duty legfontosabb eleme a lojalitás, mely szerint a fiduciary mindig a beneficiary érdekét kell elsődlegesen figyelembe vegye a saját érdekével szemben is.[36] Ezt a fajta kötelezettséget a partnership-ekre és a corporation-re vonatkozó modell-törvények is tartalmazzák, illetve számtalan bírósági határozat próbálta már körülírni fogalmát. A lojalitási kötelezettséget szűkítően értelmezi a RUPA, amikor azt három esetkörre szűkíti le:
- a tagnak el kell számolnia minden olyan haszonnal, amit a társaság ügyvezetésével, vagy megszüntetésével kapcsolatban vagy a társasági vagyon hasznosításával kapcsolatban szerez, illetve, ha olyan lehetőséget használ ki, aminek eredeti jogosultja a társaság volt;
- a tagnak tartózkodnia kell attól, hogy a társaság érdekével ellentétben álló személlyel a társaság működésével vagy felszámolásával kapcsolatos ügyletet kössön;
- 13/14 -
- továbbá, hogy a társaság megszűnése előtt a társaság tevékenységével megegyező tevékenységet folytasson.[37]
Ez a három esetkör taxatív felsorolás, a gyakorlat azt kizárólag olyan tényállásokra alkalmazhatja, amelyek a nevesített esetbe beletartoznak. A RUPA szemlélete teljesen eltér elődjétől. Gondolok itt arra, hogy az UPA § 21. a bíróság számára lehetőséget biztosított a szabad jogalkalmazásra, és abból kiindulva a bizalmi kötelezettség széles spektruma körvonalazódott ki a jogalkalmazásban, míg a RUPA § 404.b) éppen ellentétes filozófiát követve ténylegesen felsorolja azokat az eseteket, amelyek a fiduciary duty körébe esnek, és azt nem értelmezheti a bíróság tágabban.
A RUPA-ban a lojalitás és a körültekintéssel való eljárás meghatározása az elmúlt időszak bírói gyakorlatán alapul. Így például olyan (üzleti) lehetőség kihasználása, aminek eredeti jogosultja maga a társaság volt, a Meinhard v. Salmon-ban jelent meg.[38]
Ez az 1928-as döntés két dolog miatt is meghatározó a general partnership történetében, mindamellett, hogy azóta is ez a legtöbbet hivatkozott eset a tagok fiduciary duty-jának megállapítása terén. Benjamin Cardozo bíró itt mondta ki, hogy a partnership tagjai a társaság fennállása alatt egymás irányában is fiduciary duty-val tartoznak, másrészt annyira beleivódott a társasági jogi gondolkodásba, hogy a RUPA-ban a fiduciary duty megszegésének ezen esete külön nevesítést nyert.
A corporation-re átugorva fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Delaware-i bíróság ezt a lojalitási kötelezettséget külön fogalommal határolja körbe: " corporate opportunity doctrine" (röviden DOC) névvel. A lényegét tekintve ha a corporation vezető tisztségviselője olyan üzleti lehetőség birtokába kerül, amely a corporation-t illeti meg, és csak azért kerül a tudás birtokába, mert ennek a társaságnak a vezető tisztségviselője, tilos azt felhasználnia a corporation engedélye nélkül. Ezt a doktrínát a Delaware-i bírói gyakorlat széles palettán dolgozta ki.[39] Alapelvei a Guth v. Loft, Inc. esetben nyertek megfogalmazást. A bíróság kimondta, hogy ha a corporation vezető tisztségviselője olyan üzleti információhoz jut, amelynek gazdasági célú hasznosítására a társaság maga is képes, akkor annak jogosultja vagy észszerű várományosa maga a társaság. A vezető tisztségviselő saját érdeke szembe kerülhet a társaság érdekével, de ekkor a joggyakorlat nem engedi a vezető tisztségviselő önös érdekének érvényesülését.[40]
A fiduciary duty második, szerényebb szerepet kapott alapköve a tag megfelelő körültekintéssel való eljárási kötelezettsége (partner's duty of care). Ez a kötelezettség a tagok és a társaság irányába az ügyvezetés és a jogutód nélküli megszűnés során
- 14/15 -
a tag szándékos, nagyfokú gondatlan vagy hanyag magatartására korlátozódik.[41] Az UPA ezt a kötelezettséget nem nevesíti, bár a bírói gyakorlatban jelen volt már a RUPA előtt is.[42] Először ez a kötelezettség az angol kancelláriabíróság gyakorlatában jelent meg a Charitable Corporation v. Sutton ügyben, ahol a bíróság megállapította a vezető tisztségviselők felelősségét a nagyfokú gondatlanságuk miatt a társaságot ért kárért.[43]
Ennek a kötelezettségszegésnek a kérdése merül fel a Bane v. Ferguson ügyben.[44] A bíróság megállapította, hogy a tagoknak a volt taggal szemben fiduciary duty nem áll fenn, hiszen az a tagsági viszony megszűnésével megszűnik. Ha a volt tag azt szerette volna, hogy ez a szigorúbb felelősségi forma maradjon közte és a tagok között, azt külön szerződésben kellett volna megállapítaniuk.
A duty of loyalty és a duty of care közötti legfontosabb különbség abban van, hogy míg az előbbi egy kimentést nem tűrő felelősségi forma, addig az utóbbi alól például a Delaware General Corporation Law 102 (b)(7) § alapján kifejezetten mentesülhet a corporation vezető tisztségviselője. A tagok a létesítő okiratban sem zárhatják ki és nem korlátozhatják a duty of loyalty-t.[45]
Ribstein arra az álláspontra jutott vizsgálatai során, hogy a duty of care nem is a fiduciary duty alapja, hanem egy attól független kötelezettség, mivel nem feltétlenül jár együtt valamely jogkör átengedésével a másik fél számára.[46] Ezt a véleményét azonban nem sokan osztják. Sőt, a duty of care megszegésének kérdésére a Delaware-i bíróság gyakorlatában megjelent a "business judgement rule", ami azt jelenti, hogy a bíróság nem vizsgálja azoknak a vezető tisztségviselőknek a döntéseit, akik jóhiszeműen, gondosan és szakszerűen jártak el a társaság érdekeinek elsődlegessége mellett. Tulajdonképpen ezzel védi a gyakorlat az ügyvezetőket, hogy egy rossz gazdasági döntés miatt ne lehessen őket felelősségre vonni.[47]
Hosszú utat tettünk meg az angol equity bíróságok gyakorlatában fejlődött, majd a képviseleti jogviszonyban is megjelenő fiduciary duty kialakulásának nyomon követése kapcsán. Célom az volt, hogy megértsük, hogy a képviseleti jogviszonyban szabályozott felelősségi forma hogyan szivárgott át a társasági jogba, miként vált természetessé az az álláspont, hogy a gazdasági társaságok tagjainak egymás irányában ezt a szigorúbb felelősségi mércét alkalmazzuk. A Cardozo bíró ítéletében megjelent felelősségi
- 15/16 -
mérce a general partnership-ek tagjai között minden társasági formánál megjelent, sőt azt is láthattuk, hogy jogszabályokba is foglalják azt.
A fiduciary duty behálózza az egész amerikai társasági jogot, illetve a magánjog számos más területén is hatalmas jelentőséggel bír. Nemcsak a general partnership, hanem a többi társasági forma esetében is érvényesül. A fiduciary duty megléte számunkra legalább annyira elgondolkodtató, mint amennyire az amerikaiaknak meglepő a mi jogrendszerünkben annak hiánya.
Az amerikai társasági jogban ez a felelősségi alakzat a képviselet körében kialakult felelősségi formából származtatható. A bírók ezt analóg módon alkalmazták és alkalmazzák a társaság tagjaira. Ez a felelősségi forma annyira mélyen beleivódott az amerikai társasági jogi gondolkodásba, hogy a bírói gyakorlat hatására már jogszabályi szinten is deklarálják ennek a felelősségi formának a szabályait.
A nálunk egyelőre ismeretlen magasabb felelősségi mérce, amely többek között a gazdasági társaság tagjainak egymás irányában fennálló kötelezettségét is jelenti, átgondolásra ad okot. Hazánkban a tagok egymás közti viszonyában hiányzik ez a felelősségi alakzat, és jelenleg nincs hatékony eszköz a tagok kezében az egymás elleni fellépéshez. A másik problémakör a magyar jogban, hogy a Ptk. jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arra az esetkörre, ha a tagok a társaságnak címzett lehetőségeket, ajánlatokat a másik tudta vagy beleegyezése nélkül a saját - és nem a társaság - céljára használják fel.
Helytállónak tartom azt a szabályt, hogy a tagoknak tartózkodniuk kell attól, hogy a társaság megszűnése előtt a társaság tevékenységével megegyező tevékenységet folytassanak. Az Amerikai Egyesült Államokban ez a lojalitási kötelezettség megszegését jelenti, hiszen akaratlanul is olyan döntési helyzetbe kerülhet a tag, hogy valamelyik társaság hátrányt szenvedhet. Mivel ez azonban diszpozitív szabály, ezért a tagok a létesítő okiratban kiköthetik ennek a rendelkezésnek a mellőzését is.
Elgondolkodtató és hasznos jogintézménynek tartom a fiduciary duty-t mint hézagpótló felelősségi formát, hiszen elősegíti a gazdasági társaság tagjai közötti fokozottabb együttműködést, amely hatással lehet a társaság külső jogviszonyaira is. Az Egyesült Államokban a felperes kérelmére a bíróság dönti el a konkrét jogviszonyokban, hogy fennáll-e ez a fokozott felelősségi mérce vagy sem. Ez volt a Meinhard v. Salmon ügynél is, amikor Meinhard erre való hivatkozását először szokatlannak találták, hiszen partnership-ek tagjai között a fiduciary duty addig még soha nem merült fel. Cardozo megállapította, hogy a partnership-ek tagjai között igenis fennáll ez a felelősségi forma.[48] A következő kérdés az, hogy az adott döntésre a többi bíróság hivatkozni fog-e vagy sem, alakítva ezzel az adott jogterületre vonatkozó gyakorlatot. Cardozo költői magaslatokban ívelő indoklását ezernél is több bíróság idézte már, így lett általánosan elfogadott, így alakította a joggyakorlatot, hogy végül a tételes joganyag is deklarálta a partnership tagjainak ilyen jellegű felelősségét. ■
JEGYZETEK
[1] David J. Seipp: Trust and fiduciary duties in the early common law. Boston Universtiy Law Review, Vol 91., Issue 3. (2011) 1011.
[2] Konrad Zweigert - Hein Kötz: Introduction to comparative law. Oxford, Clarendon Press, 1998. 181-182.
[3] David J. Seipp: Trust and fiduciary duty in the early common law. Boston Universtiy Law Review, Vol. 91., Issue 3. (2011) 1034.
[4] Seipp i. m. 1035-1036.
[5] Julian Velasco: The diminishing duty of loyalty. Wash.& Lee Law Rev., Vol.75., Issue 2.( Spring 2018) 1035.
[6] 249 N.Y. 458, 164 N.E. 545 (1928).
[7] "Fiduciary relationships form when one party (the fiduciary) acts on behalf of another party (the beneficiary) while exercising discretion with respect to a critical resource belonging to the beneficiary. " D. Gordon Smith: The critical resource theory of fiduciary duty. Vanderbilt Law Review, Vol. 55., Issue 5. (October 2002) 1402.
[8] Larry E. Ribstein: Fencing fiduciary duties. Boston University Law Review, Vol. 91., Issue 3. (May 2011) 906.
[9] D. Gordon Smith: The Critical Resource Theory of Fiduciary Duty. Vanderbilt Law Review, Vol. 55., Issue 5. (October 2002) 1428.
[10] Márkus Eszter: Fiduciárius tagi felelősség az USA társasági jogának történetében a Meinhard v. Salmon eset ismertetése. https://tinyurl.com/jv5nxe2p
[11] Smith i. m. 1412-1413.
[12] Chmieleski v. City Products Corp., 660 S.W.2d 275 (Mo. Ct. App. 1983).
[13] "[...] certain basic elements necessary to the establishment of a fiduciary relationship arise. In summary, these are: (1) as between the parties, one must be subservient to the dominant mind and will of the other as a result of age, state of health, illiteracy, mental disability, or ignorance; (2) things of value such as land, monies, a business, or other things of value which are the property of the subservient person must be possessed or managed by the dominant party; (3) there must be a surrender of independence by the subservient party to the dominant party; (4) there must be an automatic or habitual manipulation of the actions of the subservient party by the dominant party; and (5) there must be a showing that the subservient party places a trust and confidence in the dominant party." Chmieleski v. City Products Corp., 660 S.W.2d 275 (Mo. Ct. App. 1983)
[14] "A parent-child relationship, standing alone, is insufficient to create a confidential or fiduciary relationship" Anastasia Economopoulos et al. v. Andrew M. Kolaitis, Record No. 991245. Decided: April 21, 2000. Ld. még: Nuckols v. Nuckols, 228 Va. 25, 36-37, 320 S.E.2d 734, 740 (1984); Carter v. Carter, 223 Va. 505, 509, 291 S.E.2d 218, 221 (1982).
[15] Elisabeth S. Scott - Robert E. Scott: Parents as fiduciaries. Virginia Law Review, Vol. 81., Issue 8. (November 1995) 2404.
[16] Anastasia Economopoulos et al. v. Andrew M. Kolaitis, Record No. 991245. Decided: April 21, 2000.
[17] United States v. Chestman, 947 F.2d 551, 1991 U.S. App. LEXIS 23242, Fed. Sec. L. Rep. (CCH) P96,259 (2d Cir. N.Y. Oct. 7, 1991) 78., 81.
[18] Jonathan R. Macey - Douglas K. Moll: Cases and Materials on Corporations. [American Casebook Series] Thomson Reuters, [14]2020. 30-31.
[19] Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban [Dialóg Campus Budapest, 2005.] 129.
[20] Uniform Partneship Act § 9. Revised Uniform Partneship Act § 301.
[21] Bírók, ügyvédek, és jogtudósokból álló prominens társaság, amihez kizárólag meghívás útján lehet csatlakozni.
[22] Second Restatement of Agency § 1. Third Restatment of Agency § 101.
[23] Second Restatement of Agency § 13.
[24] Smith i. m. 1407.; Scott-Scott i. m. 2420.
[25] Second Restatement of Agency § 388. Third Restatment of Agency § 8.02.
[26] Second Restatement of Agency § 387. Third Restatment of Agency § 8.01. § 8.06.
[27] Second Restatement of Agency § 389, 391. Third Restatment of Agency § 8.03., 8.06.
[28] Second Restatement of Agency § 393. Third Restatment of Agency § 8.04., 8.06.
[29] Second Restatement of Agency § 395-396. 398. 402. 404. Third Restatment of Agency § 8.05; 8.06;8.12.
[30] Second Restatement of Agency § 379. Third Restatment of Agency § 8.08.
[31] Second Restatement of Agency § 381. Third Restatment of Agency § 8.11.
[32] Meinhard v. Salmon, 164 N.E. 545 (N.Y. 1928).
[33] Bane v. Ferguson Seventh Circuit Court of Appeals 890 F.2d 11 (1989).
[34] UPA § 21.
[35] Cases and Materials on Corporations American Casebook Series i. m. 73.
[36] Gabriel Rauterberg - Eric Talley: Contracting out of the fiduciary duty of loyalty: an empirical analysis of corporate opportunity waivers. Columbia Law Review, Vol. 117., Issue 5. (June 2017) 1088.
[37] RUPA § 404.b).
[38] Meinhard v. Salmon, 164 N.E. 545 (N.Y. 1928).
[39] Ld. Guth v. Loft, Inc., 5 A.2d 503 (Del. 1939); Yiannatsis v. Stephanis ex rel. Sterianou, 653 A.2d 275, 279 (Del. 1995); Broz v. Cellular Info. Sys. - 673 A.2d 148 (Del. 1996).
[40] Guth v. Loft, Inc., 5 A.2d 503 (Del. 1939).
[41] RUPA § 404. c).
[42] Ld. Rosenthal v. Rosenthal 543 A.2d 348 (1988); Bane v. Ferguson 890 F.2d 11 (7th Cir. 1989).
[43] Richard P. Wolfe: The fiduciary duty of directors and officiers under the Louisiana Business Corporation Act of 2014. Loyola Law Review, Vol. 60., Issue 3. (Fall 2014) 532.
[44] Bane v. Ferguson 890 F.2d 11 (7th Cir. 1989).
[45] H. Justin Pace: Rogue Corporations: Unlawful corporate conduct and fiduciary duty. Missouri Law Review, Vol. 85., Issue 1. (Winter 2020) 8.
[46] Ribstein i. m. 908-909.
[47] Grobow v. Perot, 539 A.2d 180 (Del. 1988).
[48] Meinhard v. Salmon, 164 N.E. 545 (N.Y. 1928).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus (PPKE JÁK).
Visszaugrás
