Az elmúlt húsz évben Magyarország több mint húsz szociális biztonsági egyezményt kötött. Ezek részben újak, részben számos korábbi meghaladott egyezményt váltottak fel. Összességükben egy olyan hatékonyan működő eszközrendszert biztosítanak, amely tartósan, akár hosszú évtizedeken keresztül is védi a mobilitással érintett állampolgárok jogait. Ugyanakkor ez a rendszer sok tekintetben egy hosszú és kívülről is vezérelt fejlődési folyamat eredményeképpen jött létre. A cikk ezeket az egyezményeket mutatja be, azok hátterét, eszközrendszerét, némely területeken pontos szabályait.
1. Bevezetés
2. Az egyezményes szabályozórend és alapelvei
3. Az egyezmények típusai
4. Az egyezményekkel lefedett ellátások köre
5. Az egyezményeink jellemző felépítése és elemei
6. Következtetés
Egy adott állam nemzetközi kapcsolatrendszerének meghatározó eleme a külföldön rövidebb és hosszabb idejű tartózkodással érintett állampolgárainak a szociális biztonsági ellátásokat lefedő, minél szélesebb jogokat biztosító hálója. Ez nemcsak az érintett személyek életének minőségét, de egyben az adott ország versenyképességét, és az adott ország számára a rövid, közép- és hosszú távon szükséges megfelelő munkaerő biztosíthatóságát is jelentősen befolyásoló jogi keretrendszer.
Külföldi munkavégzés, vállalkozás, akár több országot is érintő gazdasági célú jövedelemszerző tevékenység: ezek olyan komplex kérdéseket felvető kihívások, amelyek a legtöbbször nemcsak a tényleg külföldre távozókat, de rajtuk keresztül és miattuk egy sokkal szélesebb tömeget is érintő közvetlen kihívásként jelentkeznek. A döntés nemcsak munkajogi, adójogi megfontolásokat igényel, a legtöbb embert legalább ennyire foglalkoztatja, hogy rá és családjára mi vár az egészségügyi, családi ellátási, jó esetben öregség, rosszabb esetben munkanélküliség, megrokkanás, halál estén járó ellátások tekintetében. Minél nagyobb számban képezik részét a minél szélesebb körben jogokat biztosító egyezmények az adott ország nemzeti jogrendjének, annál könnyebben él a szabad mozgás jogával egy adott személy és a családja. Egy ilyen keretrendszer nemcsak azok mozgását érinti pozitívan, akik kényszerűségből döntenek a távozás mellett, de azokét is, akik valódi lehetőségek közül választva döntenek az akár hosszabb idejű külföldi tartózkodás mellett, és akik kapcsolata az anyaországgal így erősebb is maradhat.
Magyarország több mint tizenöt éves európai uniós tagságára tekintettel az már természetes, hogy az Európai Unión (EU) belüli személymozgások[1] esetében az uniós szociális biztonsági koordinációs szabályok[2] a lehető legmagasabb szintű védelmet biztosítják.[3] Ugyanakkor ennek a védelmi szintnek a megteremtéséhez még maga az EU sem alkotott egy az EU-állampolgárokra egységesen vonatkozó, minden országban azonos ellátási mértéket és jogosultsági szabályokat adó uniós anyagi jogot. Amivel a megfelelő védelem az EU-ban elérhető, az a koordinációs szabályrendszer és annak folyamatos fejlesztése. Azaz az EU sem biztosít ún. szociális biztonsági jövedelmet mindenki számára, de az uniós koordinációs szabályok garantálják, hogy az érintett személyek az ellátások hordozhatósága, az összeszámítás és a megszerzett jogok megőrzése alapelvek tekintetében egyenlő bánásmódot és teljes védelmet élvezzenek. Ezt lényegében valamennyi szociális biztonsági kockázat tekintetében biztosítja számukra az uniós jog.[4] Azért fontos kiindulópontként az uniós jogra tekinteni, mert ez a normarendszer az egyenlő bánásmód alkalmazásával az uniós állampolgároknak ugyanazon jogokat biztosítja, mint az adott tagállam állampolgárainak, ha azon ország jogának hatálya alatt jogokat szereztek. Ez nemcsak egy elméleti nemzetközi szervezet által adott aján-
- 30/31 -
lás[5], hanem a gyakorlatban érvényesülő, a tagállamok nemzeti jogában közvetlenül alkalmazandó jogi normaként jelenik meg. Az európai uniós jogi szabályozás koordinációs jellege azt jelenti, hogy kapcsolatot hoznak létre két vagy több tagállam szociális biztonsági rendszerei között, a jogosultságok megállapítása és az ellátások nyújtása terén, harmonizáció nélkül. Az ellátórendszerek milyensége területén a nemzeti szuverenitást érintetlenül hagyja.
Ha a nemzeti jogrend nemcsak az Európai Unión belül, hanem harmadik országokkal is biztosít olyan jogi keretrendszert, amely az érintett személyek szociális biztonsági jogainak védelmét minél szélesebb körben garantálja, ez nemcsak a külföld felé irányuló gazdasági mobilitást, de a hazatérést - a szabad mozgás lehetőségének jobb kihasználását is - elősegítheti. Nyilvánvalóan nincs olyan jogi normarendszer nemzetközi szinten, amely elérné a védelemnek azt a szintjét, amely az adott országon belüli mozgás esetén biztosítható a legtöbb uniós tagállamban. Ugyanakkor, ha ez a keretrendszer és az ezáltal nyújtott védelem szintje minél jobban megközelítheti a tagállamok közötti, illetve az Európai Unió joga által biztosított védelem szintjét, akkor közvetlenül érzékelhető előnyt és értéket jelent. Ez érdemben befolyásolhatja választói, gazdasági, állampolgári kötődését az adott országhoz. Jelentős számú érintett személy esetében ez pedig fokmérője lehet egy adott állam sikerességének. A globalizáció, a gazdasági kapcsolatok fejlődése - értelemszerűen az európai uniós tagság mellett - egyre nagyobb számban teremt lehetőséget mobilitásra az EU-n kívüli államok tekintetében is, és ezekkel a lehetőségekkel egyre többen élnek is. Ugyanakkor ez a lehetőség számos kihívást eredményez.
A szociális biztonsági ellátások fő rendező elve alapján, ha egy adott ország nemzeti joga szerint egy adott ellátás megállapításához szükséges feltételek fennállnak, úgy nincs szükség valamely más ország jogának figyelembevételére. Ha azonban valakinek egy adott országban nincs ténylegesen megszerzett és érvényesíthető joga, miközben tartózkodása alatt hiánytalanul teljesítette az adott rendszer által előírt feltételeket, csak egy másik országban megszerzett és valamely koordinációs szabály alapján figyelembe vett jog segítheti hozzá ellátáshoz. Így például, Magyarországon hiába szerez valaki tizennégy évnyi szolgálati időt, nem lesz jogosult öregségi nyugdíjra a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően. Ha egy másik országgal van Magyarországnak szociális biztonsági egyezménye, figyelembe fogják venni a másik országban szerzett biztosítási időt Magyarországon a jogosultság megállapításához. Egy ilyen esetben mind a magyar, mind a másik rendszerben ezeknek az időknek az együttes figyelembevételével az érintett személy már megszerezheti a jogosultság megállapításához szükséges minimális időt, és ennek alapján az érintett Magyarországon - és akár a másik rendszer hatálya alatt is - kaphat nyugdíjat.
Ez a globalizációból és az ahhoz kapcsolódó mobilitásból eredő kihívás hazánkat is elérte, és erre figyelemmel érdemes számba venni az EU-n kívüli védelem eszközeit, hogy kik, milyen jogokat, milyen feltételekkel szerezhetnek harmadik államokban való gazdasági tevékenység vagy egyéb jogszerű tartózkodással összefüggésben. Hasonlóan az Európai Unióhoz, itt sem a minden országban azonos szociális biztonsági szabályok elfogadása a cél, hanem minél több országgal a rendezett - a mobilitással érintett állampolgároknak a megszerzett jogaik érvényesítését biztosító - együttműködés kialakítása. Ez két formában lehetséges, multilaterális szerződések és bilaterális szerződések megkötése útján. E tanulmány azt vizsgálja, hogy Magyarország mely módon felel ezekre a kihívásokra, az alkalmazott eszközök milyen formájúak, tartalmúak, felfedezhetőek-e valamely strukturált rendszer elemei az eszközök tömegében, amelyek a hatékony fellépést biztosítják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
