Felelősség
(Szerk. Krokovay Zsolt L'Harmattan, Budapest, 2006. 177 oldal, 2000 forint)
Hans Kelsen jogtudománya
(Szerk. Cs. Kiss Lajos ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Gondolat Kiadó, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2007. 826 oldal, 4500 forint)
Oxfordi tanulmányok a filozófia köréből címmel indította útnak Krokovay Zsolt azt a könyvsorozatot, amelynek első kötete Felelősség címmel jelent meg a közelmúltban, John L. Austin, Herbert Hart és Joel Feinberg felelősséggel kapcsolatos írásait közreadva. Krokovay mint Rawls, Feinberg és Hart korábban megjelent hiánypótló műveinek fordítója, tovább folytatja missziós munkáját ezzel a könyvsorozattal. Nézzük, mit kínál az újabb kötet.
John L. Austin munkásságát elsősorban a nyelvfilozófiával foglalkozók ismerik Tetten ért szavak címen magyarul is megjelent előadásai nyomán. Austinnek a felelősségről tartott két előadása jól érzékelteti az analitikus filozófia hétköznapi nyelvhasználatot elemző módszerének műhely jellegét. Hogy mit is jelent ez a nyelvelemző módszer, érdemes egy hosszabb idézettel illusztrálni: "Először is a szavak a mi szerszámaink, és az a legkevesebb, hogy tiszta szerszámokat használjunk: tudnunk kell, mit jelentenek és mit nem, s óvintézkedéseket kell tennünk a nyelv által elénk állított csapdákkal szemben. Másodszor, a szavak (a maguk apró szegletétől eltekintve) nem tények vagy dolgok: el kell azokat hódítanunk a világtól, vagyis attól függetlenül és attól elválasztva kell azokat kezelnünk, hogy ily módon észrevehessük hiányosságaikat és önkényességeiket, s hogy a világot szemellenzők nélkül vehessük újra szemügyre.
Harmadszor, és ez inkább reménykeltő lehet: közös szókészletünk magában foglalja mindazokat a megkülönböztetéseket, amelyeket érdemesnek tartottunk megtenni, és mindazokat az összefüggéseket, amelyeket érdemesnek tartottunk jelölni sok-sok nemzedék során... A »mindennapi nyelv« jelszava és az olyan elnevezések uralkodóvá válása kapcsán, amilyen a »nyelvészeti filozófia«, »elemző filozófia« vagy »a nyelv elemzése« azt kell a félreértések elkerülése végett különösen hangsúlyoznunk, hogy amikor azt vizsgáljuk, mikor mit kell mondanunk, milyen helyzetekben milyen szavakat kell használnunk, nem pusztán a szavakat nézzük (vagy a »jelentéseket«, bármit gondoljunk is róluk), de azokat a jelenségeket is, amelyekről a szavak segítségével beszélünk. Anélkül, hogy végső döntőbírónak tekintenénk a szavakat, pontos megértésükre azért törekszünk, hogy pontosabbá tegyük a jelenségek észlelését" (16-17).
Az így értett elemző módszert alkalmazza Austin az itt közreadott A mentségek védelme és A tinta kiöntésének három módja című szövegekben. Vagyis úgy próbálja meg a felelősség alóli mentségek problémáját körbejárni, hogy közben azoknak a szavaknak a használatára koncentrál, amelyek a kifejtés során fontos szerepet játszanak, például "szándék", "cél" és "meggondolás".
A két jogfilozófus közül Hart kötődik leginkább ehhez a módszerhez. Felelősség című tanulmánya bizonyítja, mennyire működőképes lehet ez a jogi fogalmak tisztázása során. Miként kell megkülönböztetni a személy felelősségének körét a "felel érte" kifejezés oksági-magyarázó jelentésétől, amely a jó vagy rossz, valamint se nem jó, se nem rossz múltbeli hatások megállapítására utal? Ezt a megkülönböztetést Hart az alábbi egyszerű történet kapcsán próbálja megtenni:
"X a hajó kapitányaként felelősséggel tartozott az utasok és a legénység biztonságáért. Utolsó útján azonban minden este berúgott, s felelős volt a hajó és a fedélzetén tartózkodó minden személy vesztéért. Az a szóbeszéd járta, hogy megőrült, de az orvosok úgy vélték, felelős tetteiért. Egész úton meglehetősen felelőtlenül viselkedett, s pályájának egy sor incidense is mutatja, hogy nem volt felelősségteljes ember. Mindvégig kitartott amellett, hogy a szokatlan erejű téli vihar volt a felelős a hajó vesztéért, de az ellene lefolytatott jogi eljárás során úgy találták, hogy büntetőjogi felelősséggel tartozik hanyag magatartásáért, az ettől függetlenül lefolytatott polgári jogi eljárás pedig megállapította jogi felelősségét az emberéletben és a tulajdonban bekövetkezett veszteségért. Jelenleg is él. Erkölcsileg felelős számos nő és gyermek haláláért"(51).
A harmadik szerző, Joel Feinberg tanulmányai közül kétségtelenül A rossz szamaritánus erkölcsi és jogi felelőssége című kötődik szorosabban a jogfilozófia kérdéseihez. A segítségnyújtás elmulasztását (a rossz szamaritánusokat) a magyar büntetőjog is bünteti, hasonlóan az Európában elterjedt gyakorlathoz. Feinberg vitatja ennek helyességét. "Mind-
- 137/138 -
egyikünknek kötelessége, hogy értesítsük a tűzoltókat, ha tüzet fedeztünk fel, de ezen túlmenően nincs olyan - pozitív - kötelességünk, hogy szálljunk harcba a lángokkal. Ez a gyakorlat befizetéseinkkel támogatott szakemberek sajátos felelőssége. Annak, hogy van olyan kötelességünk, hogy jelentsük a tüzet, de olyan nincs, hogy küzdjünk meg vele [...] Ennek [...] az oka, hogy a tüzek elfojtásának rendkívül fontos társadalmi kötelességét úgy teljesítjük a leginkább hatékonyan és méltányosan, ha előre felosztjuk azt a teherviselés és a sajátos feladatok kijelölése révén. Az életmentés pozitív kötelességei éppoly komolyak és fontosak minden mozzanatukban, mint a károkozástól való tartózkodás negatív kötelességei. Ellentétben az utóbbiakkal, ezeket részekre kell osztanunk, meg kell állapítanunk kinek-kinek a részét, egy-egy részfeladat elvégzését (gyakran) a megfelelő szakemberekre kell bíznunk. A felelősség teljes, nyomasztó súlyát így nem egyformán rakjuk minden esetben a vállára mindenkinek, mivel hatékonyabb és méltányosabb, ha az a közösség egészét terheli" (137).
De azt Feinberg sem vitatja, hogy meg kell hagyni a segítségnyújtás pozitív kötelességeinek egy olyan csoportját, amelyek nem teljesíthetők ilyen intézményes mechanizmusok útján. Ide tartoznak azok az esetek, amikor valaki hirtelen és váratlanul kerül veszélybe. (A segítségnyújtási kötelezettséget a közlekedési baleseteknél Feinberg sem vitatná.) Az ilyen esetekben védhetők a "rossz szamaritánust" sújtó törvények.
Összességében elmondható: annak ellenére, hogy már klasszikusnak számító írások jelentek meg e kötetben, felfrissítheti a felelősség problémájával kapcsolatos jogi diskurzust. Teheti ezt egyrészt annak ellenére, hogy Eörsi Gyula, Mádl Ferenc vagy Sólyom László e szövegek idejében keletkezett írásai is érdemi párbeszédet folytattak a kortárs elméleti irodalommal. Másrészt pedig annak ellenére is hatást gyakorolhatnak e szövegek a felelősséggel kapcsolatos jogászi vitákra, hogy ezt a szerkesztő nem segítette elő. Meglehetősen lakonikus bevezetővel látta el a szövegeket, a kötet végén szereplő írás pedig inkább tekinthető önálló tanulmánynak, mint a kötethez kapcsolódó szerkesztői utószónak. Az angolszász egyetemeken Hart és Feinberg írásai nem csupán az erkölcsfilozófiai vitákban, hanem a jogi (jogászi) diskurzusban is kiindulópontnak számítanak. Érdemes lett volna írásaikat valamilyen viszonyba állítani a téma magyar irodalmának jeles műveivel.
Várjuk a sorozat következő köteteit.
(Szerk. Krokovay Zsolt L'Harmattan, Budapest, 2006. 177 oldal, 2000 forint)
A jogtudomány más területein, kivéve talán a jogtörténetet, nem szerveződött olyan összetartó szakmai közösség, mint a jogelmélettel foglalkozók körében. Ezt bizonyítják az évről évre megjelenő, változó tematikájú konferenciakiadványok. A Hans Kelsen jogtudománya című kötet a már hagyományosan az ELTE jogi karán megrendezésre kerülő egyik ilyen konferenciasorozat legfrissebb gyümölcse. Ezeken a jogi kari konferenciákon eddig a szélesebb szakmai közönség részvételével olyan jogelméleti életműveket dolgoztak fel, amelyek nemcsak jogelméleti problémákat, hanem filozófiai, társadalomelméleti vagy teológiai kérdéseket is érintenek. Herbert Hart, Carl Schmitt vagy az ebben a vaskos könyvben dokumentált Hans Kelsen munkássága mindenképp ilyennek számít.
A Hart-konferencia felszínre hozta a jogelméleti közösség mély elméleti megosztottságát (azóta sem készült el a kötet...), a Carl Schmitt teoretikus jelentőségét - egyébként jogosan - helyreállító ülés elkerülte a törésvonalakat, Hans Kelsen életműve viszont azt a közös hagyományt jelenti, amely ezt a szakmai közösséget összekapcsolja. Több értelemben is: egyrészt diszciplinárisan ma is nagyjából azokról a témákról vitatkozunk, amelyekkel Kelsen foglalkozott, másrészt létrehozza a kapcsolatot a magyar jogelmélet háború előtti klasszikusaival, akik élénk szakmai, esetleg akár személyes kapcsolatban voltak vele. Hans Kelsen életművének éppen ezért felbecsülhetetlen jelentősége van a rendszerváltás utáni magyar jogelmélet identitása szempontjából.
A kötet történelmi érdeme, hogy magyar nyelven elsőként nyújt szisztematikus áttekintést Kelsen munkásságáról. A jól átgondolt struktúráért mindenképpen dicséret illeti a szerkesztőt, Cs. Kiss Lajost, még ha egyes döntései nehezen érthetők is. De ahogy a szerzői jegyzetekből kiderül, a szerkesztőnek abban is nagy érdeme volt, hogy végül ilyen népes szerzői gárdát nyert meg az ügynek. Igaz, Bragyova András és Sajó András Kelsen-olvasatai még elfértek volna a kötetben, de ezt már csak a mindig telhetetlen olvasói elvárások mondatják velünk.
A könyv első része Hans Kelsen magyar recepciójáról szól változatos műfajokban és stílusban, Mádl Ferenc személyes hangú visszaemlékezésétől Varga Csaba levéltári közleményén keresztül Jakab András recepciótörténeti áttekintéséig. Furcsa módon ettől a fejezettől kissé távol kaptak helyet az érdemi (kritikai) magyar recepciót taglaló elmélettörténeti írások.
- 138/139 -
A kötet súlypontját a Kelsen témáit tárgyaló írások jelentik: jogtudomány-felfogását, államelméletét, alkotmányjogi munkásságát és végül nemzetközi jogi műveit. Kelsen jogtudomány-felfogásának alapjait Bódig Mátyás tekinti át már-már tankönyvszerűen. Karácsony András arra próbál rákérdezni, hogy pozitivista volt-e Kelsen filozófiai vagy tudományelméleti értelemben. Paksy Máté Kelsen jogértelmezés-elméletét vizsgálja és bírálja Perelman elmélete alapján, Szabó Miklós pedig Kelsen normalogikáját veszi górcső alá és mutatja ki, milyen ellentmondások vannak a logikához való viszonyában. Érdekes színfolt Geréby György tanulmánya, amely a tiszta jogtan és a teológia viszonyát próbálja megvilágítani. Kelsen szerint a hagyományos államjogtani gondolkodás alapfogalmai és a teológiai fogalmak között tartalmi analógia áll fenn. Ezt a fajta gondolkodást kell a tudomány egy új, funkcionális szemléletével felváltani. Geréby kimutatja, milyen félreértéseken alapul ez a teológiaértelmezés.
A Kelsen államelméletével foglalkozó fejezet Szilágyi Péter tanulmányával kezdődik, aki abból indul ki, hogy a tiszta jogtan a hagyományos államelméleti problémára adott jogelméleti válasz. Éppen ezért a tiszta jogtan értelmezéséhez elengedhetetlen a korai államelméleti munkák, elsősorban a Hauptprobleme der Staatsrechtlehre vizsgálata. Tattay Szilárd Kelsen és Carl Schmitt felfogását veti egybe a képviseleti demokráciáról, Horkay Hörcher Ferenc pedig Hayek államelméletével hasonlítja össze Kelsenét.
Külön csokorba vannak gyűjtve azok a tanulmányok, amelyek Kelsen és az alkotmánybíráskodás kapcsolatát firtatják, illetve a Kelsen nemzetközi jogra vonatkozó nézeteit feldolgozók. Az itt olvasható szövegek közül talán Kardos Gábor Az alapnorma és a nemzetközi jogrend című tanulmányát lehet kiemelni.
A szerkesztő nehezen indokolható módon külön fejezetbe rendezte a Kelsen-kritikákat. Ami azért érdekes, mert a kötet egyéb fejezeteiben is túlnyomórészt Kelsen-kritikákat lehet olvasni. E fejezet írásai közül a kelseni jogelmélet dilemmáit legalaposabban átgondoló írás, Győrfi Tamás A jog normativitása Hans Kelsen és Herbert Hart elméletében című tanulmánya érdemel külön figyelmet.
Nagy teljesítmény tehát ez a kötet, különösen ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy nincsenek olyan műhelyek, ahol szisztematikus jogelmélet-történeti kutatások folynának. Aminek pedig egyszerű az oka: nincsenek meg hozzá az intézményes feltételek, a könyvtárak és a könyvek. Ennek ellenére azért még volna némi mozgástér. Jelzésértékű, hogy azok, akik számára különösen fontos a kelseni hagyomány ápolása, az irodalomban legjobban kiigazodó Jakab Andrást kivéve, nem hasznosítják az egyre gyarapodó és mélyülő Kelsen-kutatások eredményeit. A kötet egyszerre elismerésre méltó teljesítmény és akut problémákra fényt derítő látlelet.
(Szerk. Cs. Kiss Lajos ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Gondolat Kiadó, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2007. 826 oldal, 4500 forint) ■
Visszaugrás