Az Európai Unióban (a továbbiakban: EU) a tagországok megteremtették a közös piacot, elérték, hogy a négy alapszabadság1 megvalósulhasson, azonban a célként kitűzött belső, egységes piacot nem teljesen sikerült megvalósítani. A határokon átnyúló kereskedelmi ügyletek szaporodásához szintén hozzájáruló, utóbbi években bekövetkezett technikai fejlemények, mint például az Internet elterjedése, valamint a közös Európai pénz, az euró bevezetése ellenére a piac mégsem úgy működik, ahogyan kellene.2 A közösségi jogalkotás ugyan egyre aktívabb ezen a területen, a szerződési jog szabályozása azonban továbbra is "nemzeti ügy" az EU-ban, és 15 különféle szerződési jog érvényesül nemzetállami kereteken belül. E helyzet számos problémát vet fel, és egyre inkább elterjedt az a vélemény, hogy a tagállamok áru- és szolgáltatáscserét szabályozó szerződési jogainak különfélesége a belső piac megvalósításának nem vámjellegű korlátját képezi.3 Ez két téren jelent különösen gondot. Egyrészt akkor, amikor a különféle tagállami kötelező szabályok összeütköznek, másrészt, amikor a külföldi jog bizonytalansága és megismerésének költséges volta elriasztja az üzleti élet szereplőit a határokon átnyúló nemzetközi ügyletektől.
A szabályozáson túl a vitarendezési módokat is figyelembe véve megállapítható, hogy a belső piac ellenére a vitákat nemzetközi módon oldják meg, tehát jogválasztás hiányában a nemzetközi kollíziós magánjogi szabályok közvetítésével végső soron egy adott állam nemzeti joga érvényesül. A nemzeti jog alkalmazása egy nemzetközi ügyletre nézve azért nem mindig a legkedvezőbb, mert a nemzetközi jellegű ügyletnek sajátos, a nemzeti jog által nem értelmezhető vonásai lehetnek. Emellett a külföldi jog megtalálása, értelmezése általában időigényes és költséges. Az alkalmazandó jog továbbá idegen lehet egyik, vagy mindkét félnek, vagy akár a bírónak. A bíróságok gyakran hajlanak arra, hogy - különösen ha a kijelölt jog alkalmazása a fórum jogának megoldásától lényegesen eltérne - különféle technikákkal elérjék az idegen jog alkalmazásának elkerülését (homeward trend)4. Ha az alkalmazandó jog az egyik partner államának joga, a másik hátrányosabb helyzetbe kerül, és gyakorlatilag nem egyenrangú félként vesz részt az eljárásban. Minderre tekintettel általánosan elismert, hogy a kollíziós technika révén kijelölt jog alkalmazása bizonytalan eredményre vezet és költséges, így alkalmas arra, hogy visszatartsa a piaci szereplőket attól, hogy nemzetközi ügyletbe bonyolódjanak. Ily módon az európai szerződési jogok különfé-lesége a belső, egységes piac megfelelő működésének akadályát jelenti, és versenytorzulást okoz.
Az EU-n belüli piaci kapcsolatok jogi háttere azonban mégsem teljesen olyan, mintha tagállam és nem tagállam közti (valódi nemzetközi) ügyletről beszélnénk, hiszen az Európai Uniónak van egy sajátos joganyaga: a közösségi jog. A meglévő közösségi szerződési jogi jogalkotás azonban töredékesnek, ellentmondásosnak bizonyult, és előre nem látott problémákhoz vezetett. A közösségi jogalkotás eddigi szektoriális megközelítése mind EU-, mind nemzeti szinten következetlenségeket okozott.5
A fenti problémák felismerése után az európai jogtudósok körében már régen megkezdődött a vita az anyagi szerződési jog EU-n belüli harmonizációjáról. A harmonizációra irányuló tudományos törekvések azonban az Európai Parlament 1989-ben6 és 1994-ben7 született határozatait leszámítva különösebb politikai megerősítést nem kaptak. E helyzet azonban az utóbbi három évben fokozatosan megváltozott: az 1999-es tamperei Európai Tanácson megfogalmazódott, hogy egy átfogó kutatás lenne kívánatos annak megvizsgálására, hogy a tagállami magánjogi jogrendszerek közelítése az anyagi szerződési jogot tekintve elősegítené-e a belső piac akadályainak csökkentését,8 és az Európai Parlament 2000. március 16-án kelt határozatában felhívta a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt e kérdéssel kapcsolatban. Az Európai Bizottság végül 2001. július 11-én kiadta a "Communication from the Commission to the Council and the European Parliament on European Contract Law" [COM (2001) 398 final]9 (a továbbiakban: Communication) elnevezésű előkészítő jellegű dokumentumot. E dokumentum célja annak megvizsgálása, hogy a különféle tagállami szerződési jogok együttes létezése az EU-n belül akadályát jelenti-e a belső piac megfelelő működésének, és ha igen, milyen mértékben, e mérték indokol-e közösségi lépéseket a szerződési jog területén, ill., hogy a különféle lehetséges lépések közül melyik lenne a legcélravezetőbb. A Bizottság maga négy alternatívát kínál:
1. a problémák megoldását a piaci szereplők önszabályozására bízni, vagyis a közösség nem tesz semmilyen lépést;
2. a kötőerővel nem rendelkező szerződési jogi alapelvek továbbfejlesztésének támogatása, a közösség koordináló szerepével;
3. a meglevő közösségi jogalkotás felülvizsgálata, korrigálása, koherensebbé tétele, aktív közösségi szerepvállalással;
4. átfogó EU szintű jogalkotás megteremtése pl. egy Európai Szerződési Jogi Kódex megalkotásával.
A Bizottság minden érdekelt szereplőt arra bátorít, hogy kapcsolódjon be a vitába, és így segítse elő az információgyűjtést ahhoz, hogy megállapítható legyen, a szerződési jog területén szükséges-e közösségi cselekvés, és ha igen, milyen mértékben. A Com-munication-ra a nemzeti kormányoktól, az üzleti élet szereplőitől, a fogyasztóvédelmi szervezetektől, a joggyakorlat képviselőitől és a jogtudósok köréből számos válasz érkezett.10 A Communication on European Contract Law: Joint Response of the Commission on European Contract Law and the Study Group on a European Civil Code c. írásban11 az Európai Szerződési Jogi Bizottság és az utódjának tekinthető Európai Polgári Törvénykönyv Kutatási Csoportja ad közös választ a bizottsági felhívásra. Az Európai Parlament 2001. november 6-án előterjesztett A5-0384/2001 sz. határozatában válaszolt a Communication-re, míg a Tanács a 2001. november 16-án elfogadott, a tagállami civiljogi jogalkotások közelítésének szükségességéről szóló jelentésben (Council Report) reagált rá. Nem sokkal a Communication megjelenése után 2001. november 30. és december 1. között Leuvenben a Centre for a Common Law of Europe K. U. Leuven és a Society of European Contract Law (SECOLA) szervezésében lebonyolódott konferencia keretében a tudományos élet képviselői tárgyalták meg a bizottsági Communication-re adható lehetséges válaszokat.12
A Bizottság által megnevezett első alternatíva,13 vagyis, hogy az EU nem tesz semmilyen lépést, és a felmerülő kérdések megoldását a piacra hagyja, azon az elgondoláson alapszik, hogy a piaci működés során sokszor jelentkeznek közügynek minősülő problémák, de a piac mégis saját maga - állami, közhatalmi beavatkozás nélkül - alakítja ki e problémák megoldását, a különféle versenyszemlélettől vezérelt, érdekelt csoportok (pl. fogyasztók, NGO-k, vállalkozások) nyomására. Tulajdonképpen ennek a folyamatnak az eredményeként jött létre a lex mercatoria néven ismert joganyag. A tagállamok, a különféle szakmai szervezetek szintén segíthetik, illetve terelhetik bizonyos irányba e folyamatot, és mindez eredményezhet egy ún. soft-law harmonizációt, melyet nem a kötelező EU-szabályok alakítanak ki, hanem a gazdasági fejlemények eredményeként állnak elő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
