A családjog - mondhatni köztudomásúlag - azon jogterületek közé tartozik, ahol a hagyományok szerepe különösen erős, így az ezekkel való szakítás is igen nehéz. Eörsi Gyula szavait idézve "országutaktól távoleső, csendes terület", bár ezt a csendet az utóbbi évtizedekben sok, a családot érintő társadalmi változás zaja verte fel és veri fel ma is. A változásokra minden ország családjoga a maga keretei között reagált (vagy nem reagált), de a harmonizáció igénye a kilencvenes évek második feléig fel sem merült.
Az Európai Családjogi Bizottságot (Commission on European Family Law, a továbbiakban: Bizottság) több ország hat családjogász professzora hozta létre 2001 szeptemberében Utrechtben, azzal a meggyőződéssel, hogy mivel Európában nemcsak a személyek lépik át egyre szabadabban az országhatárokat, hanem családi viszonyaik is, így szaporodnak azok a jogalkalmazói feladatok, amelyeknek megoldásához gyakorta nem elég egy-egy ország jogrendszerére tekintettel lenni. Álláspontjuk szerint nélkülözhetetlen a családjogi harmonizáció megteremtése, minthogy ennek előmozdítása sem a nemzetközi magánjogtól, sem az Európai Unió, sem pedig az Európa Tanács jogalkotásától és jogalkalmazásától nem várható.
A Bizottság célja, hogy az európai szabályozásokra tekintettel (ez alatt nemcsak az Unió Európája, hanem a földrajzi értelemben vett Európa is értendő) kikristályosítsa azokat a különböző családjogi rendszereket átható alapelveket, főszabályokat, amelyek egyfelé mutatnak (common core), s amelyek alapján kidolgozhatóak az európai családjog alapelvei. A munka alapja a jogi összehasonlítás, melynek kiindulópontjául a kiválasztott európai országok szakértői által - kérdőívek alapján - készített nemzeti jelentések szolgálnak.
Így készült el a most tárgyalt könyv is. Mivel a Bizottság úgy határozott, hogy a bontójogi változások Európában tapasztalható közös tendenciáira tekintettel elsőként a bontójoggal és a házastársi tartással foglalkozik, a könyv I. kötete a "Grounds for Divorce" (A házassági bontóokok), míg a II. kötet a Maintenance Between Former Spouses" (A volt házastárs tartása) alcímet viseli. Felépítését tekintve mindkét kötet azonos: a kérdőív részletekbe menő kérdéseit sorra véve teszi közzé huszonkét európai ország nemzeti jelentésének vonatkozó részeit.
Ami a kétkötetes könyv címét - European Family Law in Action - illeti, szerkesztői külön magyarázattal szolgálnak: a "law in action" kifejezéssel egyrészt arra szándékoztak utalni, hogy a jogi összehasonlító kutatás nemcsak a jogszabályok szövegére, hanem tényleges megvalósulásukra is figyelmet fordít, másrészt pedig arra a folyamatra, amelynek keretei között sor kerülhet a harmonizációra és esetleg kialakulhat egy egységes európai családjog.
Az alábbiakban a Katharina Boele-Woelki, Bente Braat és Ian Sumner által szerkesztett és 2003-ban Utrechtben az Intersentia Kiadó gondozásában megjelent két kötet alapján mutatjuk be és vetjük össze - a teljesség igénye nélkül - az európai bontójogi rendszerek és a volt házastárs tartásának legfontosabb szabályait.
Az egységes elvek majdani kialakítása szempontjából legfontosabb - és a Bizottság által is leglényegesebbnek tekintett - kérdések a következők: milyen bontójogi rendszer keretei között lehetséges a házasság felbontása, azaz milyen bontóokokat fogadnak el az egyes országok - különböztetve itt a feldúltságon, illetve a vétkességen alapuló bontóokok között; lehetséges-e a közös megegyezésen alapuló bontás és ha igen, milyen helyet foglal el ez a lehetőség a bontójog rendszerében; függ-e a közös megegyezésen alapuló bontás attól, hogy mennyi ideje állt fenn az adott házasság, illetve előfeltétele-e a közös megegyezésen alapuló bontásnak bizonyos időtartamú különélés; milyen - járulékos -kérdésekben kell megállapodniuk a házastársaknak, továbbá nem közös megegyezésen alapuló bontás esetén szerepet játszik-e a házastársak bontást megelőző meghatározott tartamú különélése.
1. Ami a bontójog rendszerét illeti, a vizsgált európai országok jogi megoldásai - néhány kivételtől eltekintve - nehezen tűrik a csoportosítást. Összehasonlításukat nemcsak sokszínűségük nehezíti, hanem az is, hogy a bontójogi rendszerek tipizálásának szempontjai átfedéseket eredményeznek.
1.1. Vannak olyan rendszerek, amelyek - a mienkhez hasonlóan - egyetlen bontóokot fogadnak el, ez az esetek többségében - nem mindig tisztán a feldúltsági elvet követve - a házasélet helyrehozhatatlan megromlása. Aszerint azonban, hogy miként győződhet meg a bíróság erről, komoly különbségek találhatóak: Csehországban egyetlen bontóokot ismernek ugyan, de míg bizonyos esetekben bizonyítani kell a házasság végleges megromlását, addig más esetekben megdönthetetlen törvényi vélelem áll fenn a megromlás mellett és a bíróság a házasság megromlásának bizonyítása ellenére szűk körben, az egyik házastárs érdekében el is utasíthatja a bontókeresetet a körülmények megváltozása esetén.
Angliában ennek az egyetlen bontóoknak az alapján csak akkor bontja fel a bíróság a házasságot, ha a törvényben meghatározott öt "tény" valamelyikének fennállását a felek bizonyítják (pl. az alperes által elkövetett házasságtörést, amely miatt a felperes nem tartja a házasságot fenntarthatónak). A hatályos orosz bontójog az egyetlen bontóok alapján két eljárást ismer, attól függően, hogy az alperes ellenzi-e a bontást vagy sem.
1.2. Egyes jogrendszerek több bontóokot is megjelölnek. Svájcban több bontóokot is elfogadnak, de csak a feldúltság elvére építve, ezzel szemben több országban elismernek vétkesség alapján álló bontóokokat is. Példa erre az Osztrák Házassági Törvény, amely szerint három bontóok egyikére lehet hivatkozni: vétkességre, a házasság helyrehozhatatlan megromlására, illetve közös megegyezésre. Belgiumban hasonló jellegű a bontójogi rendszer, amely azonban öt bontóokot jelöl meg: a megegyezésen, valamint a vétkességen alapuló bontás mellett bontóokként szerepel még a különélés - ennek speciális válfajaként az egyik házastárs mentális betegsége miatti különélés, továbbá - mivel a belga jog lehetővé teszi a különélés bírói regisztrálását is -, ennek a határozatnak bontási határozattá "változtatását".
A francia jogot vizsgálva már az eltérést jelent, hogy bár a Code Civil három bontóokot határoz meg (a bontás alapja lehet megegyezés, különélés, továbbá vétkesség), ténylegesen ezektől azonban megkülönböztetik még azt a bontóokot, amikor a házastársak kölcsönösen elismerik saját vétkességüket a házasság megromlásában, továbbá azt az esetkört, amikor a különélés az egyik házastárs elmebeli beszámítha-tatlansága miatt tart.
1.3. Abban a tekintetben, hogy milyen házastársi magatartás minősül vétkességnek, eltérőek a megoldások. A Dán Házassági Törvény vétkességi bontóokként jelöli meg a házasságtörést vagy hasonló szexuális kapcsolatot, illetve az erőszakot. Skóciában szintén házasságtörésre lehet hivatkozni, valamint a másik házastárs olyan magatartására, amely mellett nem várható el a felperestől, hogy vele a házassági életközösséget fenntartsa.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
