A gazdasági válság metsző élességgel világított rá a fogyasztói hitelezés, a jelzáloggal biztosított követelések és a nehéz gazdasági helyzetek joga[2] háromszöge által határolt jogi térben senyvedő adósok gyakran kilátástalan helyzetére. Ez a problémakör hazánkat is jelentős mértékben érinti. Ezért talán nem minden tanulság nélküli olyan külföldi példázatok felvázolása, amelyek kimunkált jogi eszköztárat jelenítenek meg.
Az amerikai jogrendszer a XVII. századtól kezdve birkózik a nehéz helyzetbe került adósok csődjogi eszközökkel történő megsegítésével.[3] Már a koloniális időszakban igen jelentős eszköztárat alakítottak ki e célból. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ott az ilyen problémák kezelésének évszázados hagyománya van. Ezen hosszú időszak alatt az adósvédő jogi eszközök széles választékát alakították ki az egyes kolóniák. Ez a tárház, a teljesség igénye nélkül, lehetővé tette a követelések érvényesítésének befagyasztását,[4] az árveréseken minimálár érvényesítése a kótyavetye meggátlása céljából, az értékálló pénzen[5] kívüli formában, például áruban való törlesztést, egyes vagyontárgyak végrehajtás alóli mentesítését, illetve a ki nem fizetett adósságok eltörlését (a mai értelemben vett mentesítést). Ez az állandóan változó, államonként eltérő, kaleidoszkópszerű jogterület volt egyúttal a fejlett amerikai csődjogi rendszer megalapozója, quasi kísérleti terepe.
A függetlenség kivívása után már nem kellett sokat várni az alkotmány felhatalmazása alapján megalkotott első csődtörvényre.[6] Ezt a XIX. század folyamán még két ideiglenes csődtörvény követte.[7] Ezek közül a másodiknak kiemelkedő szerepe volt a déli államok északkal szemben felhalmozott adósságának eltörlésében, így a polgárháború legfőbb gazdasági okának megszüntetésében.[8] Ez a három ideiglenes szövetségi csődtörvény készítette elő a terepet az első állandó törvénymű megalkotásához. Az 1898-as Bankruptcy Act[9] a mai napig a csődjogi törvényalkotás nagyon speciális előzmények és körülmények között létrejött kimagasló eredménye[10], mely 1938-as módosításával[11] biztos szellemi bázisul szolgált a Bankruptcy Code 1978-as[12] megalkotásához.
A franciák ilyen öblös tapasztalattal ezen a konkrét területen ugyan nem rendelkeznek, de a fizetési nehézségekkel küzdő kereskedők számára már ők is elég korán kialakítottak sajátos könnyítéseket.[13] A vállalatok megmentésére 1984-85-ben[14] kialakított új csődjogi rendszer pedig természetes módon vonta maga után a magánszemélyek fizetési nehézségeinek csődjogi szabályozását.[15] Ez utóbbi a nevezetes Neiertz-törvény, amely a ma hatályban lévő fogyasztóvédő rendelkezések megalapozója volt. A Neiertz-törvényből kiindulva a francia jog az utóbbi bő húsz évben igen jelentős fejlődésen ment keresztül a magánszemélyek, fogyasztók, családok[16] nehéz gazdasági helyzetének támogató jellegű feloldását célzó jogi eszköztárat illetően.
A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben megkezdődött az addig jelentős mértékben korlátok közé szorított lakossági hitelezés felszabadítása a jogi kötöttségek alól. Ennek a folyamatnak kedvezett az új típusú hitelek megjelenése, kombinálva a korszerű fizetési eszközökkel. Kiemelésre kívánkozik ezek közül a kamatplafon fellazítása[17], az önerő hányadának, pontosabban a megkívánt előtakarékosság mértékének a csökkentése,[18] a hitelkonstrukciók bonyolulttá válása, a hitelkártyák terjedése, és a hozzájuk kapcsolt megújítható, azaz revolving[19] hitelek nagyságrenddel történő emelkedése. Ez utóbbiak olyan mértéket értek el, hogy a rendelkezésre álló kártyák mindegyikét birtokolva már a kilencvenes évek elején több mint egymillió dollár automatikus folyószámlahitel volt elérhető. Katalizátorként működött a pénzügyi szektor promóciós tevékenysége is, amely a mass media szintén frissen kifejlődött lehetőségeit kihasználva teremtett olyan gazdaságlélektani szituációkat, amelyben egyszerűen nem lehetett hitelt nem felvenni.
A kamatlábak lazább kezelése évezredes hagyományt tört meg. Az uzsora tilalma, amely vallási normák által is megerősíttetett, és amely oly annyira átjárta a középkor emberének gondolkodását[20] és spirituális életét, még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben is, ha erősen megroggyanva is, de tartotta hadállásait.[21] A teljes összeomlás csak a kilencvenes években következik be.[22]
Az előtakarékosság szintjének erőteljes, gyakran nullára való csökkentése érdekes módon nem elsősorban az ingadozó lakásárak[23] miatt volt veszélyes. A befolyó jövedelmek egy részének lakás-előtakarékossági számlán történő gyűjtése ugyanis rászoktatta a lakásra vágyókat egy adott fogyasztási szintre, pontosabban folyó jövedelmüknél alacsonyabb szintű fogyasztásra. Ezért számukra a lakás megvásárlása után a törlesztő részletek kigazdálkodása sokkal egyszerűbb feladat volt, mint azon sorstársaik számára, akik, korábban takarékosságra nem lévén kényszerítve, megszokták a standard jövedelmükhöz viszonylag pontosan igazodó kiadásokat és az ehhez kapcsoló életszínvonalat.
A hitelkonstrukciók bonyolulttá válása pedig többféle hátrányos következményekkel járt. Egyfelől a potenciális adósok nem tudták megfelelően felmérni a ténylegesen rájuk váró pénzügyi kötelezettségeket[24], másfelől, a sajátos érdekeltégi rendszerrel ösztönzött ügy-
-311/312-
nökök sokszor kedvezőtlenebb blankettát sóztak az ügyfelekre, mint amelyik számukra egyébként elérhető lett volna az adott pénzintézet belső szabályzatának megfelelően.[25] Ne gondoljuk azonban, hogy ezek a pénzintézeti praktikák újkeletűek. Maga Balzac is, aki a francia jogi irodalomban a XIX. század első felének csődjogi gyakorlata tekintetében etalonnak tekinthető, már részletesen elemez, és metsző szavakkal ítél el szándékos, adósellenes banki fondorlatokat.[26]
Konkrét témánkat tekintve azonban volt egy nagyon sajátos tényező is, amely hozzájárult a túlzott eladósodottság kialakulásához. A megnövekedett lakosságú urbanizációs központokban és alközpontokban jelentős mértékű gettósodás, szlömösödés indult meg, ami a középosztályt az egyre elitebb külső negyedek (banlieue-k, suburb-ök) felé terelte.[27] Különösen nagy szerepet játszott ebben a megfelelő minőségű iskola biztosítása a gyermekek számára. Ez a törekvés végzetes pénzügyi versenyfutást indított a jobb negyedekben található lakások iránt, ami soha nem látott mértékben növelte az ilyen helyeken található lakások árait. Ezért az eladósodottság annak ellenére nőtt, hogy a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént a kétkeresős családmodellre történő átállás.[28] Nem mellékes tényezőként járult ehhez hozzá a felsőoktatásban való részvétel általánossá válása, és az ezt követő tágan vett oktatási költségek emelkedése.[29]
A helyzet súlyosságát fokozta a pénzügyi szektor semmiféle erkölcsi normával alá nem támasztható üzletpolitikája. A már említett konstrukciós inkongruencia mellett az egyes pénzintézetek olyan gyakorlatot alakítottak ki, hogy az ingatlan-jelzáloghitelt már eleve az ingatlan megszerzésének szándékával nyújtották. "Loan to own", fogalmazta meg röviden a mindig frappáns amerikai jogi szakzsargon.[30] Emellett a professzionális hitelnyújtók[31] kifejezetten a nehéz helyzetbe került adósok "megpumpolásából" éltek és élnek ma is. A késedelem miatt felszámított büntető jellegű kamatok, a legkülönfélébb jogcímen felszámított költségek, díjak, térítések, kompenzációk hatalmas méretűvé duzzaszthatnak akár egy eredetileg csekélyebb mértékű tartozást is. Nem meglepetés, hogy az óceánontúli, játékos kedvű szakmabeliek erre a szituációra is kialakították a maguk jellemző megnevezését: "sweat box". A pénzügyi szektor kis és nagy intézményei egyaránt a szorult helyzetbe került adósok "megizzasztásából" nyerik profitjuk jelentős részét.[32] Éppen ezért az ilyen hiteleket nyújtó pénzintézetek késhegyig menő harcot folytatnak a mentesítés lehetőségének szűkítéséért, hiszen minél nehezebb eljutni a mentesítésig, és itt teljesen lényegtelen, hogy mi nehezíti ezt az utat, annál tovább működtethető adott adós vonatkozásában az izzasztó, ami, mint láttuk, a profit fő forrása.[33] A ki nem fizetett adósságok alóli mentesítés után[34] az amerikai csődjog szerint nyolc évig nem kérhető újabb mentesítés.[35] Ezért a frissen mentesített csődbukottak az Államokban kifejezetten jó adósnak számítanak, hiszen a legjelentősebb menekülési útvonaluk le van zárva, így tovább izzaszthatók a "sweat box"-ban. Ezért ők még a szokásosnál is több ajánlatot kapnak nem biztosított, automatikus folyószámla-hitelkeret igénybevételére.[36] Ezek a hitelek annyiban szorosan kapcsolódnak a mortgage-jellegű biztosított hitelekhez, hogy törlesztésük leköti a családok korlátozott erőforrásait, illetve tartalékképzés helyett az eladósodottság lesz a követendő minta, társadalmi szokás, erkölcsi norma.[37]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
