Tipikus latin-amerikai állam-e Brazília alkotmányjogi aspektusból? Jóllehet a kérdéses országok rendelkeznek közös ismérvekkel, de ezen tanulmányból kikristályosodik, hogy - az esetlegesen érvényesülő hasonló elemek ellenére - minden ország egyedi, és ez fokozottan igaz Brazíliára is.
Miből adódnak a közös elemek? Az eredetileg indián őslakosokkal rendelkező Újvilágba érkező gyarmatosítók természetesen a saját jogrendszerüket kezdték el terjeszteni - nem csupán a toll, hanem a fegyver erejével is. Tömegesen hurcolták be a rabszolgákat Afrikából is. (Szomszédaihoz, főképp Brazíliához képest Argentínára ez nem volt annyira jellemző.) Latin-Amerika tekintetében az elsődleges a spanyol gyarmatosítás volt.[1] Az általunk kiemelten elemzett állam már ebben is sajátlagos a portugál gyarmati múlt okából. Suriname holland terület volt, Guyana angol birtok, Francia Guyana pedig az anyaország tengeren túli megyéje a mai napig is. A leginkább az afrikai rabszolgáktól származó lakosságú Haiti - spanyol gyarmati időszakot követően - francia terület lett, és ez nyelvi értelemben a XXI. századig érvényesül.[2]
Azt is meg kell említenünk, hogy - főképp a Spanyolországra és Portugáliára gyakorolt hatás miatt - a római jog recepciójának fontos táptalaja volt Latin-Amerika. Az elemzett államok, így azok közjogi intézményei és jogászai nagyon könnyen kommunikálnak egymással a spanyol nyelv miatt, ez pedig napjainkig erősíti a kölcsönhatást az alkotmányfejlődés vonatkozásában is.[3]
Mi hatott még egyaránt az általunk elemzett országok jogrendszerére? Az Amerikai Egyesült Államok hatása. A Monroe-elv meghirdetését (1823.) követően az USA immár deklaráltan is rá kívánta nyomni a bélyegét a kontinens államaira.[4] (A monarchikus és arisztokratikus gyarmati elnyomásból szabaduló országok számára szimpatikus zsinórmértéket akartak teremteni az amerikai demokráciából.) A fentiek miatt számos, általunk vizsgál területen lévő állam prezidenciális rendszert vezetett be.[5] A választási rendszereket illetően viszont az amerikai példával ellentétben - mint látni fogjuk - viszont az arányos, listás modell dominál. Mivel a római jog hatott az USA-ra is, ennek révén fokozottan erősödött a recepció a kontinens déli részén is.[6]
Latin-Amerika igen sajátos régiót jelent az alkotmánybíráskodás aspektusából. Az 1980-as évektől kezdve
- 19/20 -
először az Amerikai Egyesült Államok decentralizált alkotmánybíráskodási rendszerét, illetőleg a USA Legfelsőbb Bíróságának gyakorlatát tekintették etalonnak.[7] Később a szintén ilyen alapokból kiinduló dél-afrikai és indiai rendszer is már gyakorolt már hatást a latin-amerikai államokra. Aztán végül a német modellből, illetve az európai rendszerből is merítettek bizonyos elemeket.[8] A kontinensen belül Kolumbiában és Brazíliában különösen jelentős az alkotmánybíráskodás szerepe.[9]
A történelmi közös múlt mellett a vizsgált államok az elmúlt évtizedekben is hatottak egymásra. A magyar rendszerváltással nagyjából megegyező időben alkotmányoztak. Brazília 1988-ban, Kolumbia 1991-ben, Mexikó és Paraguay 1992-ben, Argentína 1994-ben, Ecuadorban 1998-ban és 2008-ban, Peru 1993-ban, Venezuela 1999-ben, Bolívia 2009-ben valósított meg teljes vagy jelentős mértékű részleges alkotmányreformot.[10] (Ezzel összevetve különösen szemet szúrhat az olvasónak, hogy hazánkban 2011-ig kellett várni a rendszerváltáskor elmaradt új alkotmányra. Természetesen az 1989-ben bevezetett számos reform jelentős alkotmányrevíziót jelentett.)
Az általános jellemzők után nézzük meg Brazília speciális alkotmányfejlődését!
Brazília önálló államként való megjelenését megelőző első fontos momentum Portugália napóleoni megszállása volt. Ekkor az udvar, brit támogatással, a brazil gyarmatra menekült.[11] Dom João vezetése alatt Portugália új fővárosa Rio de Janeiro lett, a gyarmat területén pedig portugál mintára szervezték meg az államot. Brazília szellemi-kulturális élete ennek során felvirágzott, hiszen hirtelen Brazília lett a portugál birodalom központja.[12]
Dom João - látva a brazil területek jelentőségét, mintegy gesztust is gyakorolva - 1815-ben királyság rangjára emelte Brazíliát, önmagát pedig VI. João néven Portugália, Brazília és Algarve királyává koronáztatta,[13] ezzel látszólag egyenrangú tényezőként kezelve a három területet. Ez a helyzet azonban az 1820-as portugál forradalom következtében megváltozott. VI. João - a portugál liberális kormányzat követelésére reagálva - hazatérni kényszerült, fiát Pedro-t nevezte ki régenshercegnek és hagyta hátra Brazíliában.[14]
A portugáliai intézkedések közvetlen következményeként - kihasználva a helyi csoportokkal való jó kapcsolatát - Pedro régensherceg 1822 szeptember 7-én, a São Paulo közelében található Ipiranga síkságán kinyilvánította Brazília függetlenségét, majd szeptember 21-én a brazil szenátus
- 20/21 -
közreműködésével, I. Pedro néven, császárrá koronáztatta magát.[15]
I. Pedro - az összehívott nemzetgyűlés eredménytelenségére hivatkozva - saját tanácsadói körével szövegezte meg az új császári alkotmányt, amelyet 1824. március 25-én hirdettek ki. Ezzel megszületett Brazília első önálló alkotmánya, amely erősen centralizált alkotmányos monarchiát hozott létre.[16] Az alkotmány értelmében I. Pedro ún. "Poder Moderador" lett, aki - ténylegesen - diktatórikus eszközökkel rendezhette az állam belső vitáit. Ennek keretében ő nevezte ki a szenátorokat, felülbírálhatta, felfüggeszthette a parlament határozatait, feloszlathatta a képviselőházat stb.[17]
Ezen felül maga az alkotmány lényegében kimondta, hogy Brazília unitárius állam, amelynek közigazgatási egységei a tartományok,[18] és amelyek államérdekre hivatkozva "feloszlathatók".[19]
A császárság bukásához vezető talán legjelentősebb momentum a II. Pedro uralma idején elfogadott 1888. évi ún. "Arany Törvény" ("Lei Áurea") volt, amely eltörölte a rabszolgaságot. A nagybirtokosi réteg ugyanis mindvégig ellenezte ezt a lépést, majd szerte Brazíliában ellenállást és felkeléseket szerveztek a több százezer fős munkaerő elvesztése miatt.[20]
A végeredmény a császárság bukása és a köztársaság 1889-es kikiáltása lett,[21] amelynek keretében 1891 február 24-én megszületett a "Brazil Egyesült Államok" első köztársasági alkotmánya (Constituição da Republica dos Estados Unidos do Brasil). A végrehajtó hatalom feje az elnök lett, akit négy évre közvetlenül választottak (és nem volt újraválasztható), és aki egyben a hadsereg főparancsnoka is volt.[22] Brazília az új alkotmánnyal szövetségi állammá vált.
A gazdasági világválság Brazíliát sem kímélte. 1930-ban egy katonai puccs eredményeként Getúlio Vargas lett az új vezető, aki diktátorként vezette az államot.[23] Vargas hatalmát tovább erősítette az 1934-ben elfogadott új alkotmány is. Ezen alkotmánynak ugyanakkor voltak liberális újításai is: az alkotmány kiterjesztette a választójogot, sőt kötelezettséget minden 18 éves és ennél idősebb állampolgárra ("brasileiros de um e de outro sexo", azaz "mindkét nem" tekintetében),[24] bevezette a titkos szavazás intézményét,[25] kinyilvánította az alapvető emberi szabadságjogokat (a leginkább fundamentális első generációs alapvető jogokon kívül a másodgenerációs alapvető jogokat is deklarálta, úgy mint pl. oktatás, kultúra, munkához való jog, stb.)[26].
Vargas 1945-ös bukását több évtizedes bizonytalanság követte, amely során többször is változott a hatalomgyakorlás szerkezete, ám a diktatórikus jelleg mindvégig megmaradt (széles elnöki jogalkotói hatáskör, katonai rendőrség, alapvető jogok súlyos csorbítása, cenzúra stb.).
A '80-s években indult meg az enyhülés, amely során a hadsereg számos ponton lazított, valamint az ellenzéki csoportok is egyre hatékonyabban léptek fel. Végül 1985-ben az elnökválasztó testület a demokrata ellenzék jelöltjét választotta elnöknek, ezzel megdöntve a katonai uralmat.[27] Brazília - módo-
- 21/22 -
sításokkal ugyan, de ma is hatályos - szövetségi alkotmányát pedig 1988 október 5-én hirdették ki.
A Brazil Szövetségi Köztársaság (Republica Federativa do Brasil) alkotmánya a népszuverenitás elvére épülő szövetségi államberendezkedést hozott létre, amely érvényesíteni hivatott többek között a törvény előtti egyenlőséget, a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát, a gondolat kifejezésének szabadságát, rendelkezik a cenzúra tilalmáról, bevezette az ún. habeas data intézményét, stb., továbbá külön deklarálja a második generációs alapvető jogokat is.[28]
Az alkotmány létrehozta a népszavazás ("plebiscito", "referendo") és népi kezdeményezés ("iniciativa popular") intézményét, továbbá megadta a szavazati jogot, mint lehetőséget az analfabéták, valamint a 16 és 18 év közöttiek és a 70 év felettiek számára (18 és 70 éves kor között továbbra is kötelező szavazást ír elő az alkotmány), valamint szabályozza a passzív választójog feltételeit.[29]
Az alkotmány a továbbiakban szabályozza a három klasszikus hatalmi ág egymáshoz való viszonyát, a politikai pártok jogállását (a korábbinál jóval liberálisabb módon[30]),[31] az ország közigazgatási tagozódását (legfontosabb elemei: szövetségi kormányzat, államok, önkormányzatok, illetve szövetségi kerületek). Az alkotmány garantálja az államok autonómiáját, és részletesen szabályozza a szövetség és a tagállamok mozgásterét.[32]
Brazíliának soha nem volt szigorú doktrínája a hatalommegosztás tekintetében.[33] Az amerikai modellt követve az 1988-as brazil alkotmány egy összetett, bonyolult rendszert alkotott meg arra, hogy az ágak hatalmi ágak egyensúlyát biztosítsa. Ez az alkotmány deklarálta, hogy a törvényhozó hatalom a Kongresszus, de lehetőséget adott az elnöknek a rendeletekkel való kormányzásra. Egészen 2001-ig a brazil elnökök gátlástalanul kihasználták a rendeletekkel való kormányzás lehetőségét, melyek alkotmánynak való megfelelése sok esetben kétséges volt, és ezzel komolyan veszélyeztették a hatalommegosztás elvét és gyakorlatát.[34] 2001 utáni alkotmánymódosítás lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvizsgálja, hogy az elnök által kiadott rendelet az valóban "sürgős" vagy "helytálló-e", vagy csak politikai érdeket szolgál, ezzel a közvetlen alkotmányossági vizsgálatnak vethették alá a rendeleteket.
A Törvényhozó Hatalmat a Nemzeti Kongresszus gyakorolja, amely két kamarából áll: a Képviselő Házból és a Szenátusból.[35] A parlament ciklusának időtartama négy év. A Képviselő Házat a nép képviselői alkotják, akiket az ará-
- 22/23 -
nyos választási rendszerrel választanak; minden egyes államban az államterületen és a szövetségi kerületben.
A képviselők teljes számát, valamint az államok és a szövetségi terület képviseletét kiegészítő jogszabályok állapítják meg a népesség arányában. Ezek szükségszerű korrekcióját a választásokat megelőző évben kell elvégezni, akképpen, hogy a szövetség egyik egysége se rendelkezzen 8-nál kevesebb vagy 70-nél több képviselővel.
Minden állam és a szövetségi kerület három szenátort választ meg, akiknek nyolc évre szól a mandátumuk. Egyharmad/kétharmad arányban rotációs alapon váltják egymást 4 évente. A szenátorokkal együttesen két helyettest is választanak melléjük.[36]
A Nemzeti Kongresszus hatásköréhez tartoznak a Köztársasági Elnök jóváhagyásával rendelkezni:
- az adóztatásról, a nemzeti bevételről és elosztásról
- a több éves tervekről, a bevételi törekvésekről, az éves költségvetésről, a hitelkeretek felvételéről, a nemzeti adósságról, és a pénz erőltetett kibocsátásáról,
- a Nemzeti Hadsereg alkalmazásáról és létszáma meghatározásáról,
- fejlesztési tervekről, nemzeti programokról, regionálisakról és kerületiekről, amelyek az általános életszínvonalat emelhetik,
- a nemzeti területről, a nemzeti légtérről, az államkincstár javairól,
- közkegyelem gyakorlásáról,
- az állami szervek létesítéséről, megváltoztatásáról, megszüntetéséről,
- minisztériumok létesítéséről vagy megszüntetéséről,
- a nemzeti fizetőeszközről, annak kibocsátási határairól, és az állami folyó költségekről és adósságokról,
- a Legfelsőbb Bíróság bírái,
- miniszterek fizetéséről és juttatásairól.
A Nemzeti Kongresszus kizárólagos hatásköre:
- nemzetközi egyezmények végleges rendezése, olyan nemzetközi megállapodások elősegítése, amelyek komoly kiadásokat jelentenek az államkincstárnak, vagy veszélyeztetik a nemzeti tulajdont,
- felhatalmazni a Köztársasági Elnököt hadüzenet küldésére, békekötésre, engedélyt adni, hogy idegen katonai alakulatok átvonuljanak az országon, vagy ott állomásozzanak ideiglenesen,
- engedélyt adni a köztársasági elnöknek, vagy alelnöknek, hogy távol maradhassanak az országból több, mint tizenöt napig,
- jóváhagyni a különleges jogrendet,
- felfüggeszteni a központi kormányzat egyes normáit, amelyek túllépnek hatáskörükön, illetőleg a Parlament által engedélyezett törvényes kereteken,
- meghatározni a Köztársasági Elnök és az Alelnök, valamint a képviselők és szenátorok tiszteletdíját,
- tudomásul venni a végrehajtó hatalom szerveinek éves beszámolóját,
- 23/24 -
- felülvizsgálni és ellenőrizni közvetlenül, vagy a Kongresszus bármely két háza által a végrehajtó hatalom cselekedeteit, beleértve az indirekt közigazgatást,
- az Alkotmányt kiegészítő rendelkezések megalkotása,
- a rádió és televízióállomások működésének engedélyezése és ennek felülvizsgálata,
- kiválasztani az Állami Számvetési Bíróság tagjainak kétharmadát,
- jóváhagyni a Végrehajtó Hatalom nukleáris kezdeményezéseit,
- engedélyezni a népi konzultációt és népszavazást elrendelni,
- engedélyezni a védett területeken a vízienergia felhasználását és nemes ásványok bányászatát,
- jóváhagyni elődlegesen a legalább 2 hektárnyi állami tulajdonú területek eladását, zálogosítását, vagy a bérbe adását.
A Szenátus Kizárólagos joga:
- kivizsgálni és szankcionálni a Köztársasági Elnök és Alelnök cselekedeteit, amelyek a felelősségi bűncselekmények (hazaárulás) kategóriához tartoznak, valamint a miniszterek, a légierők és a hadsereg parancsnokait hasonló bűncselekmények tekintetében,
- Kivizsgálni és szankciót kiszabni a Legfelső Bíróság Minisztereit, a Nemzeti Jogtanácsost, a Nemzeti Közigazgatási Tanács tagjait, a Legfőbb Ügyészt, és a Köztársaság Ügyvédjét érintő felelőségi bűncselekményekért.
Az alábbi tisztségviselők titkos szavazás útján történő megválasztása
- a bíráknak, azon esetekben, amelyek a jelen Alkotmányban meghatározottak,
- az Állami Számvevőszék Minisztereinek, akiket a Köztársasági Elnök jelöl,
- a Központi Bank Elnökének és az Igazgatóinak,
- a Köztársaság Legfőbb Ügyészének,
- a más állami szervezetek vezetőinek, amelyeket az Alkotmány megjelöl,
- jóváhagyni titkos szavazás által, az előzetesen zárt ülésen megvitatott és jelölt személyeket az állandó jellegű diplomáciai tisztségekre,
- rögzíteni (a Köztársasági Elnök általi felterjesztést követően) a teljes államadóság határait,
- meghatározni a hitelfelvételek határait és körülményeit, amik az államszervezet összes olyan intézménye által lettek igényelve, amelyeknek a hatásköre a közpénzekre terjed ki (ideértve az állami vállalatokat),
- felfüggeszteni teljes egészében vagy részeiben az olyan törvények végrehajtását, amiket végleges hatállyal a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősített,
- jóváhagyni titkos szavazással, abszolút többséggel, a Köztársaság Legfelsőbb Ügyészének (mandátuma befejeződése előtti) állásából való felmentését,
- a saját működésük szabályainak meghatározása,
- 24/25 -
- határozni a belső adminisztratív apparátusukról, saját szervezetükről, működésükről,
- a Köztársasági Tanács tagjainak megválasztása,
- időnként felülvizsgálni a Nemzeti Adóztatási Rendszert.[37]
A prezidenciális kormányformának megfelelően az elnök egyben államfő és a végrehajtó hatalom egyszemélyi feje is. A Köztársasági Elnök és az általa jelölt Köztársasági Alelnök választásának első fordulóját október hónap első vasárnapján, és második fordulóját pedig, ha ez szükséges, ugyanazon október hónap utolsó vasárnapján kell megtartani. (Abban az évben, amely év utolsó napján fejeződik be az előző elnök mandátuma.) A Köztársasági Elnök megválasztása egyben jelenti az Alelnök megválasztását, aki vele közös listán indul.
Az a jelölt lesz az Elnök, aki - nem számítva az üres és érvénytelen szavazatokat - abszolút többséget szerez. Amennyiben a jelölteknek egyike sem éri el az első fordulóban az abszolút többséget, második forduló következik, amelyen az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért két jelölt vesz részt. A lesz a nyertes a második körben, aki a szavazatok egyszerű többségét nyeri el.[38]
(Ha a második fordulót megelőzően halálozás vagy lemondás történik, a második fordulóban induló két jelölt közül, az első turnusban harmadik helyen végzett jelölt indulhat a második körben. Ha az előbbi esetben két jelölt azonos számú szavazattal rendelkezik a sorban, akkor az idősebbik lesz a második fordulóban való részvételre jogosítva.)
A Köztársasági Elnök és a Köztársasági Alelnök a Nemzeti Parlamentben ünnepélyes keretek közt tesznek esküt, hogy megtartják, megvédik, és követni fogják az Alkotmányt, a Törvényeket, Azon esetben, ha a Köztársasági Elnök és az Alelnök lemondanak, vagyis mindkét beosztás megüresedik, az Elnöki beosztást egy triumvirátus, a Képviselő Ház, a Szenátus és a Legfelsőbb Bíróság Elnökei látják el ideiglenesen. Amikor az elnöki beosztás bármely okból megüresedik, 90 napra rá új választást kell összehívni. (Ha a megüresedés a mandátum második félidejében történik az ezt követő harmincadik napjáig a helyetteseket a Nemzeti Kongresszus titkos szavazással fogja jelölni. Mindkét esetben a megválasztott helyettesek, az elődeik mandátum-idejének a végéig maradnak hivatalban.)
A Köztársasági Elnök mandátuma négy évre szól, amely a választást követő év első napján, vagyis január elsején kezdődik. A Köztársasági Elnök és az Alelnök nem maradhatnak távol az országtól tizenöt napnál hosszabb ideig a Kongresszus jóváhagyása nélkül. Ellenkezőleg elveszítik a mandátumukat (lásd Írország).
Az államfő feladat- és hatásköreit igen részletesen szabályozza a brazil Alkotmány. Eszerint a köztársasági elnök:
- kinevezni és felmenteni a minisztereit,
- gyakorolni az állam miniszterei segítségével a szövetségi államigazgatás felsőbb vezetését,
- 25/26 -
- kezdeményezni a törvényhozási eljárás folyamatát olyan formában és azon esetekben, amelyeket az Alkotmány meghatároz,
- jóváhagy, beiktat és közzéteszi a törvényeket, valamint kiadat rendeleteket és szabályozásokat a törvények hiteles végrehajtására?
- megvétóz törvénytervezeteket, teljesen vagy akár egyes részleteik tekintetében,
Rendelkezik rendeletek és szabályzatok kiadásával a következőkről:
- az állami közigazgatás szervezéséről és működéséről, ha ez nem jelent növekedést az állami a kiadásokat illetően, vagy új szervezetek létrehozásával vagy megszüntetésével nem jár együtt,
- az állami közigazgatás beosztásainak és állásainak megszüntetéséről, ha azok üresen állnak,
- külföldi államokkal való kapcsolat tartása és az országban állomásozó diplomaták akkreditálása,
- egyezmények és nemzetközi szerződések aláírása, amelyek a Nemzeti Kongresszus jóváhagyását is igényelhetik,
- rendkívüli- és Védelmi állapotok elrendelése,
- az Évnyitó Üzenet és az Állam állapota, valamint tervei ismertetése a Nemzeti Kongresszus számára,
- kegyelmet és büntetéscsökkentéseket adni, ha szükséges, meghallgatva a végrehajtásban érintett szervezetek véleményét,[39]
- a Nemzeti Haderő legfelső parancsnoka a Köztársasági Elnök. Ő nevezi ki a Hadsereg és a Légierő, továbbá a Haditengerészet parancsnokait és tábornokait.
- Ő jelöli a Szenátus jóváhagyásával a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság tagjait. A Legfelsőbb Bíróság bíráit és ügyészeit, a területek kormányzóit, a köztársaság főügyészét. Megnevezi[40] és kinevezi a Központi Bank, a Nemzeti Bank, és az Állami Takarékpénztár Elnökét és Igazgatóit. És egyéb magas beosztású, civil státusú állami alkalmazottakat, ahol erre törvényben meghatározottak szerint szükség van.
- Kinevezi a Legfelsőbb Számvetési Bíróság minisztereit,
- kinevezi a bírókat azokban az esetekben, amelyek ebben az Alkotmányban meghatározottak és kinevezi az Állam Fő-ügyvédét,
- kinevezi a Köztársasági Tanácsnak a tagjait, összehívja és elnököli a Köztársasági Tanács és a Nemzeti Védelmi Tanács üléseit,
- hadat üzen külföldi támadás esetén, a Kongresszus által felhatalmazva vagy utólagos jóváhagyásával, amikor a Kongresszus szabadságon van, és ugyancsak parancsot ad a nemzeti mozgósításra, ami lehet teljes vagy részleges,
- békekötés a Kongresszus által felhatalmazva vagy utólagos jóváhagyásával,
- Állami kitüntetéseket és "nemzeti megtiszteléseket" adományoz,
- engedélyezi a kiegészítő törvényekben meghatározott esetekben, hogy idegen haderő halad-
- 26/27 -
jon át a nemzet területén, vagy tartózkodjon ideiglenesen,
- megküldi a Kongresszusnak a kormány több éves törvénytervezeteit, a költségvetési előirányzatokról szóló törvényjavaslatokat, a zárszámadási tervezetet, melyeket az Alkotmány részletesen meghatároz,
- beszámol évente a Nemzeti Kongresszusnak, hatvan napon belül az ülésszak megnyitása után az előző év zárszámadásáról,
- ideiglenes törvényerejű rendeleteket ad ki,
- ellátja az Alkotmányban meghatározott egyéb feladatokat.[41]
Az igazságszolgáltatási hatalmi ágat, a Szövetségi Alkotmány 92-től 126-ig terjedő bekezdései szabályozzák. A brazíliai igazságszolgáltatási modellt az eljáró bírák létszáma szerint csoportosíthatjuk: egyesbíró vagy kollegiális bíróság dönt, az ügyek típusára tekintettel általános igazságszolgáltatási és speciális ügycsoportok bíróságaira, valamint szintjük alapján tagállami és szövetségi szervezetekre.[42]
Brazíliában a bírói hatalom függetlenségének komoly hagyományai vannak. A portugál mintát követő ország először 1977-ben hívott létre bírói tanácsot (Conselho Nacional de Justiça). Ennek hét tagja volt, akik a szövetségi felsőbíróságból kerültek ki (Supremo Tribunal Federal). Az 1988-as reformmal összefüggésben ez 5 főre csökkent, a tagok a szövetségi felsőbíróság elnöke, elnökhelyettese, valamint 3 további fő a felsőbíróságról. Kinevezésüket a fenti szerv gyakorolja, és tisztségük megújítása is a kinevező felsőbíróságnál betöltött pozíciójukhoz igazodva alakul[43]. A korábbi tanács vizsgálati és fegyelmi jogkört gyakorolt, illetőleg döntött a nyugdíjazás kérdésében. A hatályos törvények szerint a brazil szövetségi bírósági rendszer igazgatását és költségvetési ellenőrzését látja el.[44]
2001 utáni alkotmánymódosítás lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság megvizsgálja, hogy az elnök által kiadott rendelet az valóban "sürgős" vagy "helytálló-e", vagy csak politikai érdeket szolgál, ezzel a közvetlen alkotmányossági vizsgálatnak vethették alá a rendeleteket (lásd fentebb). A másik módszer a Legfelsőbb Bíróságnál kezdeményezhető előzetes és utólagos normakontroll kérésének a lehetősége volt, melyet a törvényhozásból kiesett pártok használtak gyakran arra, hogy jelenlétüket fenntartsák a politikai életben. 1988 és 2001 között 4207 esetben kezdeményeztek normakontrollt.[45]
A Legfelsőbb Bíróság előtt a jogi normák közvetlen alkotmányossági vizsgálatának három másik formája is létezik. Az 1993-as 3. Alkotmánymódosítás lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság "a szövetségi törvények alkotmányosságát vagy a normatív aktusok és intézkedések alkotmánynak való megfelelését" közvetlenül is vizsgálhassa. A tagállami vagy az önkormányzati jogszabályok alkotmányossága ezen szabályok szerint nem vizsgálhatóak. Továbbmenve, ennek a kiegészí-
- 27/28 -
tésnek az alkalmazását csak az elnök, a törvényhozás valamelyik házának az elnöke, a főügyész vagy a Kongresszus valamelyik házának az erre feljogosított bizottsága rendelheti el. A Legfelsőbb Bíróságnak az alkotmányossági kérdésben hozott döntése viszont szövetségi szinten mindenkire nézve kötelező.
1999-ben a Kongresszus egy törvényt fogadott el, amely egy új tényállást hozott létre, az úgynevezett "alkotmányossági előírások megsértése" elnevezéssel. Bárki, aki jogosult az alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló kereset benyújtására, az jogosult arra is, hogy közvetlenül indítson keresetet ezen tényállás alapján a Legfelsőbb Bíróság előtt. (Feltéve, hogy ezen alkotmányossági vizsgálaton kívül más, egyéb hatékony megoldás nem áll rendelkezésre.) A Legfelsőbb Bíróság abszolút többségi szavazattal ideiglenes megoldásként felfüggesztheti a kérdéses jogszabály alkalmazását a tagállami vagy az alsóbb szinten lévő szövetségi bíróságok előtt folyó eljárásokban, hacsak nem res iudicata-val áll szemben. A Legfelsőbb Bíróság bármely törvényt alkotmányellenesnek nyilváníthat erga omnes módon, de erre eddig szinte alig van példa.
A 1004. decemberi 45. Alkotmánymódosítás jelentős reformokat vezetett be a brazil igazságszolgáltatásban. Az egyik legfontosabb újítás a (korábbi hasonló jellegű szerveknél jóval erősebb hatáskörű) Nemzeti Igazságügyi Tanács létrehozása volt, amely az igazságszolgáltatás Legfelsőbb Bíróság alá tartozó szintjeit felügyelte és szabályozta, valamint segített a bíróságok költségvetésének elkészítésében. Ennek az intézmény létrehozásának az alkotmányosságát a brazil bírói kar az említett alkotmányellenességet közvetlenül vizsgáló teszttel vitatta, mert álláspontjuk szerint a Nemzeti Igazságügyi Tanács beavatkozott az igazságszolgáltatás függetlenségébe, sértve ezzel a hatalommegosztás addig érinthetetlen és kikezdhetetlen elvét.[46]
Brazíliának kifejlett doktrínája van a hatalommegosztás, valamint a fékek és egyensúlyok koncepciója tekintetében, ám ezek jellemzően egyfajta brazil sajátossággal bírnak. Időről időre a hagyományos három pilléren nyugvó hatalommegosztás mellé egy negyedik pillér, a mindezeket moderáló, ellenőrző hatalom is csatlakozott, és ezzel visszatértek az eredeti, 1814-es alkotmányhoz. A legtöbb latin-amerikai országhoz hasonlóan a brazil alkotmányok jelentős jogalkotói hatalommal ruházták fel az elnököt. Tették ezt nagy részben azon mély meggyőződés miatt, amely szerint az ország stabil kormányozhatósága megköveteli, hogy a végrehajtó hatalom bizonyos körülmények között törvényhozási jogkörrel is rendelkezzen. Sajnos a brazil elnökök több alkalommal is súlyosan visszaéltek ezzel a végrehajtói oldalon lévő, ideiglenes intézkedésekkel operáló, jogalkotási jogkörrel. Az 1988. évi alkotmány által végrehajtott változtatások az igazságszolgáltatást, és különösen a Legfelsőbb Bíróságot a politika fontos szereplőjévé és alakítójává tették. A Legfelsőbb Bíróság számos alkalommal fontos jogszabályokat nyilvánított alkotmányellenesnek a bennük rejlő alkotmányellenes felhasználhatóság gyanúja és lehetősége okán. Mi több,
- 28/29 -
a Legfelsőbb Bíróság ilyen kiszélesített hatásköre megteremtette annak a lehetőségét, hogy a Legfelsőbb Bíróság politikai pártatlanságát megkérdőjelezzék, amikor a hatalommegosztás valamelyik oldalán szereplők alkotmányossági vizsgálatra irányuló kérését visszautasították.[47]
A széles körű jogosultság az alkotmányosság vizsgálat kezdeményezésére, a különféle politikai és civil szereplők saját ügyeinek tömeges bíróság elé citálása azt eredményezte, hogy politikai jellegű viták is gyakrabban kerültek a Legfelsőbb Bíróság elé, mintha azt a szokásos fórumok előtt folytatták volna le. Ennek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság folyamatosan egyfajta "politikai tüskebokorban" volt, (vagyis, bármerre mozdult, mindig szúrás, kritika érte valaki részéről). Például, a Legfelsőbb Bíróságnak kellett döntenie az alábbi, politikailag érzékeny ügyekben: (1) a Szenátus és a Képviselőház által korrupció miatt elmarasztalt elnök büntetőjogilag bűnös-e vagy sem (2), a szenátort meg kell-e fosztani politikai mandátumától, (3) fel kell-e függeszteni a kollektív szerződések egyes záradékait (4) fel kell-e függeszteni a társadalombiztosítási reformot, vagy (5) meg kell-e emelni a közalkalmazottak fizetését.[48]
A Legfelsőbb Bíróság számos szövetségi, tagállami és önkormányzati törvényt alkotmányellenesnek nyilvánított. Ennek az igazságügyi aktivizmusnak az egyik következménye az igazságszolgáltatás nagyobb elszámoltathatóságára és eljárásainak felgyorsítására szolgáló igények felerősödése volt. Sok éves vita után a Kongresszus végül 2004. december 8-án elfogadta a 45. alkotmánymódosítást, amely az igazságszolgáltatás jelentős reformját hozta. Ez a módosítás létrehozta a Nemzeti Igazságügyi Tanácsot az igazságszolgáltatás pénzügyi és adminisztratív funkcióinak külső ellenőrzése, valamint az alsóbb szinteken működő bírók és a hivatali kar felügyelete és szükség szerint megfegyelmezése céljából. Az alkotmány továbbra is mindenki számára biztosítja az alapvető jogokat, és azt, hogy az állampolgárnak joga van ügyeinek ésszerű időn belüli lezárásához, elbírálásához az összes bírósági, közigazgatási eljárási szinten. E jog érvényesülését biztosítandó, a 45. Alkotmánymódosítás ezt úgy kívánja elérni, hogy a bírói előremenetelt a produktivitástól, a lezárt ügyek számától teszi függővé, valamint megkönnyíti a rosszul, nem hatékonyan ítélkező bíróktól való megszabadulás lehetőségét. Ez azzal jár, hogy a bíróságok folyamatosan, ítélkezési szünet nélkül működnek, és a fellebbviteli bíróságoknak tilos egyszerre, egyidőben szabadságolás miatt bezárniuk. Azt is megköveteli, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz rendkívüli fellebbezést benyújtó személyek bizonyítsák, hogy ügyükben szereplő alkotmányos kérdésnek közérdekkel kapcsolatos vetülete is van - ez lett egy olyan intézkedés, amely jelentősen csökkentette a Legfelsőbb Bíróság hatalmas ügyterhét.[49]
Gilmar Mendes 2008 áprilisában kezdődő elnökségének első évében, a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott új keresetek száma a 97 435-ről 56 537-re esett vissza, ami 40,9%-os csökkenés. Az esetek nagy részében a csökkenése a közérdek követelményének tulajdonít-
- 29/30 -
ható, amely lehetővé tette a Legfelsőbb Bíróság számára, hogy több mint 31 000 keresetet elutasítson.[50]
A hatalmi ágak szétválasztásának a koncepciója folyamatosan fejlődik Brazíliában. Ez egy olyan képlékeny koncepció, amely megköveteli a hatalmi ágak alapvető funkcióinak egymástól való függetlenségét, de ugyanakkor lehetővé teszi, hogy minden egyes ág ellenőrizze a többi ágat. A 2001. évi 32. Alkotmánymódosítás óta, amely sikeresen tud gátat szabni a végrehajtó hatalomra ruházott jogalkotói funkciójából származható visszaéléseknek, a hatalommegosztás hagyományos koncepciójához kapcsolódó egészséges alkotmányos helyzet visszaállt Brazíliában.[51]
A miniszteri tisztség mellett kvázi az állam minisztereiként sorolják be a következő intézmények vezetőit is: Advocacia-Geral da União (az Unió Főügyészsége); Banco Central (Központi Bank); Casa Civil da Presidência da República (A Köztársaság elnökségének Civil/Polgári Háza); Controladoria-Geral da União (Állami számvevőszéknek megfelelő intézmény); Núcleo de Assuntos Estratégicos (Stratégiai kérdések központja); Gabinete de Segurança Institucional (Biztonsági Hivatal).
A prezidenciális kormányformához híven a kormány egyszemélyi feje a köztársasági elnök, de álláspontom szerint struktúrájában a végrehajtó hatalom minisztériumokra tagolódása jobban hasonlít a parlamentáris kormányokéhoz, mint például az USA prezidenciális rendszere. Ennek tanújele a köztársasági elnöki aktusokhoz fűződő miniszteri ellenjegyzés intézménye.
Az Állam Minisztereit huszonnyolc évesnél idősebb, teljes politikai jogokkal rendelkező brazil állampolgárok közül nevezi ki az államfő. A miniszter az Alkotmányban és kapcsolódó törvényekben szereplő kötelességeken kívül felhatalmazást nyer:
- az irányítást, koordinációt és ellenőrzést végezni a szövetségi állami közigazgatás szervei és intézményei tekintetében, hatáskörébe tartozó szakmai területeken,
- a Köztársasági Elnök által aláírt határozatokat és rendeleteket ellenjegyezni.
A miniszter továbbá rendeleteket ad ki a törvények, határozatok és szabályozások végrehajtására, félévente beszámol a Köztársasági Elnöknek a vezetésük alatt álló Minisztérium tevékenységeiről, illetőleg gyakorolja a hatáskörébe tartozó egyéb tevékenységeket, amelyeket hozzájuk rendelt a Köztársasági Elnök.
Minisztériumok létrehozásáról és megszüntetéséről törvényben kell ren-
- 30/31 -
delkezni. Nincs külön Igazságügyi Miniszter; a Legfelsőbb Állami Bíróság három tagja miniszteri besorolásban teljes önállósággal testesíti meg a bírói hatalmat.[52]
Brazília önkormányzati szinteződését nagyban befolyásolja, hogy szövetségi államról van szó. (Természetesen egy tagállam önállósága jócskán túlmutat egy, a "szuverén kegyéből" adományozott hagyományos önkormányzatiság hatáskörein.) Tagállami kormányzónak olyan (egy párt által jelölt) személy választható meg, aki született brazil állampolgár, harmincadik életévét betöltötte, közügyek gyakorolásától nincs eltiltva. Ugyanezen követelmények irányadók az alkormányzóra nézvést is.[53] A kormányzó hatáskörét a tagállami alkotmányok részletezik. Ezen szabályozásnak a szövetségi Alkotmány alapelveinek keretei között kell maradnia. A kormányzót a közigazgatás felügyeletében az államtitkárok segítik; felettük autonóm kinevezési és leváltási hatáskörrel rendelkezik. A titkárságok száma tagállamonként eltérő.[54]
A tagállamok önálló rendőri szolgálatot tartanak fenn a rend és a közbiztonság megőrzésének garantálására. Egészen pontosan a következő szervezetek működtetésével teljesítik ezirányú kötelezettségüket: Szövetségi rendőrség (polícia federal); Szövetségi autópálya rendőrség (polícia rodoviária federal); Szövetségi vasúti rendőrség (polícia ferroviária federal); Polgári rendőrségek (polícias civis); Katonai rendőrség és a katonai tűzoltók alakulatai (polícias militares e corpos de bombeiros militares).
A település irányítója a polgármester. A település vezetésében a települési titkárokra építhet a közigazgatás egyes szektoraiban. A polgármester autonóm hatáskörben dönt, kit nevez ki valamely önkormányzati pozícióra.[55]
A polgármester ellen a kötelezettségének elvégzése során tanúsított mulasztásért az államában lévő bíróság előtt emelhetnek vádat. Az alkotmány, a szövetségi és a tagállami törvények a polgármestert arra kötelezik, hogy munkáját a település igazgatásában a Szövetségi alkotmányban meghatározottak szellemében végezze, együttműködve a helyi civil szervezetek képviselőivel.[56]
Az állam végrehajtó hatalmának struktúrája az alábbiak szerint épül fel[57]: Szövetségi hivatalok: - Köztársasági elnöki hivatal (Presidência da Republica): integrálja a Köztársasági elnököt a kabinetével, az Alkotmányos Védelmi Kabinetet (Gabinete de Segurança Institutional), Szövetségi Egységes Ügyészséget (Advocacia-Geral da União), a Civil Há-
- 31/32 -
zat (Casa Civil), a Nemzeti Sajtót (Imprensa Nacional), a Szóvivői Titkárságot (Secretaria de Comunicação) és más szervezeteket;
- Köztársasági alelnöki hivatal (Vice-Presidência da Republica);
- Állam minisztériumok (Ministérios de Estado);
- Unió Közvédelme (Defensoria Pública da União);
- Állami hivatalok;
- Tagállamok kormányai a Kormányzók által képviseltetve;
- Tagállamok államtitkárai;
- Települési Hivatalok;
- Települési polgármesteri hivatalok a polgármesterekkel;
- Települési titkárságok.
A brazil központi államszervezetnek 21 minisztériuma van, valamint 1 külön elnöki hivatali titkársága és két további hivatala. Egy minisztérium létrehozása, szerkezeti átalakítása vagy megszüntetése csak különleges törvény által lehetséges, amelynek indítványozása természetszerűleg az elnök hatásköre.[58]
Az ún. Civil/Polgár Ház (Casa Civil) a végrehajtó hatalom igen sajátos rendeltetésű intézménye; egységes föderációs szervezet.[59] Jogállása szerint minisztériumként, vagy titkárságként lehetne besorolni. Ezen szerv feladatköre jogi-szakmai támogatás a Köztársasági elnöknek, illetve a kormány tagjainak. Felelős különösen a törvénytervezetek elkészítéséért, amelyeket a végrehajtás (feje) a parlament felé előterjeszt.[60] Gondoskodik továbbá a kormány aktusainak a kihirdetéséről/közzétételéről. Bár a kormányforma eltérő mivolta miatt nem pontos analógia, de némileg a hazánkban (is) működő miniszterelnökség/kancellária szerepéhez hasonlítható a Civil Ház funkciója.
A római jog hatása - leginkább persze portugál közvetítéssel - a brazil jogrendszerben is érvényesül. A magánjog kodifikálására irányuló kezdeményezés még a brazíliai császárság korára, nyúlik vissza. Az 1824-es (első) brazil alkotmány 179. szakasza rendelkezett az "igazságon és a méltányosság szilárd alapjain" nyugvó polgári jogi törvény és büntetőjogi törvény mielőbbi megalkotásáról.[61]
A brazil polgári törvénykönyv eklektikus természetű, ugyanis szerkezete szerint a BGB, tartalmilag pedig főképp a francia Code civil hatását tükrözi.
Brazília a latin-amerikai állammodellt testesíti meg, miszerint az arányos, listás választást prezidenciális rendszerrel (és szövetségi állammal) társultatja. Ezen alkotmányos berendezkedés erénye, hogy a demokratikus, ámbár nagy eséllyel fragmentált parlamenttől elválasztja a végrehajtást. Az elnök nem leváltható a törvényhozás által, ez pedig a kormányzat stabilitását erősíti. A választópolgárok képviselete a lehetséges legigazságosabb módon érvényesül, emellett az elnököt - és a vele közös listán induló alelnököt - is maga a nép
- 32/33 -
emeli hivatalába. A minisztereket az elnök nevezi ki.
A törvényhozás kétkamarás; a Szenátus tipikus szövetségi típusú második kamara, melybe a szenátorokat egyszerű többséggel választják. (A kamarának leginkább az államszövetséget érintő, pénzügyi és személyi kérdésekben, valamint nemzetközi szerződések tekintetében van legerősebb hatásköre.) A képviselők 4, a szenátorok 8 évre nyerik el mandátumukat. Utóbbiak "félidőben", négy évente rotációs jelleggel cserélődnek.
Ezen kormányformánál a hatékonyságot a többségi alapon választott egyfejű végrehajtás testesíti meg, míg a túlhatalom ellenszereként (gyengítő tényezőként) az arányos képviselet és a hosszú távra, de cserélődve választott szenátorokból álló második kamara funkcionál.
Ehelyütt utal a szerző a prezidenciális államok (túl) szigorú ilyetén szabályozására; Bolívia, Brazília, Kolumbia, Panama, Uruguay és Venezuela bizonyos idő (egy másik elnökség) után enged újabb ciklust, Panama és Venezuela 10 éves moratóriumot (is) szab. Sartori, Giovanni: i.m., pp.203-204.
Az arányos választás és a prezidenciális kormányforma találkozása akár rendkívül üdvös is lehet.[62] Azonos beállítottságú törvényhozás és elnök megléte esetén sincs túlzott hatalomkoncentráció (különösen nem minősített többséghez kötött törvények, és többpárti koalíciós többség lévén), viszont ha ciklus közben megváltozik egyik szerv összetétele, akkor sem bénul meg feltétlenül a kormányzás, ha az elnök kezében eredeti, elhatárolt
jogalkotási hatáskör van, illetőleg ha az ellenséges parlamenti többség nem tud mindig egységesen fellépni az államfővel szemben.[63] Több irányból túlbiztosított rendszer esetén (második kamara, népszavazás, jelentős hatáskörű alkotmánybíróság) viszont a kormányzat hatékonysága akadozhat az egyébként igencsak demokratikus modellben. ■
JEGYZETEK
[1] Wittman Tibor: Latin-Amerika története. Gondolat, Budapest, 1978. 202-208. o.
[2] Uo.
[3] Aparicio Zoltán Gergely: A portugál és spanyol jogi kultúra hatása a latin (ibero)-amerikai jogrendszerekre. Doktori értekezés, PTE-ÁJK, Pécs, 2020. 250. o.
[4] Holndonner Róbert László: Az Egyesült Államok külpolitikai doktrínái Monroe-tól Bushig. Doktori értekezés, Elte-Btk, Budapest, 2012. 41-60. o.
[5] Többek között - Brazília mellett - Argentínára, Mexikóra, Kolumbiára, Chilére és Perura is jellemző az elnöki rendszer.
[6] Az USA-ra gyakorolt római jogi hatásról ld. Hamza Gábor: A római jog hatása az Amerikai Egyesült Államok jogfejlődésére. Jogtudományi Közlöny, 2003/5, 234-237. o.
[7] Pokol Béla: Jurisztokrácia - a kezdetek, Jogelméleti szemle, Law working papers, 2021. No. 5., 9. o.
[8] Uo.
[9] Roberto Gargarella: Too "Old" in the "New" Latin American Consitutionalism, Yale University Research Papers, 2015, 44. p., illetve Jorge L. Esquirol: The Geopolitics of Constitutionalism in Latin America. In: (Colin Crawford/Daniela Bonilla Maldonado (eds)) Constitutionalism in the Americas. Edward Elgar Publishing. New York. 2018. 79-108. p.
[10] Uprimny, Rodrigo: The Recent Transformation of Constitutional Law in Latin America: Trends and Challenges, 1587. o. http://www.texaslrev.com/wp-content/uploads/Uprimny-89-TLR-1587.pdf, letöltés dátuma: 2025. 01. 24.
[11] Horváth Gyula: Császárság Brazíliában és Mexikóban a függetlenség kivívása után. Mta-Bkti, Világtörténet, 2005/2. 60. o.
[12] Uo. 61. o.
[13] Uo. 62. o.
[14] Uo. 62-63. o.
[15] http://www.archontology.org/nations/braz/braz_emp/pedro_regent.php (Letöltés: 2020. június 2.)
- 33/34 -
[16] Horváth (2005) i.m. 64. o.
[17] Uo.
[18] Constitución Política de 1824, Titulo 1., Art. 1.
[19] Constitución Política de 1824, Titulo 1., Art. 2.
[20] Dávid Dániel: A latin-amerikai államok alkotmányfejlődése. Kézirat, 2014. 38. o.
[21] Uo.
[22] Constitución Política de 1891, Seção II, Capítulo I, Art. 41., 43., 47., 48.
[23] Dávid (2014) i.m. 40. o.
[24] Constitución Política de 1934, Título III, Capítulo I, Art. 108.
[25] Constitución Política de 1934, Título I, Capítulo II, Seção I, Art. 38.
[26] Constitución Política de 1934, Título III "Da Declaração de Direitos" ("A jogok nyilatkozata")
[27] Dávid (2014) i.m. 42. o.
[28] Constitución Política de 1988, Título I, Art. 1.; Título II "Dos Direitos e Garantias Fundamentais" ("Az alapvető jogok és azok garanciáinak nyilatkozata")
[29] Constitución Política de 1988, Título II "Dos Direitos e Garantias Fundamentais" ("Az alapvető jogok és azok garanciáinak nyilatkozata"), Capítulo IV
[30] Dávid (2014) i.m. 43. o.
[31] Constitución Política de 1988, Título II, Capítulo V
[32] Constitución Política de 1988, Título III, Capítulo I-II
[33] Keith S. Rosenn: Separation of Powers in Brazi., University of Miami Law School University of Miami School of Law Institutional Repository, 2009., 31.
[34] Rosenn 2009., 31-32. o.
[35] A kétkamarás rendszer szövetségi jellegűnek tűnik, de a klasszikus besorolás alapján népképviseleti jellegű. Nem szimmetrikusan bikamerális, eltérőek némileg a két ház hatáskörei. Vö. Cservák Csaba: A végrehajtó hatalom és a parlament választása, Lícium-Art, 2016. Debrecen, 200-220.
[36] Ld. Brazil Alkotmány 45-46. bekezdés.
[37] Ld. Brazil Alkotmány 52. bekezdés.
[38] Ld. Brazil Alkotmány 76-77. bekezdés.
[39] Figyelemre méltó, hogy a normaszövege kifejezetten nevesíti a "büntetéscsökkentés" intézményét. A magyar jogban ezt csupán a gyakorlat alakította ki, részben az, "akinek joga van a többhöz, joga van a kevesebbhez" regulára is alapozva. Az államfőt nem kötik a büntetéskiszabás általános vezérelvei.
[40] Lényegében autonóm döntésre utal, mely szerint tehát az államfőé egyben a jelölési és végleges kinevezési hatáskör is.
[41] Ld. Brazil Alkotmány 84. bekezdés.
[42] Tenke Ábel: A Brazil Föderális Köztársaság igazgatásáról, Confessio, 2016/3. sz., 6. o.
Az alábbi bíróságok gyakorolják Brazíliában az igazságszolgáltató hatalmat:
- Legfelsőbb Szövetségi Bíróság (Supremo Tribunal Federal);
- Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács (Conselho Nacional de Justiça) igazságszolgáltatási hatáskör nélkül, csak adminisztrációs funkcióval bír;
- Igazságügyi Legfelsőbb Bíróság (Superior Tribunal de Justiça);
- Regionális Szövetségi Bíróságok és szövetségi bírók (Tribunais Regionais Federais e juízes federais);
- Munkaügyi Bíróság (Tribunais e juízes do Trabalho);
- Választási Bíróság (Tribunais e juízes eleitorais);
- Hadügyek Bírósága (Tribunais e juízes militares);
- Bíróságok és bírák az államokban, a Szövetségi Kerület és a joghatósági kerületeken (Tribunais e juízes dos estados, do Distrito Federal e dos territórios).
[43] Badó Attila - Harkai István - Hettinger Sándor: A romanista jogkör stíluselemei a 21. században, In (Csink Lóránt-Schanda Balázs) Összehasonlító módszer az alkotmányjogban, Pázmány Press, 2017. Budapest, 198. o.
[44] Ld. uo. A brazil törvényhozó hatalom legfőbb szerve, a kongresszus előtti törvényjavaslat szerint a bírói tanács összetétele jobban hasonulna a szomszédos államok megoldásaihoz, azaz a bírói hatalmi ágon kívül álló szervezetek is képviselnék magukat a tanácsban, illetve a jelölést, a kiválasztási eljárást és az előmenetelt is a tanács határozná meg.
[45] Rosenn 2009., 31-333.
[46] Rosenn 2009., 31-34.
[47] Uo.
[48] Uo.
[49] Uo.
[50] Uo.
[51] Federal Supreme Court, http://www2.stf.jus.br/portalStfInternacional/cms/verConteudo.php?sigla=portalStfSobreCorte_en_us&idConteudo=123027, letöltés dátuma: 2020. május 31., ill. Keith S. Rosenn: Brazil's New Constitution: An Exercise in Transient Constitutionalism for a Transitional Society, 1990. https://repository.law.miami.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1165&context=fac_articles
- 34/35 -
[52] Ld. Brazil Alkotmány 87. bekezdés.
[53] Mindkettőjüket négy évre szóló mandátummal ruházzák fel. A Köztársasági elnök megválasztásának szabályait kell alkalmazni rájuk is, különös tekintettel akkor, ha a jelöltek egyike sem nyerte el a szavazatok többségét az első fordulóban. Ld. Tenke i.m. 10. o.
[54] Uo.
[55] A polgármestert és az alpolgármestert a képviselőkkel egyszerre választják meg, négy évre szól a mandátumuk. A választásokat október első vasárnapján tartják, a kormányzást gyakorlók mandátumának lejártát megelőző évben, és a választást követő január elsején foglalják el tisztségüket. Ld. uo.
[56] Uo.
[57] Tenke i.m., 7. o.
[58] Tenke i.m. 10. o.
[59] A korábbi alkotmányok időszakára vezethető vissza; 1938. december 1-jén a 920-as számú rendelettel hozták létre.
[60] Tenke i.m. 10. o
[61] Egyes szerzők II. Pedro (Péter) császárt - a magánjog kodifikálására való törekvéseire tekintettel - egyenesen a "brazil Iustinianusnak" nevezik. Vö. Hamza, Gábor: Törekvések a magánjog újrakodifikálására Brazíliában, Magyar Jog 44 pp. 1997., 756-760., ill. Hamza, Gábor: A magánjog kodifikálása és újrakodifikálása Brazíliában (Codification and Recodification of Private Law in Brazil), Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis De Rolando Eötvös Nominatae 51 pp. 2014., 153-162. A magyar civilisták is hatottak közvetetten Brazília jogfejlődésére, az oda emigrált kiváló római jogász, Márky Tamás révén. Ld. Földi András: A jogszabályok visszaható hatályának kérdései a római jogban - Márky Tamás kutatásainak tükrében, kézirat, Budapest, 2024.
[62] Kiemelendő, hogy a szakirodalom nem támogatja eme ötvözetet, de az érvek rendszerint nem tudományos általánosításúak, hanem a tényleges negatív dél-amerikai tapasztalatokat emlegetik. Hozzátehetjük, a tényleges politikai rendszerek működése nem írható teljesen a hatalomgyakorlás jogi keretei rovására; az említett államok esetében semmi nem igazolja, hogy más kormányzati és választási rendszer alkalmazásával demokratikusabb jogállammal rendelkeznének.
[63] Erre jó megoldás lehet például az ún. részleges vétó, mely lehetővé teheti az elnöknek, hogy bizonyos törlésekkel, egyes jogszabályhelyek megsemmisítésével olyan mértékben beleszóljon a tervezetbe, ami szinte egyenértékű a jogszabály teljes megváltoztatásával. A hatékony kormányzást biztosító eszköz lehet, ha az elnök maga döntheti el egy kétkamarás rendszerben, melyik házhoz nyújtja be javaslatát. Megfelelő modell az is, melyben az elnök törvényjavaslatáról egy parlamenti bizottsággal "alkudozhat" módosításokról, a parlament végső elutasító szavazása esetén pedig törvényerejű rendeletet léptethet hatályba bizonyos feltételek fennállta esetén. A rendszer az elnök törvénykezdeményezési privilégiumára épül. Ld Sartori, Giovanni: Összehasonlító alkotmánymérnökség (fordította: Soltész Erzsébet). Akadémiai Kiadó, Budapest 2003., 191., 198.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi és Egyházjogi Tanszék.
Visszaugrás
