La Porta professzor és munkaközössége "Law and Finance" című tanulmányában bemutatott elemzési módszere lehetővé tette az egyes államok jogrendszerei által garantált befektetővédelmi, részvényesvédelmi mechanizmusok számszerűsítését és összehasonlítását. Bár elemzésük korántsem bizonyult tökéletesnek, sőt számos szempontból komoly kritikával illethető, mégis jó kiindulópontot jelenthet a részvényesek számára nyújtott jogi védelem feltérképezéséhez és más jogrendszerekkel való összevetéséhez. La Porta és szerzőtársai eredetileg ugyan nem terjesztették ki vizsgálatukat Magyarországra (és egyébként a korábbi szocialista berendezkedésű országok felett is jellemzően átsiklottak), új polgári törvénykönyvünk hatálybalépését követően minden eddiginél indokoltabb ezen elemzés alkalmazása a hazai gazdasági jogra.
1. La Porta professzor és munkaközösségének - a gazdasági jog pénzügyi rendszerre gyakorolt hatásairól folytatott kutatásai - eredményeit e tanulmány szerzői már részletesen vizsgálták elméleti nézőpontból a Jogtudományi Közlöny korábbi számában. Az általuk útjára indított "Law and Finance" kutatási irány minden bizonnyal helyesen ismerte fel, hogy a jogi megoldások, a jogintézmények számítanak a gazdaság, gazdasági fejlettség területén.[2] Ugyanakkor a "jogi eredetnek" tulajdonított meghatározó szerep véleményünk szerint a legnagyobb jóindulattal is eltúlzottnak tekinthető. La Porta professzor és szerzőtársai jogi eredetre, illetve különböző jogcsaládokra vonatkozó megközelítésével kapcsolatban "Mérni és mérni hagyni - Sikeresek-e a gazdasági jog számszerűsített értékelési kísérletei?" című tanulmányunkban már kifejtettük álláspontunkat. Megfogalmazott kritikánkban pedig kellő óvatosságot javasoltunk kutatási eredményeik figyelembevétele, gyakorlati alkalmazása során. Hangsúlyozni kell azonban, hogy La Porta professzor tulajdonképpen elsőként állított fel és alkalmazott egy olyan módszertant, mely lehetővé tette az egyes államok részvényesvédelmi megoldásainak átfogó számszerűsítését, mérését, amely alapján a világ 49 államában vizsgálta meg a tőzsdei társaságok tulajdonosi koncentrációját, az adott országok befektetővédelmi és hitelezővédelmi rendszerét, valamint a jog uralmának érvényesülését[3], amit már önmagában is nagyon jelentős kutatási teljesítményként értékelhetünk. Bár a vizsgálat alapjául szolgáló szempontok kiválasztása komoly tudományos vitákat gerjesztett, ennek ellenére elmondható, hogy kialakítása óta mintául szolgál más hasonló vizsgálatokhoz. Ezek ugyanis leginkább La Porta szempontrendszeréből kiindulva, az esetleges hiányosságok és következetlenségek kiküszöbölésével kívánnak még megalapozottabb tudományos eredményre jutni. Ez alapján mindenképp indokolt kitérnünk La Porta részvényesvédelmi indexére és annak módszertanára a nyilvánosan működő részvénytársaságok befektetővédelmi megoldásainak mélyrehatóbb megismeréséhez.
2. La Porta professzor és munkaközössége nyolc különböző jogi szempontot határoz meg a részvényesi jogok érvényesülésének garanciáiként. E szempontok nagyobbik részét átfogóan Antidirector Rights, vagyis igazgatókkal szembeni jogok elnevezéssel illetik. Ezek közül hat szempontot igen egyszerű értékelési szisztémában helyeznek
- 220/221 -
el. Ezek sorrendben a) az egy részvény egy szavazat elve b) a távolsági szavazás lehetősége c) a részvények letétbe helyezése alóli mentesség a közgyűlés előtt d) az összesített szavazás és az arányos képviselet e) a kisebbségvédelem f) az elővásárlási jog az újonnan kibocsátott értékpapírokra. Amennyiben ezek közül egy adott szempont érvényesül a vizsgált állam jogszabályi megoldásai között, úgy La Porta és munkaközössége a táblázat indexében 1 pontot ér, míg 0 pontot akkor, ha a jogszabályok nem garantálják az adott szempont érvényesülését. Bonyolultabb a helyzet a rendkívüli közgyűlés összehívásának joga vonatkozásában. Itt azok az államok szereznek pontot, amelyek joga lehetővé teszi, hogy ezt a leadható szavazatok 10%-ának (vagy kevesebbnek) arányában (ami világviszonylatban középértéknek tekinthető) gyakorolni lehessen. Végezetül, La Porta és munkaközössége azt is értékelte, hogy kötelező-e osztalékot fizetni a részvényeseknek, és ha igen, akkor milyen arányban.[4]
Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy a fenti módszertan segítségével elemezzük a hatályos magyar gazdasági jogban a részvényesi jogok érvényesülésének garanciáit a nyilvánosan működő (tőzsdén jegyzett) részvénytársaságok viszonylatában. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy La Porta 1997-es eredeti vizsgálata nem érintette hazánkat (illetve a posztszocialista országok felett jellemzően átsiklott). Jelen tanulmány szerzői 2012-ben, még az akkor hatályos gazdasági jogi szabályozás alapján már pótolni törekedtek ezt a hiányosságot.[5] A megismételt vizsgálat apropóját az jelenti, hogy hatályba lépett a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.), ami pedig új időszámítás kezdetét hozta el a magyar társasági jogban. Így tehát indokoltnak látjuk a vizsgálat megismétlését, amelynek keretében értékelni tudjuk a részvényesi jogok védelmének területén beállt esetleges változásokat.
3. A vizsgálat megkezdése előtt módszertani szempontból fontos áttekinteni az új Ptk. társasági jogi rendelkezéseit. Ez már csak azért is fontos, mivel az új kódex a magyar jogban idáig nem alkalmazott módon könyvekre tagozódik, amelynek oka a szabályozandó életviszonyok sokszínűsége. A részvénytársaságokra irányadó szabályozás teljes körű vizsgálatához három szabályozási "szintet" kell együttesen figyelembe vennünk: a jogi személyekre vonatkozó általános szabályokat, a gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályokat, és a részvénytársaságokra vonatkozó különös szabályokat.
Megállapítható, hogy a Ptk. részvénytársaságokra vonatkozó szabályozása továbbra is egyértelműen elhatárolja a zártkörűen működő és a nyilvánosan működő részvénytársaságok fogalmát egymástól. Tehát az a részvénytársaság, amelynek részvényeit tőzsdére bevezették, nyilvánosan működő részvénytársaságnak (Nyrt.) minősül.[6] Ezzel szemben az a részvénytársaság pedig, amelynek részvényei nincsenek bevezetve tőzsdére, zártkörűen működő részvénytársaságnak (Zrt.) minősül.[7] Viszont e világos elhatárolás ellenére sem különíti el a Ptk. a részvénytársaságokra irányadó szabályok között a kizárólag nyilvánosan működő részvénytársaságokra alkalmazandó különleges, eltérő szabályokat - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvénnyel ellentétben, mely külön címben tartalmazta a kizárólag nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében érvényesülő rendelkezéseket. Ezek a szabályok tehát különböző helyeken kerültek elhelyezésre a Ptk. Harmadik Könyv XIV. címének bizonyos szakaszaiban.[8]
4. Elemzésünkkel kapcsolatban fontosnak tartjuk még a Ptk. szabályozási modelljének értékelését, mivel a törvény alapvetően nem tiltja a jogi személyekre (és így a gazdasági társaságokra) vonatkozó szabályaitól az eltérést. Ezt mondja ki a Ptk. 3:4. § (2) bekezdése, amely szerint a jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során a létesítő okiratban eltérhetnek a polgári törvénykönyvnek a jogi személyekre vonatkozó szabályaitól. Ugyanakkor a törvény meghatározza azt is, hogy az eltérés mely esetekben nem megengedett. Az egyik ilyen eset az, amikor az eltérést maga a polgári törvénykönyv tiltja. Szintén nem lehetséges az eltérés a polgári törvénykönyv szabályozásától, ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
