A gazdasági válság metsző élességgel világított rá a fogyasztói hitelezés, a jelzáloggal biztosított követelések és a nehéz gazdasági helyzetek joga2 háromszöge által határolt jogi térben senyvedő adósok gyakran kilátástalan helyzetére. Ez a problémakör hazánkat is jelentős mértékben érinti. Ezért talán nem minden tanulság nélküli olyan külföldi példázatok felvázolása, amelyek kimunkált jogi eszköztárat jelenítenek meg.
Az amerikai jogrendszer a XVII. századtól kezdve birkózik a nehéz helyzetbe került adósok csődjogi eszközökkel történő megsegítésével.3 Már a koloniális időszakban igen jelentős eszköztárat alakítottak ki e célból. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ott az ilyen problémák kezelésének évszázados hagyománya van. Ezen hosszú időszak alatt az adósvédő jogi eszközök széles választékát alakították ki az egyes kolóniák. Ez a tárház, a teljesség igénye nélkül, lehetővé tette a követelések érvényesítésének befagyasztását,4 az árveréseken minimálár érvényesítése a kótyavetye meggátlása céljából, az értékálló pénzen5 kívüli formában, például áruban való törlesztést, egyes vagyontárgyak végrehajtás alóli mentesítését, illetve a ki nem fizetett adósságok eltörlését (a mai értelemben vett mentesítést). Ez az állandóan változó, államonként eltérő, kaleidoszkópszerű jogterület volt egyúttal a fejlett amerikai csődjogi rendszer megalapozója, quasi kísérleti terepe.
A függetlenség kivívása után már nem kellett sokat várni az alkotmány felhatalmazása alapján megalkotott első csődtörvényre.6 Ezt a XIX. század folyamán még két ideiglenes csődtörvény követte.7 Ezek közül a másodiknak kiemelkedő szerepe volt a déli államok északkal szemben felhalmozott adósságának eltörlésében, így a polgárháború legfőbb gazdasági okának megszüntetésében.8 Ez a három ideiglenes szövetségi csődtörvény készítette elő a terepet az első állandó törvénymű megalkotásához. Az 1898-as Bankruptcy Act 9 a mai napig a csődjogi törvényalkotás nagyon speciális előzmények és körülmények között létrejött kimagasló eredménye10, mely 1938-as módosításával11 biztos szellemi bázisul szolgált a Bankruptcy Code 1978-as12 megalkotásához.
A franciák ilyen öblös tapasztalattal ezen a konkrét területen ugyan nem rendelkeznek, de a fizetési nehézségekkel küzdő kereskedők számára már ők is elég korán kialakítottak sajátos könnyítéseket.13 A vállalatok megmentésére 1984-85-ben14 kialakított új csődjogi rendszer pedig természetes módon vonta maga után a magánszemélyek fizetési nehézségeinek csődjogi szabályozását.15 Ez utóbbi a nevezetes Neiertz-törvény, amely a ma hatályban lévő fogyasztóvédő rendelkezések megalapozója volt. A Neiertz-törvényből kiindulva a francia jog az utóbbi bő húsz évben igen jelentős fejlődésen ment keresztül a magánszemélyek, fogyasztók, családok16 nehéz gazdasági helyzetének támogató jellegű feloldását célzó jogi eszköztárat illetően.
A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben megkezdődött az addig jelentős mértékben korlátok közé szorított lakossági hitelezés felszabadítása a jogi kötöttségek alól. Ennek a folyamatnak kedvezett az új típusú hitelek megjelenése, kombinálva a korszerű fizetési eszközökkel. Kiemelésre kívánkozik ezek közül a kamatplafon fellazítása17, az önerő hányadának, pontosabban a megkívánt előtakarékosság mértékének a csökkentése,18 a hitelkonstrukciók bonyolulttá válása, a hitelkártyák terjedése, és a hozzájuk kapcsolt megújítható, azaz revolving19 hitelek nagyságrenddel történő emelkedése. Ez utóbbiak olyan mértéket értek el, hogy a rendelkezésre álló kártyák mindegyikét birtokolva már a kilencvenes évek elején több mint egymillió dollár automatikus folyószámlahitel volt elérhető. Katalizátorként működött a pénzügyi szektor promóciós tevékenysége is, amely a mass media szintén frissen kifejlődött lehetőségeit kihasználva teremtett olyan gazdaságlélektani szituációkat, amelyben egyszerűen nem lehetett hitelt nem felvenni.
A kamatlábak lazább kezelése évezredes hagyományt tört meg. Az uzsora tilalma, amely vallási normák által is megerősíttetett, és amely oly annyira átjárta a középkor emberének gondolkodását20 és spirituális életét, még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben is, ha erősen megroggyanva is, de tartotta hadállásait.21 A teljes összeomlás csak a kilencvenes években következik be.22
Az előtakarékosság szintjének erőteljes, gyakran nullára való csökkentése érdekes módon nem elsősorban az ingadozó lakásárak23 miatt volt veszélyes. A befolyó jövedelmek egy részének lakás-előtakarékossági számlán történő gyűjtése ugyanis rászoktatta a lakásra vágyókat egy adott fogyasztási szintre, pontosabban folyó jövedelmüknél alacsonyabb szintű fogyasztásra. Ezért számukra a lakás megvásárlása után a törlesztő részletek kigazdálkodása sokkal egyszerűbb feladat volt, mint azon sorstársaik számára, akik, korábban takarékosságra nem lévén kényszerítve, megszokták a standard jövedelmükhöz viszonylag pontosan igazodó kiadásokat és az ehhez kapcsoló életszínvonalat.
A hitelkonstrukciók bonyolulttá válása pedig többféle hátrányos következményekkel járt. Egyfelől a potenciális adósok nem tudták megfelelően felmérni a ténylegesen rájuk váró pénzügyi kötelezettségeket24, másfelől, a sajátos érdekeltégi rendszerrel ösztönzött ügy-
-311/312-
nökök sokszor kedvezőtlenebb blankettát sóztak az ügyfelekre, mint amelyik számukra egyébként elérhető lett volna az adott pénzintézet belső szabályzatának megfelelően.25 Ne gondoljuk azonban, hogy ezek a pénzintézeti praktikák újkeletűek. Maga Balzac is, aki a francia jogi irodalomban a XIX. század első felének csődjogi gyakorlata tekintetében etalonnak tekinthető, már részletesen elemez, és metsző szavakkal ítél el szándékos, adósellenes banki fondorlatokat.26
Konkrét témánkat tekintve azonban volt egy nagyon sajátos tényező is, amely hozzájárult a túlzott eladósodottság kialakulásához. A megnövekedett lakosságú urbanizációs központokban és alközpontokban jelentős mértékű gettósodás, szlömösödés indult meg, ami a középosztályt az egyre elitebb külső negyedek (banlieue-k, suburb-ök) felé terelte.27 Különösen nagy szerepet játszott ebben a megfelelő minőségű iskola biztosítása a gyermekek számára. Ez a törekvés végzetes pénzügyi versenyfutást indított a jobb negyedekben található lakások iránt, ami soha nem látott mértékben növelte az ilyen helyeken található lakások árait. Ezért az eladósodottság annak ellenére nőtt, hogy a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént a kétkeresős családmodellre történő átállás.28 Nem mellékes tényezőként járult ehhez hozzá a felsőoktatásban való részvétel általánossá válása, és az ezt követő tágan vett oktatási költségek emelkedése.29
A helyzet súlyosságát fokozta a pénzügyi szektor semmiféle erkölcsi normával alá nem támasztható üzletpolitikája. A már említett konstrukciós inkongruencia mellett az egyes pénzintézetek olyan gyakorlatot alakítottak ki, hogy az ingatlan-jelzáloghitelt már eleve az ingatlan megszerzésének szándékával nyújtották. "Loan to own", fogalmazta meg röviden a mindig frappáns amerikai jogi szakzsargon.30 Emellett a professzionális hitelnyújtók31 kifejezetten a nehéz helyzetbe került adósok "megpumpolásából" éltek és élnek ma is. A késedelem miatt felszámított büntető jellegű kamatok, a legkülönfélébb jogcímen felszámított költségek, díjak, térítések, kompenzációk hatalmas méretűvé duzzaszthatnak akár egy eredetileg csekélyebb mértékű tartozást is. Nem meglepetés, hogy az óceánontúli, játékos kedvű szakmabeliek erre a szituációra is kialakították a maguk jellemző megnevezését: "sweat box". A pénzügyi szektor kis és nagy intézményei egyaránt a szorult helyzetbe került adósok "megizzasztásából" nyerik profitjuk jelentős részét.32 Éppen ezért az ilyen hiteleket nyújtó pénzintézetek késhegyig menő harcot folytatnak a mentesítés lehetőségének szűkítéséért, hiszen minél nehezebb eljutni a mentesítésig, és itt teljesen lényegtelen, hogy mi nehezíti ezt az utat, annál tovább működtethető adott adós vonatkozásában az izzasztó, ami, mint láttuk, a profit fő forrása.33 A ki nem fizetett adósságok alóli mentesítés után34 az amerikai csődjog szerint nyolc évig nem kérhető újabb mentesítés.35 Ezért a frissen mentesített csődbukottak az Államokban kifejezetten jó adósnak számítanak, hiszen a legjelentősebb menekülési útvonaluk le van zárva, így tovább izzaszthatók a "sweat box"-ban. Ezért ők még a szokásosnál is több ajánlatot kapnak nem biztosított, automatikus folyószámla-hitelkeret igénybevételére.36 Ezek a hitelek annyiban szorosan kapcsolódnak a mortgage-jellegű biztosított hitelekhez, hogy törlesztésük leköti a családok korlátozott erőforrásait, illetve tartalékképzés helyett az eladósodottság lesz a követendő minta, társadalmi szokás, erkölcsi norma.37
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
