Szomora Zsolt: Dilemmák a vérfertőzés jogi tárgyai kapcsán* (ÁJT, 2007/4., 589-614. o.)[1]

A vérfertőzés, azaz a vérrokonok, illetve a családtagok közötti nemi kapcsolat tabuja a mai napig él a legtöbb országban, eredetét azonban homály fedi. A vérfertőzés büntetni rendelése egy olyan fontos kultúrtörténeti tabut "véd", amely a társadalmi funkciójának tudata mára már szinte teljesen elveszett.[1]

A tabu eredetére vonatkozó lehetséges magyarázatok áttekintése nyilvánvalóan meghaladná e tanulmány tárgyát, s a büntetőjogi beavatkozás megítélése szempontjából mellékesnek is mondható. Röviden annyit lehetne megemlíteni, hogy a korábbi elméletek szerint a vérfertőzés tilalmának ésszerűsége az ún. exogámia igényében érhető tetten. Ennek lényege, hogy az egyén a családon kívül kössön házasságot, ami azt biztosítja, hogy így minden egyes házasságkötéssel és gyermeknemzéssel egy az adott családon túlmutató szociális struktúra jön létre, amely a széles a társadalmi kapcsolatrendszert és beágyazottságot biztosítja, és megakadályozza az adott család elszigetelődését.[2]

Ez alapján elmondható, hogy a viselkedéstudományi kutatások egészen az 1970-es évekig úgy gondolták, hogy a vérfertőzés-tabunak társadalmi eredete, szociális háttere van és erősen vitatták, hogy biológiai ösztönre lehetne visszavezetni. Ezzel szemben az újabb kutatások azt hangsúlyozzák, hogy biológiai háttere van annak az ösztönnek, amely a visszatartja az egy családban élőket a nemi kontaktus létesítésétől (így pl.

- 589/590 -

a gyermeket azoktól, akik közvetlen környezetében felnőtt), de a gátló ösztön így nem kizárólag a vérrokonokkal való kapcsolatra korlátozódik.[3]

Látható tehát, hogy a tabu hátterének magyarázata lényegesen változott az utóbbi időben. A tabu jelenléte nem vitatható, de nagyon fontos, hogy az akár társadalmi, akár biológia tabu és a büntetőjogi tilalmazottság közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. Önmagában egy tabu jelenléte nem legitimálhatja a büntetőjogi beavatkozást, a tabunak a büntetőjog saját szempontjai mentén kell magát megmérettetnie. A következőkben ezt a büntetőjogi, jogtárgyközpontú vizsgálatot végzem el.

A vérfertőzés büntetendőségének vizsgálatát már önmagában az is indokolja, hogy a büntetőjogi megítélése - a tabu jelenléte ellenére is - egyáltalán nem mondható egységesnek. Léteznek olyan európai országok (így pl. Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Törökország, Oroszország), ahol a vérfertőzés (értsd: felnőttek között konszenzuális kapcsolatban) egyáltalán nem bűncselekmény. Vagy Olaszországban csak akkor lesz büntetendő, ha a cselekmény közfelháborodást okozott.[4] A német nyelvű országokban ugyan a mai napig létezik ez a bűncselekmény, a büntetőjogi irodalomban azonban már régóta megkérdőjelezik a büntetendőség létogosultságát és a törvényi tényállás kiiktatását szorgalmazzák.[5] A magyar büntetőjogi irodalom ellenben nem mutat különösebb érdeklődést a vérfertőzés bűncselekménye iránt.

1. A vérfertőzés jogi tárgya a magyar büntetőjogban - a büntetendőség magától értetődősége?

Az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, valamint a megrontás tényállásairól elmondható, hogy lényegesen változtak a Csemegi-kódex óta. Ennek pont az ellenkezője igaz a vérfertőzés esetében, amelynek a megítélése a kodifikált magyar büntetőjogban gyakorlatilag alig változott 1999-ig, az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatáig [20/1999. (VI. 25.) AB hat.]. A Csemegi-kódex a vérfertőzés elkövetői körét, a büntethető-

- 590/591 -

ségi akadályt és az elkövetési magatartásokat ugyanúgy határozta meg, mint az 1978. évi Btk., amely az 1961. évi kódex kisebb változtatásához képest a Csemegi-kódexhez való visszatérést jelentette.[6] Ez jogtárgyi szempontból azért lehet érdekes, mert a Csemegi-kódexben még erősen az erkölcsvédelmi szempontok voltak meghatározóak,[7] ezért a tényállás változatlansága indokolttá teheti az alapos jogtárgyi vizsgálatot. Arra a kérdésre szükséges tehát válaszolni, hogy a hatályos törvényünkben vajon "erkölcsvédelmi maradványnak" tekinthető-e a vérfertőzés tényállása.

Az elkövetői kör és az elkövetési magatartások köre az alábbi táblázatban foglalható röviden.

1.1. A jogalkotó és az Alkotmánybíróság deklarációi a vérfertőzés jogi tárgyáról

1.1.1. A Csemegi-kódexszel kapcsolatban meglepő, hogy az egyébként bőséges és más bűncselekmények szempontjából rendkívül informatív törvényhozási anyagok gyakorlatilag hallgatnak a vérfertőzés büntetendőségének indokáról. A miniszteri indokolás a védett érdekekről semmit sem mond, és a büntetendőség tényének, illetve a büntetendőség körének kérdései sem a bizottsági üléseken, sem a plénum előtt nem merültek fel.[8] A

- 591/592 -

kodifikációt megelőző "szokásjogi tényállásról" nincsenek pontos információk. Ugyanakkor érdekes, hogy 1843. évi javaslat a vérrokonokon kívül a szélesebb sógorság körére is kiterjesztette a büntetendőséget.[9] Ehhez képest a Csemegi-kódex csak a vérrokonok nemi cselekményeit büntette, ami a felelősség körének lényeges szűkítését jelent(h)ette, s ennek ellenére ennek semmiféle indokát nem tartalmazzák a jogalkotási anyagok. Ez azt a benyomást kelti, hogy vérrokonok szexuális érintkezésének büntetendőségét evidenciának tekinthették. Az is meglepő, hogy a 18. év alatti lemenő büntetlenségére sem találni semmilyen magyarázatot.

1.1.2. Az 1961. évi Btk. miniszteri indokolása már jóval beszédesebb e kérdést illetően. Az indokolás által említett jogi tárgyak az egészséges nemzedék fejlődése, valamint a rokoni kapcsolatok tisztasága. Még informatívabb az az okfejtés, amelyet a felmenő és lemenő elkövetőket érintő büntetési tételek egységesítésének (egységesen 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés) indokáról ír a jogalkotó: "a 18. életévének betöltésével teljes bűncselekvési képesség súlya alá kerülő és a polgári jog által is teljes cselekvőképességgel felruházott személytől joggal elvárható, hogy a család tisztaságát ugyanolyan felelősséggel őrizze, mint a felmenő" (kiemelés - Sz. Zs.).[10]

Ez a megfogalmazás erősen erkölcsi felhangú, s esetleg arra is engedhet következtetni, hogy a jogalkotó számára a családi kapcsolatok tisztasága volt az elsődlegesen védendő érdek. Erre utalhat az is, hogy a kódex a testvéreket illetően kiterjesztette az elkövetési magatartások körét a heteroszexuális fajtalanságra is, bár ennek még csak egy fél mondattal sem adta indokát. A genetikai védelem ezt nyilván nem indokolhatja, itt a hangsúly csak a családi kapcsolatok tisztaságára eshet.

1.1.3. Az 1961. évi kódex tág körű kriminalizálásához képest gyökeresen ellenkező az 1978. évi Btk.-t előkészítő Munkabizottság véleménye, amely a vérfertőzés dekriminalizálásának szándékát juttatta kifejezésre: "ezeknek a cselekményeknek - ha nem botrányt okozó módon nyilvánosan, vagy nem

- 592/593 -

erőszakos úton, illetve nem fiatalkorú sérelmére követik el - a társadalomra veszélyessége ma már nincs olyan fokon, hogy a büntető eszközök feltétlen igénybevételét indokolná".[11]

A bizottság orvosszakértői véleményeket kért arra a kérdésre nézve, hogy orvosi szempontból szükséges-e a vérfertőzés büntetőjogi üldözése, és hogy e tekintetben van-e különbség az egyenesági rokonok és a testvérek közötti vérfertőzés között. A szakvélemény lényege abban foglalható össze, hogy a vérrokonok közötti szexuális kapcsolat nem idézi elő szükségszerűen a súlyos örökletes ártalmak előfordulását, de ennek fokozott veszélye áll fent, és így változatlanul szükséges a vérfertőzés büntetőjogi üldözése. E káros következmények veszélyét illetően nincsen különbség az egyenesági rokonok és a testvérek nemi kapcsolata között.[12]

A Kodifikációs Bizottság többségi álláspontja nem fogadta el az orvosszakértők véleményét, azt azzal a jogi érveléssel vetetette el, hogy mivel genetikailag terhelt utódok nem csak vérrokonok nemi kapcsolatából születhetnek, így a vérfertőzés se legyen bűncselekmény. A büntetendőség fenntartását támogató kisebbségi vélemény sem hivatkozott az orvosszakértők válaszára, a genetikai védelem kérdését egyáltalán nem is érintette, ehelyett azt hangoztatta, hogy "nem lehet figyelmen kívül hagyni a morális tényezőt, vagyis azt, hogy ezeket a cselekményeket a társadalom rosszallása kíséri".[13]

A Koordinációs Bizottság is hangsúlyozta, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az erkölcsi tényezőt, amelyet ugyanakkor tovább is pontosított, és szóhasználatában gyakorlatilag visszatért a '61-es kódex indokolásához: a rokoni kapcsolatok tisztaságának megőrzése miatt, a nemi élet társadalmunkban kialakult rendjének védelmére szükséges a vérfertőzés büntetendősége. Priméren moralizáló az a végül tételes joggá vált álláspontja, amely szerint a közösülés mellett csak a természet elleni fajtalanság legyen büntetendő, az egyéb fajtalanságok véghezvitele ne legyen bűncselekmény.[14]

- 593/594 -

Összességében elmondható, hogy mind az 1961. évi mind pedig a hatályos Btk. megalkotásánál - a genetikai szempontok periférikus megjelenése mellett - döntően a vérrokonok nemi kapcsolatának erkölcsi elítélendősége motiválta a jogalkotót.

1.1.4. Az Alkotmánybíróság álláspontját egyfajta kettősség jellemzi. A kiindulópontja a nemi erkölcsnek jogi tárgyként, a büntetőjog-alkotás kompetenciájának alapjaként történő elfogadása: "a büntetőjog a nemi erkölcs területén (is) meghúzza azt a szélső határt, amelynek áthágását a társadalom már nem tűri el" [21/1996 (V.17.) AB. hat. IV/2.]; illetve "a törvényhozónak jogában áll, hogy a szexuális viselkedést szabályozó, bizonyos szexuális magatartásokat tiltó erkölcsi normák egy részét büntetőjogi szankciókkal is megerősítse" [37/2002. (IX.4.) AB hat. IV.1.1.1.].

Konkrétan a vérfertőzés büntetendősége alkotmányosságának vizsgálatára a 20/1999. (VI.25.). AB határozatban került sor. Illetve valójában nem igazán került rá sor, az AB ugyanis a fent idézett 1996. évi - egyébként a közösség elleni izgatás kérdéseivel foglalkozó - határozatát vette alapul, amelyben annak idején azt is kifejtette, hogy "a nemi erkölcs szempontjából sem lehet kérdésesnek tekinteni például a vérfertőzés megbüntetését, noha elméleti cikkek már [...] megkérdőjelezték ezt [...] az ilyen törekvések azonban elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és az ítélkezésben nincs hatásuk". Az AB tehát egy korábbi, érdemi vizsgálat nélküli megállapítását vette alapul (azt szó szerint idézte), a vérfertőzés büntetendőségét (büntethetőségét) evidenciaként kezelte. Ezt mi sem mutatja jobban, mint annak a hangsúlyozása, hogy az ezt megkérdőjelező elméleti álláspontok nem hatottak a jogalkotásra és az ítélkezésre. Ezek olyan ténymegállapítások, amelyeknek kevés közük van a vérfertőzés büntetendősége alkotmányosságának vizsgálatához. Feltűnő, hogy az AB az elméleti kuriózumnak minősített álláspontokat nem ismerteti és nem is kívánja azokat cáfolni.

Az AB jogtárgyakkal kapcsolatos felfogásának kettőssége abban érhető tetten, hogy bár a nemi erkölcs mentén evidenciának tekinti a vérfertőzés büntetendőségét, ennek megállapítása után mégis megnevez más jogi tárgyakat: "a házasság és a közeli (vér)rokonok közötti családi kapcsolat védelme, az ifjúság tekintetében az állam különös gondoskodási kötelessége, valamint a leszármazás genetikai védelme ésszerű indokait adják a társadalom e kiemelt személyi csoportjaira vonatkozó, büntetőjogi következményekben is megmutatkozó megkülönböztetésnek" [20/1999. (VI.25.) AB hat. II.1.2.]. Ez a kettősség jól mutatja, hogy maga a nemi erkölcs,

- 594/595 -

mint ahogy általában az erkölcs sem, valójában nem mérhető le alkotmányossági mércékkel, s ezért nevez meg más jogi tárgyakat is az AB.[15]

A nemi erkölcs mellett az Alkotmánybíróság tehát a következőket tekinti a vérfertőzés jogi tárgyainak: a házasság és a rokoni kapcsolatok védelme, az ifjúság védelme és a leszármazás genetikai védelme. Ezek adnák az ésszerű indokát a vérfertőzés büntetendőségének. Ennek kijelentésére azonban mindenféle tartalmi vizsgálat nélkül került sor, holott ha összevetjük ezeket a jogi tárgyakat a vérfertőzés, valamint a törvényi környezetében lévő más bűncselekményi tényállásokkal, akkor látható lesz, hogy a vérfertőzés jogi tárgyainak nem igen tekinthetők az itt felsoroltak. A következőkben tehát a törvényi tényállás és a jogi tárgyak összevetésére kerül sor.

1.2. A vérfertőzés tényállásának következetlenségei - teleologikus elemzés[16]

1.2.1. A házasság nem tekinthető a vérfertőzés jogi tárgyának, mert az egyaránt elkövethető házasságban élő személyek és házasságban nem élő személyek között, az elkövetők házassági kötelékei irrelevánsak a bűncselekmény megvalósulása szempontjából. Ha a házasságot jogi tárgynak fogadnánk el, akkor az azt is jelentené, hogy a házasságtörés egyfajta esetét, azaz ha a házasságtörő fél vérrokonával létesít nemi kapcsolatot, a mai napig büntetendőnek tekintenénk, pusztán az érintett elkövető házasságának védelméért.

Sőt a vérfertőzés akár egymással házasságban élő személyek között is elkövethető, hiszen az egyenesági rokonok, illetve a testvérek közötti házassági tilalom fennállása ellenére is házasságukat csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha azt a bíróság érvénytelennek nyilvánította. Mindemellett is a családi jogi törvény által felállított házassági tilalmak jóval szélesebb kört ölelnek fel, mint amit a vérfertőzés bűncselekménye kriminalizál.[17] Miután pedig a házasság létrejöttéhez ma már az ún. elhá-

- 595/596 -

lás, tehát a szexuális kapcsolat nem szükséges, így vérrokonok tiltott házassága úgy is létrejöhet, hogy a vérfertőzés bűncselekményét nem követik el, mert egymással nem létesítenek nemi kapcsolatot.

A Btk. 203. §-a szerinti vérfertőzés tehát semmilyen szempontból sem szolgálja a házasság védelmét.

1.2.2. A jogi tárgyak egy csoportjaként említi mind a jogalkotó, mind az AB a családi, rokoni kapcsolatok védelmét, ami több szempontból is kifogásolható.

Az ellentmondást egy részről az okozza, hogy a testvérek között a fajtalanság nem elkövetési magatartás, kizárólag a közösülés az. Ha ezen elkövetési magatartások egymáshoz és a szexualitáshoz mint életbeli jelenséghez való viszonyát vesszük alapul, akkor aligha fogadható el az, hogy pl. a testvérek közötti büntetlen anális vagy orális közösülés kevésbé zavarná a családi kapcsolatokat, azok tisztaságát, mint a büntetendő vaginális közösülés. Ebből a szempontból a három kódexünk közül egyedül az 1961. évi volt következetes.

A 203. § (3) bek. szerinti vétségi alakzat továbbra is, az AB 1999. évi, a közvetlen diszkriminációt megszüntető döntése után is felveti az - immáron közvetett - diszkrimináció gyanúját. Ez szoros összefüggésben van azzal, hogy a testvérek között egyetlenként büntetni rendelt magatartás, a közösülés, kizárólag heteroszexuális viszonylatban képzelhető el. Ellenben minden homoszexuális tevékenység fajtalanságnak minősül. Ebből az következne, hogy az egynemű testvérek bármilyen nemi cselekménye sem veszélyeztetné úgy a rokoni kapcsolatokat, mint a különnemű testvérek közösülése, ami aligha fogadható el. Az elkövetési magatartások e jellemzőjéből adódóan a jogalkotó csak akkor tudja elkerülni a diszkriminációt, ha a vagy az összes szexuális cselekményt büntetni rendeli a testvérek között vagy egyiket sem.[18]

Az elkövetési magatartások e problematikája másik oldalon, a bűntetti és a vétségi alakzat kapcsolatának szempontjából is felmerül. Kérdés, hogy a rokonság jellege alapján tett megkülönböztetésnek mi az alapja, s

- 596/597 -

ha az egyenes ági rokonoknál tilalmazott bármely szexuális cselekmény, akkor a testvéreknél miért megengedettek a közösülésen kívüli nemi cselekmények.[19] Így ha a családot mint jogi tárgyat nézzük, a testvérek és az egyenesági rokonok közötti különbségtétel diszkriminatívnak tűnhet.

Egy további ellentmondás pedig abból ered, hogy a jogértelmezés a Csemegi-kódex óta kizárólag vérrokonokat tekinti a bűncselekmény elkövetőinek.[20] Már pedig családi kapcsolat nemcsak vérrokonságon alapulhat, a mostohaszülő és a mostohagyermek, a mostohatestvérek közötti kapcsolat is családi kapcsolat a család társadalmi funkcióját vagy a családot mint védendő szociális entitást tekintve, illetve jogi értelemben is családi kapcsolat jön létre az örökbefogadással. Ha a rokoni kapcsolatok tisztaságát kívánja a Btk. 203. §-a védeni, akkor joggal tehető fel a kérdés, nem jelenti-e ez a vérségi kapcsolatok indokolatlan megkülönböztetését. Alkotmányjogi szempontból a kérdést úgy lehet megfogalmazni, hogy - a rokoni kapcsolatok védelme érdekében - a szexuális önrendelkezés normatív korlátozása nem diszkriminatív-e a vérségi kapcsolatban lévő személyek körére nézve, ha más családi kapcsolatban élők létesíthetnek egymással szexuális kontaktust.[21]

A rokoni kapcsolatokra hivatkozást illetően maga az AB is "zavarba jött", erről tanúskodik, hogy ezt az írásmódot használta: "(vér)rokonok" (lásd 1.1.4.). A bizonytalanságon túl azonban nem került sor konzekvenciák levonására.

A családvédelmi funkcióval szemben további érvként hozható fel, hogy a vérrokonság központi szerepe miatt a tényleges, de még a jogi családi kapcsolatoknak sincs jelentősége. Így egy mások által örökbefogadott személy vérfertőzést követhet el a vérszerinti szülőjével. Ha vérrokonok eleve külön családokban élnek, családvédelemről nem lehet beszélni,[22] s az

- 597/598 -

ilyen példa a gyakorlatban könnyen elképzelhető külön felnevelkedett testvérek esetén.[23]

1.2.3. Az ifjúságvédelem mint jogi tárgy azonnal megkérdőjelezhető az alapján a tény alapján, hogy két felnőttkorú személy nemi cselekménye is tényállásszerű, az esetükben pedig nem lehet szó ifjúságvédelemről.

Az ifjúságvédelemi kérdések szempontjából továbbá meghatározó a vérfertőzésnek a környező tényállásokkal való viszonya. A 12 év alatti passzív alanyok esetében konszenzuális nemi cselekmény esetén is tipikus lehet az erőszakos közösülés/szemérem elleni erőszak, és felmenő elkövető esetén annak minősített esetének megállapítása [Btk. 197/198. § (2) bek. b) pont], amely a vérfertőzést konszumálja, azzal halmazatban nem állapítható meg.[24] Az erőszakos nemi bűncselekmény minősített esetének büntetési tétele ugyanis kifejezi azt a társadalomra veszélyességet is, amelyet a vérfertőzés hordoz.[25] A vérfertőzés halmazatba akkor kerülhet általában az erőszakos nemi bűncselekményekkel, ha testvérek között történik a nemi cselekmény.[26]

Amennyiben a gyermek a 12. életévét betöltötte, de a 14. évét még nem, a vérfertőzés megállapítása kizárt; az a hozzátartozó által elkövetett megrontás bűntette [Btk. 201. § (3) bek. I. ford.] mellett nem állapítható meg halmazatban.

Mindebből az következik, hogy a vérfertőzés tipikusan akkor állapítható meg önálló bűncselekményként, ha a leszármazó, illetve a testvér a 14. életévét már betöltötte és a nemi cselekményre a beleegyezésével kerül sor.[27]

Ifjúságvédelemről elvileg mindössze a 14. és 18. év közötti vérrokonokkal történő nemi kapcsolat esetén lehet szó (ehhez lásd még 3.1.).

- 598/599 -

1.2.4. A jogalkotó esetében elhanyagolhatónak tűnik és az Alkotmánybíróság is utolsóként említi a sorban a leszármazás genetikai védelmét. Anélkül, hogy ennek most orvostudományi összefüggéseibe kellene bocsátkozni, a törvényi tényállásból magából kiolvasható, hogy az egészséges utódlás jogtárgyi szerepe is problematikus.

A legkézenfekvőbb ellentmondás abban rejlik, hogy a fajtalanságból nem születhetnek utódok, így e jogtárgy védelméhez semmi köze a lemenők és felmenők között elkövetett fajtalanság büntetendőségének.

Pusztán dogmatikai jellegű következmény, hogy a büntetőjogi értelemben vett közösülés jelentésénél fogva alkalmatlan utód nemzésére, a szeméremajkak belső érintése esetén tulajdonképpen kizárható a fogantatás bármilyen csekély lehetősége is. Ez oda vezet, hogy a vérfertőzés bűncselekménye még közösülés esetén is megvalósulhat befejezetten úgy, hogy kizárt a gyermeknemzés lehetősége. Kizárt a fogamzás lehetősége továbbá akkor is, ha (legalább) az elkövetők egyike terméketlen.

A fogantatás nem száz százalékban kizárt, de a lehetősége is alig kimutathatóan csekély akkor, ha hatékony fogamzásgátlási módszert alkalmaznak az elkövetők (pl. tablettát vagy óvszert). A bűncselekményi tényállás az elkövetők ilyen magatartására semmilyen formában sem reagál, holott az elkövetők ebben az esetben saját maguk zárják ki, illetve minimalizálják a jogtárgysérelem lehetőségét.

Azonban ha mindezeken túl védekezés nélküli, élettani értelemben vett közösülésre és magömlésre kerül sor, a gyermek fogantatásának ebben az esetben is csak egy absztrakt veszélyéről lehet szó.[28] És ettől még távolibb, még absztraktabb annak a veszélye, hogy beteg gyermek szülessen.

Ha csak a közösülést mint elkövetési magatartást tekintjük, akkor elmondható, hogy a vérfertőzés az egészséges utódlás mint jogi tárgy szempontjából absztrakt veszélyeztető bűncselekménynek tekinthető. Emellett is kérdéses azonban, hogy ez a fajta, szinte beláthatatlanul távoli veszély, annak absztraktsági foka elfogadható-e a büntetőjog számára, legitimálhatja-e a kriminalizációt. A legitimáció hiánya egyértelműen merül fel olyan esetekben, amikor a vérrokonok kapcsolatából egészséges utód születik. Az absztrakt veszélyeztető tényállás azonban nem engedi meg az

- 599/600 -

ellenbizonyítást, és a jogtárgysérelem bizonyított hiánya esetén is büntetőjogi felelősséget alapít.

Összességében kijelenthető, hogy a jogalkotó és az Alkotmánybíróság által deklarált jogi tárgyak közül egyik sem feleltethető meg a vérfertőzés Btk. 203. §-a szerinti törvényi tényállásával. Egyelőre ebből nem szükséges messzemenő következtetéseket levonni, elegendő annyit, hogy a jogalkotó magát a törvényi tényállást nem a deklarált jogi tárgyaknak megfelelően fogalmazta meg, és ez meglehetősen kérdésessé teszi az AB azon sommás megállapítását, miszerint e jogi tárgyak védelme ésszerű indokát adná a vérfertőzés büntetendőségének. Az ehhez szükséges korreláció a törvényi tényállás és a jogi tárgyak között hiányzik.

Mint látható volt, a jogalkotót döntően a morális szempontok motiválták a vérfertőzés kriminalizálásával kapcsolatban, és ez tükröződik a bűncselekmény rendszertani elhelyezésénél is. Ha ugyanis a család/házasság/ifjúságvédelmi szempont lenne a döntő, akkor nem a XIV. Fejezet II., hanem az I. Címébe kellett volna a törvényi tényállást helyezni. Ha pedig az utód génállományának a védelme lenne az elsődleges védendő érdek, akkor pedig a XII. Fejezet I. Címében, az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények között kellett volna szabályozni. A jogalkotó és az Alkotmánybíróság által deklarált (más) jogi tárgyakkal szemben a bűncselekmény rendszertani elhelyezése is az erkölcsvédelmi szempontot támasztja alá.[29]

A következőkben - tényállás inkonzekvenciáin túllépve - annak vizsgálatára kerül sor, hogy szükséges, ésszerű lehet-e ezeknek a jogi tárgyaknak a vérrokonok nemi cselekményeivel szembeni büntetőjogi védelme.

2. A jogtárgyvédelem kérdőjelei - a német nyelvű irodalom alapján

A fentiek alapján az látszik kirajzolódni, hogy a magyar büntetőjog számára általában magától értetődőnek és mélyebb vizsgálódást nem igénylőnek tűnik a vérfertőzés büntetendőségének kérdése. Ehhez képest meg-

- 600/601 -

lepő, hogy a német nyelvű jogirodalomban általános és erős szkepszis tapasztalható ebben a kérdésben. A kételkedés alsó fokának annak kimondása tekinthető, hogy a törvényi tényállás és a rendszertani elhelyezés alapján a bűncselekmény jogi tárgyának meghatározása lehetetlen.[30] Ettől tovább lép az a megállapítás, amely szerint a törvényi reformok sorozata ellenére sem lehet mást mondani, minthogy a vérfertőzés büntetendősége mögött erkölcsvédelem rejlik.[31] A szerzők nagy része ettől

- 601/602 -

azonban jóval tovább megy, és egyhangúlag a vérfertőzés dekriminalizálásának igényét fogalmazza meg.[32]

2.1. Genetikai kérdések - orvosi megállapítások kontra jogi érvek

Az egészséges utódláshoz fűződő érdek mint jogi tárgy az 1920-as években fogalmazódott meg először és a német büntető kódexben döntő szerepet játszott a büntetendő magatartásoknak a közösülésre szorításában.[33]

2.1.1. S bár az orvostudományt régóta foglalkoztatja ez a kérdés, mindeddig nem sikerült pontos bizonyítékot szolgáltatni a vérrokonok nemi érintkezése és az utódok genetikai károsodása közötti kapcsolatra. Figyelemfelkeltő az a megállapítás, hogy a genetikai szempont valójában egy racionálisnak feltüntetett érv lenne annak érdekében, hogy "a jogi metafizikát természettudománnyal helyettesíthessük".[34]

Az mindenesetre nem vitatható, hogy a vérfertőző kapcsolatban született gyermekek esetén a recesszív örökletes ártalmak gyakrabban fordulnak elő, mint más gyermekeknél. Amennyiben egy recesszív genetikai adottsággal rendelkező személy heterogén nemi kapcsolatba lép, akkor szélsőségesen minimális annak az esélye, hogy hasonló hordozóval találkozzon. Míg ha saját gyermekével közösül, akkor ennek az esélye megnő.

- 602/603 -

A veszély növekedésének kimondása is azonban csak akkor lehet bizonyos, ha ismert recesszív genetikai károsodásról van szó.[35]

Ezzel szemben szokás felhozni, hogy a vérfertőző kapcsolat genetikai szempontból valójában neutrális, hiszen mind negatív, mind pozitív irányú hatása lehet, miután a már meglévő örökítőanyag halmozódásáról van szó. Ilyen összegződésre nemcsak negatív, hanem pozitív adottságokat illetően is sor kerülhet.[36] Ennek cáfolatára pedig megemlíthető, hogy a hátrányos adottságok aránya az előnyös adottságok hátrányára a recesszív gének esetében magasabb a domináns génekhez képest, mivel ez utóbbiak folyamatosan ki vannak téve a szelekciónak, míg a recesszív oldalon a domináns gének takarásában büntetlenül halmozódhatnak fel a káros tulajdonságok.[37]

A génszelekció kérdése pedig közvetlenül kapcsolható ahhoz a humángenetikusok által tett megállapításhoz, miszerint rendkívül nehéz a vérrokonságból eredő recesszív defektusok hatását az egyébként is károsodott szülői genotípus, illetve a káros környezeti feltételek hatásától elkülöníteni.[38] A "vérfertőzésidegen" tényezők kizárásának nehézsége pedig annak belátásához vezethet, hogy az egyébként is beteg örökítőanyag nem vérrokonok nemi kapcsolata esetén is az utód károsodását eredményezheti.[39] Ezzel kapcsolatban szem előtt kell tartani azt is, hogy a vérfertőzés nem kizárólag és nem elsősorban a csökkent intelligenciájú, szellemileg fogyatékos emberekre jellemző magatartás. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy magasabb intelligenciájú személyek hatékonyabban alkalmazzák a fogamzásgátlást, s ezért utódok inkább származnak szellemi defektussal rendelkező személyek vérfertőző kapcsolatából, s ezekben az esetekben nem lehet a vérfertőzés által generált, illetve az eleve adott károsodásokat meggyőzően elkülöníteni. Márpedig meggyőző empirikus vizsgálatra a vérfertőző kapcsolatból született utódok vizsgálata esetén nyílhat csak lehetőség.[40]

2.1.2. Látható, hogy az orvostudományi megállapítások nagyon relatív jellegűek, és érvek-ellenérvek felsorakoztatásából állnak. Kérdés, hogy egy "ilyen terepen" mit kezdhet a büntetőjog. A vérfertőző kapcsolat és a ká-

- 603/604 -

ros recesszív gének jelentősége, az ebből fakadó veszély és annak mértéke, főleg pedig e tényező kizárólagossága nem látszik megnyugtatóan igazolhatónak.

Az ettől stabilabb alapot igénylő büntetőjogi megítélés számára mindebből az vehető leginkább figyelembe, hogy a károsító hatás elsősorban nem a vérfertőző kapcsolatra, hanem a negatív öröklési faktorok találkozására, azaz a már adott genetikai terheltségre vezethető vissza. Genetikai terheltség hiányában (ez a recesszív génekre is igaz) pedig nem kerül sor az utódok károsodására, még vérfertőző kapcsolatban sem. Mindebből az következik, hogy a genetikai terheltség nem csak egy részfeltétele a vérfertőző kapcsolatban született utódok károsodásának, hanem a döntő és egyetlen feltétele. Ha a terheltség hiányzik, a károsodás lehetősége vérrokonok kapcsolata esetén is kizárt.[41]

Ennek az okfolyamatnak a jogi megítélésében tehát a genetikai terheltség adott vagy hiányázó voltára lehet csak a hangsúlyt fektetni. Így pedig racionálisan nem lesz megindokolható, hogy miért büntetjük minden esetben a vérfertőző kapcsolatot, és ezzel szemben miért nem büntetjük azon olyan egymással vérrokonságban nem álló személyek közösülését, akik közül legalább az egyikük genetikai károsodással bír (pl. a felmenői között ugyanaz a recesszív károsodás fordult elő). Ha az utódok egészsége a védendő érdek, akkor ez a különbségtétel ésszerűtlen.[42] És ezen az alapon pedig végképp büntetni kellene azokat, akik ismert domináns károsodásuk ellenére is utódot nemzenek.[43] A vérrokonok diszkriminációja az ilyen esetekkel szembeállítva

- 604/605 -

nyilvánvaló. Dogmatikai szempontból pedig a szabályozási helyzet ellentétes az "a minore ad maius" tételével: ha a kevesebb büntetendő, akkor a többnek is büntetendőnek kellene lennie. Lényegében ezeket az érveket tette magáévá az 1978. évi Btk.-t előkészítő és a vérfertőzést végül eredménytelenül dekriminalizálni szándékozó Kodifikációs Bizottság is, hangsúlyozva, hogy "terhelt utódok nem csak ilyen (értsd: vérfertőző) kapcsolatból származhatnak".[44]

És ezeknek az eseteknek a szembeállításával a büntetőjog nagyon veszélyes vizekre evez, hiszen innen egyenes út vezet annak a végiggondolásáig, hogy vajon génkárosodott értelmi fogyatékos személyek miért nemzhetnek büntetlenül utódokat.[45] Az ezzel kapcsolatos rossz emlékek is teszik szükségessé végső soron annak kimondását, hogy a büntetőjog tartsa távol magát a genetikától. Nem képviselhető az, hogy az ember szexuális magatartását a büntetőjogi fenyegetés szorítsa rá az eugenikai szempontok figyelembe vételére.[46]

2.1.3. Ha a genetikai érvek jogalkotási hatását vizsgáljuk, már esett róla szó, hogy a német jogalkotó a genetikai gondolat mentén szűkítette le az elkövetési magatartásokat a közösülésre (amellett, hogy elsősorban család elleni bűncselekményként kezeli). Ezzel egyértelműen nincs összhangban az, hogy az elkövetők 18 év alatti életkorát a német kódex testvérek esetén is büntethetőségi akadályként szabályozza, azaz fiatalkorú testvérek közösülése esetén egyikük sem büntethető [173. § (3) bek.; lásd 30. lj.]. Ez esetben tehát közömbös lenne az utódok genetikai védelme? A büntethetőségi akadály indokát abban adja meg a jogalkotó, hogy ilyen esetben a büntetőeljárásból a fiatalkorú elkövetőkre fakadó hátrányos következmények számottevőbbek lehetnek, mint a büntetendő cselekményből esetleg keletkező káros következmények.[47]

Ezt az érvelést olvasva megfogalmazódik a kérdés: ha valóban az utódok védelme a védendő érdek, akkor az ő egészségük lehetséges károsodásával szembe lehet-e állítani a büntetőeljárásból az elkövetőkre fakadó hátrányokat? Ez a fajta mérlegelés erősen elbizonytalanít a német jogalkotó tényleges motivációit illetően.

- 605/606 -

A magyar jogalkotó számára a hatályos törvény kodifikálásakor rendelkezésre állt a már említett orvosi szakvélemény, amelyet végül szinte egyáltalán nem vett figyelembe a vérfertőzés büntetendőségének fenntartásakor, annak ellenére, hogy a szakvélemény a genetikai okokra hivatkozva tartotta indokoltnak a büntetendőség fenntartását.

Mint láttuk, a magyar jogalkotót döntően a cselekmény erkölcsi elítélendősége motiválta a pönalizáció fenntartásakor. Ennek akár az is oka lehetett, hogy a rendelkezésre állt orvosi szakvélemény gondolatmenete egyáltalán nem világos, egyes megállapításai nem érthetők, vagy adott esetben laikus szemmel is tévesnek tűnnek. Nem teljesen értelmezhető a domináns és a recesszív öröklés szembeállítására vonatkozó okfejtés (lásd 43. lj.), és feltűnően hiányzik belőle a kóros gének domináns öröklésének megemlítése. Egy másik lényeginek tűnő állítás viszont matematikai csúsztatásnak tűnik: "Ha egy családon belül valamilyen recesszív kóros jelleg fordul elő, a gyermekek 1/4-e terhelt lesz. Ez az arány azonban csak a nagyszámok törvényei alapján létezik, viszont ha a hazai átlagos családnagyság egy gyermeket jelent, így az egy terhelt taggal rendelkező utódnemzedék - egy családon belül - 100%-os terheltséget jelenthet."[48] Azonnal felmerül kérdés: az átlagos családnagyság tényleg egy gyermek volt az 1970-es évek második felében? Ami pedig a matematikai csúsztatást illeti: éppen az nem kerül kimondásra, hogy ez az egy gyermek 75%-os eséllyel egészséges lehet.

A szakvélemény a jogalkotó konkrét kérdésére válaszolva arról is tájékoztat, hogy a szülő és gyermek, illetve a testvérek közötti vérfertőzés következményei azonosak lehetnek.[49] Ennek ellentmond a német szakirodalomban olvasható megállapítás, miszerint egyedüli kockázatot talán csak a testvérek közötti vérfertőzés jelenthet, a lemenők-felmenők között a károsodás veszélye még valószínűtlenebb.[50] Érhető talán, hogy ez a szakvélemény végül nem jelentett kiindulási pontot a jogalkotó számára. Megnyugtatóbbnak tűnt a morális szempontokra hivatkozás.

Az osztrák jogalkotó a jelenleg is hatályos öStGB indokolásában egy szóval sem említ genetikai szempontokat a védelem indokaként, még csak kérdésként sem veti fel. Ehelyett a vérfertőző kapcsolatokra gyakran jellemző kiszolgáltatotti, alá-fölérendeltségi viszonyokkal foglalkozik.[51]

- 606/607 -

Érdekességként említhető, hogy a svájci Btk. módosítására készült javaslat alkotói kifejezetten megfogalmazták, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumok alapján a genetikai védelme szempontja teljesen a háttérbe szorult, azt egyáltalán nem vették figyelembe.[52]

Összességében látható, hogy az egészséges utódláshoz fűződő érdek jogi tárgyként történő figyelembe vétele, a vérfertőzés kriminalizálásának erre alapítása nehezen fogadható el. Bizonytalan, olykor egymásnak ellentmondó orvosi felismeréseken alapul, és ha a morális szempontokat nem hívjuk segítségül, akkor a genetikai védelem vérrokonok körére szorítása jogi szempontból egyértelműen diszkriminatív. Az is kimutatható, hogy a vizsgált országok jogalkotását - bármilyen kézenfekvőnek is tűnne - jellemzően nem a genetikai védelem motiválta a vérfertőzés pönalizálásánál.

Álláspontom szerint a (közösüléssel elkövetett) vérfertőzésnek mint az utódok egészségét védő absztrakt veszélyeztetési tényállásnak a koncepciója nem tartható fent.

2.2. Családvédelem - az ok-okozat és a büntetőjogi fellépés problematikája

A magyar Btk.-beli tényállás kritikája kapcsán volt már róla szó, hogy a vérségi kapcsolatra szűkítéssel megdől a családvédelem koncepciója is. Ez a német és osztrák büntetőjogban fokozottan is igaz, hiszen itt le- és felmenők között is csak a közösülés a büntetendő magatartás.[53]

Ennek ellenére a német jogalkotó az 1974. évi 4. novellával (4. StrRG) a családvédelmi fejezetben helyezte el a tényállást. Indokolása szerint "a vérfertőzés büntetendőségének indoka az Alaptörvény 6. cikkéből folyó házasság- és családvédelmi kötelezettség. A vérfertőző kapcsolatok általában komoly terhelést jelentenek a család számára. Nem csak családromboló hatásuk van, hanem nem ritkán súlyos lelki károsodáshoz vezetnek, különösen a fiatalkorúak esetében".[54]

A családromboló hatással kapcsolatban a kritikai megállapítások rámutatnak, hogy itt a jogalkotó valójában megfordítja az ok-okozati kap-

- 607/608 -

csolatot. Az esetek nagy részében ugyanis a vérfertőzés az egyik kifejeződési módja családi viszonyok már adott dezorganizálódásának, és nem a vérfertőzés vezet a családi kapcsolatok megzavarásához. Egy kriminológiai vizsgálat eredményei szerint az esetek 88%-ában már a vérfertőző cselekmény elkövetése előtt kimutatható volt a családi kapcsolatok zavara, s ebből az a következtetés vonható le, hogy a vérfertőzés inkább tünete, semmint oka a családi viszonyok zavarának.[55]

Az olyan érvelés sem meggyőző, hogy a vérfertőző kapcsolat felbomlasztja, fellazítja a családi köteléket, hiszen - mint volt róla szó - a vérfertőzésnek mint tabunak az eredete éppen az exogámia követelményéből fakad. A vérfertőzés épp ennek mond ellent, azaz nem fellazítja, hanem éppen túl szorosra fűzi a családi kapcsolatokat. Továbbá ha el is fogadnánk a vérfertőzést mint a családi kapcsolatokat megzavaró tényezőt, akkor ebből a szempontból sem lenne egy megítélés alá vonható a szülő és gyermek, illetve a testvérek közötti nemi kapcsolat.[56]

Eleve kérdéses tehát a vérfertőzés szerepe a családi dezorganizáció létrejöttében. S már csak erre tekintettel sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a büntetőeljárás a családi kapcsolatok zavarát csak súlyosítja. Az ezzel kapcsolatos kriminálpszichológiai kutatások azt mutatják, hogy a vérfertőzést kísérő sokféle belső családi feszültség és (lojalitási) konfliktus a bíróság előtt teljes terjedelmében manifesztálódik, felszínre kerül. A büntetőeljárás sok esetben a család végleges összeomlásához vezet.[57] E kutatásoknál időben már jóval korábban is megfogalmazódtak hasonló aggályok. Ezek szerint a büntetőjog ily módon nem alkalmas a családi kapcsolatok védelmére. Éppen ellenkezőleg, a büntetőjogi fenyegetettség, illetve maga a büntetőeljárás "pszichés méregként" hat, a büntetőjogi fenyegetettség tudata és cselekmény nyilvánosságra kerülése, illetve a bizonyítási eljárás következményei azok, amelyek leginkább szétrombolják a családot. Ezzel pedig a büntetni rendeltség sokkal inkább maga veszélyezteti a védeni kívánt érdeket.[58]

Látható tehát, hogy a vérfertőzés kriminalizálása a család mint társadalmi entitás védelmére alkalmatlan és szükségtelen.

- 608/609 -

2.3. Ifjúságvédelem - tényleges védelmi igény, de nem alkalmazható tényállás

A genetikai védelemmel és a családvédelemmel ellentétben a gyermekek büntetőjogi védelme a vérfertőző kapcsolatokkal szemben nem nélkülözhető. Schmoller mutat rá, hogy valójában a büntetni rendeltség történeti gyökerei is az ifjúságvédelmi célra vezethetők vissza.[59] Még a 19. századi európai büntető kódexekről is általában elmondható, nem is beszélve a korábbi időszakokról, hogy nem biztosítottak speciális ifjúságvédelmet.[60] A vérfertőzés büntetendősége biztosította a büntetőjogi fellépést a vérrokonok, sőt a sógori kapcsolatok esetén is a gyermekekkel folytatott konszenzuális nemi cselekmények esetén.

A büntetőjogi fellépés szükségessége ezen a téren nem kérdőjelezhető meg. A gyermek sérelmére elkövetett vérfertőzés minden esetben magában hordozza egy feloldhatatlan autoritási konfliktus veszélyét. Megzavarhatja annak a folyamatát, hogy a gyermek időben le tudjon válni a szüleiről. És ezzel a vérfertőzési tilalom abba az általánosabb tilalmi körbe illeszkedik, amely általában a nevelési, felügyeleti viszonyoknak a szexuális kapcsolattól való tisztántartását célozza.[61] A védelmi igény az autonóm identitás kifejlődésére vonatkozik, itt abban a részaspektusában, hogy adottak legyenek a feltételek ahhoz, hogy a legszemélyesebb dolgainkban, így a szexualitásban is kialakítható és stabilizálható legyen az egyén személyes autonómiája.[62]

A kriminológiai vizsgálatok tanulsága szerint a gyermek sérelmére a családon belül elkövetett szexuális visszaélések, de akár még a konszenzusosnak is tekinthető nemi cselekmények sokkal nagyobb veszélyekkel járnak a sértett pszichés fejlődésére nézve, mint a családi köteléken kívüli szexuális kontaktusok. A sértettek beszámolói alapján ezeket a cselekményeket sokkal súlyosabban behatásként élték meg, ami azzal is szorosan összefügg, hogy családon belül az ilyen cselekményekre jóval huzamosabb

- 609/610 -

ideig, akár éveken keresztül sor kerülhet.[63] Emellett a káros hatásokat fokozza, hogy tényleges és intenzív függőségi viszonyokról van szó, amelyek a valódi konszenzust az esetek nagy részében kizárják. A vérfertőzést körülvevő erős társadalmi tabu pedig a felnövekvő gyermekben egyre erősebb bűntudat és konfliktusok kialakulásához vezet.[64]

Az ifjúságvédelmi felismerésekkel voltak összefüggésben azok a régebbi németországi javaslatok, amelyek még az 1974. évi nagy reformok előtt a vérfertőzés általános büntetendőségét elvetve azt szorgalmazták, hogy a passzív alanyi kört a gyermekekre, az akkor is már adott ifjúságvédelmi tényállások mellett a 14-18 éves korosztályra kellene leszűkíteni.[65] Hasonló javaslattal egyébként Svájcban is lehetett a '80-as években találkozni.[66]

A recens német nyelvű irodalom azonban már tekintettel lehet a speciális ifjúságvédelmi tényállásokban azóta bekövetkezett változásokra, széleskörű kriminalizációra, és a tényállási környezet ismeretében a javaslat ma már egyértelműen az, hogy a vérfertőzés tényállását ki kell iktatni.[67] A dekiriminalizációs igény mögött egyrészt az a felismerés rejlik, hogy az ifjúságvédelmi tényállások a német és osztrák büntetőjogban teljes egészében lefedik az adott körben a vérfertőző kapcsolatokat is. Így a vérfertőzés önálló megállapítására e súlyosabban büntetendő bűncselekmények mellett nem kerülhet sor, a vérfertőzés gyakorlati jelentőségét elveszik az ifjúságvédelmi tényállások.[68] Másrészt a felnőtt vérrokonok konszenzuális nemi kapcsolata esetén - mint láttuk - sem a genetikai védelem, sem pedig a családvédelem nem fogadható el jogi tárgyként, a büntetőjogi beavatkozás ily módon nem legitimálható.

- 610/611 -

3. De lege ferenda

3.1. A de lege ferenda javaslat tételét érdemes a fentiek rövid összegzésével kezdeni. Látható volt, hogy a magyar jogalkotó, az Alkotmánybíróság és - néhány kivételtől eltekintve[69] - a büntetőjogi irodalom is evidenciaként kezeli a vérfertőzés büntetendőségét. Az Alkotmánybíróság a kérdést a vonatkozó határozatában érdemben valójában nem vizsgálta, a jogalkotó pedig nyíltan a morális megvetendőségre alapozta a szankcionálást. Kimutatható volt az is, hogy a Btk. 203. §-a szerinti törvényi tényállás egyik deklarált jogi tárgynak sem feleltethető meg, a későbbiekben pedig igyekeztem alátámasztani, hogy a genetikai védelem és a családvédelem nem is fogadhatók el jogi tárgyként.

A büntetőjogi fellépés igénye egyedül az ifjúság, a 18. év alatti lemenők autonóm fejlődésének védelme érdekében fogalmazódhat meg.[70] Mivel ezzel a védelmi igénnyel a Btk. 203. §-a szerinti tényállás semmilyen korrelációt nem mutat, így annak a törvényből való kiiktatása indokolt.

Ha megvizsgáljuk a dekriminalizáció hatásait, akkor elmondható, hogy a felnőtt vérrokonok egymás közötti konszenzuális nemi cselekményei kerülnének ki a büntetőjogi megítélés köréből. A gyermekek számára az ifjúságvédelmi tényállásokon keresztül a hatályos Btk. jelenleg is megfelelő védelmet biztosít. A nemi cselekménybe való beleegyezés hiányában a büntetőjogi fellépés adott, és jelenleg sem elsősorban a vérrokoni kapcsolaton alapul, hanem a nemi cselekményre kényszerítésen. A vérfertőzésnek jelentősége a konszenzusos magatartások esetén lehet. Ilyen esetekben a jelenleg is adott védelem köre az alábbiak szerint határozható meg:

- 12. év alatti gyermek esetén annak beleegyezésével is az erőszakos közösülés/szemérem elleni erőszak alap-, illetve minősített esete valósul meg. Családon belüli elkövetésnél pedig tipikusan adott lehet a minősítő körülményként megfogalmazott nevelési, felügyeleti viszony [Btk. 197/198. § (2) bek. b) pont].

- 611/612 -

- 12. és 14. év közötti gyermek esetén a megrontás hozzátartozó által elkövetett minősített esete ma is eleve kizárja a vérfertőzés megállapítását [Btk. 201. § (3) bek.].

- Látszólag a 14. és 18. közötti lemenők körére alkalmazható ma a vérfertőzés tényállása. Ez azonban annak az eredménye, hogy a vérfertőzés speciális tényállás a kiskorú veszélyeztetéséhez képest.[71] Ha kiiktatásra kerül a vérfertőzés bűncselekménye, akkor a kiskorú veszélyeztetése mint generális tényállás léphet előtérbe, és a büntetőjogi védelmet a 14. év feletti kiskorú lemenők esetén is biztosítja. Az nem kérdés ugyanis, hogy a gyermekkel való nemi kapcsolat a nevelési kötelességek súlyos megszegését jelenti. A gyermek pszichoszexuális fejlődését pedig nem a vérrokoni kapcsolat ténye, hanem a ténylegesen adott alá-fölérendeltségi, egzisztenciális és lelki kiszolgáltatottsággal járó viszony veszélyeztetheti. Ezt a kört pedig teljes egészében lefedi a kiskorú veszélyeztetésének tényállása [Btk. 195. § (1) bek.]

3.2. Ha megnézzük a kriminálstatisztikai adatokat, akkor elmondható, hogy az ismertté vált vérfertőzések száma elenyésző, és arányuk is, ha az összes ismertté vált nemi erkölcs elleni bűncselekményhez viszonyítjuk:

- 612/613 -

Forrás: A KSH közlése alapján (kapcsolattartó: Papp Gábor).

Az elenyésző számnak egyik oka lehet a nyilvánvalóan magas látencia, amely a konszenzuális nemi bűncselekmények szükségszerű velejárója. A másik ok azonban a jelenleg is alkalmazott halmazati szabályok, amelyek a megrontás és az erőszakos közösülés/szemérem elleni erőszak mellett a legtöbb esetben kizárják a vérfertőzés megállapítását, így a megfelelő büntetőjogi védelmet eleve biztosítják. Az is feltűnő, hogy az Alkotmánybíróság 1999. évi döntése után nem változott lényegesen a vérfertőzések száma (továbbra is kb. 10 és 30 között ingadozik), amiből az a következtetés vonható le, hogy a testvérek közötti homoszexuális kapcsolat korábban sem játszott szerepet, illetve azt az említett nemi bűncselekmények felfoghatták.

Hangsúlyozni kell, hogy a felnőtt vérrokonok esetén a büntetendőség eltörlése azért indokolt, mert a szexuális önrendelkezés jogának korlátozását jelenti úgy, hogy ennek a korlátozásnak nem lehet ésszerű okot adni, a szükségességét sem a genetikai szempontok, sem pedig a családvédelem nem támasztják ésszerűen alá.

Zárásként arra szeretnék utalni, hogy - az ezzel kapcsolatos téves felfogások ellenére - egy büntetőjogi tilalom eltörlése nem az adott cselekmény támogatandóságát, elismerését vagy pozitív értékelését jelenti. A büntetőjogi tilalom eltörlése azt fejezi, ki hogy az adott társadalmi viszonyokba való büntetőjogi beavatkozás nem legitimálható, ésszerűtlen, szükségtelen vagy aránytalan, illetve az ultima ratio elvével össze nem egyeztethető fellépést jelent, jogtárgyvédelmi szempontok nem indokolják.[72]

* * *

- 613/614 -

DILEMMAS ON THE PROTECTED INTERESTS OF INCEST

by Zsolt Szomora

The protected legal interests of the offence of incest are alleged to be as follows: marriage, family relations, the health of youth and the health of genetic inheritance. These categories have constantly been declared but not examined by the Hungarian criminal law literature, the legislature and the Constitutional Court for the past decades. The author of this study thoroughly confronts each declared interest to the legal definition, elements of incest (§ 203 CC) and concludes that none of them is really protected by the legal prescriptions. Furthermore, these interests are analysed on the basis of German and Austrian criminal law literature. The result of this analysis is that health and integrity of youth is the only interest, the criminal legal protection of which could be accepted, but in fact, this protection is sufficiently guaranteed by other, already existing specific rules of the Criminal Code. So, the author finally concludes that the offence of incest should be abolished in the future.■

- 614 -

JEGYZETEK

* A tanulmány a Magyar Ösztöndíj Bizottság és a bécsi Collegium Hungaricum támogatásával folytatott kutatás keretében készült.

[1] TÖRNDLE, H.-FISCHER, Th: Strafgesetzbuch und Nebengesetze. 53. Aufl. C.H.Beck, München, 2006. 1038.

[2] JÄGER, H.: Strafgesetzgebung und Rechtsgüterschutz bei Sittlichkeitsdelikten. Enke, Stuttgart, 1957. 61.

[3] Részletesen ismerteti SCHUBARTH, M.: Humanbiologie und Strafrecht. Zur Rationalität des Inzestverbots im Sichte der Verhaltensforschung. In: Festschrift für Gerald Grünwald (hrsg.: Samson et al.). Nomos, Baden-Baden, 1999. 643-656.

[4] Dr. Konstanze Jarvers, a freiburgi Max-Planck-Intézetben a vérfertőzéssel kapcsolatban indított projekt vezetőjének személyes közlése alapján. Az információ alapjául 2007 szeptemberében lezárt országjelentések szolgálnak.

[5] Lásd 2. pont; 30-32 lj.

[6] A Csemegi-kódex a szankciók szabályozásában követett csak más felfogást, a felmenőkre és a lemenőkre, valamint a különböző elkövetési magatartásokra differenciált büntetési tételeket állapított meg.

[7] Ehhez részletesen lásd SZOMORA Zs.: A nemi erkölcs mint a nemi bűncselekmények alkalmatlan jogi tárgya. Állam- és Jogtudomány. XLVII. évfolyam (2006) 618-623.

[8] LŐW T. (szerk.): A magyar Büntetőtörvénykönyv és teljes anyaggyűjteménye. Pesti könyv-nyomda-részvénytársaság. Budapest, 1880. II. kötet. 385. és 407.; továbbá 387. és 398-399.

[9] 221-229. §§ A rendelkezések szövegéhez lásd FAYER L.: Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, I. kötet/I. rész. 56-61.; vö. HALÁSZ Z.: A szemérem elleni bűncselekmények. Atheneum, Budapest, 1909. 102-107.

[10] Az 1961. évi V. törvény (Btk.) miniszteri indokolása. In: A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve. KJK, Budapest, 1962. 490.

[11] LÁSZLÓ J. (szerk.): Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) előkészítése. VIII. kötet. IM, Budapest, 1989. 304.

[12] Uo. 305-306. A genetikai kérdések részletesebb áttekintésére a későbbiekben kerül sor (lásd 2.1.).

[13] Uo. 307.

[14] Uo. 309.

[15] S már csak ebből is egyenesen következik a nemi erkölcs mint jogi tárgy büntetőjogi alkalmatlansága. Részletesen lásd SZOMORA: i. m.

[16] A magyar büntetőjogi irodalomban a vérfertőzés valamennyi deklarált jogi tárgya és a törvényi tényállás kapcsolatára nézve elsőként a Hollán-Kis szerzőpáros végzett vizsgálatot és jutott arra a következtetésre, hogy a bűncselekményi tényállás valójában nem ezeket a jogi tárgyakat védi (HOLLÁN M.-KIS N.: Az 1978. évi IV. törvény kommentárja. In: Hivatalos Jogszabálytár. Hatályos Jogszabályok Hivatalos Gyűjteménye. Hivatalos Közlönykiadó, 2005/11. CD-formátum, 203. §-hoz fűzött magyarázat).

[17] Vö. 1952. évi IV. törvény 8. § (1) bek. és 13. § (1) bek.

[18] Vö. KOVÁCS V.: A szexuális szabadság jogi megközelítésének problémái. Jogtudományi Közlöny. 2003/7-8. 327. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a természet elleni fajtalanság pönalizálása 1999 előtt ne jelentett volna hátrányos megkülönböztetést. Az itt kifejtett okból mind az 1999 előtti, mind pedig az 1999 utáni joghelyzet diszkriminatív. Ha a családi kapcsolatokat kívánjuk védeni, akkor önmagában a közösülés-fajtalanság büntetőjogi "párosa" szerinti bármilyen különbségtételnek nem lehet ésszerű indoka.

[19] Uo.

[20] ANGYAL P.: A szemérem elleni bűntettek és vétségek. Attila-Nyomda, Budapest, 1937. 91.; Az 1961. évi V. törvény (Btk.) miniszteri indokolása. i. m. 490.; NEMÉNYI B.: XV. Fejezet II. Cím. In: A büntető törvénykönyv kommentárja. II. köt. (szerk.: Halász Sándor). KJK, Budapest, 1968. 1396.; NAGY F.: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: A magyar büntetőjog különös része (szerk.: Nagy Ferenc). Korona, Budapest, 2005. 303.; BERKES GY. (szerk. és társszerző): A magyar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás. HVG-Orac, Budapest, 2006. 612.

[21] Szintén a diszkrimináció gyanúját fogalmazza meg HOLLÁN-KIS: i. m. 203. §-hoz fűzött magyarázat.

[22] Vö. TRÖNDLE-FISCHER: i. m. 1038.

[23] Nagy port kavart Németországban az a nem régi eset, amikor is egymástól külön felnevelkedett testvérpár létesített egymással élettársi kapcsolatot, amelyből azóta négy gyermekük született. A német Alkotmánybíróság - az ez ügyben folyamatban lévő újabb büntetőeljárásban előterjesztett indítvány alapján - várhatóan 2008 februárjában fog dönteni a testvérek között elkövetett vérfertőzés büntetendőségének alkotmányosságáról (Dr. Konstanze Jarvers, a freiburgi Max-Planck-Intézetben a kérdés kapcsán indított projekt vezetőjének személyes közlése alapján).

[24] NAGY: i. m. 293. és 305.; BERKES: i. m. 604. és 612. A joggyakorlatból lásd BJD 1252., BH 1985. 135.

[25] NAGY: uo.

[26] A jogirodalomhoz lásd 24. lj. A joggyakorlatból BH 1985.135., BH 1991.1.

[27] NAGY: i. m. 305.

[28] Szajbély erre tekintettel javasolta objektív büntethetőségi feltételként annak kimondását, hogy a közösülésből gyermek fogan (SZAJBÉLY K.: Közvetlen és közvetett diszkrimináció a nemi erkölcs elleni bűncselekmények szabályozásában. Magyar Jog, 2004/5. 290.).

[29] Vizi mutat rá, hogy a vérfertőzés tényállása valójában - mondhatnánk abszurd módon - még a nemi erkölcsöt sem védi megfelelően. A testvérek közötti közösülésen kívüli, büntetlen szexuális magatartások, avagy a nevelőapa és a nevelt lány szintén büntetlen szexuális kapcsolata ugyanúgy elvetendők a nemi erkölcs szerint, mint a vérfertőzés tényállása által egyébként pönalizált magatartások. VIZI J.: A nemi deliktumokról de lege lata és néhány javaslat de lege ferenda. Rendészeti Szemle. 2006/11. 70.

[30] LACKNER, K. - KÜHL, K.: Strafgesetzbuch Kommentar. 25. Aufl. C.H.Beck, München, 2004. 704. A két szabályozásban rendszertani eltérés is mutatkozik. Míg a dStGB a személyállapot, a házasság és a család elleni bűncselekmények körében, addig az öStGB a szexuális integritás és önrendelkezés elleni bűncselekmények körében szabályozza a vérfertőzést. A német irodalomban még arra is találni próbálkozást, hogy a rendszertani elhelyezés alapján, a teleológiai restrikció módszerével a vérrokonság körénél szűkebbre, a családban élő vérrokonokra korlátozzák a büntetendőség körét (lásd FROMMEL, M.: §§ 173-184f. In: Nomos Kommentar. Strafgesetzbuch (hrsg.: Kindhäuser et al.) Band 2. 2. Aufl. Nomos, Baden-Baden, 2005. 3205.).

A törvényi tényállások szövege a következő:

Német Btk. 173. § Rokonok közösülése (Beischlaf zwischen Verwandten)

(1) Aki vérszerinti leszármazójával közösül, három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Aki vérszerinti felmenőjével közösül, két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetetéssel büntetendő; akkor is, ha rokoni viszony megszűnt. Ugyanígy büntetendők a vérszerinti testvérek, akik egymással közösülnek.

(3) A leszármazók és a testvérek nem büntethetők, ha a cselekmény elkövetésekor a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be.

Osztrák Btk. 211. § Vérfertőzés (Blutschande)

(1) Aki egyenesági rokonával közösül, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki a lemenőjét közösülésre bírja rá, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki testvérével közösül, hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Aki a cselekmény időpontjában a tizenkilencedik életévét még nem töltötte be, nem büntethető vérfertőzés miatt, ha arra rábírták.

[31] LENCKNER, Th.: § 173. In: Strafgesetzbuch. Kommentar (hrsg.: Schönke-Schröder). 27. Aufl. C.H.Beck, München, 2006. 1500. Amelung szerint a vérfertőzés büntetni rendelése esetén kevésbé az emberi együttélés problématudatos szabályozásáról, hanem sokkal inkább ősrégi morális normák hagyománnyá vált ismételgetéséről van szó [idézi JUNG, H.: Zur Strafbarkeit des Inzests. In: Kriminologie - Psychiatrie - Strafrecht. Festschrift für Heinz Leferenz (Hrsg.: Kerner et al.). C. F. Müller, Heidelberg, 1983. 312. és HORN, E-WOLTERS, G.: § 173. In: Systematische Kommentar zum Strafgesetzbuch (Hrsg.: Rudolphi et al.). Band II. Besonderer Teil (§§ 80-358). Luchterhand, Neuwied..., 2004. 13.].

[32] JÄGER: i. m. 67.; HANACK, E.-W.: Gutachten. In: Verhandlungen des Siebenundvierzigsten Deutschen Juristentages. Nürnberg 1968. C. H. Beck, München, 1968. 10-11.; JUNG: i. m. 320-321.; KIENAPFEL, D.-SCHMOLLER, K.: Grundriß des österreichischen Strafrecht. Besonderer Teil. Band III. Delikte gegen sonstige Individual- und Gemeinschaftswerte. Manz, Wien, 1999. 236.; FROMMEL: i. m. 3208.; TRÖNDLE-FISCHER: i. m. 1038.; SCHICK, P. J.: §§ 201-212. In: Wiener Kommentar zum Strafgesetzbuch (Hrsg.: Höpfel et al.). 2. Aufl. 31. Lieferung. Manz, Wien, 2006. 89.

[33] A vonatkozó jogalkotói és jogirodalmi álláspontokat részletesen áttekinti FROMMEL: i. m. 3205. A vérségi kapcsolatra végül 1974-ben szűkítette le a német jogalkotó a törvényi tényállást (JUNG: i. m. 313.; HORN-WOLTERS: i. m. 13.). A genetikai kérdés 1920-as évek körüli, utáni felvetődése közvetve a magyar irodalomban is kimutatható. Az Edvi-féle kommentár még csak kizárólag a cselekménynek a természeti és az erkölcsi törvényekkel való ellentétéről beszélt (EDVI ILLÉS KÁROLY: A Büntetőtörvénykönyv magyarázata. II. kötet. 2. kiadás. Budapest, 1894. 252.). Az Angyal-féle kézikönyvben pedig az erkölcsi tisztaság megőrzése után már az egészséges utódlás is a jogi tárgyak között szerepel (ANGYAL: i. m. 90.).

[34] SCHUBARTH: i. m. 643.

[35] JUNG: i. m. 313.

[36] JÄGER: i. m. 64.

[37] SCHUBARTH: i. m. 643-644.

[38] Vogel-Motulsky humángenetikai alapművéből ismerteti JUNG: i. m. 314.

[39] JÄGER: i. m. 64.

[40] JUNG: i. m. 314.

[41] JÄGER: i. m. 5-66. Hasonlóan BAUER, F.: Sexualstrafrecht heute. In: Sexualität und Verbrechen. Beiträge zum Strafrechtsreform (Hrsg.: Bauer et al.). Fischer Bücherei, Frankfurt..., 1963. 19.; BAUMANN, F.: Die Blutschande und ihre rechtlichen Folgen. Schweizerische Juristenzeitung. 1967/21. 323. Ez a megállapítás szerepel a 1978-as Btk. előkészítése során bekért orvosi szakvéleményben is: "A beltenyészés során károsodás csak akkor jelentkezik, ha kóros génekről van szó" (LÁSZLÓ: i. m. 305.) (kiemelés - Sz. Zs.).

[42] JUNG: i. m. 315.

[43] KIENAPFEL-SCHMOLLER: i. m. 235. Jó példa lehet erre a vérzékenység. Ha a nő tisztában van vele, hogy férfi felmenői vérzékenyek voltak, akkor azzal is tisztában kell lennie, hogy fiúgyermeke szintén vérzékeny lesz. A '78-as Btk. előkészítése során készített orvosszakértői jelentés is megállapítja, hogy "a domináns jellegek öröklődésében a rokonházasságnak nincs jelentősége. A domináns öröklésben az egészséges személy teljesen egyenrangú a másik egészségessel, függetlenül az esetleges rokoni kapcsolattól" (LÁSZLÓ: i. m. 305.). Számomra a második mondat nem értelmezhető. Mit kell érteni egyenrangúság alatt? Mit jelent az, hogy ez független a rokoni kapcsolattól? És miért csak az egészséges adottságok domináns örökléséről esik szó? A domináns károsodásokról miért nem?

[44] LÁSZLÓ: i. m. 307.

[45] BAUMANN: i. m. 323.

[46] TRÖNDLE-FISCHER: i. m. 1038.; a múltbéli emlékekre hivatkozva ezt szintén aggályosnak tartja FROMMEL: i. m. 3207-3208.

[47] A jogalkotói indokolást ismerteti HORN-WOLTERS: i. m. 12.; a genetikai gondolat megdőlését hangsúlyozza ezzel kapcsolatban JUNG: i. m. 321.

[48] LÁSZLÓ: i. m. 306.

[49] Uo.

[50] SCHUBARTH: i. m. 641.

[51] Dokumentation zum Strafgesetzbuch. Hrsg.: Bundesministerium für Justiz. Wien, 1974. 194.

[52] SCHULTZ, H.: Die Revision des schweizerischen Sexualstrafrecht. Schweizerische Juristenzeitung. 1982/15. 251. A hatályos svájci kódex 213. §-a az egyensági rokonok és a testvérek közötti közösülést bünteti. URL: http://www.admin.ch/ch/d/sr/311_0/a213.html (2007. 09. 23.)

[53] Vö. TRÖNDLE-FISCHER: i. m. 1038.

[54] Ismerteti JUNG: i. m. 315.

[55] Maisch eredményeit ismerteti JUNG: uo.

[56] JÄGER: i. m. 67.

[57] Ismerteti JUNG: i. m. 316.

[58] JÄGER: i. m. 67. Hasonló véleményének ad hangot BAUMANN, szerinte a büntetőjogi fellépés alkalmatlan a családi kapcsolatoknak a nemi cselekményektől való tisztántartására, a szigorú büntetés kilátásba helyezése csak maga is kárt okoz (i. m. 323.).

[59] KIENAPFEL-SCHMOLLER: i. m. 235-236.

[60] Lásd SZOMORA, Zs.: A nemi erkölcs mint jogi tárgy? (Történeti aspektusok a magyar, a német és az osztrák büntetőjogban). Acta Jur. et Pol. Szeged, 2006. Tom. XLVIII. Fasc. 23. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Csemegi-kódex kizárólag a tisztességes leánygyermekkel folytatott közösülést büntetette (vö. 1878:V. tc. 236. §).

[61] JUNG: i. m. 316.

[62] FROMMEL: i. m. 3206.

[63] A többek között áldozat-megkérdezésen is alapuló kriminológiai kutatások eredményeit ismerteti ILG, E.: Der strafrechtliche Schutz der sexuellen Selbstbestimmung des Kindes (Dissertation). Regensburg, 1997. 79-80.

[64] GRAUPNER, H.: Sexualität, Jugendschutz und Menschenrechte. Über das Recht von Kindern auf sexuelle Selbstbestimmung. Teil I. Peter Lang, Frankfurt a. M. ..., 1997. 229.

[65] BAUER: i. m. 19.; BAUMANN: i. m. 324.; KOHLHAAS, M.: Empfiehlt es sich die Grenzen des Sexualstrafrecht neu zu bestimmen? Deutsche Richterzeitung. 1968/8. 264.

[66] SCHULTZ: i. m. 251.; egy 1976-os javaslatra utal TRECHSEL, S.: Schweizerisches Strafgesetzbuch. Kurzkommentar. 2. Auflage. Schultess, Zürich, 1997. 251.

[67] Lásd 32. lj.

[68] ILG: i. m. 81.; FROMMEL: i. m. 3207.

[69] Így KOVÁCS: i. m. 325-327.; NAGY, F.-SZOMORA, Zs: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIV. Fejezet) de lege ferenda I-II. rész. Büntetőjogi Kodifikáció. 2004/2. 24.; SZAJBÉLY: i. m. 290.; HOLLÁN-KIS: i. m. 203. §-hoz fűzött magyarázat

[70] A közösülésen kívüli magatartásokkal kapcsolatban hasonló javaslatot fogalmaztunk meg korábban Nagy Ferenccel, nevezetesen hogy a passzív alanyok körét a 18. év alatti lemenők körében kellene meghatározni, elkövetők pedig a nagykorú felmenők lennének (NAGY-SZOMORA: i. m. 24.).

[71] Vö. NAGY: i. m. 305.

[72] Vö. ARZT, G.: Sexualdelikte und Strafrechtsreform. Zeitschrift des Bernischen Juristenvereins. 1983/1. 19-20.