Ádám Antal professor emeritus, a PTE ÁJK volt dékánja, az MTA doktora, ny. alkotmánybíró, Pécs és Jánoshalma díszpolgára 2010. február 14-én töltötte be 80. életévét. Ebből az alkalomból született meg a fenti tanulmánykötet, amelyben 24 magyar közjogász tanulmánya olvasható. A kötet Előszavában Chronowski Nóra és Petrétei József szerkesztők mintegy tíz pontban sorakoztatják fel Jubiláns személyiségének, segítőkészségének, témaválasztásainak, közéleti szerepléseinek főbb jellemzőit. Ezt követően Ádám Antal életrajza található. A kötet végén elhelyezett bibliográfia Ádám professzor 1954-2009 közötti szakmai publikációinak 404 tételét, 134 újságcikkének adatait, valamint szerkesztői munkásságának bemutatását tartalmazza. A tanulmánykötet méltó főhajtás Ádám Antal szerteágazó munkássága előtt, a benne szereplő tanulmányok magas színvonalúak, igazodnak az ünnepelt gazdag szakmai életútjához.
Megjegyzést érdemel, hogy Ádám Antal 70. születésnapján 3 külföldi és 25 magyar alkotmányjogász tanulmányát tartalmazó emlékkönyvvel köszöntötte Őt a Kar. Az "Adamante notare" c. 2005-ben megjelent angol, német és francia nyelvű kötetben pedig 10 külföldi és 20 hazai kolléga tisztelte meg Őt tanulmányával.
1. Chronowski Nóra: A szolidaritás az alkotmányi értékek között. A tanulmány rendkívül időszerű és jelentős tárgykör sokszempontú, tanulságos feldolgozását tartalmazza. A szolidaritás forrásait, szerepét tekintve az ember proprietásából fakadó természetes együttérzés, segítőkészség és felelősség, vallási, erkölcsi, kulturális, politikai, nemzetközi, szupranacionális, közhatalmi, nevelési, emberi, állampolgári, közösségi, társadalmi kötelesség, felismert ésszerűség, lényeges érdekeltség. A szabályozott szolidaritás sajátos csoportjait alkotják az élet-, az egészség-, a baleset-, a nyugdíj-, a vagyonbiztosítás. Korszakunk természeti, műszaki, háborús, betegségi, bűnözési és egyéb veszélyei növelik a szolidaritás változatai, valamint a személyi, az egészségi, a megélhetési, a vagyon- és a munkabiztonság, a közbiztonság és a nemzetközi biztonság, vagyis együtt a komplex emberi biztonság közötti szoros összefüggést. Komplex emberi biztonság nem érhető el a hátrányos túlzások megakadályozása, illetve szükséges mérséklése, a vallási, nemzeti, etnikai, gazdasági, szegénységi feszültségek mérséklése nélkül. Sajnos az átmenetinek szánt és a korszerű államcélok, alapelvek, alapjogok, tilalmak, kötelességek és felelősségek meghatározásában feltűnően szegényes magyar Alkotmány a szolidaritásról nem rendelkezik. Ezért tanulságos a Szerző által idézett cseh és lengyel alaptörvény szabályozása. A cseh Alkotmány preambuluma többek között "olyan egyenjogú és szabad" állampolgárokról szól, "akik tudatában vannak másokkal szembeni kötelességeiknek, és felelősségüknek a közösség iránt". A lengyel Alkotmány 20. cikke pedig a gazdasági renddel összefüggésben nyilvánítja ki a "szolidaritáson, a felek párbeszédén és együttműködésén alapuló szociális piacgazdaság" elvét, amely együtt értelmezendő a 2. cikkben rögzített "szociális igazság követelményét alkalmazó demokratikus jogállam" alapelvével. A preambulum szerint pedig a Lengyel Köztársaság alapértékei között szerepel a másokkal vállalt szolidaritás kötelessége is. A társadalmi szolidaritás elve az Európai Bíróság gyakorlatában is megjelenik a szociális jóléti rendszer alapozásaként. Az Európai Unió Alapjogi Chartája nem csupán a munka világára orientált szolidaritási jogokat deklarálja, hanem jogi jelentőséget tulajdonít a generációk közötti szolidaritásnak is. A környezeti és fogyasztási kockázatokat pedig ugyancsak a szolidaritás egyetemes elve alapján szabályozza e Charta.
2. Dezső Márta - Kukorelli István: A magyar parlamentáris köztársaság a rendszerváltozást követő alkotmánymódosítások tükrében. 1989-ben több vonatkozásban is speciális alkotmányozói tevékenység realizálódott Magyarországon. Ezt kifejezésre juttatja egyrészt az, hogy a köztársasági alkotmány szövegezése önmagát minősíti átmeneti jellegűnek, másrészt az, hogy az elfogadott normaszöveg - a részletekre vonatkozó szabályozás elkerülése végett - "sok mindent rábíz" a kétharmados törvényekre. Az elmúlt két évtizedben megvalósult "folytonos alkotmányozást" determinálta egyrészről a rendszerváltás óta uralkodó korszak körülményeinek permanens változása, másrészről pedig maga az a revíziós technika, amely 1989-ben meghatározta az alkotmánymódosítást. Az 1990. évi XL. törvény
- 201/202 -
elfogadásával került sor az első nagyobb lélegzetű alkotmánymódosításra, amely az MDF-SZDSZ-paktum néven ismertté vált megállapodást - amely a Kormány alkotmányos helyzetét, a köztársasági elnök státusát, valamint a kétharmados törvények körét érintette - fordította le a jog nyelvére az ország kormányozhatósága érdekében. Az alaptörvény szövegének pontosítására irányuló alkotmánymódosítások mellett két "érdemi", több tárgykörre kiterjedő revízió emelhető ki az elmúlt húsz évből. 1997-ben - a sikertelen alkotmányozási kísérlet "utórezgéseként" - a közvetlen hatalomgyakorlással összefüggő rendelkezések emelkedtek az Alkotmány szintjére, átvezetésre kerültek az igazságszolgáltatási reform következményei a normaszövegen, valamint a Kormány megbízatásának megszűnésével kapcsolatos szabályok is pontosításra kerültek. Az alkotmánymódosítások történetében - eddig - utolsó nagyobb horderejű revízió 2002-ben történt, amikor az európai uniós csatlakozást megelőzően módosult az Alkotmány szövege. Mérleget készítve a köztársasági alkotmány két évtizedes történetéről - foglalnak állást Szerzők értekezésükben - két problémára érdemes a figyelmet ráirányítani. Nem lehet az alkotmányozó közömbös az Alkotmány és a törvények közötti "szereposztás" iránt, vagyis nem mindegy, hogy milyen terjedelemben kíván szabályozni az alaptörvény és mennyiben jutnak - a részletszabályok kibontása terén - szerephez a törvények. Ugyancsak problematikus kérdés azonban az Alkotmány egységes szerkezete is, hiszen - az elmúlt időszak huszonöt módosítása ellenére - 1990. augusztus 24-én tették utoljára közzé a Magyar Közlönyben az Alkotmány egységes szerkezetbe foglalt szövegét.
3. Drinóczi Tímea: A minőségi jogalkotás hazai fejlesztési irányairól. Szerző először a "better regulation policy" tartalmát határozza meg. Szerinte a minőségi szabályozás politikája az alábbi törekvéseket tartalmazza: a jogi (és egyben a gazdasági, az üzleti, a környezeti, a közigazgatási) egyszerűsítést, az adminisztratív terhek csökkentését, a hatásvizsgálat bevezetését és hatékony alkalmazását, a konzultációk igénybevételét, a minőségi jogszabályszerkesztést, a jogszabályokhoz való könnyű hozzáférést, valamint uniós jog esetén annak igényes nemzeti alkalmazását.
A jogalkotásra vonatkozó szabályozás tárgykörei közé tartozik a jogszabályok kidolgozásának és elfogadásának tervezése, e szabályozás összehangolása, a jogszabályok előkészítése, ezen belül ezek logikus szerkesztése, következetes rövidítése és fejlett kihirdetési rendje, valamint a nemzetközi szerződésekkel és uniós normákkal összefüggő belső szabályozás, továbbá a törvényjavaslatok sajátos előkészítése, illetve színvonalas és termékeny parlamenti tárgyalása.
A jogalkotás minőségirányítása és minőségbiztosítása megköveteli, hogy a jogalkotásra vonatkozó nemzeti jogot a nemzetközi és a szupranacionális szabályokhoz, folyamatokhoz, illetve a modern alkotmányos követelményekhez igazítsák. A nemzetközi és a szupranacionális "jogalkotónak" pedig a jogalkotás alkotmányi hagyományait kell tiszteletben tartania. Hazánkban hiányoznak az adminisztratív terhek csökkentésére és a tervezés módszereire vonatkozó útmutatók. A minőségbiztosítás nélkülözhetetlen feltétele és eszköze a folytonos önellenőrzés, a jogszabályalkotók rendszeres képzése, ismereteik állandó fejlesztése. Alapkövetelmény a "learning by doing" és a "training on the job" alkalmazása. Előnyös természetesen, ha a jogszabály-előkészítésben közreműködő érintett szakmai és civil szervezetek, valamint a polgárok kapcsolódó tájékozottsága is állandóan bővül. Tanulságos követelményeket fogalmaz meg Szerző a jogalkotás minőségének utólagos mérésére és értékelésére vonatkozóan is.
Újszerű és hasznos ismereteket olvashatunk a tanulmányban az adminisztratív terhek csökkentéséről, valamint az előzetes és utólagos hatásvizsgálatokról szóló terjedelmes zárófejezetében. A bemutatott EU-s és hazai programok illetve szabályok egyaránt igénylik a piaci és a nem piaci szereplők adminisztrációs terheinek sok szempontú felmérését és ésszerű csökkentését.
4. Fábián Adrián: A központi államigazgatási szervek alkotmányos szabályozásáról - de lege ferenda. A közigazgatás törvényességének követelménye nem csak azt a kívánalmat foglalja magában, hogy a közigazgatási szervek eljárása és döntései feleljenek meg a jogszabályoknak, hanem azt is, hogy a közigazgatás jogi szabályozása legyen összeegyeztethető a demokrácia és a jogállamiság követelményeivel. A közigazgatásra vonatkozó szabályozás alapja - írja Fábián Adrián - az alkotmányi szabályozás, amelynek a központi közigazgatási szervek vonatkozásában van óriási jelentősége, hiszen ezek az állami szervek a szervezetrendszer csúcsán helyezkednek el. A magyar Alkotmány az államigazgatási szervekre "A Kormány" címet viselő VII. fejezetében tartalmaz alapvető rendelkezéseket, ezek leginkább a Kormányt, annak feladat- és hatásköreit, a vonatkozó felelősség kérdéseit, a miniszterelnök szerepét és jogállását, valamint a Kormány és az Országgyűlés közötti viszonyt érintik. Hatályos alaptörvényünk a központi államigazgatási szervek közül még a minisztériumokat ismeri, a vonatkozó szabályozás azonban elnagyoltnak tekinthető. Szerző értekezésének utolsó szerkezeti egysége - a választott címnek megfelelően - azokat a tárgyköröket veszi sorra, amelyek a közigazgatásra vonatkozó alkotmányi szabályozás gerincét alkothatják. Ahhoz, hogy a
- 202/203 -
legmagasabb szintű jogforrás érdemi jelleggel adjon szabályozási alapot a közigazgatás működéséhez és megítéléséhez, alapvetően öt területen indokolt garanciális jellegű rendelkezéseket beépíteni az Alkotmányba. Ezek a szabályozásra váró tárgykörök (1) a közigazgatási szerv fogalmának, típusainak a meghatározása, (2) a közigazgatási szervek főbb feladat- és hatásköreinek felvázolása, (3) a közigazgatási szintek elkülönítése, (4) a közszolgálat alapelvei, valamint (5) a közigazgatás működésére és aktusaira vonatkozó garanciális jellegű szabályok.
5. Holló András: A parlamentáris kormányzás hatásköri viszonyainak alkotmányossága az Alkotmánybíróság húszéves gyakorlata tükrében. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága több ízben (is) értelmezte a parlamentáris kormányzati rendszer hatásköri viszonyait. Az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom elválasztása tekintetében abból indult ki a Testület, hogy a népszuverenitás elsődleges és általános megnyilvánulási formája a képviselők útján történő közvetett hatalomgyakorlás, a közvetlen demokrácia egyes fórumainak igénybevétele komplementer jellegű, kivételes eszköz lehet csupán. Arra is rámutatott a grémium, hogy a népszavazás nem jelenthet burkolt alkotmánymódosítást, így az a következtetés vonható le, hogy - szemben a törvényhozó tevékenységgel - a szintén az Országgyűlés által gyakorolt alkotmányozó hatalom nem minősül megosztott hatáskörnek, itt a közvetlen hatalomgyakorlásnak nem lehet domináns szerepe. Az Országgyűlés, a Kormány és a köztársasági elnök hatásköri viszonyait érintő alkotmánybírósági határozatok kiemelték egyrészt azt, hogy a Kormány és a parlament között következetes hatáskörmegosztás és nem alá-fölérendeltség valósul meg; másrészt pedig azt, hogy a Kormány - a végrehajtó hatalom letéteményeseként - általános, lényegében felsorolhatatlan komponensekből álló hatáskörrel rendelkezik. A végrehajtó hatalom működésének irányítása tekintetében - mutat rá Holló András - csupán azok a feladat- és hatáskörök nem gyakorolhatók a Kormány által, amelyek az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök hatáskörébe tartoznak. A köztársasági elnök és az érintett állami szervek közötti hatáskörmegosztással összefüggésben több határozat is leszögezte, hogy nem képezi részét a végrehajtó hatalomnak, semleges hatalmi tényező. A köztársasági elnöki jogosítványok közül - többek között - az önálló és nem önálló döntéseket, valamint a kitüntetések adományozása tekintetében az elnököt megillető jogosítványokat értelmezte az Alkotmánybíróság. A hatalmi ágak elválasztása szempontjából kiemelkedő jelentőségű a bírósági szervezet, valamint az ügyészség alkotmányjogi helyzete, amelyet szintén a Testület értelmezett ítélkezési tevékenysége során, a vonatkozó határozatok - fejti ki tanulmányában Szerző - a bíróságok semleges jellegét, a bírák függetlenségét, valamint egyebek mellett az ügyész egyes eljárási jogosítványait - közelebbről a törvényességi óvás és az általános indítványozási jog intézményét - érintette.
6. Ivancsics Imre: A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. 1990-ben megtörtént a területi és helyi igazgatás új alapokra helyezése, az elfogadott Ötv. vitathatatlan sikereként könyvelhető el, hogy viszonylag rövid időn belül került kiépítésre a közigazgatás másik alrendszere, ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor, illetve később ne bukkantak volna felszínre olyan hiányosságok, amelyeket a mai napig nem sikerült a jogalkotónak megnyugtatóan rendezni. A helyi önkormányzatok államszervezeten belüli szerepének tisztázásakor két tényező volt meghatározó: a tanácsrendszer elutasításából fakadó "megye-ellenesség", valamint az önkormányzás túlértékelése, ami végül az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás szembeállításához vezetett. Már a rendszerváltás eufórisztikus állapotában is nyilvánvaló volt, hogy az önkormányzati szféra feletti állami hatásgyakorlás nem "eretnekség", hanem szükségszerű. Mivel azonban nagy elszántság mutatkozott a jogalkotó részéről a kontroll minimalizálása mellett, a felügyeleti jogkör helyett az ellenőrzés jogintézménye lett a szabályozás meghatározó eleme. Az Alkotmány a Kormány feladataként határozza meg a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, amely - ebből következően - államigazgatási szerveken keresztül realizálódik. 1990-től kezdődően a regionális illetékességgel tevékenykedő köztársasági biztosok, majd 1994-től - egészen 2006. december 31-ig - a megyei (fővárosi) szinten szervezett közigazgatási hivatalok látták el ezt a feladatot. 2006-től azonban a régiók kialakításához való ragaszkodás koncepcióváltást eredményezett és - a 2118/2006. (VI. 30.) kormányhatározattal - megindult az államigazgatás regionális alapokra helyezése. Az Országgyűlés, a Kormány és az Alkotmánybíróság közötti jogalkotási "huza-vona" folyományaként 2009. január 1-jén létrejöttek a regionális államigazgatási hivatalok, amelyek azonban a mai napig sem gyakorolnak törvényességi ellenőrzést az önkormányzatok működése felett. A vázolt változtatási kísérletek összegzéseként - foglal állást Ivancsics Imre - leszögezhető, hogy a közigazgatás szervezetrendszere érzékenyebb és összetettebb annál, hogy csak gazdasági szempontok alapján kezelhető legyen, "előkészületlenül, erős felindulásból pedig közigazgatási szervezeti változtatásokat nem célszerű bevezetni."
7. Jakab András: Az európai alkotmányjogi gondolkodás két szembenálló paradigmája: Ausztria és Németország. Az összehasonlító alkotmányjoggal foglalkozó szerzők gyakran - helytelenül - azonosítják a német
- 203/204 -
és az osztrák alkotmányjogi gondolkodást, pedig két alapvetően eltérő eszmerendszer húzódik meg a két állam közjogi berendezkedése mögött, nevezetesen az osztrák közjog szempontjából Kelsen "tiszta jogtan"-a, míg a német alkotmányjog tekintetében a Schmitt féle decizionizmus, a Smend nevéhez köthető integrációelmélet, valamint a természetjogi gondolkodás a meghatározó. A szemléletbeli különbség - fejti ki tanulmányában Jakab András - a közjogi alapfogalmak tekintetében (is) érzékelhető. A formális értelemben felfogott alkotmány mindkét esetben az a jogi dokumentum, amely a "legnehezebben" változtatható meg, a materiális alkotmányt pedig a "leglényegesebb" jogi szabályokkal azonosítják az egyes államok. Amíg azonban Németországban az alapvető jelentőségű döntések és a közösség jogrendjével kapcsolatos normák, addig Ausztriában - lényegében Kelsen joglépcső-elméletéből fakadóan - a jogalkotást szabályozó rendelkezések tartoznak ebbe a körbe. Eltérő a demokrácia értelmezése is, hiszen az osztrák alaptörvény az alapelvek között - a szabadság, az egyenlőség és a parlamentáris rendszer összefüggésében - szól erről a közjogi kategóriáról, a német alkotmány pedig abból a szempontból közelít, hogy a hatalomnak minden esetben visszavezethetőnek kell lennie a népre. Számos egyéb alapfogalom - így többek között a föderalizmus, a szuverenitás, a jogállamiság és a hatalommegosztás - tekintetében más értelmezés érvényesül, míg egyes, a német dogmatikában bevett kifejezések - így az integráció vagy a közjog és a magánjog éles szétválasztása - egyáltalán nem jutnak szerephez az osztrák közjogi felfogásban. Az Alkotmánybíróság működése tekintetében is különbség figyelhető meg a két ország államberendezkedése között, hiszen a német modellben a testület döntése deklaratív jellegű, hiszen csupán megállapítja valamely norma alkotmányellenességét, míg az osztrák megoldásban az alaptörvénybe ütköző jogszabály megsemmisítésére is kiterjed a grémium hatásköre. Az Ausztria és Németország közjogi berendezkedése közötti alapvető különbségek - érinti Szerző értekezésében - kifejezésre jutnak az alapjogok, a jogforrási rendszer és az alkotmányértelmezés viszonylatában is.
8. Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság és a gyűlöletbeszéd. Az AB ún. gyűlöletbeszéddel kapcsolatos alaphatározata, amelyet sokan mindmáig Szentírásként kezelnek, a közösség elleni izgatás egyik elkövetési magatartására vonatkozó törvényi rendelkezést nyilvánította alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság álláspontja az volt, hogy a véleménynyilvánítás és sajtószabadság korlátozását mind az állampolgárok meghatározott csoportja elleni gyűlöletkeltésnek történelmileg bizonyítottan kártékony hatása, mind az alkotmányos alapértékek védelme, továbbá a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése szükségszerűvé és indokolttá teszi. A határozattal - Szerző szavaival élve - csak az a probléma, hogy nem erről a szakmailag és történelmileg alátámasztott megállapításról, hanem annak épp ellenkezőjéről szól, hiszen a döntés része lett az a sommás megállapítás, hogy "a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi". S bár a határozat indoklásában tételesen citálja a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény rendelkezéseit, Kilényi Géza akként foglal állást, hogy a határozat nincs összhangban e dokumentummal. A gyűlöletbeszéd megítélésével összefüggésben két dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: egyrészt Magyarország olyan demokratikus jogállam, amelynek - a határon túli magyarság "védállamaként" - szót kell emelnie a kisebbségeket sújtó diszkrimináció és más jogsértések ellen, másrészt pedig a gyűlöletbeszéd nem egy csapásra hódít teret, hanem lépésről lépésre. A fentebb érintett határozatnak - annak önellentmondásosságán túl - komoly hibája, hogy nem korlátozódik egyetlen döntésre, hanem - Szerző álláspontja szerint - vörös fonalként húzódik végig az alkotmánybírósági gyakorlaton, hiszen számos későbbi döntés - így többek között a 12/1999. (V. 21.) AB határozat vagy a 18/2004. (V. 25.) AB határozat - esetén (is) az 1992-ben kimondott alaptételek váltak meghatározóvá. A tanulmányban érintett alaphatározat olyan védettséget alakított ki a véleménynyilvánítás szabadsága számára, amely teljesen ellehetetleníti az emberi méltóságra alapozott büntetőjogi szankcionálást. Szükséges azonban felhívni arra a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság ítélkezésének precedens jellege nem jelenti azt, hogy az egyszer kimondott tételek az idők végezetéig kötik a testületet, azoktól el lehet - és adott esetben el is kell - térni.
9. Kiss László: Gondolatok a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményéről. Az Alkotmánybíróság 2008. december 17-i határozatában döntött a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének alkotmányosságáról, amelyben az azonos neműek vonatkozásában nem tekintette a jogintézményt alkotmányellenesnek, magát a 2007. évi CLXXXIV. törvényt azonban a rendelkező részben írtakra tekintettel megsemmisítette. A testület rámutatott, hogy a párválasztás szabadsága, a családalapítás joga, valamint a házasság intézményének állam általi védelme szoros kapcsolatban állnak egymással, továbbá az Alkotmány által meghatározott keretek között az állam tetszésének megfelelő házasságpolitikát folytathat. Az önrendelkezéshez való jogból levezethető az élettársi kapcsolat létesítése is, hiszen - mint azt a grémium kifejtette - a
- 204/205 -
házassági forma tekintetében nem egyedüli, hanem különös intézményvédelmi kötelezettség áll fenn az állam oldalán. A külön neműek és az azonos neműek számára nyitva álló lehetőségek közötti alapvető különbségek alapján kiolvasható, hogy a jogalkotó a házasságétól elkülönült jogintézménynek tekinti a bejegyzett élettársi kapcsolatot, arra tekintettel azonban, hogy a jogalkotó nem differenciált kellőképpen e két intézmény között, azoknak összemosása jogbizonytalanságot eredményezhet, amelyre tekintettel a testület az érintett jogszabályt teljes egészében alkotmányellenesnek tekintette. A többségi döntéshez Balogh Elemér és Kiss László alkotmánybírók terjesztettek elő párhuzamos indoklást, Bragyova András alkotmánybíró pedig különvéleményt. Abból kiindulva azonban - írja tanulmányában Kiss László - hogy csakis a nemek különbözőségén alapuló szexuális kollektívában létezik a közösség, az államnak érdekében áll, hogy a házasságnak minden más életformával szemben jogi téren és a nyilvánosság előtt is elsőbbséget garantáljon. A párhuzamos indokolás szerint a differenciálatlan szabályozás már önmagában előidézte az Alkotmány 15. §-ának sérelmét, az pedig - fogalmaz Szerző - hogy változóban van napjainkban a családmodell, nem elegendő ok arra, hogy a jog eltérjen a házasságnak attól a jogi fogalmától, ami a "mai állapotokhoz vezető hagyományokban mindig is élt."
10. Kondorosi Ferenc: Globális biztonsági kihívások és a szuverenitás átalakulása. Üzenet az alkotmányozónak. Korszakunkat - egyebek mellett - a kölcsönös függés korának lehet tekinteni, ami a nemzetállamok részéről - a globális jellegű biztonsági kihívásokra adandó válaszok szempontjából - átfogó szemléletet igényel. Ezt indokolja egyrészt az a tény, hogy az egyes államokban lejátszódó folyamatok és azok hatásai nem állnak meg az országhatároknál, másrészt pedig átalakulóban van a biztonság értelmezése is. Az "új világrend" fogalma - írja tanulmányában Kondorosi Ferenc - Cecil Rhodes nevéhez fűződik, aki arra tett javaslatot, hogy az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok alkossanak világkormányt. A kifejezés egyaránt jelöl egy politikai korszakot és egy újfajta gondolkodást, amely a korábbi hatalmi egyensúlyok eltolódásában jut kifejeződésre. Az egységes fellépés igencsak érinti az államok szuverenitását, amely a globalizáció keretei között - vélekedik Szerző - egyre inkább megkérdőjeleződik. A vázolt tendenciák hatással bírnak a jogra is, hiszen a nemzetközi jogban - amellett, hogy továbbra is az államok képezik e jogterület tipikus személyi körét - alanyként jelentek meg a multinacionális cégek és az egyének is. Abból kifolyólag azonban, hogy az emberiség jogilag nem cselekvőképes, szükségesnek látszik olyan döntéshozatali mechanizmusok kiépítése, amelyek reprezentatívnak tekinthetők. Ebben a vonatkozásban juthatnak a jövőben még erőteljesebb szerephez az ún. nem kormányzati jellegű szervek, valamint a jövő generációk érdekeinek képviseletét ellátó szervezetek. A nemzetközi jogban már megvalósult minőségi változások azonban - zárja tanulmányát Kondorosi Ferenc - elengedhetetlenné teszik azt, hogy a nemzeti szintű alkotmányok új hatalmi egyensúlyt építsenek ki, amely azonban értékválasztáson alapul és az alkotmányozás konszenzusát igényli.
11. Paczolay Péter: Az élő alkotmány: az alkotmánybíráskodás kiszámíthatósága és változásai. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke tanulmányát Ádám Antal köszöntésével és az ünnepelthez fűződő bizonyos emlékeinek felidézésével kezdi. Ezek között megállapítja: "Szerencsésnek tartom magam, hogy hivatala kilenc éve alatt ott lehettem az Alkotmánybíróságon, és azóta is megtisztel határozott, egyenes, őszinte, de mindig barátságos segítségével, tanácsaival, bírálatával. Sokszor fogalmazta meg tapintatosan, de határozottan kritikáját, amivel sokat segített nekem, és gyakran dicsért, ami nagyon fontos, mert tudom, hogy nem udvariasságból teszi. 1990 előtt közelebbről nem ismertem, az Alkotmánybíróságon kerültünk napi kapcsolatba. Humora, közvetlensége lenyűgözött. Egyetlen alkotmánybírón se láttam, hogy ennyire élvezné munkáját. Valósággal kivirágzott, sziporkázott. Magatartása, véleménye zsinórmérték a későbbi alkotmánybírák számára is - számomra mindenképp".
Az alkotmánybíráskodás történeti előzményeit, főbb típusait, elméleti koncepcióit, a magyar Alkotmánybíróság létrehozására vonatkozó felfogásokat és megoldásra váró problémáit, a fejlesztés lehetőségeit vázoló tanulmány méltán tarthat igényt kiterjedt érdeklődésre, elmélyült tanulmányozásra és megfontolt hasznosításra. E megállapítás megalapozottságának illusztrálására a tanulmány következtetéseiből az alábbit idézem. Az Alkotmánybíróság közigazgatási bíráskodási szerepét meg kell szüntetni, ennek keretében a helyi önkormányzatok normáinak törvényességi ellenőrzését és alapvető hatásköri jogaik védelmét a kiépítendő valóságos közigazgatási bíróságra kellene hárítani. Az alkotmánybírósági hatásköröket alkotmányos erővel kell meghatározni, és mellőzni kell annak lehetőségét, hogy újabb hatásköröket az Alkotmánybíróság számára törvény is megállapíthasson.
12. Pálné Kovács Ilona: Fejlesztő állam, fejlesztési koalíciók és regionalizmus. A tanulmány kiterjedt külföldi és hazai szakirodalomra, saját empirikus kutatásokra épül, és sokszempontú elemzését nyújtja a központosított, újraelosztó jóléti állam, a neoliberális váltás és regionalizáció, a neokorporatista governement-go-
- 205/206 -
vernance, a városi agglomerációk integrált fejlesztési stratégiái, a neoweberianus reneszánsz, valamint a közpolitikai önszabályozó hálózat, a modernizációs top down és a politikai bottom up regionalizmus jellemzőinek. Erre az elméleti és gyakorlati szempontú alapozásra épül az EU regionális partnerségi politikája, amelyet a Strukturális Alapok támogatási rendszere hivatott erősíteni.
A térségfejlesztés egyes korszakaiban más intézményrendszer által tartotta az állam megoldhatónak a fejlesztési feladatokat. A központosított újraelosztó, jóléti állam időszakában a stratégiai célokat a központi kormányzat fogalmazta meg, míg a helyi szervekre csupán a végrehajtási funkció hárult. A huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveiben vált nyilvánvalóvá, hogy a korábbi rendszer nem képes a továbbiakban kezelni a regionális különbségeket, így a neoliberális állam lebontotta a központi támogatások rendszerét és versenykörülmények közé helyezve destabilizálta a regionális és helyi gazdaságot. A második ezredfordulón irányult megkülönböztetett figyelem a középszintű kormányzatok mellett a nagyvárosi térségekre, majd a kirobbant gazdasági és pénzügyi válság eredményeképpen vetődött fel a neoweberianus államhoz való visszatérés lehetősége, amely az erőteljes állami szerepvállalásra helyezi a hangsúlyt.
A tanulmány kritikus következtetései közül a következőket emelem ki. Az uniós támogatások felett rendelkező Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működése tekintetében gyenge a pénzügyi és törvényességi ellenőrzés. Az érdekegyeztetés mechanizmusai alacsony hatékonysággal működnek. A hazai önkormányzati szövetségi rendszer megosztottsága hátráltatja az érdekegyeztetést. A régió még mindig inkább a megyékből összerakott mesterséges egység, és nem rendelkezik saját erőforrásokkal, ezért nem is minősül valódi földrajzi és fejlesztési koalíciónak. Közhatalmi szerepkörén túl nem képes hatékonyan mozgósítani a gazdasági fejlesztés szereplőit. Ez azt jelenti, hogy "a fejlesztéspolitika lényegében kimozdult a központi (...) szintről, bizonyos decentralizációs elemeket mutat, (...) ugyanakkor lényege az erős hierarchia."
13. Petrétei József: A "külügyi hatalom" kérdése az alkotmányban. A külügyi hatalom, a külpolitika, a külügyi hatáskör, a külügyi tevékenység szavak közjogi és nemzetközi jogi tartalmának - John Locke, Charles de Montesquieu, J. J. Rousseau, A. Hamilton, J. Madison, J. Jay kapcsolódó nézeteinek felidézésével végzett - elemzése, valamint a hazai és néhány más alkotmány rendelkezéseinek áttekintése után Szerző figyelmet érdemlő következtetéseket fogalmaz meg e tárgykör magyar alaptörvényi szabályozásának továbbfejlesztésére. Ezek között kinyilvánítja, hogy a korszerűbb és részletesebb szabályozásnak ki kell fejeznie azokat a változásokat, amelyek Magyarország euro-atlanti csatlakozása révén bekövetkeztek. Ilyen prioritás a kooperatív biztonsági rendszer erősítése, az igazságos világgazdasági rendszer támogatása, a szomszédos országokkal folytatandó partnerség, a polgárok szabadságának, biztonságának és jólétének előmozdítása a nemzetközi együttműködésben. A Kormány, az Országgyűlés és az államfő szerepét és együttműködésének rendjét úgy kell meghatározni az Alkotmányban, hogy ezek a szervek külügyi hatalmi szerepüket összehangoltan és hatékonyan tölthessék be. Előnyös lenne, ha a külügyi természetű szerepek, hatáskörök és eljárás részletes szabályait külön törvény határozná meg. E tárgykörök hazai rendezése természetesen nem nélkülözheti a nemzetközi gyakorlat figyelembevételét, valamint a nemzetközi jog kölcsönösségi, viszonossági alapelvének alkalmazhatóságát.
14. Rózsás Eszter: Az idegenrendészet. Az idegenrendészet - és a rá vonatkozó törvényi szabályozás - a rendészeti igazgatás önálló ágaként alakult ki, amelynek egyik alappillére az Alkotmány rendelkezése, amely szerint "mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén (.) megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga." Ezt a jogot az Európai Közösséget létrehozó szerződés az alapszabadságok egyikeként a "személyek szabad áramlásaként" határozza meg. Az idegenrendészet és a mozgásszabadság története - mutat rá értekezésében Rózsás Eszter - összefonódik. A nemzetközi migráció növekvő tendenciája azonban - amely az idegenrendészeti tevékenység kiváltó okaként jelölhető meg - csak a XX. században alakult ki az államhatárok ellenőrzésével összefüggésben. Napjainkra azonban a szabad mozgás joga olyan alanyi joggá vált, amely korszerű, nem csak az uniós polgárokra vonatkozó migrációs politika kialakítását kívánja meg a tagállamok részéről. A 2004-ben elfogadott 2004/38/EK-irányelv nyilvánvalóvá tette, hogy nem lehetséges egyetlen jogszabályban - közelebbről a 2001. évi idegenrendészeti törvényben - rendezni az EGT-állampolgárok és a harmadik országok állampolgárai beutazásának és tartózkodásának szabályait. Mivel a korábbi törvény nem differenciált kellőképpen a két típusú alanyi kör között, az Országgyűlés 2007-ben végezte el az idegenrendészet újraszabályozását. A 2007. évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek (és családtagjaik), míg a 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó szabályokat, a konkrét korlátozásokat és tilalmakat rögzíti. Szerző tanulmánya végén arra az álláspontra helyezkedik, hogy a vonatkozó reguláció a XXI. század elején az
- 206/207 -
uniós elvárásoknak megfelelőnek látszik, "a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlásának várható növekedése azonban előreláthatóan kihat majd az idegenrendészetre vonatkozó szabályozásra is."
15. Sári János: Az "izmusok" előtti magyar Alkotmány. A közel ezeréves történeti alkotmány öt-hat rendszerváltást ért meg, ezzel szemben a második évtizedét ünneplő köztársasági alkotmány "válsággal köszönt ránk", így felmerül a történelmi alkotmányhoz való viszony, az esetleges visszatérés lehetőségének kérdése. Ennek megválaszolása azonban szükségessé teszi a korábban kialakult államszervezet "feltérképezését", amelyet Sári János Nagy Ernő utoljára 1916-ban kiadott "Magyar közjog" című munkája alapján próbál megtenni. A tankönyv dogmatikai jellegű fejezetei a "közjog - alkotmányjog - alkotmány" témakörével foglalkoznak. Nagy Ernő felfogása abból indul ki, hogy a közjog az állam fogalmához kapcsolódik, az alkotmány pedig ennek a joganyagnak a kódex jellegű összefoglalását jelenti. A két típusú alaptörvény közötti különbség, hogy a kartális alkotmány egy hirtelen, egyszeri változáshoz kapcsolódik, míg a történeti alkotmány evolúciós jellegű fejlődést feltételez. A könyv középpontjában az utóbbi áll, hiszen a jogforrási rendszer tárgyalásánál csupán törvényekről, rendeletekről és egyéb jogszabályokról olvashatunk, az írott jogforrások nem térnek ki az Alkotmányra. Az állam közjogi felépítésének kiindulópontja az, hogy Magyarország államformája monarchia, így a tankönyv részletesen bemutatja az uralkodóra, a koronázási eljárásra, a törvényhozásra, valamint az alapjogokra vonatkozó rendelkezéseket, míg az államszerkezet sajátosságait taglaló fejezet külön kitér a "Korona" részét képező Erdély, a Horvát-Szalvón és a Dalmátországok, valamint Fiume város közjogi berendezkedésére. Összességében elmondható, hogy Nagy Ernő monográfiája a társadalmi környezet ábrázolása tekintetében mutat hiányosságokat, inkább "fényképnek" tekinthető, mintsem komplex közjogi tankönyvnek. Ezt a fényképet azonban - Szerző szavaival élve - "érdemes, sőt kötelességünk áthozni az innenső partra."
16. Schanda Balázs: Alkotmányozás - vallásszabadság - egyház. A tanulmány első mondata szerint "Ádám Antal a vallásszabadságot alkotmányi értéknek, az egyházat pedig találó megfogalmazással alkotmányjogi jogalanyisággal bíró alkotmányi alapintézménynek tekinti". Szerző mint a magyar állami egyházjog tudományának és egyetemi tananyagának kiemelkedő művelője kitűnő rendszerezésben fejti ki véleményét a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság összetevőiről, a magyar állam és az egyházak viszonyáról, valamint arról a vitáról, amely az ún. európai alkotmány kapcsolódó megoldási lehetőségeiről zajlott. Tanulságos megállapításaira nagy számuk miatt még címszavakkal sem utalhatok. Illusztrálásként idézek azonban néhány különösen újszerű megállapítást. Az egyik lényeges megfogalmazás szerint a magyar Alkotmányból fakadó világnézeti és azon belül vallási semlegesség nem minősül semleges ideológiának. Ha az állam semleges világnézetet képviselne, akkor ezzel szemben is semlegességet kellene tanúsítania. (326. o.) Ez a semlegesség nem zárja ki az Alkotmány keretei közötti értékválasztásokat. Az egyházak és az állam szervezeti-hatásköri elválasztottsága nem zárja ki az egyházak állami jogszabályok által rendezetett (polgári jogi, munkajogi, közigazgatási jogi) jogviszonyaiból fakadó jogviták közhatalmi elbírálását. Előnyös lenne, ha az új magyar alkotmányozás hasznosítaná államunk világnézeti semlegességének jellegére és tartalmára vonatkozó vizsgálatoknak azt a következtését, hogy az Alkotmány kifejezetten utaljon az egyházak autonómiájának elismerésére és az állam világnézeti semlegességére. (329. o.)
17. Somogyvári István: Petrétei József igazságügy-miniszter alkotmánytervezete. Petrétei József igazságügy-miniszter beiktatásakor a miniszteri program hangsúlyos eleme volt az új alkotmány szövegtervezetének elkészítése a 2004-2006 közötti kormányzati időszakban. Ennek megfelelően 2005. január 24-én a miniszterelnök Közjogi és Jogharmonizációs Tanácsadó Testülete megtárgyalta az előkészítésre vonatkozó elképzeléseket, 2005 szeptemberére pedig elkészült egy tervezet, amelyet a testület szakmailag színvonalasnak tartott, további sorsa azonban politikai döntést igényelt. A tervezet - mutat rá értekezésében Somogyvári István - a "megőrizve meghaladás" logikáját követve igyekezett viszonyulni a köztársasági alkotmányhoz, elkészítőinek szilárd szándéka volt az 1989-es alkotmányozási folyamat szerves folytatása. Több ponton tartalmaz új vagy legalábbis új rendszerezésben szabályokat a tervezet, így az "Alapvető rendelkezések" körében új alapelveket - így többek között a gazdasági és szellemi jólét biztosítását és a hatalommegosztás elvét - (is) tartalmaz az "új" alaptörvény. Az "egyes jogok és biztosítékaik" című második fejezet csoportosítás nélkül tartalmazza az alapvető jogokat, valamint - új elemként - azoknak alanyi körét, azok biztosítékait és korlátozásuk főbb elveit. A "jogrendszerről" szóló harmadik fejezet három témakörről - közelebbről a jogszabályokról, a törvényalkotási eljárásról, valamint a nemzetközi jog és a hazai jog viszonyáról - szóló rendelkezéseket foglalja magában. A tervezet a továbbiakban kimunkáltabb rendelkezéseket tartalmaz az államra, az Országgyűlésre, a köztársasági elnökre, valamint - a Kormányra és a helyi önkormányzatokra irányadóan - a végrehajtó hatalomra és a közigazgatásra vonat-
- 207/208 -
kozóan. Végezetül kifejezetten új fejezetbe gyűjti az új alkotmány tervezete az "Alkotmányvédelem" témaköréhez kapcsolódó három jogintézményt: az Alkotmánybíróságot, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézményét, valamint az Alkotmány megváltoztatására vonatkozó garanciális jellegű rendelkezéseket. A tervezet utóéletével összefüggésben már csak az a kérdés - mutat rá tanulmánya végén Szerző - hogy az alkotmányozó hatalom megmarad az alkotmány-konszolidáció keretén belül "vagy pedig új alapokra kívánja helyezni a Magyar Köztársaság alaptörvényét?"
18. Tilk Péter: Gondolatok a köztársasági elnök feladat-és hatásköreiről. A tanulmány - elméleti, történeti és összehasonlító vizsgálatokat mellőzve, a kapcsolódó AB-határozatok hasznosításával szakszerű bemutatását tartalmazza a magyar köztársasági elnök Alkotmányban szűkszavúan megállapított feladatainak illetve hatásköri jogosítványainak. Bár Szerző kifejezetten nem állapítja meg, de vizsgálataiból kitűnik, hogy a hazai parlamentáris kormányrendszerben a végrehajtó hatalom - pl. a francia megoldástól eltérően - nem kétfejű. A végrehajtó hatalom kizárólagos birtoklója a miniszterelnök által vezetett Kormány, amely politikailag felelős az Országgyűlésnek. Az államfőt politikai felelősség nem terheli, tisztségének betöltésével összefüggő alkotmány- és törvénysértésért az Alkotmányban szabályozott jogi felelősségre vonása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. A tanulmányból világosan kitűnik, mely hatásköri jogosítványait gyakorolhatja az államfő miniszteri vagy országgyűlési kezdeményezésre, mely határozatai szorulnak miniszteri ellenjegyzésre, és melyek azok a döntései, vagy egyéb megnyilvánulásai, amelyeket saját elhatározásból, ellenjegyzés nélkül gyakorolhat. Hasznos ismereteket szerezhet az olvasó arról is, hogy az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés Alkotmányban megállapított szerepkörének keretében milyen közelebbi feltételek és ismérvek alapján vizsgálhatja felül és vetheti el a kezdeményezésre jogosultak bizonyos - pl. kinevezési, kitüntetési stb. - előterjesztéseit a köztársasági elnök.
19. Torma András: A magyar közigazgatás egyes alkotmányossági kérdései - de lege lata és de lege ferenda. A közigazgatást meghatározó körülmények folyamatos átalakulás tendenciáját mutatják, így a közigazgatás is állandóan változik. Abból kifolyólag azonban, hogy alapvetően bürokratikus jellegű szervezet, a közigazgatás képes a legnehezebben alkalmazkodni a változó körülményekhez. A közigazgatás említett sajátosságai 1990-ben olyan történelmi szituációval "találták szemben magukat", amikor gyors és lényeges változások következtek be, amelyekre az egész államszervezetnek - és benne a közigazgatásnak - reagálni kellett. Az elmúlt két évtizedben realizálódott a rendszerváltás, kialakult a piacgazdaság és a közigazgatás alapvetően jól reagált az új körülményekre. A kilencvenes években zajlott, a közigazgatási szervezetrendszert érintő átalakítások értékeléseként elmondható, hogy hazánknak a gyorsaság volt az "üzleti siker elmélete", azóta azonban nem sikerült hozzáigazítani a közigazgatási szervezetrendszert a megváltozott körülményekhez, amely keretében - Torma András szavaival élve - "egy új államalapításra van szükség." Az átfogó strukturális változtatásnak mindenképpen érinteni szükséges az Országgyűlést, a bírói szervezetet és az Alkotmányt. A parlament vonatkozásában a kétkamarás jelleg és a létszám erőteljes csökkentése, míg a bírói szervezet tekintetében a gyors és törvényes ítélkezés realizálása fogalmazódik meg alapvető célként a szakma képviselőiben. Ahhoz, hogy a magyar államszervezet alkalmazkodni tudjon korszakunk körülményeihez, Szerző álláspontja szerint új alkotmányra van szükség, amelynek egyrészt értékorientáltnak kell lennie, másrészt a szocialista időket idéző jogintézményeket - így többek között az Országgyűlés szupremáciáját és az ügyészség hatáskörébe tartozó törvényességi felügyeletet - indokolt hatályon kívül helyezni. Az újonnan elfogadandó alaptörvényben indokolt szabályozni a közigazgatásra vonatkozó alkotmányos elveket, a nem minisztériumi jogállású központi szerveket, a Kormány feladat- és hatásköreit, valamint többek között a köztisztviselői karra vonatkozó fundamentális kérdéseket.
20. Tóth Judit: Alkotmányozás és állampolgárság. Bár az állampolgársági kötelék és maga az állampolgárság intézménye a közjog szabályozási körébe tartozik, a közjog-tudomány adottnak tekinti a jogintézményt, a tudományos eredmények között egyre kevesebb a témához kapcsolódó alapkutatás. A viszonylag szerény számban mégis megjelenő publikációk között hat különböző olvasata jelenik meg a témakörnek, ezek pedig a migráció és az állampolgárság kapcsolata, a határokon túliakért viselt közjogi felelősség, a kettős állampolgárság, az uniós polgárság, történeti nézőpontú megközelítések, valamint - a legelhanyagoltabb témaként - az állampolgárság keletkezése és megszűnése kérdéskörének elemzése. Az érdemi kutatások akadályát egyaránt képezi az esetjoghoz való nehézkes hozzáférés, a személyes adatok "túlzott" védelme, valamint a statisztikai adatok "hézagos" volta. Az állampolgársági jog hatályos szabályozása - közelebbről az 1993. évi LV. törvény - négy területen hozott releváns változást a korábbi idők regulációjához képest: egyrészt megszűnt az állampolgárságtól megfosztás intézménye, másrészt szigorodtak a magyar állampolgárság megszerzésének feltételei, harmadrészt bizonyos döntések vonatkozá-
- 208/209 -
sában megnyílt az út a korábban ismeretlen bírósági felülvizsgálat előtt, végül pedig megteremtődött a többes állampolgárság jogintézményének törvényi lehetősége. A korábbi - sikertelen - alkotmányozási kísérletekben részt vevő szaktekintélyek is csak áttételesen foglalkoztak az állampolgárság intézményével, így a hatályos alaptörvény is indokolatlanul kevés összefüggését szabályozza ennek a tárgykörnek. Tekintettel azonban arra, hogy az állampolgárság nem "csak" alapjog, hanem a szuverenitás alkotmányos intézménye, indokolt lenne szorgalmazni - mutat rá tanulmányában Tóth Judit - a témakörre összpontosító kutatásokat, ezek elmaradása esetén ugyanis fennállhat annak veszélye, hogy "a további két évtized is kevés lesz az állampolgárságot övező vélelmek és tévhitek megdöntéséhez."
21. Varga Zs. András: A magyar ombudsmani rendszer továbbfejlesztéséről. A szakirodalom az ombudsmani típusú intézményeket bizonyos jellemző kritériumok alapján különíti el más szervektől. Az első csoportba a függetlenség és a mandátum jellege által kifejezett ún. státus-kritériumok tartoznak, a második csoportot az eljárási kritériumok alkotják, míg a harmadik körbe az ún. intézkedési kritériumok sorolhatók, amelyek az ombudsmanok cselekvési eszköztárával állnak összefüggésben. Az Alkotmány és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény vonatkozó rendelkezései alapján megállapítható, hogy a magyar országgyűlési biztosok kielégítik ezeket a követelményeket. Az érintett jogintézmény jellegével és szerepével összefüggésben Varga Zs. András úgy foglal állást, hogy annak funkciója a közigazgatás működésének egyfajta - külső - kontrollja, hiszen a felügyeleti szervekkel ellentétben - az Alkotmánybíróság, az ügyészség és a bíróságok tevékenységéhez hasonlóan - a közigazgatási szervezetrendszeren kívüli szerv gyakorol kontrollmechanizmust a hatóságok tevékenysége felett. Az országgyűlési biztos intézményének továbbfejlesztésével összefüggésben lényegében öt területen vetődnek fel továbbfejlesztési javaslatok, ezek a biztosok hatáskörének bővítése, a biztosok önállósága, az (esetlegesen) új országgyűlési biztosok és azok együttműködése, az ún. "kisbiztosok" létrehozása, valamint az ombudsmanok és más "főhatóságok" - így az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - közötti együttműködés. Az országgyűlési biztosok hatáskörének bővítése vonatkozásában az "új eljárás lefolytatására utasítás" és a bírságolási jog fogalmazódik meg a szakma részéről, amelyek azonban nem állnak összhangban az ombudsmani intézmény jellegével, ezen túlmenően pedig alkotmányos aggályokat is felvethetnek. A biztosok önállósága tekintetében a költségvetés-tervezési függetlenség megteremtésének jogos igénye jelent meg a biztosok körében, a hatályos korlátozás fenntartására valóban nincs elég alapos indok. Az új országgyűlési biztosok létrehozatala ahhoz a nem kívánatos eredményhez vezethet, hogy egyre nehezebb lesz megteremteni az összhangot a külön biztosok által kifejtett tevékenységek között, így a minél kevesebb országgyűlési biztos és a jogok ütközését minden esetben feloldó mechanizmus jelentené az ésszerű változtatást. Az ún. "kisbiztosok" létrehozása önmagában nem tekinthető hátrányosnak, mindenképpen szükséges azonban a szabályozásban kitérni a minimális függetlenség és az ombudsmanokkal történő munkamegosztás realizálására. Tanulmánya zárásaként Szerző arra az álláspontra helyezkedik, hogy az országgyűlési biztosok törekvése nem új ombudsmani rendszer kiépítését, hanem a jelenlegi továbbfejlesztését célozza, ami "alkotmányossági szempontból igazolható és nagy erőfeszítések nélkül is megvalósítható."
22. Veress Emőd: Adósvédelem a 805/2004/EK-rendelet szerinti végrehajtási eljárásban, különös tekintettel a román polgári eljárásjogra. A bírósági határozatok külföldön, valamint a külföldi határozatok belföldön történő végrehajtása a modern jog egyik kulcskérdése, hiszen a végrehajtás elmaradásával lényegesen gyengülne az igazságszolgáltatás. Ugyanakkor összetett probléma is a jelzett témakör, hiszen minden olyan végrehajtási eljárás során, amikor külföldi elemmel bíró ügy képezi az eljárás tárgyát, két - jelesül a származási és a végrehajtás szerinti - állam szuverenitásának ütközésére kerül sor. Immár az Európai Unió jogalkotása (is) kiterjed erre a jogterületre, hiszen ennek keretében került sor korábban a 44/2001/EK-rendelet elfogadására, amelyhez képest - Szerző szavaival élve - "forradalmi" változás ígéretét hozta a tanulmány tárgyát képező 805/2004/ EK-rendelet, amely megszüntette az elismerésre és végrehajthatóvá nyilvánításra vonatkozó eljárást a nem vitatott követelések tekintetében. Ez abból a szempontból bír relevanciával, hogy ez a processus volt korábban hivatott egyensúlyt teremteni a hitelező gyors eljáráshoz fűződő érdeke, valamint az adós jogsértő végrehajtással szembeni védelme között. A határon átnyúló végrehajtási eljárások vonatkozásában az adós védekezési lehetőségei eltérőek a származás szerinti, valamint a végrehajtás helye szerinti tagállamban. A vonatkozó közösségi előírások és a román polgári eljárásjog a témához kapcsolódó rendelkezései fényében Veress Emőd arra az álláspontra helyezkedik, hogy alapvetően sikeres kompromisszumot eredményezett a fentebb említett közösségi rendelet a hitelezői és az adós oldalán megjelenő érdekek között, tekintettel azonban arra, hogy a végrehajtási eljárásokra a nemzeti jogrendszerek - igen heterogén képet mutató - sza-
- 209/210 -
bályozásai vonatkoznak, "a valódi jogegységesítéstől még nagyon messze vagyunk."
23. Wiener György: A hatalmi ágak elválasztása alkotmányos rendünkben. A hatalmi ágak elválasztásának elve viszonylag korán - már 1791-ben - megjelent hazai közjogunkban. Bár az 1791. évi XII. törvénycikk még nem az alkotmányos monarchia államberendezkedése vonatkozásában említi ezt a modern követelményt, bizonyos szempontból annak rendi előképét vázolta fel az említett jogforrás. Később az 1848. évi áprilisi törvények hivatkoztak immár az alkotmányos monarchia egyik fő államszervezési eszméjeként a hatalommegosztás elvére, amely a kiegyezés utáni időszakban is jellemezte a dualista államszervezetet azzal az eltéréssel, hogy a "korona" pozíciójának erősítésére került sor a törvényhozással és a minisztériummal szemben. Az 1946. évi I. törvény által szentesíteni kívánt parlamentáris rendszer rövid története után 1949-től kezdődően a szovjet államberendezkedés átvételére került sor Magyarországon, amely keretében a népszuverenitásból fakadó jogokat kizárólag az Országgyűlés gyakorolta. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a csekély számú parlamenti ülésszak közötti időszakokban az Elnöki Tanács és a Politikai Bizottság végezte az operatív irányítást. A hatalmi ágak elválasztásának követelménye az 1988-ban megkezdődött alkotmánymódosítást előkészítő tevékenység során vált ismét alapvető közjogi kategóriává, amely az államszervezet felépítésének kiindulópontja lett, ezzel szakítva a korábbi, a hatalom egységét hangsúlyozó berendezkedéssel. Az 1989-re elkészült alkotmánymódosító törvényjavaslat sajátossága az volt, hogy nem alkalmazta a hatalommegosztás fogalmi apparátusát, a javaslat indoklásában azonban hivatkozott rá. A rendszerváltó alkotmányrevízió időszakában - mutat rá Wiener György - nem folyt érdemi vita a hatalommegosztás elvéről, azt a résztvevők csak érintőlegesen - közelebbről a köztársasági elnöki intézmény vonatkozásában - tárgyalták, végül az 1989. évi javaslat alapján került szabályozásra ez a tárgykör az Alkotmányban. A hatalommegosztás rendszerének kiépítése a rendszerváltást követő időszakban (is) folytatódott, amelynek során kiépült a helyi önkormányzati rendszer, létrejöttek az ún. autonóm jogállású központi szervek, valamint megalakult az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amellyel - Szerző szavaival élve - végállomáshoz érkezett a bírói hatalom és a végrehajtó hatalom szétválasztásának folyamata.
24. Zeller Judit: A filozófia és az élettudományok határán - a bioetika paradigmájáról. A genetika évszázadában felmerül a kérdés: képes lehet-e olyan jogi szabályokat rögzíteni, amelyeket a tudományos eredmények mellett az erkölcs is igazol? Találhatók-e olyan erkölcsi szabályok, amelyeket joggal választunk az állam alkotta szabályozás alapjául? E kérdésekre keresi a választ a bioetika, vagyis a modern biológia és orvostudomány etikájának születését, alapjait és sajátos vonásait vizsgáló tanulmány.
Szerző szerint a bioetika létrejöttének okát két tényezőben ragadhatjuk meg. Az egyik az átlépés az utópiából az alkalmazott etikába, vagyis az a jelenség, hogy a korábban tisztán elméleti jelentőségű filozófiai kérdések egyre sürgetőbb gyakorlati problémaként merültek fel. Számos tudományág számára nélkülözhetetlen szükségletté vált az élet, a halál, az egyén, vagy a természet mibenlétének filozófiai meghatározása, mivel úgy tűnt, hogy e meghatározás nélkül a gyakorlat tanácstalan a további fejlesztések etikai vonatkozásai tárgyában. A másik ok a teljes emancipáció az emberi jogok területén, vagyis az, hogy - üdvözlendő módon - a társadalom valamennyi tagjának azonos terjedelműek az alapjogai. Ez különösen az orvostudományi kutatások, kísérletek területén releváns, amelyek manapság az emberi jogok tiszteletben tartása mellett végezhetők csak el. Mindezek mellett a posztmodernitás jelenségköre szintén jelentősen, szinte történelmi és társadalmi szükségszerűségként segítette elő a hagyományos orvosetika felbomlását és az új élettudomány-etikai paradigma, a bioetika kialakulását. A bioetika vizsgálódásai során hasznosítja a klasszikus etikai felfogásokat, ám a gyakorlati problémákat rendszerint az ún. elvközpontú megközelítés vagy principalizmus mentén oldja meg, amely négy alapelvet rögzít: az autonómia tiszteletének elvét, a jótékonyság elvét, a nem ártás elvét és az igazságosság elvét.
Az orvosi etikából kifejlődött bioetika jelenleg az élettudományok legfontosabb nem jogi jellegű normarendszerének tekinthető. Napjainkban azonban egyre markánsabban körvonalazódik az a tendencia, amely a jogi szabályozást igényli és igenli. Zeller Judit tanulmányában azt hangsúlyozza, hogy e jogi szabályozás kialakításához stabil alapot nyújthat a bioetika, amely interdiszciplináris és integratív szemléletével képes elősegíteni, hogy a szabályozás az erkölcsök egyenlő szabadságát biztosítsa, és lehetővé tegye az erkölcsi kötelezettségek saját értelmezés szerinti teljesítését. ■
JEGYZETEK
* Szerk.: Chronowski Nóra - Petrétei József. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2010. 559 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
