A jelen közlemény egy készülő könyv első fejezete. A tervezett munka az engedelmesség és az engedetlenség társadalmi szerepét kívánja vizsgálni a különböző társadalmi alrendszerekben, így elsősorban a vallás, a politika, a jog és az erkölcs szférájában.
Az engedelmesség - engedetlenség problémájára nem lehet elvont és általános választ adni, tekintettel arra, hogy mindkét kategóriánál számos viszonylatot kell figyelembe venni, így azt, hogy ki, kinek, hogyan, miért, meddig engedelmeskedjék, vagy netán engedetlen legyen.
e könyv megírásánál az a kiinduló hipotézisünk, hogy az engedelmesség-engedetlenség jelentékeny kategóriapár, amely ugyan különböző szerepet játszik az egyes társadalmi alrendszerekben, de minden társadalmi alrendszerben alapvető jelentőségű. Néhány karakteres példával dokumentálva ezt a feltevésünket, gondoljunk arra, hogy mennyire alapvető jelentőségű tétele a monoteista vallásoknak az Isten iránt tanúsított engedelmesség (lásd a bűn definícióját: engedetlenség az Isten akaratával szemben), mennyire sorsdöntő a háborúk szempontjából, hogy engedelmeskednek-e a katonák a kapott parancsoknak, mennyire függ a diktatúra az alattvalók engedelmességétől. De a jog hatékonysága is a legszorosabb összefüggésben van azzal, hogy elfogadják-e az emberek az adott jog követését erkölcsi posztulátumnak, és végül az erkölcs szférájában a szülő-gyermek, ill. tanár-tanítvány viszonyban is vitathatatlanul fontos szerepe van az engedelmességi normáknak.
Az engedelmesség-engedetlenség különböző válfajai nemcsak egymástól eltérő módon érvényesülnek a különböző társadalmi alrendszerekben, hanem lazább vagy szorosabb összefüggésben, kölcsönhatásban vannak egymással, közös vonásokkal is rendelkeznek, ezért érdemes ezt a kapcsolatot is szemügyre venni. Megítélésünk szerint az engedelmesség-engedetlenség valláson belül játszott szerepe erősen hatott a kategóriapár érvényesülésére a többi társadalmi alrendszerben, ezért vizsgálatunkat ezzel a tematikával kezdjük.[1]
- 123/124 -
A bevezetőből kiderült, hogy az engedelmesség, ill. az engedetlenség összetett, sok relációval bíró jelenségek, amelyek önmagukban, a körülményektől, viszonylatoktól elszakítva aligha értékelhetőek reálisan. Ez szorosan összefügg azzal, hogy az engedelmesség és az engedetlenség nem természeti, hanem társadalmi jelenségek, s azon belül részben még csak nem is magától értetődő jelenségek (gondoljunk arra, hogy engedelmesség esetén az emberek nem azt teszik, amit szeretnének, akarnak, ami a meggyőződésük, hanem azt, amire utasítják őket, amit követelnek tőlük). Ezért azt, hogy egy társadalmi alrendszerben mekkora érték az engedelmesség, vagy netán az engedetlenség, milyen szerepet játszanak, melyek a motivációik, megjelenési formáik és a velük szemben támasztott követelmények, csak akkor érthetjük meg, ha összefüggésbe hozzuk az adott alrendszer viszonylagos totalitásával, lényegével, felépítésével és funkcióival.
Az első társadalmi alrendszer, amelyet az említett szempontok alapján szemügyre veszünk, a vallások és egyházak világa. Tekintettel azonban arra, hogy könyvünk nem valláselméleti (és még kevésbé vallástörténeti) jellegű, modellként egy vallást, az Európában és Amerikában domináló keresztény vallást vizsgáljuk meg röviden, sőt ezen belül elsősorban a katolicizmust, és csupán röviden térünk ki a protestantizmusra és az úgynevezett világvallásokra.
De vajon megengedhető és nem önkényes-e egy ilyen leszűkítés? Úgy gondolom, egy ilyen korlátozás akkor jogos, ha a szerző azt a célt tűzi maga elé, hogy - elvi szinten elemezve az engedelmességet és az engedetlenséget - feltárja a jelenségek okait, funkcióit, mechanizmusát. Ehhez viszont elegendőnek látszik egy alapmodell kiválasztása, valamint egy olyan kitekintés, amely arra szolgál, hogy tisztázódjék, nem kivételes jelenséget szemelt-e ki a szerző, amelynek engedelmességi követelményei és realizálódása gyökeresen eltér a többi vallásétól, ill. egyházétól.
Vajon megfelel-e a katolicizmus elemzése a most felvázolt követelményeknek? A továbbiakból kiderül, hogy két szempontból is igen. Egyrészt azért, mert az ismert világvallások közül a katolicizmusnak van a legtágabban és a legrészletesebben kidolgozott engedelmességi követelményrendszere, s így olyan vonások is tanulmányozhatók, amelyek más vallásoknál kevésbé, vagy egyáltalán nem jelennek meg. Másrészt azért, mert a katolicizmus engedelmességi koncepciója lényegét tekintve nem mond ellent sem a protestantizmus, sem pedig a többi világvallás engedelmességi koncepciójának, noha egyes vonások tekintetében eltér azoktól.
A katolikus koncepció egyik legalapvetőbb jellemzője, hogy nem tesz egyenlőségjelet az engedelmesség és az engedetlenség között, hanem egyértelműen az engedelmességet tartja fő erénynek, és az engedetlenségnek csak rendkívüli kivételként enged teret, ill. fogadja cl követendő maga-
- 124/125 -
tartásnak. Mi több: a katolicizmus Szent Ágoston óta az engedelmességet nem egy erénynek tekinti a sok közül, hanem csúcserénynek, amely a legjelentősebbek sorában foglal helyet.[2]
Az engedelmesség prioritásának a katolicizmusban egy alaposan átgondolt logikus koncepciója létezik, amely alapvető teológiai tételeken nyugszik. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős mértékben azok igazságán és elfogadottságán áll vagy bukik az engedelmességre, ill. engedetlenségre vonatkozó tanítás, elképzelés.
A katolikus engedelmességi koncepciónak kiindulópontja, ill. középpontja - és ebben nem különbözik más monoteista vallásoktól - az istenfelfogás, az Istenről alkotott kép.
Az első és egyben legfontosabb tétele a monoteista keresztény katolicizmusnak, hogy a világban Isten játssza a legfőbb szerepet, s ezért az ember sorsát is döntően Istenhez való viszonya határozza meg. Ezért az első számú és egyben az engedelmesség szempontjából legjelentősebb tétel így hangzik: az ember az üdvözüléshez, a túlvilági örök életet elnyeréséhez Isten akaratának kell, hogy engedelmeskedjen. Loyolai Szent Ignác szerint az ember Isten szolgálatára van teremtve.[3] Ezzel azonban nemcsak az engedelmesség szükségszerűsége alapozódik meg, hanem az engedelmesség jelentősége is, hiszen az ember sorsa szempontjából a legfontosabb, hogy a Földön eltöltött rövid idő után mi következik.
Az isteni akaratnak való engedelmesség követelménye korántsem önkényes, netán véletlenszerű elvárás, hanem logikusan következik a keresztény Istenkoncepcióból, Isten tulajdonságairól vallott elképzeléséből. Abból, hogy Ő teremti és fenntartja a világot, tökéletes, azaz mindent tudó, mindenható, végtelenül jó és gondoskodó. Ezek a tulajdonságok a katolikus hívő bázisai: "mi azért hiszünk, mert Isten tekintélye a biztosíték, aki nem csalatkozhat és nem csalhat meg".[4] Ebből nemcsak az következik, hogy Isten mértéktelenül felette áll az egyes embernek (de az emberiségnek is) - s így joggal követelhet meg engedelmességet az embertől, akinek létrejötte, fennmaradása és az élők sorából való eltávozása tőle is függ -, hanem az is, hogy követendő akarata az ember számára jó, az ő érdekében való, mégpedig azért, mert egy végtelenül jó Isten nem akarhat rosszat az embernek. Ahogy a Veritatis splendor kezdetű enciklika írja: "a jót kereső kérdésre egyedül Isten tud válaszolni, mert ő a jó".[5] Mindeb-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
