Már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara megalakulásakor, 1995-ben az elfogadott tervben szerepelt, hogy a tanulmányok lezárása előtti utolsó tényleges tanulmányi félévben Összehasonlító jogi kultúrák címen a négyéves tanulmányokat átfogva szintetizáló - a speciális elméleti problematikákat feldolgozó néhány lehetőség közül kötelezően választható - tárgyat indítsak; s az ezredfordulótól ténylegesen beindulóan egy ilyen tárgy mindmáig valóban a mindenkori kurrikulum része lett.[2] Tárgyleírása szerint hivatása "a tanulmányok szintéziseként, jogi berendezkedésünknek és gondolkodásmódunknak összehasonlító-történeti összefüggésben, más berendezkedések és gondolkodásmódok tükrében és kontrasztjában történő láttatásaként bevezetés az összehasonlító jogi kultúrák iránti diszciplináris érdeklődésbe, az egyes jogcsaládok mögött álló jogi kultúrákba, hagyományokba, jogot meghatározó és a jogban érvényesülő gondolkodásmódokba, különös figyelemmel a történeti és jelenkori alternatívákra, a civil law vs. common law tömbjeire, valamint az Európai Unióban és a globalizmusban egyaránt megtestesülő tömeges joghatások kihívásaira."
Ismeretes, hogy a komparativizmus a természet- és társadalomtudományokban s hasonlóképpen a bölcseleti diszciplínákban a XIX. utolsó harmadának terméke, a jogban pedig francia kezdeményezéseknek köszönhetően terjedt el, ahol is a sikeres nemzeti kodifikációjukból kinövő nemzeti jogpozitivizmusuk okán nemzeti önbe-zárulkozásuk a legteljesebb, s így idővel a legelviselhetetlenebb lett. Immár a világ nagy részére kiterjedő mozgalom a XX. század végefelé lett mindebből. Az ezredfordulóhoz közeledve azonban, immár a globalizálódás korában, felismerve, hogy egyfelől a jogot merőben szabályhalmazként kezelő összehasonlítgatással nem juthatunk el a teljes megismeréshez, másfelől pedig annak tényét, hogy a nemzetköziség vérkeringésébe időközben már becsatlakozott maradék világ túlnyomó többsége a törzsi jogtól India és a Távol-kelet jogáig nem szabályra redukáltan, sőt nem is az általunk művelt elvont fogalmiasítottságban, jogosultság és kötelezettség élesen különváló kettősségében ismeri a jogot, intézményesedni kezdett az a megközelítés, amely mindenekelőtt a jogban testet öltő rend-eszmény és annak teljes történelmi-kulturális háttere iránt érdeklődik.
Szintén ismeretes, hogy amint az emberi cselekvés és hozzárendelten a megismerés is reflexív művelet, azaz a világban létemben valami többletet remélve nyílok ki a másik ember, a környezet, az egész külvilág felé, ugyanígy az összehasonlítás lényege is a reflexivitás. Mással összemérve magunk ismerete lesz teljesebb, mert rádöbbent annak nem szükségképpeni és nem is kizárólagos voltára, amit létünk mindennapi közegeként oly természetes tulajdonunknak és tulajdonságunknak szoktunk megélni, s ebben a másban, tehát alternatív lehetőségek perspektívájában is gondolkodva immár biztosabban, távlatosabban, s így mélyebben fel tudjuk tárni a magunk berendezkedésének is a legkülönfélébb jegyeit. Nos, az Összehasonlító jogi kultúrák diszciplínája ugyanígy biztosít távlatot ahhoz, hogy az emberi geniozitástól a múltban és jelenben, itt és bárhol kifejlesztett nagy minták tükrében magunkat - a magunkét - újra megszemléljük.
Az egyetemi tárgyunk mögött álló s a felkészülés alapját képező kötelező olvasmányok[3] ezt a tágasságot kívánják érzékeltetni. A vizsgaszerű beszámolók eddig hallgatónként véletlenszerűen kiválasztott egy-egy olvasmány szakmai élményét kérték számon, a jelen kényszerű távoktatási forma azonban nem ellenőrizhetvén, hogy a hallgató a saját olvasmányélményét illető feltételezett emlékezetén túl esetleg még miféle emlékezetsegítőkkel él, csak központi és egységes kérdésfeltevést tett lehetővé. Így a beszámolás első és második 2020. decemberi alkalmára olyan kérdést kellett megfogalmaznom,[4] amely el-
- 227/228 -
vileg minden olvasmányt felölel, egyszersmind az olvasmányok szándékolt élményszerűségén túl felkínálja a beszámolás lehetséges élményszerűségét is.
A két kérdés ilyen vagy olyan megválaszolása -
"A világ megismert számos múlt- és jelenbeli jogi kultúrája közül melyik(melyek) a legrokonszenvesebb(ek), és miért? A világ számos múlt- és jelenbeli jogi kultúrája közül melyik(ek)kel, milyen megoldásával(megoldásaival), és miként lehetne vagy kellene a mi jogunkat gazdagítani?"
- egyszersmind megmutathatja ezen átlagkorukban huszonéves, és átlagesetben jogi tanulmányokat már négy év óta folytató fiatalok kitekintésének szélességét s egyszersmind mélységét. Olyanokról van szó, akiknek eddigi tapasztalata túlnyomórészt egyetemi tanulmányaikból adódik, bár nem csekély részük alkalmilag vagy állandósultan már bedolgozik jogászt igénylő érdemi feladatok végzésébe, s levelező hallgatóink nem csekély része már komoly élettapasztalattal, és nem ritkán közvetlenül jogi munkatapasztalattal is rendelkezik.
A kérdésben foglalt felkérés tehát burkoltan arra irányult, hogy lépjenek ki az általuk megismert, merthogy nálunk honos, beleszületettségünk révén így természetes közegükből, s a valamelyest megismert különféle idegen minták, eltérő berendezkedések szemszögéből próbáljanak meg a sajátunkról - miközben persze azokról is - gondolkodni.
Egyfajta tükörkép az eredmény, mely bármennyire alkalmi és kidolgozatlan, mégis sokatmondó. Mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy egyáltalán van a jogvilág múlt és jelen tágasságáról, elgondolható, sőt gyakorlott különféleségeiről elemi képük, s ezáltal valamelyes képességük arra is, hogy annak szemével úgymond a magunkét szintén felbecsüljék. Ez már önmagában valamiféle többlet, amivel manapság sem feltétlenül látják el jogi karaink a náluk végzőket, és saját múltamra visszatekintve, akkori tanárainknak és idősebb kollégáinknak hivalkodóan s úgyszólván egymást versengve felülmúlóan a más, az idegen kultúrát illető úgyszólván teljes tudatlanságuk és saját kis dombocskáinkon túl nem is érdeklődő, nem is látó hívságukkal szemben[5] - aminek a meghaladására akkoriban alig akadt akár legkezdetlegesebb fogódzó[6] - örömteli, hogy fiataljainknak legalább ez a része legalább érzékel valamiféle perspektívát abban a világainkat összevető fáradozásban, amit a későbbiekben rájuk váró szakmai professzionalizálódás már feltehetően csak ritkásan fog - ha egyáltalán - tovább ösztönözni.
Nyilvánvalóan nem kell, s nem is szabad ezekben a beszámolókban érett vagy akár csak valamelyest kiérlelt
- 228/229 -
nézőpontokat keresnünk, inkább impressziókat azon lehetőségek láttán, amelyek a nálunk rögződött megközelítés- és szemléletmódokkal, intézményi megoldásokkal szemben - nem ellenükre, de tágításukkal, kiegészítésük és gazdagításuk gyanánt - egyáltalán megfogalmazódhatnak. Bizonyos fokig áthatja ezeket, sőt javukra válik a korcsoportra talán még jellemző idealizmus is. Nyilván ez ad bátorságot arra, hogy egyáltalán eszményeket keressenek egy erre ma már kevésbé fogékony világban. Mindent összevéve legfőbb hozadékuk, vélném maga a perspektíva-teremtés, azon belső-külső pozíció nyerése, amellyel saját berendezkedésünk mozgatórugóit mélyebben megértik, s amellyel így majdani napi problémáik megoldásában is talán ezzel nem rendelkező társaiknál hosszabb távon sikeresebbnek bizonyulnak, remélhetőleg jövőépítő kreativitást is felmutatva.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
