2007. június 21-23. között az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem adott otthont a "Der Einfluss des Europäischen Zivilverfahrensrechts auf die nationalen Verfahrensrechte" ("Az európai polgári eljárásjog hatása a nemzeti eljárásjogokra") címmel rendezett nemzetközi kollokviumnak, amelyet a Fritz-Thyssen-Programm keretében a magyarországi tudományos életben jól ismert Humboldt-Alapítvány, valamint a Konrád Adenauer Alapítvány támogatott. A rendezvény védnöke Marcel Storme professzor, az International Association of Procedural Law elnöke volt. A háromnapos kollokvium − az eljárásjogászok körében megszokott gyakorlattól eltérően − nem előadásokból, hanem kerekasztal-beszélgetésekből állt, amelyeket Thomas Pfeiffer (Universität Heidelberg), Alexander Trunk (Universität Kiel) és Peter G. Mayr (Universität Innsbruck) professzorok moderáltak. A résztvevők többsége az Európai Unió új tagállamait képviselte, de a szervezők gondoskodtak úgy a régi, mint a felvételre váró tagállamok polgári eljárásjogászainak a jelenlétéről is. Mindez hozzátartozott a kollokvium megrendezésének az alapkoncepciójához, nevezetesen ahhoz, hogy az Európai Unió polgári eljárásjogának a nemzeti jogrendszerekre gyakorolt hatását egyfelől a maga tematikus sokféleségében, másfelől térben és időben differenciáltan vizsgálják.
A jelen tanulmány alapjául azok a referátumok szolgáltak, amelyeket a kerekasztal-beszélgetés résztvevői előzetesen megadott szempontok szerint állítottak össze, nevezetesen Valentina Popova (Szófia): Einige Aspekte über den Einfluss des Europäischen Zivilverfahrensrechts auf das nationale bulgarische Zivilverfahrensrecht; Rimvydas Norkus (Vilnius): Der Einfluss des Europäischen Zivilverfahrensrechts auf das litauische, lettische und estnische Verfahrensrecht; Peter G. Mayr (Innsbruck): Der Einfluss des europäischen Zivilverfahrensrechts auf das österreichische Zivilverfahrensrecht; Luboš Tichý / Bohumil Dvořák (Prága): Der Einfluss des Europäischen Zivilverfahrenrechts auf das tschechische Zivilprozessrecht; M. Kamil Yildirim (Isztambul): Der Einfluss des Europäischen Zivilverfahrensrechts auf das türkischen Verfahrensrecht; Nevhis Deren Yildirim (Isztambul):
Die Anerkennung und Vollstreckbarerklärung von Gerichtsentscheidungen in der Türkei und in den EU-Ländern; Harsági Viktória / Kengyel Miklós (Budapest / Pécs) Der Einfluss des Europäischen Zivilverfahrensrechts auf das ungarische Verfahrensrecht. Karol Weitz (Varsó): Probleme der Anwendung der Verordnung über den Europäischen Vollstreckungstitel für Unbestrittene Forderungen in Polen; Aleš Galič (Ljubjana): Die Berührungspunkte zwischen dem Europäischen Zivilverfahrensrechts und dem nationalen Recht in Slowenien am Beispiel des Europäischen Vollstreckungstitel für unbestrittene Vorderungen; Jasnica Garašić (Zágráb): Grundlegende Unterschiede im Kroatischen und im Europäischen Internationalen Insolvenzrecht bei der Anerkennung ausländischer Insolvenzverfahren; Herédi Erika (Győr):
Einige innerstaatliche insolvenzverfahrensrechtliche Probleme der Rechtsprechung der EuInsVO.
A felsorolt tanulmányok teljes terjedelmükben a baden-badeni Nomos kiadónál hamarosan megjelenő konferencia kötetben lesznek olvashatók. Ugyanitt jelenik meg a konferencia eredményeit összegező és értékelő hosszabb tanulmány is, amelynek magyar nyelvű, rövidített változatát az alábbiakban adjuk közre.
Az Európai Unió polgári eljárásjogának a nemzeti jogokra gyakorolt hatását jelentősen befolyásolja az, hogy az egyes államoknak milyen utat kellett bejárniuk a teljes jogú tagság eléréséhez. Nemcsak arról van szó, hogy mennyi időt kellett tagjelölt országként eltölteni, hanem arról is, hogy a belépést megelőzően részt vettek-e olyan nemzetközi egyezményekben, illetve szervezetekben, amelyek szükségessé tették vagy éppenséggel megkövetelték a nemzeti jogrendszerük harmonizálását. Példaként említhetjük az Európa Tanácsba való felvételt és az Emberi Jogok Európai Egyezményének a ratifikálását, amelyek következtében egyes alapvető, az igazságszolgáltatásra is hatást gyakorló emberi jogok (pl. a tisztességes eljárás vagy a kétoldalú meghallgatás elve) épültek be a nemzeti jogrendszerbe.1
Az 1965. évi Hágai Kézbesítési Egyezményhez vagy az 1970. évi Hágai Bizonyításfelvételi Egyezményhez csatlakozott országok olyan szabályok alkalmazásában szerezhettek jártasságot, amelyek később, ha megváltoztatott tartalommal is, de az európai igazságügyi együttműködés keretében kiadott rendeletek részeivé váltak.2
Az európai polgári eljárásjogi szabályok alkalmazásában - európai uniós tagság nélkül - a legnagyobb gyakorlatot a Luganói (Párhuzamos) Egyezményben3 való részvétel jelentette: Az 1988-ban megkötött egyezményt Ausztria 1996-ban, míg Lengyelország 2000-ben ratifikálta. Ausztria számára azonban a Luganói Egyezmény alkalmazása alig két éves "nyereséget" jelentett, mivel az Európai Unióba történt 1995. évi belépését követően 1998-tól kezdődően már a Brüsszeli Egyezményt4 alkalmazhatta. Lengyelország négy éves gyakorlatot szerzett a joghatóságra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó közös szabályok alkalmazásában az Európai Unióhoz történt 2004. évi csatlakozása előtt. Ennek a folyamatnak a vesztese kétségtelenül Magyarország volt, amely 1997-ben jelentette be a csatlakozási szándékát a Luganói Egyezményhez, de a szükséges közlések és nyilatkozatok megtétele után nem sikerült megszereznie a tagállamok támogatását a belépéshez.5
A 2004. évi csatlakozást megelőző felkészülés során több volt kelet-európai szocialista országban született új polgári perrendtartás, amely nemcsak a múlt terhes örökségétől való megszabadulást jelentette, hanem megkönnyítette a közösségi jogi normák befogadását. Ebbe a sorba illeszthető az 1997. évi szlovén, az 1999. évi lett, a 2002. évi litván, a 2005. évi észt, valamint a 2008. évi bolgár polgári perrendtartás. Ahol az egykori szocialista polgári perrendtartást - különböző okokból - még nem váltották fel új törvénnyel (mint az 1952. évi magyar, az 1963. évi cseh vagy az 1964. évi lengyel perrendtartás esetében), ott a szükséges módosításokat novellákkal hajtották végre.6
Előfordulhat, hogy egy új polgári perrendtartás sem oldja meg a közösségi jog alkalmazásával kapcsolatos valamennyi problémát. A 2008. évi bolgár perrendtartás nem teszi lehetővé a végrehajthatóság tárgyában hozott határozat elleni kétfokú jogorvoslatot. Ennek következtében a 44/2001/EK rendelet7 44. cikke Bulgáriában nem alkalmazható.8
Nem merült fel ilyen probléma Romániában, a másik 2007-ben csatlakozott tagállamban, ahol a 2006. évi 119. számú "sürgősségi kormányrendelet", majd a 2007. évi 191. számú törvény rendelkezett a 44/2001/EK rendelet alkalmazásához szükséges bíróságok, illetve perorvoslatok megjelöléséről.9
A Közösséghez csatlakozni szándékozó Törökország hosszú évtizedek óta járja az európai jogi normákhoz való közelítés rögös útját (K. Yildirim.) Mivel a török bírósági ítéletek ellen rendes perorvoslatként csak felülvizsgálattal lehet élni, 2004-ben törvényt hoztak a fellebbezés bevezetéséről, amely 2010-ben, a fellebbezési bíróságok felállítása után lép hatályba. Ezzel a módosítással a török jogrendszer törlesztette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 6. cikkével szemben fennálló egyik legnagyobb adósságát. Továbbra is hiányzik azonban a szóbeli tárgyalás és a szabad bizonyítás, ami a nyilvános, illetve tisztességes eljárás egyik alapfeltétele.
Az Európai Unióba vezető különböző utak ellenére, a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok egyike sem igényelt átmeneti intézkedéseket a polgári eljárásjog területén. Valamennyi tagállam úgy ítélte meg, hogy megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek "a közösségi jog összehangolt és hatékony alkalmazását biztosíthatják".
Az igazságügyi együttműködést szabályozó rendeletek közvetlen alkalmazhatósága ellenére a nemzeti jogrendszereknek az Európai Unió polgári eljárásjogi szabályaihoz való hozzáillesztése minden tagállamban másként ment végbe. Még azon országok között is nagy különbségeket találtunk, amelyeknek a jogrendszere - elsősorban a közös múltjukból adódóan - sok hasonlóságot mutat, mint pl. a balti államok esetében. A megoldások sokfélesége nemcsak a jogalkotási technikák különbözőségében (önálló törvény, kerettörvény, novella stb.) és az előidézett változtatások mélységében mutatkozott meg, hanem abban is, hogy az új szabályokat milyen jogforrásokba ültették át (polgári perrendtartás, végrehajtási rendtartás, nemzetközi magánjogi törvény stb.).
Az önálló törvényalkotás egyik tipikus példájával Németországban találkozhatunk. A 2001. évi AVAG10 nem kerettörvény, nem módosít más jogszabályokat, hanem közvetlenül szabályozza a 44/2001/EK rendelet, illetve - az időközben hatályon kívül helyezett - 1347/2000/EK rendelet11 alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket. Tematikai korlátozottsága miatt az igazságügyi együttműködésre nem terjed ki, ezért az erre vonatkozó szabályokat 2005-ben a német polgári perrendtartás - újonnan beiktatott - 11. könyvében helyezték el. Az AVAG-hoz hasonló törvény született Romániában, az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése során.12 Ezt a törvény azonban, amely a 44/2001/EK rendelet alkalmazását készítette elő, 2007-ben hatályon kívül helyezték.
Az önálló törvényekkel szemben több ellenérv is felhozható. A közvetlen alkalmazhatóság miatt a közösségi rendeletek tartalmát szükségtelen megismételni, enélkül azonban a hazai szabályozásra történő utalások nehezen értelmezhetők.13 A jogterület gyors fejlődése miatt a gyakori módosítások szükségessége ellentétbe kerülhet a törvények stabilitásához fűződő érdekkel. Ezért a vizsgált tagállamokban a törvényhozók szívesebben választották a kerettörvényeket vagy a novellával történő módosításokat. További kérdésként merült fel az, hogy az európai polgári eljárásjog alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket melyik törvényben volna célszerű elhelyezni. A legegyszerűbb megoldás a nemzetközi polgári eljárásjogról szóló törvény lenne (G. Mayr), csakhogy önálló formában ilyen törvény egyetlen tagállamban sem létezik. Ennek hiányában a novelláris módosítások általában a polgári perrendtartást és a nemzetközi magánjogról szóló törvényt érintik. Azokban az országokban, ahol a végrehajtási eljárást külön törvény szabályozza14, ott a módosítások egy része a bírósági végrehajtásról szóló törvénybe kerül. Ausztriában három novellára15, míg Magyarországon 2003 és 2008 között öt törvénymódosításra volt szükség ahhoz, hogy a nemzeti jog szabályait hozzáigazítsák a tagállamok bíróságai által hozott határozatok végrehajtását szabályozó rendeletekhez.
Bulgáriában a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK rendelet16 alkalmazásának elősegítésére egy külön fejezetet iktattak az új polgári perrendtartásba (608-633.§). Ezt a fejezetet - az Európai Unióhoz történt csatlakozásra tekintettel - fél évvel korábban hatályba léptették, mint az új polgári perrendtartást. A bolgár referens szerint azonban ez a megoldás, "ahelyett, hogy a helyzetet tisztázta volna, még nagyobb zavart okozott" (Popova).
Csehországban az 1964. évi nemzetközi magánjogi törvény módosításával teremtettek összhangot a nemzeti és az európai polgári eljárásjog között. Az egykori csehszlovák törvényt azért lehetett az Európai Unió polgári eljárásjogi szabályaihoz illeszteni, mert kollíziós normákat és eljárási rendelkezéseket egyaránt tartalmazott. A módosítás mégsem aratott osztatlan elismerést, mivel az általános szabályoktól eltérő végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás bevezetését a jogirodalom hevesen kritizálta (Tichy/Dvorak). A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendelet17 alkalmazásához szükséges nemzeti szabályok a 2006-ban elfogadott új cseh fizetésképtelenségi törvénybe kerültek. A 805/2004/EK rendelettel18 bevezetett európai végrehajtható okirat kiállítására vonatkozó rendelkezéseket az 1963. évi cseh(szlovák) polgári perrendtartás nemperes eljárásokra vonatkozó III. részébe helyezték, amelynek a helyességét a jogirodalom ugyancsak megkérdőjelezte (Tichy/Dvorak)
Magyarország és Szlovénia esetében a nemzetközi polgári eljárásjogi szabályok korábbi módosításának köszönhetően a 44/2001/EK, valamint 2201/2003/EK rendelet alkalmazásához nem volt szükség részletes végrehajtási törvényre.
Az 1999. évi szlovén nemzetközi magánjogi és eljárási törvény az Európai Unió polgári eljárásjogának számos rendelkezését (joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása) közvetlenül átültette a nemzeti jogba. Feltehetően ez a körülmény tette "kényelmessé" a szlovén jogalkotást a csatlakozást követően. A nemzeti referens megjegyzése szerint ugyanis "komoly probléma adódik abból, hogy Szlovéniában hiányoznak a közösségi jog alkalmazásához szükséges szabályok. Sok a tisztázatlan kérdés, amely az európai polgári eljárásjogi szabályok alkalmazása során jelentősen csökkenti a jogbiztonságot., A helyzet még súlyosabb olyan jogintézmények esetében, amelyeket a szlovén nemzeti jog eddig nem ismer." (Galič) A problémákat részben orvosolhatja az 1997. évi szlovén polgári perrendtartás 2008. október 25-én hatályba lépő novellája, amely a kézbesítéssel, az európai végrehajtható okirattal, valamint a jogsegéllyel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz.
Magyarország - a Luganói Egyezményhez való csatlakozás reményében19 - már 2000-ben módosította a nemzetközi magánjogi kódexét (1979. év 13. tvr.) és ezzel az megkezdte az európai polgári eljárásjogi szabályok alkalmazására való felkészülését. Éppen ezért a csatlakozást megelőzően csak egy rövid kerettörvény kibocsátására volt szükség (2003. évi XXX. tv.). A csatlakozás után módosultak a magyar Pp., illetve több alkalommal a Vht. szabályai is20, más országoktól eltérően azonban egyik törvényben sem iktattak be önálló fejezetet az európai polgári eljárásjogi szabályok alkalmazásáról.
A balti államok nemzeti polgári eljárásjogi szabályaik lényeges módosításával készültek fel a közösségi szabályok alkalmazására.
Litvániában a csatlakozást követően néhány - a közösségi jogra vonatkozó - általános szabály is belekerült a 2002. évi polgári perrendtartásba. A litván referens megjegyzése szerint ez a feleslegesnek tűnő megoldás a gyakorlatban célszerű lépésnek bizonyult, mivel csökkentette a litván bírák hajlandóságát arra, hogy a közösségi jog helyett a "jól bevált" nemzeti jogot alkalmazzák (Norkus). Az általános előírásokon túl külön végrehajtási törvények is születtek egyes közösségi jogforrások, így a 805/2004/EK rendelet, valamint a 2201/2003/EK rendelet alkalmazására. A 2002. évi litván polgári perrendtartás 7. részét "Az Európai Unió tagállamaiban hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések" című fejezettel egészítették, amely a 44/2001/EK rendelet alkalmazását segíti elő.
Lettországban a csatlakozását követően néhány általános közösségi jogi szabály éppúgy belekerült az 1998. évi polgári perrendtartásba, mint Litvániában.21 A törvény nemzetközi polgári eljárásjogról szóló része mindazonáltal kiegészült a "Nemzetközi polgári eljárásjogi igazságügyi együttműködés" című fejezettel, amely az egyes alkalmazására vonatkozó konkrét normákat tartalmazza (Norkus).
A lett és a litván törvényekkel ellentétben a 2005. évi észt polgári perrendtartás nem írja elő a közösségi jog alkalmazásának az általános kötelezettségét, mivel a legfontosabb európai polgári eljárásjogi normákat vagy átültette, vagy az azokra vonatkozó utalásokat a megfelelő hazai jogintézményeknél elhelyezte. (A közösségi jogra vonatkozó utalások megtalálhatók például a bizonyításfelvételnél, a kézbesítésnél vagy a költségmentességre vonatkozó szabályok alkalmazásánál is). A litván referens megítélése szerint az európai polgári eljárásjogi normák ilyen formában történő átültetésének egyaránt vannak előnyei és hátrányai is (Norkus).
Az új tagállamok erőfeszítései ellenére az európai polgári eljárásjoghoz való illeszkedés folyamata nem zökkenőmentes. A legtöbb kritikát a szlovén referens fogalmazta meg, aki egyúttal a jelenség okára is magyarázatot keresett: "A csatlakozás előtt túl sokat hallottunk arról, hogy a közösségi rendeletek közvetlenül alkalmazhatók, és - az irányelvekkel ellentétben - a hazai jogba külön intézkedés nélkül átültethetők. Ez egy ellenhatást váltott ki. A jogalkotók egyszerűen nem figyeltek fel arra, hogy a közvetlen alkalmazáshoz mégis csak szükség van olyan intézkedésekre, amelyek segítségével a rendeletek a nemzeti jogba beilleszthetők." (Galič)
A 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott tagállamok egyike sem tartja lezártnak az Európai Unió polgári eljárásjoghoz való illeszkedés folyamatát. Ezért korai lenne bármiféle általános összegezést készíteni a közösségi jognak a nemzeti jogra gyakorolt hatásról. Befejezésként az osztrák referenst idézzük, aki tizenhárom év tapasztalatai alapján készíthetett mérleget: "A végbement változások nagyjában-egészében üdvözlendők. Régóta esedékesek, sőt egyesek kifejezetten sürgősek voltak már. Az európai befolyás nemcsak a régi, nemzeti maradiságtól való könnyű (és gyors) megszabaduláshoz járult hozzá, hanem az osztrák polgári eljárásjogtudomány horizontján is egy örvendetes nyitást eredményezett." (Mayr)
A kollokvium résztvevői csak érintőlegesen foglalkoztak a 44/2001/EK rendelettel, mivel azt az Európai Bizottság megbízásából "The Heidelberg Network for European Procedural Law" projekt keretében 2006-ban egy beható vizsgálatnak vetették alá.22
A bolgár referens terjedelmes probléma-katalógust állított össze a 44/2001/EK rendelet alkalmazásával kapcsolatban. A csatlakozás óta eltelt rövid idő alatt a joggyakorlat olyan problémákkal szembesült, mint a székhely [60. cikk (1) bek.], illetve a fióktelep [5. cikk (5) bek.] fogalmának az értelmezése, a beszámítási kifogás megengedhetősége a 6. cikk (3) bekezdése alapján, valamint az eljárás felfüggesztése a külföldi bíróság előtti pefüggőségre tekintettel (28. cikk). Ezek a problémák azonban az Európai Bíróság gyakorlatának az ismeretében többnyire megoldhatók
A 44/2001/EK rendeletnek a nemzeti eljárásjogra gyakorolt hatásáról az osztrák referens számolt be részletesen, kiemelve a joghatósággal kapcsolatban az ún. Indikationentheorie megszüntetését, a joghatóságról való megállapodás lehetőségének a bevezetését, valamint a joghatóság hiányának az orvosolhatóságát az osztrák polgári perrendtartás 1997. évi novellája alapján.
A hatályba lépést követően eltelt idő rövidsége miatt a 805/2004/EK rendelet alkalmazása tekintetében még viszonylag kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a tagállamok, talán mégsem túlzás az említett rendeletet az európai polgári eljárásjog egyik legtöbbet tárgyalt és vitatott jogforrásának nevezni. A kritikák a különböző tagállamok szakemberei részéről elsődlegesen az adósvédelem kérdése köré csoportosulnak, valamint a végrehajtási állambeli kontroll lehetőségének hiányára vezethetők vissza.
A 805/2004/EK rendelet hatékony alkalmazása érdekében elengedhetetlen volt a tagállamok belső jogszabályainak módosítása egyes részletkérdések vonatkozásában, melyet a tagállamok igen különböző szabályozási technikával oldottak meg. Szembeötlő a litván megoldás egyedisége, itt ugyanis a többi tagállamtól eltérő módon 2005-ben egy külön törvényt alkottak a rendelethez. Ezzel szemben a legtöbb országban a jogalkotás a már meglevő jogszabályok módosítására szorítkozott, így pl. Ausztriában az ún. végrehajtási rendelet 2005. évi novellájával kerültek be a szükséges kiegészítések a nemzeti jogba, Szlovéniában és Magyarországon a bírósági végrehajtásról szóló törvényeket módosították. A lett polgári perrendtartás - amint arra már utaltunk - 2004-ben egy "Nemzetközi polgári eljárásjogi igazságügyi együttműködés" c. fejezettel egészült ki, melynek jogtechnikai szempontból érdekessége, hogy a közösségi jogra vonatkozó utalásaival a jogalkalmazók számára megkönnyíti a közösségi és nemzeti jog kapcsolódási pontjainak a megtalálását. Lengyelországban a polgári perrendtartás 2006. évi módosításával építették be a nemzeti jogba a rendelet hatékony alkalmazásához szükséges szabályokat. Csehországban úgyszintén a polgári perrendtartást módosították; a hazai szakma által vitatott módon a nemperes eljárásokat szabályozó fejezetben kaptak helyet a kiegészítések. A legújabb tagállamok közül Bulgária ez utóbbihoz hasonlatos megoldást választott: a 2008. évi új polgári perrendtartásába egy önálló fejezetet iktatott, amelynek szabályai a polgári perrendtartás többi részét megelőzően már 2007-től kezdődően alkalmazhatók.
A rendelet "lehetséges" hatása a tagállamok nemzeti jogaira ugyanis némileg eltér a korábbi rendeletekétől: közvetlenül nem szabályozza ugyan azt a - nemzeti jog szerint zajló - eljárást, melyben a végrehajtandó határozat születik, de az adós védelmét szolgáló minimumszabályokon keresztül mégis hatással lehet rá. Habár a tagállamok nincsenek arra kötelezve, hogy a nemzeti jogaikban szabályozott eljárások szabályait hozzáigazítsák a rendelet minimumszabály-rendszeréhez (ld. 12-17. cikkek), ám amennyiben azt szeretnék, hogy a nemzeti joguk szerint lezajló eljárásokban született végrehajtási jogcímek - ha a helyzet úgy kívánja - európai végrehajtási jogcímmé legyenek minősíthetőek, akkor ez mégiscsak arra sarkallhatja őket, hogy az eljárási szabályaikat áttekintsék és összhangba hozzák az ún. minimumszabályokkal. Ilyen formán a 805/2004/EK rendelet - ha közvetve is - de kiválthatja azoknak a belső jogi eljárási szabályoknak a módosítását, melyeket a tagállamok a tisztán belföldi jogvitákra is alkalmaznak. Ez a jelenség az európai közösségi jog egyfajta expanziójaként is felfogható. A kérdés gyakorlati jelentőségét mutatja, hogy a 44/2001/EK rendelet alkalmazásáról szóló jelentés24 szerint - mely egyes helyeken kitér a 805/2004/EK rendelet alkalmazásának problémáira is - harminc megkérdezett német bíróság tapasztalatai azt mutatják, hogy az európai végrehajtható okirattá minősítés iránti kérelmeknek csak közel 50%-a sikeres, és a sikertelenség oka legtöbbször az, hogy nem teljesítették a 805/2004/EK rendelet 12-17. cikkek szerinti minimumszabályok követelményeit.
A problémák forrása lehet többek között a rendeletnek nem megfelelő (így pl. fiktív) kézbesítési módozatok alkalmazása. Kivételes és mindenképpen figyelmet érdemel a litván megoldás, ahol a rendelethez alkotott törvény csak a 805/2004/EK rendelet 13-15. cikkeiben felsorolt kézbesítési módozatokat engedi alkalmazni az eljárás során, amennyiben a felperes már a keresetében jelezte, hogy utóbb kérelmezni fogja az európai végrehajtható okirattá minősítést. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez utóbbi szabályozás csak azokra az esetekre nyújt megoldást, amikor már az eljárás kezdetén nyilvánvaló, hogy a tárgyalt rendelet alkalmazásával külföldön akarják majd végrehajtatni.
Egyes tagállamokban a nemzeti eljárásjogi szabályokra vonatkozó "önkéntes" közelítési folyamat tulajdonképpen már elindult: a lengyel polgári perrendtartás 2006. évi módosítása teremtett alkalmat a minimumszabályokkal való összehangolására is. A lengyel példa a vizsgált körben inkább kivételnek számít, a legtöbb tagállam referense arról számolt be, hogy a nemzeti eljárásjogában vannak olyan szabályok, melyek a 805/2004/EK rendelet alkalmazhatóságának akadályát képezhetik. Mindamellett tettek a lengyelhez hasonló irányú lépéseket a szlovén polgári perrendtartás 2008. évi novellájában is:: a keresetlevél kézbesítését szabályozó fejezetbe az alperes kitanítására vonatkozóan építettek be rendelkezéseket.
Az európai végrehajtható okirattá minősítés az alakiságok tekintetében messzemenően egységesített. Az ehhez szükséges formanyomtatványt azon a nyelven kell kiállítani, amely nyelven a határozatot megszövegezték [9. cikk (1)-(2) bek.]. Ez a megoldás teljes mértékben eltér például a bizonyításfelvételről szóló rendeletben25 alkalmazott megoldástól, ahol a bíróságok közötti kommunikációban a megkeresett bíróság államának hivatalos nyelvén vagy az állam által elfogadott más nyelven kell a formanyomtatványt kitölteni. A különbség oka minden bizonnyal az, hogy a 805/2004/EK rendelet esetében nem célzott a címzés, hiszen a származási tagállamban kibocsátott tanúsítvány alapján később - Dániát leszámítva - bármely más tagállamban lehet kezdeményezni a végrehajtási eljárást. A tanúsítvány fordítása adott esetben szükségessé válhat, ám rendszerint elegendő az eredeti nyelven megszövegezett változat [vö. 20. cikk (2) bek. c) pont]. A fordításra gyakorlatilag legtöbb esetben azért nincs szüksége a végrehajtás szerinti tagállam bíróságának, mert a formanyomtatvány adatai elsődlegesen nevekre, számadatokra terjednek ki, és minden nyelven azonos struktúrát követnek. Érdekes a litván törvény ettől némiképp rugalmatlanabb előírása, mely megkívánja, hogy az európai végrehajtható okiratot a végrehajtás érdekében el kell látni litván fordítással is.
A 805/2004/EK rendelet legfontosabb újítása, amelyet paradigmaváltásként is szoktak emlegetni, az exequatur eljárás eltörlése.26 Az alkalmazási problémák egy része éppen ennek kapcsán jelentkezik a rendelet és a nemzeti jogok találkozási pontjain, "feszültségi mezejében". A 44/2001/EK rendelet szerinti exequatur eljárásnak az alkalmazása nem volt idegen az új tagállamok számára sem, hiszen korábban a nemzetközi magánjogi szabályaik is több-kevesebb különbséggel ezt a modellt követték (kivétel Szlovénia). A 805/2004/EK rendelet az exequatur eljárás eltörlésével egy teljesen új modellt kínál a tagállamoknak, ahol közösségi szinten közvetlenül az európai végrehajtási jogcímmé minősítés fázisa került szabályozásra. Maga a végrehajtás azonban a tagállamok nemzeti joga szerint zajlik. A közösségi jogi szinten szabályozott szakasznak a nemzeti végrehajtási jogokba történő átvezetése nem egységes elvek mentés történt meg és nem is mondható problémamentesnek. A lengyel és magyar megoldás némiképp eltér a többi tagállamban alkalmazottól: itt ugyanis az európai végrehajtható okirat nem váltja ki a záradékolást. Ezek a tagállamok abból indulnak ki, hogy a rendelet célja végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése és az európai végrehajtható okirattá minősített külföldi határozatnak a hazai jogcímmel egyenlővé tétele. Ezért a hazai jogcímmel azonos rangra emelés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a belföldi határozatokhoz, okiratokhoz hasonlóan át kell esnie az európai végrehajtható okiratnak is az eljárás azon fázisán, amelyben a végrehajtási lap, ill. záradék kiállításra kerül.
A rövidéletű 1347/2000/EK rendeletet felváltó 2201/2203/EK rendelet kapcsán is igaz a tétel, hogy a közösségi jogszabály közvetlen alkalmazhatósága okán itt is csak kiegészítő, végrehajtási jellegű normák alkotására nyílik mód tagállami szinten. Ennek megvalósulása tekintetében nehezen tipizálhatók a vizsgált tagállamok. A külön törvénybe foglalt szabályozás nem jellemző (kivétel: Litvánia). Az alkalmazási terület sokszínűsége miatt általánosságban inkább az mondható el, hogy a tagállamok ezeket a szabályokat több különböző - már meglevő - jogszabályban helyezték el. Igen széles a spektrum a tekintetben, hogy milyen szabályozási tárgyú jogszabályok módosítását vitték végbe az egyes tagállamokban: elsődlegesen a végrehajtási törvényekbe, ill. rendeletekbe és a különféle családjogi és gyermekvédelmi témájú jogszabályokba építette be a jogalkotó a 2201/2203/EK rendelet hatékonyabb alkalmazását segítő részletszabályokat.
A rendelet hatályával kapcsolatos legalapvetőbb fogalmak értelmezése tekintetében két kérdés gyakran felmerül a jogirodalomban. Az egyik a házasság fogalmának értelmezése. A vizsgált országokban nincs lényeges különbség erre nézve. Annak ellenére sem, hogy a regisztrált élettársi kapcsolatot már több nemzeti jog elismeri (így a szlovén, magyar), és ahhoz a házassághoz hasonló jogkövetkezményeket fűz. Ám az ilyen típusú kapcsolatok a házasság fogalmán kívül rekedve a referensek álláspontja szerint nyilvánvalóan nem tartoznak a rendelet hatálya alá.
A másik kérdés a gyermek fogalmának értelmezésével kapcsolatosan szokott felmerülni. A 2201/2203/EK rendelet számos új definíciójának sorából (2. cikk) ugyanis ismételten kimarad a "gyermek" fogalmának meghatározása.28 Ez első látásra a csak eljárásjogi aspektusokat szabályozó jogintézmény esetében problémamentesnek tűnik, mivel az eljáró bíróság ezt a kérdést a saját jogának szabályai alapján ítéli meg. A rendelet nem tartalmaz az összeütközést feloldó szabályt arra az esetre, ha a szokásos tartózkodási hely állama és a származási állam különbözően szabályozná a nagykorúság idejét. Ez akkor okozhat nehézséget, ha az egyik tagállam joga az egyébként rendszerint 18 éves korhatártól eltérő rendelkezést tartalmazna, ami negatív joghatósági összeütközéshez vezethet. Például ha az a bíróság, amelyhez folyamodtak, a 3. cikk szerint esetleg nem rendelkezik joghatósággal és a tulajdonképpen joghatósággal bíró szokásos tartózkodási hely államának bírósága pedig a gyermeket már nagykorúnak tekinti.
Több jogrendszer (így pl. a lengyel) mint a házasság felbontásának előzetes stádiumát ismeri a különválás intézményét, amely a házassági kötelék fennállását ugyan nem érinti, de lehet a házasság felbontásának kötelező előfeltétele. Más jogrendszerek, (például a német, magyar, szlovén) ismernek számos olyan jogkövetkezményt (pl. öröklési jogi), amelyek a tényleges különéléshez fűződnek, de intézményesített módon nem szabályozzák a különválás lehetőségét. Több vizsgált tagállam jogászi gondolkodásától tehát a rendeletbeli különválás-fogalom messze áll, ezért okozhat problémát az értelmezése. A "különválás a házasság felbontása nélkül" csak azokra a formalizált különválási eljárásokra terjed ki, amelyek egy bíróság vagy hatóság közreműködésével zajlanak, és csak a házassági kötelék lazításához, nem pedig a megszüntetéséhez vezetnek. A bíróság, illetőleg hatóság konstitutív hatású közreműködése - például egy különválássá nyilvánítás vagy engedély formájában - nem feltétlenül szükséges. Elegendő, ha a törvényileg a különváláshoz rendelt joghatások csak a bírói megerősítés által következhetnek be az adott állam joga szerint. A pusztán tényleges különélés ezzel szemben még akkor sem esik a rendelet hatálya alá, ha ahhoz köthetők jogkövetkezmények. 29
A joghatósági szabályok kapcsán ugyanígy idegenül hat a vizsgált országokban az angolszász eredetű forum non conveniens elvére alapított szabály a 15. cikkben.30 E doktrinának nincsenek hagyományai a térségben, emiatt alkalmazási nehézségekre lehet számítani.
A jogsegély intézménye hosszabb múltra tekint vissza a vizsgált államokban: mind a bizonyításfelvételre, mind pedig a kézbesítésre vonatkozóan számos nemzetközi egyezmény született a XX. században, melyek valamelyikének legtöbb vizsgált tagállam részese volt. A régi modellekhez képest a 1348/2000/EK rendelet31 számos egyszerűsítést eszközölt, amivel gördülékenyebbé tette a határon átnyúló kézbesítést. A kézbesítési rendelet alkalmazásához szükséges belső jogi szabályozás eltérő módon került beépítésre a nemzeti jogokba. A tipizáláshoz szükséges mennyiségű adat nem állt rendelkezésünkre. Ki kell emelnünk mégis a cseh megoldást, ahol az igazságügyi minisztérium a jogszabály-módosításokon túl a kézbesítési és bizonyításfelvételi rendeletekhez a technikai lebonyolítást segítő kézikönyvet készített.
Az áttevő és átvevő intézmények kijelölése vonatkozásában megállapítható, hogy a tagállamok jellemzően a bíróságaikra telepítették ezt a feladatot (így pl. Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország, Szlovénia), inkább kivételnek tekinthető a feladatnak az igazságügyi minisztériumokba való koncentrálása (Észtország, Lettország, Magyarország). Hazánkban azonban éppen jelenleg zajlik a centralizált modell revíziója, az új kézbesítési rendelettel32 egyidejűleg hatályba lép a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendeletet módosító rendelkezés, mely a bíróságoknak a jogsegélyforgalomban való közvetlen részvételét irányozza elő.33 Központi szervként a vizsgált országok szinte egységesen az igazságügyi minisztériumukat jelölték meg, a főszabály alól Németország képez kivételt, ahol a megoldás tartományonként eltérő, változatos.
Az 1206/2001/EK rendelet bizonyításfelvételi rendelet forradalmi újításának tekinthető a határon átnyúló közvetlen bizonyításfelvétel lehetősége. Az alkalmazásról szóló tapasztalatok összegzéseképpen leszögezhetjük, hogy az intézmény újdonsága ellenére a referensek viszonylag kevés információval szolgáltak a kérdést illetően (kivétel: Ausztria). A bizonyításfelvételi rendelettel kapcsolatos empirikus felméréseket az is nehezíti, hogy a tagállamok nem vezetnek külön statisztikát a rendelet alkalmazásáról.
A bizonyításfelvételi rendeletnek a nemzeti eljárásjogokra gyakorolt hatását illetően a következőket állapíthatjuk meg. Inkább kivételes a vizsgált térségben az osztrák modell, ahol egy külön szövetségi törvény született a rendelethez kapcsolódóan, melyben nagy hangsúlyt kapott a közvetlen bizonyításfelvétel kérdésköre is. Ezzel szemben az új tagállamok közül pl. a Balti-államokban és Magyarországon nem készült külön törvény a rendelet alkalmazását elősegítendő, hanem részletszabályokat, ill. utalásokat építettek be a nemzeti perrendtartásokba, illetőleg a nemzetközi magánjogról szóló jogszabályokba vagy direkt a rendeletre utalással vagy absztraktabb módon.
Az európai polgári eljárásjog más területén domináns rendeleti szabályozástól eltérően a jogi segítségnyújtás vonatkozásában az uniós jogalkotó hatékonyabbnak találta a harmonizációs törekvések megvalósítását, s így az irányelvi szabályozás mellett döntött, ezzel elég jelentős mozgásteret engedve a tagállamoknak, de egyidejűleg a kérelmezőnek a joghoz jutását is elősegítve. E szabályozási forma választásának okát a jogi segítségnyújtásnak az egyes tagállamokban eltérő társadalmi-történelmi hagyományaiban kereshetjük egyfelől, másfelől a tagállamok gazdasági helyzetében rejlő különbségek gyakorlati akadályát képezik egy egységesített - kevésbé "soft" - közösségi szabályozásnak (pl. a küszöbértékek meghatározása).
Az irányelv célja, hogy meghatározza a belső jogi szabályozás kereteit, elkerülendő azokat a szituációkat, amelyekben a legszegényebb emberek egyszerűen az anyagi feltételek hiányában kiszorulnak abból, hogy az Európai Igazságügyi Térségben jogaikat érvényesíthessék.34 Az irányelv olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek az egyes államok jogrendszereinek kompatibilitását hivatottak elősegíteni. Az irányelvi szabályozási forma lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a rendszerüket (az irányelv jogelvei mentén) a saját jogi hagyományaikkal összhangban alakítsák ki.
Az irányelv rendelkezéseit - egy szakasz kivételével35 - a tagállamok 2004. november 30-ig voltak kötelesek átültetni a nemzeti jogukba (ld. 21. cikk). A különböző tagállamok eltérően oldották meg az átültetés feladatát. Míg egyes tagállamok módosították a már meglevő törvényeiket vagy ahhoz új fejezeteket fűztek, addig másutt új jogszabályok születtek az irányelv nyomán. Pl. Németországban a polgári perrendtartás igazságügyi együttműködésről szóló 11. könyvében (1076-1078. §) kapott helyet ez a szabályozás. Szlovéniában a polgári perrendtartás 2008. évi novellája tartalmaz egy fejezetet, amelyben az irányelvet implementálták. Magyarországon 2003-ban külön törvényt alkottak a kérdést illetően. Csehországban 2006. szeptember 1-jén lépett hatályba az a 2004-ben kibocsátott - és azóta már módosított - törvény, amellyel az irányelvet átültették. ■
JEGYZETEK
1 Magyarországot 1990-ben vették fel az Európa Tanácsba és 1993-ban ratifikálta az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
2 A Hágai Kézbesítési Egyezményhez 1995-ben csatlakozott Lettország, 1996-ban Észtország és Lengyelország, 2001-ben Bulgária, 2003-ban Románia és 2005-ben Magyarország. A Hágai Bizonyításfelvételi Egyezményt a jogelőd Csehszlovákia az elsők között ratifikálta, Észtország, Lengyelország és Lettország 1996-ban, Bulgária 2001-ben, Magyarország 2004-ben csatlakozott az egyezményhez.
3 A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Luganóban 1988. szeptember 16-án kelt egyezmény
4 A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszelben 1968. szeptember 27-én kelt egyezmény.
5 Kengyel: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában. Magyar Jog. 46. évf. (1999) 6. sz. 329-338. p.
6 Chmeliçek: Neuere Entwicklung des tscheschischen Zivilprozessrechts - eine Kurzinformation. ZZPInt 10. Band 2005, S. 257-262., Jankowski: Die wesentlichen Grundsätze des Zivilverfahrens nach 40 Jahren der geltung der polnischen Zivilprozessordnung. ZZPInt 10. Band 2005, S. 227-242., Kengyel: A magyar polgári eljárásjog modellváltásai. in Jakab András - Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005. Gondolat - ELTE ÁJK, Budapest, 2007. I. köt. 689-710. o.
7 A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 12. 2001. 01. 16. 1. p.
8 Az új tagállamok közül - Bulgárián kívül - csak Málta korlátozza a kétfokú jogorvoslat lehetőségét.
9 Romániában a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban a jogorvoslat tárgyában hozott határozat (44. cikk) kizárólag az ún. "contestaţie în anulare" megsemmisítési jogrovoslattal, illetve az ún. "revizuire" felülvizsgálati kérelemmel támadható meg.
10 Gesetz zur Ausführung zwischenstaatlicher Verträge und zur Durchführung von Verordnungen der Europaischen Gemeinschaft auf dem Gebiet der Anerkennung und Vollstreckung in Zivil- und Handlessachen von 19. Februar 2001.
11 A Tanács 1347/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekek feletti szülői felügyeleti jogával kapcsolatos eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Hatályon kívül helyezte a 2201/2003/EK tanácsi rendelet.
12 187/2003. törvény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint az Európai Unió tagállamaiban hozott határozatok elismeréséről Romániában. Hatályba lépett 2004. május 9-én.
13 Geimer/Schütze: Europäiches Zivilverfahrensrecht. München, 2004. 4. p.
14 Ausztriában az 1896. évi Exekutionsordnung, Magyaroszágon a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény.
15 Exekutionsordnungs-Novellen 1995, 2000, 2005.
16 A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK rendelet. HL L 338. 2003. 12. 03., 1. o.
17 A Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a fizetésképtelenségi eljárásról.
18 Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004. 4. 30., 15. p.
19 Lásd az 5. sz. lábjegyzetet!
20 A Vht.-ben szakaszok, illetve bekezdések vonatkoznak az Európai Unió tagállamaiban hozott határozatok végrehajtására. Az egyik legterjedelmesebb szabályozás "Intézkedések az Európai Unió tagállamaiban történő végrehajtás érdekében" cím alatt a Vht. 31/C. §-ában található.
21 A lett polgári perrendtartás 5. § (5) bekezdése például kimondja azt, hogy "a közösségi jogszabályok alkalmazása során a bíróságnak a joggyakorlatot ("Case Law") is figyelembe kell vennie.
22 Hess/Pfeiffer/Schlosser: Report on the Application of Regulation Brussels I in the Member States. Final version. September 2007, Study JLS/C4/2005/3.
24 Hess/Pfeiffer/Schlosser: i. m. 22. p.
25 A Tanács 1206/2001/EK rendelete (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről. HL L 174., 2001. 6. 27. 1. p.
26 Ld. Kengyel Miklós / Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2006, 147-152., 501-523. p.
28 A 2201/2203/EK rendelet megszövegezését megelőző francia kezdeményezés érzékelte a korhatár sajátságos problémáit, a preambulumában ugyanis arra tesz javaslatot, hogy a rendelet az olyan esetekre legyen alkalmazható, amikor a láthatási jognak a határon átnyúló gyakorlásáról van szó 16 életévét még be nem töltött gyermek esetében. Initiative of the French Republic with a view to adopting a Council Regulation on the mutual enforcement of judgements on rights of access to children. OJ C 234, 15. 8. 2000., 7., Preambulum 9.
29 Rauscher, Thomas: Verordnung (EG) Nr 2201/2003 des Rates vom 27. November 2003 über die Zuständigkeit und die Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen in Ehesachen und in Verfahren betreffend die elterliche Verantwortung und zur Aufhebung der Verordnung (EG) Nr 1347/2000. In Rauscher, Thomas (Hrsg.): Europäisches Zivilprozeßrecht. 2. Aufl., Sellier, München, 2006, S. 803-804. p.
30 Bizonyos mértékben kivételt képez ez alól Litvánia.
31 A Tanács 1348/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről. HL L 160., 2000. 6. 30. 37. p.
32 Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és a bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről ("iratkézbesítés"), és az 1348/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 324., 2007. 12. 10. 79. p.
33 2008. évi XXX. törvény. 62. §
34 Tenreiro, Mário - Seoane, José Alegre: The Creation a European Judicial Area in Civil and Commercial Matters: What Can the EU Do? In: Storme, Marcel: Procedural Laws in Europe. Towards Harmonisation. Maklu, Antwerpen, 2003, 469. p.
35 3. cikk (2) bek. b) pont.
Lábjegyzetek:
[1] Harsági Viktória, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Kengyel Miklós, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
