Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Nagy Attila: Észrevételek a választási igazgatás előtt álló feladatokhoz (Jegyző, 2022/4., 19. o.)

A választások ciklikussága nemcsak abban jelenik meg, hogy azokat meghatározott időszakonként kell lebonyolítani, hanem például abban is, hogy minden egyes választási esemény olyan tapasztalatokkal szolgál, mely egyrészt a későbbiekben felhasználható, másrészt rávilágít arra, hogy a hatályos joganyagban hol célszerű változtatásokat végrehajtani. Az idei parlamenti választások is számos ilyen tapasztalatot eredményeztek, melynek eredményeképpen a jogalkotó szervek meglepően gyorsan reagáltak és számos kérdést rendeztek az egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XXIII. törvényben (a továbbiakban: Ve. mód. tv.), melynek egyes részei a kihirdetést követő napon léptek hatályba, míg egyes elemeit majd csak 2022. október 1-jétől kell alkalmazni.

A már hatályba lépett rendelkezések közül az alábbiakat emelem ki:

A választási bizottságokkal kapcsolatban számos olyan körülmény merült fel, mely indukálta a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) módosítását, így például

• az átlagbér helyett átvette a távolléti díj munkajogban használt fogalmát;

• az összeférhetetlenségi szabály alóli kivétel bővült a munkavállalói és az egészségügyi szolgálati viszonyban álló személyekkel, így már e személyek esetében sem kizárt a választási bizottság választott tagsága;

• a szavazatszámláló bizottsági feladatokat ellátó helyi választási bizottság megbízott tagjaira is a szavazatszámláló bizottság megbízott tagjainak bejelentésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni;

• szabályozásra került a szavazatszámláló bizottság megbízott tagjának megbízása megszűnésének időpontja, amely a választási eredmény jogerőssé válásának időpontjában került meghatározásra;

• a megbízott tag mielőbbi pótlása érdekében a választási bizottságnak nem kell határozatot hoznia, ha a megbízatás megszűnésének oka a megbízott tag megbízási feltételeinek megszűnése, a megbízó általi megbízatás visszavonása, valamint a jelölt vagy lista kiesése.

A Ve. mód. tv. tartalmaz a választási irodákat érintő rendelkezéseket is, így

• az új szabályozás lehetőséget biztosít az irodavezetői pozíció betöltésére abban az esetben is, amikor a jegyző vagy főjegyző 30 napot meghaladó távolléte ezt indokolttá teszi;

• a területi választási irodák feladatellátásának zökkenőmentes biztosítása érdekében lehetővé válik, hogy az iroda vezetője a megyei önkormányzati hivatal munkavállalóját is megbízza választási irodai tagsággal.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére